2009. január 16., péntek

Áfonyás-narancsos muffin

Amikor elolvastam Renáta receptjét, egyből tudtam, hogy ezt ki fogom próbálni. S mivel minden volt itthon egy fél adaghoz, gyorsan sort is kerítettem rá. Nem bántam meg!

Kicsit persze alakítottam a recepten: kihagytam a turmixolást, a külön kevergetést, meg az aszalt áfonya melletti plusz édesítést, és muffinformában sütöttem meg.

Fél csomag (5 dkg) aszalt áfonyát deszkára öntöttem, és késsel nagyjából összevágtam. Beleöntöttem egy nagy tálba. Kifacsartam 1 narancs levét, és ráöntöttem az áfonyára. A végén a rostokat is idekapartam a facsaróról (a héjat meg feltettem a cserépkályhára száradni). Hozzáraktam 16 dkg (8 púpozott evőkanál) teljes kiőrlésű búzalisztet, 1 evőkanál keményítőt, 1 evőkanál étolajat, csipet sót, 1/2 csomag sütőport és 5 dkg darált mogyorót. Összekevertem, és vízzel kialakítottam a megfelelő állagot (nekem most bő 1 dl kellett még hozzá, de a szükséges mennyiség nyilván erősen függ a felhasznált narancstól). Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam. A tetejére szórtam egy kis barnacukrot (mintegy 3 mokkáskanálnyit a 12 darabra), díszítésnek. 180 fokon tűpróbáig sütöttem (ez nálam előmelegítés nélkül kb. 20 perc volt).

Ízletes sütemény lett a jutalmam. Nekem a narancs, az áfonya és a mogyoró mellé egyáltalán nem hiányzik az édes - de persze ez ízlés dolga. A rászórt barnacukor nagyon finom aromát ad, de elég is ennyi. A muffinosítást pedig azért kedvelem, mert így nem kell szeletelni, és hamarabb meg is sül.

1 megjegyzés:

Renata írta...

Örülök, hogy ízlett! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails