2009. május 27., szerda

Újkrumplis-karfiolos egytál citrommal


Az újkrumplit körömkefével megsikáltam (így már nem kellett meghámozni), majd nagyobb hasábokra vágtam. A karfiolt rózsáira szedtem, a nagyobbakat kettévágtam. A kettő együtt 2 púpozott tányérnyi volt, most épp kb. 2/3 rész krumpli, 1/3 rész karfiol (de az arány tetszés szerint és persze a rendelkezésre álló alapanyagok függvényében változtatható). Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd ráöntöttem az előkészített zöldségeket, és egy falapáttal kevergetve picit átpirítottam. Utána kis lángon, lefedve pároltam tovább (ha oda akar sülni, egy kis vizet kell önteni alá, inkább többször keveset). Közben vékony szeletekre vágtam a karfiol torzsáját, meg összeaprítottam a kis zöld leveleit is, és ezeket is hozzátettem (ez most igen zsenge karfiol volt, finomnak ítéltem ezeket a részeit is). Kevés sóval ízesítettem. Időnkét átforgattam, de amikor már puhulni kezdett, akkor főleg rázogatással inkább. A végén hozzáadtam 1 nagy csokor összetépett petrezselyemzöldet és egy fél citromot vékony szeletekre vágva. Óvatosan összeforgattam, de ezzel már nem sütögettem, hogy a citromkarikák közepe ne leveljen ki teljesen. 2 adag; egy kis pohár fehérborral kísérve ízletes és kicsit különleges ebéd volt.

A kiinduló recept Duende citromos újkrumplija volt, ötvözve a Fűszerkert-féle sült karfiollal, amit korábban már az eredeti módon is kipróbáltam.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ezt most csak azért készítettem el, mert minden volt itthon, de már unom a petrezselymeskrumpli_karfiolpörkölt párost. És nem hiszem el, hogy milyen finom lett! A karfiol másik feléből is ilyen készül természetesen!
Edina

Dulmina írta...

Nagyon gyors voltál a kipróbálással!
Örülök, hogy Neked is ízlett; egészségedre!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails