Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd hozzáraktam az előkészített, feldarabolt zöldbabot. Időnként megkeverve pirítgattam egy kicsit így, majd öntöttem rá egy kis vizet, és lefedve főztem tovább. Közben megtisztítottam és apróra reszeltem (szerencsére jó éles reszelőm van, úgyhogy könnyen ment) 2 kis répát, 2 kis petrezselyemgyökeret, 1 kis zellert és 2 közepes krumplit. Hozzáöntöttem, és így főztem tovább. Időnként megkevertem; mikor nagyon elfőtt a leve, pótoltam. Kevés sóval ízesítettem. Addig főztem, amíg a bab majdnem puha lett (én azért szeretem, ha még éppen roppanós), és a reszelt zöldségek besűrítették. A tűzről levéve tárkonyleveleket tépkedtem bele, és összekevertem. Feltétnek fagyasztott vegafasírtot (most épp ilyet) pirítottam hozzá.
2008. október 30., csütörtök
Zöldbabfőzelék, érzésre
A hétvégén egy kisebb adag csúnyácska, de zsenge zöldbabot is vettem a piacon (mondá a néni, hogy utója már, azért csak ennyi és ilyen). Gondoltam, hozzáteszem még, amit itthon tudok szedni (lett is egy fél marékkal), aztán úgy már elég lesz főzeléknek. Legrosszabb esetben ezt is zabpehelyliszttel szándékoztam készíteni, de aztán közben jobb ötletem támadt: inkább apróra reszelt zöldségekből lett a kötőanyag.
Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd hozzáraktam az előkészített, feldarabolt zöldbabot. Időnként megkeverve pirítgattam egy kicsit így, majd öntöttem rá egy kis vizet, és lefedve főztem tovább. Közben megtisztítottam és apróra reszeltem (szerencsére jó éles reszelőm van, úgyhogy könnyen ment) 2 kis répát, 2 kis petrezselyemgyökeret, 1 kis zellert és 2 közepes krumplit. Hozzáöntöttem, és így főztem tovább. Időnként megkevertem; mikor nagyon elfőtt a leve, pótoltam. Kevés sóval ízesítettem. Addig főztem, amíg a bab majdnem puha lett (én azért szeretem, ha még éppen roppanós), és a reszelt zöldségek besűrítették. A tűzről levéve tárkonyleveleket tépkedtem bele, és összekevertem. Feltétnek fagyasztott vegafasírtot (most épp ilyet) pirítottam hozzá.
Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd hozzáraktam az előkészített, feldarabolt zöldbabot. Időnként megkeverve pirítgattam egy kicsit így, majd öntöttem rá egy kis vizet, és lefedve főztem tovább. Közben megtisztítottam és apróra reszeltem (szerencsére jó éles reszelőm van, úgyhogy könnyen ment) 2 kis répát, 2 kis petrezselyemgyökeret, 1 kis zellert és 2 közepes krumplit. Hozzáöntöttem, és így főztem tovább. Időnként megkevertem; mikor nagyon elfőtt a leve, pótoltam. Kevés sóval ízesítettem. Addig főztem, amíg a bab majdnem puha lett (én azért szeretem, ha még éppen roppanós), és a reszelt zöldségek besűrítették. A tűzről levéve tárkonyleveleket tépkedtem bele, és összekevertem. Feltétnek fagyasztott vegafasírtot (most épp ilyet) pirítottam hozzá.
Kapros "túrós" pogácsa
Maradt még a hétvégén vett rengeteg kaporból, és adta magát az ötlet, hogy valami túróst jó lenne készíteni vele. Persze mivel továbbra sem igazán kívánom a tejtermékeket (meg különben is megvolt most az adag a rakott krumpliban - muszáj volt már felhasználni a hűtőben árválkodó tejfölt; szerencsére így el is fogyott mind), hamis túrós lett. Kölessel. Előbb lepényt akartam, de aztán eszembe jutott ez a pogácsa, hogy kölestúróval és olívabogyó helyett kaporral vajon milyen lenne...
Hát ilyen:
Természetesen akkor már a tésztát is tejmentesítettem.
A kézimalommal durvára őröltem 1 dl kölest, majd bő 4 dl vízzel feltettem főni. (Gondoltam, így megúszom a főtt köles turmixolása című akciót - csak nem barátom nekem az a turmixolás, ha nem muszáj.)
Közben egy nagy tálba szórtam 50 dekányi teljes kiőrlésű búzalisztet, 1 teáskanál sót, hozzáöntöttem 10 dkg olvasztott margarint.
Megkevertem a felfőtt kölest, majd miután ülepedett egy kicsit, lekanalaztam egy fél bögrényit a levéből (avagy nem volt kész kölestejem, de ez végülis valami hasonló volt). Hideg vizet öntöttem hozzá a bögrébe, hogy csak langyos legyen (így majdnem tele lett a bögre), tettem bele egy kis mézet, meg belemorzsoltam 2 deka friss élesztőt.
A többi kölest időnként megkeverve sűrűre főztem (olyasmi lett, mint egy sűrű tejbegríz), majd levettem a tűzről és hűlni hagytam.
A tésztához hozzáöntöttem a felfuttatott élesztőt, és az egészet összegyúrtam, hogy lágy, de nem ragadós legyen az eredmény (nekem most kellett még hozzá egy kis víz).
Ízesítettem a kölest egy fél citrom levével, meg némi sóval. Amíg kelt a tészta és tovább hűlt a köles, elfoglaltam magam mással.
Aztán a kölesbe belevágtam egy csokor kaprot, és azzal is elkevertem. Ekkor már egész jó túrókrém állagú volt (álltában is sűrűsödött még).
A tésztát kinyújtottam, kétharmadát megkentem a kölestúró felével, majd behajtottam középre előbb az üresen hagyott harmadot, utána meg a szemköztit.
Kelni hagytam, majd megismételtem a töltést-hajtogatást a másik két széléről is.
Megint kelni hagytam, majd kinyújtottam kb. másfél centi vastagra, éles késsel berácsoztam a tetejét, és kis pogácsákat szaggattam belőle.
Kikent tepsire sorakoztattam, majd 190 fokon bő 20 percig sütöttem. Ennyi idő kellett, hogy az alja és a teteje is kapjon egy kis színt. Három tepsivel lett összesen, a végén persze az összegyúrt maradékokból már nem réteges, de azért az is finom.
Összességében némileg lágyabb volt így, mint a múltkor az igazi túrós. Főleg a vakarcs összegyúrásánál kellett jobban lisztezni, de nem volt zavaró. Az íze nagyon bejött, a kész pogácsákon már egyáltalán nem érezni a köles ízét, és a kinézetükben sincs semmi különös. A rétegesek még meg is dőltek, szóval a látványra sem lehet panasz :) Frissen enyhén ropogósak voltak, most, másnap pedig fantasztikusan puhák és könnyűek, különösen az első nyújtásból a réteges darabok.
Hát ilyen:
Természetesen akkor már a tésztát is tejmentesítettem.A kézimalommal durvára őröltem 1 dl kölest, majd bő 4 dl vízzel feltettem főni. (Gondoltam, így megúszom a főtt köles turmixolása című akciót - csak nem barátom nekem az a turmixolás, ha nem muszáj.)
Közben egy nagy tálba szórtam 50 dekányi teljes kiőrlésű búzalisztet, 1 teáskanál sót, hozzáöntöttem 10 dkg olvasztott margarint.
Megkevertem a felfőtt kölest, majd miután ülepedett egy kicsit, lekanalaztam egy fél bögrényit a levéből (avagy nem volt kész kölestejem, de ez végülis valami hasonló volt). Hideg vizet öntöttem hozzá a bögrébe, hogy csak langyos legyen (így majdnem tele lett a bögre), tettem bele egy kis mézet, meg belemorzsoltam 2 deka friss élesztőt.
A többi kölest időnként megkeverve sűrűre főztem (olyasmi lett, mint egy sűrű tejbegríz), majd levettem a tűzről és hűlni hagytam.
A tésztához hozzáöntöttem a felfuttatott élesztőt, és az egészet összegyúrtam, hogy lágy, de nem ragadós legyen az eredmény (nekem most kellett még hozzá egy kis víz).
Ízesítettem a kölest egy fél citrom levével, meg némi sóval. Amíg kelt a tészta és tovább hűlt a köles, elfoglaltam magam mással.
Aztán a kölesbe belevágtam egy csokor kaprot, és azzal is elkevertem. Ekkor már egész jó túrókrém állagú volt (álltában is sűrűsödött még).
A tésztát kinyújtottam, kétharmadát megkentem a kölestúró felével, majd behajtottam középre előbb az üresen hagyott harmadot, utána meg a szemköztit.
Kelni hagytam, majd megismételtem a töltést-hajtogatást a másik két széléről is.
Megint kelni hagytam, majd kinyújtottam kb. másfél centi vastagra, éles késsel berácsoztam a tetejét, és kis pogácsákat szaggattam belőle.
Kikent tepsire sorakoztattam, majd 190 fokon bő 20 percig sütöttem. Ennyi idő kellett, hogy az alja és a teteje is kapjon egy kis színt. Három tepsivel lett összesen, a végén persze az összegyúrt maradékokból már nem réteges, de azért az is finom.
Összességében némileg lágyabb volt így, mint a múltkor az igazi túrós. Főleg a vakarcs összegyúrásánál kellett jobban lisztezni, de nem volt zavaró. Az íze nagyon bejött, a kész pogácsákon már egyáltalán nem érezni a köles ízét, és a kinézetükben sincs semmi különös. A rétegesek még meg is dőltek, szóval a látványra sem lehet panasz :) Frissen enyhén ropogósak voltak, most, másnap pedig fantasztikusan puhák és könnyűek, különösen az első nyújtásból a réteges darabok.
2008. október 29., szerda
Pasztinákos rakott krumpli
A jól bevált rakott krumplim 2/3 rész krumpliból és 1/3 rész pasztinákból (a vastagabb részét ugyanúgy felkarikáztam, mint a krumplit):
Szinte alig lehet ránézésre megmondani, hogy melyik darab krumpli és melyik pasztinák - az állaga és az íze viszont elárulja :) Nekem bejött a dolog.
A maradékot nem is melegítettem meg, hanem "konyhahőmérsékleten" kivilláztam a tepsiből.
A alapötletet, miszerint pasztinákkal ez működik, itt olvastam.
Szinte alig lehet ránézésre megmondani, hogy melyik darab krumpli és melyik pasztinák - az állaga és az íze viszont elárulja :) Nekem bejött a dolog.A maradékot nem is melegítettem meg, hanem "konyhahőmérsékleten" kivilláztam a tepsiből.
A alapötletet, miszerint pasztinákkal ez működik, itt olvastam.
2008. október 26., vasárnap
Kenyerek szerte a világból
Nem volt az utóbbi időben Bread Baking Day, volt viszont World Bread Day október 16-án, amit természetesen nem hagytam ki. Kenyérrel kapcsolatos élmények, tapasztalatok, gondolatok, bármi lehetett az eseményre írt bejegyzésben, akár készen vett, akár otthon készített kenyerekről.Összesen 245 nevezés született, a négy részből álló összefoglalóban országok szerint csoportosítva vannak a résztvevő blogok. Én a bejegyzésemben arról írtam, hogy hogyan is szoktam rá a házi kenyérsütésre, majd az utóbbi időben nagy kedvenc csicsókás pogácsa receptemet osztottam meg angolul is (korábban magyarul itt szerepelt már), végül a korábban közzétett angol nyelvű kenyérreceptjeimet gyűjtöttem csokorba.
Természetesen még nem volt érkezésem végigböngészni az összefoglalókat, csak a képeket nézegettem meg, de apránként biztosan sort veszek rajta. Már csak azért is, hogy az 'After hours party' keretében beszámolhassak róla, hogy legalább egyet kipróbáltam rögvest. Na, melyik legyen az? ;)
Ja, Bread Baking Day is lesz most már megint havonta, a következőre színes (valamilyen természetes színezékkel elérve mindezt) kenyerekkel lehet nevezni. Szerintem ezt is megpróbálom!
Tökfőzelék a megérzéseimre hallgatva
Ma még tudtam venni két kis zsenge főzőtököt a piacon (avagy a jól időzített másodvetésből még vannak finom alapanyagok, egészen az első komoly fagyokig). Mellette egy másik néni gyönyörű és illatos (nekem ez utóbbi visz mindent! - ha csak szép, akkor megelégszem a látvánnyal és szívfájdalom nélkül otthagyom) kaprot árult. Nálam most igen kevés kapor van már, úgyhogy itt is lendítettem egy kicsit az üzleten.
Itthon pedig gyorsan el is készítettem belőle a következő főzeléket ebédre:
A tökök szárát levágtam, és kitaláltam, hogy ezúttal nem reszelni fogom őket, hanem inkább késsel összevágni. Nosza! Vékonyan meghámoztam, majd elvágtam hosszában 4-6-8 felé (vastagságtól függően, nem volt egyenletes, úgyhogy szakaszonként más-más számú darabra), majd azokat összefogva 4-5 mm-es szeletekre (magjuk szinte még nem volt, úgyhogy a belső kikanalazásától eltekintettem; tulajdonképp hámozni se lett volna muszáj). Aztán egy mély serpenyőben kevés olajon elkezdtem megpárolni, nagy lángon, időnként megkeverve egy falapáttal. Rátépkedtem a csokor kaprot, és beleforgattam. Megkóstoltam, és úgy éreztem, hogy egy kis só jót tenne neki. Mikor megfelelő állagúnak ítéltem a tököt (már nem nyers, de még roppanós; nem sok idő kell neki ehhez!), addigra kicsit több levet engedett már, mint amennyit jónak tartottam, úgyhogy szórtam rá egy kis zabpehelylisztet, és összekevertem. Szépen besűrűsödött. Elzártam alatta a lángot. Újabb kóstolás eredményeképp megállapítottam, hogy még egy kis almaecet nem rontaná el. Belekevertem hát azt is.
Nagyon ízlett, így, a maga egyszerűségében. Méltó búcsú egy időre a nyártól.
Itthon pedig gyorsan el is készítettem belőle a következő főzeléket ebédre:
A tökök szárát levágtam, és kitaláltam, hogy ezúttal nem reszelni fogom őket, hanem inkább késsel összevágni. Nosza! Vékonyan meghámoztam, majd elvágtam hosszában 4-6-8 felé (vastagságtól függően, nem volt egyenletes, úgyhogy szakaszonként más-más számú darabra), majd azokat összefogva 4-5 mm-es szeletekre (magjuk szinte még nem volt, úgyhogy a belső kikanalazásától eltekintettem; tulajdonképp hámozni se lett volna muszáj). Aztán egy mély serpenyőben kevés olajon elkezdtem megpárolni, nagy lángon, időnként megkeverve egy falapáttal. Rátépkedtem a csokor kaprot, és beleforgattam. Megkóstoltam, és úgy éreztem, hogy egy kis só jót tenne neki. Mikor megfelelő állagúnak ítéltem a tököt (már nem nyers, de még roppanós; nem sok idő kell neki ehhez!), addigra kicsit több levet engedett már, mint amennyit jónak tartottam, úgyhogy szórtam rá egy kis zabpehelylisztet, és összekevertem. Szépen besűrűsödött. Elzártam alatta a lángot. Újabb kóstolás eredményeképp megállapítottam, hogy még egy kis almaecet nem rontaná el. Belekevertem hát azt is.Nagyon ízlett, így, a maga egyszerűségében. Méltó búcsú egy időre a nyártól.
2008. október 25., szombat
Kefíres müzlikenyér
Hirtelen felindulásból elkövetett alkotásom volt tegnap ez a kenyér:
Kenyérsütőgép keverőedényébe öntögettem az alábbiakat, ebben a sorrendben:
A gép szépen összedolgozta lágy, de nem ragadós tésztává. Aztán meg is kelesztette. Ekkor kivettem belőle, kicsit átgyúrtam, majd egy kivajazott püspökkenyérformába raktam, és kelni hagytam (kb. a duplájára). Utána beraktam a sütőbe, nálam 180 fokon 45 perc kellett neki, előmelegítés nélkül (nyilván a gépben is megsüthettem volna, de azért sütőben az igazi). Rácsra borítva hagytam hűlni, langyosan már ettem belőle, a maradékot pedig vászonzsákba tettem el.
A müzli teljesen beleveszett, a zabpehelyliszttől pedig van egy jellegzetes alapíze. Nem morzsálódós, és még másnap sem száraz. Egyszer még biztosan megismétlem, hogy elfogyjon a müzli maradéka is.
Kenyérsütőgép keverőedényébe öntögettem az alábbiakat, ebben a sorrendben:- 1 kis pohár (175 g) kefír
- 1/2 kefíres pohár víz
- 1 teáskanálnyi méz
- 1 csipet só
- 3 evőkanálnyi étolaj
- 20 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 20 dkg zabpehelyliszt
- 10 dkg müzli
- 2 dkg friss élesztő, szétmorzsolva
A gép szépen összedolgozta lágy, de nem ragadós tésztává. Aztán meg is kelesztette. Ekkor kivettem belőle, kicsit átgyúrtam, majd egy kivajazott püspökkenyérformába raktam, és kelni hagytam (kb. a duplájára). Utána beraktam a sütőbe, nálam 180 fokon 45 perc kellett neki, előmelegítés nélkül (nyilván a gépben is megsüthettem volna, de azért sütőben az igazi). Rácsra borítva hagytam hűlni, langyosan már ettem belőle, a maradékot pedig vászonzsákba tettem el.
A müzli teljesen beleveszett, a zabpehelyliszttől pedig van egy jellegzetes alapíze. Nem morzsálódós, és még másnap sem száraz. Egyszer még biztosan megismétlem, hogy elfogyjon a müzli maradéka is.
Fenyőtoboz koszorúalap
Elérkezett az eddig csak gyűjtögetett fenyőtobozok felhasználásának ideje.
Kiöntöttem őket a teraszon, hogy jobban tudjak válogatni közel azonos méretűeket egy-egy koszorú külső, illetve belső sorába.
Az egész koszorút egy vékony drót tartja össze, azzal tekertem körbe a tobozok alját: 1 kicsit, aztán 2 nagyot, ezt ismételgetve. A végén még akasztónak is hagytam valamennyi drótot. A legelső koszorú készítésénél nem vágtam le előre, hogy biztosan ne kelljen toldani, és nagyságrendileg bemértem, hogy mekkora drót kell (a pontos hossz nyilván a kiválogatott tobozok méretétől függ). A kész koszorúban lehet még valamennyire igazítani a tobozokat, hogy jól álljanak.
Halottak napjára hóbogyót tűzök még közé. Kipróbáltam: ha szárral vágom le a bogyókat, akkor a két tobozsor közé tűzve, majd a kis ágat föl-le vezetgetve a külső sor toboz között be lehet igazítani úgy, hogy jól tartson. Ezt majd csak frissen rakom rá, hogy addig se száradjanak össze a bogyók.
Karácsonyra meg esetleg örökzöldekkel és piros bogyókkal lehetne kiegészíteni, akár asztali dísznek is. Mindegy, az még odébb van...
Kiöntöttem őket a teraszon, hogy jobban tudjak válogatni közel azonos méretűeket egy-egy koszorú külső, illetve belső sorába.
Az egész koszorút egy vékony drót tartja össze, azzal tekertem körbe a tobozok alját: 1 kicsit, aztán 2 nagyot, ezt ismételgetve. A végén még akasztónak is hagytam valamennyi drótot. A legelső koszorú készítésénél nem vágtam le előre, hogy biztosan ne kelljen toldani, és nagyságrendileg bemértem, hogy mekkora drót kell (a pontos hossz nyilván a kiválogatott tobozok méretétől függ). A kész koszorúban lehet még valamennyire igazítani a tobozokat, hogy jól álljanak.
Halottak napjára hóbogyót tűzök még közé. Kipróbáltam: ha szárral vágom le a bogyókat, akkor a két tobozsor közé tűzve, majd a kis ágat föl-le vezetgetve a külső sor toboz között be lehet igazítani úgy, hogy jól tartson. Ezt majd csak frissen rakom rá, hogy addig se száradjanak össze a bogyók.Karácsonyra meg esetleg örökzöldekkel és piros bogyókkal lehetne kiegészíteni, akár asztali dísznek is. Mindegy, az még odébb van...
2008. október 24., péntek
De melyik a köret?
Nemrégiben egy gyors vacsorám ez volt:
Bulgur (kb. 1 dl) , kétszeres mennyiségű vízben megfőzve (forrás után kis lángon, lefedve), kevés vegyeszöldséges fűszersóval.
Zeller és pasztinák (1-1 közepes darab) olajban kisütve (még mindig kívánom az olajosat mostanában). A pasztinák is finom kérgesre sül, de sokkal szelídebb ízű, mint a zeller. Szerintem sózni se kell!
Amíg megfő a bulgur (kb. 15 perc), megsülnek a zöldségek is. A zöldségaprítás és -felrakás után még egy gyors tusolásra is van idő, amíg elkészül :)
A gabona és a zöldség is variálható benne, bár azért rizst sült krumplival talán nem ennék :)))
Bulgur (kb. 1 dl) , kétszeres mennyiségű vízben megfőzve (forrás után kis lángon, lefedve), kevés vegyeszöldséges fűszersóval.Zeller és pasztinák (1-1 közepes darab) olajban kisütve (még mindig kívánom az olajosat mostanában). A pasztinák is finom kérgesre sül, de sokkal szelídebb ízű, mint a zeller. Szerintem sózni se kell!
Amíg megfő a bulgur (kb. 15 perc), megsülnek a zöldségek is. A zöldségaprítás és -felrakás után még egy gyors tusolásra is van idő, amíg elkészül :)
A gabona és a zöldség is variálható benne, bár azért rizst sült krumplival talán nem ennék :)))
2008. október 23., csütörtök
Piros must
A fehér után (ami úgy néz ki, hogy igen jól bírja a sufniban, még nem mutatja forrás jeleit - gyorsan lekopogom) itt a piros is.
Sikerült még hozzájutni egy kis Othello szőlőhöz (kedvencem!), és nem ettem meg mindet, hanem egy részéből levet készítettem. Ez a szőlőmennyiség (4 kiló mínusz ami elfogyott frissen) messze kevés lett volna a présbe, úgyhogy a szőlődzsemek készítésénél már bevált krumplinyomós módszert követtem. Ez annyira jól ment főzés nélkül is, hogy előzetes tervemmel ellentétben végül nem gyújtottam alá, és a hidegen kinyert mustot sem hőkezelve tettem el (hanem egy kis nátrium-benzoáttal, mint korábban a többit).
Három üveggel lett (7 dl-esek), meg természetesen hagytam friss fogyasztásra is. 160 Forint/liter befektetést igényelt; így persze munkásabb volt az elkészítés, mint nagy tételben a préssel, és a sötét szőlő után a takarítás is kicsit nagyobb feladat.
Sikerült még hozzájutni egy kis Othello szőlőhöz (kedvencem!), és nem ettem meg mindet, hanem egy részéből levet készítettem. Ez a szőlőmennyiség (4 kiló mínusz ami elfogyott frissen) messze kevés lett volna a présbe, úgyhogy a szőlődzsemek készítésénél már bevált krumplinyomós módszert követtem. Ez annyira jól ment főzés nélkül is, hogy előzetes tervemmel ellentétben végül nem gyújtottam alá, és a hidegen kinyert mustot sem hőkezelve tettem el (hanem egy kis nátrium-benzoáttal, mint korábban a többit).Három üveggel lett (7 dl-esek), meg természetesen hagytam friss fogyasztásra is. 160 Forint/liter befektetést igényelt; így persze munkásabb volt az elkészítés, mint nagy tételben a préssel, és a sötét szőlő után a takarítás is kicsit nagyobb feladat.
2008. október 22., szerda
Almás-banános sütemény
Csak nem hagyott nyugodni a régen kinézett banános muffin recept, így mégiscsak rászántam egy kis időt, hogy megkeressem. Persze már első olvasáskor tudtam, hogy alaposan reformosítani fogom (avagy már akkor sem értettem, hogy 2 banán mellé miért kellene bele még egy csomó cukor, vagy egyáltalán, bármilyen édesítés is - nem akarok én ezzel senkit se bántani, csak különösen szemet szúrt a dolog).
Kipróbáltam tehát az elképzelésemet, és nem is bántam meg:
Egy nagy tálba belereszeltem 2 almát (úgy szoktam, hogy negyedelem, kivágom a magházát, aztán a kivágott magház oldaláról kezdem reszelni a tökreszelőn; a széléből belemegy ugyan egy kis héj, de nagy része szépen egyben marad - így a hámozást is megspórolom, meg a végén maradó kis darab lereszelésének gondját is, mivel a héjon keresztül biztos nem megy vele a kezem is). Aztán folytattam a reszelést 2 érett banánnal. Hozzáöntöttem még 1 kis doboz kefírt, meg 2 tojás helyett 2 evőkanál őrölt lenmagot. Megolvasztottam 15 dekányi margarint, abból egy tollkenő segítségével kikentem két muffintepsi mélyedéseit (24 db), a többit pedig a tálba öntöttem. Nagyjából összekevertem, aztán kanállal hozzámértem még 25 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, meg raktam hozzá 1 csomag sütőport, 1 csipet sót és 2 teáskanál őrölt fahéjat. Bő 1/2 dl víz is kellett még, hogy jó legyen a tészta állaga (könnyen keverhető, de nem nagyon híg - a pontos vízmennyiség nyilván a gyümölcsöktől függ). A kikent formákba kanalaztam, majd 180 fokon 25 perc alatt megsütöttem. A sok gyümölcs miatt a tűpróba nem igazán megbízható, inkább a látvány alapján nyilvánítottam késznek (szép sült színű és körben elvált a formától).
Könnyű, ízletes, egyáltalán nem száraz süti lett a jutalmam. Csokidarabkák bekeverése helyett én inkább egy kis diót szórnék a tetejére, hogy sütéskor megpiruljon, de anélkül is finom. Nincs "fogyókúrás" íze így, külön édesítés nélkül sem. De legalább nem holmi bűntudatból mentem el utána sétálni, hanem mert ebben a szép időben jólesett :)
Kipróbáltam tehát az elképzelésemet, és nem is bántam meg:
Egy nagy tálba belereszeltem 2 almát (úgy szoktam, hogy negyedelem, kivágom a magházát, aztán a kivágott magház oldaláról kezdem reszelni a tökreszelőn; a széléből belemegy ugyan egy kis héj, de nagy része szépen egyben marad - így a hámozást is megspórolom, meg a végén maradó kis darab lereszelésének gondját is, mivel a héjon keresztül biztos nem megy vele a kezem is). Aztán folytattam a reszelést 2 érett banánnal. Hozzáöntöttem még 1 kis doboz kefírt, meg 2 tojás helyett 2 evőkanál őrölt lenmagot. Megolvasztottam 15 dekányi margarint, abból egy tollkenő segítségével kikentem két muffintepsi mélyedéseit (24 db), a többit pedig a tálba öntöttem. Nagyjából összekevertem, aztán kanállal hozzámértem még 25 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, meg raktam hozzá 1 csomag sütőport, 1 csipet sót és 2 teáskanál őrölt fahéjat. Bő 1/2 dl víz is kellett még, hogy jó legyen a tészta állaga (könnyen keverhető, de nem nagyon híg - a pontos vízmennyiség nyilván a gyümölcsöktől függ). A kikent formákba kanalaztam, majd 180 fokon 25 perc alatt megsütöttem. A sok gyümölcs miatt a tűpróba nem igazán megbízható, inkább a látvány alapján nyilvánítottam késznek (szép sült színű és körben elvált a formától).Könnyű, ízletes, egyáltalán nem száraz süti lett a jutalmam. Csokidarabkák bekeverése helyett én inkább egy kis diót szórnék a tetejére, hogy sütéskor megpiruljon, de anélkül is finom. Nincs "fogyókúrás" íze így, külön édesítés nélkül sem. De legalább nem holmi bűntudatból mentem el utána sétálni, hanem mert ebben a szép időben jólesett :)
Bevásárlás
Nem titok, hogy gyakran megfordulok a közeli piacon. Hétvégén csak kivételesen rendkívüli esetben fordul elő, hogy egyik nap se menjek, de ha épp úgy jön ki a lépés, akár hétközben is járok arra (bár ilyenkor szinte mindig valami mással egybekötve, mert amúgy nincs nagy piac).
Mindez maga után vonja azt is, hogy ritkán megyek boltba. Hiszen kevés olyan dolog kell, amit ne tudnék beszerezni a piacon, de mégis biztosan szükségem van rá (ez legtöbbször élesztő, sütőpor, pelyhek, fűszerek, bor, stb.). Rövid bevásárlólistával el se indulok, inkább gazdálkodom tovább a meglévő készleteimből, aztán amikor már alapos okom van rá (elég hosszú a lista, illetve tényleg nagyon kell valami), akkor megejtem a bolti túrát.
Mivel ritkán tájékozódom előre akciós ügyekben, nem azért megyek épp akkor. Persze ha olyan dolog akciós, amit amúgy is akartam venni, és ott van a polcon, akkor nem tiltakozom, hanem ésszel spájzolok :) Olyan is előfordul, hogy ott a helyszínen tetszik meg valami (tipikusan lejáratközeli készlet kiárusítása jegyében jó minőségű, de alapáron elég drága dolgok; amik amúgy bírják még minőségkárosodás nélkül), vagy fedezek fel újdonságot a kínálatban, amiről alapos szemrevételezés után úgy döntök, hogy ki szeretném próbálni. (Mondjuk ezeket nem lehet tudni előre.)
Ma igen rövid volt a lista (2 tétel, csak az egyik picit fontos lenne), meg ugye ünnep előtt nem is nagyon célszerű boltba menni (vicces, hogy sokan úgy vásárolnak ilyenkor, mintha világvége közeledne, pedig csak 1, azaz egy napig zárva lesz minden). Az idő viszont szép, jólesne tekerni egyet.
Szokásomtól eltérően megnéztem az interneten az akciós katalógust - gondoltam, ha esetleg találnék benne értelmeset, megtoldanám vele a rövidke listámat, és rászánnám magam a körútra. Szerencsére itt nem tömik reklámújságokkal a postaládát, de nem is hiányzik. Ha a boltban hozzá is jutok nyomtatott formában, csak átlapozom, utána legfeljebb tüzelni hozom haza (a fényes papírra nyomtatott fajta nem ég jól, azt a kosárban szoktam "felejteni" :) Ez a netes nézegetés szerintem teljesen rendben van: olcsó, nem szemetel, és a célnak tökéletesen megfelel.
Szóval megtekintettem, hogy elvileg most miért is lenne érdemes nekem mégiscsak elmenni odáig (mondom, teljesen nyitott voltam a dologra), és némi pénztárca-tartalmat hátizsák-tartalomra váltani. Nézegettem, nézegettem, az elején a húsos szekció ugye felejtő, de szerencsére volt benne más is... megnéztem oda, majd vissza... és nem találtam benne semmit, ami kicsit is felkeltette volna az érdeklődésemet (nem kizárt persze, hogy velem van a baj).
Így maradtam inkább itthon; szerencsére azért nem unatkozom. Délután pedig majd biciklizek egyet "csak úgy" (természetesen véletlenül sem a bolt felé :)
Mindez maga után vonja azt is, hogy ritkán megyek boltba. Hiszen kevés olyan dolog kell, amit ne tudnék beszerezni a piacon, de mégis biztosan szükségem van rá (ez legtöbbször élesztő, sütőpor, pelyhek, fűszerek, bor, stb.). Rövid bevásárlólistával el se indulok, inkább gazdálkodom tovább a meglévő készleteimből, aztán amikor már alapos okom van rá (elég hosszú a lista, illetve tényleg nagyon kell valami), akkor megejtem a bolti túrát.
Mivel ritkán tájékozódom előre akciós ügyekben, nem azért megyek épp akkor. Persze ha olyan dolog akciós, amit amúgy is akartam venni, és ott van a polcon, akkor nem tiltakozom, hanem ésszel spájzolok :) Olyan is előfordul, hogy ott a helyszínen tetszik meg valami (tipikusan lejáratközeli készlet kiárusítása jegyében jó minőségű, de alapáron elég drága dolgok; amik amúgy bírják még minőségkárosodás nélkül), vagy fedezek fel újdonságot a kínálatban, amiről alapos szemrevételezés után úgy döntök, hogy ki szeretném próbálni. (Mondjuk ezeket nem lehet tudni előre.)
Ma igen rövid volt a lista (2 tétel, csak az egyik picit fontos lenne), meg ugye ünnep előtt nem is nagyon célszerű boltba menni (vicces, hogy sokan úgy vásárolnak ilyenkor, mintha világvége közeledne, pedig csak 1, azaz egy napig zárva lesz minden). Az idő viszont szép, jólesne tekerni egyet.
Szokásomtól eltérően megnéztem az interneten az akciós katalógust - gondoltam, ha esetleg találnék benne értelmeset, megtoldanám vele a rövidke listámat, és rászánnám magam a körútra. Szerencsére itt nem tömik reklámújságokkal a postaládát, de nem is hiányzik. Ha a boltban hozzá is jutok nyomtatott formában, csak átlapozom, utána legfeljebb tüzelni hozom haza (a fényes papírra nyomtatott fajta nem ég jól, azt a kosárban szoktam "felejteni" :) Ez a netes nézegetés szerintem teljesen rendben van: olcsó, nem szemetel, és a célnak tökéletesen megfelel.
Szóval megtekintettem, hogy elvileg most miért is lenne érdemes nekem mégiscsak elmenni odáig (mondom, teljesen nyitott voltam a dologra), és némi pénztárca-tartalmat hátizsák-tartalomra váltani. Nézegettem, nézegettem, az elején a húsos szekció ugye felejtő, de szerencsére volt benne más is... megnéztem oda, majd vissza... és nem találtam benne semmit, ami kicsit is felkeltette volna az érdeklődésemet (nem kizárt persze, hogy velem van a baj).
Így maradtam inkább itthon; szerencsére azért nem unatkozom. Délután pedig majd biciklizek egyet "csak úgy" (természetesen véletlenül sem a bolt felé :)
2008. október 21., kedd
Hét és fél kiló körte
Most se apróztam el :) Mentségemre szóljon, hogy igen kedvező áron jutottam hozzá ehhez a finom, érett alapanyaghoz, és a következőket sikerült kihoznom belőle:
Körtelé
Ugyanúgy csináltam, mint a nyáron a barackosat, csak a körtét meg kellett hámozni (mondjuk annyira érett volt, hogy szinte le lehetett húzni a héját, úgyhogy nem volt sok a tisztítási veszteség). 13 + 9 Kubus üveggel (330 ml) lett (plusz egy kis kóstoló), 30 Ft/üveg befektetéssel igen baráti. Az első menetben citromot is tettem hozzá, amitől számomra érdekes mellékíze lett. A második menet, amit csak fahéjjal ízesítettem, sokkal jobban ízlik (és érdekes módon nem barnább). Literenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is kívánt.
Szőlődzsem körtével
Korábban már csináltam fehér szőlő + körte, meg Othello szőlő + birsalma kombinációt, ideje volt kipróbálni, milyen az Othello szőlő + körte :) Egyébként finom! Még édesíteni se kellett, és az előkészítés után igen gyorsan megvolt (sokkal hamarabb megfő, mint a birsalmás). 90 Ft/Nagymama lekváros üveg (370 ml) befektetéssel nem is drága, inkább a munka meg a takarítás a neheze.
Vörösboros körte
Néhány túlérett szemet inkább nem a befőzéshez használtam fel, hanem friss fogyasztásra alkottam belőle egy jó kis kompótot.
Körtés pitetorta Camembert sajttal
3 szép szemet félretettem, és estére ezt a rendhagyó tortát fogom elkészíteni belőle.
Körtelé
Ugyanúgy csináltam, mint a nyáron a barackosat, csak a körtét meg kellett hámozni (mondjuk annyira érett volt, hogy szinte le lehetett húzni a héját, úgyhogy nem volt sok a tisztítási veszteség). 13 + 9 Kubus üveggel (330 ml) lett (plusz egy kis kóstoló), 30 Ft/üveg befektetéssel igen baráti. Az első menetben citromot is tettem hozzá, amitől számomra érdekes mellékíze lett. A második menet, amit csak fahéjjal ízesítettem, sokkal jobban ízlik (és érdekes módon nem barnább). Literenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is kívánt.
Szőlődzsem körtévelKorábban már csináltam fehér szőlő + körte, meg Othello szőlő + birsalma kombinációt, ideje volt kipróbálni, milyen az Othello szőlő + körte :) Egyébként finom! Még édesíteni se kellett, és az előkészítés után igen gyorsan megvolt (sokkal hamarabb megfő, mint a birsalmás). 90 Ft/Nagymama lekváros üveg (370 ml) befektetéssel nem is drága, inkább a munka meg a takarítás a neheze.
Vörösboros körte
Néhány túlérett szemet inkább nem a befőzéshez használtam fel, hanem friss fogyasztásra alkottam belőle egy jó kis kompótot.
Körtés pitetorta Camembert sajttal3 szép szemet félretettem, és estére ezt a rendhagyó tortát fogom elkészíteni belőle.
Cukkinisaláta
Egy újabb gyors és egyszerű ebéd, a jó időre való tekintettel "hideg":
Volt itthon egy kis maradék főtt bulgur (kb. 1 dl bulgur 2 dl vízben, kevés vegyeszöldséges fűszersóval megfőzve, kis lángon lefedve úgy 15 perc kell neki).
Egy tálban összekevertem az öntet hozzávalóit: 2 evőkanál jó minőségű olívaolaj, 1 evőkanál almaecet, 1 evőkanál szójaszósz (nálam Kikkoman; a cukros-karamelles kompozíciókat illedelmesen vissza szoktam tenni a boltban), 1 teáskanál méz.
Egy karcsú, zsenge cukkinit vékony szeletekre vágtam (a krumplihámozó segítségével "elfaragtam"), egyenesen az öntetes tálba, majd összeforgattam.
A bulgur mellé raktam, megcsorgattam még egy kis olívaolajjal, és rögtön el is fogyasztottam, hogy a cukkininek ne legyen érkezése túl sok levet engedni.
Most látom csak a kiinduló receptben, hogy még egy kis szezámmaggal jó lett volna megszórni. Így jártam :) Azért anélkül se volt rossz, és a bulgurnak köszönhetően még az az érzésem is megvan, hogy tényleg ettem valamit.
Volt itthon egy kis maradék főtt bulgur (kb. 1 dl bulgur 2 dl vízben, kevés vegyeszöldséges fűszersóval megfőzve, kis lángon lefedve úgy 15 perc kell neki).Egy tálban összekevertem az öntet hozzávalóit: 2 evőkanál jó minőségű olívaolaj, 1 evőkanál almaecet, 1 evőkanál szójaszósz (nálam Kikkoman; a cukros-karamelles kompozíciókat illedelmesen vissza szoktam tenni a boltban), 1 teáskanál méz.
Egy karcsú, zsenge cukkinit vékony szeletekre vágtam (a krumplihámozó segítségével "elfaragtam"), egyenesen az öntetes tálba, majd összeforgattam.
A bulgur mellé raktam, megcsorgattam még egy kis olívaolajjal, és rögtön el is fogyasztottam, hogy a cukkininek ne legyen érkezése túl sok levet engedni.
Most látom csak a kiinduló receptben, hogy még egy kis szezámmaggal jó lett volna megszórni. Így jártam :) Azért anélkül se volt rossz, és a bulgurnak köszönhetően még az az érzésem is megvan, hogy tényleg ettem valamit.
2008. október 20., hétfő
Sült zeller
Avagy nem csak krumplit lehet olajban sütni. Hanem csicsókát is (krumplival együtt sül szépen, kb. egyharmad rész csicsóka ugyanúgy felaprítva), vagy répát (és még az olaj is szép sárga lesz :), vagy most épp zellert készítettem így. A külseje ropogós lett, a belseje puha, és az egész átütő zeller-ízű (meg a sütőolaj is átvette az aromát rendesen). A sózást se kívántam hozzá, mártogató helyett pedig inkább megittam utána egy üveg paradicsomlevet.
Csicsókával rakott kelkáposzta
Ma is szedtem fel egy kis csicsókát (sokat azért nem érdemes, mert nem lehet jól tárolni, a földben viszont semmi baja se lesz, még a fagyot is bírja). Örömmel vettem észre, hogy egyre nagyobbak a gumók, és a mennyiségre sem lehet panaszom. Így most már bátran alkothatok olyan ételeket is, amikhez nagyobb mennyiségű csicsóka kell.
A vágott meg az apróbb darabokból például a következőt készítettem ebédre azon frissiben:
Mielőtt kimentem csicsókát szedni, előrelátóan beáztattam a pataki tálat. A felszedett csicsókát jó alaposan megmostam, kiválogattam. A gyors felhasználásra ítélt darabokat felaprítottam: a legtöbbet kb. fél centi vastag karikákra, de a karcsúakat/kicsiket meg inkább hosszában hasábokra (összesen egy literes tál majdnem tele lett a darabokkal). Csak a sötétebb héjszínű gumókat hámoztam meg (azoknak vastagabb a héja), a többit nem (azért volt fontos az alapos mosás).
Kiöntöttem a vizet a pataki tálból, majd az aljára szórtam 1 bögre megmosott barna rizst. Ráöntöttem 1 és 1/2 bögre vizet, ízesítettem 1 teáskanál tengeri sóval. Kettévágtam 1 közepes fej kelkáposztát, majd a torzsáját kikerülve kis cikkeket vágtam belőle, hogy úgy 2 centisek legyenek a külső részen (persze így széthullottak, de pont így volt jó). A rizsre rétegeztem a káposztát és a csicsókát, meg majoránna-leveleket tépkedtem közéjük, és némi (napraforgó)olajjal is megcsorgattam időnként. A hideg sütőbe tettem az egészet fedelestül, majd 200 fokra kapcsoltam, és bő 1 órán át sütöttem. A végén ráreszeltem 10 dekányi füstölt sajtot, és megvártam, míg ráolvad (elhagyható).
Az alján remekül megpárolódott a rizs, és a zöldségek is finomra sültek. A káposzta még meg is pirult a tetején, de szerencsére nem égett meg. A fenti mennyiség felét gond nélkül elfogyasztottam ebédre. A rizzsel kellően tartalmas, de azért könnyű fogás volt.
A vágott meg az apróbb darabokból például a következőt készítettem ebédre azon frissiben:
Mielőtt kimentem csicsókát szedni, előrelátóan beáztattam a pataki tálat. A felszedett csicsókát jó alaposan megmostam, kiválogattam. A gyors felhasználásra ítélt darabokat felaprítottam: a legtöbbet kb. fél centi vastag karikákra, de a karcsúakat/kicsiket meg inkább hosszában hasábokra (összesen egy literes tál majdnem tele lett a darabokkal). Csak a sötétebb héjszínű gumókat hámoztam meg (azoknak vastagabb a héja), a többit nem (azért volt fontos az alapos mosás).Kiöntöttem a vizet a pataki tálból, majd az aljára szórtam 1 bögre megmosott barna rizst. Ráöntöttem 1 és 1/2 bögre vizet, ízesítettem 1 teáskanál tengeri sóval. Kettévágtam 1 közepes fej kelkáposztát, majd a torzsáját kikerülve kis cikkeket vágtam belőle, hogy úgy 2 centisek legyenek a külső részen (persze így széthullottak, de pont így volt jó). A rizsre rétegeztem a káposztát és a csicsókát, meg majoránna-leveleket tépkedtem közéjük, és némi (napraforgó)olajjal is megcsorgattam időnként. A hideg sütőbe tettem az egészet fedelestül, majd 200 fokra kapcsoltam, és bő 1 órán át sütöttem. A végén ráreszeltem 10 dekányi füstölt sajtot, és megvártam, míg ráolvad (elhagyható).
Az alján remekül megpárolódott a rizs, és a zöldségek is finomra sültek. A káposzta még meg is pirult a tetején, de szerencsére nem égett meg. A fenti mennyiség felét gond nélkül elfogyasztottam ebédre. A rizzsel kellően tartalmas, de azért könnyű fogás volt.
2008. október 19., vasárnap
Teák
A hűvösebb napok beköszöntével újra melegen, és nagyobb mennyiségben iszom a teát. Zöldet, vöröset, gyümölcsöset, feketét - mikor melyikhez van kedvem. Van itthon választék:
Meg egy kis utánpótlás is, mert egyik-másik doboz már bizony üres (nem feltétlenül ugyanolyat, de hasonló jellegűt szoktam bele tenni; így sokkal jobban megőrzi az aromáját, mint a kibontott zacskóban):
A gyümölcsösek fogynak leginkább. Szeretem is, meg egy teáskanál ilyenből tényleg csak egy bögrényi teát lehet készíteni. Aztán a mazsolaszemeket meg a szárítottgyümölcs-kockákat is előszeretettel csipegetem ki a visszamaradó, ázott darabkák közül (olyan teát sajnos ritkán sikerül kifognom, amiből minden ehető és ízletes is).
A zöldből meg a feketéből viszont 2-3 áztatást is megér egy adag. Egy-egy alkalommal nem érdemes túláztatni, mert ez az íze rovására megy. Én személy szerint nem túl erősen szeretem, és amíg a színe mellett aromája is van, addig nem érzem úgy, hogy ki kellene dobni (komposztba jó ám), és újat elővenni.
A vöröset nem lehet simán elkészíteni a gyógyteás bögrében, mert az apró darabkák nem dagadnak úgy meg, mint a többi fajtánál, és átmennek a szűrő lyukain. A lyukacsos kanál a maga apróbb lyukaival kifejezetten hasznos hozzá, vagy pedig le kell szűrni. Az is megoldás, hogy a gyógyteás bögre lyukacsos elemét kibélelem konyhai papírtörlővel, abba rakom a teát, és így áztatom ki (ámbár amióta megvan ez a kanál, azzal egyszerűbb).
Idén újdonság lesz a házilag szárított bodzavirágból készített tea:
Mindezeket leginkább ízesítés nélkül, így natúr fogyasztom. Szerintem kár lenne bármivel is elnyomni egy jó tea aromáját. Persze erre sem egyik napról a másikra szoktam rá, legtovább a fekete tea tartotta magát egy kis mézzel meg citromkarikával. Főleg, hogy ezek a szálas teák messze nem egy kategóriát jelentenek filteres társaikkal. (Amúgy a filteres tea nálam kb. annyira megy, mint a cukor meg a fehér liszt ;)
Nem szoktam előre elkészíteni nagyobb mennyiséget, hanem mindig csak frissen, egy-egy bögrével. Délelőtt inkább feketét, délután meg este viszont a többi közül valamelyiket. Mivel sokféle van itthon, nincs gond a változatosságra.
S én vagyok az, akit a csokik különösebben nem izgatnak (én magam sose veszek, mégis mindig kerül valahonnan - ciki továbbajándékozni, dehát mégse a molyok egyék meg :), minőségi (!) teából viszont sosem elég :)
Meg egy kis utánpótlás is, mert egyik-másik doboz már bizony üres (nem feltétlenül ugyanolyat, de hasonló jellegűt szoktam bele tenni; így sokkal jobban megőrzi az aromáját, mint a kibontott zacskóban):
A gyümölcsösek fogynak leginkább. Szeretem is, meg egy teáskanál ilyenből tényleg csak egy bögrényi teát lehet készíteni. Aztán a mazsolaszemeket meg a szárítottgyümölcs-kockákat is előszeretettel csipegetem ki a visszamaradó, ázott darabkák közül (olyan teát sajnos ritkán sikerül kifognom, amiből minden ehető és ízletes is).A zöldből meg a feketéből viszont 2-3 áztatást is megér egy adag. Egy-egy alkalommal nem érdemes túláztatni, mert ez az íze rovására megy. Én személy szerint nem túl erősen szeretem, és amíg a színe mellett aromája is van, addig nem érzem úgy, hogy ki kellene dobni (komposztba jó ám), és újat elővenni.
A vöröset nem lehet simán elkészíteni a gyógyteás bögrében, mert az apró darabkák nem dagadnak úgy meg, mint a többi fajtánál, és átmennek a szűrő lyukain. A lyukacsos kanál a maga apróbb lyukaival kifejezetten hasznos hozzá, vagy pedig le kell szűrni. Az is megoldás, hogy a gyógyteás bögre lyukacsos elemét kibélelem konyhai papírtörlővel, abba rakom a teát, és így áztatom ki (ámbár amióta megvan ez a kanál, azzal egyszerűbb).Idén újdonság lesz a házilag szárított bodzavirágból készített tea:
Mindezeket leginkább ízesítés nélkül, így natúr fogyasztom. Szerintem kár lenne bármivel is elnyomni egy jó tea aromáját. Persze erre sem egyik napról a másikra szoktam rá, legtovább a fekete tea tartotta magát egy kis mézzel meg citromkarikával. Főleg, hogy ezek a szálas teák messze nem egy kategóriát jelentenek filteres társaikkal. (Amúgy a filteres tea nálam kb. annyira megy, mint a cukor meg a fehér liszt ;)Nem szoktam előre elkészíteni nagyobb mennyiséget, hanem mindig csak frissen, egy-egy bögrével. Délelőtt inkább feketét, délután meg este viszont a többi közül valamelyiket. Mivel sokféle van itthon, nincs gond a változatosságra.
S én vagyok az, akit a csokik különösebben nem izgatnak (én magam sose veszek, mégis mindig kerül valahonnan - ciki továbbajándékozni, dehát mégse a molyok egyék meg :), minőségi (!) teából viszont sosem elég :)
2008. október 18., szombat
Karácsonyi hangulatban
Avagy kellően (kicsit már túlságosan is) megszáradt a birsalmasajt. Mint a mellékelt ábra mutatja, szépen meg is barnult, pedig a lényegesen kevesebb cukor és a rövidebb főzés miatt frissen igen világos volt. Az is jól látható, hogy semmi baja sem lett, tehát valószínűleg nem a cukor tartósítja, hanem esetleg a hőkezelés meg a szellős helyen való szárítás, időnkénti megfordítással kiegészítve.Süteményszaggatóval vágtam belőle alakzatokat. Tavaly a szaloncukor is be volt tervezve ilyenből, de végül a fára nem került egyáltalán szaloncukor, és az lett a megállapodás, hogy becsomagolni is fölösleges (kár a fáradságért meg a papírért), jó lesz az egy kis tálban kirakva. Most is ennek jegyében lettek figurák (zárt dobozban elrakom őket, csak a dió miatt a molyosodásra majd figyelni kell), a köztes részeket meg el lehet csemegézni.
S hogy marad-e belőle karácsonyra? Dugdosni nem fogom, és megsiratni sem, ha végül mégse. Ha jólesik, fogyjon - ámbár ahogy magamat ismerem, ha folyamatosan vannak egyéb finomságok is, akkor úgyse pont ez fog kelleni. Szóval nem reménytelen...
Persze ha sikerül venni megfelelő birsalmát, akkor készítek is még.
Banános palacsinta
Az ivólékészítéskor meghagyott banánokat először meg akartam sütni palacsintatésztában, de aztán jobb ötletem támadt: inkább elkészítettem külön a palacsintát, aztán meg beletöltöttem a villával összetört banánt. Biztos lehetett volna kókuszreszelékkel / kakaóporral / fahéjjal / stb. ízesíteni még (egy biztos: az érett banánt édesíteni nem kell), de az egyszerűség jegyében maradtam a "natúr" változatnál. Közben azt is kitaláltam, hogy banán helyett (mivel ezt igen ritkán eszek) mindenképpen ki fogom próbálni másfajta friss gyümölcsökkel is.
Brassói - nagyon "nyulasan"
Legalábbis a valamikor brassóiként emlegetett, de nálam már szerencsésen fokhagymamentesített étel ötletéből kiindulva volt ez a vacsorám a minap.
A pirított szejtánkockák maradékához ezúttal répát sütöttem olajban (valami furcsa okból mostanában a szokásosnál jobban kívánom az olajos dolgokat, de krumplit nem akartam), majd a szejtánt is hozzákevertem, és összemelegítettem. Kevés sóval ízesítettem. (A szejtán eléggé magába szívta az olajat, máskor talán jó lesz csak pirítva).
A pirított szejtánkockák maradékához ezúttal répát sütöttem olajban (valami furcsa okból mostanában a szokásosnál jobban kívánom az olajos dolgokat, de krumplit nem akartam), majd a szejtánt is hozzákevertem, és összemelegítettem. Kevés sóval ízesítettem. (A szejtán eléggé magába szívta az olajat, máskor talán jó lesz csak pirítva).
Te mióta főzöl, és miért?
Régóta, és számos okból. Kifejtem bővebben is, mert Cukroskata - akitől a kérdést kaptam - meg esetleg mások is ennél azért többre kíváncsiak.
Gyerekkoromban otthon egész változatos repertoár volt hagyományos ételekből, Horváth Ilona szakácskönyve alapján (mármint erre később jöttem rá, hogy meglepő összefüggés van a tálalt ételek és a széthullott könyv tartalma között). Dédnagymamám meg rengeteget sütött, meg házi tésztákat gyúrt, meg baromfiudvara volt, meg nyilván főzött is, csak számomra a sütés sokkal érdekesebb volt. Lehetett kérni bármit, meg a tésztaformázásnál segédkezni is (az óvodában zavart, hogy piszkos lesz a kezem a gyurmától, úgy látszik, itt nem - lehet, hogy Mama nem vette olyan komolyan, hogy jaj, szegény gyerek összekoszolja magát :) Egyébként apukám is tud főzni, nem sok félét, de azokat igen kiválóan.
Anyukámnál a sütés sokáig hiányzott - mindig volt más, akitől volt házi sütemény. Egy darabig. Utána viszont borzasztó nagy rákészülés árán lehetett néhanapján kiérdemelni egy kis "puskatésztát" (keksznyomós kekszet). Élesztős dolog még véletlenül sem fordult elő, mert az élesztő, jaj!
Később is úgy sütöttünk, hogy én összeraktam a tésztát ("rossz nézni" megállapítások kíséretében, merthogy nem túl szakszerűen gyúrtam, de valahogy csak összeállt mindig - most őszintén: nem ez a lényeg?), ő meg megsütötte, és családilag megettük. Persze előbb-utóbb az élesztőt is ki kellett próbálni. Hiszen ha mindent úgy csinálok, ahogy kell (könyvben le van írva), akkor jónak kell lennie! Legtöbbször tényleg az is volt! Nem értem, miért kell mindent túlmisztifikálni :)
Mostanában sem épp a megszokott felállás van nálunk, anyukám szokott telefonálni nekem (véletlenül sem fordítva, mint ugye elvárható lenne :) sütireceptért, illetve reformosítási szaktanácsért - aztán alkot. Egyébként finomakat, csak a kísérletezést rám bízza, és a bevált receptek közül kéri el, ami tetszik neki.
Első befőttjeimre is emlékszem: apukám meghozta a telekről biciklikasban a meggyet, de anyunak valami fontosabb dolog jött közbe, nem ért rá berakni. Előtte láttam már, hogy megy, meg egy-egy aprósággal segítettem is, de most egyedül csináltam végig, a dunsztolás kivételével. Közben persze lépésenként kérdeztem, hogy mit és mennyit, de amúgy remekül ment a dolog. 26 üveggel lett, épp tele egy egész polc a spájzban a nagy polcon (természetesen a szemmagasságban lévőt választottam). Az egészben a vicc az volt, hogy a befőttek közül igencsak a meggyet kedveltem legkevésbé (még most sem az a kedvencem :)
Amikor meg úgy éreztem, hogy a főzéstanulásnak is itt az ideje, azt egy kis kerti munkával egybekötve képzeltem el. Vagyis bejelentettem, hogy szeretnék a kertben egy darabot bevetni répával, gyökérrel, zellerrel, paradicsommal, stb., és ami terem, abból tanulni főzni. A dolog ott siklott meg, hogy igen esős nyár volt, hetekig állt a víz a kertben (ilyen azért korábban sose fordult elő), így semmi se lett a veteményből (nem csak az enyémből, semmiből). Főzni azért - ennek ellenére - csak megtanultam :)
Hat év kollégista lét és kötelező menza pedig megerősített benne, hogy érdemes volt! Én pedig még viszonylag sokat megettem az ott feltálalt dolgokból (mégis mindig megkaptam, hogy válogatós vagyok - pedig csak az égett, a túl cukros, a túl sós és a túl zsíros kaja maradt ott mindig, no meg a húsos kifli és az uzsonnakrém, mert ennek már a kinézete is rémes volt). Akkor azt mondtam, hogy soha többet menza, meg rendszeres máshol evés: inkább főzök; lehet ugyan, hogy csak egyszerű dolgokat, de azokat legalább úgy, ahogy én szeretem.
Első barátomnál láttam életemben először hiper-modern, felszerelt konyhát. Minden beépített, mikró, mosogatógép, állítható hőfokú villanysütő lámpával és átlátszó ajtóval, gázlángok és villany főzőlapok, Zepter készlet, kenyérsütő gép (akkoriban még nem lehetett ám csak úgy venni, külföldről hozatták), meg mindenféle elektromos csodaeszköz. Ahhoz képest nem ettek jobbakat, mint mi. Nyilván más volt az alap repertoár (meg az alap szakácskönyv is), de alapvetően nem voltam hasraesve. (Különben most se gondolom, hogy a felszerelésen múlik.)
Náluk leginkább úgy szerettem alkotni, ha nem nagyon látták, mert akkor csinálhattam mindent a jó kis hagyományos módszerekkel, nem kellett odafigyelni, hogy kihasználjam az eszközöket (egynémelyiknek amúgy sem értettem a hasznát és működését). Végülis ha az eredmény finom volt (naná, arról gondoskodtam!), akkor nem izgatta őket a folyamat. Remek érzékkel olyan ételeket készítettem, amit náluk nem volt szokás (mert bonyolultnak gondolták), de amúgy enni szerették. Például rizsfelfújtat (meg igazi stíriai metéltet, meg madártejet). Meg aztán elkezdték előadogatni a családi recepteket, amik bonyolultság okán voltak mellőzve. Egyszer még a nagymamának is vittünk olyan sütit, amilyet valamikor ő rengeteget készített (de akkoriban már nem csinált ilyesmit) - és teljesen el volt ámulva! A barátom büszkén mondta is, hogy különben én nagyon jól főzök, mást is!
Aztán a következő barátomnál is érdekes gasztronómiai élményekkel lettem gazdagabb. Náluk ettem először chutney-t (anyukája hozta Amerikából), meg náluk kezdtem el megismerkedni a keleti fűszerekkel és ízvilággal. Ott ittam először igazi, szálas teát (brutálisan erős volt, nem bírtam meginni "üresen"). Ott ismertem meg a muffint, a barátom személyesen készítette el, és együtt falatoztuk még melegen. No igen, ő tényleg tudott főzni, fiú létére (az előző is azt mondta, de aztán kiderült, hogy azt úgy kell érteni, hogy tejbegrízt tud, ha az anyukája áll mellette, és mondja, hogy mikor mit kell csinálni - pedig még egy speciális edény is rendelkezésre állt a művelethez, amiben nem lehetett leégetni). Szóval itt le voltam nyűgözve :) (Az összeköltözésig meg nem jutottunk, hogy én is komolyabban csillogtathattam volna a főzőtudományomat.)
Aztán az albérletben a mini lakás mini konyhájában (tényleg akkora volt, hogy ha leültem a közepére, onnan mindent kényelmesen elértem) remek dolgokat főztem magamnak. Elég szűk költségvetésből, úgyhogy megtanultam, hogy a Tesco Gazdaságos sorozatból mit lehet kihozni. Ott szoktam rá a tésztákra (vizsgaidőszakban "indult a sajtostészta-diéta" - avagy gyors, kiadós, és még a Forint/jóllakás mutatója is kedvező), meg jó ideig a sült kacsaszánytő is rendszeresen asztalra került (aztán hirtelen nagyon drága lett, akkor más, olcsóbb alapanyag után néztem). Kifigyeltem, hogy az általam használt dolgok közül mi forog az akciós körben, és alkalomadtán spájzoltam. Ott készült a narancslekvár prototípusa (Tesco akciós narancsból, amiért többször is fordultam, hála az ingyenbérletnek), amitől teljesen odavolt a tulaj (aki amúgy a szomszédban lakott). Rászoktam az üveges tésztaszószokra, meg kitaláltam, hogy szezonban fillérekből megoldható mindez házilag, még akkor is, ha a hozzávalókat meg kell venni. Otthon meg is oldottuk (jól jöttek az üvegek :)
Itt már erősen leszokóban voltam a cukorról. Sőt, a befőzés már egy ideje édesítővel ment otthon, mert lett a családban cukorbeteg, és a külön készítés helyett inkább mindenkinek úgy lett (így nem kellett jelölgetni, meg a felbontott befőttnél arra figyelni, hogy ki eheti és ki nem). Előtte sem voltunk édesszájúak, most meg simán lecseréltük a cukrot édesítőre. Mindenben. Tiltakozásra sem emlékszem. Aztán valahogy külön lakva, magamnak főzve is így maradtam.
És végre semmi alá nem tettem be a család szerint szent és elmaradhatatlan hagymát! A pörkölt alá se! És nem dőlt össze a világ, csak nekem esett jobban az étel :) Meg néha az is előfordult, hogy köret nélkül ettem meg a húst, az meg egész gyakran, hogy nem készítettem levest.
Első szolgálati lakásomban konyha mint olyan, az nem volt. Persze ez nem zavart abban, hogy az előtérben legyen egy kis polc, azon egy villanyrezsó, meg mellette a mikró. Hűtő a szobában, mert az ide már nem fért. Mosogatás a fürdőszobában. Otthonról hozott befőttek az ágyneműtartóban. A körülményekhez képest lakomáim voltak! Végülis csak sütni nem tudtam, más egyebeket kis találékonysággal megoldottam. Rengeteg currys csirkét ettem, erre nagyon emlékszem (a helyi közértben a csirke volt a legszimpatikusabb hús). Meg itt már kicsit bővebb volt a keret (saját fizetés!), lassacskán kezdtem rászokni a minőségibb dolgokra is (már ha be tudtam szerezni, mert azért egy kisvárosban ez nem mindig olyan egyszerű - szegedi egyetemi éveim után nagyon falusiasnak éreztem). Apropó saját fizetés: az elsőből egy lábaskészletet meg egy evőeszközkészletet vettem - azóta is használom mindkettőt.
Következő szolgálati lakásom ehhez képest szuper tágas volt (igaz, az elrendezés ritka béna volt, és az egér itt is beépített tartozék - az a cincogó fajta persze :). De volt konyha!!! Igaz, hogy az ajtón belépve rögtön az fogadott, ami ugye nálam "műveleti terület", tehát bárki jött, mindig azt látta, hogy rendetlenség van nálam. De végre elfért a (saját) tűzhely, meg volt (kincstári, beépített) mosogató, konyhaszekrény, hely a (szintén saját) hűtőnek... Csak kamra nem volt, dehát ahhoz már szokva voltam.
Immár nekem is lett kenyérsütő gépem, használtam is rengeteget. Itt kezdtem tudatosabban odafigyelni arra, hogy miket eszek, és leépíteni a műanyagtartalmat (Norbi könyveinek hatása). Kollegáim persze szentül hitték, hogy a mai fiatalok (így én is) már nem tudnak főzni. Hogy megdöbbentek, mikor kiderült, hogy én még azt is tudom, mi az a chutney! :))) És igenis főzök, mert lehet, hogy kényelmesebb a menza, de okom van rá, hogy inkább magamban bízzak.
Még egy fontos momentum: ekkoriban kezdtem gasztroblogokat olvasni. És csodálni. Ekkor még egyáltalán nem gondoltam, hogy valamikor majd írni is fogok. Ahhoz meg kellett ismerni többet is. Meg még többet. Meg belátni, hogy mindezek mellett én még tudok valami újjal szolgálni.
Most, az immár saját házamban nem nagy a konyha, de nem is a bejáratnál van. Nem is modern, és az elektromos eszközöktől is inkább szabadulok, mint veszem őket. Van kamra is meg sufni is, meg az évek során összegyűjtögetett berendezés, megtoldva a ház tartozékát képező darabokkal. Itt lettem vegetáriánus, és itt követem el mindazt, amiről ebben a blogban szó van. Itt szoktam rá a nagy mértékű kísérletezésre (korábban is nyitott voltam rá, de azért ennyire nem harapózott el). Korábban a befőzés mindig otthon (szüleimnél) ment nyáron, most itt messze jobb a felhozatal alapanyagból, úgyhogy megfordult a rend: üresen jön az üveg és teli megy haza. Persze jön teli is, olyan tartalommal, amit én nem készítek (pl. üstben főtt sárgabaracklekvár).
Szeretek is főzni, meg akik rajtam kívül már kóstolták a főztömet, azt mondják, tudok is. Szeretek alkotni a konyhában, és sokszor kikapcsolódás, mikor ott tevékenykedem. A legjobb ötleteim gyakran főzés közben támadnak (nem csak főzéssel kapcsolatban - például az érettségi tételekhez a feladatötleteket is zömmel főzés közben találtam ki, és firkantottam le a hűtőre mágnesezett papírra). Szeretem élvezni a saját alkotásomat, ami azért egész jól közelíti az ízlésemnek megfelelőt, meg pontosan tudom, hogy mi van (és mi nincs) benne. És - mint ez a blog mutatja - még írni is szeretek róla :)
Nem maradt más hátra, mint hogy továbbadjam a kérdést, méghozzá Reninek, Briginek és Adéle-nak.
Gyerekkoromban otthon egész változatos repertoár volt hagyományos ételekből, Horváth Ilona szakácskönyve alapján (mármint erre később jöttem rá, hogy meglepő összefüggés van a tálalt ételek és a széthullott könyv tartalma között). Dédnagymamám meg rengeteget sütött, meg házi tésztákat gyúrt, meg baromfiudvara volt, meg nyilván főzött is, csak számomra a sütés sokkal érdekesebb volt. Lehetett kérni bármit, meg a tésztaformázásnál segédkezni is (az óvodában zavart, hogy piszkos lesz a kezem a gyurmától, úgy látszik, itt nem - lehet, hogy Mama nem vette olyan komolyan, hogy jaj, szegény gyerek összekoszolja magát :) Egyébként apukám is tud főzni, nem sok félét, de azokat igen kiválóan.
Anyukámnál a sütés sokáig hiányzott - mindig volt más, akitől volt házi sütemény. Egy darabig. Utána viszont borzasztó nagy rákészülés árán lehetett néhanapján kiérdemelni egy kis "puskatésztát" (keksznyomós kekszet). Élesztős dolog még véletlenül sem fordult elő, mert az élesztő, jaj!
Később is úgy sütöttünk, hogy én összeraktam a tésztát ("rossz nézni" megállapítások kíséretében, merthogy nem túl szakszerűen gyúrtam, de valahogy csak összeállt mindig - most őszintén: nem ez a lényeg?), ő meg megsütötte, és családilag megettük. Persze előbb-utóbb az élesztőt is ki kellett próbálni. Hiszen ha mindent úgy csinálok, ahogy kell (könyvben le van írva), akkor jónak kell lennie! Legtöbbször tényleg az is volt! Nem értem, miért kell mindent túlmisztifikálni :)
Mostanában sem épp a megszokott felállás van nálunk, anyukám szokott telefonálni nekem (véletlenül sem fordítva, mint ugye elvárható lenne :) sütireceptért, illetve reformosítási szaktanácsért - aztán alkot. Egyébként finomakat, csak a kísérletezést rám bízza, és a bevált receptek közül kéri el, ami tetszik neki.
Első befőttjeimre is emlékszem: apukám meghozta a telekről biciklikasban a meggyet, de anyunak valami fontosabb dolog jött közbe, nem ért rá berakni. Előtte láttam már, hogy megy, meg egy-egy aprósággal segítettem is, de most egyedül csináltam végig, a dunsztolás kivételével. Közben persze lépésenként kérdeztem, hogy mit és mennyit, de amúgy remekül ment a dolog. 26 üveggel lett, épp tele egy egész polc a spájzban a nagy polcon (természetesen a szemmagasságban lévőt választottam). Az egészben a vicc az volt, hogy a befőttek közül igencsak a meggyet kedveltem legkevésbé (még most sem az a kedvencem :)
Amikor meg úgy éreztem, hogy a főzéstanulásnak is itt az ideje, azt egy kis kerti munkával egybekötve képzeltem el. Vagyis bejelentettem, hogy szeretnék a kertben egy darabot bevetni répával, gyökérrel, zellerrel, paradicsommal, stb., és ami terem, abból tanulni főzni. A dolog ott siklott meg, hogy igen esős nyár volt, hetekig állt a víz a kertben (ilyen azért korábban sose fordult elő), így semmi se lett a veteményből (nem csak az enyémből, semmiből). Főzni azért - ennek ellenére - csak megtanultam :)
Hat év kollégista lét és kötelező menza pedig megerősített benne, hogy érdemes volt! Én pedig még viszonylag sokat megettem az ott feltálalt dolgokból (mégis mindig megkaptam, hogy válogatós vagyok - pedig csak az égett, a túl cukros, a túl sós és a túl zsíros kaja maradt ott mindig, no meg a húsos kifli és az uzsonnakrém, mert ennek már a kinézete is rémes volt). Akkor azt mondtam, hogy soha többet menza, meg rendszeres máshol evés: inkább főzök; lehet ugyan, hogy csak egyszerű dolgokat, de azokat legalább úgy, ahogy én szeretem.
Első barátomnál láttam életemben először hiper-modern, felszerelt konyhát. Minden beépített, mikró, mosogatógép, állítható hőfokú villanysütő lámpával és átlátszó ajtóval, gázlángok és villany főzőlapok, Zepter készlet, kenyérsütő gép (akkoriban még nem lehetett ám csak úgy venni, külföldről hozatták), meg mindenféle elektromos csodaeszköz. Ahhoz képest nem ettek jobbakat, mint mi. Nyilván más volt az alap repertoár (meg az alap szakácskönyv is), de alapvetően nem voltam hasraesve. (Különben most se gondolom, hogy a felszerelésen múlik.)
Náluk leginkább úgy szerettem alkotni, ha nem nagyon látták, mert akkor csinálhattam mindent a jó kis hagyományos módszerekkel, nem kellett odafigyelni, hogy kihasználjam az eszközöket (egynémelyiknek amúgy sem értettem a hasznát és működését). Végülis ha az eredmény finom volt (naná, arról gondoskodtam!), akkor nem izgatta őket a folyamat. Remek érzékkel olyan ételeket készítettem, amit náluk nem volt szokás (mert bonyolultnak gondolták), de amúgy enni szerették. Például rizsfelfújtat (meg igazi stíriai metéltet, meg madártejet). Meg aztán elkezdték előadogatni a családi recepteket, amik bonyolultság okán voltak mellőzve. Egyszer még a nagymamának is vittünk olyan sütit, amilyet valamikor ő rengeteget készített (de akkoriban már nem csinált ilyesmit) - és teljesen el volt ámulva! A barátom büszkén mondta is, hogy különben én nagyon jól főzök, mást is!
Aztán a következő barátomnál is érdekes gasztronómiai élményekkel lettem gazdagabb. Náluk ettem először chutney-t (anyukája hozta Amerikából), meg náluk kezdtem el megismerkedni a keleti fűszerekkel és ízvilággal. Ott ittam először igazi, szálas teát (brutálisan erős volt, nem bírtam meginni "üresen"). Ott ismertem meg a muffint, a barátom személyesen készítette el, és együtt falatoztuk még melegen. No igen, ő tényleg tudott főzni, fiú létére (az előző is azt mondta, de aztán kiderült, hogy azt úgy kell érteni, hogy tejbegrízt tud, ha az anyukája áll mellette, és mondja, hogy mikor mit kell csinálni - pedig még egy speciális edény is rendelkezésre állt a művelethez, amiben nem lehetett leégetni). Szóval itt le voltam nyűgözve :) (Az összeköltözésig meg nem jutottunk, hogy én is komolyabban csillogtathattam volna a főzőtudományomat.)
Aztán az albérletben a mini lakás mini konyhájában (tényleg akkora volt, hogy ha leültem a közepére, onnan mindent kényelmesen elértem) remek dolgokat főztem magamnak. Elég szűk költségvetésből, úgyhogy megtanultam, hogy a Tesco Gazdaságos sorozatból mit lehet kihozni. Ott szoktam rá a tésztákra (vizsgaidőszakban "indult a sajtostészta-diéta" - avagy gyors, kiadós, és még a Forint/jóllakás mutatója is kedvező), meg jó ideig a sült kacsaszánytő is rendszeresen asztalra került (aztán hirtelen nagyon drága lett, akkor más, olcsóbb alapanyag után néztem). Kifigyeltem, hogy az általam használt dolgok közül mi forog az akciós körben, és alkalomadtán spájzoltam. Ott készült a narancslekvár prototípusa (Tesco akciós narancsból, amiért többször is fordultam, hála az ingyenbérletnek), amitől teljesen odavolt a tulaj (aki amúgy a szomszédban lakott). Rászoktam az üveges tésztaszószokra, meg kitaláltam, hogy szezonban fillérekből megoldható mindez házilag, még akkor is, ha a hozzávalókat meg kell venni. Otthon meg is oldottuk (jól jöttek az üvegek :)
Itt már erősen leszokóban voltam a cukorról. Sőt, a befőzés már egy ideje édesítővel ment otthon, mert lett a családban cukorbeteg, és a külön készítés helyett inkább mindenkinek úgy lett (így nem kellett jelölgetni, meg a felbontott befőttnél arra figyelni, hogy ki eheti és ki nem). Előtte sem voltunk édesszájúak, most meg simán lecseréltük a cukrot édesítőre. Mindenben. Tiltakozásra sem emlékszem. Aztán valahogy külön lakva, magamnak főzve is így maradtam.
És végre semmi alá nem tettem be a család szerint szent és elmaradhatatlan hagymát! A pörkölt alá se! És nem dőlt össze a világ, csak nekem esett jobban az étel :) Meg néha az is előfordult, hogy köret nélkül ettem meg a húst, az meg egész gyakran, hogy nem készítettem levest.
Első szolgálati lakásomban konyha mint olyan, az nem volt. Persze ez nem zavart abban, hogy az előtérben legyen egy kis polc, azon egy villanyrezsó, meg mellette a mikró. Hűtő a szobában, mert az ide már nem fért. Mosogatás a fürdőszobában. Otthonról hozott befőttek az ágyneműtartóban. A körülményekhez képest lakomáim voltak! Végülis csak sütni nem tudtam, más egyebeket kis találékonysággal megoldottam. Rengeteg currys csirkét ettem, erre nagyon emlékszem (a helyi közértben a csirke volt a legszimpatikusabb hús). Meg itt már kicsit bővebb volt a keret (saját fizetés!), lassacskán kezdtem rászokni a minőségibb dolgokra is (már ha be tudtam szerezni, mert azért egy kisvárosban ez nem mindig olyan egyszerű - szegedi egyetemi éveim után nagyon falusiasnak éreztem). Apropó saját fizetés: az elsőből egy lábaskészletet meg egy evőeszközkészletet vettem - azóta is használom mindkettőt.
Következő szolgálati lakásom ehhez képest szuper tágas volt (igaz, az elrendezés ritka béna volt, és az egér itt is beépített tartozék - az a cincogó fajta persze :). De volt konyha!!! Igaz, hogy az ajtón belépve rögtön az fogadott, ami ugye nálam "műveleti terület", tehát bárki jött, mindig azt látta, hogy rendetlenség van nálam. De végre elfért a (saját) tűzhely, meg volt (kincstári, beépített) mosogató, konyhaszekrény, hely a (szintén saját) hűtőnek... Csak kamra nem volt, dehát ahhoz már szokva voltam.
Immár nekem is lett kenyérsütő gépem, használtam is rengeteget. Itt kezdtem tudatosabban odafigyelni arra, hogy miket eszek, és leépíteni a műanyagtartalmat (Norbi könyveinek hatása). Kollegáim persze szentül hitték, hogy a mai fiatalok (így én is) már nem tudnak főzni. Hogy megdöbbentek, mikor kiderült, hogy én még azt is tudom, mi az a chutney! :))) És igenis főzök, mert lehet, hogy kényelmesebb a menza, de okom van rá, hogy inkább magamban bízzak.
Még egy fontos momentum: ekkoriban kezdtem gasztroblogokat olvasni. És csodálni. Ekkor még egyáltalán nem gondoltam, hogy valamikor majd írni is fogok. Ahhoz meg kellett ismerni többet is. Meg még többet. Meg belátni, hogy mindezek mellett én még tudok valami újjal szolgálni.
Most, az immár saját házamban nem nagy a konyha, de nem is a bejáratnál van. Nem is modern, és az elektromos eszközöktől is inkább szabadulok, mint veszem őket. Van kamra is meg sufni is, meg az évek során összegyűjtögetett berendezés, megtoldva a ház tartozékát képező darabokkal. Itt lettem vegetáriánus, és itt követem el mindazt, amiről ebben a blogban szó van. Itt szoktam rá a nagy mértékű kísérletezésre (korábban is nyitott voltam rá, de azért ennyire nem harapózott el). Korábban a befőzés mindig otthon (szüleimnél) ment nyáron, most itt messze jobb a felhozatal alapanyagból, úgyhogy megfordult a rend: üresen jön az üveg és teli megy haza. Persze jön teli is, olyan tartalommal, amit én nem készítek (pl. üstben főtt sárgabaracklekvár).
Szeretek is főzni, meg akik rajtam kívül már kóstolták a főztömet, azt mondják, tudok is. Szeretek alkotni a konyhában, és sokszor kikapcsolódás, mikor ott tevékenykedem. A legjobb ötleteim gyakran főzés közben támadnak (nem csak főzéssel kapcsolatban - például az érettségi tételekhez a feladatötleteket is zömmel főzés közben találtam ki, és firkantottam le a hűtőre mágnesezett papírra). Szeretem élvezni a saját alkotásomat, ami azért egész jól közelíti az ízlésemnek megfelelőt, meg pontosan tudom, hogy mi van (és mi nincs) benne. És - mint ez a blog mutatja - még írni is szeretek róla :)
Nem maradt más hátra, mint hogy továbbadjam a kérdést, méghozzá Reninek, Briginek és Adéle-nak.
2008. október 16., csütörtök
Banános muffin
Valamikor kinéztem én már egy banános muffin receptet, csak mivel amúgy nagyon jól megvoltam banán nélkül, sose próbáltam ki. Most itt volt egy rakás jó érett banán - és nem találtam meg a receptet :(
Sebaj, kerestem másikat :)
És kicsit átalakítottam. Ez lett belőle:
Egy tálba beleöntögettem a következőket, és fakanállal összekevertem:
12 darab kellemes illatú, laza, nem túl édes sütemény lett a jutalmam.
Sebaj, kerestem másikat :)
És kicsit átalakítottam. Ez lett belőle:
Egy tálba beleöntögettem a következőket, és fakanállal összekevertem:- 2 jó érett banán, villával összetörve (ennyiért kár összepiszkolni a turmixgépet)
- 12 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
- 12 dkg zabpehely (fene se tudja, hogy pont annyi volt-e, egy darab zacskó alján nagyságrendileg ennyi lehetett, belezúdítottam, és kész)
- 1/2 csomag sütőpor
- 1 csipet só
- 8 dkg margarin, megolvasztva
- 2 evőkanál diabetikus mogyorókrém, a margarinnal együtt megolvasztva (épp volt itthon egy üveg alján, egyébként simán lecseréltem volna darált mogyoróra (vagy dióra) és egy kis kakaóporra)
- 1 evőkanál őrölt lenmag
- kb. 1/2 - 1 dl víz, a megfelelő állag eléréséhez
12 darab kellemes illatú, laza, nem túl édes sütemény lett a jutalmam.
Banán-alma-citrom ivólé
Akár Kubu is lehetne, de csak az üveg az, amibe töltöttem, a tartalom házi.
Nem igazán szoktam banánt venni, mert a piacon a kistermelőktől vett friss gyümölcsök mellé különösebben nem hiányzik. Most is csak azért csábultam el mégis, mert ugyan más dolgokért mentem a boltba (vettem azokat is persze), de láttam, hogy van egy kis tálcán néhány félárú darab. Megnéztem közelebbről: nem nyomódott, nem leves, nem romlott (pofátlanságnak tartom, mikor az olyat is megpróbálják akciósan eladni, ami már egyáltalán nem ehető), csak a külseje csúnya (barnás, mert már nagyon érett). Nosza, le is mérettem mindet.
Hazafelé tekerve pedig kitaláltam, hogy mi legyen belőle még ma (nehogy már nálam romoljon meg). Egyet megettem (megállapítottam, hogy a többit nem fogom így, mert nekem nagyon édes), kettőből egy gyors muffin lett, a négy legszebbet eltettem holnapra (majd még kitalálom, pontosan mi is legyen belőle), a többi meg ebben az ivólében végezte.
Előszöris megtisztítottam és felkockáztam az itthon fellelhető almakészletemet (úgy bő másfél kilónyi lehetett). Bő lében puhára főztem egy fahéjrúd társaságában. A levét leöntöttem egy tálba, meg eltávolítottam a fahéjrudat. Meghámoztam és belekarikáztam a jó érett banánokat (úgy szűk két kilónyi lehetett), majd az egészet összeturmixoltam. Hozzáfacsartam egy kis citrom levét, meg az alma főzőlevéből visszaöntöttem annyit, hogy megfelelő sűrűségű italt kapjak (én úgy szeretem, ha érezhetően sűrű, de azért szívószállal nem okoz nehézséget inni). Megkóstoltam, és megállapítottam, hogy épp jó így az íze, nem kell már bele semmi (magyarán ez egy cukor- és édesítőmentes itóka, az érett banán tökéletesen elintézte mindezt). Jól átforraltam (mert ugye a banán főzés nélkül került bele), majd azon forrón üvegekbe töltöttem, lezártam, most épp a szárazdunsztban hűlnek.
16 üveggel lett (330 ml-es), meg maradt kóstoló is. Üvegenként 50 Forint beruházást igényelt, meg a rendkívüli munka bevállalását. Szerintem megérte :)
Nem igazán szoktam banánt venni, mert a piacon a kistermelőktől vett friss gyümölcsök mellé különösebben nem hiányzik. Most is csak azért csábultam el mégis, mert ugyan más dolgokért mentem a boltba (vettem azokat is persze), de láttam, hogy van egy kis tálcán néhány félárú darab. Megnéztem közelebbről: nem nyomódott, nem leves, nem romlott (pofátlanságnak tartom, mikor az olyat is megpróbálják akciósan eladni, ami már egyáltalán nem ehető), csak a külseje csúnya (barnás, mert már nagyon érett). Nosza, le is mérettem mindet.
Hazafelé tekerve pedig kitaláltam, hogy mi legyen belőle még ma (nehogy már nálam romoljon meg). Egyet megettem (megállapítottam, hogy a többit nem fogom így, mert nekem nagyon édes), kettőből egy gyors muffin lett, a négy legszebbet eltettem holnapra (majd még kitalálom, pontosan mi is legyen belőle), a többi meg ebben az ivólében végezte.
Előszöris megtisztítottam és felkockáztam az itthon fellelhető almakészletemet (úgy bő másfél kilónyi lehetett). Bő lében puhára főztem egy fahéjrúd társaságában. A levét leöntöttem egy tálba, meg eltávolítottam a fahéjrudat. Meghámoztam és belekarikáztam a jó érett banánokat (úgy szűk két kilónyi lehetett), majd az egészet összeturmixoltam. Hozzáfacsartam egy kis citrom levét, meg az alma főzőlevéből visszaöntöttem annyit, hogy megfelelő sűrűségű italt kapjak (én úgy szeretem, ha érezhetően sűrű, de azért szívószállal nem okoz nehézséget inni). Megkóstoltam, és megállapítottam, hogy épp jó így az íze, nem kell már bele semmi (magyarán ez egy cukor- és édesítőmentes itóka, az érett banán tökéletesen elintézte mindezt). Jól átforraltam (mert ugye a banán főzés nélkül került bele), majd azon forrón üvegekbe töltöttem, lezártam, most épp a szárazdunsztban hűlnek.
16 üveggel lett (330 ml-es), meg maradt kóstoló is. Üvegenként 50 Forint beruházást igényelt, meg a rendkívüli munka bevállalását. Szerintem megérte :)
Zöldbabsaláta
Hogy én ezt már milyen régóta tervezem! Már amikor először olvastam Bombadil Tománál a receptet, akkor tudtam, hogy ki kell próbálnom. Csak akkor éppen nem volt friss, zsenge zöldbabom, így meg kellett várnom, mire termőre fordul a másodvetés. Akkor meg már beköszöntött a hűvös idő, nem kívántam a nyers, hideg salátát. Bele is törődtem, hogy majd jövőre...
Ma végre minden összejött: a másodvetés juliskababról még tudtam szüretelni egy jó marékkal (igaz, elég egyenlőtlen, és girbegurba csövek voltak, de ízre jók), és az idő is kellemesen nyárias, így éppen jólesett ez a saláta.
Igaz, kicsit alakítottam rajta: a fokhagyma nálam mindenképp felejtő, és most a sajtot se éreztem túlságosan nyerőnek. Volt viszont tegnap estéről egy kis maradék kuszkusz (ami - így utólag belegondolva - nem épp a legjobb párosítás volt a szejtánhoz, de ezt lehetett kellően gyorsan elkészíteni).
Az öntethez egy tálban összekevertem az alábbiakat:
Ma végre minden összejött: a másodvetés juliskababról még tudtam szüretelni egy jó marékkal (igaz, elég egyenlőtlen, és girbegurba csövek voltak, de ízre jók), és az idő is kellemesen nyárias, így éppen jólesett ez a saláta.
Igaz, kicsit alakítottam rajta: a fokhagyma nálam mindenképp felejtő, és most a sajtot se éreztem túlságosan nyerőnek. Volt viszont tegnap estéről egy kis maradék kuszkusz (ami - így utólag belegondolva - nem épp a legjobb párosítás volt a szejtánhoz, de ezt lehetett kellően gyorsan elkészíteni).
Az öntethez egy tálban összekevertem az alábbiakat:- 1 evőkanál magos dijoni mustár
- 2 teáskanál méz
- 2 evőkanál málnaecet
- 5 evőkanál olívaolaj
- kevés só és frissen darált bors
Pirított szejtán kuszkusszal
A frissen elkészült szejtánt természetesen azonnal megkóstoltam.
A főzéséhez házi vegyeszöldséges fűszersót tettem a vízbe, s mivel elegendően sokat, amit remekül felvett a szejtán, a végén igen finom lett mindkettő.
A lé egy részét el is fogyasztottam "levesként" (valójában semmi nem volt benne, csak a finom zöldséges lé), a többit viszont kuszkusz készítéséhez használtam fel. Katánál olvastam erre nemrég egy nagyon egyszerű módszert, így csináltam, csak egy kicsit kisebb mennyiségben. Vaj helyett ghít (tisztított vajat) olvasztottam bele a végén; nem rontotta el!
A szejtánból pörköltet akartam eredetileg, de aztán végül felkockázva csak kicsit kérgesre pirítottam egy kis ghín, és késznek nyilvánítottam. A szaftokért nem rajongok túlságosan, és a szejtán annyira jól magába vette a kifőzés során a vegyeszöldséges ízt, hogy nem kívántam hozzá semmi mást. Így persze véletlenül sem emlékeztetett húsra (vagy akkor feltaláltam a zöldségízű húst :))), de megfelelő fűszerezéssel (húsfűszer a főzővízbe, jó sok) tényleg megoldható lenne ez is (nem vágyom rá túlságosan, de mint lehetőséget látom).
A főzéséhez házi vegyeszöldséges fűszersót tettem a vízbe, s mivel elegendően sokat, amit remekül felvett a szejtán, a végén igen finom lett mindkettő.A lé egy részét el is fogyasztottam "levesként" (valójában semmi nem volt benne, csak a finom zöldséges lé), a többit viszont kuszkusz készítéséhez használtam fel. Katánál olvastam erre nemrég egy nagyon egyszerű módszert, így csináltam, csak egy kicsit kisebb mennyiségben. Vaj helyett ghít (tisztított vajat) olvasztottam bele a végén; nem rontotta el!
A szejtánból pörköltet akartam eredetileg, de aztán végül felkockázva csak kicsit kérgesre pirítottam egy kis ghín, és késznek nyilvánítottam. A szaftokért nem rajongok túlságosan, és a szejtán annyira jól magába vette a kifőzés során a vegyeszöldséges ízt, hogy nem kívántam hozzá semmi mást. Így persze véletlenül sem emlékeztetett húsra (vagy akkor feltaláltam a zöldségízű húst :))), de megfelelő fűszerezéssel (húsfűszer a főzővízbe, jó sok) tényleg megoldható lenne ez is (nem vágyom rá túlságosan, de mint lehetőséget látom).
Szejtán
Egy ideje már foglalkoztat a dolog, hogy ki kellene próbálni, még akkor is, ha alapból nagyon jól megvagyok a húspótlók nélkül.
Persze a házi előállítás mindjárt más. Katanyaka útmutatója alapján pedig nem is lehet ördöngősség! Egészen a sikérpor beszerzéséig el is jutottam, de aztán csak halogattam a továbbiakat.
Aztán tegnap Reninél olvastam a még elemibb módszert, lisztből kiindulva. S mivel épp ráértem, hozzá is fogtam gyorsan, hogy véletlenül se kezdjem el halogatni ezt is.
Nem is volt vészes, mert amíg állt, meg aztán amíg főtt, elfoglaltam magam mással. A mosást pedig odakinn, a kerti csapnál oldottam meg, így a benti takarítást is megúsztam.
Persze a házi előállítás mindjárt más. Katanyaka útmutatója alapján pedig nem is lehet ördöngősség! Egészen a sikérpor beszerzéséig el is jutottam, de aztán csak halogattam a továbbiakat.
Aztán tegnap Reninél olvastam a még elemibb módszert, lisztből kiindulva. S mivel épp ráértem, hozzá is fogtam gyorsan, hogy véletlenül se kezdjem el halogatni ezt is.
Nem is volt vészes, mert amíg állt, meg aztán amíg főtt, elfoglaltam magam mással. A mosást pedig odakinn, a kerti csapnál oldottam meg, így a benti takarítást is megúsztam.
Pogácsa with Sunchokes (World Bread Day 2008)
As a keen bread-baker, I just can't leave World Bread Day out. After discussing the roots of this passion of mine, I also share a recipe for a kind of bread I really like. Finally, I've collected the other breads which I've written about in English.
Once upon a time, I had a friend whose family had a bread-maker at home. They were really proud of it because that time it wasn't easy at all to get such a machine in my country (Hungary). I also saw it work, I also smelt the bread while baking, and later I was also allowed to use it. And I immediately knew that I would also like to have one.
Many years later my dream came true. So I began to bake my bread at home, and I also began to experiment with different kinds of flour and flavourings. I also realized that it's great for kneading any kind of yeasted dough, which can be shaped and baked in the oven. Maybe it's not as confortable as if the machine had baked it, but it's still a good method for pizza, rolls or croissants.
The new era began when I bought a new cooker as well, with a really good oven, and realized that even the bread was much better when I baked it there. However, when I didn't have much time, I still used the machine quite a lot.
Nowadays I use wholemeal flour only (mainly wheat and rye, but I'm always willing to try new kinds), and I have some really good recipes I can always use. I still like experimenting, though. I quite often knead the dough by hand, but sometimes (rarely) I have the machine do it for me. I haven't bought bread, rolls or anything like that for years. I believe it's worth taking the trouble and baking all these things at home.
Last year I started my blog, and, of course, I put these recipes there (among a lot of others). And I remember I was really glad when I learnt about BreadBakingDay for the first time. I thought it was really my cup of tea: baking bread and writing about it. And do this in English, which is good practice for me. And reading others' recipes, and trying them, and getting new ideas from all over the world. When possible, for these rounds I make things which are typical in my country or in this region, and I really love reading about (and trying) breads which are typical elsewhere in the world.
This time I would like to share a new discovery of mine. It's a small bread called pogácsa, a rather popular kind of cake in Hungary (I've discussed this here earlier). Pogácsa with potatoes is really widespread, and the mashed potatoes make the dough softer and delay drying. This one is similar, but instead of potatoes, Jerusalem artichokes (sunchokes - well, I haven't heard this word for it before, but I really like it! :) are used, which add extra flavour to the cake (of course, it can be made with potatoes as well, but the flavour will be much different). (I grow the sunchokes in my garden; for pictures please click here and here.)
Ingredients:
* * *
Other recipes for breads I've shared in English (all were BBD entries):
And more will come, I promise ;)
* * *
Once upon a time, I had a friend whose family had a bread-maker at home. They were really proud of it because that time it wasn't easy at all to get such a machine in my country (Hungary). I also saw it work, I also smelt the bread while baking, and later I was also allowed to use it. And I immediately knew that I would also like to have one.
Many years later my dream came true. So I began to bake my bread at home, and I also began to experiment with different kinds of flour and flavourings. I also realized that it's great for kneading any kind of yeasted dough, which can be shaped and baked in the oven. Maybe it's not as confortable as if the machine had baked it, but it's still a good method for pizza, rolls or croissants.
The new era began when I bought a new cooker as well, with a really good oven, and realized that even the bread was much better when I baked it there. However, when I didn't have much time, I still used the machine quite a lot.
Nowadays I use wholemeal flour only (mainly wheat and rye, but I'm always willing to try new kinds), and I have some really good recipes I can always use. I still like experimenting, though. I quite often knead the dough by hand, but sometimes (rarely) I have the machine do it for me. I haven't bought bread, rolls or anything like that for years. I believe it's worth taking the trouble and baking all these things at home.
Last year I started my blog, and, of course, I put these recipes there (among a lot of others). And I remember I was really glad when I learnt about BreadBakingDay for the first time. I thought it was really my cup of tea: baking bread and writing about it. And do this in English, which is good practice for me. And reading others' recipes, and trying them, and getting new ideas from all over the world. When possible, for these rounds I make things which are typical in my country or in this region, and I really love reading about (and trying) breads which are typical elsewhere in the world.
* * *
This time I would like to share a new discovery of mine. It's a small bread called pogácsa, a rather popular kind of cake in Hungary (I've discussed this here earlier). Pogácsa with potatoes is really widespread, and the mashed potatoes make the dough softer and delay drying. This one is similar, but instead of potatoes, Jerusalem artichokes (sunchokes - well, I haven't heard this word for it before, but I really like it! :) are used, which add extra flavour to the cake (of course, it can be made with potatoes as well, but the flavour will be much different). (I grow the sunchokes in my garden; for pictures please click here and here.)
Recipe: Pogácsa with Sunchokes
Ingredients:
- 250 g sunchokes, washed well
- 100 ml lukewarm water
- 10 g fresh yeast
- 1/2 tsp honey
- 300 g whole wheat flour (plus a bit more if needed for the right consistency)
- 100 g butter or margarine, melted
- 1 Tsp ground flax seeds (or use less water for starting the yeast, and use 1 egg instead of the flax seeds)
- 1 1/2 tsp salt (there's nothing worse than undersalted pogácsa :)
- a little ground walnuts on top (if you make it with potatoes, omit this; you can smear with a beaten egg instead)
- Wash well the sunchokes, then cook them in lightly salty water. Let them cool, remove their skin, and mash them in a large bowl.
- Start the yeast in the water with the honey.
- Add the other ingredients to the mashed sunchokes, then add the started yeast, and knead into a ball of dough. Add some more flour if necessary (the exact amount depends a lot on the freshness of the sunchokes). The dough should be soft but not sticky.
- Cover with a tea-towel, and raise it in a warm place until it doubles in size (cca. an hour).
- Roll it out into a rectangle, fold one third into the middle, then do this with the other third as well. Roll it out again, and repeat the folding with the other two sides as well. (This way the cakes will be layered.) Roll it out again, but when it's about 30 mm thick, sprinkle the ground walnuts on top, and continue rolling until it's about 15-20 mm thick. Cut a checked patterned into the top with a sharp knife. The lines should be about 5 mm from each other.
- Cut round shapes with a small cutter or glass. Put the cakes on a greased baking tin, leaving some space between them because they will rise a bit more.
- Knead the nubbins together, and form more cakes from them in the same fashion. Using a small cutter (35 mm in diameter) I usually have a bit more than 50 cakes altogether.
- Bake for 30 minutes at 180 degrees Celsius. They are ready when the top and the bottom is brown.
- It's best when still warm, but the sunchokes (or potatoes) don't let them dry quickly. Enjoy!
* * *
Other recipes for breads I've shared in English (all were BBD entries):
And more will come, I promise ;)
2008. október 15., szerda
Birslikőr
Ezt még tavaly készítettem, csak akkor nem írtam meg. Most pótolom, mert (1) igen finom lett, (2) most is itt a készítés szezonja.
A receptet Juc blogjában olvastam, és gondoltam, nem nagy kockázat kipróbálni. A cukormennyiséget azért lényegesen csökkentettem, és gyümölcscukorra cseréltem (az különben is édesebb, meg nem vagyok édesszájú), meg emlékeim szerint egy kisebb üvegben csináltam, ami majdnem tele volt. A rendszeres forgatás nálam egy idő után elmaradt, valamikor hónapokkal később találtam meg a kamrában, mikor már teljesen megfeledkeztem róla. Addigra már barna volt az egész (szóval nem érdemes lelkizni ezen a barnulás-témán, az alkohol ha ellepi, úgyse romlik meg). Amúgy nem vált hátrányára a hosszabb állásidő, nagyon átütő birs-aromájú, és a színe is szép. Biztos jól leszűrtem, mert még mindig nem üledékes az alja. Önmagában meginni se rossz, de vanília kivonat helyett is használtam már ízesítésre.
Karácsonyig még kényelmesen el lehet készíteni.
A receptet Juc blogjában olvastam, és gondoltam, nem nagy kockázat kipróbálni. A cukormennyiséget azért lényegesen csökkentettem, és gyümölcscukorra cseréltem (az különben is édesebb, meg nem vagyok édesszájú), meg emlékeim szerint egy kisebb üvegben csináltam, ami majdnem tele volt. A rendszeres forgatás nálam egy idő után elmaradt, valamikor hónapokkal később találtam meg a kamrában, mikor már teljesen megfeledkeztem róla. Addigra már barna volt az egész (szóval nem érdemes lelkizni ezen a barnulás-témán, az alkohol ha ellepi, úgyse romlik meg). Amúgy nem vált hátrányára a hosszabb állásidő, nagyon átütő birs-aromájú, és a színe is szép. Biztos jól leszűrtem, mert még mindig nem üledékes az alja. Önmagában meginni se rossz, de vanília kivonat helyett is használtam már ízesítésre.Karácsonyig még kényelmesen el lehet készíteni.
Krumpli-csicsóka főzelék
A hűvös őszi estéken már jól szokott esni a meleg vacsora. Ez vagy valamilyen egyszerű, gyorsan elkészíthető étel (ami evéssel és mosogatással együtt is megvan fél óra alatt), vagy pedig olyasmi, ami rövid előkészítés után mehet be a sütőbe, és semmit sem kell vele csinálni, csak kivárni, hogy elkészüljön (ehhez a műfajhoz sokat használom a pataki tálat).
Az alábbi főzelék az egyszerű és gyors kategóriából való:
Meghámoztam 5 közepes krumplit, majd a krumplihámozóval szeleteket faragtam belőlük (így garantáltan vékony és egyenletes lett). Ugyanilyen módon felszeleteltem 5 nagyobbacska csicsókagumót is (egyébként arány ízlés szerint - ez a nagyjából feles szerintem jó volt). Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a szeleteket. Kicsit sütögettem így, időnként átkeverve, majd lefedtem, és kis lángon puhára pároltam (a krumpli ne legyen recsegős - addigra a csicsóka is jó). Rászórtam két púpozott teáskanál kukoricalisztet, elkevertem, majd felöntöttem bő 1 dl vízzel (én sűrűn és viszonylag kevés kötőanyaggal szeretem a főzelékeket; ízlés szerint növelhető a mennyiség). Sóztam, és 1 teáskanál mustárt kevertem még hozzá (először dijonit akartam, de végül inkább egy szolídabb erősségűre esett a választásom). Megvártam, míg besűrűsödik, és már kész is volt. Feltétnek a fagyasztóban talált padlizsánfasírtokat pirítottam meg hozzá (a képen még elég fagyosak).
A fűszerezési ötletet (mustár) Szildánál olvastam, és egyből megtetszett. Amúgy eddig a só-köménymag-babérlevél hármast használtam a krumplifőzelékhez. A zabpehelyliszt után (amivel répafőzeléket készítettem nemrég) a kukoricaliszt is jól vizsgázott főzelék-kötőanyagnak.
Az alábbi főzelék az egyszerű és gyors kategóriából való:
Meghámoztam 5 közepes krumplit, majd a krumplihámozóval szeleteket faragtam belőlük (így garantáltan vékony és egyenletes lett). Ugyanilyen módon felszeleteltem 5 nagyobbacska csicsókagumót is (egyébként arány ízlés szerint - ez a nagyjából feles szerintem jó volt). Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a szeleteket. Kicsit sütögettem így, időnként átkeverve, majd lefedtem, és kis lángon puhára pároltam (a krumpli ne legyen recsegős - addigra a csicsóka is jó). Rászórtam két púpozott teáskanál kukoricalisztet, elkevertem, majd felöntöttem bő 1 dl vízzel (én sűrűn és viszonylag kevés kötőanyaggal szeretem a főzelékeket; ízlés szerint növelhető a mennyiség). Sóztam, és 1 teáskanál mustárt kevertem még hozzá (először dijonit akartam, de végül inkább egy szolídabb erősségűre esett a választásom). Megvártam, míg besűrűsödik, és már kész is volt. Feltétnek a fagyasztóban talált padlizsánfasírtokat pirítottam meg hozzá (a képen még elég fagyosak).A fűszerezési ötletet (mustár) Szildánál olvastam, és egyből megtetszett. Amúgy eddig a só-köménymag-babérlevél hármast használtam a krumplifőzelékhez. A zabpehelyliszt után (amivel répafőzeléket készítettem nemrég) a kukoricaliszt is jól vizsgázott főzelék-kötőanyagnak.
Paradicsomos káposzta megint másképp
Tegnap ebben a szép időben igazán jólesett egy főzés nélküli étel ebédre:
Házi savanyúkáposztát szedtem a tányérba, a levét viszonylag lecsepegtetve. Ráöntöttem egy kis üveg paradicsomlevet, és villával összeforgattam. Megszórtam diódarabokkal, és oregánóleveleket tépkedtem rá, majd kiültem a teraszra elrágcsálni.
Az ötletet Vitalboy blogjában olvastam.
Korábban így is készítettem már paradicsomos káposztát.
Házi savanyúkáposztát szedtem a tányérba, a levét viszonylag lecsepegtetve. Ráöntöttem egy kis üveg paradicsomlevet, és villával összeforgattam. Megszórtam diódarabokkal, és oregánóleveleket tépkedtem rá, majd kiültem a teraszra elrágcsálni.Az ötletet Vitalboy blogjában olvastam.
Korábban így is készítettem már paradicsomos káposztát.
2008. október 14., kedd
Csipkebogyó
A dér még nem csípte meg, de a színe (és az íze) alapján már éppen jó:
Ezt a hétvégén gyűjtöttem. Idén nem akarok hecsedli lekvárt készíteni (van még korábbról), csak teának megszárítani (épp ideális hozzá mostanság az időjárás). Ehhez persze ki kell magozni, de ezt a nagy szemű fajtát nem is olyan vészes.
Az italhoz hideg (vagy legfeljebb langyos) vízbe áztatom éjszakára, így a hőtől nem megy tönkre a vitamintartalma. Aztán nem csak a levét iszom le, hanem a kiázott bogyókat is megeszem.
A lekvárhoz nem kell kimagozni, elég csak a végeit levágni, így megfőzni annyi vízben, ami épp ellepi, majd sűrű szűrőn áttörni. Ekkor a magok, meg a körülöttük található apró "szőrök" (ami igen torokkaparó tud lenni) fenn maradnak. Önállóan, vagy almával összefőzve is finom dzsem lesz belőle (édesítés ízlés szerint + kocsonyásító).
Ezt a hétvégén gyűjtöttem. Idén nem akarok hecsedli lekvárt készíteni (van még korábbról), csak teának megszárítani (épp ideális hozzá mostanság az időjárás). Ehhez persze ki kell magozni, de ezt a nagy szemű fajtát nem is olyan vészes.Az italhoz hideg (vagy legfeljebb langyos) vízbe áztatom éjszakára, így a hőtől nem megy tönkre a vitamintartalma. Aztán nem csak a levét iszom le, hanem a kiázott bogyókat is megeszem.
A lekvárhoz nem kell kimagozni, elég csak a végeit levágni, így megfőzni annyi vízben, ami épp ellepi, majd sűrű szűrőn áttörni. Ekkor a magok, meg a körülöttük található apró "szőrök" (ami igen torokkaparó tud lenni) fenn maradnak. Önállóan, vagy almával összefőzve is finom dzsem lesz belőle (édesítés ízlés szerint + kocsonyásító).
Birsalmás kosárka
Ez a sütemény úgy lett, hogy minden hozzávalóból volt itthon egy kis maradék. Összehoztam hát őket, és a máktorta után szépen megsült ez is (így most csak 6 darab lett, önállóan készítve nyilván ennek a dupláját érdemes). Ennek is tavalyról való az alapötlete, de emlékezetből, meg aktuális hangulatom szerint most ez lett belőle:
A tészta ugyanaz, mint a máktortáé, csak persze kisebb mennyiség. bő 10 dekányi zabpehelyliszt, és ahhoz úgy 3 dekányi margarin, csipet só, némi méz az ízesítéshez (javaslom kóstolgatni), meg annyi kölestej, hogy fakanállal keverhető, de határozottan sűrű tészta legyen (persze másfajta tejjel, vagy végszükség esetén vízzel is lehetne). Mire kikentem a muffinformát (olvasztott margarinnal, tollkenő segítségével), jól gyurmázhatóra szilárdult. Elosztottam 6 felé, és kibéleltem vele a mélyedéseket.
Volt még 2 birsalmám a saját termésből, abból lett a töltelék. Elég sokat ki kellett vágni mindkettőből, szóval 1 normális birsalmányi mennyiség maradt csak. Ezt késsel apró darabokra vágtam, majd kevés margarinon, kevés mézzel puhára pároltam. Őrölt fahéjjal ízesítettem.
A tölteléket szétosztottam a kosárkákba, meg durvára vágott diót szórtam mindegyiknek a tetejére (ez a sütéskor finoman megpirult). 180 fokon jó 15 percig sütöttem, a máktorta készítésével előmelegített sütőben (amúgy külön biztos nem melegíteném neki elő). Megvártam, míg langyosra hűlt; ekkor egy vékony kávéskanállal alányúlva könnyedén ki lehetett őket emelni a formából.
Jó kis alaptészta ez a zabpehelylisztes megoldás; ha így folytatódik, még nagymama koromban is megemlegetem róla Marcsit! :)
A tészta ugyanaz, mint a máktortáé, csak persze kisebb mennyiség. bő 10 dekányi zabpehelyliszt, és ahhoz úgy 3 dekányi margarin, csipet só, némi méz az ízesítéshez (javaslom kóstolgatni), meg annyi kölestej, hogy fakanállal keverhető, de határozottan sűrű tészta legyen (persze másfajta tejjel, vagy végszükség esetén vízzel is lehetne). Mire kikentem a muffinformát (olvasztott margarinnal, tollkenő segítségével), jól gyurmázhatóra szilárdult. Elosztottam 6 felé, és kibéleltem vele a mélyedéseket.Volt még 2 birsalmám a saját termésből, abból lett a töltelék. Elég sokat ki kellett vágni mindkettőből, szóval 1 normális birsalmányi mennyiség maradt csak. Ezt késsel apró darabokra vágtam, majd kevés margarinon, kevés mézzel puhára pároltam. Őrölt fahéjjal ízesítettem.
A tölteléket szétosztottam a kosárkákba, meg durvára vágott diót szórtam mindegyiknek a tetejére (ez a sütéskor finoman megpirult). 180 fokon jó 15 percig sütöttem, a máktorta készítésével előmelegített sütőben (amúgy külön biztos nem melegíteném neki elő). Megvártam, míg langyosra hűlt; ekkor egy vékony kávéskanállal alányúlva könnyedén ki lehetett őket emelni a formából.
Jó kis alaptészta ez a zabpehelylisztes megoldás; ha így folytatódik, még nagymama koromban is megemlegetem róla Marcsit! :)
2008. október 13., hétfő
Máktorta (vegán)
A kölestej nem önmaga miatt volt érdekes számomra, hanem mert ennek a tortának a tésztájába kellett volna tej. Gondoltam, jó lesz valami növényi változat. Főleg, hogy a töltelékbe meg fel lehetne használni a tejkészítésnél visszamaradt főtt gabonát. Úgy is lett.
Szóval miután elkészült a kölestej (1 bögre kölesből), és harmadszor is leszűrtem, ismét visszatettem a lábasba, de ezúttal már azért, hogy abban keverjem össze a tortatölteléket. Hozzákevertem még 20 deka darált mákot, egy jó marék összeaprított aszalt szilvát (amit előtte rumba áztattam), ízesítettem mézzel, őrölt fahéjjal, meg apró citromdarabokkal. Elég sűrű volt, úgyhogy még a kölestejből is kellett hozzá pár kanállal, hogy egy jól kavarható massza legyen.
Aztán összeállítottam a tésztát. Bő 35 deka zabpehelyliszthez hozzáadtam bő 10 deka olvasztott margarint, kevés sót, mézet, meg annyi kölestejet, hogy fakanállal kavarható, de azért elég sűrű tésztát kapjak (messze nem kellett az összes kölestej!). Margarinnal kikentem a kapcsos tortaformámat, majd beleegyengettem a tészta nagy részét úgy, hogy jó magas pereme legyen a szélén. Aztán ráöntöttem a máktölteléket, azt is elegyengettem, és a félretett tésztából kis rudakat sodortam a tetejére (álltában gyorsan keményedik, úgyhogy eddigre már jól gyurmázható volt).
180 fokon jó 40 percig sült, de előmelegítés nélkül. Érdemes megvárni, amíg jó barna a teteje meg a széle, mert az alja annál világosabb.
Langyosra hűlve vettem csak ki a formából, és persze rögtön "próbaevést" csináltam (gyanítom, teljesen kihűlve lehet majd igazán szépen szeletelni). Mivel ízlett, adta magát a következő feladat, amin épp most ügyködöm ;)
A tésztareceptért köszönet egyik kedves olvasómnak, Marcsinak, a töltelék alapötletét meg a tavalyi nagy kedvenc Nagyon mákos kocka adta.
Utólagos kiegészítés: Kihűlve tényleg szépen szeletelhető - én a tésztacsíkok mellett vagdosom, mivel a közökbe további (rumos) szilvát raktam díszítésnek (így mindegyik szeletre jut mindenből, és nem is nehéz elvágni).
Szóval miután elkészült a kölestej (1 bögre kölesből), és harmadszor is leszűrtem, ismét visszatettem a lábasba, de ezúttal már azért, hogy abban keverjem össze a tortatölteléket. Hozzákevertem még 20 deka darált mákot, egy jó marék összeaprított aszalt szilvát (amit előtte rumba áztattam), ízesítettem mézzel, őrölt fahéjjal, meg apró citromdarabokkal. Elég sűrű volt, úgyhogy még a kölestejből is kellett hozzá pár kanállal, hogy egy jól kavarható massza legyen.Aztán összeállítottam a tésztát. Bő 35 deka zabpehelyliszthez hozzáadtam bő 10 deka olvasztott margarint, kevés sót, mézet, meg annyi kölestejet, hogy fakanállal kavarható, de azért elég sűrű tésztát kapjak (messze nem kellett az összes kölestej!). Margarinnal kikentem a kapcsos tortaformámat, majd beleegyengettem a tészta nagy részét úgy, hogy jó magas pereme legyen a szélén. Aztán ráöntöttem a máktölteléket, azt is elegyengettem, és a félretett tésztából kis rudakat sodortam a tetejére (álltában gyorsan keményedik, úgyhogy eddigre már jól gyurmázható volt).
180 fokon jó 40 percig sült, de előmelegítés nélkül. Érdemes megvárni, amíg jó barna a teteje meg a széle, mert az alja annál világosabb.
Langyosra hűlve vettem csak ki a formából, és persze rögtön "próbaevést" csináltam (gyanítom, teljesen kihűlve lehet majd igazán szépen szeletelni). Mivel ízlett, adta magát a következő feladat, amin épp most ügyködöm ;)
A tésztareceptért köszönet egyik kedves olvasómnak, Marcsinak, a töltelék alapötletét meg a tavalyi nagy kedvenc Nagyon mákos kocka adta.Utólagos kiegészítés: Kihűlve tényleg szépen szeletelhető - én a tésztacsíkok mellett vagdosom, mivel a közökbe további (rumos) szilvát raktam díszítésnek (így mindegyik szeletre jut mindenből, és nem is nehéz elvágni).
Kölestej házilag
Ha rizsből lehet (és a tapasztalat azt mutatja), akkor - gondoltam - kölesből is menni fog.
Feltettem hát 1 bögre kölest 5 bögre vízzel főni (négyszeres mennyiségű víz kell ugye a lé nélküli kásához, ehhez akkor nyilván több). Felforraltam, majd lefedve, kis lángon főztem tovább. Amikor már elég sűrű volt a leve, leszűrtem, aztán a kölest visszaraktam a lábasba, öntöttem rá úgy másfél bögrényi vizet, és főztem tovább. Aztán ezt még egyszer megismételtem. Talán tovább is lehetett volna még "vallatni", nekem most ennyi elég volt. Ennek sokkal rövidebb főzés is elég volt, mint a rizsnek, és a kész tej is barátságosabb ízű úgy magában (azt viszont nem tudom, hogyan viszonyul a boltihoz, mert olyat még nem kóstoltam).
Feltettem hát 1 bögre kölest 5 bögre vízzel főni (négyszeres mennyiségű víz kell ugye a lé nélküli kásához, ehhez akkor nyilván több). Felforraltam, majd lefedve, kis lángon főztem tovább. Amikor már elég sűrű volt a leve, leszűrtem, aztán a kölest visszaraktam a lábasba, öntöttem rá úgy másfél bögrényi vizet, és főztem tovább. Aztán ezt még egyszer megismételtem. Talán tovább is lehetett volna még "vallatni", nekem most ennyi elég volt. Ennek sokkal rövidebb főzés is elég volt, mint a rizsnek, és a kész tej is barátságosabb ízű úgy magában (azt viszont nem tudom, hogyan viszonyul a boltihoz, mert olyat még nem kóstoltam).
2008. október 12., vasárnap
Cukkinis-citromos spagetti
Jól eltöltöttem az időt odakinn, így vasárnap ide vagy oda, egy nagyon gyors ebédet készítettem csak:
Kifőztem negyed csomag durumbúzás spagettit al dente állagúra.
Közben tökreszelőn lereszeltem egy nagy, de zsenge cukkini harmadát, meg kifiléztem egy kis citrom felét, és késsel kis darabokra vágtam (a cukkini úgyis enged levet, nem akartam még további lével súlyosbítani; a cukkini kifacsarását viszont nem tartom szerencsésnek).
Leöntöttem a tészta főzővizét, majd a lábasban hozzákevertem a cukkinit meg a citromot, és egy kis olívaolajat. Kevés sóval ízesítettem még, és azonnal tálaltam.
A kiinduló ötletet itt olvastam, a sajtot szándékosan hagytam ki, a fenyőmag helyett meg diót akartam rakni rá, de elfelejtettem. Én a borsot se kívántam bele, a só viszont sokat javított rajta.
Kifőztem negyed csomag durumbúzás spagettit al dente állagúra.Közben tökreszelőn lereszeltem egy nagy, de zsenge cukkini harmadát, meg kifiléztem egy kis citrom felét, és késsel kis darabokra vágtam (a cukkini úgyis enged levet, nem akartam még további lével súlyosbítani; a cukkini kifacsarását viszont nem tartom szerencsésnek).
Leöntöttem a tészta főzővizét, majd a lábasban hozzákevertem a cukkinit meg a citromot, és egy kis olívaolajat. Kevés sóval ízesítettem még, és azonnal tálaltam.
A kiinduló ötletet itt olvastam, a sajtot szándékosan hagytam ki, a fenyőmag helyett meg diót akartam rakni rá, de elfelejtettem. Én a borsot se kívántam bele, a só viszont sokat javított rajta.
2008. október 11., szombat
Csicsókavirág
Csak megláttam végre ezt is :) És ezért nem a tő közeléből szedem egyelőre a gumót.
Igaz, mivel a legmagasabb példányok simán megvannak 3 méteresek, némileg alulnézetből szemlélődöm:
Szerencsére azért akadnak mélynövésű példányok is, így közelről is itt van egy:
No meg ami alatta van - ez szerencsére mindenütt ilyesmi, a kisebb szár alatt sem kisebbek a gumók (viszonyításképp: a képen alatta egy asztalléc pont kétszer olyan széles, mint a gyufásdoboz rövidebbik oldala):
Igaz, mivel a legmagasabb példányok simán megvannak 3 méteresek, némileg alulnézetből szemlélődöm:
Szerencsére azért akadnak mélynövésű példányok is, így közelről is itt van egy:
No meg ami alatta van - ez szerencsére mindenütt ilyesmi, a kisebb szár alatt sem kisebbek a gumók (viszonyításképp: a képen alatta egy asztalléc pont kétszer olyan széles, mint a gyufásdoboz rövidebbik oldala):
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
LinkWithin
