2008. augusztus 16., szombat

Barack ivólé

Az újabb adag kopaszbarackból már nem befőttet, hanem ivólevet készítettem.

Ehhez a megmosott barackokat kimagoztam és cikkekre vágtam, egyenesen a legnagyobb fazekamba, amiben utána meg is főztem. Csak előbb még felöntöttem annyi vízzel, hogy jó bőven ellepje, meg dobtam hozzá egy fahéjrudat. Mikor megfőtt (nem kellett neki sok, forrás után szinte rögtön jó is volt), leöntöttem a levének nagy részét egy külön edénybe, kivettem a fahéjat, majd a fazékban összeturmixoltam a főtt barackot (kevés lével sokkal jobban el lehet turmixolni, mintha az egésznek esnék neki). Visszaöntöttem rá a levét. Ezúttal mind kellett, de egyébként ennek a mennyiségével lehet szabályozni a kész ivólé sűrűségét: én úgy szeretem, ha láthatóan, érezhetően rostos, de azért nem okoz gondot szívószállal inni. (Ha nem kell mind, akkor a maradék főzőlé behűtve kiváló frissítő.) Megkóstoltam és megállapítottam, hogy pár kanál gyümölcscukor dobna egy kicsit az ízén: hozzátettem hát, persze közben kóstolgatva, mert a nagyon édes sem az én világom. A kész ivólevet újból felforraltam, majd előkészített üvegekbe töltöttem egy hőálló üvegkancsó segítségével, és azon nyomban lezártam. Ezeket persze nem célszerű fejreállítani (avagy nem akartam kipróbálni, mennyire vagyok ügyes dőlő üvegek elkapásában :), ezért egy pléddel kibélelt ládába fektettem őket, majd betakartam, hogy lassan hűljenek ki (szárazdunsztba raktam, ha így jobban tetszik). (Ezzel a második felforralással a dunsztolást spórolom meg. Amelyikre kihűlve ráhúzódott a fedő, az gond nélkül eláll, ha esetleg akad olyan, amelyiknél be lehet nyomni a közepét, azt hűtőbe teszem és igyekszem rövid időn belül elfogyasztani.)
Mivel a fél üvegnyi, kihűlt maradék nagyon ízlett, a fenti műveletsort még kétszer megismételtem.
(A hámozást és/vagy szűrést én nem tartottam szükségesnek, de aki teljesen "sima" itókára vágyik, az tegye. A héj egyébként a főzéskor levált, esetleg előzetes hámozás helyett célszerűbb ekkor kihalászni.)

Felhasználtam hozzá összesen: 7 kg barackot, 8 liter vizet, 14 evőkanál gyümölcscukrot, 2 rúd fahéjat.
Ebből lett 37 Kubus üveg ivólé + jó 2 üvegnyit közben megittam (az annyi mint 13 liter).
Kb. 30 Forintba került üvegenként, de úgy is mondhatjuk, hogy 90 Forintba literenként.

Amikor már kevesebb a friss gyümölcs, dobozos üdítők helyett inkább ilyet fogyasztok, meg müzlivel is nagyon szeretem. Más gyümölcsökből is szoktam készíteni, tavaly például körtéből meg birsből volt nagyobb mennyiség.

21 megjegyzés:

VKOrsi írta...

azt eddig is láttam, hogy nagyüzemben megy a befőzés,de a 37 kubus üveg azért eszeveszett mennyiség :D :D

VKOrsi írta...

meg sem kell pucolni a barackot?
barnuli így nem barnul meg?

Dulmina írta...

Biztos nem lett barnább, mint a bolti dobozos :) Holnap ha kiszedem a takarók közül, majd napvilágon megpróbálok képet is csinálni róla, mielőtt bedobozolnám.
Szép piros héjú és fehér húsú barack volt, inkább rózsaszínes lett a leve a megfőtt (és közben kifakult) héjtól. Barnulás ellen sokáig citromot használtam, de az sem tökéletes, illetve nagy mennyiségben meg zavar az íze (és nem vagyok hajlandó cukorral kompenzálni, hogy ez a kettő együtt elnyomja a barack ízét). Így mondjuk apró héjdarabkák vannak benne, amit esetleg nem mindenki szeret, ezért írtam be fakultatív lépésnek a tisztítást/szűrést. (Ha zavaróan rostosnak érzem, vagy például körténél ha nagyon kövecses volt, akkor én is leszűröm.)
Nem olyan sok ám ez a mennyiség, a jövő nyarat egy sem fogja megérni :)

Nicole... írta...

Szia!

Meglepetésem van a számodra! Nézz be hozzám!

Panther írta...

Húú ez nagyon finom lehet, más gyümölcs is jó ivólének?

Dulmina írta...

Szoktam még körtéből is ugyanígy, csak azt persze meg kell hámozni + magházát kivágni. Tavaly birsből is volt sok, ahhoz több víz és több édesítés kellett. Télen ha rohamosan romlik az alma, az is gyakran végzi így. És akkor a valamelyik évben eltett szilvásról még nem is szóltam... Úgyhogy csak alapanyag és fantázia kérdése :)

Panther írta...

Kipróbálom mindenképpen, alig várom, h a nyakamon maradjon pár kiló gyümölcs feleslegben :D

Panther írta...

Jaj még azt szeretném kérdezni, h vegyesből nem próbáltad még? Mint a kubu ugye, h alma, répa, őszi együtt? vagy ez nagyon bizarr? :)

Dulmina írta...

Dehogy bizarr, szerintem működik! Ehhez mondjuk a répát hamarabb feltenném főni, és csak később adnám hozzá a gyümölcsöket. Most hogy mondod ezt a vegyes-dolgot, eszembe is jutott, hogy almát meg sütőtököt főztem már össze tavaly (és írtam is róla :)
Kububól valamikor az epres-banános volt a kedvencem, olyat is csináltam már, de azt nem főzve, hanem csak nyersen turmixolva jó érett gyümölcsből, és emlékeim szerint valami kompótlével vagy esetleg tejjel hígítva (persze ezt csak azonnali fogyasztásra).

Renata írta...

Látom nem vesztegeted az idődet, hanem nyakon csíped a szezonális teendőket. :)

Jó sok üveged van, nekem sajna az üveg-hiány korlátozta be az üveges cuccok készítését.

Dulmina írta...

Így nyár vége felé nekem is egyre nagyobb feladat összevadászni a megfelelő üvegeket. Mindig szégyellem magam, mikor adok valakinek kész cuccot, de megkérem, hogy ha egy mód van rá, akkor az üveget esetleg ha visszaadná, annak nagyon örülnék... Ördögi kör, hogy nem veszek boltit, így nagyon kevés a plusz üveg (jóformán csak a mustáros meg a mézes üvegek újak), csak a meglévők forognak.

Brigitta írta...

Szia!
Azt hiszem már nincs akadálya,hogy elkészítsem én is az ivólevet.Úton vannak egy ismerősömtől az üvegek!!:))
Csak sikerült szerezni.De nem is esnék kétségbe,ha nem lennének,mert csináltam meggyszörpöt,és ásványvizes palackokba tettem,jó forrón.Felfőzés után hagytam kicsit hülni,de még elég meleg volt.Nem lett bajuk az üvegeknek,úgyhogy semmi nem állhat az utamba!
Már csak az a kérdés,mennyi pénzt érdemes adni a gyümölcsért,hogy megérje ezt elkészíteni?
Szerinted?

Dulmina írta...

Én ehhez szoktam felvásárolni az aprócska, csúnyácska, de amúgy finom, illatos gyümölcsöt a piacon, kb. egy százasért kilóját (és megköszönik, hogy elviszem :) Ha ízesíteni kell, akkor a gyümölcscukor meg a fahéj dob rajta még egy kicsit, de így is bőven olcsóbb, mint a bolti rostos levek. Valójában még az ettől jóval drágább alapanyagból is pénzemnél lennék (ha úgy jönne ki, hogy muszáj, 200-250 Ft/kg-ig simán elmennék a gyümölccsel), és bár dolgoztam is vele egy kicsit, mégiscsak ízlésemnek való és pontosan tudom, hogy miből van.
Jó munkát hozzá, ha belevágsz!

Brigitta írta...

Én is ezekben ar árakban gondolkodom,és reményeim szerint ennyiért sikerül is beszerezni a gyümölcsöt.Van egy állandó termelőm,akitől a kajszit is veszem,már beszéltem is vele.
Lehet,hogy azzal is ki fogom próbálni.
Köszönöm a jó tanácsokat,majd beszámolok az eredményről.

Névtelen írta...

Szia!
Nagyon jól hangzik ez az ivólé, csak üveg hiányba szenvedek, de próbálom megoldani.
Az üvegek fejreállítását egy üres sörösrekesszel oldom meg:)

Névtelen írta...

rengeteg barackot kaptam, én is kipróbálom.jó a recept,de biztos nem kell bele szalicil? és ha teszek bele,akkor is jó lesz?

Dulmina írta...

Én mindig tartósító nélkül csinálom az ivóleveket, és nem szokott romláskár lenni. Az alapos hőkezelés és a légmentes zárás tökéletesen elég neki. Természetesen lehet bele tenni tartósítót, de fölösleges.

margica írta...

és mustból hogy készül?

margica írta...

ÜDV DULMINA
a mustból ivólevet készítenék, kel hozzá víz,én a múlt éven víz és cukor nélkül felfőztem, finom volt.

Dulmina írta...

A musthoz vagy nátrium-benzoát kell, és akkor hőkezelés nélkül is eláll ledugaszolva, hűvös helyen. Vagy amit te írsz, felforralod, beüvegeled, rácsavarod a kupakot, és ha jól zár, tartósító nélkül is eláll. Én nem szoktam se hígítani, se cukrozni, a must szerintem úgy jó, ahogy van.

margica írta...

köszönöm...ugylátom 1 az izlésünk

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails