A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zabliszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zabliszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. december 29., csütörtök

Plébános mézeskalácsa (laktovega)

Bár van jól bevált mézeskalácsreceptem, ez annyira megtetszett, hogy rászántam magam a kipróbálására. Érdekelt, mit tesz a tészta állagával és ízével a szokásosnál több zsiradék, no meg reméltem, hogy Istinél is nyerő lesz egy ilyen jó tejes mézeskalács.

Nem is kellett csalódnunk; sütés után rögtön puha, ízletes, visszafogottan édes csemege lett belőle, és nincs semmi ördöngősség az elkészítésében. A próba adag hamar elfogyott, karácsonyra ismételnünk kellett.


Hozzávalók 5 nagy tepsi figurához
  • 10 dkg vaj
  • 2 dl méz (személyesen a termelőtől vesszük a piacon)
  • 1,5 dl tejszín vagy zsíros tej (házi, ez is a piacról)
  • 2 evőkanál mézeskalácsfűszer (vagy őrölt fahéj, szegfűszeg, gyömbér keveréke)
  • 1 evőkanál szódabikarbóna
  • 1/2 kg teljes kiőrlésű liszt (lehet csak búza vagy vegyesen is, például háromgabonás kenyérpor, ami teljes kiőrlésű búza-, árpa- és zabliszt keveréke)
  • darált dió a nyújtáshoz (vagy mogyoró, mandula, tetszés szerint)
  • tetszőleges olajos magvak és/vagy összevágott aszalványok a díszítéshez (elhagyható)
Gőz fölött megpuhítottam a vajat, majd kézi habverővel jól elkevertem a mézzel, a tejszínnel és a fűszerrel. Ezután fakanálra váltottam és hozzádolgoztam a szódabikarbónás lisztet. A kapott lágy tésztát letakarva a hűtőbe tettem egy éjszakára.

Másnapra sokat keményedett, így már könnyű volt vele dolgozni. Liszt helyett kevés darált diót szórtam alá, úgy nyújtottam kisebb adagokban 3-4 mm vastagságúra, majd figurákat szaggattam belőle. Isti szilikon sütőlappal bélelt tepsire rakosgatta (lehetnek közel egymáshoz, nem nőnek jelentősen), és 180 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt aranybarnára sütötte. Alhangon megsütve omlós, tovább sütve egyre ropogósabb (csak arra figyeljünk, hogy ne égjen meg), és mindkét esetben puha, rögtön fogyasztható, kihűlés után sem keményedik ehetetlenre. A sütőből kivéve érdemes a tepsin hűlni hagyni pár percig, úgy könnyebb leszedni és a formáját is biztosan megtartja.

Most csak figurák lettek, de egyébként "szobrászkodáshoz" is alkalmas állagú ez a tészta.

A kiinduló receptet Antal Valinál találtam.
 

2011. június 4., szombat

Bodzavirágos amerikai palacsinta vagy gofri (vegán)

Jó ideje gazdagon virágoznak a környékbeli bodzabokrok, úgyhogy egy-egy kellemes séta keretében gyakran gyűjtünk róluk egy csokornyi illatos virágot. Itthon aztán fel lehet dobni vele a limonádét, vagy belesütni valamilyen tésztába. Most éppen ebbe:

Egy nagy tálba szórtam 15 dkg háromgabonás süteményport*, majd 3-4 részletben hozzáadtam kb. 3 dl vizet, és simára kevertem (a normál palacsintatésztánál sűrűbb legyen). Beletépkedtem 6-7 nagy bodzavirágtányérról a virágokat, kihagyva a vastag zöld szárakat. Aztán kevertem még hozzá 1 evőkanál sötétbarna nádcukrot, 1 evőkanál lenmaglisztet és 1 teáskanál szódabikarbónát, végül pedig 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolajat. (Bodzavirágszezonon kívül használhatunk szárított bodzavirágot, vagy egyszerűen ki is hagyhatjuk ezt belőle - az alap így is remekül használható.)


Az amerikai palacsintához felforrósítottam egy teflon palacsintasütőt, és evőkanálnyi adagokat tettem bele a tésztából, amik kisebb tenyérnyire terültek el. Mikor már nem látszott teljesen nyersnek a tetejük sem, megfordítottam őket, és a másik oldalukat is világosbarnára sütöttem. Fontos, hogy kis lángon csináljuk mindezt, mert ha túl gyorsan sütjük, nyers marad a közepük.


Próbaképpen gofrisütőben is sütöttem néhány adagot ugyanebből a tésztából. Sokkal tovább kell sütni, mint a hagyományos tésztákat, de egyébként ízletes és ropogós csemege lesz türelmünk jutalma.

Akácmézzel megkenve, friss eperszeletekkel kirakva tálaltam mindkettőt. A rácsorgatott méz mennyiségével ízlés szerint szabályozható az édessége. Aki akarja, tejszínhabbal is megfejelheti még (csak úgy már nem lesz vegán).

* Nekem még egy régebbi beszerzésből van ilyenem, egyébként sajnos kivonták a forgalomból. Vanília nélküli változata, a háromgabonás kenyérliszt viszont elérhető, készítsük ebből, csak tegyünk még mellé 1 teáskanál vanília kivonatot vagy az 1 evőkanál barna cukor házi vaníliás cukor legyen.
 

2010. augusztus 21., szombat

Háromgabonás kenyér (vegán)

A háromgabonás süteménypor után a kenyérliszt kipróbálása is sorra került. Elsőként egy nagyon egyszerű összetételű kenyeret készítettem ennek felhasználásával, szinte csak a kötelező elemeket mellétéve.

Az alábbiak kerültek a kenyérsütő gép üstjébe, hogy tésztát gyúrassak belőle:
  • 2,5 dl víz (kb. - mindent összedolgozva egy puha, de nem ragacsos tésztagombócot kell kapni)
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 teáskanál só
  • 1 teáskanál barnacukor
  • 50 dkg háromgabonás kenyérliszt
  • 2-3 evőkanál magkeverék (elhagyható, de igazán feldobja, ha mégis belekerül)
  • 2 dkg friss élesztő (vagy lehet helyette 1 csomag - 7 gramm - szárított)
A megkelt tésztát végül nem a gépben sütöttem meg, hanem püspökkenyérformába emeltem, ott is kelni hagytam még, majd villanysütőben sütöttem készre (előmelegítés nélkül 200 fokra kapcsolva 30 perc, majd 180 fokra visszavéve 15 perc, plusz még a forró sütőben állt 15 percet).

Tapasztalataim:
Igazán jó állagú tészta lett belőle, amivel könnyű dolgozni. Szépen megkelt, és a kenyér is egyenletesen laza belszerkezetű lett, bár természetesen sokkal tömörebb, mint a fehérlisztes fajták, és barna lisztből is sütöttem már ettől lazábbat, puhábbat (igaz, nem ilyen minimál receptből). Ízre viszont finom, és meglehetősen laktató is, úgyhogy további kísérletezésre érdemes. Kipróbálok majd más kenyérreceptet is ezzel a lisztkeverékkel, valamint különféle péksüteményekbe is el bírom képzelni.

2010. augusztus 13., péntek

Pudingos szilvás süti (lakto-vega)

A webáruházas alapanyag-csomagból elsőként a háromgabonás süteményport próbáltam ki. Ez teljes kiőrlésű búza-, árpa- és zablisztből áll, némi vanília-őrleménnyel kiegészítve. Korábban sosem használtam ilyen jellegű kész lisztkeveréket, bár olyan sütireceptem akad szép számmal, amiben többféle liszt is szerepel. Most nem én határoztam meg a belekerülő lisztfajtákat és az arányokat, egyszerűen csak megfeleztem a fél kilós csomagot, és ezt használtam az alábbi sütemény omlós tésztájának alapjaként. Igazán könnyű volt vele dolgozni, és az eredmény is kiváló lett mind állagában, mind ízében.

Mivel nem találtam igazán kedvemre való szilvás pite receptet a neten, csak a szerkezetre vonatkozó ötleteket vettem belőlük, és így valósítottam meg reformosan, tojásmentesen:


Pudingos szilvás süti
(lakto-vegetáriánus recept)

Hozzávalók:

A tésztához:
A pudinghoz:
A tetejére:
  • 12 nagy szem szilva (illetve amennyivel sűrűn ki lehet rakni a tetejét)
  • 1 kis marék dió
  • 1-2 evőkanál méz

Elkészítése:
  1. A tésztához egy tálba öntjük a süteményport, elkeverjük a szódabikarbónával, hozzáreszeljük a hideg vajat, majd a mézzel és szükség szerint egy kis vízzel gyorsan összedolgozzuk (fontos, hogy a vaj ne olvadjon meg a kéz melegétől).
  2. Kézzel beleegyengetjük egy közepes méretű tepsibe úgy, hogy jó magas pereme legyen a szélén.
  3. Betesszük a sütőbe, azt bekapcsoljuk 180 fokra, és amíg ez előzetesen sül, elkészítjük a pudingot.
  4. Ehhez a keményítőt simára keverjük pár kanál tejjel, majd hozzáadjuk a többihez, és kis lángon, állandó kevergetés mellett sűrűsödésig főzzük, a vége felé pedig hozzáadjuk az ízesítőket is.
  5. Kiemeljük a sütőből a tepsit a tésztával, és rásimítjuk a pudingot. Kirakjuk a tetejét fél szilvákkal, magházukkal felfelé, belenyomva őket a pudingba. Végül megszórjuk a tört dióval, majd megcsorgatjuk egy kis mézzel.
  6. Visszatesszük a sütőbe, és még kb. 15 percig sütjük 180 fokon. Akkor van kész, amikor a tészta láthatóan barnul és elvált a tepsitől - eddigre a szilva is megpuhul és a dió is megpirul a tetején.
  7. Kis kockákra vágva tálaljuk. Langyosan és kihűlve egyaránt finom.
Megjegyzés: A tésztája egy nagyon jó omlós alaptészta, más sütikhez is bátran használható.


Idő: kb. 1 óra elteltével lehet enni, és kb. fél óra munka van vele
Pénz: kb. 500 Forint
Hazai alapanyagokból, a vanília kivételével.

2009. szeptember 18., péntek

Krumplis pogácsa

Vegán, élesztőmentes sós csemege vendégvárónak, utazáshoz, vagy csak úgy:

4 szem, tojásnyi méretű héjában főtt krumplit (maradék) meghámoztam, késsel nagyobb darabokra vágtam, majd krumplinyomóval összetörtem. Ezután pedig hozzáraktam mindazt, amiről úgy gondoltam, hogy szükséges egy ilyen tésztához: 25 dkg lisztet (most Graham és zablisztet vegyesen, valamivel több volt a Graham), 1/2 csomag sütőport, 1 csapott kiskanál sót, kb. 1 dl étolajat, és annyi vizet, hogy puha, de nem ragadós tésztát kapjak (kb. 1 dl, de erősen függ a szükséges mennyiség a krumplitól és a liszttől). Kinyújtottam, hajtogattam, majd újra kinyújtottam, kb. 2 cm vastagra. Megszórtam szezámmaggal, és nyújtottam még rajta valamennyit, hogy jól belenyomódjon a mag. (Szezámmag helyett mondjuk lenmaggal, mákkal, összevágott napraforgómaggal, tökmaggal is el bírom képzelni.) Ezután éles késsel bevagdaltam a tetejét, és kis pogácsaszaggatóval kiszaggattam. Vékonyan kiolajozott tepsire sorakoztattam; lehet sűrűn rakni, alapvetően nem oldalra nő. A leeső darabokat összegyúrtam, és további pogácsákat formáztam belőle ugyanígy (ezeknek persze már a tésztájában is volt szezámmag). 40-nél valamivel több lett összesen, éppen ráfért a tűzhely sütőlemezére. 180 fokon kb. 30 perc alatt sült meg. Kívül enyhén ropogós, belül puha pogácsák lettek.

2009. március 15., vasárnap

Piros-fehér-zöld keksz

Egy régebbi receptem variációja a nemzeti színek jegyében:

Egy tálban jól elkevertem az alábbiakat:
  • 15 dkg apróra reszelt sajt (én egy tekercs füstölt parenyicát használtam úgy, hogy a héját leszedtem, és csak a belsejét reszeltem le)
  • 20 dkg zabliszt (reform lisztjeim közül a legfehérebb, amiből magában is lehet tésztát készíteni)
  • 1 teáskanál só
  • 1 teáskanál sütőpor
Hozzáadtam még ezeket is, és lágy, de nem ragadós tésztává gyúrtam:
  • 1 dl étolaj (úgy szemre)
  • kb. 1 dl víz
A tésztát három részre osztottam, és egy-egy részhez hozzágyúrtam az alábbi természetes színező-ízesítő anyagokat:
  • a piroshoz: 1 kiskanál pirospaprika
  • a fehérhez: 1 evőkanál szezámmag
  • a zöldhöz: 1 evőkanál szárított petrezselyemzöld, apróra morzsolva
Külön-külön hurkává sodortam mindegyiket, majd kicsit ellapítottam és egymásra raktam őket. Innen lehetett volna szeleteléssel vagy nyújtással-szabdalással is kekszeket gyártani, én azonban inkább elővettem kedvenc keksznyomómat, és azzal formáztam a kikent tepsire.

180 fokon 15 perc alatt sült meg. A tányéros képen az összesnek kb. a harmada látható. Laza, ropogós kekszek lettek, melyekben határozottan érezni a sajtot és a színezéshez használt ízesítőket is.

Megjegyzés: Így nagyon könnyű volt formázni, és a kész kekszek egyáltalán nem törnek a "toldásoknál". Csak zablisztből elég omlós a nyers tészta, keksznyomó nélküli formázáshoz javaslom egy részét (legalább a felét) teljes kiőrlésű búzalisztre cserélni.

Ráadás felfedezés: Magyar hozzávalókból sikerült mindezt elkövetnem.

Ha Kisvirág nem hirdette volna meg ezt a játékot, akkor valószínűleg csak egyszerű sajtos-szezámmagos kekszet sütöttem volna... De így sokkal érdekesebb volt! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails