2009. július 13., hétfő

Zöldbabfőzelék

Ismét meg lehetett szedni itthon a zöldbabot, és ezúttal olyan mennyiség lett, hogy önállóan is elég volt egy ebédhez. Egy hagyományos ízvilágú főzeléket választottam, bár némileg reformosítva készítettem el.

1 kilónyi zöldbabot megmostam, lecsepegtettem. Végeit levágtam, majd 2-3 centis darabokra aprítottam. Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat melegítettem, majd rádobtam az előkészített babot, és gyakori kevergetés mellett átpirítottam kissé. Kevés (kb. 1 dl) vizet öntöttem alá, majd kis lángon, lefedve megpároltam. Időnként egy falapáttal átkevertem, és ellenőriztem az állagát: én úgy szeretem, ha még éppen harapható. Mikor jónak ítéltem, hozzáadtam a fűszereket: kevés sót, pár tekerésnyi frissen darált tarkaborsot és 3 teáskanálnyi őrölt pirospaprikát. Rászórtam 2 csapott evőkanálnyi zabpehelylisztet is, majd rákanalaztam kb. 2 dl tejfölt, alaposan összeforgattam, és megvártam, míg besűrűsödik (pár perc). (A sűrűség és a kötőanyag mennyisége ízlés szerint igazítható, a víz, a zabpehelyliszt és a tejföl mennyiségének változtatásával. Én a képen látható módon szeretem, rövid lével, ami vékonyan bevonja a babdarabokat.) A végén 2 evőkanálnyi ecetet (10 %-os) kevertem még hozzá (ízlés szerint citromlevet is lehet használni erre a célra.) A vega változatra vastag húsú, pirosra érett paprikát daraboltam feltétnek, a húsos változat tetejét pedig kolbászkarikákkal raktam ki. 2 bőséges adag.

1 megjegyzés:

Judit írta...

Nagyon szeretem a receptjeidet, irásaidat !A zölbabfőzeléket nagyon szeretem ilyenszerűen, ahogy főzted!
Szeretettel, Judit.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails