2009. január 12., hétfő

Spagetti vörös lencsés szósszal

A napokban olvastam ezt a receptet, aztán alkottam én is egy hasonlót. Természetesen hús és hagyma nélkül :)

Mivel a vörös lencsének kell egy negyed óra, hogy megfőjön, így a szószt tettem fel előbb: 1 dl megmosott vörös lencsére ráöntöttem egy kis üveg (330 ml) paradicsomlevet, meg egy kis vízzel kiöblítettem az üveget, és még azt is hozzáadtam. Felforraltam, majd kis lángon főztem tovább. Közben kifőztem egy negyed csomag (12,5 dkg) durumbúzás spagettit is. A mártást időnként megkevertem, picit sóztam és szárított lestyánt morzsoltam bele (más zöldfűszer - oregánó, bazsalikom, zeller, stb. - is lehetett volna, most épp ehhez volt kedvem). A vége felé érdemes odafigyelni, hogy ne főjön szét a lencse, csak megpuhuljon (elég hirtelen a váltás a két állag között). Tányérra raktam a lecsepegtetett tésztát, majd rá a lencsés szószt. (A szósz 2 adag tésztához is elég lett volna, így erre az egyre nagyon bőségesen jutott. Kiadós ebéd volt így, de egyéb fogások nem voltak előtte/utána.)

1 megjegyzés:

napmátka írta...

A vörös lencsét én is nagyon szeretem, igazán jó ötlet így használni, bár én a paradicsomos mellett egy paprikás-tejfölös változaton is gondolkodni kezdtem, talán az sem lenne rossz. Majd kipróbáljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails