A szilvát megmostam, kimagoztam, négybe vágtam. A legnagyobb vastag aljú fazekam aljába öntöttem kb. 1 dl vizet, majd teleraktam az előkészített szilvával. Lángelosztót is tettem alá, úgy kezdtem melegíteni: először nagy lángon, lefedve, majd amikor már átmelegedett az egész és a szilva kiengedte a levét (kb. 1 óra elteltével), levettem a fedőt, és kis lángon főztem tovább. Így épp csak forrt, és hatékonyan párologhatott belőle a nedvesség. Nem kevergettem állandóan, csak időnként néztem rá; majd a vége felé már gyakrabban (a főzéshez használt edény hőelosztásától és a tűzhely beszabályozásától függ, hogy milyen gyakori átkeverés mellett nem ég le az alja). Szép lassan besűrűsödött, és az íze is koncentrálódott, miközben remek illatok terjengtek a konyhában. Üvegekbe kanalaztam, lezártam, és egy plédbe csavarva hagytam kihűlni. Kb. 7 kg szilvából, mintegy 10 óra főzés után lett bő 2 liter lekvár, de garantáltan natúr, garantáltan igazi! A nagy sikerre való tekintettel a maradék szilvából ismétlés is volt, vagyis 14 kg szilvát dolgoztam fel, és ebből lett bő 4,5 liter lekvárom (aszalni és befőttnek meg majd veszek másik szilvát).Idő: kb. 10,5 óra az előkészítéssel együtt, de nem kell folyton mellette lenni
Pénz: kb. 120 Ft / Nagymama lekváros (370 ml-es) üveg, és ebben a gázszámla is benne van
Naná, hogy 100% magyar alapanyagból!
Utólagos kiegészítés:
Amikhez felhasználtam:
- "Mocskos" tészta
- Szilvalekváros papucs
- Szilvalekváros kagylók
- Lekváros-mézes szelet (vegán)
- Szilvalekváros csiga (ugyanez a tészta megkenve szilvalekvárral, megszórva darált dióval, majd ugyanilyen formátumban megsütve)
- Szilvalekváros falatok
- Szilvalekváros-almás pitetorta
- Lekváros falatok (vegán)
























