Dulmina
Általában vegyes méretben veszem a krumplit a piacon, aztán itthon válogatom ki a legmegfelelőbbeket egy-egy adott ételhez. Most a nagyokon volt a sor: töltött krumplit készítettem belőlük. S mivel a töltelékre nem találtam kedvemre való "kész" receptet, amihez ráadásul a hozzávalók is adottak lettek volna itthon, szabadon engedtem a fantáziámat, és egy fetás-joghurtos-zabpelyhes keveréket kanalaztam a kivájt krumplikba. Faragás közben pedig a díszítésre is támadt egy remek ötletem...

6 nagy szem újkrumplit (jó alakú, sima héjú, közel tenyérnyi darabok voltak) körömkefével alaposan megsikáltam, de nem tartottam szükségesnek meghámozni. Hosszában, lapjára kettévágtam őket, majd karalábévájóval kifaragtam a közepüket úgy, hogy kb. fél centi vastag faluk maradjon. A kivágott darabokat egyenesen egy enyhén kiolajozott tepsire szórtam, majd szétterítettem. Erre az alapra helyeztem el aztán a megtöltött krumplikat (így nem volt szükséges egyenesre vágni az aljukat, mert ezen úgysem billegtek).

A töltelékhez összekevertem 1 csomag (250 g) felkockázott feta sajtot, 2 kis doboz (175 g-os) natúr joghurtot, 1 marék összeaprított aszalt paradicsomot, 1 csokor friss kakukkfűág leveleit, valamint annyi apró szemű zabpelyhet, hogy egy éppen nem folyós, de nem is túl sűrű masszát kapjak (kb. egy lágy túrókrém állagút; ahogy a zabpehely veszi fel a folyadékot, keményebb lesz majd). Ezt belekanalaztam a fél krumplikba - enyhén púpozva jutott mindegyikbe.

Nálam 180 fokon 40 perc alatt sült készre (ezúttal az a kiváltság érte, hogy előmelegített sütőbe raktam - merthogy kekszet sütöttem előtte). A végén a krumplit érdemes megvizsgálni egy fogvájóval: ha már belemegy, akkor jó. Eddigre a töltelék is megszilárdult és a teteje szépen megpirult.

Közben a "vitorlákhoz" négybe vagdaltam 3 paprikát, és óvatosan eltávolítottam belőlük a csutkadarabokat. Fogvájóval a kész töltött krumplikra tűztem egy-egy negyed paprikát, és így tálaltam. 4 darab a hozzá tartozó krumpliforgáccsal együtt igen kiadós adagnak bizonyult, tehát ez a mennyiség 3 személyre elegendő főételként (ha menüsor része, akkor nyilván lehet csökkenteni az adagméretet). A maradék szobahőmérsékleten is jó volt, bár azért természetesen frissen volt az igazi.

Nemcsak látványos, de finom is volt a krumpli ezzel a mediterrán jellegű töltelékkel. A feta sóssága kellemesen eloszlott, és az aszalt paradicsom meg a kakukkfű is sokat dobott az összhatáson. És még egy kis nyerset is sikerült beleépíteni :)

Mindezt Max Burgonya hajóiból kiindulva hoztam össze, a Nagy Vegetáriánus Kihívás napjának jegyében kicsit más vizekre evezve :) (Az eseménynek hamarosan egy külön bejegyzést szentelek.)
6 Responses
  1. CES Says:

    Gratulálok! Ez nagyon pöpec ötlet!! :)
    Tuti, hogy megcsinálom.


  2. Cukroskata Says:

    Nagyon helyesek :-)


  3. milyen szépek lettek! és micsoda jó ötlet!!


  4. napmátka Says:

    Nagyon tetszik az ötlet!!


  5. Vegavarázs Says:

    Dulmina, ez zseniális! Nagyon szép, és nagyon finom is lehet...


  6. Bridge Says:

    Hogy ez milyen jól néz ki. :)
    Egyszer az apróságoknak kipróbálom, biztos jobb kedvvel eszik majd.


Blog Widget by LinkWithin

Rendszeres olvasóim

Látogatóim száma



Free Blog Counter

Szerzői jogi nyilatkozat


Ez a blog a saját szellemi termékem. Írásaim, fotóim átvétele, elektronikus vagy nyomtatott formában való újraközlése kizárólag előzetes írásos hozzájárulásommal történhet. Az ilyen kérelmeket az alábbi címre lehet küldeni: dulmina_kukac_citromail_pont_hu.

A fentiek alól kivételt képeznek az olyan oldalak, ahol nem a teljes írás szerepel, csak egy-két kiemelt mondat vagy rövid összefoglaló, a bejegyzésért pedig el kell látogatni a blogomra.

Minden jog fenntartva. Dulmina 2007-2009
.