Kukoricalepény zöldbabbal (laktovega)

Nem mostanában vettem a kukoricadarát, de mivel első alkalommal némileg csalódást okozott, nem siettem ismételni. Nincs vele semmi baj különben, csak önmagában elég jellegtelen ízű, vagyis nem árt bátor fűszerezéssel és ízletes egyéb hozzávalókkal kombinálni. Ennek tudatában nekiindulva a főzésnek, sikerült is finomat alkotnom belőle.

Hozzávalók 6 személyre, 30 x 40 cm-es tepsihez

• 1 bögre (2,5 dl) kukorica köretdara (ez durvább szemű, mint a normál kukoricadara; de ha nem tudunk ilyet szerezni, akkor nyugodtan használhatunk normál kukoricadarát is)
• 4 bögre víz
• 1 evőkanál VegaNatura ételízesítő
• 1 csapott kávéskanál frissen darált tarkabors
• 1 üveg (720 ml) paradicsomos zöldbab (vagy lecsó)
• 1 kisebb póréhagyma
• 15 dkg füstölt sajt
• 2-3 evőkanál olaj

Vastag aljú edénybe szórjuk a kukoricadarát, felöntjük a vízzel, hozzáadjuk az ételízesítőt és a borsot, és felforraljuk. Kicsire vesszük alatta a lángot, és gyakori kevergetés mellett addig főzzük, míg besűrűsödik és a daraszemcsék megpuhulnak. A tűzről levéve fedő alatt pihentetjük néhány percig. Vékonyan kiolajozunk egy nagy tepsit, majd beleöntjük a meleg kukoricakását, és rázogatással elegyengetjük. Várunk 10-15 percet, hogy hűljön és szilárduljon valamelyest. Utána rákanalazzuk a paradicsomos babot úgy, hogy vékony rétegben mindenütt befedje. Rászórjuk a 3-4 mm vastagságú karikákra vágott póréhagymát, majd a reszelt sajtot. Hideg sütőben indítva 180 fokon 30 percig sütjük. Lapátkanállal frissen is tányérra lehet emelni tenyérnyi szeletekben, de ha hűl valamennyit, akkor kifejezetten jól összeáll az alján a kukorica.

Tipp: paradicsomos zöldbab helyett lecsóval is készíthetjük.
 

Lecsós fejtett bab puliszkával (vegán)

Hétvégén leszüreteltük a komposztáló oldalára futtatott fejtőbabot. Nagy része már száraz, ám egy kisebb adagnyi zsenge, fejthető is megbújt még a levelek között. Lecsóval megszaporítva, puliszkagombóccal kiegészítve ez a laktató egytálétel lett belőle vasárnap:

Először a puliszkát készítettem el: Felforraltam 1,5 liter vizet, tettem bele 1 teáskanál sót meg 2 evőkanálnyi olajat. Vékony sugárban beleszórtam 10 dkg kukoricadarát és 20 dkg kukoricalisztet, miközben kézi habverővel folyamatosan kevergettem. Amikor sűrűsödni kezdett, fakanálra váltva kevergettem tovább, egészen addig, míg elvált az edény falától. Eddigre a daraszemcsék is megpuhultak benne. Lefedve félretettem.

1 bögre fejtett babot (de ha lett volna, kettővel is szívesen beletettem volna) 1 babérlevéllel enyhén sós vízben puhára főztem. Közben pedig lecsót készítettem úgy bő 3/4 kilónyi paprikából és kb. ugyanannyi paradicsomból. A végén hozzáadtam a leszűrt babot is.

Fél centi vastagságú szeletekre vágtam 1 nagy fej vöröshagymát, szétszedtem karikákra, kukoricalisztbe forgattam, és kevés felmelegített napraforgóolajban pirosra sütöttem.

Tálaláskor kiszedtem a lecsós babot, evőkanállal rászaggattam az időközben megszilárdult puliszkát, és az Isti adagját megkoronáztam a hagymával, én meg élveztem hagyma nélkül. Ez a mennyiség 4 bőséges adag, plusz kimaradt 2 adagnyi puliszka (ahhoz holnap majd kitalálok valamit).


A receptet az Ízek és Érzések magazin aktuális (2011. szeptember-október) számában találtam. Megint befürödtem a recept betartásával, az újságban szereplő 5 dl vízzel poros maradt a puliszka, plusz 1 litert igényelt még (azaz összesen háromszor annyit!). Az ott írt 25 dkg lecsót pedig nagyon kevésnek tartottam, így nem csak a kevesebb bab miatt növeltem meg jócskán (ha jól számolom, úgy négy-ötszörösére) a mennyiségét. Még így is aránytalanul sok puliszka maradt, miután 1-1 jóleső adagot megettünk, kb. olyan arányokkal, ahogy a magazinbeli képen is látható az étel. A puliszka önmagában nem valami ízletes, egyszerűen igényelte a lecsót. Amúgy ötletes, hogy az elcsépelt rizs helyett kukorica kerül mellé; és nekem külön tetszik, hogy nem összefőzve vele (így jobban néz ki, és fogyasztáskor tetszés szerint szabályozható az arány). Finom volt, de semmi extra, a befektetett munkáért és a termelődött mosatlanmennyiségért jobbat vártunk cserébe.
 

Ha szombat, akkor kukorica: Kukoricamálé

Sajtkukac málétortája volt a kiindulópont. Persze nekem egyből az önédesítős változat kellett, nem a cukros :) Tehát a kukoricadara egy részét kukoricalisztre cseréltem, forró vízzel összekeverve pár órát állni hagytam (egy vastag aljú lábasban, lefedve, a befőttdunsztoláskor is használatos plédbe tekerve), aztán hozzáadtam a többi alkotórészt, és úgy sütöttem ki.

Fantasztikus átható kukoricaillata lett – ez nagyon tetszett! Az már kevésbé, hogy igen ragaszkodott a piteformához, mondhatni reménytelen volt egyben kiügyeskedni. Sebaj, inkább benne hagytam, és élvezettel kikanalaztam (így arra is rájöttem, hogy valószínűleg az aljára leült mazsola volt a ludas). Legközelebb meg majd teszek alá sütőpapírt...

Tehát a recept:

Egy vastag aljú lábasban 1 bögre (240 ml, a kenyérsütőgép mérőpohara) kukoricalisztet simára kevertem kb. 6 dl forró vízzel (kisebb adagokban hozzáöntve), majd hozzáadtam 1 bögre búzadarát és 1/2 bögre kukoricadarát is. Ezzel is simára kevertem, majd lefedve és egy plédbe tekerve melegen tartottam néhány órán keresztül (hogy a kukoricakeményítő kedvére hidrolizálhasson, és az így keletkező cukor édesítse az ételt - komolyan ez történhet a háttérben!). Utána hozzáadtam még 1 teáskanál vanília kivonatot, 1 csipet sót, 1 marék mazsolát, kevés citromlevet, 1/2 mokkáskanál szódabikarbónát és 1/2 bögre étolajat. Kikent formába öntöttem, majd 210 fokos sütőben 65 percig sütöttem.

Kukoricás receptek még - és jön több is majd :)

Holnap pedig búzás nap!

Puliszkás pizza

Kaldeneker Gyuri gyűjteményéből néztem ki ezt a receptet, csakhogy aztán a körülményekre való tekintettel az alap elgondoláson kívül szinte mindent megváltoztassak benne. Ahhoz képest egész jó lett a végeredmény, így feltett szándékom egyszer majd az eredetit jobban megközelítően is kisütni ezt a finomságot. Mert az úgy volt, hogy itt vannak az utolsó, darab üveg lekvárok a múltkori akcióból, aztán akadt pár fonnyadt paprika, némi felkockázott cukkini a fagyasztóban, meg egy kis száradásnak indult sajt, s pár szem paradicsom – én meg kikombináltam, hogy ezeket egy csapásra el lehet tüntetni ebbe a kajába, ha pesto helyett paprikalekvárt kenek az alapra, és a feltétet is az előbb említett maradékokból oldom meg, a paradicsomot hagyva díszítésnek. Így ugyan nem sok köze maradt a pizzához, de ez már részletkérdés. Hihetetlenül egyszerű és praktikus a kukoricadarás alap, és tulajdonképpen egy könnyen elkészíthető, jól variálható fogás ez. Szerintem írok majd még róla, és addigra valami találóbb nevet is kiötlök neki :-)