A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: körte. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 21., vasárnap

Mandulakrémmel töltött sült körte (laktovegetáriánus)

Ritkán, de előfordul, hogy nem fogy el frissen a gyümölcs, és olyan mértékben kezdi megadni magát, hogy muszáj valami ételbe eltüntetni inkább. Ilyenkor kerülnek asztalra az efféle könnyű desszertek.


Hozzávalók 4 személyre
  • 10 kisebb szem érett körte (60-70 dkg)
  • 1 marék aszalt szilva (4-5 dkg)
  • 2 marék mandula (8-10 dkg)
  • 1 evőkanál ghí vagy vaj
  • 1 csapott teáskanál barna cukor
  • kb. 1 dl tejszín
Diódarálón áthajtottam a mandulát. Apróra vágtam az aszalt szilvát, és beáztattam annyi vízbe, amennyi éppen ellepte. Félbevágtam a körtéket, karalábévájóval kivettem a magházukat, majd meghámoztam őket, és egy közepes tepsire gyűjtöttem a darabokat. A vizes szilvához kevertem a darált mandulát, a megolvasztott ghít és a cukrot (puha, krémes, de nem folyós állagú massza kell legyen, szükség esetén további víz, illetve darált mandula hozzáadásával érjük ezt el). Egy-egy púpozott teáskanálnyi tölteléket tettem a körték magházának helyére. 160 fokra melegített sütőben légkeverésen addig sütöttem, míg szépen megpirult a tetejük (kb. 15 perc). Langyosan, tejszínnel megcsorgatva tálaltam.

Tipp: mandula helyett bokormogyoróval vagy dióval is készíthető; szilva helyett pedig akár mazsola is megteszi.


Ötlet: Ízek és Érzések 2011. szeptember-október
 

2012. január 4., szerda

Körtés-diós kenyérkocka (vegán)

A maradék szikkadt kenyérből ezúttal nem morzsa lett, hanem ez az egytálétel. Nem szokványos kombináció, de nagyon finom volt így a körtével és a fűszerekkel. Mivel nálam a saját eltevésű befőtt igen alhangon édes, nem ment át tőle desszertbe a téma.


Hozzávalók 2 személyre
  • 25-30 dkg szikkadt Graham-kenyér
  • 1 üveg (4 dl) körtebefőtt
  • 2+1 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál szárított rozmaring, mozsárban összetörve
  • 1 csapott kávéskanál só
  • 2 marék dióbél
Kisebb falatnyi kockákra vágjuk a kenyeret, majd összekeverjük a befőtt levével, hogy mindenütt enyhén megnedvesítse. Hozzádaraboljuk a körtét is, belecsorgatjuk az olajat és beleszórjuk a fűszereket, majd további keveréssel eloszlatjuk benne mindezeket. Közepes méretű (25*30 cm), vékonyan kiolajozott tepsibe terítjük, majd megszórjuk a durvára vágott dióval. 200 fokon addig sütjük, míg megpirul a teteje (kb. 20 perc). Melegen tálaljuk.

Az ötletadó receptet az Ízek és Érzések magazin 2010-es karácsonyi különszámában találtam.

2010. október 24., vasárnap

Kakaós körtetorta fordítottan (vegán)

Több receptből ötleteltem össze ezt a könnyed őszi desszertet, mely igen nagy sikert aratott. A cukor finoman karamellizálódik az alján, és a körte levével együtt remekül átitatja a kakaós tésztát. A reform-vegán konyhát nem különösebben kedvelőknek is bátran tálalnám, nem ordít az ízéről, hogy még egészséges is :)


Kakaós körtetorta fordítottan
(vegán recept)


Hozzávalók:

Az aljára:
  • 1 dkg margarin (vagy vaj - csak úgy már nem vegán)
  • 3 evőkanál barnacukor
  • kb. 3/4 kg apró, érett körte
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
A tésztához:
  • 1,5 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt (2,5 dl-es bögrével mértem)
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 3 evőkanál cukormentes kakaópor, átszitálva
  • 3 evőkanál barnacukor
  • 5 evőkanál olaj
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 2,5 dl víz
  • 1 evőkanál ecet (vagy citromlé)
Elkészítése:
  1. Sütőpapírból akkora kört vágunk, hogy a formába rakva körben az oldalára felhajoljon egy 3-4 cm-es perem. Vékonyan kikenjük és beleigazítjuk a formába. Megszórjuk 3 evőkanál barnacukorral, és rázogatással eloszlatjuk főleg az alján, de egy kicsi az oldalára is mehet.
  2. A körtéket megfelezzük, meghámozzuk, magházukat óvatosan kivájjuk, majd a lyukas oldalukkal lefelé a formába rakosgatjuk. Ha megvan, vékonyan megszórjuk őrölt fahéjjal.
  3. Bekapcsoljuk a sütőt 180 fokra.
  4. Egy nagy tálba rakjuk a tészta poralakú hozzávalóit, összekeverjük, majd gyorsan hozzádolgozzuk a folyadékokat is. Az ecetet csak a legvégén adjuk hozzá (ettől indul be a szódabikarbóna, a kész sütin egyáltalán nem érezni majd az ízét - de aki tart tőle, használjon citromlevet). Egy könnyen keverhető, kb. piskótatészta állagú massza lesz belőle.
  5. Az összekevert tésztát a körtékre kanalazzuk, becsorgatva közéjük. A végén kanállal elsimítjuk a tetejét.
  6. Berakjuk a sütőbe (nem baj, ha még nem egészen melegedett fel), és kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Akkor van kész, amikor a tésztába szúrt fogvájó tisztán jön ki (tűpróba).
  7. Tányérra vagy tálcára borítjuk, és lehúzzuk róla a sütőpapírt.
  8. Langyosan és kihűlve egyaránt finom.

Idő: kb. 1 óra összesen, de ennek csak a fele munka
Pénz: kb. 400 Forint a 26 cm-es torta (nekem most 12 szeletes lett, ennyi fél körte fért el körben a szélén)
Alapvetően hazaiból, a barnacukor és a fűszerek kivételével.

2010. január 16., szombat

Tejfölös-tejszínhabos krém gyümölcsökkel

Ez egy szupertitkos recept... átalakítása :) Első barátom családjában ez volt A Karácsonyi Krém, amit egyszerűsége ellenére csak ekkor készítettek az év folyamán. Már akkoriban is szívesen tevékenykedtem a konyhában, és voltak ételek, amiket mindig én készítettem, igen nagy sikerrel (annyi rizsfelfújtat azóta se sütöttem, mint akkor). Aztán lassanként elkezdték megosztani velem a titkos családi recepteket is, amik még a nagymama specialitásai voltak anno. Elkészítettem, ők meg nosztalgiáztak. Ilyen előzmények után sikerült kiérdemelnem A Krém receptjét is.

Végül úgy alakult, hogy nem lettem családtag, de a receptet nem felejtettem el. Régebben többször is elkészítettem, barbár módon "csak úgy", mezei hétköznap is, ha úgy tartotta kedvem. Az utóbbi években viszont kikopott a repertoárból. Most Benzsi juttatta eszembe, s bár fejből már nem ment, azt azért még tudtam, hogy hol kell keresni az ezzel kapcsolatos feljegyzésemet.

Nem, a titkot nem fecsegem el így jó tíz év elteltével sem, mivel nem az eredetit, hanem a mostani, átalakított változatomat írom le. Aki pedig ismer, tudja, hogy én igazán nem kímélem a kiinduló recepteket, ha átszabásról van szó :)



Sütöttem egy adag vegán piskótát. Kb. felét megettem frissen, dzsemmel, a másik felét pedig valamennyire megszárítottam ehhez a krémhez. Kézzel kisebb falatnyi darabokra tördeltem, ügyelve rá, hogy ne nagyon morzsálódjon.

Tejszínhabot készítettem 4 dl habtejszínből 1 habpatronnal a habszifon segítségével.

Felbontottam 1 üveg szőlőbefőttet és 1 üveg körtebefőttet (720 ml-es üveg volt mindkettő, hozzáadott lé nélkül, natúrbefőtt módszerrel eltéve. A körtében volt egy darabka fahéj is ízesítésnek, amúgy 100% gyümölcs mindkettő.) Egy bögrébe öntöttem mindkettőnek a levét (amit a gyümölcs a dunsztoláskor engedett), a körtét pedig kis kockákra vagdostam.

Egy nagy tálba öntöttem 1 nagy pohár (450 g-os) 20%-os tejfölt (nem érdemes spórolni rajta, light tejföl vagy urambocsá' joghurt nem jó ehhez), majd simára kevertem a 2-3 részletben hozzáadott befőttlével (kb. 2,5 dl, ha hagyományosan eltett, leves befőttből készítjük, akkor értelemszerűen nem kell mindet beleönteni). Ezután hozzáadtam a tejszínhabot, és óvatosan összeforgattam.

Nem volt más hátra, mint hogy összeállítsam a krémet: Egy nagy (kb. 3 literes) üvegtál aljára kanalaztam a tejfölös-tejszínhabos keverékből, majd rászórtam egy marék piskótakockát és egy marék gyümölcsöt. Ezt ismételgettem addig, míg elfogyott minden hozzávaló. A tetejére a fehér keverékből került.

Hűtőbe raktam kb. fél napra (egy éjszakára is lehet), hogy a piskótadarabok megszívhassák magukat nedvességgel, ennek következtében némileg szilárduljon, no meg összeérjen az egész.

Kis tálkákba kanalazva tálaltam. Sajnos nem egy fotogén darab; messze jobb ízű, mint ahogy kinéz :)

Nem mondom, hogy sokszor lesz belőle ismétlés, de ennyi kihagyás után nem is volt rossz ismét - igaz, kicsit másképp. Azt viszont újfent megállapítottam, hogy a hűtő-hideg dolgok nem esnek nekem túl jól.

Idő: maga az összerakás nem egy nagy ügy (kb. 15 perc), viszont a piskóta és a tejszínhab előzetesen készítendő, meg a fél napot is célszerű kivárni a fogyasztás előtt
Pénz: kb. 800 Forintból megvan a fenti mennyiség (a házi készítésű belevalókat anyagáron felszámolva), ami 8-10 nagy adag
Zömmel hazaiból, a habtejszín viszont német volt.

2009. október 31., szombat

Őszi gyümölcstál


A körte és a szőlő jegyében telt nálam az október. Komoly mennyiségeket voltam képes elpusztítani belőlük frissen, nyersen. Egyre többször esett jól a csak gyümölcsből álló reggeli - de ha mégse, hát nem erőltettem. Mivel igen jó minőségű gyümölcsökhöz jutottam, egyszerűen nem is volt szívem se megfőzni, se megsütni őket. Általában is erősen leszokóban vagyok a gyümölcsök ilyetén felhasználásáról: ha jó, akkor nyersen, natúr messze a legjobb; ha nem jó, akkor igyekszem meg se venni... Ha mégis beleszaladok valami nem túl sikeres beszerzésbe, vagy kicsit túllőttem a mennyiséget, és nem fogyott el jóízűen, mire már nem az igazi az állaga, akkor persze jön a feldolgozás - de csak akkor. Most még mindenképpen igyekszem kiélvezni a friss, hazai nyerseket, hisz aztán úgyis lesz olyan időszak, amikorra inkább a nyáron és ősszel szorgalmasan elrakott befőttek maradnak (vagy egy kis déligyümölcs, de azt igen mérsékelt mennyiségben szoktam csak).

Idő: csak az elfogyasztásé, az viszont nem megy sietősen
Pénz: idén 100-150 Ft/kg volt a szőlő a piacon (és sok volt és finomak), a körtét meg kaptam (az viszont amúgy kevés volt és drága a piacon, úgyhogy idén nem lett belőle ivólé)
Természetesen csakis hazai, kiskerti termésből az igazi!

2009. október 6., kedd

Mese-mákos almás pite (vegán)

Ez mese-finom lett! Szerintem :)
Semmi különös hozzávalókból egy igen jól eltalált kombináció:


A töltelékhez 1 kiló 20 deka almát és 80 deka körtét négybe daraboltam, eltávolítottam a magházat, majd erről az oldalukról lereszeltem a negyedeket. (Így nem kell meghámozni; csak egyszerűen kireszelem a gyümölcsöt a héjból, ami egészben visszamarad a végén. Éles reszelővel villámgyorsan megvan.) Hozzáfacsartam 1/2 citrom levét, ízesítettem 1 teáskanál őrölt fahéjjal és 1 evőkanál vanília kivonattal, valamint belekevertem 15 deka egész mákot, és egy lábasban feltettem főni. 4 púpozott evőkanál keményítőt simára kevertem egy kis vízben, majd a rotyogó töltelékhez adtam, és ezzel is főztem még pár percig (ez olyan közepesen leves gyümölcs volt, szárazabbhoz kevesebb, még levesebbhez több keményítő kell, hogy a végén jó állagú legyen a töltelék). Édes fajta volt az alma is meg a körte is, úgyhogy kóstolás után megállapítottam, hogy ez így jó is lesz, kár lenne édesíteni.

A tésztához az alábbiakat gyúrtam össze: 30 deka teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál méz, 1 csipet só, bő 1/2 dl étolaj (úgy szemre), kb. 2 dl víz (egy puha, de nem ragadós tésztát kell kapni).

26 cm-es kapcsos tortaformát vékonyan kiolajoztam. Lisztezett felületen kerekre nyújtottam a tésztát, úgy, hogy a közepére téve a formát kb. 10 cm-rel nagyobb legyen körbe. Beleemeltem a formába, eligazgattam a szélét, majd beleöntöttem a tölteléket, és a túllógó tésztarészeket ráhajtottam.

180 fokon bő fél óra alatt sült meg, előmelegítés nélkül (a tésztát kell nézni, ha az pirul, akkor jó).

Frissen felvágva szétcsúszik a töltelék, kihűlve viszont jól szeletelhető. Ezekkel az arányokkal extra gyümölcsös, aki ezt túlzásnak tartja, felezze a tölteléket. Muffinformában, kis "kosárkáknak" megsütve is el bírom képzelni (ehhez a változathoz arányában mindenképpen több tészta és kevesebb töltelék kell, hiszen külön-külön mindegyiknek van oldala).

A töltelék alapötletét a KarácsonyVarázs oldalon találtam, Mese-mákos almalekvárként. A dzsemfix (pektin) kihűlve sűrít, itt viszont a tészta elázása ellen már korábban is szükség van erre - ezért használtam inkább keményítőt a célra. A barnulás témát pedig szépen elintézi a fahéj és a mák, így a sok savanyút és a sok édeset egyaránt ki tudtam hagyni, maradt a gyümölcsök meg a mák íze, amit én nagyon kedvelek így magában.

Ha sikerül megfelelő alapanyagot beszereznem, no és megfelelő üvegeket összevadászni, akkor dzsemként is elkészítem majd ezt a kombinációt. De akár ezt a keményítős változatot is el lehetne tenni nagyobb üvegekbe, és akkor igen gyorsan elkészíthetővé válik ez a finom sütemény, körteszezonon kívül is.

Idő: egy jó óra, amiből fele az elkészítés, fele a sütés (tálalni viszont csak kihűlve célszerű)
Pénz: 550 Ft az egész, amiből 12-15 nagy szelet kitelik
A fő alapanyagok hazaiak voltak, az ízesítőkből nem mind (jellegükből adódóan).

2009. február 25., szerda

Camembert tál dióval és körtével

Gondolkodtam, hogyan lehetne olaj és tojás nélkül kivitelezni a rántott sajtot. Aztán abban maradtam, hogy megsütni se kell :)

Elég csak darált dióba forgatni a Camembert szeleteket. Meg akkor már megadtam a módját az utolsó szem téli körtével, amit még a múltkor vettem a piacon, és mostanra érett meg igazán.

Szeleteltem, rendezgettem, aztán jóízűen megeszegettem. Jobban esett, mint bármilyen rántott sajt.

2009. február 7., szombat

Gombatál Camembert sajttal

Igyekszem kihasználni, hogy ezúttal nem befőttből van csak gombám, így a tegnapi nyers kalandomon felbuzdulva ma ezt alkottam:

Camembert sajt, aszalt körte, (natúr, pirítatlan) dióbél és gombacikkek kerültek a tányérra - s mivel főzéssel nem kellett bajlódnom, rászántam pár percet, hogy szemrevalóan elrendezzem.

Egy kis pohár fehérbor egészítette még ki az élményt.

2008. december 13., szombat

Kakaós-körtés muffin

Egy jó régen kinézett recept megvalósítása, némi átalakítással:

Egy nagy marék aszalt körtét kis darabokra vágtam, és beáztattam 1 bögre (2,5 dl) vízbe.

Kikentem egy 12-es muffinforma mélyedéseit.

Bekapcsoltam a sütőt 175 fokra.

Egy nagy tálba beleraktam a következőket, és a méréshez használt evőkanállal összekevertem:
  • 1,5 bögre teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 teáskanálnyi szódabikarbóna (szemre az evőkanállal)
  • 1 csipet só
  • 1 evőkanál rizsliszt
  • 3 evőkanál holland kakaópor (természetesen cukormentes)
A kanállal kiszedtem a körtét az áztatóvízből, és hozzákevertem a porokhoz, biztosítva, hogy ne legyenek összeragadt csomók.

Hozzáadtam még ezeket is, és összekevertem:
  • 5 evőkanál étolaj (napraforgó)
  • 1 teáskanálnyi vanília kivonat (csak úgy szemre)
  • a körte áztatóvize, 2-3 részletben
  • 1 evőkanálnyi ecet (10 %-os sima ecet; nem érződik a kész sütiben, ahhoz kell, hogy a szódabikarbónától feljöjjön a tészta)
A keverőkanalat átminősítettem adagolóvá (így igen kevés mosatlannal megúsztam az ügyet), és szétosztottam a tésztát a forma mélyedéseibe.

Betettem a sütőbe (nem melegedett még fel teljesen). Kicsit több, mint 15 perc alatt átsült, tűpróbával ellenőriztem.

Könnyedén ki lehetett szedni a formából, és nagyon ízlett. Az édesítést szándékosan hanyagoltam, nekem elég volt az aszalt körte erre a célra. Még másnap is finom puha (meg kellett mentenem néhányat a fotóhoz ;)

2008. december 12., péntek

Mustos körteleves

Pár szem illatos, közepesen érett téli körtét meghámoztam, felkockáztam, piros mustot öntöttem rá, és már kész is volt.

Akár az ünnepi asztalra is el bírom képzelni ezt az ízletes, könnyed fogást. Titka a jó alapanyagokban rejlik, melyeken bármiféle fűszerezés és főzés csak rontana.

(A bejegyzés a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

2008. november 22., szombat

Gyümölcsös tészta

Az utóbbi időben nagyon bejönnek nekem ezek a különféle kifőtt tészta + valamilyen nyers feltét kombinációk. Ezúttal nem zöldségekkel, hanem gyümölcsökkel készítettem ilyet:

Ahogy a képen is látszik: a durumbúzás szélesmetéltre natúr felkockázott körte, leszemezett szőlő, egy kis összeaprított Camembert sajt és durvára vágott dió került. Ennyi.

2008. november 10., hétfő

Birsalmadzsem körtével

Igen, tudom, hogy befőzés témában nem vagyok normális. A mértéket illetően viszont néha magam is meglepődöm :)

Szóval már úgy kell vadászni itthon az üres üveget, meg bélelni a hibás fedőket, meg beérni műanyag tetővel. Egyébként kibélelve és forrón fejreállítva, majd visszafordítva az üveget tökéletesen ráhúzódik a celofán az ilyen gyenge fedők alatt is, és teljesen jól zár. Így az üveghiány nem akadályozott meg abban, hogy ma még két adag dzsemet főzzek.

Az úgy volt, hogy pár hete sikerült birsalmát vennem a piacon. Nem voltak túl nagyok, de szép sárgák és illatosak. Piac utója volt már, elhoztam mind a 7 kilót (mindketten jól jártunk az üzlettel). Készítettem is egy jó nagy adag birsalmasajtot (közben az is kiderült, hogy ezek a birsalmák nem is kukacosak, szinte csak a magházukat kell kivágni).

A maradékból is ezt szándékoztam még, csak aztán találtam a szekrényben tavalyi birsalmasajtot. Úgy látszik, karácsony utánra annyira el volt vele telve mindenki, hogy nem kellett, aztán meg ráfelejtettem. Megkóstoltam: semmi baja, mindössze egy kicsit sötétebb színű, mint a friss (meg se száradt, mert egy fedeles műanyag dobozban volt). Viszont így már nem akartam még készíteni.

De valamit csak kellett kezdeni a birsalmákkal. Ahhoz bőven sok volt, hogy apránként elfogyjanak kompótba. Aztán eszembe jutott, hogy tavaly anyukám csinált ilyen dzsemet (kevésbé édesen, de amúgy követve a receptet - az állandó kevergetésre persze "alvállalkozója" volt apukám személyében), és az finom volt. S mivel tegnap sikerült még körtét vennem a piacon, ma én is belevágtam. Kicsit alakítottam ugyan a készítés menetén, eképpen:

A birsalmákat alaposan megmostam, majd felvágtam őket, eltávolítottam a magházukat, a húsukat pedig felkockáztam. Inkább kisebbre aprítottam, hogy a végén majd némileg darabosra tudjam hagyni a dzsemet, mert így jobban szeretem. Kevés vizet engedtem a fazékba, amiben majd főzni szándékoztam, aztán abba raktam a birskockákat. Majd a körtéket is előkészítettem ugyanígy, csak azokat meg is hámoztam (annyira érettek voltak már, hogy szinte le lehetett húzni a héjukat). A végére már nem lepte el a víz, de úgy gondoltam, hogy nem baj, mert így kicsit sűrűbb lesz. Feltettem főni egy fahéjrúd társaságában. Időnként megkevertem, de amúgy közben nyugodtan előkészítettem az üvegeket. Úgy voltam vele, hogy ez végülis olyan, mint egy sűrű kompót, azt se kevergetjük, mégse lesz semmi baja. Mikor már puha volt a birs (a körte meg eddigre elenyészett a lében), kivettem a fahéjrudat, majd a gyümölcsöknek nekimentem egy kicsit kézi krumplinyomóval, és nagyjából összetörtem. Gyümölcscukorral ízesítettem, apránként hozzárakva és kóstolgatva (azért csak most, mert azt mondta a néni a piacon, akitől vettem a birsalmát, hogy megcukrozva nem fő puhára, ezért csak utólag érdemes ízesíteni - nem tudom, mi alapja lehet, mindenesetre betartottam). Utána még főztem egy kis ideig, most már kevergetve. Az előkészített üvegekbe töltöttem, a lezárt üvegeket pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztba raktam őket kihűlni.

Egy adagba került: kb. 2 kg birsalma és 1 kg körte, meg 6 evőkanál gyümölcscukor, ebből lett kb. 2,5 liter dzsem. A kisebb mennyiség könnyebben kezelhető, ezért lett inkább két felvonás. Ebbe nem kell kocsonyásító, mert a birsalmától elég sűrű lesz. Én újabban a citromot is hanyagolom, mert igazán zavaróan így sem barnulnak a gyümölcsök, viszont kevésbé savasan sokkal jobban ízlik a végeredmény. Normál dzsemes üvegre számítva 75 Ft/üveg beruházást, és közepesen sok munkát igényelt.

Ja, és maradt még néhány kis üveg üresen :)

2008. november 8., szombat

Almás-körtés pite (vegán)

Amikor elolvastam Siccikénél ezt a receptet, rögtön tudtam, hogy ez nekem való!

Tegnap délután pedig a tettek mezejére léptem:

Mivel az almalének állnia kell a keményítővel, az almareszeléssel indítottam. 6 kis almát felnegyedeltem, magházát kivágtam, majd a magház felőli oldalánál reszelni kezdtem a tökreszelőn. Így belemegy ugyan egy kis héj, de az nem zavaró, a legtöbb viszont egyben megmarad, miután tövig kireszeltem belőle az almát. Meg így a kezem is épen marad, és a csücskök reszelését is megúszom. A lereszelt almát egy szűrőben kinyomkodtam egy kis lábasba, majd a lében elkevertem 2 csapott evőkanál keményítőt.

Ezután összeállítottam a tésztát. Mivel a kerek piteformámban akartam sütni, és nem rajongok a vastag tésztáért, jobbnak láttam felezni a mennyiséget. Így került bele: 10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt és 10 dkg zabpehelyliszt (átszitálva, kanállal mérve úgy sacc/kb), 1/2 kiskanál só, 1 evőkanálnyi olaj, 1 dl víz (desztillált víz helyett Dorozsmai Gyémánt :)

Kikentem a piteformát, majd kézzel beleigazítottam a tésztát. A szélén jó magas peremet csináltam neki, hogy majd tartsa a tölteléket. (Nálam a vékony tészta + vastag töltelék felállás a nyerő, úgyhogy a töltelékmennyiség megfelezésétől eltekinteni szándékoztam.) Betettem a sütőbe, és 180 fokon 20 percig sütöttem, előmelegítés nélkül.

Visszatértem a töltelékhez. Meghámoztam 2 közepes körtét, majd hozzákockáztam a kinyomkodott almához. Így darabos rész is lett a krémben, nem csak a püré. Az almalevet állandóan kevergetve összefőztem a keményítővel, majd hozzákevertem a gyümölcsökhöz.

Az elkészült tésztát rácsra borítva hűlni hagytam. Értékeltem, hogy remekül elvált a formától, és nem is morzsálódott. Legközelebb viszont érdemes lesz kicsit megszurkálni sütés előtt, mert így helyenként felpúposodott.

Ráraktam a gyümölcsös krémet, és egy kicsit állni hagytam. Végül darált dióval megszórva tálaltam. (Így, hogy ananász helyett körtekockák kerültek bele, valahogy nem vágytam annyira a kókuszreszelékre.)

Kifejezetten élvezem, hogy nyersen van benne a gyümölcs, és mindenféle ízesítés nélkül, a maga valójában (kibírtam, hogy ne tegyek bele fahéjat, pedig azt amúgy szeretem). Az elkészítése sem hosszadalmas, úgyhogy ismétlés várható; körte helyett más gyümölccsel, ami épp lesz itthon.

(A déligyümölcsökről személy szerint leszokóban vagyok. Kifejezetten azért nem megyek boltba, de ha már ott vagyok, és megtetszik, akkor minden további nélkül veszek párat. Banánból lehetőleg nem túl érettet, narancsból vékony héjút (az se baj, ha kisebbek), ananászból, mangóból csakis illatosat (jártam már úgy, hogy hiába állt érett almák mellett, nem érett meg normálisan, és nem is lett ízletes). A nem igazán kedvemre való déligyümölcsnél viszont bármikor többre értékelem a piaci almát.)

2008. október 21., kedd

Hét és fél kiló körte

Most se apróztam el :) Mentségemre szóljon, hogy igen kedvező áron jutottam hozzá ehhez a finom, érett alapanyaghoz, és a következőket sikerült kihoznom belőle:

Körtelé
Ugyanúgy csináltam, mint a nyáron a barackosat, csak a körtét meg kellett hámozni (mondjuk annyira érett volt, hogy szinte le lehetett húzni a héját, úgyhogy nem volt sok a tisztítási veszteség). 13 + 9 Kubus üveggel (330 ml) lett (plusz egy kis kóstoló), 30 Ft/üveg befektetéssel igen baráti. Az első menetben citromot is tettem hozzá, amitől számomra érdekes mellékíze lett. A második menet, amit csak fahéjjal ízesítettem, sokkal jobban ízlik (és érdekes módon nem barnább). Literenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is kívánt.

Szőlődzsem körtével
Korábban már csináltam fehér szőlő + körte, meg Othello szőlő + birsalma kombinációt, ideje volt kipróbálni, milyen az Othello szőlő + körte :) Egyébként finom! Még édesíteni se kellett, és az előkészítés után igen gyorsan megvolt (sokkal hamarabb megfő, mint a birsalmás). 90 Ft/Nagymama lekváros üveg (370 ml) befektetéssel nem is drága, inkább a munka meg a takarítás a neheze.

Vörösboros körte
Néhány túlérett szemet inkább nem a befőzéshez használtam fel, hanem friss fogyasztásra alkottam belőle egy jó kis kompótot.

Körtés pitetorta Camembert sajttal
3 szép szemet félretettem, és estére ezt a rendhagyó tortát fogom elkészíteni belőle.

2008. október 7., kedd

Fordított körtetorta (vegán)

Maradt még néhány szem körtém, így a sós ízvilágú után itt egy édes változat a körtetortára:

Ha almával lehet ilyet, akkor körtével miért ne? A tésztát persze lecseréltem a jól bevált tej- és tojásmentes piskótára, pontosabban annak a körülményekhez igazított formájára.

Egy tálban összekevertem a tészta hozzávalói közül a szárazakat:
  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt (a bontott zacskók számának csökkentése jegyében most 20 dkg búza + 5 dkg rozs került bele)
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 mokkáskanál szódabikarbóna
  • 5 dkg barna nádcukor (édesszájúaknak lehet több, de a töltelék is édes lesz!)
  • 1/2 mokkáskanál citromsav (leszokóban a citromról :) - valami savas dolog viszont kell a szódabikarbónához)
  • 1 evőkanál rizsliszt
A piteformát kikentem, majd egyenletesen eloszlattam az alján 2 evőkanál barnacukrot. (A csatos tortaformát nem javaslom, mert esetleg enged ki a gyümölcs levéből, és lehet utána sütőt súrolni.)

Negyedekbe vágtam és megtisztítottam a körtéket, majd kiraktam velük a forma alját. (Nekem most 4 közepes körtém volt, azt osztottam el. Először a szélét raktam körbe, aztán meg a közepébe helyeztem a kimaradt kisebb szeleteket. Nem érdemes apróra vágni, mert akkor a kiborításnál egy része a formában marad.)

A körtét megszórtam őrölt fahéjjal, 1 evőkanál zabkorpával (így nem áztatja el a körte leve a tésztát) meg némi darált dióval.

A tésztához hozzáadtam a folyékony hozzávalókat is, és kanállal simára kevertem:
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 6 evőkanál olaj (nálam most napraforgó)
  • 2,5 dl víz
A tésztát a körte tetejére öntöttem, majd kanállal kihúzva a szélére is, elegyengettem.

180 fokon jó 25 percig sütöttem, előmelegítés nélkül (de a tűpróba a biztos!).

A kész tortát egy tányérra borítottam, így a körtés oldala került felülre. A cukor finoman karamellizálódott, a tészta pedig szépen befolyt a gyümölcsdarabok közé.

Frissen felvágva eléggé morzsálódott, kihűlve viszont szépen lehetett szeletelni. A natúr tésztához képest úgy érzem, nagyon jót tesz neki a belesütött gyümölcs.

Egy apró trükk, amit szoktam alkalmazni más tésztáknál is: Ha nincs itthon rizstej, és kedvem sincs készíteni, akkor inkább némi rizslisztet meg egyszerűen vizet keverek a tésztába. Végszükség esetén csak vízzel is működik, de a rizskeményítő azért javít a tészta állagán.

2008. október 6., hétfő

Körtés pitetorta Camembert sajttal

Ez még attól is jobban ízlett, mint amit elképzeltem a recept összerakásakor :)

Összeállítottam a szilvás lepénynél (és változatainál) már bevált tésztát, csak most a liszt felét rozsra cseréltem (teljes kiőrlésűre, természetesen). Alighanem bőven is mértem mindkettőt, mert most nem annyira lágy, hanem kézzel remekül gyúrható, tehát nem ragacsos, de azért puha tészta lett az eredmény. Letakarva kelni hagytam. Ennek több idő kellett, mint a csak búzalisztesnek, talán a rozsliszt, talán az érezhetően hűvösebb idő miatt is.

Amikor körülbelül a duplájára kelt, akkor egy kivajazott piteformába igazítottam, és a szélén peremet csináltam neki (szerintem kézzel a legegyszerűbb az egész). Félretettem, amíg előkészítettem a rávalókat: negyedekre vágtam és megtisztítottam 3 körtét (semmi citromozás! - nem illene ide az íze, és mint a képeken látható, így se lett csúnya), és kb. fél centi vastag szeletekre vágtam 1 natúr Camembert sajtot (Bakony). Ezekkel kiraktam a tészta tetejét: először körbe a szélét, majd a közepét is. A sajtra rozmaringleveleket tépkedtem, végül az egészet megszórtam egy marék durvára vágott dióval. 200 fokon 30 perc sütés kellett neki, előmelegítés nélkül. Már sütés közben reményekre adott okot az illata ;)

Hűlni hagytam, majd egy rácsra emeltem a formából. Úgy szeleteltem, hogy egy körte és egy sajt is essen egy-egy szeletre (tehát 8 szelet lesz összesen a képen látható adagból).

Figyelem: ez nem egy megszokott, édesség jellegű torta. A sült körte ugyan édeskés, de alapvetően inkább a sós ízvilág felé hajlik összességében. Lehet, hogy ezért is jön be nekem annyira?

Utólagos kiegészítés: Langyosan volt a legfinomabb, de még másnap sem száraz.

2008. szeptember 4., csütörtök

Vegyes befőttek őszi gyümölcsökből

Lepénybe bejött ez a hármas, így gondolom, befőttnek sem rossz. A szokásos módon készítettem, a meghámozott körte, felezett szilva és leszemezett szőlő mellé egy kis egész fahéjat raktam még.

Aztán csináltam olyat is, amelyikben bodzabogyóval töltöttem ki a réseket. Ezek természetesen jóval sötétebb színűek lettek.

Az ízükről pedig majd csak később tudok nyilatkozni.

(Befektetés: kb. 100 Ft/üveg, és munka se sok van vele.)

2008. szeptember 3., szerda

Dzsem körtéből és szőlőből

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az idei szezonban is műsorra tűztem ezt a kombinációt. Picit módosítottam rajta, így leírom ezt is, hátha jó ötletekkel szolgál.

Maradt még a bodzadzsemekhez használt nagy szemű, édes szőlőből, így ehhez is az volt az alap. S mivel tudtam, hogy nem annyira vészes ügy kimagozni, inkább megtettem most is, és nem léként, hanem héjastól főztem bele a dzsembe. Így a szőlődarabkák is felismerhetőek benne, nem csak a körte. A körte ezúttal nem volt még nagyon érett, de a kettő együtt kellemes ízű dzsemet alkot.

A szőlőmagozással kezdtem; összesen 1 kiló 40 deka lett tisztán. Aztán folytattam a körtehámozással; ez meg 1 kiló 20 dekára sikerült. Alágyújtottam a szőlőnek, és egy fahéjrúd társaságában elkezdtem főzni. Az elején időnként megkevertem, utána viszont már volt annyi leve, hogy nem sült le az alja. Merthogy a körte feldarabolása még hátravolt: a negyed körtéket kettévágtam hosszában, majd keresztben vékony szeletekre aprítottam. (Úgy gondoltam, hogy reszeléssel túl apró lenne, meg egy részéből lé lenne, és én nem túl nagy darabokra vágytam inkább.) A körtedarabokat a fővő szőlőhöz adtam, és addig főztem tovább, amíg ezek is megpuhultak (pár perc mindössze). 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásítót tettem hozzá, mást viszont semmit. Kivettem a fahéjrudat, majd forrón beüvegeltem a kész dzsemet, kis időre fejreállítottam az üvegeket, aztán most hűlnek a szárazdunsztban.

(Befektetés: kb. 120 Ft / közepes üveg, meg a gyümölcsök előkészítéséhez szükséges munka sem elhanyagolható)

2008. szeptember 1., hétfő

A nagy bodzabogyó-hadművelet 2008

A hétvégén meghozta nekem a piaci néni a bodzabogyót, úgyhogy nem unatkoztam. Azon persze már akkor csodálkoztak ott többen, hogy nekem ilyesmire van szükségem, mikor még csak beszéltünk róla, hogy jó lenne. Jövő héten majd elmondom nekik, mi lett belőle, de aki olvassa a blogomat, már most megtudhatja.

Várakozáson felüli volt a mennyiség, úgyhogy sok finomság ücsörög most a szárazdunsztban. Lett háromféle dzsem, meg egyféle befőtt. A korábbi, már többször használt alaprecepteken (dzsem, befőtt) módosítottam némileg, kiküszöbölve nem csak a cukrozást, hanem az édesítő hozzáadását is. Méghozzá úgy, hogy alapból édes gyümölcsöt, nevezetesen szőlőt használtam erre a célra. Hiszen ha körtével jó, akkor ezzel miért ne lenne? Nem is tévedtem: nagyon kiváló ízű lett, és teljesen mentes hozzáadott cukortól és édesítőtől is (a kocsonyásítót viszont nem hagytam ki, mert nem öntet állagra vágytam). A felhasznált szőlő nagy szemű, és igen édes (nekem enni már szinte túl édes) fajta volt. Úgy ítéltem meg, hogy célszerű kimagozni - ez végül a vártnál egyszerűbben ment, egy éles kés és némi kézügyesség segítségével. (Nem nagyobb ügy, mint a meggyet kimagozni, és ez még nem is színez - igaz, a bodza után már mindegy volt a kezemnek és a ruhámnak is :)

A jó érett bodzát leszemeztem, megmostam. A válogatást viszonylag egyszerűen megoldottam úgy, hogy a víz tetejére feljött szemeket lehalásztam. Aztán az első adag dzsem hozzávalóinak kimérésekor megállapítottam, hogy ez még annál is több, mint amennyinek ránézésre gondoltam. Így nem csak almával, hanem szilvával összefőzött változat is lett.

1. adag: 80 dkg leszemezett bodzabogyó, 80 dkg reszelt alma, 100 dkg jó édes szőlő (nagy szemű, kimagozva), 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásító (mivel cukrot nem teszek hozzá, emelem a gyümölcs mennyiségét, hogy összesen jó legyen az állag; a gyümölcsök mennyisége előkészítve értendő)
2. adag: ugyanez, csak alma helyett felcikkezett szilvával

Tovább kellett főzni, mint más dzsemeket, hogy jól megfőjenek a hozzávalók (főleg a szilva elég sokára adta ki az ízét). Az elején kellett jobban figyelni a kavarással, aztán mikor már engedett valamennyi levet, nem álltam ott mellette folyamatosan. Hiszen elő kellett készíteni az üvegeket, meg celofánnal kibélelni a fedőket, hogy ne fogja be a bodza. No meg a szárazdunsztot is megcsinálni úgy, hogy a plédbe újságpapírt teríteni, nehogy az üvegeléskor esetleg kívül lecsurgó dzsem foltot hagyjon a pléden. A betöltött üvegeket pár percre fejreállítottam, majd visszafordítva beraktam ide, hogy lassan hűljenek ki.

Másnap aztán lett bodzabefőtt is, ezúttal egy kis csavarral: a körte + szilva + bodzabogyó mellé szőlő is került bele, és lé nélkül, natúrbefőttként készítettem el. A bodza szépen kitöltötte a többi hozzávaló közötti lyukakat, és az üveg alját megütögetve jó szorosan beigazodott a tartalom (színültig lehet rakni bátran, a kuktában úgyis összeesik valamennyit). Egy-egy darabka fahéjjal ízesítettem. A bélelt fedő itt is fontos!

És még mindig maradt bogyó! Abból meg még egy adag dzsem lett, persze újabb változat:
60 dkg leszemezett bodzabogyó, 50 dkg reszelt alma, 50 dkg felcikkezett szilva, 100 dkg magozott szőlő, 1 rúd fahéj (a főzés végén kivettem), 2 kg gyümölcshöz való kocsonyásító.

A dzsemek nagyon ízlenek, főleg ez a legutóbbi fajta. A befőtt meg majd kiderül, hogy így milyen... Azon túl, hogy jó sötét mind :)

(Költségbecslés:
Almás bodzadzsem: kb. 130 Ft/üveg (370 ml, "Nagymama lekvárja" volt valamikor ekkorában)
Szilvás bodzadzsem: kb. 105 Ft/üveg
Almás-szilvás bodzadzsem: kb. 130 Ft/üveg
Befőtt: kb. 100 Ft/üveg (720 ml, szabvány befőttesüveg)
Inkább a munka a jelentős befektetés, csak kellően elszánt egyéneknek ajánlom, hogy utánam csinálják :)
Mellékesen lett egy sötétlila fakanalam, egy bodzafoltos konyharuhám, egy sötétlila mosogatószivacsom, és néhány újabb folttal színesedett a befőzős ruhám... Ja, és a kezem úgy néz ki, mintha koszos lenne, pedig csak befogta a bodza...)

Gyümölcsös lepény az ősz jegyében

Nyáron elég keveset sütöttem, inkább megettem nyersen a sok-sok friss gyümölcsöt, és ezzel elintézettnek tekintettem a desszertet. A tészta se hiányzott, meg a mellékes konyhafűtés se :) (Ez alól egyetlen kivételt a szeder képezett, mert az viszont jobban esett megsütve.)

Most viszont nagyon jólesett már egy kis sütemény, persze azért rendesen gyümölcsös:

Az alap egy bevált tészta, csak most maradék gyümölcsök felhasználása is megfogalmazódott célként, így szilva mellett körte és szőlő is került rá.

Finom lett, nekem személy szerint még jobban ízlett, mint a csak szilvás (pedig az sem volt semmi!). Jó kis feltöltődés valami kellemes kerti munka előtt :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails