2008. július 8., kedd

Francia lecsó

A neten olvasott számos ilyen receptből, no meg a tegnapi piacoláskor beszerzett friss, illatos hozzávalókból megalkottam a saját változatomat:

1 kis padlizsánt és 1 kis cukkinit falatnyi darabokra vágtam. Egy mély serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd rádobtam a zöldségeket, és időnként megkeverve nagy lángon összesütögettem. Közben kicsumáztam és összeaprítottam 2 paprikát (most az egyik citromsárga, a másik meg már narancssárga volt), majd ezt is a serpenyőbe raktam, és együtt sütögettem tovább. Közben kimentem a ház elé megtépni a kakukkfüvet meg a rozmaringot, és cikkekre vágtam 3 paradicsomot. Amikor a serpenyőben a zöldségek már kezdtek puhulni, de még roppanósak voltak, hozzátettem a paradicsomot is, de ezzel már csak összemelegítettem, hogy ne dobja ki a levét. A tűzről levéve rátépkedtem a zöldfűszerek leveleit, és már tálaltam is.

Megjegyzések:
Szándékosan nem volt benne se hagyma, se só, se más fűszer a zöldeken kívül - hagytam a zöldségeket érvényesülni. Természetesen fokozottan fontos, hogy jó minőségűek legyenek a hozzávalók.
Érdemes továbbá odafigyelni, hogy ne főzzük túl. Nagyobb mennyiséget inkább több menetben készítenék, mert ha nagyon vastagon van az edényben, forgatni se lehet jól, meg nem is úgy sül.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Tetszik,hogy gakran alkotsz "saját" verziót hagyományos ételekből..kell is a kísérletező kedv,csak így tovább:-)

Nóri

Dulmina írta...

Köszönöm biztatást :)
Úgy látszik, le se tagadhatom, hogy valamikor vegyésznek készültem, a kísérletező kedv megmaradt :) Valójában néha amiatt kell trükköznöm, mert egy-két hozzávaló hiányzik (márpedig kevés dologért inkább nem megyek beszerzőkörútra, ha meg lenne ugyan, de nem megfelelő minőségűnek ítélem, simán otthagyom), néha meg amiatt, mert bizonyos dolgokat tudatosan kerülök (cukor, fehér liszt, itt épp a hagyma, stb.).

Névtelen írta...

cukor, fehér liszt érthető, de a hagyma miért kerülendő

inszeminator írta...

Cukor, fehérliszt kihagyása érthető szinte mindig és mindenhol, de a hagymával mi a baj?
Hadd tanuljak mán valami újat!

Dulmina írta...

A hagymával nincs baj, csak én személy szerint nem bírom, ezért ritkán és rendkívüli esetben fordul elő nálam, akkor is kis mennyiség. Elkészíteni még hagyján, de megenni...

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails