Töklámpás és tökpogácsa

Idén sikerült elkészítenem életem első töklámpását, miután akadt a piacon ennek való tök is, nem csak a hosszúkás fajta. Néztem mintákat is, bár azt előre tudtam, hogy nem a klasszikus arcot szeretném belevésni. Aztán itt egy képet meglátva jobb - és nem mellesleg egyszerűbben kivitelezhető - ötletem támadt: kicsi és közepes pogácsaszaggatóval lyuggattam ki a tököt.

Előszöris késsel kivágtam egy nagyjából kör alakú részt az alján. Láttam, hogy nem tömör a belseje, így még nem szedtem ki, hanem elkezdtem a mintázást. Óvatosan benyomtam a (jó éles, masszív, fém) pogácsaszaggatót (kellett azért hozzá egy kis erő, de kézzel sikerült), aztán amelyik kivágott darab nem jött ki a szaggatóval, azt inkább benyomtam a tök belsejébe. Négy függőleges sornyi lyukat csináltam meg így - szerencsére a tökön eleve volt némi csíkozás, így előrajzolnom se kellett, csak a természetes csíkokat követtem úgy szemre. Mivel láttam, hogy mostanra eléggé megtelt a tök közepe, kézzel kiszedtem a belsejének nagy részét az alsó lyukon, majd a meglévő négy sor közötti távokat megfelezve kivágtam a másik négy sort is. Itt a szomszédos lyukakon benyúlva tartottam rá, hogy a külső nyomástól biztosan ne törjön be a tök fala. Meg persze ügyeltem rá, hogy ne legyenek nagyon közel a lyukak egymáshoz, és a tök falát se vékonyítsam el túlságosan belülről. A tetejére egy nagyobb lyukat vágtam, hogy a hő szabadon távozhasson fent, és a lyukak számával se spóroltam, hogy könnyen járjon benne a levegő az égéshez. Végül kitakarítottam a belsejét (továbbra is kézzel éreztem a legegyszerűbbnek, és eddigre már úgyis eléggé benne voltam), és mécses helyett egy kerti gyertyára húztam rá a tök-búrát. (Ez egy alacsony, de nagy átmérőjű gyertya, amit már vagy két éve égetek időnként egy-egy nyári estén odakint, gondoltam, jó lesz ebbe is - annyi a különbség, hogy ez nem alszik el 3-4 óra elteltével magától, hanem majd nekem kell eloltanom. Viszont nagyobb és erőteljesebb lánggal ég, jobban bevilágítja ezt a nem épp aprócska tököt.) Kistányért tettem alá, így helyeztem el egy tuskón a teraszon.

A kiszedett tökhúsból kiválogattam a "pogácsákat" meg a tök falából kiszedett ehető részeket, és a héj levagdosása után egy alufóliával bélelt tepsire ömlesztve megsütöttem. A magokat se dobtam el: akár nekem megenni vagy esetleg csíráztatni, akár madáreledelnek jó lesz még az. Ha az elkövetkező néhány napban nem indul romlásnak a lámpás, akkor azt is feldarabolom és megsütöm majd. Akit zavar, hogy ilyen összevissza alakú, az felhasználhatja a megsült tökhúst olyasmibe, amibe összetörve kerül, például pitetöltelékbe, ivólébe, kekszbe, vagy épp krémlevesbe.

Idő: 1-1,5 óra volt a faragás (de ugye ez a szórakozás része :) + 1 óra a töksütés (mivel kis darabok voltak, elég volt nekik 45 perc sütés + 15 perc állás az elzárt sütőben, de ezzel meg közben semmi teendő nincs)
Pénz: 300 Ft
Természetesen hazai tökből. Mint mondá a néni, muszáj neki ilyen tököt is vetni, mert kell az unokájának faragni - s mivel jó termés volt, szerencsére a piacra is jutott belőle.

Tobozkoszorúk

Eljött az év folyamán összegyűjtögetett fenyőtobozok felhasználásának ideje. Hétvégén a temetőbe készítettem koszorúkat halottak napjára. Ezekre nem kerül díszítés, csak majd meggyújtott üvegmécses a közepükbe. Némi dekorálással karácsonyi asztali díszeket is lehet majd készíteni ugyanilyen alapból.

Egy-egy koszorúhoz kiválogattam 10-12 tobozt, amelyek közel egyforma méretűek. A vastag drót merevítőként szolgál, a vékonnyal pedig úgy lehet rá rögzíteni a tobozokat, hogy a kész koszorún ez majd nem látszik. A tobozok alján a pikkelyek közé igazítva tekertem körül a vékony drótot, és úgy lett megfelelő a tartás és a távolság, hogy közöttük két-két "üres" körbetekerés van a merevítő dróton. A drótokat nem vágtam le előre, hogy biztosan ne kelljen közben toldani.

Az összeillesztett drótvégekből kifejezetten akasztót is lehetett volna csinálni, én most azért nem tettem, mert nem ilyen módon lesznek majd elhelyezve a koszorúk.

A kör kialakítása után megfordítottam a koszorút, hogy a drótos rész kerüljön alulra, és minden második tobozt befordítottam középre.

A felhasznált tobozok méretével és/vagy számával szabályozható a méret. Csak az a lényeg, hogy páros számú toboz legyen, és érdemes figyelembe venni, hogy a végén a tobozok befordításával alaposan csökken a középső tér.

Idő: kb. 2 óra alatt megvolt a 6 db (első kép)
Pénz: Ez most ingyen volt - a tobozokat a közeli erdőben gyűjtöttem, a drótok meg újrahasznosított darabok (a vastag villanyszerelési hulladék, a vékony meg egy tönkrement ruhaszárító zsinórzata széttekergetve).

Molyriasztó, hűtőszagtalanító házilag

Régebben készen vettem az ilyesmit, ma már egyszerűen csak kicserélem benne a töltetet, ráadásul nem is valami szintetikus illatanyaggal átitatott valamire, hanem igazi szárított levendulavirágra. Ezt konyhai papírtörlőbe (vagy szalvétába, vagy papírzsebkendőbe) csomagolom, nem túl szorosan, aztán beigazítom a műanyagkalitkába, és összepattintom a két részét. (A csomagolás azért szükséges, hogy ne hulljon ki az apraja, szorosra meg azért nem jó csinálni, mert akkor könnyen kiszakadhat a tartóba rakáskor.) Ilyen egyszerű. Ha pedig elment az illata, ugyanígy fel lehet frissíteni.

Idő: kb. 1 perc/darab
Pénz: 369 Forintért vettem az 50 g-os csomag levendulavirágot, ebből 7 adag töltet lett. A műanyagkalitkák pedig a a százforintos boltban kapható molyriasztókból (kék) és hűtőszagtalanítókból (fehér) származnak (pár éve egy százas körül volt darabja, azóta meg nem vettem), de ennek hiányában kis vászonzsákocskákat is lehet varrni - az még szebb, és azt is csak egyszer kell elkészíteni, utána ugyanígy cserélhető benne a töltet.

Ha már itt tartunk: a hűtőszagtalanítót is hasonlóan oldom meg, csak annak nem levendulavirágot, hanem egy fél csomag szódabikarbónát csomagolok a belsejébe. Műanyagkalitka helyett például egy használaton kívüli teatojással is megoldható.

Karácsonyi dekorációk

Az ünnepek alatt némileg korlátozottan voltam net- és blogközelben, de természetesen beszámolok az alkotásaimról. Meg magamnak sem lesz haszontalan egy kis összefoglaló, hogy az elkövetkező években a tervezésnél felidézhessem, mi is volt 2008-ban.

A karácsonyfám:

A ház előtt áll, tavaly benti karácsonyfa volt pár napig, aztán tavasszal került a kertembe. Állandó karácsonyfai kinevezést kapott tőlem határozatlan időre :) Olcsó, tiszta, környezetbarát. Legfeljebb majd kinövi az égősort :)

Szüleimnél benti, talpba faragott karácsonyfa volt (január 6-ig még van), egyszerű díszítéssel: fa díszek (rétegelt lemezből vágott formák), piros gömbök, piros gyöngygirland és egy sima fehér égősor került rá.

Asztali díszből most is az illatos volt a nyerő. Ezúttal ezüstös tuja-ágakkal borítottam a fűzfavessző koszorúalapot (tavalyi, újrahasznosítva), és nagyobb mandarinok héjából tettem rá.

A temetőbe kivitt koszorúkhoz fenyőtoboz koszorúalapba sötétbordó bogyósokat és tuja-ágakat tűztem.

A bogyósokból vázába is maradt egy kis csokor, meg a tuja-ágakból is. Utóbbiak alá vizet is öntöttem, előbbiek alá nem tartottam szükségesnek. Mindezeket a kertemben vágtam, de még maradt is bőven. A tujától így már rendesen ki lehet nyitni a nagykaput.

A maradékok aprajából és némi tört fűszerből (fahéjas, szegfűszeges zacskó alján a törmelék) meg pár fenyőtobozból potpourri lett.

Csiga alakban levágott citrushéjakat is szárítottunk, ez is illatozott.

Még az adventi időszak elején készítettem ezt a kapukoszorút, szintén saját, kerti alapanyagokból (meg egy kis drótból).

Fenyőtoboz koszorúalap

Elérkezett az eddig csak gyűjtögetett fenyőtobozok felhasználásának ideje.

Kiöntöttem őket a teraszon, hogy jobban tudjak válogatni közel azonos méretűeket egy-egy koszorú külső, illetve belső sorába.

Az egész koszorút egy vékony drót tartja össze, azzal tekertem körbe a tobozok alját: 1 kicsit, aztán 2 nagyot, ezt ismételgetve. A végén még akasztónak is hagytam valamennyi drótot. A legelső koszorú készítésénél nem vágtam le előre, hogy biztosan ne kelljen toldani, és nagyságrendileg bemértem, hogy mekkora drót kell (a pontos hossz nyilván a kiválogatott tobozok méretétől függ). A kész koszorúban lehet még valamennyire igazítani a tobozokat, hogy jól álljanak.

Halottak napjára hóbogyót tűzök még közé. Kipróbáltam: ha szárral vágom le a bogyókat, akkor a két tobozsor közé tűzve, majd a kis ágat föl-le vezetgetve a külső sor toboz között be lehet igazítani úgy, hogy jól tartson. Ezt majd csak frissen rakom rá, hogy addig se száradjanak össze a bogyók.

Karácsonyra meg esetleg örökzöldekkel és piros bogyókkal lehetne kiegészíteni, akár asztali dísznek is. Mindegy, az még odébb van...

Komposztálás

Lépten-nyomon emlegetem, de úgy gondolom, megér egy külön bejegyzést is a téma. Merthogy bő egy éve, a kertes házba költözés óta egyértelmű volt számomra, hogy valamilyen módon belevágok a komposztálásba. Ha másért nem, a rengeteg kerti hulladék hasznosítása miatt, hiszen könnyen beláttam, hogy hiába venném nagy tételben a szemeteszsákot, akkor sem tudnám mindet becsomagolni. És akkor az elszállításról még szó sem esett...

Az egyszerűtől a bonyolultig számos dolog rémlett ezzel kapcsolatban, így az "öntsünk tiszta vizet a pohárba" mottó jegyében szétnéztem kicsit a neten. Itt is akadt persze minden, csak pontosabb és kézzelfoghatóbb formában. Végül ezt az írást tartottam kellően átfogónak, megalapozottnak és gyakorlatiasnak is egyben.

Az alapanyag közben szépen gyűlt: korábban lakatlan házról lévén szó, rengeteg avar a kertben, a fákról letört gallyak, aztán ennek feltakarítása után a növésnek indult fű, no meg a kipusztult fák kivágása és a megmaradók csinosítása folytán újabb gally-hegyek. A konyhai hulladék megfelelő része emellett szinte eltörpült, de azért ahogy egyre inkább elmozdultam a vegetáriánus táplálkozás irányába, nem is volt elhanyagolható.

Nyithattam volna egy kupacot a kert aljában, de az nem is lett volna túl szép, meg túl hatékony se. A ház "tartozékaként" volt viszont egy kupac rossz deszka, némi kreativitással abból lett komposztáló. A hivatkozott cikkre alapozva 1 köbméter alá nem akartam menni a mérettel, meg amúgy is inkább sok volt már az alapanyag, ráadásul ahogy folyt a kertrendezés, még több volt kilátásban. A pontos méretet persze a deszkák hossza határozta meg. Gyakorlati megfontolásból végül ilyen lett a komposztáló:

A kert egy viszonylag árnyékosabb helyén a négy sarokoszlop van leásva a földbe, az oldalait pedig drótok tartják (ezek a villanyszerelés kapcsán kerültek ki a falból). Így a ki- és bepakoláskor tetszőleges oldalakat le lehet venni, hogy könnyebb legyen hozzáférni a tartalomhoz. Itt a két hosszú oldal alapja ajtókeret lehetett valamikor, a vége meg talán raklap vagy valami olyasmi... Az egész közel van a kerti csaphoz, így nagyon száraz időben nem kell messzire vinni a kézmosáshoz / gyümölcs- vagy zöldségmosáshoz / egyebekhez már használt vizet. (A szőnyeggel letakarás nem igazán jött be.)

Vegyesen érdemes tenni bele a szárazabb és nedvesebb, könnyebben és nehezebben bomló részeket. Pontos rétegezéssel és forgatással viszont nem bajlódtam. Sőt, inkább tömöríteni kellett, hogy minél több beférjen. (Egyébként ahogy érik, magától is megy lejjebb, elég sokat - a fenti képen ami látható, nyár elején még bőven púpozva volt, és a szélén is a legfölső lécig.) Mivel "érkezési sorrendben" került bele a tartalom, és tavaly nyártól idén tavaszig nem volt elég idő arra, hogy minden lebomoljon (a gallyak nagy része bizony megmaradt), tavasszal elég nagy munka volt kinyerni belőle a használható részt (egyébként meglepően sok volt összesen!), a többit meg visszarakni legalább még egy évre.

A kinyerés azért volt fontos, mert az újonnan telepítendő növények alá bőségesen kellett valami tápanyag, hiszen ezen a homokos talajon amúgy nem sokra vinnék. Tényleg szembetűnő a különbség az itt-ott vadonban nőtt, és a feljavított földbe ültetett növények között. Sőt, amelyik keveset kapott a jóból, az sem olyan szép, mint ahová vastagabb rétegben, és esetleg nem is csak az adott növények alá, hanem egész sávban került a komposzt. Meg egy kis földdel elkeverve ezt töltöttem a kiürült tejfölös / joghurtos / kefíres dobozokba tápkockának, amit utána palántanevelésre használtam. Természetesen ebből kaptak a virágládába ültetett növények is.

A komposztáló újbóli megpakolásakor a gallyakat igyekeztem a tartalom belsejébe rakni, mert ott hatékonyabb a bomlás. A külső 30-40 centivel nem sok minden történik (ezért is nem érdemes egy bizonyos méretűnél kisebb halmot tartani), oda inkább csak fű került. Meg a jobb takarás érdekében az oldalára juliskababot futtattam (mellé vetve), a tetejére pedig sütőtököt (ezeket a sarkokba ültettem földlabdával). S mivel komposztálandó alapanyagnak még mindig nem vagyok híján, ezt bepakoltam úgy, hogy ne kelljen hozzányúlni a közeljövőben, a folyamatosan gyűlő egyebeknek pedig nemrég egy másik hasonló hely vált szükségessé.

És akkor a két "kockáról" még nem is írtam... Ezek köbméteres kockák, de nem a föld fölött, hanem a föld alatt. Nagyobb növények telepítéséhez kinézett helyen, a helyszínen előállítva nekik a "betevő". Ugyanaz van benne, mint a föld feletti komposztálóban, csak földdel rétegezve. Az egyikre végül tavasszal a kis fenyő (volt karácsonyfa) került, a másik még kiadó...

A két szomszéd nagy csodálkozással nézte az építményeket, nem igazán értették, hogy mire jó ez. Próbáltam egyszerűen elmondani, de még így is nagyon profinak és csodabogárnak tűntem a szemükben :) Azt mindenesetre díjazták, hogy a látványra is mentem a kialakításnál. A megfelelően tartott komposzthalom pedig egyáltalán nem büdös (sőt, olyan finom földes illatú), úgyhogy egy szavuk sem lehet.

Amiket minden további nélkül belerakok:

• letört gallyak, lehetőleg összeaprítva, középre
  
• korhadásnak indult fadarabok, lehetőség szerint összetörve, középre
  
• lekaszált fű, zölden
  
• kihúzott gyomok (nem várom meg, míg felmagzanak!)
• mindenféle zöldség- és gyümölcstisztítási hulladék (amikor a gyümölcs nem cefrébe megy)
• tojáshéj
• használt papírzsebkendő, szalvéta, papírtörlő (de csak ha nem olajos! - mert ez esetben gyújtós)
• összegereblyézett avar
• elhalt növényszárak
• fogyasztásra nem alkalmas étel, de csak ha tisztán növényi eredetű (pl. penészes zöldség, gyümölcs, későn észrevett hibás befőtt, lekvár (egy-két üveggel azért előfordul, az összeshez képest persze elenyésző mennyiség), molyos, sajnos már nem megmenthető dolgok, stb.)
  

Ami viszont jobb, ha kimarad:

• csonthéjas magok (szilva, barack, stb.) - avagy nem akarok mindenütt "vadon nőtt" fácskákat
• színes, fényes papír
• cserépdarabok, kavicsok (a szomszéd tetője sajnos porlik, és ide is hull a darabokból)
• mindenféle műanyag
• zsiradékok
• ha nagy néha kerül állati eredetű konyhai hulladék (szalonnabőr, csont, stb.) - nagy mennyiségűtől állítólag büdös lesz, meg a kóbor állatokat sem akarom ideszoktatni
• nekem ugyan nincs diófám, így nem merül fel a kérdés, de úgy tudom, hogy a diófalevél nem jó bele
  

Potpourri

Egyelőre még nem a karácsonyi változat, csak amolyan "hétköznapi".

Gyűjtöttem hozzá rózsaszirmokat (amikor már majdnem elvirágzott, de még épp nem hullott le - hogy ne a földről kelljen felszedegetni), meg a különféle gyomnövények virágzatából, illetve egyéb dekoratív részeiből (arra azért ügyeltem, hogy ne legyen nagyon virágporos). De jöhet mindenféle szép termés, szép színű vagy épp érdekes alakú levél - ami megtetszik :)

Ezek vannak most szárítás alatt - most még elég erős a nap ahhoz, hogy gyorsan, a színüket megtartva száradjanak ki a begyűjtött darabok. Illóolajjal fogom majd illatosítani. Előbb valami zárt edényben tartom egy darabig, utána meg kirakom, hogy illatozzon. Ha már gyengül, akkor további illóolajjal fel lehet frissíteni.

Ki fogok próbálni olyan változatot is, amelyben valamilyen fűszernövény adja az illatot.

Két cikk a témában, ötletet meríteni: itt és itt.

Kerti grill és variációk sült padlizsánra

Tegnap este ismét beizzítottam a saját építésű kerti grillt, és padlizsánt sütöttem.

Ez a grill nem a legújabb divat szerinti, különösebben nem is elegáns, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a célnak tökéletesen megfelel. Az építéshez használt téglákat a ház előző tulajdonosa volt szíves itthagyni nekem a kert aljában. A megfelelő hely kiválasztása után csak kiirtottam a füvet egy kis téglalapnyi területen (praktikusan egy vakondtúrás környezetében), két sor téglából kiraktam a szélét, meg aztán a rács tartójának kellett még pár darab. Ezek forgatásával lehet szabályozni a magasságot. Azért csináltam hosszúkásra, hogy lehessen egyszerre grillezni és mondjuk nyárson szalonnát sütni is (nemrég a tesztelés is megvolt - jó az elgondolás). A kerek formával is kacérkodtam, de az nagy átmérővel lett volna szép, és persze problémás lett volna az adott, szögletes rács megfelelő elhelyezése. Lett hát ez is szögletes. Így már nem is sajnálom, hogy a mozgatható kerti grillt nem kaptam meg a ház tartozékának, igaz, a piszkavas meg néhány spéci nyárs azért ittmaradt...

Ilyen meleg időben nagyon nem vágyom arra, hogy idebent melegítsen a sütő, no meg kint a komposztba már túl vastagnak tartott gallyakkal remekül lehet tüzelni. Most már kezd némi gyakorlatom lenni a témában, így sikerült elérnem, hogy ne túl nagy lánggal égjen, de ne is csak füstöljön. Hangulatos dolog a tűz mellett ülni, vagy épp heverészni a gyepen, no és a sült padlizsán is jó alapanyag!

A tűz begyújtásához nem árt egy kis olajos papír (mondjuk egy konyhai papírtörlő, amivel előzőleg serpenyőt töröltem ki, vagy épp cukkini puffancsot szedtem ki rá). Amíg lesz némi parázs, addig villával megszurkálom a padlizsánokat, majd elrendezem őket a rácson. A nagyobbakat teszem középre, a kisebbeket szélre, meg majd úgy alakítom a tüzet, hogy a teljes terület alatt melegítsen. Sütés közben egyszer megfordítom őket, mikor már meglehetősen szenes az aljuk. Akkor jó puha, krémes a belsejük, mikor már égettnek néznek ki kívülről. A forgatás után még egyszer teszek a tűzre, aztán az körülbelül elegendő is. Hagyom, hogy szépen elhamvadjon alatta, és valamennyit hűljön a kész padlizsán.

Mikor már langyosra hűltek, leszedem őket a rácsról, s ha nem is azonnal, de legkésőbb másnap reggel megszabadítom őket a héjuktól. Belsejüket egy nagy tálba rakom, aztán krumplinyomóval összetöröm.

• Ha padlizsánkrémet szeretnék, akkor nincs más hátra, mint kedvem szerint ízesíteni: általában só és pár tekerésnyi bors, meg esetleg egy kis (lehetőleg magos) dijoni mustár kerül bele. Biztos jó más fűszerezéssel is (a mindenhol olvasható hagyma mondjuk nálam felejtő), de most az egyszerűség jegyében inkább nem kísérleteztem.
• Fasírt alapnak is kiváló ugyanez a massza, csak akkor még zsemlemorzsa és/vagy zabpehely, némi zsiradék (olaj, vaj vagy ghí), valami főtt gabona, esetleg valami főtt mag, vagy esetleg valami reszelt zöldség kerül még bele. Meg persze fűszerezés. (Pontos összetétel az aktuális hangulatom szerint, no meg ha van maradék főtt rizs, bab, lencse vagy ilyesmi, akkor azt remekül bele lehet építeni.) Nem serpenyőben, bő olajban, hanem vékonyan kikent tepsiben, sütőben szoktam kisütni, és egy részét lefagyasztom. A fagyasztottat aztán szintén nem olajban sütöm ki, hanem csak úgy "szárazon" megpirítom, ügyelve rá, hogy felengedjen, mire kap egy kis színt.

Hétvégén igen kedvező áron sikerült padlizsánhoz jutnom (bizony, most már az eddigi három-négyszáz Forint helyett potom százötvenért adták, és több helyen is volt, igen tisztes mennyiség), így ebből eltenni is tudtam. Az összetört, de még ízesítés nélküli sült padlizsánt üvegekbe kanalaztam, aztán lezártam, majd kidunsztoltam őket. Nagy üvegekbe raktam, hogy amikor majd felbontok egyet, akkor krémet és egy adag fasírtot is tudjak készíteni a tartalmából. Így nem kell pár darab padlizsánt sütögetni a sütőben, no meg télen is az ízletes, szezonbéli, alacsony árfolyamon vett padlizsán kerülhet az asztalra. Arról nem is beszélve, hogy a grillezéstől sokkal jobb íze van! (Mondjuk rendesen összesült, így kb. 250 Forintba van egy üveggel - már hogy folytassam az itt megkezdett sort.)

A legnépszerűbb madáreledel

A napraforgómag sem rossz...

... de mi ezt szeretjük csak igazán:

Akár elvitelre is :-)

* * *

S hogy mi van a tálban?

Nekem már nem sikerült kipiszkálgatnom azokat az apró darabkákat.

A madarak viszont szinte "kiporszívózzák" az utolsó morzsáig. Egészségükre!

Madáretető

Lassan "Dulmina barkácsműhelye" címmel is beszámolhatnék bizonyos ténykedéseimről, de az az őszinte igazság, hogy a barkácsolás messze nem megy annyira, mint a főzés. Bár, ha úgy vesszük, nem cserélnék: az elrontott ételt korántsem lenne olyan egyszerű visszacsinálni, mint az elrontott szegelést :-)

A tuskókból összerakott madáretetőmet szépen lelepte a hó, úgyhogy kis tálkákban raktam ki a teraszra némi eledelt a madaraknak. Amit azok szépen el is csipegettek. Hiába, no, hideg van, és különben is lelepett a hó mindent.

Aztán egy séta során láttam egy helyen olyan madáretetőt, ami észrevehetően házilag volt összebarkácsolva, olyasmi lambéria-, szegőléc- és egyéb maradékokból, ami nálam is szép számmal akad még a sufniban.

Az utóbbi hideg napokban semmi kedvem nem volt elmenni itthonról, úgyhogy meg is lett az alkalom a barkácsolásra a cserépkályha előterében. Rászánva az ügyre egy délutánt, lett is a tálaknál sokkal elegánsabb madáretetőm, bár egészen másmilyen, mint ami a kiindulási alap volt. Nem baj, nekem így is jó. S ami fontosabb: láthatóan a madaraknak is.

Hiába, tudnak valamit ezek az angolok - gondolok itt a do-it-yourself meg a birdwatching élvezetére :-)

Illatos díszek, bárhová

Hogyan készítem?
Bevágások mentén harmad vagy negyed darabokban lefejtem a narancsok héját, majd sütiszaggatóval különféke formákat vágok belőle. Éles késsel nem túl mély faragást készítek rá, valamint fűszereket tűzök bele. A szegfűszeg betűzése előtt fogpiszkálóval, a fahéjdarabé előtt kés hegyével kis lyukat készítek. Ha fel szeretném majd kötni valahová, akkor a tetejére is szúrok egy lyukat fogpiszkálóval, hogy így száradjon meg.

Mire fogom használni?

• illatosításra
  
• ajándékkísérőnek
• karácsonyfadísznek
• tetszőleges egyéb dekorációnak
• ...

Átmentem virágkötőbe...

Az adventi koszorú, ajtódísz és asztali dísz készítésének tapasztalataival felvértezve pár rokonnak is alkottam még ilyeneket, meg a temetőbe kivihető koszorúkat. Tényleg nem nehéz megcsinálni az alapot, csak egy marék fűzfavessző, jó 3 méter drót, no meg egy kis kézügyesség kell hozzá. Drót azért ilyen hosszú, mert azzal rögzítem az örökzöldeket is "a következő körben" - vagyis kétszer tekerem vele végig spirál alakban a fűzfavessző-köteget. Most a tujaágak mellett borostyán is került némelyikre, meg aztán a díszítéshez hóbogyó és szalag is (a 3 méteres szalagokat megfeleztem, így pont elég lett kettőre). Az új ötlet a sütiszaggatóval kivágott narancshéj volt, mivel tobozt már nem sikerült eleget gyűjteni. Szerencsére ez is rögzíthető kis, U alakúra hajlított drótdarabokkal, az alapba szúrva. A nagy kedvenc továbbra is a narancshéjas-szegfűszeges kompozíció, még ha pár nap alatt ki is szárad és erősen lecsökken az illata. Persze nem olyan nagy dolog kicserélni rajta az ominózus részt, vagy rakni mellé pár pomandert :-)

Potpourri ünnepi hangulatban

Ma reggel összeszedtem a radiátorról meg alóla az utóbbi napokban elfogyasztott narancsok megszáradt héját. Kicsit összébb törtem őket, hogy egyszerre ki tudjam vinni a komposztálóba. Ám azok olyan kellemes illatot kezdtek árasztani, hogy egyből meg is gondoltam magam.

Hohó, hisz akár potpourri is lehet belőlük! Majd teszek hozzájuk mondjuk fenyőtobozt, aztán csepegtetek rájuk illóolajat, és kész – gondoltam.

S akkor megláttam a hűtő tetején egy kistányérban a tegnapi fűszeres almaitalból kiszűrt, s azóta megszáradt fűszerdarabokat, egy teáskanálnyi Kotányi puncs fűszerkeverék maradványait. Nem volt már olyan intenzív illata, mint frissen, de azért még kár lett volna kidobni. Nosza, hozzáöntöttem az összetört narancshéjdarabokhoz, amiket időközben egy tányérba raktam.

A látvány feldobása érdekében kimentem fenyőtobozokért is, meg pár letört ágacska is akadt a fenyőfa alatt.

A kinti „túra” után jólesett egy kis felforrósított birskompót, amiben olyan sok citromkarika volt, hogy nem ettem meg mindet. Inkább (próba, szerencse alapon, a fahéjdarabokkal együtt) kiszárítottam őket a radiátoron, s mivel nem is látszik rajtuk, hogy főtt, s nem friss citromból vannak, úgy gondoltam, tovább színesíthetik ezt az illatos egyveleget, az adventi koszorú készítésekor kimaradt almakarikákkal együtt.

Így lett a „hulladékokból” némi találékonysággal illatos dísz. Az alapanyagokat pedig gyűjtöm tovább, hogy a ház minden részébe jusson :-)

Illatos asztali dísz karácsonyra

Az ajtókoszorú elkészítése után egyből jobbnál-jobb ötleteim támadtak, hogy hogyan is lehetett volna ügyesebben, csinosabbra készíteni. Így csináltam egyet a kapura is, kisebbet és kevesebb dekorral (hiszen az ajtókoszorú is úgy indult, hogy a kapura lesz, csak aztán túl monumentálisnak tartottam oda). Ez már olyan jól ment, hogy közben kitaláltam, hogy karácsonykor a temetőbe kivinni is ilyesmiket csinálok majd - eddig mindig fenyőágakat vittünk, gyorsmasnival összekötve, és szélcsendes időben gyertyát is gyújtottunk. A család is egyetértett, hogy jó lesz már egy kis változatosság.

Már csak az asztali díszek kérdésköre maradt ki a sorból. Utóbb már azt sem készen vettük, hanem legtöbbször vázába rakott fenyőágakat díszítettünk fel, meg külön gyújtottunk gyertyát vagy mécsest. Hisz kerámia mécsestartókból aztán nincs hiány: kedvencem a házikó, meg a fenyőfa alakú, ami csak szépen világít, de van hordó, meg teáskanna is, amibe vizet lehet önteni, illóolajat csepegtetni bele, és a világítás mellett párologtat is. No meg ott vannak a TeszVeszen vásárolt fa mécsestartók, amik csak úgy, önmagukban is szépek, hát még használat közben! Szóval szinte minden napra jut másik világító alkalmatosság.

No, visszatérve az asztali dísz kérdéskörhöz: nem így indult, de ez lett belőle:

Az alap ugyanolyan, mint az ajtókoszorúé, csak kisebb átmérőjű. Az "el kellene takarni valahogy a tartódrótokat" probléma megoldása lett a csiga alakban levágott narancshéj rátekerése (avagy mire jó két fonnyadt, savanyú narancs), a "most már csak az illatán kellene tuningolni egy kicsit" problémáé meg a szegfűszegek betűzgélése. A pomander nyomán persze ez már nem is akkora ötlet :-) A közepébe meg egy egyszerű gyertyatartóba beállítottam ezt az egyszerű gyertyát, s hogy ne részenként kelljen mozgatni, az egész alá egy lapostányért tettem. Pazar illata van, és a gyertya is meggyújtható benne anélkül, hogy tűzveszélytől kellene tartani.

Pomander

Mint megtudtam, így hívják azt a kellemesen illatos díszt, amit már évek óta rendszeresen készítek az évnek ezen szakában. Kell hozzá egy narancs, jó sok szegfűszeg, és esetleg egy éles kés. Narancsból vastag héjút érdemes választani, mert abba jobban lehet mintákat faragni, no és beletűzgélni a szegfűszeget. Fantázia dolga, hogy pontosan hogyan. Csináltam már változatos mintákkal is, meg csak úgy, összevissza is. Olyan is volt, hogy a faragást kihagytam – így kevésbé volt intenzív az illata, viszont sokkal lassabban ment tönkre. Igaz, nem feltétlenül kell megvárni azt sem: mikor úgy látom, hogy kezd száradni a héja, akkor megtisztítom és megeszem, a szegfűszegeket meg átrakom egy másik narancsba.

Adventi ajtókoszorú

Mivel a benti, asztali adventi koszorút nem volt egy nagy ördöngősség összerakni, kedvet kaptam hozzá, hogy valami kinti díszt is készítsek. Persze ehhez már nem volt koszorúalapom, meg tulajdonképpen semmim, és a csöpögő esőben nem is szándékoztam elindulni egy túrára emiatt.

Némi gondolkodás után hozzáfogtam az elkészítéséhez az itthon fellelhető alapanyagokból, úgymint: fűzfagallyak, alumíniumdrót, tuja-ágak, tobozok, szárított citrom- és almakarikák. Közben találtam még egy szép piros terméses ágat, de ez már csak extra bónusz volt.

A fűzfagallyból csináltam meg az alapot, összemarkoltam valamennyit, és rögzítésként drótot tekertem rá körbe-körbe. A két végét összedolgoztam, majd a tetejére és az oldalára tuja-ágakat raktam, és azokat is a dróttal rögzítettem. Úgy csináltam, hogy az előzőnek a szárát mindig eltakarja a következő ág, a drót pedig a rögzítésen túl némi formát is adjon neki. Erre az alapra aztán U alakúra hajlított vékony dróttal tűztem fel a szárított gyümölcskarikákat. A tobozoknak meg az alját tekertem körbe vékony dróttal, aminek a végét kis tüskének meghagytam, hogy szintén bele tudjam szúrni az alapba.

Első próbálkozásnak nem lett rossz, bár ha most fognék hozzá, kicsit csinosabbra csinálnám. De lehet hogy csinálok is egy kisebbet, asztali dísznek - a tuja illatát feldobva valami fűszerrel...

Madárparadicsom a kertben

Az utóbbi időben több helyen is olvastam (például itt meg itt), hogy nem is olyan ördöngősség a madarak megvendégelése a hideg, téli napokon. Magokat már szereztem is hozzá, csak azt kellett kitalálni, hogy hol legyen az etetőhely. Végül ezt hoztam össze:

Van egy nagy tuskó, azon körben három kicsi, középre pedig beszórtam a magokat. Hogy csapadékos időben se ázzon el, került rá egy nagy átmérőjű, használaton kívüli fedő, arra meg egy tál víz, hogy inni is tudjanak a madárkák. A tál egyben nehezékként is szolgál, és a vizet persze időnként langyossal utántöltöm, hogy ne fagyjon be.

Aztán olvastam azt is, hogy egyes madarak szeretik kiválogatni a konyhai hulladékot, úgyhogy a komposztálót azóta nem takarom le, hadd lakmározzanak!

Adventi koszorú

Sosem volt még adventi koszorúm, és a családomban sem volt szokás ilyesmi. Asztali dísz az igen, de csak közvetlenül az ünnep előtt beszerezve. Most is ilyesmiben gondolkodtam, de aztán mégiscsak koszorú lett belőle. Természetesen, saját készítésű.

Igaz, egészen másért mentem be tegnap a százforintos boltba, de aztán a zömmel idényjellegű tömegárutól roskadozó polcok között igazi kincsre bukkantam: koszorúalapra. S mikor konstatáltam, hogy nem külföldi és nem is drága, egyből a kosaramba tettem. Gondoltam, már csak gyertyák kellenek, meg valami szalag, aztán a kertben vágok pár örökzöld ágat, és már kész is lesz belőle a karácsonyváró dekoráció. Mi tagadás, sokáig kellett bóklásznom a mindenféle csilli-villi, vagy épp túlzottan is mű illatú ez-az között, mire találtam igazán csinos, stílusos gyertyákat és szolid mintájú szalagot. Mindegy, nem sajnáltam rá az időt, sem a majd’ kétszer annyi pénzt, mint amennyibe a legolcsóbb került volna. Közben azt is kitaláltam, hogy mindezt nem ragasztóval, hanem gombostűkkel fogom összerakni, így az ünnep elmúltával szétszedve az alkotást, bizonyos részeket újra lehet majd hasznosítani. Nosza, vettem hát azt is. Csak gyertyatüske nem lett, de úgy gondoltam, hogy legfeljebb majd megfelelő méretű szegekkel oldom meg a rögzítést, a viasz lefolyása ellen védő kis tányérkát meg alufóliából meghajtogatom. Aztán a további díszítéshez a közértben lett apró mandarin, meg este még felvágtam két almát szárított almakarikának. A vásárlásból hazaérve persze egyből elkezdtem összerakni azt a bizonyos koszorút, közben pedig még arra vonatkozólag is támadt ötletem, hogy a madarak etetését hogyan oldhatnám meg a kertemben egy kicsit elegánsabban annál, hogy kiszórom nekik az ennivalót, és kész. No, de erről majd egy másik bejegyzésben…

Fűszertartó kreatívoknak

Már elég sok felbontott, zacskós fűszer felhalmozódott nálam, áttekinthetetlenül szétnyúlva néhány dobozban.

Egy barátomtól még jó régen kértem pár kiürült gyógyszeres dobozt virágmagnak, s ő egész szatyornyi gyűjteménnyel örvendeztetett meg.

Valamelyik nap főzés közben rájöttem, hogy ezt a kettőt össze lehet kombinálni, és akkor végre szakszerűen tárolom a fűszereket, és a gyógyszeres tégelyek sem a sufniban porosodnak tovább.

Az ötlet megvalósítása sem váratott sokat magára.

A fűszeres zacskókból a címkézést is megoldottam. Tettem a tégelyekre és a fedőkre is jelzést, így bárhogyan is tárolom őket, gyorsan megtalálom, amit keresek, no és a fedőket sem cserélem össze. A dobozok akkorák, hogy kényelmesen elfér bennük egy zacskónyi fűszer, és könnyű kimérni belőlük teáskanállal a szükséges mennyiséget. Nem csak a fénytől védik és jól zárt térben tartják a fűszereket, de a tetejükbe épített szilikagél még a nedvesedést is megakadályozza. Mosogatni se kellett a belsejüket, hiszen a korábbi tartalom miatt elég tiszták voltak. Örülök, hogy sikerült praktikusan újrahasznosítanom őket.