Almakompót (vegán)

Ebben a hideg időben nincs is jobb, mint egy bögre melengető finomság. Mondjuk egy almakompót, ahogy én készítem:

Közepes lábast félig engedek vízzel. Meghámozok egy fél citromot, és belekarikázom (ha tele van magokkal, azokat kipiszkálom). Aztán almát hámozok, és falatnyi kockákra vágva rakom a citromos vízbe. Legyen jó tartalmas, de azért lepje el a lé. Beledobok egy rúd fahéjat is, meg ízesítem (sötét) barna cukorral (kb. 2-3 evőkanál; pontos mennyiség kóstolgatás alapján megállapítva). Felforralom, és amint puha az alma, zárom is el alatta a lángot, hogy véletlenül se főjön szét. Langyosan vagy kihűlve egyaránt fogyasztható, tányérból leves helyett, vagy bögréből "csak úgy", lehet inni külön a levét, vagy enni csak az almát, vagy leturmixolni rostos lének, vagy keverni hozzá müzlit, vagy besűríteni a levét egy kis vízben simára kevert keményítővel, vagy ahogy csak tetszik! Vegán sütikbe is jó a leve, víz helyett. Ha pedig netán van kéznél egy túlérett banán, belekarikázva egészen különleges ízt ad neki (maga a főtt banán nem egy nagy szám, de a kompót összességében igen kiváló lesz tőle; és kevesebb édesítést igényel). Még egy tipp: a fahéjrudat egy használat után még nem dobom ki, hanem kiteszem kistányérra és megszárítom, s alkalomadtán újra használom mindaddig, amíg érzem az illatát.
 

Forró csoki (laktovega)

Csupa meglepetés tud lenni egy örökölt spájz tartalma. Ami rég avas vagy menthetetlenül molyos, az persze - jellegétől függően - megy a kukába vagy a komposztba. No de ami ránézés és kóstolás útján ehetőnek nyilváníttatik, az előbb-utóbb asztalra is kerül. Szigorúan valami egyszerű dolog részeként, aminek az elkészítéséhez elég egy villanyrezsó, egy lábas, meg lehetőség szerint minél kevesebb aktív közreműködés.

Az összevágott étcsokit egy üveges sütiporból "guberáltam" ki (a teljes kiőrlésű liszt sajnos már tönkrement benne, így eredeti formájában nem volt felhasználható). Jó minőségű, narancsos csoki volt valamikor, tippem szerint az elefántos fajta. Így ma kakaó helyett forró csokit ittam inkább. (Isti sajnos finnya az ilyen meghatározatlan korú valamikre, úgyhogy ő maradt a kakaónál.) Felmelegítettem egy bögre házi tejet, majd beleszórtam 4-5 teáskanálnyi csokit, kevergettem egy kicsit, s miután a csoki túlnyomó része feloldódott, jóízűen elkortyolgattam. Az alján megültek a nagyobb csokidarabkák, de pár perc alatt azok is puhára olvadtak, és igazán remek volt felszívni őket szívószállal. Szerencsére még maradt alapanyag, úgyhogy holnap ismétlés várható. Nem a fotó, hanem az élvezet miatt :)
 

Paradicsomkoktélok 2. (vegán)

A múltkori kör után kicsit sajnáltam, hogy nem volt több piros paradicsomom, ezért a legszebb fajta koktélból olyan keveset tudtam csinálni. A piaci jószerencse azonban úgy hozta, hogy egy héttel később is tudtam még venni egy jó adagot abból a szuper sárga koktélparadicsomból, és ezúttal piros is akadt mellé bőven. Lett hát sorozatgyártás (12 db 330 ml-es és 2 db 500 ml-es üveg):


Aztán lett olyan is, amibe a piros paradicsomok apraját tettem be egészben, egyébként ugyanúgy csináltam (3 db 400 ml-es és 2 db 720 ml-es üveg). Ez nem annyira látványos, viszont szerkezetében kétségtelenül jobban hasonlít a konzervre, mint a natúrbefőttként eltett változat. (A kis paradicsomok héját elég vékonynak ítéltem, így eltekintettem a meghámozásuktól, de persze ízlés szerint meg lehet futni ezt a kört is.)


Végül lett csak lé is a pirosból (7 db 330 ml-es üveg). Mivel elég apró szemű (de finom és igencsak rostos) volt, nem vesződtem a hámozással, hanem héjastul főztem meg (de messze nem annyira, mint hagyományosan szokás), úgy turmixoltam le, és persze így nem lehetett megspórolni a szűrést. Ez a fajta lé így teljesen sima, leginkább ivólének való (szósznak ezt a másik változatot ajánlom).


Idő: kb. 5 óra volt mindenestül
Pénz: 2000 Ft (600 Ft volt a 4 kg sárga koktélparadicsom+ 1400 Ft a mintegy 11 kg piros vegyesbazár, és valamennyit ettem is meg belőle frissen)
Csakis hazaiból!

Meggyszörp (vegán)

Az idei gyümölcsfelhozatal mellett egyáltalán nem jeleskedem befőzésben (szerencsére elég sok régebbi befőtt, dzsem, lekvár, ivólé, stb. van még itt-ott, tehát akár ki is maradhat egy szezon). Most sem nagy tételben készítettem ezt az italt, és egyáltalán csak azért vetemedtem a gyümölcs megfőzésére, mert önmagában nem annyira ízlett. Érett, lédús, de eléggé savanyú cigánymeggyről van szó, léárunak tökéletes.


A meggyet (kb. 3/4 kg; igen, tudom, kispályás mennyiség) alaposan megmostam, majd kimagoztam, és egy megfelelő méretű edényben feltettem főni. Már kezdetben volt annyi saját leve, hogy nem kellett vizet önteni alá. Időnként megkeverve addig főztem, míg kiengedte a levét. Ekkor a lé nagy részét leöntöttem róla, és némi gyümölcscukor hozzáadásával tettem ízletessé (nekem most 3 dl léhez ment 1 evőkanál gyümölcscukor, de persze meggy- és ízlésfüggő). Azon melegében beüvegelve és lezárva, majd szárazdunsztban kihűtve el lehetett volna tenni későbbre is, most azonban alig vártam, hogy kihűljön, és szódával hígítva élvezzem ezt a nagyszerű frissítőt (arány ízlés szerint, nagyságrendileg valahol 1/3 és 1/4 rész szörp között).

A visszamaradó meggyet is ízesítettem egy kis gyümölcscukorral (1 evőkanál) meg egy kupica rummal, és összefőzve meggyszószként fogyasztottam el pirított darával (ezúttal a keményítős sűrítést kihagytam, hiszen a rövid lére hagyott és némileg szétfőtt meggy elég sűrű volt önmagában is). Tömegarányosan dzsem kocsonyásítóval összefőzve remek dzsem, vagy kocsonyásító nélkül valamivel tovább főzve lekvár is lehetett volna belőle (de ennek nyilván csak nagyobb mennyiség esetén van értelme).

Eperszezon!

A héten végre beértek az első saját eprek, sőt, mostanra már egész jó mennyiségeket tudok szüretelni nap mint nap. Egyelőre még elfogy frissen, meg időm se nagyon van kreatívkodni belőle, de azért majd igyekszem. Tavaly nagyjából fel is raktam az elmaradhatatlan műsorszámokat, de persze a lehetőségek végtelenek...

Tegnap például eper szörp iránt érdeklődött e-mailben egy kedves olvasóm. Mivel mást is érdekelhet, ide is kiteszem, hogy milyen tippeket adtam a témában:
"Eper szörpöt kifejezetten nem szoktam készíteni, de puha, lédús fajta eperből a dzsemfőzés melléktermékeként előfordul, hogy ilyen is lesz. Felfőzöm az előkészített epret, és ha túl sok levet engedett, akkor azt nem elfőzöm róla, hanem leszűröm, és a sűrű, darabos részéből készítem el a dzsemet, a levet pedig ízlés szerint ízesítem (cukor/méz, citromlé), felforralom, majd forrón üvegekbe szedem és azonnal lezárom. Felbontás után lehet inni tisztán vagy tetszés szerint hígítva (vízzel/szódával). Ez - ha nem is teljesen áttetsző - kevésbé rostos, alkalmas hígítható szörpnek is. Ha az eper húsából nem dzsem lesz, hanem azt is beleturmixolom, és ízlés szerint vízzel (vagy esetleg pici fehérborral) hígítom, akkor rostos ivólé lesz. Ez nagyon finom úgy is, hogy édesítésnek jó érett banánokat turmixolok bele. Friss fogyasztásra akár fel se főzöm, ha tárolni akarom, akkor viszont természetesen hőkezelni kell, hogy elálljon."

Aki pedig nem olyan szerencsés, hogy saját termésű eperből dolgozhat, annak ajánlom figyelmébe ezt a vásárt Lajosmizsén, ami 2010. június 5-én (szombaton) lesz (a plakát rákattintva nagyítható, illetve a hivatkozott honlapra is érdemes ellátogatni).


Jó eprészést mindenkinek!

Adventi kényeztetés

GasztroRéka oldalán olvastam a minap erről a teakeverékről, és örömmel nyugtáztam, hogy nemhogy Ausztriáig, de még a legközelebbi boltig se kell elmennem, ha ilyet akarok inni, mert mindegyik összetevője fellelhető itthon. Igaz, a tartós változathoz a citrushéjat és az almát még előbb szárítani kellett, de ez egy-két éjszaka alatt megoldható a radiátoron.

A következőket kevertem össze:

• 2 teáskanál szárított citrushéj (citrom és narancs héja krumplihámozóval vékonyan levágva, majd kis darabkákra aprítva és megszárítva - ez a mennyiség 1 kisebb gyümölcs héja)
• 2 teáskanál szárított bodzavirág (saját gyűjtés)
• 2 teáskanál szárított hársvirág (gyógynövényboltból hársfavirágzat, amit egyébként megfázás-gyógyszerként tartok itthon)
• 2 teáskanál szárított csipkebogyó (saját gyűjtés; ollóval összeaprítottam)
• 2 teáskanál szárított almahéj (a szokásosnál jóval vastagabban hámoztam le 1 közepes méretű, édes almát, és bekeverés előtt ollóval összeaprítottam a száraz héjat; azért pont a héjas részt használtam, mert a sárga-piros színe igazán feldobja a keveréket)
  
• 10 apró szegfűszeg

Nem árt, ha zárt dobozban áll egy kicsit a keverék, hogy átvegyék egymás aromáját az összetevők.

Felhasználáskor felforralok 1 bögre vizet, majd ráöntöm 1 teáskanál ilyen keverékre, és addig hagyom ázni, amíg ihatóra hűl. Én natúr szeretem a teákat, de persze ízlés szerint lehet mézezni, citromozni. (S ha kedvünk tartja, a tetejére felúszó almát is megehetjük, valamint a kiázott csipkehús is finom, csak azt ki kell kotorni a kiázott virágok közül.)

A fenti adag csak kísérleti mennyiség volt, körülbelül negyedig lett vele egy régi teásdoboz, amiben valamikor 100 gramm fekete tea volt.

Gasztroajándéknak is kiváló, mondjuk egy ilyen csomagolásban. Persze aki a fekete teákat kedveli inkább, annak meg ezt adnám.

Idő: maga az összekeverés néhány perc, a citrushéj és az almahéj szárítása igényel 1-2 nap várakozást
Pénz: kb. 500 Forintból kitelik egy 100 grammos adag még akkor is, ha mindent venni kell hozzá
Hazaiból, a citrushéjak és a szegfűszeg kivételével.

Szőlős birsalmasajt

Így szezon végén egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hogy a birsalmasajtnak - a lekvárral ellentétben - nem kell üveg. S ami lekvárként már bevált, miért ne lehetne ennél is bevetni? Nevezetesen az Othello szőlővel való párosítást. A színének és az ízének is jót tesz!

A szokásos módon készítettem a birsalmasajtot, csak az előkészített birsdarabkákat nem vízben, hanem szőlőlében főztem meg, majd abban hagytam langyosra hűlni, és csak utána szűrtem le. A mustkészítéskor félretett kb. 3/4 liternyi levet használtam fel hozzá (ez 1 kilónyi jó érett szőlőből nyerhető ki, ha nem préssel, akkor krumplinyomóval összetörve, majd leszűrve), és ebbe úgy 2 kilónyi birs fért el (hámozatlanul mérve) - nyersen nyugodtan kilóghat, mert főzéskor csökken valamennyit a térfogata, így éppen el fogja lepni a színes lé. A szőlő édességének köszönhetően így még kevesebb gyümölcscukorral is ízletes lett a sajt, a visszamaradt lé pedig igazán finom itóka úgy, ahogy van.

(Hétfő óta még nem száradt ki teljesen, úgyhogy a képen az egész lapot tudom megmutatni. Ebből fogok majd különféle formákat vágni süteményszaggatókkal.)

Idő: kb. 2 óra + szárítás
Pénz: kb. 350 Ft a fenti adag, ebből lett egy kb. 20*30 cm-es lap
A gyümölcsök természetesen hazaiak voltak - mi több, a környéken termettek, az a kis gyümölcscukor viszont Németországból jött.

Piros must

A múltkori adag fehér után a hétvégén összejött Othellóból is:


Idő: kb. fél nap, meg utána még egy-két napig időnként tekerve a présen jön egy kis "ráadás" lé
Pénz: 2000 Forint volt a 2 láda (bő 20 kg) szőlő, amiből 4-5 kilónyit félretettem friss fogyasztása, a többi került a présbe. Ebből lett 8 liter lé eltevésre (a képen látható) + kb. 1 liter friss fogyasztásra, tehát valamivel 200 Forint/liter alatt.
Hazai, mi több, környékbeli alapanyagból (kb. 5 km-re termett a szőlő a házamtól).

Fehér must

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is táraztam némi szőlőlevet:

A friss fehér szőlő ezúttal nagyjából leszemezve és valamennyire összenyomkodva került a kis présbe. Idén is a hőkezelés nélküli, nátrium-benzoátos tartósítási módot választottam, és másnap elhelyeztem az üvegeket a sufniban egy polcon (itt egyenletesen hűvös, "pince-hideg" van). Részletes leírás (tavalyról) itt.

Tervben van még egy felvonás, jó érett Othello szőlőből.

Idő: kb. fél nap, meg utána még egy-két napig időnként tekerve a présen jön egy kis "ráadás" lé
Pénz: 2000 Forint volt a szőlő, amiből lett 9 liter lé eltevésre (a képen látható) + kb. 2 liter friss fogyasztásra, tehát valamivel 200 Forint/liter alatt
Hazai, mi több, környékbeli alapanyagból (kb. 5 km-re termett a szőlő a házamtól).

A túlérett barack

Még a hétvégén készítettem ezt az adag ivólevet, mivel sikerült ugyanannál a néninél, ugyanazt a fajta kopaszbarackot vennem, mint amiből tavaly már bevált:

Utója volt már, olyan érett, hogy gyümölcscukor hozzáadása nélkül is nagyon ízletes lett belőle a lé - a fahéjat meg egész egyszerűen elfelejtettem :) Részletes leírás itt.

Kilátásban van körtéből és birsből is - még ha ez utóbbi biztos nem is lehet ilyen natúr változat.

Idő: bő 2 óra alatt kész volt az egész, persze ehhez kellett, hogy a 10 literes fazékban egyszerre meg tudtam főzni az egészet, az üvegeket pedig már csak átöblíteni kellett, mert alaposan elmosva várták bedobozolva, hogy megtöltsem őket valamivel
Pénz: 650 Ft volt a 6,5 kg barack, amiből némi vízzel felöntve 10 liter lé lett (nem túl híg, hiszen azt az íze bánta volna, csak olyan szívószállal is iható)
Hazai, helyi alapanyagból, sokadszor újratöltött üvegekben.

Meggylé és meggylekvár

A tavalyi sikerre való tekintettel idén is akartam sült meggyet eltenni. Aztán úgy alakult, hogy a beszerzett meggy állaga nem volt alkalmas mindehhez. No igen, végülis az íze alapján választottam épp ezt a túlérett, puha gyümölcsöt, mindjárt egy ládányit...

Otthon az alapos válogatást és mosást a magozás követte, egyenesen a legnagyobb felületű tepsimbe, amit elég mélynek tartottam ahhoz, hogy jó sok gyümölcsöt elnyeljen. Mindenféle nyomkodás nélkül is tekintélyes mennyiségű levet engedett, amit lekanalaztam alóla, és némi gyümölcscukorral ízesítve finom itóka volt.

A meggyet pedig beraktam a sütőbe, indulásként 200 fokra. Időnként ránéztem, hogy ha sok levet enged, még időben le tudjam szedni. Minden várakozásomat felülmúlva végül bő másfél liternyi jött le róla, 3 felvonásban. Ez persze friss fogyasztásra már soknak bizonyult, úgyhogy pár kanálnyi gyümölcscukorral összeforralva beüvegeltem, mint az ivóleveket szoktam. Igaz, lehet, hogy töménysége miatt ez inkább szörpként végzi majd a fogyasztáskor.

A többi meggyet pedig addig sütöttem - egy idő után kicsit visszábbvéve a hőfokot - amíg lekvár állagúra sűrűsödött. Kóstolgatás alapján úgy döntöttem, hogy ezt sem rontaná el egy kis gyümölcscukor, úgyhogy a vége felé adtam hozzá pár kanállal. Elég hosszadalmas volt (nem néztem pontos időt, de kb. 5 óra hosszát volt a sütőben), mire elkészült, bár szerencsére a léleszedésen kívül különösebb dolgom nem volt vele közben. A végén egy fél deci rumot kevertem a kész lekvárhoz, majd előkészített üvegekbe töltöttem, pár percre fejreállítottam, aztán visszafordítva szárazdunsztba raktam kihűlni.

Sült meggynek ez azért nem volt alkalmas, mert az elején nagyon sok levet engedett, mire meg már kezdett koncentrált íze lenni, eléggé szétmentek a szemek. Így végül kipróbáltam, hogy milyen is sütőben készíteni lekvárt. Kétségkívül kényelmes, bár nem túl hatékony: a tepsi eleve korlátozza az egyszerre feldolgozható gyümölcsmennyiséget (még akkor is, ha nagy és púpozva meg van rakva - úgyis összeesik elég hamar), és ráadásul ahhoz képest elég kevés lekvár lett belőle a végén - miközben ennyit még szerintem sose égettem a sütőt egyhuzamban. Szóval nemigen fogom megismételni az akciót másféle gyümölccsel.

Nem tévedés, tényleg nincs benne tartósító, és cukor is csak minimális (natúran még nekem is savanyú volt :) A korábbi évek tapasztalatai alapján azonban nem aggódom a tartóssága miatt. A hőkezelés és a tiszta üveg a jól záródó fedővel elég biztosíték.

Költségbecslés:
Felhasználtam hozzá: 10 kg meggyet (1000 Ft) + kb. 25 dkg gyümölcscukrot (kb. 200 Ft) + igencsak nyomtam egy kicsit a villanyszámlán. A befektetett munkából a meggy kimagozása volt a legnagyobb falat.
Ebből lett: kb. 1 liter friss, nyers meggylé, 5 Kubus üveg (330 ml-es) meggyszörp, 4 üveg (370 ml-es) + egy kicsi meggylekvár. Meg maradt egy kilónyi meggy friss fogyasztásra, mert ezeket a szemeket nem tartottam alkalmasnak befőzéshez.

Párolt káposzta paprikás zabtörettel

Káposztakészleteim leépítése jegyében készítettem tegnap a következő ételt ebédre:

A párolt káposztához fogtam egy kis fej káposztát, és nem túl vékonyan felszeleteltem. Arra is ügyeltem, hogy a csíkok ne legyenek túl hosszúak, meg hogy a torzsa által összetartott darabok is legfeljebb falatnyiak legyenek. Vastag aljú edényben kevés napraforgóolajat melegítettem, majd rátettem a feldarabolt káposztát, és időnként megkeverve roppanós-puhára pároltam. Nem forgattam állandóan, hanem hagytam, hogy az alja enyhén barnás színt kapjon (de persze meg ne égjen). Mikor kész volt és már levettem a tűzről, egy kis szójaszószt forgattam hozzá.

Közben megfőztem a zabtöretet. Ez új alapanyag a konyhámban, nemrég szereztem be belőle egy csomaggal. Zabból van, valahol félúton a szemes zab és a zabliszt között. Már ott a boltban úgy gondoltam, hogy valami paprikás jellegű dolog finom lehet belőle - hát most kipróbáltam! Még előző este átmostam, majd beáztattam egy bögrényit. Most pedig kevés felmelegített olajra szedtem egy lábasba, majd sóval, frissen darált borssal és őrölt pirospaprikával ízesítettem. Az áztatóvizéből is öntöttem még hozzá, és összefőztem. Gyorsan megvolt, mivel majdnem puhára ázott.

Tányérra szedtem a káposztát, a közepére pedig a főtt zabtöretből halmoztam (nem mindet, kb. 1-1,5 dl száraz magból készült kása kitesz egy adagot, főleg ha jó sok zöldség is van hozzá). Egyszerű, de ízletes ebéd lett, és közben további ötleteim támadtak a zabtöret felhasználását illetően. A zab áztatóvizének maradékát ittam meg utána.

A maradék paprikás zabtöret akár kenyérkencének is elment volna (kicsit hígabbra főzve meg főleg, merthogy álltában is sűrűsödött még), de én nem igazán rajongok ezért a műfajért (vagy ha mégis megeszem, akkor külön, hozzá - sosem szerettem a megkent változatot). Inkább kásaként kanalaztam el, és egy kis savanyúságot ettem hozzá. (Ez a savanyúság amolyan "próbaüzem" volt egy nagyobb szabású akció előtt, amiről hamarosan beszámolok majd.)

Csipkebogyós-mákos muffin

Amikor elolvastam ezt a receptet Citromfűnél, egyből beindult a fantáziám, hogy mit lehetne ebből kihozni reformosan, és még jobb esetben akkor már vegánosan is. Ma megvalósítottam a tervet:

Egy tálban összekevertem az alábbiakat:

• 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
• 1/2 csomag sütőpor
• 1 evőkanál rizsliszt
• 5 evőkanál egész mák (igen, egész)
  
• 2 evőkanál őrölt lenmag

Aztán hozzáöntögettem még az alábbiakat is, és az egészet jól elkevertem:

• kb. 1 dl házi hecsedli lekvár (pont elfogyott egy kis maradék a hűtőből)
  
• 1 dl étolaj (úgy szemre)
• kb. 2 dl víz a megfelelő állaghoz (remekül ki lehetett öblíteni vele a lekváros üveget)

Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam (12 darab lett). Megszórtam a tetejét egy kis barnacukorral (1 teáskanálnyi ment el az összesre). 180 fokon megsütöttem. Kb. 30 perc elteltével mutatta késznek a tűpróba.

Szépen feljött, és a mákszemek is egyenletesen oszlanak el benne. Ízletes sütemény, érdemes volt kipróbálnom.

Máz és díszítés helyett inkább csipkebogyó italt készítettem hozzá: szárított csipkebogyót hideg vízbe áztattam (így nem mennek tönkre a csipkebogyó hasznos anyagai). Ez egy kellemesen savanykás itóka, és a megázott csipkebogyó-darabok is ehetőek belőle. (A képen látható még csak addig ázott, amíg elkészítettem a muffint; tovább áztatva még jobb.)

A muffint és az italt is lehet édesíteni ízlés szerint, én nem kívántam ezt. A muffinnál a lekvár édességét nem árt figyelembe venni.

Kelkáposztás egytál

Tegnap a kiadós kerékpártúra után ez lett az estebéd:

Előző este beáztattam 1 bögre árpagyöngyöt, majd reggel a pataki tálat is, fedelével együtt.

Az étel összerakásakor a következők kerültek bele: a beáztatott árpagyöngy leszűrve, 1 bögre víz, 1 kis fej kelkáposzta felcikkezve, kevés egész köménymag, 8 szem krumpli hasábokra vágva (felét meghámoztam, felét héjasan tettem be; szeretem a héjasnak az ízét, de ilyenkor már nem minden krumpli alkalmas erre), kb. 10 dkg füstölt parenyica (ezúttal nem reszeltem, hanem letekerve csíkokra húztam és azokat 2-3 centis darabkákra vágtam). (Vegán változatban is el bírom képzelni ugyanezt, egyszerűen a sajt nélkül.)

Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órát sütöttem, meg utána még bent hagytam egy kicsit az elzárt, de még forró sütőben.

Finoman megpárolódott az egész, a teteje még meg is pirult egy kicsit. Nekem a különösebb fűszerezés se hiányzott, a sózás meg aztán végképp nem (krumpli ide vagy oda). 3 bőséges adag, úgyhogy mára is maradt belőle.

Az új könyvbe belelapozva azt olvastam, hogy a gabonák áztatóvizét érdemes felhasználni a főzéshez, vagy egész egyszerűen meginni. Kapóra jött az árpagyöngy leve - s tényleg, meglepően kellemes ízű itóka volt.

Befőttek ideje

Ez is eljött: most már nem készítem, hanem fogyasztom őket - elég jó ütemben. Merthogy igen ízletesre sikerültek: eddig cseresznye, meggy, őszibarack, kopaszbarack, szilva és vegyes (körte + szilva + szőlő, fahéjrúddal) volt, ma este következik a vegyesből az a fajta, amelyikben az előbbieken túl bodzabogyó is van még. Átható gyümölcsízük van, merthogy nem is került más az üvegbe, csak érett, ízletes gyümölcs (ezzel a módszerrel tettem el mindegyiket, meg még paradicsomot is). Az egy évvel korábbi őszibarackokból is találtam még két üveggel, azoknak sincs semmi bajuk (pedig már akkor is hanyagoltam a tartósítót). A rumos változatok igen "ütősek", hiszen a jó zárás miatt nem tudott hova párologni belőlük az alkohol.

A mustok (fehér és piros) is finomak, és egy sem forrt meg. Örülök, hogy be mertem vállalni a hőkezelés nélküli eltevést, és inkább egy kis nátrium-benzoátot kevertem bele, meg persze jó helyen tároltam. Így most sem főzöm bele semmibe (mert akkor ugyanott lennék, mintha főzve raktam volna el), inkább megiszogatom natúr, üdítőként. Jövőre is készítek, ha sikerül megfelelő szőlőt szerezni hozzá.

A dzsemek is jól sikerültek, csak az nem akkora újság, mert a betöltéskor általában marad darab üveg, ami egyben kóstoló is. Meg azokat már korábban elkezdtem felbontogatni, mikor melyikhez volt kedvem, vagy kellett valamilyen étel kiegészítőjének (emiatt aztán általában több bontott üveg is sorakozik a hűtőmben).

Az ivóleveket is folyamatosan fogyasztom, szinte az adott gyümölcs szezonjának elmúltával kezdve. Ezekben sincs tartósító, tehát teljesen olyan, mintha friss kompótot turmixolnék össze. Kis mennyiséggel, külön azt úgyse csinálom, nagyban viszont elmegy. Paradicsomszószt is csak addig eszek házi léből, amíg meg nem jelennek a normális, napérlelte, ízletes paradicsomok a piacon. Akkor megint eljön a friss, nyers gyümölcs ideje.

Teák karácsonyra

Idén is készítettem fűszeres feketetea-keveréket:

Tegnap pedig kincsekre bukkantam a DM-ben. Vettem is gyorsan kipróbálásra magamnak, meg ajándékba is.

Ez egy fűszeres vörös tea:

Ez meg egy gyümölcstea:

Kibontva ilyenek (rögtön fémdobozba töltöttem őket, hogy minél kevesebbet veszítsenek idő előtt az aromájukból):

Nem is voltak drágák, és a gyümölcsöset már csomagolni se kell :) Egyébként előzetes várakozásommal ellentétben ez ízlik jobban - és még a tetejére felúszó almadarabok is ízletesek!

(Voltak még ünnepi kekszek is, meg csoki is ugyanebben a sorozatban, de ezek korántsem annyira érdekesek számomra.)

Piros must

A fehér után (ami úgy néz ki, hogy igen jól bírja a sufniban, még nem mutatja forrás jeleit - gyorsan lekopogom) itt a piros is.

Sikerült még hozzájutni egy kis Othello szőlőhöz (kedvencem!), és nem ettem meg mindet, hanem egy részéből levet készítettem. Ez a szőlőmennyiség (4 kiló mínusz ami elfogyott frissen) messze kevés lett volna a présbe, úgyhogy a szőlődzsemek készítésénél már bevált krumplinyomós módszert követtem. Ez annyira jól ment főzés nélkül is, hogy előzetes tervemmel ellentétben végül nem gyújtottam alá, és a hidegen kinyert mustot sem hőkezelve tettem el (hanem egy kis nátrium-benzoáttal, mint korábban a többit).

Három üveggel lett (7 dl-esek), meg természetesen hagytam friss fogyasztásra is. 160 Forint/liter befektetést igényelt; így persze munkásabb volt az elkészítés, mint nagy tételben a préssel, és a sötét szőlő után a takarítás is kicsit nagyobb feladat.

Hét és fél kiló körte

Most se apróztam el :) Mentségemre szóljon, hogy igen kedvező áron jutottam hozzá ehhez a finom, érett alapanyaghoz, és a következőket sikerült kihoznom belőle:

Körtelé
Ugyanúgy csináltam, mint a nyáron a barackosat, csak a körtét meg kellett hámozni (mondjuk annyira érett volt, hogy szinte le lehetett húzni a héját, úgyhogy nem volt sok a tisztítási veszteség). 13 + 9 Kubus üveggel (330 ml) lett (plusz egy kis kóstoló), 30 Ft/üveg befektetéssel igen baráti. Az első menetben citromot is tettem hozzá, amitől számomra érdekes mellékíze lett. A második menet, amit csak fahéjjal ízesítettem, sokkal jobban ízlik (és érdekes módon nem barnább). Literenként 1 evőkanál gyümölcscukrot is kívánt.

Szőlődzsem körtével
Korábban már csináltam fehér szőlő + körte, meg Othello szőlő + birsalma kombinációt, ideje volt kipróbálni, milyen az Othello szőlő + körte :) Egyébként finom! Még édesíteni se kellett, és az előkészítés után igen gyorsan megvolt (sokkal hamarabb megfő, mint a birsalmás). 90 Ft/Nagymama lekváros üveg (370 ml) befektetéssel nem is drága, inkább a munka meg a takarítás a neheze.

Vörösboros körte
Néhány túlérett szemet inkább nem a befőzéshez használtam fel, hanem friss fogyasztásra alkottam belőle egy jó kis kompótot.

Körtés pitetorta Camembert sajttal
3 szép szemet félretettem, és estére ezt a rendhagyó tortát fogom elkészíteni belőle.

Teák

A hűvösebb napok beköszöntével újra melegen, és nagyobb mennyiségben iszom a teát. Zöldet, vöröset, gyümölcsöset, feketét - mikor melyikhez van kedvem. Van itthon választék:

Meg egy kis utánpótlás is, mert egyik-másik doboz már bizony üres (nem feltétlenül ugyanolyat, de hasonló jellegűt szoktam bele tenni; így sokkal jobban megőrzi az aromáját, mint a kibontott zacskóban):

A gyümölcsösek fogynak leginkább. Szeretem is, meg egy teáskanál ilyenből tényleg csak egy bögrényi teát lehet készíteni. Aztán a mazsolaszemeket meg a szárítottgyümölcs-kockákat is előszeretettel csipegetem ki a visszamaradó, ázott darabkák közül (olyan teát sajnos ritkán sikerül kifognom, amiből minden ehető és ízletes is).

A zöldből meg a feketéből viszont 2-3 áztatást is megér egy adag. Egy-egy alkalommal nem érdemes túláztatni, mert ez az íze rovására megy. Én személy szerint nem túl erősen szeretem, és amíg a színe mellett aromája is van, addig nem érzem úgy, hogy ki kellene dobni (komposztba jó ám), és újat elővenni.

A vöröset nem lehet simán elkészíteni a gyógyteás bögrében, mert az apró darabkák nem dagadnak úgy meg, mint a többi fajtánál, és átmennek a szűrő lyukain. A lyukacsos kanál a maga apróbb lyukaival kifejezetten hasznos hozzá, vagy pedig le kell szűrni. Az is megoldás, hogy a gyógyteás bögre lyukacsos elemét kibélelem konyhai papírtörlővel, abba rakom a teát, és így áztatom ki (ámbár amióta megvan ez a kanál, azzal egyszerűbb).

Idén újdonság lesz a házilag szárított bodzavirágból készített tea:

Mindezeket leginkább ízesítés nélkül, így natúr fogyasztom. Szerintem kár lenne bármivel is elnyomni egy jó tea aromáját. Persze erre sem egyik napról a másikra szoktam rá, legtovább a fekete tea tartotta magát egy kis mézzel meg citromkarikával. Főleg, hogy ezek a szálas teák messze nem egy kategóriát jelentenek filteres társaikkal. (Amúgy a filteres tea nálam kb. annyira megy, mint a cukor meg a fehér liszt ;)

Nem szoktam előre elkészíteni nagyobb mennyiséget, hanem mindig csak frissen, egy-egy bögrével. Délelőtt inkább feketét, délután meg este viszont a többi közül valamelyiket. Mivel sokféle van itthon, nincs gond a változatosságra.

S én vagyok az, akit a csokik különösebben nem izgatnak (én magam sose veszek, mégis mindig kerül valahonnan - ciki továbbajándékozni, dehát mégse a molyok egyék meg :), minőségi (!) teából viszont sosem elég :)

Banán-alma-citrom ivólé

Akár Kubu is lehetne, de csak az üveg az, amibe töltöttem, a tartalom házi.

Nem igazán szoktam banánt venni, mert a piacon a kistermelőktől vett friss gyümölcsök mellé különösebben nem hiányzik. Most is csak azért csábultam el mégis, mert ugyan más dolgokért mentem a boltba (vettem azokat is persze), de láttam, hogy van egy kis tálcán néhány félárú darab. Megnéztem közelebbről: nem nyomódott, nem leves, nem romlott (pofátlanságnak tartom, mikor az olyat is megpróbálják akciósan eladni, ami már egyáltalán nem ehető), csak a külseje csúnya (barnás, mert már nagyon érett). Nosza, le is mérettem mindet.

Hazafelé tekerve pedig kitaláltam, hogy mi legyen belőle még ma (nehogy már nálam romoljon meg). Egyet megettem (megállapítottam, hogy a többit nem fogom így, mert nekem nagyon édes), kettőből egy gyors muffin lett, a négy legszebbet eltettem holnapra (majd még kitalálom, pontosan mi is legyen belőle), a többi meg ebben az ivólében végezte.

Előszöris megtisztítottam és felkockáztam az itthon fellelhető almakészletemet (úgy bő másfél kilónyi lehetett). Bő lében puhára főztem egy fahéjrúd társaságában. A levét leöntöttem egy tálba, meg eltávolítottam a fahéjrudat. Meghámoztam és belekarikáztam a jó érett banánokat (úgy szűk két kilónyi lehetett), majd az egészet összeturmixoltam. Hozzáfacsartam egy kis citrom levét, meg az alma főzőlevéből visszaöntöttem annyit, hogy megfelelő sűrűségű italt kapjak (én úgy szeretem, ha érezhetően sűrű, de azért szívószállal nem okoz nehézséget inni). Megkóstoltam, és megállapítottam, hogy épp jó így az íze, nem kell már bele semmi (magyarán ez egy cukor- és édesítőmentes itóka, az érett banán tökéletesen elintézte mindezt). Jól átforraltam (mert ugye a banán főzés nélkül került bele), majd azon forrón üvegekbe töltöttem, lezártam, most épp a szárazdunsztban hűlnek.

16 üveggel lett (330 ml-es), meg maradt kóstoló is. Üvegenként 50 Forint beruházást igényelt, meg a rendkívüli munka bevállalását. Szerintem megérte :)