2007. december 22., szombat

Karácsonyi történet

Az alábbi kis novellával kívánok boldog karácsonyt minden kedves olvasómnak!

Karácsonyi történet

Mi, gyerekek, nagyon vártuk az első havat. Karácsonytájt érkeztek meg nyugat felől a szürke fellegek, s letették terhüket a hegyek koszorúja övezte völgyben, de nem olyan városias, hosszú szállingózás módján, hanem vastag bunda alá került a táj, a falu. Az iskolának akkor egyszeribe vége szakadt, a szünidő kezdetét nem a kalendárium betűi, hanem az első hó jelentette. Mi már december eleje óta a reggeli felkelés után azonnal az ablakhoz siettünk, hogy ledörzsölve a jégvirágokat, megláthassuk az első havat, szabadságunk kezdetét.

Idén sem kellett csalódnunk. Már november végén megjelentek a fellegek. András-napra már hósipka borította a Kömöge tetejét, s december közepén egy éjszaka két arasznyi hó hullott, beterített mindent, s mesevilágot varázsolt a környékre. Hurrá! – rohantunk vissza az ablaktól, s a sarokba dobva az iskolatáskát, lázasan kezdtük szőni a szünidei terveket. Kertünk vége a hegyek lábáig nyúlott, s kukoricacsutkát cipőnkre kötve vígan siklottunk a havon. Csúszkálással, ródlizással telt az idő, s este amikor a konyhában egybegyűlt a család, hallgattuk az öregek szavát, apám, Márton tréfálkozásait, a világ gondját, s körülfogott bennünket anyám szerető gondoskodása.

Kezdetét vette a sütés-főzés, a készülődés. Hamarosan itt a karácsony. S amikor apánk egy este azt mondta, hogy másnap levágjuk a disznót, tudtuk, már csak napok vannak hátra, s esténként leszakítva a leveles naptár lapjait, mi, gyerekek, lestük azt az egyre közelebb kerülő piros betűs számot. Már a szánkózás sem volt az igazi, s amíg a férfiak tettek-vettek az állatok körül, mi néztük a konyhaasztal köré kuporodva az anyám keze alól kikerülő mézes figurákat, cukordíszeket, apró meglepetéseket.

Titkolózni nemigen lehetett, nem is volt rá szükség. Őszinte világ volt a miénk, tiszta szándékú, egyszerű szavú.

Úgy mondták otthon: karácsonykor Jézust várjuk, hogy eljöjjön hozzánk, készülünk, hogy méltónak találjon minket. S az igazi ajándékok ezek az esték voltak, amikor a család összehajolva, gyerekek és szülők közös izgalmával, tréfálkozással az eljövendő nap örömében készülgetett.

Egy este, hogy apám elfújta a lámpást, Dorka húgom odasúgta anyjának: Anya, ugye a mennyországban is így telnek az esték?

Anyám igenére már tudtuk, eljön Ő hozzánk, mint tavaly, tavalyelőtt, s amióta csak az eszemet tudom. Aznap szépet álmodtam, angyalok seperték a havat a behavazott utcán.

Egy meglepetés azonban mindig volt. A fa. Ezt mindig apám hozta, de oly észrevétlen, hogy mi, gyerekek sehogy sem értettük, hogyan került oda az asztalra, csak lenyűgözve álltuk körül este a gyertyafényben alakot öltő karácsonyfát. A várt reggelen apám szokás szerint fogta a fejszéjét, felvette hótaposó csizmáját, s mikorra mi előkászálódtunk a meleg dunyhák alól, már csak imbolygó alakját láttuk a hegynek tartva a fehér hómezőben.

A fát még az ősszel kinézte. Igaz, kicsit messze kellett mennie fel a hegyekbe, de ezt az utat minden évben megtette, talán neki is le kellett tenni a gondokat, kóborolni a csendes, behavazott tájon. A hó érintetlen volt, nehezen haladt előre. Itt-ott állatnyomokat látott. A fagy megdermesztette a fákat, bokrokat, s tündérvirággá varázsolta az erdőt. A Kömöge alatt vitt az útja, aztán fel egy dombtetőre, majd végig a gerincen. Megismerte a helyet. Az ősszel itt kaszáltak egy réten, s már akkor látott egy kis fenyőfát. Aranyos termete, dús ágai, tömött levelei, szürkészöld színe rögtön feltűnt neki, s képzeletében már látta is felöltöztetve a szoba sarkában. Ott is volt a fa egy kis beszögellésben, évszázados fenyők oltalmában. Két csapásra kivágta, majd kicsit megpihenve belakmározott tarisznyájából, amelyet anyám varrt neki, s elindult visszafelé. A megindult hóesés betemette a nyomokat, s bizony iparkodnia kellett, hogy sötétedésre visszaérjen. Baljós zúgással feltámadt a szél. Hóna alatt a fenyőfával, ugyancsak különös látvány lehetett.

De ismerte a tájat, hiszen itt gyerekeskedett, s a falut is alig hagyta el. S mikor arról beszélt az unszolásunkra, hogy volt egyszer Pesten is, teljes bizonysággal gondoltuk, hogy apánk világlátott ember. Leért a völgybe, s már erőst szürkült az idő, mikor elérte a falu első házait.

A hegyek alatt, a forrásnál – hová együtt jártunk a nyáron a többi gyerekkel vízért -, kis ház állott. Egy öreg juhászé volt, kit, mivel nem csizmában járt, hanem bakancsban – mindenki Bakancsos Pista bácsinak szólított. Rossz érzés fogta el apámat a behavazott udvar, a setét ablakok láttán. Megnyitotta a kertajtót, letámasztotta a fát a tornácra és benyitott a házba. Pista bácsi az ágyban feküdt.

Mi van magával? – kérdé apám, ahogy meggyújtotta a világot. Beteg vagyok, Márton – mondta az öreg. A kályha hideg volt. Mindjárt befűtök. Zsófi majd holnap hoz meleg levest meg kóstolót. Kiment a fészerbe, fát keresett. De csak a hó alatt talált nyirkos, korhadt fadarabokat, így a feladat reménytelennek látszott. Aztán pillantása az ajtónál lévő fára esett. A tuskóra tette a kis fenyőt, s nagyot fohászkodva apróra hasította. Lassan pattogni kezdett a tűz, a fenyőillat töltötte be a kicsi házat. Pista bácsi megkönnyebbedett. Akkor holnap – mondta apám búcsúzóul.

Már nagyon vártuk őt. Nehéz lépteit hallva izgalom vett erőt rajtunk. Végre mindannyian együtt vagyunk idehaza.

Mikor pillantásunk fehér arcára esett, csak annyit gondoltunk, milyen hideg lehet, s újra átadtuk magunkat a várakozás bódító érzésének. Anyám néhány szót váltott apámmal, majd ünneplőbe öltözve ültünk le a konyhában, s kezdődött, amit úgy vártunk. Apám ölbe vett bennünket, s szokásunk szerint mesélni kezdett egy idegen országról, egy házaspárról, a születendő kisgyermekről, emberekről, hatalmasokról és szegényekről. Beszélt a rokonokról, a barátokról, a nélkülözőkről, s percek alatt odavarázsolta elénk a falut, a múltat és jövőt, az egész világot. Aztán énekelni kezdtünk, s mikor a kis csengő megszólalt, nagy izgalommal nyitottuk ki a szobaajtót. Az asztalon egy tányérban ott voltak a mézes és cukrozott díszek, égtek a gyertyák a tartókban, de a fa, a fa nem volt sehol.

Könnyes szemmel, kérdőn néztünk apánkra. A sarokban állt, anyával egymáshoz hajoltak, szemükben megcsillant a gyertyák fénye.

Találkoztam az úton Vele, elkérte a fát, én meg odaadtam neki, hiszen nem illik egy kérést Tőle megtagadni.

Szavai megnyugtatóan csengtek. Anyám, hogy a csend feszültségét feloldja, az ünnepi asztalhoz invitált bennünket.

Boldog karácsonyt mindenkinek – mondta és behozta a gőzölgő levest.

(SERBÁN ANDRÁS igaz székely ember emlékének) - Garay András -
Forrás: http://invitel.hu/paskomliget/56/index.html

2007. december 21., péntek

Kapros-mákos szódakenyér

Az imént lett kész, és nagyon finom! Persze nekem a kapor mindenben jöhet :-)


Magamtól ugyan sose találtam volna ki ilyen kombinációt, de ha Gyuri írja, akkor nem sokat gondolkodom, hogy ki merjem-e próbálni :-)

Az összes liszt helyett Graham lisztet tettem bele, így persze több kefír kellett (de akár vízzel is lehet pótolni a szükséges folyadékmennyiséget). A kézi összegyúrás után lustasági okokból kenyérsütőben sütöttem meg.

----------

Utólagos kiegészítés: Mivel az eredeti recept az eredeti helyén már nem található meg, ideírom a füzetemből az átalakított változatomat (amit a képen látható kenyérbe tettem):
2 pohár kefír, 50 dkg Graham liszt, 5 dkg vaj (lehetett volna ugyanennyi margarin is, vagy 0,5 dl étolaj), 1 teáskanál nádcukor, 2 teáskanál só, 2 teáskanál szódabikarbóna, 1 csokor kapor, 2 evőkanál mák

Zabpelyhes keksz - a harmadik

Mivel kísérletet sem tettem az eddig elkészített karácsonyi kekszek eldugására, nem lepett meg nagyon, hogy némely fajtából bizony már csak pár darab árválkodik a doboz alján. Tehát ízlik, - állapítottam meg - ami tulajdonképpen jó!

Ezen felbuzdulva még lelkesebben vetettem bele magam egy újabb kinézett recept kipróbálásába. A Mézes-almás-zabpelyhes keksz és a Zabpelyhes-csokis keksz után így sorra került a Sütőtökös keksz is.

Meg nem mellékesen jólesett már egy kis sült tök. Nosza, megsütöttem egy nagyobbacska példányt, csak úgy, magában. Lett is belőle finom vacsora, még azon melegében. A maradékból meg ez a keksz.


Lisztnek teljes kiőrlésűt használtam, de ez a készárun meg se látszik. A barnacukor helyett meg egy evőkanál folyékony édesítőt tettem bele - a mennyiségmeghatározás persze kóstolgatás eredménye. Ehhez az ízletes, édes tökhöz, meg az én ízlésemhez ennyi elég volt.
Az elején még kicsit aggódtam, hogy mindebből vad narancssárga kekszek fognak kisülni, de szerencsére inkább kellemes barnás árnyalatúak lettek. Állagukban nagyon hasonlítanak a zabpelyhes-csokisra, de az ízük egészen más. Megnyugtatok mindenkit, nem átütő tök-ízük van :-)

---------------

Utólagos kiegészítés:

Mivel a bejegyzésben szereplő hivatkozás az eredeti receptre már nem működik, a jegyzetfüzetemből beírtam azt, ennek a "gyűjtő" bejegyzésnek a végére.

2007. december 20., csütörtök

Tejfölös harcsa

Ez volt a másik recept, ami ki volt nézve tavaly szentestére. Kevésbé különleges, mint a Hal narancságyon, de nem kevésbé finom. Később, ünneptől függetlenül meggyőződtünk minderről.

Tejfölös harcsa zöldségekkel

  1. Egy megfelelő tepsit vékonyan kikenünk olívaolajjal, majd kibéleljük vékonyra vágott császárszalonna-szeletekkel (kb. 15-20 dkg).
  2. Elrendezünk rajta 1 kg harcsafilét. Tengeri sóval és frissen darált borssal ízesítjük.
  3. Alufóliával lefedve addig sütjük, amíg a halhús majdnem puha (a szeletek vastagságától függően 20-25 perc, fagyasztott halból több).
  4. Amíg sül, előkészítjük a zöldségeket: felkarikázunk 3 paprikát, negyedekbe vágunk 0,5 kg csiperkegombát, cikkekre vágunk 2 paradicsomot.
  5. A halról levesszük a fóliát. A szeleteket megszórjuk pirospaprikával, majd elosztunk rajtuk 3 dl sűrű tejfölt. Az egészre rátépkedünk 1 kis csokor petrezselyem­zöldet, majd rászórjuk az előkészített zöldségeket.
  6. Alufólia nélkül még 10-15 percig sütjük. Ezalatt megpuhul a hal és átsülnek a zöldségek is.
  7. A kész halat a vele együtt sült zöldségekkel tálaljuk. Italnak fehérbor illik hozzá.


Jó étvágyat!

Forrás: http://www.mindmegette.hu

Hal narancságyon

Lassan körvonalazódik, hogy mi lesz az idei karácsonyi fogás, bár ez attól is függ, hogy milyen hozzávalókat sikerül beszerezni. Addig is megosztom a tavalyit. Nagy siker volt, karácsonytól függetlenül is elkészítettük még párszor, és amikor baráti körben meséltünk róla, többen kedvet kaptak hozzá és elkérték a receptet.

Tehát tavaly szenteste ezt ettük, utána meg sütik voltak:

Hal narancságyon
  1. Előkészítünk személyenként 1 szelet halfilét (kb. 20-25 dkg/db).
  2. Alaposan megmosunk 1 citromot és 2-3 narancsot (1 kg halhoz, illetve ízlés szerint lehet több, és akkor nem szükséges külön köret), majd keresztirányban 3-4 mm vastag szeletekre vágjuk (héjastul), magját eltávolítjuk.
  3. Egy megfelelő tepsit vékonyan kikenünk olívaolajjal, elrendezzük az alján a citromszeleteket, rárakunk egy réteget a narancsszeletekből is, majd megszórjuk Provance-i fűszerkeverékkel.
  4. Ráfektetjük a halszeleteket, amelyeket aztán tengeri sóval, frissen darált borssal és Provance-i fűszerkeverékkel ízesítünk.
  5. Elrendezzük megmaradt narancsszeleteket az étel tetején, illetve a halak közötti résekben, majd kevés (1-2 evőkanál) olívaolajat öntünk rá.
  6. Alufóliával lefedve megsütjük (a szeletek vastagságától függően 25-30 perc, fagyasztott halból több). Akkor jó, ha a halhúst könnyen járja a villa.
  7. A halat a narancsszeletekkel és esetleg ízlés szerinti egyéb körettel tálaljuk. Italnak fehérbor illik hozzá.

Köretjavaslatok:

  1. Krumplikarikák: Személyenként 2-3 kis krumplit meghámozunk és 3-4 mm vastag szeletekre vágunk. Vastag aljú fémserpenyőbe tesszük, pár kanál olívaolajat öntünk rá, és gyakori kevergetés mellett nagy lángon megsütjük (vigyázzunk, hogy ne törjük össze a szeleteket). Ha kész, tengeri sóval ízesítjük.
  2. Barnarizs: Személyenként 1 dl barnarizst megmosunk, tűzálló edénybe tesszük. Másfélszeres mennyiségű vizet mérünk rá. Ételízesítővel és frissen darált borssal ízesítjük. Felfőzés után lefedve kis lángon 20-25 percig melegítjük, majd még további 10 percig állni hagyjuk. (Mikrohullámú sütőben is elkészíthető, felfőzés után a legkisebb fokozaton – különben kifut).

Megjegyzések:

  1. Pontyból és harcsából is finom volt.
  2. A fűszerezéshez bevált: Kotányi Malom – Tarkabors, Francia
  3. Az eredeti receptben 2 apróra vágott édesköményt is kell a hal mellé tenni, és héjában főtt krumpli a köret (felszeletelve).

Jó étvágyat!

Forrás: http://chocolateandzucchini.com

(Dorades à l’Orange et au Fenouil)

Utólagos kiegészítés: A karácsonyi mozaikban kép is van róla.

2007. december 19., szerda

Teakedvelőknek karácsonyra

Ma már ezt is összeraktam, végül üvegbe.
Leírás itt és itt.

Szaloncukor (vagy valami olyasmi)

Már egészen beletörődtem a klasszikus szaloncukor nélküli karácsony gondolatába (ahogy korábban írtam róla), de azért valahol, mélyen mégiscsak foglalkoztatott a kérdés, hogy valami módon a cukorszirup-ügyet megkerülve kellene szaloncukrot készíteni. Persze most mondhatja bárki, hogy a cukormentes szaloncukor amolyan fából vaskarika, és ezzel nem is téved nagyot.

Aztán az Aszalt szilvás mákfelfújt fogyasztása közben... Nem kiáltottam fel, hogy „Heuréka!”, mert azt már más, máskor, máshol, másnak kapcsán megtette, de úgy éreztem, hogy számomra körülbelül akkora jelentőségű ötlet ugrott be. Pár percig még gondolkodtam rajta, lehetséges nyilvánvaló gyenge pontok után kutatva, de mivel ilyet a hozzávalók összeszedéséig nem találtam, nem maradt más hátra, mint a kísérlet.

Aminek a végeredménye ez lett (na jó, ötször ennyi, de ilyen):

A csomagolnivaló kitalálása után a klasszikus rojtos papír előállítása meg már gyerekjáték: csak sütőpapír és alufólia kell hozzá, és többet összefogva a rojtozás is gyorsan megvan.

Így lesz mégis „hitem szerinti” szaloncukor karácsonyra.

Ja igen, a lényeg: a recept. Vagyis inkább leírás, mert úgy érzésre csinálom, nem méricskélve. Szóval a „nagy ötlet” a mákfelfújt alapjából jött: sűrű, lisztes kötőanyag, ami kellően jellegtelen ízű, de masszívan összetartja a krémet. Mivel a kókuszos volt az áhított íz, a szín érdekében a barna lisztet rögtön le is cseréltem keményítőre. S persze egy szaloncukor ne legyen annyira vajas. Így kb. 1 dekányi olvasztott vajhoz tettem 3 kanálnyi keményítőt, és úgy 2-2,5 dl vizet, hogy felfőzve jó sűrű legyen. Aztán a tűzről levéve kavartam bele annyi kókuszreszeléket, amennyit csak felvett (ez úgy jó 10 dekányi). Meg persze folyékony édesítőt is, ízlés szerint (kóstolgatással eldöntve, mennyi is az annyi). És egy kis vanília kivonat sem rontotta el. A langyos masszát kézzel szaloncukornyi darabokra formáztam, majd fogpiszkálóra tűzve olvasztott csokiba mártottam. Második nekifutásra arra is rájöttem, hogy ha utána fogpiszkálóstul hungarocellbe szúrva hagyom megszilárdulni a bevonatát, akkor még „talpa” sem lesz. És már lehet is csomagolni. Ennyiből kb. 30 darab lesz, mínusz amit elkóstolgattam közben :-).

Azóta felfedezett gyenge pont: 3-4 napnál tovább nem tartható el, mert romlásnak indul. Vagyis a fára talán mégsem ilyet fogok aggatni...

Frissen viszont nagyon ízlik, egy áthatóan kókuszos, de egyáltalán nem tömény desszert. Vagy lehet szaloncukornak is nevezni?

(Aztán variációkra is lettek ötleteim, a teás-sütimorzsást ki is próbáltam, de messze nem lett olyan sikeres, mint a kókuszos. Utána úgy döntöttem, hogy kísérletezés helyett az egyebekből inkább mást csinálok, ez meg legyen mind kókuszos. Illetve a zseléssel még kacérkodom, de ez a csokiba mártogatás nem megy túl profin - így lehet, hogy a zselét inkább gyümölcskocsonya formájában tálalom majd.)

2007. december 18., kedd

Karácsonyi muffin a la Kaldeneker

Korábban már említettem az ötletet, hát most a tettek mezejére léptem:

Nem mintha nem bíznék Gyuriban, de megsütöttem. Így megtudtam, hogy a recept jó, 1 literes üvegbe éppen beférnek a hozzávalók a papírkapszlik nélkül, a teljes kiőrlésű liszt sem rontja el (egy jó kanálnyival kevesebb, persze, mert az több folyadékot felvesz), és az sem tragédia, ha csak 10 dkg az az aszalt gyümölcs. Meg nem mellékesen ettem egy kis finomságot :-)

Aztán meg összeraktam egy adagot ajándéknak. A rutinos vén rókák tapasztalatával a liszt üvegbe kanalazása után ujjal körbetöröltem az üveg belső falát, hogy ne legyen olyan "ködös" a többi, színes hozzávaló előtt. Meg most a cukrot sem felejtettem el a megfelelő időben berakni - elvégre ott szebb, mint az aszalmányok közé folyva :-) Az útmutatót pedig töltőtollal vetettem papírra - régen írtam már ennyit kézzel, szépen, de úgy érzem, így sokkal személyesebb. És nálam elsősorban erről szól az ajándékozás...

(Közben az eltelt néhány napban az illatos díszek is megszáradtak, de szerencsére van utánpótlás :-)

2007. december 17., hétfő

Narancsos kavart

Több, mint egy éve már, hogy Chocolate & Zucchini blogján olvastam ezt az egyszerű receptet, és egyből ki is próbáltam. Sikerült minden úgy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Nemcsak finom lett, de minden aggodalmam ellenére tényleg kijött a formából. Másodszor is. Harmadszor is. Aztán egyszer nem. Akkor teáskanállal eszegettem ki. Nem tudom, olyankor mit rontok el, de néha így járok. Ennek ellenére ez a süti előkelő helyet foglal el a családi toplistán, és a sütésért kevésbé rajongó családtagok is gyakran készítik az általam lefordított instrukciók alapján. A karácsonyi hangulatba is belefér, de akár egy szimpla téli napon is elmegy ez a „majdnem-torta”.


Recept: Narancsos kavart

Hozzávalók: a tésztához: 1 (esetleg 2) narancs, 12 dkg vaj, 2 tojás, 12 dkg Graham liszt, 1 csomag sütőpor, csipet só, ízlés szerint édesítő (nálam ez úgy 100 cseppnyi folyékony, az eredetiben 12 dkg cukor volt); a formába: 1 dkg vaj, 1-2 evőkanál (vaníliás) gyümölcscukor.

Elkészítés:

  1. Egy keverőtálban megolvasztom a vajat.
  2. A narancsot alaposan megmosom, megtörlöm, és a reszelő apró lyukán lereszelem a héjából a sárga részt az olvasztott vajat tartalmazó tálba. Ezután kettévágom, és kifacsarom a levét: 125-150 ml lére van szükség, ha nem lett ennyi, akkor egy másik narancs kifacsarásával pótolom.
  3. A vajhoz hozzákeverem a tojásokat, a por alakú összetevőket, majd a narancslevet is.
  4. 22 vagy 24 cm átmérőjű kerek tortaformát kikenek 1 dkg vajjal, majd egyenletesen eloszlatok benne 1-2 evőkanál (vaníliás) gyümölcscukrot.
  5. Az összekevert tésztát az előkészített tortaformába öntöm, tetejét kanállal elsimítom.
  6. Előmelegített sütőben megsütöm (nálam a gázsütő legnagyobb fokozatán 20 perc). Az átsülést tűpróbával ellenőrzöm, az meg látszik, hogy a cukor karamellizálódott a szélén.
  7. A sütőből kivéve 8-10 percig állni hagyom, majd kiborítom a formából. Fontos, hogy ne álljon tovább, mert akkor beleköt a karamell.
  8. Kihűtve kellene tálalni, de én néha már langyosan megteszem mindezt :-)

Forrás és kép: http://chocolateandzucchini.com/archives/2007/01/piege_cake.php

2007. december 16., vasárnap

Karácsonyi tea

Pár évvel ezelőtt nagy sikert aratott a családban egy készen vett karácsonyi teakeverék. Azóta sajnos nem sikerült utánpótláshoz jutni, meg még csak hasonlóhoz sem.

Így hát kénytelen vagyok házi barkácsmegoldáshoz folyamodni, kiindulva az előbb említett teakeverék összetételéből, meg abból, hogy egy dobozba összezárva a dolgok átveszik egymás aromáját.

Vettem hozzá natúr, szálas fekete teát, ez lesz az alap. A tegnap elfogyasztott narancsoknak felbontás előtt lereszeltem a sárga héját, ami mára szépen megszáradt. A pomander és az illatos asztali dísz készítése után megmaradtak a szegfűszegből az apró, meg a törött darabok. Ebbe még talán jó is, hogy nem nagyok. A „porát” meg besöpröm a potpourri közé. A fahéjból is mindig megmarad az apraja, de ebbe összetörni megfelel az is. A külön aromát kihagyom, de ha ezekből elegendő mennyiségben rakok a teához, akkor szerintem nem fog hiányozni.

Nosza, beömlesztettem mindezeket egy jól záródó fémdobozba, összekevertem, és egyelőre még csak tervezem, hogy megkóstolom. Az illata mindenesetre reményekre ad okot!

Ha pedig ízlik, akkor készítek még egy adagot, hogy aztán kis fémdobozokba rakva megörvendeztessem vele teakedvelő ismerőseimet.

Utólagos kiegészítés: Még tennem kellett hozzá narancshéjat, szegfűszeget és összetört fahéjat is, hogy átható illata legyen. Így viszont, néhány napnyi állás után a belőle készített teán is érezni azt a finom "karácsony-aromát". Ha meg tovább áll, az nyilván csak javít még rajta. Mivel már fogytán az idő karácsonyig, úgy fogom megoldani az utánpótlást, hogy az újabb adagból rakok mindenkinek a doboz aljára, ebből a régebbiből meg a tetejére - elvégre úgyis a tetejéről fognak kikanalazni belőle először, és így az alja kap még egy kis időt, igaz, immár nem nálam.

Illatos díszek, bárhová


Hogyan készítem?
Bevágások mentén harmad vagy negyed darabokban lefejtem a narancsok héját, majd sütiszaggatóval különféke formákat vágok belőle. Éles késsel nem túl mély faragást készítek rá, valamint fűszereket tűzök bele. A szegfűszeg betűzése előtt fogpiszkálóval, a fahéjdarabé előtt kés hegyével kis lyukat készítek. Ha fel szeretném majd kötni valahová, akkor a tetejére is szúrok egy lyukat fogpiszkálóval, hogy így száradjon meg.

Mire fogom használni?
  • illatosításra
  • ajándékkísérőnek
  • karácsonyfadísznek
  • tetszőleges egyéb dekorációnak
  • ...

2007. december 15., szombat

Aszalt szilvás mákfelfújt

Lehet, hogy nem túl látványos, de kellemes illatú és ettől már csak az íze jobb!

A recept Kaldeneker Gyuritól való, ami azért nálam elég jó ajánlólevél :-) Én ugyan teljes kiőrlésű liszttel és cukor helyett folyékony édesítővel csináltam, de ez nem is látszik rajta. Kivajazott muffinformában sütöttem meg, és vaníliafagyi helyett teát fogyasztottam mellé. És közben rájöttem valamire, ami egy nagyszerű felfedezéshez vezetett. De erről majd máskor...

Átmentem virágkötőbe...

Az adventi koszorú, ajtódísz és asztali dísz készítésének tapasztalataival felvértezve pár rokonnak is alkottam még ilyeneket, meg a temetőbe kivihető koszorúkat. Tényleg nem nehéz megcsinálni az alapot, csak egy marék fűzfavessző, jó 3 méter drót, no meg egy kis kézügyesség kell hozzá. Drót azért ilyen hosszú, mert azzal rögzítem az örökzöldeket is "a következő körben" - vagyis kétszer tekerem vele végig spirál alakban a fűzfavessző-köteget. Most a tujaágak mellett borostyán is került némelyikre, meg aztán a díszítéshez hóbogyó és szalag is (a 3 méteres szalagokat megfeleztem, így pont elég lett kettőre). Az új ötlet a sütiszaggatóval kivágott narancshéj volt, mivel tobozt már nem sikerült eleget gyűjteni. Szerencsére ez is rögzíthető kis, U alakúra hajlított drótdarabokkal, az alapba szúrva. A nagy kedvenc továbbra is a narancshéjas-szegfűszeges kompozíció, még ha pár nap alatt ki is szárad és erősen lecsökken az illata. Persze nem olyan nagy dolog kicserélni rajta az ominózus részt, vagy rakni mellé pár pomandert :-)




2007. december 14., péntek

Burgonyás Graham kenyér

Nem kifejezetten ünnepi recept, de kenyér mindig jó, ha van, nem igaz?

Burgonyás Graham kenyér


1. Kevés vízben megfőzünk 10 dkg burgonyát, majd összetörjük vagy lereszeljük. (Kicsit realisztikusabban: kell 10 dkg maradék főtt krumpli, illetve esetleg porból is lehet az a püré.)

2. A hozzávalókat kenyérsütőgép keverőedényébe rakjuk a listán szereplő sorrendben, majd elindítjuk a Normál programot.

10 dkg burgonyapüré (amit előző lépésben készítettünk)

75 ml tej vagy víz

4 dkg vaj

1½ teáskanál só

1 teáskanál méz vagy cukor

1 tojás

30 dkg Graham liszt

1½ dkg élesztő

3. Az első dagasztás után ellenőrizzük a tészta állagát. Akkor jó, ha összeállt gömbbé, és nem ragad. Szükség esetén víz, illetve Graham liszt hozzáadásával javíthatunk rajta.

4. A sütési idő lejártával a kész kenyeret rácsra borítjuk.

Jó étvágyat!

Ötlet: http://www.norbi.hu - fórum

Palacsinta - két receptből egy harmadik

Szóval az úgy volt, hogy kinéztem Zsuzsi Erdélyi túrós palacsintáját, és hozzá is fogtam az elkészítéséhez.

"8 darab palacsinta" - ehhez előástam egy jól bevált receptemet, amiből most csak a tésztát állt szándékomban elkészíteni.

Úgy is lett. Csak aztán a sütés közben erősen elkezdett járni az agyam a folytatáson, és a vége az lett, hogy az egyik receptből is vettem egy kicsit, meg a másikból is.

Aminek egy finom narancsos illat mellett ez lett az eredménye:


Recept: Túrós-narancsos palacsinta


Hozzávalók:


A tésztához: 3 tojás, 16 dkg Graham liszt, 8 dkg búzacsíra, 1/2 liter víz vagy tej, csipet só, kevés olaj
A töltelékhez: 1/2 kg túró, 1 narancs leve és lereszelt sárga héja, 1 marék mazsola, fahéj, ízlés szerint édesítő, pár kanál tejföl (ha anélkül nagyon száraz)
A tetejére: 2 kis doboz natúr joghurt vagy tejföl, 1 marék durvára összevágott dió, pár kanál akácméz.

Elkészítés:

  1. A tészta hozzávalóit simára keverem, és kb. 1 órát állni hagyom, majd kisütöm. Az első előtt vékonyan kiolajozom a palacsintasütőt; a többinél ez már nem szükséges. (Ebből a tésztából nem lehet papírvékony palacsintát sütni, de a túrótöltelékhez ez nem is olyan nagy baj.)
  2. Egy tálban összekeverem a töltelék hozzávalóit.
  3. Megtöltöm a palacsintákat, majd kivajazott tepsibe sorakoztatom őket.
  4. Ráöntöm a joghurtot, rászórom a diót és meglocsolom a mézzel.
  5. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütöm, amíg pirulni kezd a teteje.

2007. december 13., csütörtök

Mézes, ami frissen is puha

Azt hiszem, a mézessütemény olyan a műfaj, ahol mindenki a saját receptjére esküszik. Nem vagyok ezzel máshogy én sem :-) Az évek során sikerült családi sajáttá alakítani azt, amit valamikor egy mézeskalácsos nénitől, Juliskától kaptunk. Ő valószínűleg már rá sem ismerne a saját receptjére, szép apránként annyit módosítottunk rajta, de mi azért még a „Juliska mézese” kifejezéssel illetjük, és nagyon szeretjük. Ennek pedig mindenek előtt az az oka, hogy – a sok-sok egyéb kipróbálttal ellentétben – ez a mézes rögtön ahogy kisült és kihűlt, kellemesen puha, és olyan is marad, amíg el nem fogy. Ez utóbbi nálunk sajnos elég hamar bekövetkezik :-)

Recept: Juliska mézese
Hozzávalók: 25 dkg méz, 5 dkg vaj, 3 tojás, 5-10 dkg cukor vagy ennek megfelelő édesítő (por vagy folyékony is jó; nem édesszájúak kihagyhatják), 1 evőkanál őrölt fahéj, 1 teáskanál őrölt szegfűszeg, 2 dkg szalalkáli, kb. 45 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt.
Elkészítés:
  1. A sütés napja előtti este elkészítem a tésztát: Ehhez először a mézet és a vajat vízfürdőn megolvasztom. (Én abba a tálba rakom őket, amelyikben majd az egész tésztát összekeverem, és alárakok egy másik tálat. Az alsó tálba annyi vizet öntök, hogy a fölsőnek kicsit beleérjen az alja, majd az egésznek alágyújtok.)
  2. Közben a tojásokat egy másik edényben jól elkeverem az édesítővel, a fahéjjal, a szegfűszeggel és a szalalkálival.
  3. A megolvadt mézes keveréket leveszem a tűzről, és fakanállal hozzákeverem a tojásos keveréket, majd kisebb részletekben kb. 45 dkg teljes kiőrlésű lisztet. Célszerű gyorsan csinálni, mert lehűlve már nehezebb keverni. Akkor jó, ha még keverhető fakanállal, de száraz kézzel hozzányúlva éppen nem ragad. Összeigazítom egy csomóba, majd letakarva szobahőmérsékleten állni hagyom.
  4. Másnap átgyúrom az időközben kicsit keményedett tésztát, majd lisztezett deszkán 3-4 mm vastagságúra nyújtom, és különféle alakúra kiszaggatom.
  5. Sütőpapírral bélelt, kivajazott tepsire rakom a darabokat, nem túl közel egymáshoz, mert sütés közben eléggé megnőnek. Megkenem őket felvert tojással, majd dióval vagy egyéb olajos magvakkal díszítem. Ezek sütés közben finoman megpirulnak – ezt személy szerint többre értékelem bármilyen cukormáznál.
  6. Forró sütőben barnára sütöm (5-6 perc, nagyon oda kell figyelni, hogy ne égjen meg!)
Nálunk a karácsony és a húsvét szinte elképzelhetetlen a Juliska mézese nélkül. Karácsonykor a fára is szoktunk belőle rakni karikákat: ehhez nagy kör közepét a legkisebb pogácsaszaggatóval kivágom, és díszítésnek kirakom magokkal. Idén az volt az újítás, hogy nem deszkán nyújtottam, hanem a nemrég vásárolt, eredetileg száraztészta készítésére való géppel, az 1-es fokozaton (ez a legvastagabb, amit tud nyújtani, tényleg úgy 3-4 mm). Így sokkal kevesebb liszt kellett hozzá a nyújtáskor, úgyhogy még az összegyúrt és újranyújtott „vakarcs” is jól megnőtt a sütéskor. Graham-liszttel is készíthető kb. ilyen mennyiséggel, fehér lisztből viszont jóval több kell bele (ha jól emlékszem, 60 dkg volt az eredetiben). Vigyázat! Liszt-túladagolás esetén nem érvényes, hogy frissen is puha.
Utólagos kiegészítés: Tojásmentesített változatban is kipróbáltam, ilyen lett.

2007. december 12., szerda

Keksznyomós sütik

Attól, hogy az aktuális VKF!-re végül nem ez lett (hanem ez), még sütöttem ilyet is.

A kávés így néz ki:

A kakaós meg, amit a formája miatt a család csak a "pókok" névvel illet, így:

(Vajkészleteim kimerülése miatt sajnos most csak ennyi lett, de ha meglesz az utánpótlás, akkor tervezek még egy felvonást.)

S ha a képek hatására valaki kedvet kapott ilyen és hasonló kekszek készítéséhez, akkor a már kipróbált és bevált receptjeimet - a fenti két sütiét meg továbbiakat is - itt találja:

Édesek

További édesek

Sósak

Ha megtetszett valamelyik receptem, akkor jó sütést, ha nem, akkor további jó receptböngészést!

2007. december 11., kedd

VKF! XI: „A Roppancs”

A XI. VKF! kiírását meglátva először a keksznyomós sütik ugrottak be. Azok között van kávés is, teás is, kakaós is. Na de azt már egyszer megírtam, meg akinek nincs keksznyomója vagy egyszerűen csak idegenkedik az ilyesmi eszközöktől, az úgysem fogja utánam csinálni.

A hideg beálltával, de úgy is fogalmazhatunk, hogy a teaszezon indulásával a család kitartóan elkezdte követelni a Roppancsot. A kérés meghallgatásra talált, elkészítettem a sütit - és el is döntöttem, hogy majd az adventi sorozatomban megírom.

Most meg gondoltam egy merészet, és nemcsak az ünnepekre való tekintettel osztom meg Veletek, hanem a VKF! kapcsán is. Igaz, hogy nincs benne se kávé, se tea, se kakaó - van benne viszont gyömbér, fahéj és bors, ami élénkít (meg persze a hozzá elkortyolgatott tea :-) Egyszerű, de korántsem szokványos süti ez, s a tapasztalat azt mutatja, hogy aki megkóstolja, annak vagy nagyon bejön, vagy nagyon nem – középút nincs.

Valamikor tavaly ilyenkortájt találtam rá a receptre Chocolate & Zucchini blogján, s egyből megtetszett. Nosza, át is számoltam a hozzávalókat itteni mértékegységekre, meg kis gondolkodás után beugrott, hogy a melasz beszerzésére tett reménytelen kísérletek helyett ha a fehér cukor és a melasz helyett barnacukrot használok, akkor nagyjából ugyanott vagyok.

Karácsonyra is kiváló, bár „csak úgy” is jó egyet-kettőt elropogtatni belőle egy bögre finom tea mellett.

Recept: Ropogós gyömbérsütemény

Hozzávalók: 375 ml (másfél bögre) Graham liszt, 1 és ¼ teáskanál szódabikarbóna, ¼ teáskanál só, 1 és ¼ teáskanál őrölt fahéj, 1 és ¼ teáskanál őrölt gyömbér, 1/16 teáskanál (egy csipet) őrölt feketebors (bors egy édes sütibe – nem tévedés!), 12 dkg puha vaj, 200 ml barnacukor (minél sötétebb, annál jobb – de a karamellel színezettől érdemes óvakodni), 1 teáskanál vanília kivonat, 1 kis tojás.

Elkészítés:

  1. Kimérem és jól elkeverem a por alakú összetevőket (a hozzávalók listáján a borssal bezárólag).
  2. Egy nagy tálban jól elkeverem a vajat a barnacukorral, majd hozzáadom a vanília kivonatot és a tojást, és azzal is simára keverem. Végül hozzáadom a porkeveréket, és jól összedolgozom.
  3. Műanyag fóliával kibélelek egy püspökkenyérformát, és belesimítom a masszát. Ügyelek rá, hogy sehol se maradjon levegős, és még a sarkokat is jól kitöltse.
  4. Ráhajtom a fólia szélét, és egy éjszakára a hűtőbe rakom.
  5. Másnap a megszilárdult tömböt kiveszem a formából, lehúzom róla a fóliát, és éles késsel 2-3 mm vékony szeletekre vágom (minél vékonyabbra sikerül, annál jobb).
  6. Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, azt megvajazom, majd rásorakoztatom a szeleteket. Nem rakom őket túl közel egymáshoz, mert sütéskor megnőnek.
  7. Forró sütőben addig sütöm, amíg a szélük már barnul, de még éppen nem égett (kb. 8-10 perc, nagyon oda kell figyelni).
  8. A sütőből kivéve a papíron hagyom őket egy kicsit hűlni (így megszilárdulnak), majd óvatosan lehúzom az aljukról a papírt, és a kihűlt sütiket jól záródó fémdobozba rakom.
  9. Teával vagy valamilyen egyéb itallal kínálom ezt a karakteres, fűszeres süteményt.

Nekem három tepsivel szokott lenni, s mivel a tésztát csak hidegen lehet jól szeletelni, közben időnként deszkástul visszarakom a hűtőbe. Ez egyébként egy fél adag, azért vannak benne olyan idétlen mennyiségek, viszont az én püsökkenyér-formámat ennyi tölti meg úgy 2-3 cm magasan, ami pont jó szélesség a csíkoknak.

Ha netán sokáig kitartana a gyömbérsüti, és már nem ropogós, akkor állítólag száraz, meleg helyen (például radiátoron vagy sütés után még meleg sütőben) lehet megfrissíteni – én még sosem kényszerültem rá, hogy kipróbáljam :-)

Almás csiga

Kenyérsütő gépes recept már régen volt, pedig nem fogytam ám még ki :-) Akár az ünnepi hangulathoz is illik ez az almás-diós kombináció:

Almás csiga

1. Kenyérsütőgép keverőedényébe helyezzük a tészta hozzávalóit a listán szereplő sorrendben, majd elindítjuk a Dagasztás programot.

  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tej
  • 1 tk cukor
  • ¼ tk só
  • 17 dkg liszt (Graham vagy teljes kiőrlésű)
  • 1 dkg élesztő
  • reszelt citromhéj

2. Az első dagasztás után ellenőrizzük a tészta állagát. Akkor jó, ha összeállt gömbbé, puha, de nem ragad. Szükség esetén tej, illetve liszt hozzáadásával javíthatunk rajta.

3. Amíg kel a tészta, elkészítjük a tölteléket. Ehhez meghámozunk és a reszelő nagy lyukán lereszelünk 4 db almát, majd hozzákeverünk egy marék mazsolát, ízlés szerint fahéjjal, citromlével és édesítővel ízesítjük.

4. A megkelt tésztát kb. 0,5 cm vastagságú, 20*30 cm-es téglalappá nyújtjuk.

5. A tojások fehérjét kemény habbá verjük. Leöntjük a reszelt alma levét, majd óvatosan hozzákeverjük a tojáshabot és egy marék apróra vágott diót.

6. A tölteléket egyenletesen eloszlatjuk a kinyújtott tésztán, majd a hosszabbik oldala felől feltekerjük, mint a bejglit.

7. A kenyérsütő keverőedényéből eltávolítjuk a lapát(oka)t, és kb. 1 dkg vajjal kikenjük.

8. A tésztatekercset az edény méretétől függően 6-8 egyenlő csigára vágjuk, és az edényben egymás mellé rakjuk.

9. Az így előkészített tésztát a gép Sütés programján megsütjük.

10. A program lejártával eltávolítjuk a gépből a sütőedényt, de a tésztát csak pár perc várakozás után borítjuk ki.

11. Melegen és kihűlve egyaránt finom.

Megjegyzések:

1. Mazsola helyett Mediterrán mix keveréket használva remek citromos aromát kap a sütemény.

2. Kenyérsütőgép hiányában hagyományos módon is elkészíthető.

Jó étvágyat!

Alapötlet: www.eleszto.hu

2007. december 10., hétfő

Müzliszelet házilag – kicsit másképp

Rendszeresen csinálok itthon müzliszeletet, mióta Kaldeneker Gyurinál rábukkantam a receptjére. Igaz, kétszer még nem lett egyforma, mert mindig változtatom a belerakott magok, aszalt gyümölcsök, pelyhek és fűszerezés fajtáját.

Jó is ez, csak a vaj meg a barnacukor miatt ugye nem is annyira kímélő.

Ezen a problémán segít a ma kipróbált recept, amit egy külföldi vegetáriánus oldalon olvastam, a „fülest” pedig Siccikétől kaptam, hogy érdemes ott kutakodni ez ügyben.

Recept: Müzliszelet házilag

Hozzávalók (1 bögre = 250 ml): ½ bögre felkockázott datolya + ½ bögre víz; 5 teáskanál darált lenmag + ½ bögre víz; 2/3 bögre zabpehely, 1/3 bögre pattogatott amarantmag, 1 teáskanál őrölt fahéj (na jó, az eredetiben csak negyedennyit írtak :-), 1 bögre mazsola, 2/3 bögre gorombára vágott dió.

Elkészítés:

  1. A datolyát felfőzöm a vízzel, időnként megkeverve 5 percig gyöngyöztetem, majd hagyom kihűlni.
  2. Meglangyosítom a másik fél pohár vizet, belekeverem a lenmagot, majd 5 percig állni hagyom.
  3. Összekeverem a száraz hozzávalókat, majd hozzáadom a szintén összevegyített datolyás és lenmagos keverékeket is, és az egészet jól összedolgozom.
  4. Egy tepsit kibélelek kivajazott sütőpapírral, majd belesimítom a masszát. Simára egyengetem a tetejét (legegyszerűbben úgy, hogy fóliát teszek rá, majd a tepsi párját, és azt jól rányomom).
  5. Előmelegített sütőben 180 fokon 20 percig sütöm.
  6. Kiborítom a tepsiből, lehúzom róla a sütőpapírt, és kihűlve felszeletelem.

Így elkészítve kicsit nedvesebb szeletek lesznek, mint a másik módon - s persze kevésbé emlékeztetnek a boltira. Feltett szándékom egy szelettel tesztelni, hogy ez mennyiben befolyásolja az eltarthatóságot. Természetesen a mag, gyümölcs, pehely, fűszer koordináták mentén variálva ezt sem fogom kétszer ugyanúgy elkészíteni :-)

Ugyanitt olvastam egy amarant nélküli változatot is, abban a száraz összetevők között ¾ bögre zabpehely, ¼ bögre teljes kiőrlésű tönkölybúza liszt, ¼ teáskanál fahéj, és összesen 2 bögrényi mag + aprított aszalt gyümölcs szerepelt. Kipróbálom majd így is.

2007. december 9., vasárnap

Zabpelyhes keksz – második felvonás

Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, hogy kipróbálok egy másikat is a nemrég kinézett három zabpelyheskeksz-recept közül. Ezúttal a zabpelyhes-csokisra esett a választásom.

Természetesen jó minőségű étcsokiból, ráadásul narancsosból készítettem el. A barnacukrot meghagytam, a fehér helyett viszont 1 evőkanál folyékony édesítőt használtam, a vaníliás cukor helyett meg vanília kivonatot. No meg jól bevált Graham lisztet tettem a zabpehelyliszt mellé. Ez most épp volt itthon készen, de olyan is előfordult már, hogy kávédarálóval egyszerűen ledaráltam az egész zabpelyhet. Meg persze nem hagytam ki a fahéjat, és még egy nagy narancs sárga héját is belereszeltem a tésztába. Ami meglehetősen sűrű lett. Tettem hozzá hát egy kis vizet, úgy egy decit, hogy azért valamennyire összeálljon (és utána rájöttem, hogy inkább a narancs levét kellett volna belefacsarni - mindegy, majd legközelebb). Így ugyan kicsit tovább kellett sütni, de ezen már ne múljon. Örömmel tapasztaltam, hogy ezek a kekszek nem ragaszkodnak úgy a sütőpapírhoz, mint a pár nappal ezelőtt sütöttek. De nem csak ebben különböznek, állagra is mások. A tetszési index viszont hasonló! :-)

--------------

Utólagos kiegészítés:

Mivel a bejegyzésben szereplő hivatkozás az eredeti receptre már nem működik, a jegyzetfüzetemből beírtam azt, ennek a "gyűjtő" bejegyzésnek a végére.

2007. december 8., szombat

Muffin-mánia

Életem első muffinját egy barátomnál ettem, aki saját kezűleg készítette azt. Akkoriban még nem volt ilyen ismert ez a sütemény Magyarországon – ő is egy amerikai szakácskönyvből csinálta, meg előtte kinn élt pár évig, és ott ismerte meg. Láttam, milyen egyszerű (naná, lustasághoz optimalizálva), s hogy milyen finom. Persze azonnal elkértem a receptet.

Otthon az is kiderült, hogy tulajdonképpen nekünk van direkt ennek a sütéséhez való tepsink, csak addig nem tudtunk róla. Valami névnapra kaptuk egyszer, persze recept nem volt mellékelve, anyu meg nem az a kísérletezős típus, hogy nagyon erőltette volna a témát. Az elkért recept alapján összedobtuk a muffint, papírkapszlik helyett bevetettük a speckó technikát, és családi kedvenc született. A Muffin.

Akkor még nem sejtettem, hogy mennyi-mennyi változatban létezik ez, s a muffin csak amolyan gyűjtőnév az ilyesmire. Azóta már külön muffinos szakácskönyvem is van, meg egy nagy rakás innen-onnan begyűjtött recept a témában. Nem csak édesek, sósak is. Köretnek valók is. Zsemle helyett ehetők is. Szóval változatosak.

A legújabb felfedezésem a Cukroskata-féle Csokis-narancsos muffin (lásd a képen). Nem vagyok egy csoki-imádó, de ez nagyon bejön. És még a Graham liszt sem feltűnő benne, a közepében a fél narancsszelet pedig egyenesen pazar!

Amit pedig szintén végig fogok majd próbálgatni, az Kaldeneker Gyuri gyűjteménye. És igen, még ajándékötlet is van a cikkben! Angol nyelvű oldalakon olvastam én már ilyesmit korábban, csak nem volt olyan receptem, ami megfelelő lett volna ilyen célra. Aminek kellően látványosak a száraz hozzávalói, és tényleg ennyire egyszerű elkészíteni.

Úgyhogy a sült alma meg a birsalmás kosárka mellett rendeltetésszerűen is szoktam és szándékozom használni a muffintepsit. Ja, és egy tipp a végére: a mélyedéseket úgy szoktam gyorsan kivajazni, hogy az olvasztott vajat kenőtollal rákenem a hideg formára.

Potpourri ünnepi hangulatban

Ma reggel összeszedtem a radiátorról meg alóla az utóbbi napokban elfogyasztott narancsok megszáradt héját. Kicsit összébb törtem őket, hogy egyszerre ki tudjam vinni a komposztálóba. Ám azok olyan kellemes illatot kezdtek árasztani, hogy egyből meg is gondoltam magam.

Hohó, hisz akár potpourri is lehet belőlük! Majd teszek hozzájuk mondjuk fenyőtobozt, aztán csepegtetek rájuk illóolajat, és kész – gondoltam.

S akkor megláttam a hűtő tetején egy kistányérban a tegnapi fűszeres almaitalból kiszűrt, s azóta megszáradt fűszerdarabokat, egy teáskanálnyi Kotányi puncs fűszerkeverék maradványait. Nem volt már olyan intenzív illata, mint frissen, de azért még kár lett volna kidobni. Nosza, hozzáöntöttem az összetört narancshéjdarabokhoz, amiket időközben egy tányérba raktam.

A látvány feldobása érdekében kimentem fenyőtobozokért is, meg pár letört ágacska is akadt a fenyőfa alatt.

A kinti „túra” után jólesett egy kis felforrósított birskompót, amiben olyan sok citromkarika volt, hogy nem ettem meg mindet. Inkább (próba, szerencse alapon, a fahéjdarabokkal együtt) kiszárítottam őket a radiátoron, s mivel nem is látszik rajtuk, hogy főtt, s nem friss citromból vannak, úgy gondoltam, tovább színesíthetik ezt az illatos egyveleget, az adventi koszorú készítésekor kimaradt almakarikákkal együtt.

Így lett a „hulladékokból” némi találékonysággal illatos dísz. Az alapanyagokat pedig gyűjtöm tovább, hogy a ház minden részébe jusson :-)

2007. december 7., péntek

Szaloncukor (helyett)

Mi tagadás, a bolti tömegszaloncukrok számomra igen tömények. Édesszájú barátaim gyakran irigykedve néznek, hogy én nem vagyok úgy odáig az édes dolgokért, s ezzel mennyi bajt megspórolok magamnak, de elárulom, az se könnyű, ha valaki nagyon alulról közelíti a közízlést. Hiszen minden túl édes, és kivenni nem tudom belőle a cukrot – míg ők legfeljebb utólag megcukrozzák maguknak. Sajnos ez ügyben a hagyományos házi szaloncukor sem túl nagy előrelépés, mert mindegyiknek valamiféle fondant az alapja – az meg ugye magyarul egyfajta cukorszirup. S ha még hozzáveszem, hogy csokiból is csak a tényleg jó minőségű étcsokit vagyok hajlandó megenni, akkor be kell látnom, hogy ez is egy reménytelen vonal.

De végülis mi látszik a fán? A papír! Na ugye... És ha nem cukros-csokis soha-meg-nem-enném típusú dolgot teszek bele, hanem valami mást, amit én legalább akkora élvezettel tudok enni, mint édesszájú barátaim a szaloncukrot? Persze valami olyasmi kell, ami nem romlik meg azonnal, és méretre is körülbelül jó.

Az első ötletem a saját készítésű birsalmasajt volt. Ha apró figurákat szaggatok a lapokban kiszárított sajtból, vagy egyszerűen csak kis téglalapokat szeletelek belőle, majd azokat szaloncukor módjára becsomagolom, már meg is van a fára való.

De hogy ne csak egy féle legyen, akár aszalt gyümölcsöt is lehetne ilyen módon csomagolni. Igaz, jobban belegondolva, abból tű segítségével vékony cérnára fűzve kis díszeket lehetne inkább készíteni. Az alma külön jó, mert nem nehéz, de mondjuk pár darab szilva még nem rontja el az összsúlyt.

Mézessütemény minden évben kerül a fára – nagy, közepükön is lyukas karikák, magokkal díszítve (igen, a cukormáz sem nyerő nálam), piros szalaggal felkötve.

Mi hiányzik még? Kígyónak lehetne mondjuk az, amit kisiskolás koromban minden karácsonyi vetélkedőn csináltunk: vékony cérnára fűzött pattogatott kukorica. Most ráadásul már nem időre kell minél hosszabbat készíteni :-)

S hogy az ehető díszek elfogytával is maradjon valami a fán, természetesen pár szolíd üveggömb meg gyöngygirland még mehet – de akár tobozok és egyéb termések is, vagy éppen valami szép alakúra megszárított narancshéj... És az égősort sem kellene lefelejteni!

Most látom csak, hogy milyen messzire vitt a szaloncukorral kapcsolatos elmélkedés – gondolatban már fel is díszítettem a fát :-)

2007. december 6., csütörtök

Mézes-magvas csemege

A méztermelők néha nem csak sima mézet árulnak a piacon, hanem olyat is, amiben dió vagy egyéb magvak, esetleg aszalt gyümölcsök is vannak. Persze mindezt házilag sem nagy ördöngősség elkészíteni. Nálam a feladat legnehezebb része a megfelelő üvegek összevadászása, hiszen a rengeteg befőzés után ilyenkor már nehezen akad üres üveg. Utána megy minden, mint a karikacsapás. Összeszedem a magokat és az aszalványokat, meg szerzek jóféle akácmézet, aztán pár óra leforgása alatt összeáll a finom ajándék. A méz fontos, hogy akác legyen, mert ez folyósabb, és nem is kristályosodik olyan hamar. A szükséges mennyiség nyilván attól függ, hogy milyen szorosan rakom az egyéb tartalmat az üvegekbe, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az üvegek térfogatának legalább a felét a méz tölti majd ki.

Először is jó alaposan elmosogatom az üvegeket, és levakarom róluk az esetleges címkemaradványokat. A magokat fajtánként megpirítom egy serpenyőben – csak pár percig kell rázogatni a láng fölött, és jó illatosak lesznek. Tányérokra öntve hagyom kihűlni őket. A mazsolát és egyéb aszalt gyümölcsöket is kis tálakba öntöm, majd vegyesen elkezdem berakni a hozzávalókat az üvegekbe. Lehet mintát rakni, rétegezni, vagy csak úgy beömleszteni – ízlés dolga. Nem rakom teljesen teli az üvegeket, hiszen utána majd mézet kanalazok a tartalmukra, és az nem folyik le azonnal. Viszont ha többet csinálok egyszerre, akkor szinte folyamatosan lehet kanalazni, mindig arra rakva, amelyiken éppen már leszivárgott. Ha valahol levegőbuborék marad, akkor azt egy fogpiszkáló segítségével felcsalogatom. Amikor már a nyakáig ér a méz, teli rakom az üveget tetszőleges hozzávalóval, rácsavarom a fedelét, majd ünnepi mintájú csomagolópapírt gumizok rá. Édesszájúaknak remek csemege, bár polcdísznek sem rossz!

Van zsákjában minden jó…

… piros alma, mogyoró, igaz? Meg mi még?

Gyerekkoromból rengeteg csokira emlékszem, meg szaloncukorra, narancsra (ez akkoriban nagy szó volt ám!), no és az elmaradhatatlan virgácsra. A gyümölcsöt szinte azonnal elpusztítottam, aztán jött a dió, mogyoró – amit persze előbb meg kellett törni, illetve megkérni valakit, hogy törje meg nekem :-) A szaloncukorból is megettem a zseléset, a többit csak megnéztem, aztán szépen visszacsomagoltam, s karácsonykor felkerült a fára – én meg reménykedtem, hogy valaki majd csak megeszi. Különösen a konzum szaloncukrot találtam furcsának, aminek a csomagolása is színtelen volt (sima alufólia, meg persze a rojtos papír), és a belseje is csupasz. Aztán ott voltak a csokik. Más gyerek talán együltő helyében felfalta volna azokat is, én meg igen apránként eszegettem, illetve próbáltam rásózni a családtagokra. Merthogy nem annyira rajongtam a csokiért, már akkor sem. Főleg, ha ismeretlen fajta volt. Emlékszem, a Balaton szeletet például csak úgy voltam hajlandó megenni, hogy anyukám megmagyarázta, hogy ez olyan, mint a nápolyi, csak van rajta még egy pici csoki, meg szépen be van csomagolva. Aztán akadt cukor is, amiből a Fruttin kívül nem nagyon ízlett a többi. Ezekre meg mindig azt mondták, hogy nem szabad rágni, hanem szopogatni kell. Időnként aztán belefutottam olyanba, amit hiába szopogattam, az bizony nem akart elfogyni. Egy idő után már semmi íze nem volt, meg színe se sok, de a mérete az határozottan tartotta magát. Később jöttem rá, hogy az bizony rágógumi volt, a békebeli gömbrágó :-) Egyszer hozott nekem a Mikulás kis piros műbőr pénztárcát is, amit még nyakba is lehetett akasztani. Meg színes mézes puszedlit, ami karácsonyfadíszként végezte, lévén meglehetősen kemény. No és furcsamód mindig került rengeteg csokimikulás is, amit meg lereszelve pudingra raktunk (nyárig simán kitartott, főleg, ha húsvétkor meg sok nyuszi alakú ilyen izé gyarapította a csapatot), én meg szépen kisimítottam a papírját.

Elég hamar megsejtettem, hogy a Mikulás valójában nem úgy létezik, hogy egy kedves öreg bácsi egyetlen éjszaka a szánon végigjárja a világot. A nagy nap előtti este anyukám mindig megkérdezte, hogy ha jön a Mikulás, a bejárati ajtónál vagy az ablakomnál engedje be – naná, hogy az ablakot mondtam mindig! Persze sosem sikerült ébren maradnom, hogy meglessem :-) Ez a szános történet meg ott sántított, hogy ha nem volt hó, a Mikulás valahogy akkor is jött, amikor kellett neki. No és mindenféle ünnepségen ott volt, és ha elég közel engedtek, hogy verset mondjak neki, akkor mindig úgy éreztem, hogy olyan fiatalos arca van… De amikor előhozakodtam az elméletemmel, sosem hittek nekem.

2007. december 5., szerda

Illatos asztali dísz karácsonyra

Az ajtókoszorú elkészítése után egyből jobbnál-jobb ötleteim támadtak, hogy hogyan is lehetett volna ügyesebben, csinosabbra készíteni. Így csináltam egyet a kapura is, kisebbet és kevesebb dekorral (hiszen az ajtókoszorú is úgy indult, hogy a kapura lesz, csak aztán túl monumentálisnak tartottam oda). Ez már olyan jól ment, hogy közben kitaláltam, hogy karácsonykor a temetőbe kivinni is ilyesmiket csinálok majd - eddig mindig fenyőágakat vittünk, gyorsmasnival összekötve, és szélcsendes időben gyertyát is gyújtottunk. A család is egyetértett, hogy jó lesz már egy kis változatosság.

Már csak az asztali díszek kérdésköre maradt ki a sorból. Utóbb már azt sem készen vettük, hanem legtöbbször vázába rakott fenyőágakat díszítettünk fel, meg külön gyújtottunk gyertyát vagy mécsest. Hisz kerámia mécsestartókból aztán nincs hiány: kedvencem a házikó, meg a fenyőfa alakú, ami csak szépen világít, de van hordó, meg teáskanna is, amibe vizet lehet önteni, illóolajat csepegtetni bele, és a világítás mellett párologtat is. No meg ott vannak a TeszVeszen vásárolt fa mécsestartók, amik csak úgy, önmagukban is szépek, hát még használat közben! Szóval szinte minden napra jut másik világító alkalmatosság.

No, visszatérve az asztali dísz kérdéskörhöz: nem így indult, de ez lett belőle:

Az alap ugyanolyan, mint az ajtókoszorúé, csak kisebb átmérőjű. Az "el kellene takarni valahogy a tartódrótokat" probléma megoldása lett a csiga alakban levágott narancshéj rátekerése (avagy mire jó két fonnyadt, savanyú narancs), a "most már csak az illatán kellene tuningolni egy kicsit" problémáé meg a szegfűszegek betűzgélése. A pomander nyomán persze ez már nem is akkora ötlet :-) A közepébe meg egy egyszerű gyertyatartóba beállítottam ezt az egyszerű gyertyát, s hogy ne részenként kelljen mozgatni, az egész alá egy lapostányért tettem. Pazar illata van, és a gyertya is meggyújtható benne anélkül, hogy tűzveszélytől kellene tartani.

Pomander

Mint megtudtam, így hívják azt a kellemesen illatos díszt, amit már évek óta rendszeresen készítek az évnek ezen szakában. Kell hozzá egy narancs, jó sok szegfűszeg, és esetleg egy éles kés. Narancsból vastag héjút érdemes választani, mert abba jobban lehet mintákat faragni, no és beletűzgélni a szegfűszeget. Fantázia dolga, hogy pontosan hogyan. Csináltam már változatos mintákkal is, meg csak úgy, összevissza is. Olyan is volt, hogy a faragást kihagytam – így kevésbé volt intenzív az illata, viszont sokkal lassabban ment tönkre. Igaz, nem feltétlenül kell megvárni azt sem: mikor úgy látom, hogy kezd száradni a héja, akkor megtisztítom és megeszem, a szegfűszegeket meg átrakom egy másik narancsba.

2007. december 4., kedd

Narancslekvár

Angliában ettem életemben először narancslekvárt - 14 évesen voltam ott egy hetet, családoknál voltunk elszállásolva, és azt adtak a reggeli pirítóshoz.

Később itthon is megjelent valamiféle narancslekvár a boltokban - persze arany árban. Ami meg olcsóbb volt, az csak olyan is - nagyon feltűnő volt, hogy az a zselé bizony életében nem látott narancsot, csak aromát és színezéket, meg persze özön cukrot.


Újabb pár év telt el, mikor megszállt a kísérletező kedv. Hiszen ha annyiféle lekvárt készítünk házilag, akkor miért narancsból ne tennénk ezt? Amikor pedig sikerült nagy mennyiségű akciós narancshoz jutni, nem volt kérdés, hogy ki fogok fejleszteni valami ehetőt. Az első kapásból keserű lett – a fehér héj miatt. A második viszont határozottan finom volt, csak nagyon aprólékos munka volt a tisztítás. De azóta már annyit csináltam, hogy abban is sikerült profivá fejlődnöm. Hiszen, mint már említettem, a készáru finom! Pirítósra, süteményekhez, esetleg csak úgy elkanalazva az üvegből…


Narancslekvár

  1. A befőttesüvegeket és a fedőket kiforrázzuk.
  2. A narancsokat megmossuk, megtöröljük, majd sárga héjukat krumplihámozóval vékonyan levágjuk, és deszkán gyufaszál vastag­ságúra felszeleteljük.
  3. A narancsok fehér héját és belső hártyáit eltávolítjuk. Ezt legegyszerűbben úgy tehetjük meg, ha szeletekre bontjuk, a szeletek alját éles késsel levágjuk, és kifordítjuk őket a belső hártyából. Ha nem vagyunk elég alaposak, akkor kesernyés lesz a lekvár (persze aki így szereti, az szándékosan hagyhat rajta a héjból).
  4. A narancshúst felkockázzuk, kilónként hozzáadunk egy-egy hasonlóan előkészített citromot is. Hozzáöntjük a tisztítás során kifolyt levet is, valamint a sárga héjdarabokat.
  5. Dzsem kocsonyásítót adunk hozzá, a tasakon szereplő adagolás szerint. Ízlés szerint édesítővel és esetleg fahéjjal vagy szegfűszeggel ízesítjük. A gyümölcsöt felforraljuk, majd kis lángon, állandóan kevergetve addig főzzük, amíg a gyümölcsdarabok szétmennek.
  6. Forrón üvegekbe töltjük és lezárjuk. Száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.

S ha ez még nem lenne elég különleges, tavaly kipróbáltam vérnarancsból is - gyönyörű színe lett!

Ha valakit nagyon riaszt az aprólékos tisztítás, az csinálhatja úgy is, hogy citromfacsaróval nyomja ki jó alaposan a narancsokat, belekapargatva a rostokat is a lébe (illetve a főzés előtt a vékony lé leöntésével lehet némileg alakítani a sűrűségen), majd ebből készíti el a dzsemet. Így inkább zselé állagú lesz, nem lekvár, de az íze ugyanolyan jó. És könnyebb szétkenni a pirítóson :-)

Utólagos kiegészítés: Egy másik, a narancson kívül egyéb citrusféléket is tartalmazó változatról itt írtam.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails