2008. augusztus 5., kedd

Napon szárított paradicsom

A korábbi évek sikertelen kísérletei ellenére idén is tettem egy próbát. És sikerült! Így most már nem akadály, ha egy ígéretes kenyérrecept aszalt paradicsomot ír a hozzávalók között :)

Gondolkodtam, mi lehetett a gond korábban: Az biztos, hogy lédús paradicsomból nem érdemes nekiállni. Elég nagy munka a belsejének az alapos kikanalazása, és még úgy is előfordulhat, hogy lassú száradás helyett inkább bepenészedik. Vagy amit most figyeltem meg pár darabnál: fekete lett. Nem penészes, csak fekete. Az ízével nincs baj, csak csúnya.
Ez most olyan hosszúkás, kemény húsú paradicsom volt, aminek szinte alig van a belsejében magos-kocsonyás rész (az a kicsi meg nyugodtan ottmaradhat, nem zavar). 1-1,5 cm vastag szeleteket vágtam belőle, papírszalvétával leitattam róla annyi nedvességet, amennyit lehetett, majd fém tepsiken ment a napra. 3-4 napnyi forróság elég volt neki, és alighanem a picit fújdogáló szél is besegített a cél elérésébe. A mindkét oldalukon vágott szeleteket naponta kétszer átforgattam (először reggel, mikor kiraktam, aztán meg kora délután, mikor átvittem egy másik helyre, hogy továbbra is napon legyen).
Sikerült annyira kiszárítani, hogy nem éreztem szükségét olajjal leönteni, és nem is feltétlenül a közeljövőben szándékozom felhasználni. Elvégre még van friss paradicsom, és mikor élvezzem ki, ha nem most? Aztán majd ha nem lesz, akkor az aszalt paradicsomos üvegbe beleszippantva nosztalgiázom...

(Aszalásról általában itt írtam le a tapasztalataimat.)

Utólagos kiegészítés: Napi képek itt láthatók a folyamatról. Így már hihető, hogy nem boszorkányság?

-------
Utólagos kiegészítés 2:
Ezekhez használtam fel:

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

hú, nagyon örülök ennek a postnak, mert már én is nagyon szeretnék paradicsomot aszalni! megkérdezhetem melyi égtájon laksz? mert itt nálam mostanában elég párás a levegő, lehet, hogy nem lenne szerencsés a dolog. egyébként meg azért is örülök nagyon ennek az írásnak, mert végre valaki nem a gáz/villanyóráját járatja csapágyasra, hanem a napon szárít környezetbarát és költségkímélő módon!!!!!

Dulmina írta...

Stílusosan a "napfény városában" (Szeged mellett) követem el mindezt :) Itt is szokott párás lenni a levegő, olyankor kivárom, még elmúlik. Azért így nyáron nem nehéz kifogni 3-4 kánikulai napot egymás után (figyelem az előrejelzést), és akkor nincs gond.
Örülök, hogy nem csak engem zavar a sütős módszer, egyébként a tegnapi aszalós bejegyzés után ezért is tettem ki ezt külön. Más gyümölcs aszalása talán nem annyira divat, de ebbe a paradicsom-témába lépten-nyomon belefutok...

Névtelen írta...

Ennyi napfénnyel könnyű!! :D
Gombát szoktam még szárítani, de azt inkább a cserépkályha tetején :) ősszel, meg körtével is próbálkoztam már. Most már van a kertben saját paradicsom, direkt ültettem San Marzanót, ezt a hosszúkás eltenni való fajtát, meg arra is gondoltam, hogy az apró szemű paradicsomot is meg fogom próbálni. Azt nem tudtam eddig, hogy 3 nap is elég! Még egyszer köszi!

Dulmina írta...

Ősszel az almát meg az ételízesítőhöz a zöldségeket én is a cserépkályhán csinálom, ott egy éjszaka elég nekik. Most így 25-30 foknál 3-4 nap az aszalás, 30 fölött már 1-2 nap is elég. 25 alatt pedig inkább várakozó álláspontra helyezkedem. A borús, esős idő akasztja meg nagyon az ügyet.
Sok sikert az akcióhoz!

Névtelen írta...

na a zöldségek is érdekelnek! tavaly olaszországban vettem ilyen aszalt zöldségkeveréket, amiből aztán "tésztaszószt" csináltam. nem emlékszem mindenre, de tuti volt benne cukkini szelet meg fokhagyma szelet, chili, paradicsom, petrezselyemzöld. nagyon finom volt!

erős ildikó írta...

Tényleg gyönyörűek a paradicsomszeletkéid, a színük is szépen megmaradt. Én idén vettem egy aszalógépet, hogy ne legyek annyira az időjáráshoz kötve, persze a napfényen természetesebb és olcsóbb.

Dulmina írta...

Chilii! A zöldségekről itt írtam tavaly: Vegamix házilag. Meg most látom, hogy ennek a gyümölcsaszalás témának is nekifutottam már egyszer...
Cukkini szárítva? Hmm... Ezt ki kell próbálnom! (Az időnként eltett maradék fél cukkinikből kiindulva ez egy sima ügy, csak a nagy nedvességtartalma miatt valószínűleg nagyon "összemegy".)

Névtelen írta...

csak jelezni szeretném, hogy nagyon szépen sikerültek az enyémek is! ma kerülnek oljaba az abba valók, vettem is nekik külön egy szép csattos üveget! :) mégegyszer köszi a tippet! :)

Dulmina írta...

De jó! Én is csináltam még azóta, és szuper lett! (Most meg épp szilva aszalódik még.) És a cukkinit is kipróbáltam, simán megszáradt és elvan, csak még majd a felhasználást kell kitalálni (mármint hogy pontosan mivel is társítsam, mert így önmagában nem egy nagy szám). Úgyhogy én is köszönöm az ötletet! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails