Nagyon mákos kocka

Az általam megmagyarázhatalan okból mellőzött összetevők sorában igen előkelő helyet foglalt el a mák. Egészen mostanáig. S ha már lúd, legyen kövér: mint a sütemény neve is mutatja, nem épp kispályás a mák adagolását illetően. Öröm látni, hogy nem csak én lelkesedem a tészta-töltelék arány ilyetén eltolásáért utóbbi javára :-) Kaldeneker receptjeiben pedig eddig még nem csalódtam, így nagy nekikészülés után kipróbáltam ezt is.

Az első kellemetlen nehézség rögtön a mák ledarálása volt. Dédnagymamám mákdarálója megbosszulta, hogy húsz év nyugalom után munkára lett fogva :-) No, de ilyen apróság csak nem szegi kedvem! Főleg, hogy a darált mák jó illatú. Nem kizárt, hogy akkor finom is...

Darált mandula híján diót gyúrtam a tésztába, meg persze Graham lisztet. A receptben szereplő cukormennyiséget meg átszámoltam folyékony édesítőre. Ha a keksznyomós tésztákba jó, akkor ebbe is. Tényleg jó lett. Annak meg külön örültem, hogy a tetejét nem nyújtani kellett, s bele lehetett reszelni az aljának a szélén leesett darabkákat is.

Míg a tészta pihent, összeütöttem a tölteléket is. Jó állagú, könnyen kenhető massza lett, a tejbegríz teljesen beleveszett a mák feketeségébe. Szerintem nem csak ilyen sütibe, hanem bejglibe is alkalmazom majd, bár abba vagy apróbb mazsola kell, vagy össze kell egy kicsit vágni.

Az egész végül kicsit hamarabb megsült, mint a receptben szerepelt, de ez nyilván erősen sütőfüggő. Alig bírtam kivárni, hogy hűljön egy kicsit, és megkóstolhassam. Langyosan persze még nem lehetett szépen kiemelni a tepsiből, így kiskanállal kóstoltam meg az egyik sarkát. Aztán szépen el is fogyott egy sornyi a széléből. Ennyit arról, hogy nem szeretem a mákot :-)

Másnap meg már szépen lehetett szeletelni is.

Harmadnapra meg már nem maradt.