Régóta tologatom már a kipróbálásra váró receptek között a svéd gombasalátát. Jól hangzik, de ha átalakítom benne mindazt, ami nem szimpatikus, akkor már inkább gombás spagettiszósznak nevezném az eredményt. Ma még merészebbre vettem a figurát, így mindkétszer sikerült a saláta műfajban maradnom.
Az első változat ilyen lett:Nyersen került bele a paradicsom és a gomba, némi kakukkfű és olívaolaj társaságában. A változatos szeleteléssel próbáltam kicsit feldobni.
Íme a másik változat:
Tegnap még ezt éreztem a megvalósíthatóbbnak, hiszen akkor még nem tudtam, hogy ma sikerül friss paradicsomhoz jutnom, aminek még íze is van. Viszont a töltött gombából kimaradt tönkök is itt voltak még, meg az előző változat készítésekor a szeletelésnél is maradtak ki darabok (ennyiből a tegnapi cikkezés volt a leggazdaságosabb).
Előszöris felforraltam 1,5 dl vizet, majd beleszórtam 1 dl kuszkuszt, és lefedve állni hagytam. Közben összeaprítottam a gombát, majd ráöntöttem 1 kis üveg natúr paradicsomlevet (házi eltevés), tépkedtem rá friss kakukkfűleveleket, megcsorgattam egy kis olívaolajjal, és összeforgattam. A paradicsomleves üveget kiöblítettem egy kis vízzel, és azt még a kuszkuszhoz kevertem. A tálaláshoz a tányérra borítottam a villával átkevert kuszkuszt, majd kihúzgáltam a szélére. A közepére öntöttem a gombasalátát, végül friss paradicsom- és gombaszeletekkel díszítettem. A gomba és a kuszkusz remekül felszívta a paradicsomlé egy részét, de a rostosa megmaradt "öntetnek".Ez utóbbi meglepően kiadós ebédnek bizonyult (a másikat eltettem a hűtőbe vacsorára, csak célszerűbbnek láttam egyszerre elkészíteni őket).
Így végül a friss gombából sikerült az összeset nyers formában felhasználnom, és mivel egy-egy adagot készítettem csak mindenből (nem is, mert a töltött gomba kettő volt, de a másodikat se sütöttem meg :), még unalmas sem volt. S amit 5-10 perc elkészíteni, annál nem érzem ezt nagy fáradságnak (egy melegítés se lenne sokkal kevesebb idő).
2009. február 8., vasárnap
Improvizációk gombára és paradicsomra
Bejegyezte:
Dulmina
dátum:
vasárnap, február 08, 2009
Címkék: búza, gomba, kuszkusz, nyers, paradicsom, saláta, vegán, vendégváró
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése