Érdekes módon sózni egyáltalán nem kívántam, készen sem. Régebben biztos sütöttem volna még egy kis sajtot a tetejére, most ez elmaradt. Ízlett így minden nélkül az édeskés, puha csicsóka, a héjában sült krumpli és a fűszeres szejtán egyvelege.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szejtán. Összes bejegyzés megjelenítése

2008. december 6., szombat
Krumplis-csicsókás rakottas szejtánnal
Mai ebédem volt ez az újabb egyszerű finomság:
Mázas cserépedényben sütöttem, aminek fedele is van. Alaposan megmosott krumplit és csicsókát úgy fél centi vastag szeletekre vágtam, meg a szejtán-virsli még meglévő részével is ezt tettem, majd a tálba rétegeztem őket. Körülbelül egyforma mennyiségben volt mind a három, de persze ez a körülményektől és ízléstől függően változhat. Időnként megcsorgattam étolajjal, meg friss majoranna-leveleket tépkedtem közé. A hideg sütőbe raktam, majd 200 fokra bekapcsoltam a sütőt, és kb. 1 órát sütöttem lefedve.
Érdekes módon sózni egyáltalán nem kívántam, készen sem. Régebben biztos sütöttem volna még egy kis sajtot a tetejére, most ez elmaradt. Ízlett így minden nélkül az édeskés, puha csicsóka, a héjában sült krumpli és a fűszeres szejtán egyvelege.
Érdekes módon sózni egyáltalán nem kívántam, készen sem. Régebben biztos sütöttem volna még egy kis sajtot a tetejére, most ez elmaradt. Ízlett így minden nélkül az édeskés, puha csicsóka, a héjában sült krumpli és a fűszeres szejtán egyvelege.
2008. december 3., szerda
Árpagyöngyös-babos egytál
A kiinduló ötletet Vera adta ezzel a recepttel. Hagymamentesítve, leegyszerűsítve, a kipróbálásra váró szejtán-virslit beleépítve ez lett belőle nálam:
Még tegnap este beáztattam 1 bögre babot meg 1 bögre árpagyöngyöt, külön edényben. A szejtán főzővizét még nem öntöttem ki, így az lett az alap. Persze nem mind, mert nem levesre vágytam, csak annyi, ami jó egy ujjnyira ellepte a babot. Kis lángon addig főztem, amíg puhulni kezdett. Akkor hozzáadtam az árpagyöngyöt is - így még mindig kényelmesen ellepte a lé - és együtt főztem tovább. Mire minden megpuhult, a leve se volt sok. A végén felszeletelt szejtán-virslit kevertem hozzá, de ezzel már csak összemelegítettem. Kevés sóval ízesítettem, majd tányérra szedve szárított petrezselyemzöldet morzsoltam a tetejére.
Finom, kiadós ebédem lett belőle, meg maradt is még egy jó adagnyi.

Címkék:
árpa,
árpagyöngy,
búza,
egytálétel,
szárazbab,
szejtán
Szejtán-virsli
Vagy valami olyasmi kinézet és állag, kolbászos fűszerezéssel :)
Ezúttal nem lisztből készítettem a szejtánt, hanem a boltban kapható sikérporból. Még szárazon kevertem hozzá pirospaprikát, őrölt köménymagot és sót (utóbbi kivételével mehet jó bőven). (Aki bírja a hagymát, tehet bele, nálam az felejtő.) Utána adtam hozzá vizet, nem sajnálva, hogy inkább puha legyen (kicsit túlzásba is vittem, utána sikérporral kellett visszaszilárdítanom a masszát). Nem túl vastag henger alakúra formáztam, mintha tésztát sodornék. Forró, enyhén sós vízben, amibe egy kis étolajat is öntöttem, kb. 20 percig főztem, majd tányérra kiszedve hűlni hagytam.
Így magában is megkóstoltam pár szeletet (mert nagyon szépen szeletelhető ám!), nem rossz, de nagyon el vagyok már szokva a felvágottaktól, kolbászoktól és ilyesmiktől. Más ételekbe építve gondoltam a felhasználást; egyet ma meg is csináltam, és igen kiváló volt bele (itt írtam róla, meg abban a bejegyzésben kép is van).

2008. november 23., vasárnap
Lencsefőzelék szejtánpörkölttel
A lencsefőzelékről itt írtam már, most tényleg megálltam a főzelék állapotnál.
Viszonylag gyors, de finom és kiadós vacsora lett belőle, meg a mai ebédre sem volt így gondom.
Címkék:
búza,
főzelék,
lencse,
paradicsom,
szejtán
2008. november 19., szerda
Mustáros szejtánszeletek
Szeretem az ilyen egy edényben, egyszerre elkészíthető ételeket. Az alapötletet egy valamikori húsos étel adta, a rárakott körítés meg az "ami van itthon" jegyében került rá. Igen ízletes fogás kerekedett belőle!
A tepsit vékonyan kiolajoztam, majd kiparkettáztam az alját vékony szejtánszeletekkel (így készítettem házilag). Megkentem őket magos dijoni mustárral. Rácsíkoztam a paprikaeltevésből kimaradt kissé hibás paradicsompaprikák ehető részeit, aztán meg csicsókahasábokkal borítottam be a tetejét. 200 fokon 25 percig sütöttem, előmelegítés nélkül. Ekkor a csicsóka még nem volt teljesen puha, hanem épp roppanós, ahogy szeretem. Megcsorgattam kevés olajjal, paradicsomcikkeket és friss kakukkfűleveleket szórtam rá, majd visszatettem pár percre az elzárt sütőbe. Így a paradicsom meglangyosodott a tetején, és remek illata lett az egésznek a zöldfűszerrel.
Címkék:
búza,
csicsóka,
egytálétel,
köret (is lehet),
paprika,
paradicsom,
szejtán
2008. október 18., szombat
Brassói - nagyon "nyulasan"
Legalábbis a valamikor brassóiként emlegetett, de nálam már szerencsésen fokhagymamentesített étel ötletéből kiindulva volt ez a vacsorám a minap.
A pirított szejtánkockák maradékához ezúttal répát sütöttem olajban (valami furcsa okból mostanában a szokásosnál jobban kívánom az olajos dolgokat, de krumplit nem akartam), majd a szejtánt is hozzákevertem, és összemelegítettem. Kevés sóval ízesítettem. (A szejtán eléggé magába szívta az olajat, máskor talán jó lesz csak pirítva).
Címkék:
búza,
egytálétel,
köret (is lehet),
répa,
szejtán
2008. október 16., csütörtök
Pirított szejtán kuszkusszal
A frissen elkészült szejtánt természetesen azonnal megkóstoltam.
A főzéséhez házi vegyeszöldséges fűszersót tettem a vízbe, s mivel elegendően sokat, amit remekül felvett a szejtán, a végén igen finom lett mindkettő.
A lé egy részét el is fogyasztottam "levesként" (valójában semmi nem volt benne, csak a finom zöldséges lé), a többit viszont kuszkusz készítéséhez használtam fel. Katánál olvastam erre nemrég egy nagyon egyszerű módszert, így csináltam, csak egy kicsit kisebb mennyiségben. Vaj helyett ghít (tisztított vajat) olvasztottam bele a végén; nem rontotta el!
A szejtánból pörköltet akartam eredetileg, de aztán végül felkockázva csak kicsit kérgesre pirítottam egy kis ghín, és késznek nyilvánítottam. A szaftokért nem rajongok túlságosan, és a szejtán annyira jól magába vette a kifőzés során a vegyeszöldséges ízt, hogy nem kívántam hozzá semmi mást. Így persze véletlenül sem emlékeztetett húsra (vagy akkor feltaláltam a zöldségízű húst :))), de megfelelő fűszerezéssel (húsfűszer a főzővízbe, jó sok) tényleg megoldható lenne ez is (nem vágyom rá túlságosan, de mint lehetőséget látom).

kuszkusz,
szejtán
Szejtán
Egy ideje már foglalkoztat a dolog, hogy ki kellene próbálni, még akkor is, ha alapból nagyon jól megvagyok a húspótlók nélkül.
Persze a házi előállítás mindjárt más. Katanyaka útmutatója alapján pedig nem is lehet ördöngősség! Egészen a sikérpor beszerzéséig el is jutottam, de aztán csak halogattam a továbbiakat.
Aztán tegnap Reninél olvastam a még elemibb módszert, lisztből kiindulva. S mivel épp ráértem, hozzá is fogtam gyorsan, hogy véletlenül se kezdjem el halogatni ezt is.
Nem is volt vészes, mert amíg állt, meg aztán amíg főtt, elfoglaltam magam mással. A mosást pedig odakinn, a kerti csapnál oldottam meg, így a benti takarítást is megúsztam.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)