Szilvalekváros kagylók

A cukkinis-túrós pités kaland után itt volt még a fél kiló túró másik fele, amivel illett kezdeni valamit. Úgy gondoltam, hogy belegyúrom valami tésztába, így rejtetten elmegy, aztán majd megint nem nagyon erőltetem a témát egy ideig. Nem sokat keresgéltem, mert megakadt a szemem ezen a recepten. Nosza, megsütöttem reformosan:

Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam a következőkből: 25 dkg túró, 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, csipet só, 1 dl étolaj, bő 1 dl víz. Lisztezett deszkán kb. fél centi vastagra nyújtottam. Egy teásbögrével kiszaggattam, majd felavattam a régóta használatlanul kallódó szamószaformázómat, és miután a kör közepébe raktam egy evőkanálnyi házi szilvalekvárt, azzal nyomtam össze a tészta szélét. Így nem kellett tojásozni, mégis jól összetapadt, és sütéskor nem folyt ki a lekvár. 19 db lett, némi kreativitást igényelt, hogy elrendezzem a tűzhely legnagyobb tepsijén, amit előtte kikentem (lehet sűrűn, nem fog megkelni). 3-4 darab miatt ugyanis nem akartam új tepsit kezdeni, hogy két adagban süljön meg. 180 fokon bő fél óra alatt sült pirosra, előmelegítés nélkül. Fogyasztás előtt kicsit hűlni hagytam. Nem kívántam hozzá az édeset, se a tésztába, se utólag (a lekváros papucsot alapul véve ez talán nem is olyan meredek); tökéletesen elég volt a lekvár édessége.

Az ötlet tetszik, de legközelebb túrómentes tésztával csinálom majd, mondjuk az egyéb péksüteményekhez már jól bevált kelt tésztával.