A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: túró. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 22., hétfő

Fűszeres túróval töltött cukkini (laktovegetáriánus)

A kertben termett különösen nagy, ám csinos, karcsú cukkiniből készítettem ezt a könnyű ebédet.


Hozzávalók 2 személyre
  • 1 nagy vagy több kisebb, karcsú cukkini
  • 1 marék száraz kenyérmorzsa
  • 1 szikkadt kenyérvég
  • 25 dkg tehéntúró (házi)
  • só
  • tandoori masala fűszerkeverék
  • 1 csokor petrezselyemzöld
  • néhány kanál tej vagy tejföl (szükség szerint)

Hosszában elvágtam a cukkinit, és kikanalaztam a magjait. (Idősebb példányról lévén szó, meg is hámoztam, fiatal, fényes darabot elég csak megmosni.) Összekevertem a túrót a fűszerekkel - nem kell sajnálni belőle egyiket sem, külön a töltelék legyen erősen fűszeres, mert a natúr cukkini elég szerény ízű. (Ha nagyon száraz lenne, némi tejjel vagy tejföllel lehet lazítani, jól kenhetővé tenni.) A cukkinicsónakokat megszórtam a száraz kenyérmorzsával, beletettem a túrókrémet, és megszórtam a lereszelt kenyérvéggel. Hideg sütőben indítva 200 fokon kb. fél óra alatt megsütöttem. Akkor kész, amikor a cukkinit már épp járja a villa, a tetején pedig pirosra, ropogósra sült a morzsa.

Tipp: tetszőleges más fűszereket is keverhetünk a túrókrémbe, a lényeg, hogy karakteres íze legyen.


Ötlet: GoodFood 2012. június
 

2012. május 31., csütörtök

Kapros palacsinta (laktovegetáriánus)

A tavalyi kaporültetvény által elszórt magokból már most gyönyörű nagy, erős példányok vannak a Tanyán. Kaporimádóként természetesen nem hagyhattam ki, hogy kicsit megtépjem őket. Kaporszósz, kapros-túrós lepény, jaj, de szeretem! De Isti is mondott egy jót, amolyan régi családi receptet: kapros palacsinta. A tésztájában van a kapor. Sok kapor. Oké, ez már rossz nem lehet!


Vettem hát a bevált (tojásmentes, reform) palacsintareceptemet (15 dkg Graham-liszt, 10 dkg fehér liszt, jó fél liter tej, 1/2 dl olaj), a bekevert tésztába beleszecskáztam egy kazal friss kaprot meg hozzáadtam 1 kávéskanál sót, és kisütöttem. A sok kaportól egy álló zöld gezemice a nyers tészta, nem lehet papírvékonyra sütni. Isti szerint ezt töltelék nélkül szokták enni - én rém furcsállottam, de ráhagytam. Finom így is, határozottan, de nem tolakodóan kapros. Lekvár (vagy más édes töltelék) természetesen tényleg nem való bele, de azért egy kis túró (házi túrót összekevertem annyi tejföllel, hogy kenhető legyen) nem rontotta ám el! Igaz, így a kapros-túrós lepény elhalasztódott, de nem bánom, mert ez is nagyon ízlett.
 

2011. december 11., vasárnap

Narancsos "túró rudi" muffin (laktovega)

A hűtőben árválkodó házi túró felhasználásához kerestem ötleteket, aztán némi karácsonyi hangulattal fűszerezve ez sült ki belőle:


Narancsos "túró rudi" muffin
(lakto-vegetáriánus recept)


Hozzávalók (18 darabhoz):

A tésztához:
  • 30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 4 evőkanál keményítő
  • 2 evőkanál cukormentes kakaópor, átszitálva
  • 2 teáskanál sütőpor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 nagy csipet só
  • 3,5-4 dl víz
  • 1 dl olaj
  • 3 nagy evőkanál méz (édesszájúak tegyenek picit többet)
  • 1 evőkanál fehérborecet vagy citromlé (a kész sütiben nem érezni az ízét, a szódabikarbóna beindításához kell valami savas dolog)
A töltelékhez:
  • 25-30 dkg tehéntúró
  • 1,5 dl citruslekvár (vagy narancslekvár vagy tetszőleges egyéb lekvár/dzsem)
  • 1-2 evőkanál méz (ízlés szerint, a lekvár édességének figyelembe vételével)
 A forma kikenéséhez:
  • 2-3 evőkanál vaj vagy olaj

Elkészítése:
  1. Ha szükséges, akkor megolvasztjuk a forma kikenéséhez szánt zsiradékot, és egy tollkenő segítségével eloszlatjuk a muffinforma mélyedéseiben.
  2. Egy tálban jól elkeverjük a töltelék hozzávalóit. Ha nagyon száraz a túró, akkor célszerű pár kanál tejfölt vagy valamivel több lekvárt adni hozzá.
  3. Egy másik tálba szitáljuk a tészta poralakú összetevőit, majd hozzákeverjük a folyékonyakat is. A víz adagolásával állítsuk be, hogy egy sűrű, de fakanállal jól keverhető tészta legyen. Az ecetet csak a legvégén keverjük bele.
  4. A muffinforma mélyedéseibe rakunk egy-egy kanál tésztát, arra egy-egy kanál túrót, majd ismét egy-egy kanál tésztát. A széleket igazítsuk el, hogy a túró ne kandikáljon ki, különben sütéskor kijön belőle.
  5. 180 fokon 15-20 perc alatt megsütjük; tűpróbával ellenőrizzük, hogy kész van-e (a beleszúrt fogvájó tisztán jön ki).
  6. Teáskanállal alányúlva kiemeljük a formából, és némi hűlés után fogyasztható. Ha netán marad belőle, másnap is finom puha.

Tippek:
  • A töltelékként használt túrókrém önállóan is finom csemege.
  • Muffinok helyett egyszerűen lepényként is megsüthetjük: öntsük egy kikent tepsibe a tésztát, majd pöttyözzük meg evőkanálnyi túrókupacokkal. Így valamivel hosszabb sütési idővel számoljunk, és csak kihűlve lehet szépen szeletelni.

2011. január 3., hétfő

Krumplis-túrós pogácsa (lakto-vega)

Kedvelt téli étek nálunk a héjában sült krumpli. Persze ebből nem érdemes keveset csinálni: úgy jó, ha tele a tepsi. Másnap a hideg maradék viszont már nem valami kívánatos. Ha sok, akkor krumplilepény a sorsa, ha kevesebb, akkor valami kelt tészta. Például ez a pogácsa, ami a krumplinak és a túrónak köszönhetően nemcsak finom, hanem fantasztikusan puha is - pedig barna lisztből van!


Krumplis-túrós pogácsa
(lakto-vegetáriánus recept)

 
Hozzávalók:
  • 1 dl langyos víz
  • 1 csomag (7 g) szárított élesztő (vagy 2 dkg friss)
  • 2 teáskanál barnacukor 
  • 25 dekányi héjában sült krumpli (maradék)
  • 25 dkg túró
  • 50 dkg Graham liszt, átszitálva
  • 4 csapott teáskanál tengeri só
  • 1 kis pohár (175 g) kefír vagy natúr joghurt
  • 1 dl olaj
Elkészítése:
  1. Az élesztőt felfuttatjuk a langyos vízben a cukorral.
  2. Közben meghámozzuk és tökreszelőn egy nagy tálba reszeljük a krumplit, hozzámorzsoljuk a túrót, majd hozzátesszük a többi belevalót is. Végül az élesztővel egy puha, de nem ragadós tésztagombóccá gyúrjuk. Szükség esetén további langyos víz, illetve liszt hozzáadásával érjük el ezt az állagot (sok függ a pontos krumplimennyiségtől, a liszttől és a túrótól is).
  3. Langyos helyen, letakarva a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra).
  4. Enyhén lisztezett munkafelületen 2-3 cm vastagságúra nyújtjuk, éles késsel bevagdossuk a tetejét, majd kis pogácsákat szaggatunk belőle, amiket aztán szilikon sütőlappal bélelt (vagy ennek hiányában egyszerűen kikent) tepsire sorakoztatunk. A leeső részeket újragyúrjuk, és ugyanígy további pogácsákat formázunk belőle.
  5. 180 fokon 25-30 percig sütjük; akkor van kész, amikor láthatóan pirul a teteje.

Idő: kb. 2 óra elteltével lehet enni, és úgy 2,5 óra összesen, amiből jó fél órányi a munka
Pénz: kb. 600 Forint
Hazai alapanyagokból.

2010. május 9., vasárnap

Túrós tészta (húsos)

De nem ám vegánul, kölestúróval, pirított szezámmaggal meg füstaromával - hanem igazi! (Évek óta ki van nézve ez az alternatív változat, és évek óta nem visz rá a lélek, hogy megcsináljam.) Amióta leginkább zöldeken élek, minden tavasszal rámjön, hogy úgy ennék egy kis füstölt szalonnát! A fura az egészben az, hogy korábban egyáltalán nem rajongtam a zsíros dolgokért, mert egyszerűen nem estek jól, élükön a szalonnával. Most viszont egy-két alkalom erejéig kifejezetten kívánom, és nagyon jóízűt tudok belőle enni - hogy utána megint rá se nézzek egy évig.

Idén az a szerencsés helyzet állt elő, hogy nem csak házi szalonnát tudtam venni a piacon, hanem házi túrót is ugyanott. (Korábban egy másik helyről próbálkoztam már házi túróval, de az nem ízlett, így jó ideje hanyagoltam a témát. Itt viszont már kiépült annyi bizalom a hónapok folyamán, hogy meglátva a kínálatban bátorkodtam venni egy csomaggal, kóstolás céljából.) Innen már adta magát az ötlet, hogy ha jó a túró, akkor nem salátával fogom eszegetni a szalonnacsíkokat, hanem inkább felkockázom, és egy túrós tésztához sütöm ki.

Az elgondolást tett követte, és a túrókóstolás után összeállt egy finom, kiadós ebéd:


Megfőztem fél csomag (25 dkg) durumbúzás fodros nagykockát a szokásos módon. Közben kis kockákra vágtam kb. 10 dkg füstölt szalonnát, és egy kis lábasban, kevergetve megsütöttem, majd kiszedtem a zsírjából egy tányérra. A megfőtt tésztát leszűrtem, majd a fazékba visszaborítva összeforgattam 1/2 kg túróval és a sült szalonnakockákkal, meg tettem hozzá egy kicsit a szalonna zsírjából is. (A házi túró nem az a sovány, száraz műfaj, így nem kellett hozzá tejföl.) Kóstolás után sóztam csak, mivel a szalonna igen sós is tud lenni - ez most nem volt annyira. Rögtön tálaltam, hiszen a hideg túró épp ehetőre hűtötte a forró tésztát. Ez a mennyiség 2 bőséges adag.

Közben pedig kitaláltam, hogy legközelebb 2 csomag túrót veszek, és kapros túrós lepényt sütök belőle.

Idő: kb. 20 perc, de csak a fele munka
Pénz: 500 Forint volt az egész
Hazai alapanyagokból (fodros nagykocka nincsen olasz...).

2009. szeptember 11., péntek

Gyors túrós pogácsa


Egy nagy tálba daraboltam 25 dkg margarint, és összemorzsoltam 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszttel. Hozzáadtam 1 teáskanál sót és 1 csomag sütőport is, végül hozzágyúrtam 25 dkg túrót. Enyhén lisztezett felületen kinyújtottam, hajtogattam, majd újra kinyújtottam kb. 1,5 cm vastagra. Késsel berácsoztam a tetejét, és kis pogácsaszaggatóval kiszaggattam. A kivágott pogácsákat kikent sütőlemezre raktam (lehet viszonylag sűrűn, alapvetően felfelé nőnek, nem oldalra). A leeső darabokat összegyúrtam, és ugyanígy további pogácsákat formáztam belőle. 180 fokon bő 15 perc alatt sült pirosra egy-egy adag. Nekem 64 darab lett, így egy nagy meg egy kis tepsiben tudtam megsütni az összeset.

A kiinduló recept forrása, amit itt-ott módosítottam:
Fazekasné Szántó Tünde: Élvezetes egészség. Bio ételek szakácskönyve (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, Debrecen)

Idő: egy jó óra alatt megvan mindenestül, mosogatást is beleértve
Pénz: kb. 450 Ft az egész (nekem most akciós túróból még olcsóbb volt)
Hazai alapanyagokból.

2009. május 14., csütörtök

Kapros túrós lepény

Amikor megláttam a kertben a nagyra nőtt, de zsenge kaprokat, egyből az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne mindez egy finom kapros túrós lepénybe. Másnap pedig a tettek mezejére léptem:

Tésztának a szilvás lepénynél már bevált alapot készítettem el (kefír helyett ezúttal joghurt volt itthon). Amikor megkelt, kézzel beleegyengettem egy közepes méretű, kiolajozott tepsibe, a szélén jó magas peremet csinálva neki, hogy ne folyjon majd ki a töltelék. Majd összeállítottam a tölteléket: 1 kg túrót elkevertem annyi tejföllel, hogy sűrű, de kenhető masszát kapjak (a túrótól függ a szükséges tejfölmennyiség; ez igen száraz volt, úgyhogy egy 450 g-os tejföl háromnegyedét "kérte"). Belevágtam egy nagy csokor friss kaprot, sóztam, valamint hozzákevertem 1 púpozott evőkanál keményítőt. A tésztára kanalaztam, és elegyengettem a tetejét. A maradék tejfölt összekevertem egy kis kurkumával és egy csipet sóval, majd vékonyan megkentem vele a lepényt. Gázsütőben 40 perc kellett neki, előmelegítés nélkül. Frissen kicsit lágy a tölteléke, de kihűlve megszilárdul és szépen szeletelhető. Szerintem a tészta/töltelék arány is így optimális :)

2009. február 18., szerda

Túrógombóc, főzés nélkül, két változatban

Úgy alakult, hogy a cukkinis-túrós pite és a szilvalekváros kagylók után végül lett még harmadik felvonás is túróból. Egy régóta kinézett ötletet próbáltam ki - és nem bántam meg!

Egy nagy lábasban - amiben majd össze tudom állítani az egész masszát - felforraltam bő 2 dl vizet, majd beleöntöttem 1,5 dl kuszkuszt, kicsit elkevertem, majd lefedve állni hagytam kb. 10 percet. Közben előkészítettem a többi hozzávalót: 25 dkg túrót, a forgatáshoz darált dót, illetve szezámmagot, aztán hozzá enni meg natúr dzsemet (ezúttal őszibarackot), illetve zakuszkát. A kuszkuszt fellazítottam, hozzákevertem a túrót, majd (száraz) kézzel kis gombócokat formáztam a masszából, és a dióba/szezámmagba hempergettem őket. Nagyon jó állagú, szinte alig ragadt a kezemhez. Ez a mennyiség 2 adagnyi, és a változatosság jegyében két különböző külsőt és "körítést" kapott. Gyors, egyszerű - és még ízlett is! :)

A gombóc alapötletét eredetileg valamelyik gasztroblogban olvastam hozzászólások között (emiatt reménytelen visszakeresni - akkoriban meg még nem írtam fel mániákusan a forrást is, hogy szükség esetén tudjak rá hivatkozni). Épp nem volt kész morzsám, darálni pedig nagyban érdemes, azért lett más a borítás. Az apró szemű zabpehely is a jelöltek között volt, az mindkét féle "szósszal" ment volna, de végül a dió-dzsem, illetve szezámmag-zakuszka párosításokat vonzóbbnak találtam (a kettő közül viszont nem tudtam választani, azért lett különböző a két adag). A hőkezelés lehetőség szerinti mellőzése jegyében nem pirítottam meg se a diót, se a szezámmagot. Én nem szeretek semmit sem "megúsztatni" az öntetben, így inkább hozzá kanalaztam most is.

2009. február 13., péntek

Szilvalekváros kagylók

A cukkinis-túrós pités kaland után itt volt még a fél kiló túró másik fele, amivel illett kezdeni valamit. Úgy gondoltam, hogy belegyúrom valami tésztába, így rejtetten elmegy, aztán majd megint nem nagyon erőltetem a témát egy ideig. Nem sokat keresgéltem, mert megakadt a szemem ezen a recepten. Nosza, megsütöttem reformosan:

Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam a következőkből: 25 dkg túró, 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, csipet só, 1 dl étolaj, bő 1 dl víz. Lisztezett deszkán kb. fél centi vastagra nyújtottam. Egy teásbögrével kiszaggattam, majd felavattam a régóta használatlanul kallódó szamószaformázómat, és miután a kör közepébe raktam egy evőkanálnyi házi szilvalekvárt, azzal nyomtam össze a tészta szélét. Így nem kellett tojásozni, mégis jól összetapadt, és sütéskor nem folyt ki a lekvár. 19 db lett, némi kreativitást igényelt, hogy elrendezzem a tűzhely legnagyobb tepsijén, amit előtte kikentem (lehet sűrűn, nem fog megkelni). 3-4 darab miatt ugyanis nem akartam új tepsit kezdeni, hogy két adagban süljön meg. 180 fokon bő fél óra alatt sült pirosra, előmelegítés nélkül. Fogyasztás előtt kicsit hűlni hagytam. Nem kívántam hozzá az édeset, se a tésztába, se utólag (a lekváros papucsot alapul véve ez talán nem is olyan meredek); tökéletesen elég volt a lekvár édessége.

Az ötlet tetszik, de legközelebb túrómentes tésztával csinálom majd, mondjuk az egyéb péksüteményekhez már jól bevált kelt tésztával.

2009. február 12., csütörtök

Cukkinis-túrós pite

Jó hosszú szünet után vettem ismét túrót - egész pontosan a túrós VKF! alkalmából ettem ezelőtt utoljára, és már az is egy hosszú "nyűglődős" időszak záróakkordja volt. Most ezt a pitét készítettem belőle. Jó lett, elfogyott, de úgy tűnik, ilyen töménységben nem kell nekem a tejtermék (szerencsére nincs tőle bajom, csak nem esik jól), úgyhogy maradok a "kölestúrónál", ha már minden áron túrósat akarok enni. A receptet azért megosztom, hátha valakinek jól jön.

Recept: Cukkinis-túrós pite
  1. Közepesen kemény tésztát gyúrtam az alábbiakból: 7 dkg darált bokormogyoró, 7 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 evőkanál étolaj, szűk 1 dl víz.
  2. Kikentem egy 24 cm átmérőjű kerámia piteformát, majd kibéleltem a tésztával (én kézzel szoktam elegyengetni benne).
  3. A tésztás tálban összeállítottam a tölteléket az alábbiakból: 25 dkg túró, kb. 10-15 dkg feta sajt felkockázva (többet nem érdemes, mert nagyon sós lesz), egy csokor kakukkfű levelei, 2 kis cukkini végei lereszelve.
  4. A cukkinik középső részéből kis hasábokat vágtam a díszítéshez.
  5. A tésztára egyengettem a túrós tölteléket (nem kevertem egészen simára, hogy a fetából darabok is maradjanak benne), majd elrendeztem rajta a cukkinihasábokat, és megcsorgattam egy kis olívaolajjal. Díszítésként raktam még rá aszaltparadicsom-szeleteket is (negyedelve).
  6. 180 fokon jó fél órát sütöttem, előmelegítés nélkül. A szélén a tésztát kell nézni, ha az megsült, akkor van kész.
  7. Langyosan ettem, egyenesen a formából. Ez a mennyiség 2 adag.
Az alapötlet innen származik, átalakítva a saját fejem után, azokhoz hozzávalókhoz, amik épp voltak itthon.

Ha netán lesz ismétlés, az kölestúróval lesz, és csak a tészta alapot sütöm meg, arra rákenem a hamis túrókrémet, és nyers cukkinivel és paradicsommal díszítem. A feta még elmegy...

2008. augusztus 24., vasárnap

Túrós-olívás pogácsa

Az utóbbi időben nem igazán mennek nálam a tejtermékek. Ha mégis kerül az asztalra ilyesmi, az nem "direkt", hanem valami "rejtett" formában, mondjuk süteménybe keverve fordul elő. Most például ebben a pogácsában:


Úgy 1 deci langyos vízbe szórtam egy fél teáskanálnyi barnacukrot, majd belemorzsoltam 2 deka élesztőt. Egy nagy tálba beleszitáltam 50 dkg teljes kiőrlésű lisztet (most épp 40 dkg búza és 10 dkg rozs került bele, az arány persze szabadon változtatható, bár a tészta megkelése érdekében a rozst semmi esetre se hagynám többségre jutni). Tettem hozzá egy fél teáskanálnyi sót, 1 kis pohár (175 g) kefírt és 10 dkg olvasztott vajat. Az egészet összedolgoztam a felfuttatott élesztővel. Ezúttal egy kis víz kellett még, hogy puha, de nem ragadós tésztát kapjak. Konyharuhával letakarva kelni hagytam.

Közben elpakoltam a csorgatóról a megszáradt edényeket, meg elmosogattam, így teleraktam vizesekkel. Kimentem a ház elé, és szedtem egy marék kakukkfüvet, majd egy tálba letépkedtem a leveleit. Felbontottam egy kis üveg olívabogyót, leöntöttem a levét, a bogyókat pedig vékony karikákra szeltem, és a kakukkfűlevelekhez tettem a tálba. Aztán az egészhez hozzákevertem 25 dkg túrót. Ez a papírba csomagolt, apró szemcsés fajta volt, úgyhogy nem éreztem szükségesnek tejföl hozzáadását, hogy kenhető legyen. Az olívabogyót elég sósnak találtam, így a külön sózástól is eltekintettem (persze ízlés szerint lehet sózni).

A megkelt tésztát nagyjából téglalap alakúra nyújtottam, úgy 1 centi vastagra. Kétharmadán eloszlattam a túrós keverék felét, majd az üres harmadát behajtottam középre, aztán meg arra rá a túrós harmadot a másik végéről. Letakartam egy konyharuhával, és ismét egy kicsit mást csináltam: behoztam a ház elől az aszalódó paradicsomokat, meg meglocsoltam a fűszernövényeket a kertben.

Aztán nyújtottam egy kicsit a tésztán, majd az előbbi módon eloszlattam rajta a túrós keverék másik felét, és meghajtogattam. Letakartam, és ismét mentem a dolgomra: ezúttal az utóbbi időben elrakott befőtteket címkéztem fel, no meg előkészítettem a tepsiket a pogácsasütéshez. Aztán a sütőt is bekapcsoltam 200 fokra.

Kinyújtottam a tésztát kb. 1,5 centi vastagra, éles késsel berácsoztam a tetejét, majd egy közepes szaggatóval köröket vágtam belőle, és a vékonyan kivajazott tepsikre sorakoztattam. (Az olívabogyó miatt ezt nem lehet pohárral szaggatni, mindenképpen kell egy jó éles célszerszám.) A lehulló darabokat összegyúrtam, kinyújtottam, és abból is lett még néhány pogácsa. Nyilván nem olyan réteges, mint a többi, de azért nem is rossz! (Nekem most a rétegesből lett 45 db, meg még a vakarcsból is egy kis tepsivel.)

Az előmelegített sütőbe raktam, 15 percig simán, utána meg még 5 percig légkeveréssel sütöttem, hogy a teteje is kapjon egy kis színt. Tányérra rakva hagytam hűlni. Langyosan nagyon finom volt, de a túró miatt még másnapra sem lett annyira száraz, mint a "sima" tészták szoktak lenni. A hajtogatásnak köszönhetően szép laza, réteges szerkezetű lett.

(A kiindulási alapként használt receptet itt olvastam, némi átalakítás és a kivitelezés saját kútfő. Meg a képek is :)

Közben eszembe jutott, hogy ezzel akár az aktuális VKF!-re is benevezhetek, mert van benne túró. Igaz, nálam túrósból a kapros-túrós lepény a verhetetlen, tavasszal, rengeteg friss, zsenge kaporral, enyhén sósan, minimális tésztával, teljes kiőrlésű lisztből, és persze az is csak az alján...
Személy szerint hiába vagyok vega (egyébként nem minden vega mellőzi a tejtermékeket is), a tofut hanyagolom, ha már hamis túró, akkor a Veránál olvasott ötletek alapján kölesből, esetleg rizstejjel, de legtöbbször csak önmagában és turmixolás nélkül (így ugyan kicsit darabosabb, de nem zavaróan).

2008. augusztus 3., vasárnap

Szilvás gombóc

Régebben így készítettem a gombócot reformosan, ha nem volt kedvem a krumplifőzéssel bíbelődni a tésztához. Mostanság ez a tejtermék- és tojásmentes változat a nyerő nálam, de talán nem lesz ez mindig így :)

Szilvás gombóc


1. Tésztát gyúrunk az alábbi hozzávalókból. Akkor jó, ha nem túl kemény, de nem is ragad; szükség esetén további liszt, illetve tejföl vagy víz hozzáadásával érhetjük ezt el.

  • 5 dkg olvasztott vaj vagy margarin
  • 25 dkg túró
  • 1 egész tojás
  • kb. 20 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 evőkanál édesítőpor
  • 1 teáskanál só

2. A tésztát lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra nyújtjuk, és kb. 10x10 cm-es négyzetekre vágjuk. Mindegyikbe egy-egy szem szilvát teszünk. Ha friss szilvából készítjük, akkor a magja helyére ízlés szerint tehetünk édesítőtablettát. Befőtt esetén azt jól csepegtessük le. Ebből a mennyiségből kb. 12 gombóc lesz.

3. Forró, sós vízben kifőzzük. Ha a gombócok feljöttek a víz tetejére, még kell nekik kb. 5 perc főzés.

4. Reform morzsába (Graham vagy teljes kiőrlésű kenyér ledarált héja) forgatva tálaljuk.

Változatok:

  • Ugyanebből a tésztából nudlit is lehet főzni.
  • Szilva helyett mehet bele barack, vagy akár diabetikus lekvár is.

Jó étvágyat!

Ötlet: http://www.norbi.hu - fórum

2008. április 22., kedd

Csokis-túrós muffin

Ottis receptje nyomán ezt a finomságot készítettem a minap. Aki szereti a túró rudit, annak mindenképpen érdemes kipróbálnia :)


Nálam a tésztába került: 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 evőkanál holland kakaó átszitálva, 1 teáskanál sütőpor, csipet só, bő fél deci olaj úgy szemre, 1 evőkanál méz, 1 teáskanál almaecet, kb. 2 dl víz, hogy jó állagú muffintészta legyen.
Töltelék: 25 dkg túró, 1 tojás, 1 teáskanál vanília kivonat, 1 evőkanál méz, reszelt citromhéj; fél tábla málnás étcsoki.

Legközelebb kisebb lyukú muffinformában sütöm, hogy ne legyenek ilyen laposak. Egyébként annyira ízlett, hogy alighanem az állandó repertoár részévé fog válni :)

2008. február 8., péntek

Stíriai metélt

Kollégista koromban szinte ünnep volt, ha a zsírban úszó, égett sajttal koronázott bolognai alternatívájaként stíriai metélttel leptek meg bennünket a konyhás nénik. Igaz, annak is ropogott a teteje, de számomra a vastag cukorréteg miatt amúgy sem volt vonzó. Az alja viszont határozottan ehető volt.

Egyszer ilyet is készítettem a klasszikus Horváth Ilona szakácskönyv szerint, aztán beláttam, hogy jó lesz nekem a "fapados" változat is, kifőtt tésztából (akár maradékból is). Valahogy így:

Stíriai metélt


  1. ¼ csomag (12,5 dkg) durumbúzás szélesmetéltet a tasakon szereplő leírás szerint megfőzünk. Ne legyen nagyon puha.
  2. A lecsepegtetett tésztához hozzákeverünk 25 dkg túrót.
  3. Összekeverünk 3 tojás sárgáját, pár csepp vanília aromát (vagy vanília kivonatot), valamint édesítőt ízlés szerint. A 3 tojás fehérjét habbá verjük, és azt is beleforgatjuk a masszába. Végül az egészet a túrós tésztához keverjük.
  4. Olvasztott vajjal kikent jénaiba öntjük, és mikrohullámú sütőben grill+főzés beállítással kb. 15 percig, majd tányérra kiborítva még kb. 5 percig sütjük. Akkor jó, ha megszilárdult a külseje.
  5. Melegen és hidegen is finom. Adható hozzá valamilyen öntet vagy hígított lekvár.
Változatok:
  • Természetesen tepsiben, hagyományos sütőben is elkészíthető.
  • Dúsíthatjuk kevés mazsolával.

Jó étvágyat!

Forrás: http://www.norbi.hu - fórum

Utólagos kiegészítés: Egy másik változatról is írtam itt.

2008. január 17., csütörtök

Rizsfelfújt

Első barátomnál anno nagy kedvenc volt a rizsfelfújt. Szentül hitte az egész család, hogy azt valami nagyon nehéz dolog elkészíteni, én meg jót mosolyogtam magamban és néha lazán megcsináltam. Akkor még a Horváth Ilona szakácskönyvében szereplő recept szerint. Aztán a barátságban is fordulat következett be, meg a rizsfelfújt-készítésben is.

Pár éve viszont újra felfedeztem ezt a remek csemegét, persze már "reformos" változatban. Íme a recept:

Rizsfelfújt

  1. 2 dl barnarizst csipet sóval megfőzünk 5 dl tejben. (felfőzés után kis lángon kb. 20-25 perc főzés + ugyanennyi állás lefedve; közben ne emelgessük a fedőt).
  2. Ha hűlt egy kicsit, hozzákeverünk 25 dkg túrót, 4 tojás sárgáját, 5 dkg mazsolát, valamint édesítőt ízlés szerint.
  3. A 4 tojás fehérjét habbá verjük, és azt is beleforgatjuk a masszába.
  4. Olvasztott vajjal kikent jénaiba öntjük, és mikrohullámú sütőben grill+főzés beállítással kb. 15 percig, majd tányérra kiborítva még kb. 5 percig sütjük. Akkor jó, ha megszilárdult a külseje.
  5. Melegen és hidegen is finom. Adható hozzá valamilyen öntet vagy hígított lekvár.

Változatok:

  • Természetesen tepsiben, hagyományos sütőben is elkészíthető.
  • Barnarizs helyett fehérből is elkészíthető, így nagyobb térfogatú lesz. A rizst ne főzzük teljesen puhára. Sokkal hamarabb megfő, mint a barna, de nedvesebb massza lesz belőle, így aztán kb. 20+10 perc sütés kell neki.

Jó étvágyat!

Forrás: http://www.norbi.hu - fórum

2008. január 9., szerda

Házi kenyerek - Kapros-túrós kenyér

A Blogcounter szerint a legtöbben továbbra is úgy találnak el hozzám, hogy kenyérsütő géphez keresnek recepteket. A pékáru címkével megjelölve már számos kipróbált receptemet közzétettem (és még nincs vége a sorozatnak :-).

Nemrégiben pedig az alábbi cikkre bukkantam a neten:

Süssünk kenyérső géppel!

Lépésről lépésre leírja, hogy hogyan is működik ez az egész. Én talán annyival egészíteném ki, hogy "kísérleti" recept esetén érdemes figyelni a dagasztást, és szükség esetén további folyadék, illetve liszt hozzáadásával igazítani a tészta állagán. Ha nem áll össze, az nyilván elég baj; ha éppen összeáll, de kemény, abból tömör kenyér lesz; ha viszont túl lágy a tészta, akkor sütéskor beesik a közepe - nem túl jó kilátások, ha nem zsemlemorzsa-alapanyaghoz, hanem finom házi kenyérhez szeretnénk jutni. A jól bejáratott receptek esetén viszont használható az időzítés, és akkor tényleg lehet reggel kenyérillatra ébredni...

A cikkben receptcsokor is van, ha esetleg a géppel nem adtak volna. Némi tapasztalattal felvértezve pedig magunk is "alkothatunk".

Én például az ízesítésre vonatkozó ötletekből szoktam szemezgetni, a lisztet viszont kíméletlenül lecserélem Graham vagy teljes kiőrlésű lisztre. Nem igaz, hogy keserű lesz a tészta, ha csak ilyenből sütjük, meg az sem állja meg a helyét, hogy az ilyen tészták nem kelnek meg rendesen (ha adunk neki elegendő időt, akkor ez is ugyanúgy megkel, mint a fehér lisztes; sőt, úgy is jártam már, hogy a Graham lisztes kalácstészta ki akart futni a kenyérsütő edényéből :-). Az ilyen lisztek viszont lényegesen több folyadékot vesznek fel, úgyhogy az első pár alkalommal ki kell tapasztalni a szükséges mennyiséget. Személy szerint a nagyon pontos méricskélésből sem csinálok lelkiismereti kérdést, mert úgyis a tészta állaga az érdekes - az meg olyasmiktől is függ, hogy mekkora a belerakott tojás vagy milyen a liszt (még azonos gyártó azonos terméke esetén sem mindig tökéletesen egyforma!).

A cikkben szereplő receptek közül a Kapros-túrós kenyeret próbáltam ki Graham liszttel és kicsit több sóval. A 2 kanál tejtől eltekintettem, viszont az 50 dkg Graham liszt bő 3 dl vizet kért (érdemes kicsit kevesebbet aláönteni, és amikor áll össze a tészta, akkor kanalazni még hozzá a szükséges mennyiséget - nehogy átessünk a ló túlsó oldalára). A pontos folyadékmennyiséget erősen befolyásolja az is, hogy mennyire száraz a túró.

Az eredmény egy kellemesen laza, és igen ízletes kenyér lett. Aki szereti a kapros-túrós lepényt, az ebben sem fog csalódni. Akinek viszont nem jön be ez az ízvilág, válasszon inkább valami mást.

Jó kenyérsütést mindenkinek!

2007. december 14., péntek

Palacsinta - két receptből egy harmadik

Szóval az úgy volt, hogy kinéztem Zsuzsi Erdélyi túrós palacsintáját, és hozzá is fogtam az elkészítéséhez.

"8 darab palacsinta" - ehhez előástam egy jól bevált receptemet, amiből most csak a tésztát állt szándékomban elkészíteni.

Úgy is lett. Csak aztán a sütés közben erősen elkezdett járni az agyam a folytatáson, és a vége az lett, hogy az egyik receptből is vettem egy kicsit, meg a másikból is.

Aminek egy finom narancsos illat mellett ez lett az eredménye:


Recept: Túrós-narancsos palacsinta


Hozzávalók:


A tésztához: 3 tojás, 16 dkg Graham liszt, 8 dkg búzacsíra, 1/2 liter víz vagy tej, csipet só, kevés olaj
A töltelékhez: 1/2 kg túró, 1 narancs leve és lereszelt sárga héja, 1 marék mazsola, fahéj, ízlés szerint édesítő, pár kanál tejföl (ha anélkül nagyon száraz)
A tetejére: 2 kis doboz natúr joghurt vagy tejföl, 1 marék durvára összevágott dió, pár kanál akácméz.

Elkészítés:

  1. A tészta hozzávalóit simára keverem, és kb. 1 órát állni hagyom, majd kisütöm. Az első előtt vékonyan kiolajozom a palacsintasütőt; a többinél ez már nem szükséges. (Ebből a tésztából nem lehet papírvékony palacsintát sütni, de a túrótöltelékhez ez nem is olyan nagy baj.)
  2. Egy tálban összekeverem a töltelék hozzávalóit.
  3. Megtöltöm a palacsintákat, majd kivajazott tepsibe sorakoztatom őket.
  4. Ráöntöm a joghurtot, rászórom a diót és meglocsolom a mézzel.
  5. Előmelegített sütőben 15-20 percig sütöm, amíg pirulni kezd a teteje.

2007. november 17., szombat

Jeruzsálemi túrótorta

A bolushoz hasonlóan ezt a receptet is Fűszeres Eszternél olvastam, és egyből megmozgatta a fantáziámat. Tulajdonképpen minden olyan recept érdekel, amiben klasszikus tészta helyett valami más az alap, ami a tészta funkcióját tölti be (lásd: Túrós zabpehely vagy Puliszkás pizza). Ezek az ételek sokkal kímélőbbek, mint lisztes társaik, még ha a liszt nálam teljes kiőrlésű is. Úgyis volt itthon kuszkusz, amit úgy vettem a múltkor, hogy nem volt konkrét elképzelésem a felhasználást illetően, egyszerűen csak ki akartam próbálni.

Attól tartok, a technikámon még finomítanom kell, hiszen alighanem túl lágy lett a túrókrém, így nem sikerült szépen ráegyengetni a kuszkuszt a tetejére, de ez szerencsére a készáru élvezeti értékét nem csökkenti. Sőt, ha rászórom a pirított diót és kanalazok rá az öntetből, akkor szinte nem is látszik. Az öntetes megoldás is tetszik, hogy ki-ki maga szabályozhatja vele a süti édességét, nem „beépített, fix” édesség van (ami nekem gyakran túl sok, még akkor is, ha a porcukorréteget már többé-kevésbé lekapartam).

2007. október 30., kedd

Alj nélküli túrós

Számomra a „meglátni és megszeretni” tipikus esete ez a sütemény. Illetve ha a süteménynek kötelező tartozéka a tészta, akkor nem is sütemény. Itt aztán sikerült úgy eltolni a tészta-töltelék arányt utóbbi javára, hogy ennél jobban már nem is lehetne :-)

Lekvároskukta blogján olvastam a receptet, s egyből mentem is a konyhába elkészíteni. A minap ugyan annyira jól sikerült a tejfölfogyasztás a rakott krumpli apropóján, hogy már csak natúr joghurt maradt, de jó lett az is a tetejére. A kísérleti adaghoz a túrós massza nálam fél adag lett, a tetejére a máz meg egész – tekintve, hogy a tojás megfelezése és a maradék fél tojás célszerű felhasználása című problémakör megoldásába nem kívántam belemenni. Így egy kis tepsivel lett a finomság. Remekül működik Graham liszttel meg folyékony édesítővel, és a saját felelősségemre beleszórt fél maréknyi mazsola sem rontotta el (a porcukrozást meg természetesen lehagytam). Legközelebb valamilyen aszalt gyümölccsel feldobva próbálom ki, és persze egész adaggal :-)

2007. október 10., szerda

Zöldségpaprikás kapros túrógombóccal

Megint vettem fél kiló túrót, és megint nem töltött patiszon lett belőle :-) Hiába, ha meglátom valamiben a kaprot, az – mint a mellékelt ábra mutatja – eléggé be tudja indítani a fantáziámat. Ez a recept Kaldeneker György gyűjteményéből való, és tőlem kissé szokatlan módon meglehetősen pontosan követtem is. A kecsketúrót persze lecseréltem tehéntúróra, a paprikásnál meg kihagytam a hagymát és a liszttel sűrítést, plusz a leveskocka helyett kevésbé „műanyag” ételízesítőt tettem bele.

Először a gombóc hozzávalóit raktam össze, hogy amíg a többivel foglalatoskodom, az állhasson a hűtőben. A mennyiségeken eltűnődve úgy döntöttem, hogy ennyi gombóchoz kétszer annyi paprikás is elmegy, mint a receptben szerepel – pár szem gombóc helyett így is jutott rá bőségesen. Gombóc? Első olvasatra is úgy tűnt, hogy ez sokkal lágyabb krém lesz, mint amit én eddig túrógombóc-alapanyagnak ismertem. De a mesterszakácsba vetett bizalmam miatt kipróbáltam így, lesz, ami lesz. Nos, lett egy folyós massza, amit végül kézi formázás helyett kanállal raktam be a forró vízbe, mint ahogy a madártejbe szokás a hablabdákat. Szóval talán nem nevezném őket gombócnak, de tény, hogy finomak. Jól illenek a paprikáshoz is, úgyhogy kiváló ebédem volt!

Kaldenekerre pedig azt hiszem, többször is fogok még hivatkozni a közeljövőben, mert néhány más receptjének a kipróbálását is tervezem. Pár éve a csatnikészítés kapcsán olvastam róla először, de szerencsére nem csak csatni műfajban alkot.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails