A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VigyázzKészFőzz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: VigyázzKészFőzz. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. május 31., vasárnap

Tepsis újkrumpli gombával


5 nagy szem (szűk 1 kg) újkrumplit körömkefével megsikáltam (így lejöttek a héjából a foszladozó darabok, de nem kellett meghámozni), alaposan lecsepegtettem, majd felszeleteltem (ezúttal egy speciális, hullámos vágóval – ennek hiányában késsel is lehetett volna; ez az eszköz is a ’nem létkérdés, de azért néha jó’ kategória). Egy nagy tepsit (a gáztűzhely tepsijét) vékonyan kiolajoztam. Beleszórtam a krumpliszeleteket, megcsorgattam őket még egy kis olajjal (ezúttal napraforgóolajat használtam), és kézzel összeforgattam (ez egy ilyen kézápoló étel :) Enyhén sóztam, majd betettem a sütőbe, és begyújtottam a legnagyobb lángon. Időnként egy falapáttal átkeverve megsütöttem (kb. 20-25 perc, 2-3 keverés). A végén rászórtam 1 kis csokor összetépett petrezselyemzöldet és 10 dekányi reszelt parenyicát (vegán változatban elhagyható, anélkül is finom), és ezzel is sütöttem még pár percig.

Közben ½ kg apró csiperkegomba tönkjeit kivágtam (és félretettem későbbi, egyéb hasznosításra). Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, és rádobtam a gombafejeket. Időnként átkeverve gyorsan megpirítottam őket, ügyelve rá, hogy még ne dobják ki a levüket (mindössze pár perc!). Kevés sóval és frissen darált tarkaborssal ízesítettem, a végén pedig egy kis összetépett petrezselyemzöldet is kevertem még hozzá.

Tálaláskor a tányér közepére lapátoltam a krumplit, köréje raktam a sült gombát, a szélére pedig friss zöldpaprikát karikáztam. 2 bőséges adag. A krumplit nem csak így gombával, hanem más ételek köreteként is el bírom képzelni. „Öreg” krumpliból is működik, csak azt már esetleg meg kell hámozni (bár én azt is nagyon szeretem héjasan, csak jó alaposan megcsutakolva).

* * *

Ezt a receptet küldöm a Cukroskata által kiírt VKF! fordulóra, melynek témája a krumpli.

További krumplis kedvenceim:

Amiből mostanság gyakran van ismétlés:
Tejszínes-krumplis kenyér

Amik a BlogCounter szerint a legnépszerűbbek:
Rösti: innen indultam, idáig fejlesztettem, és szerintem pasztinákkal is érdemes kipróbálni
Héjában sült krumpli - nagyobbakból meg Csíkos krumpli

Alternatív, vega rakott krumpli változatok:
Zakuszkával rakott krumpli
Rakott burgonya Góranga módra (akár így is)

Krumplis piték:
Zöldtészta-rakottas
Zöldséges pite

Egyéb "alapételek" szerintem:
Paprikás krumpli
Krumplis tészta
Fűszeres sült krumpli

Még további krumplis receptjeim a krumpli címkénél.

2009. március 1., vasárnap

Lenmag-szezámmag krém

Egyszerű, ízletes csemege, ráadásul hőkezelés nélkül kerülnek bele az összetevők, így az értékes tápanyagtartalmuk sem megy veszendőbe a készítés során. Kenyérre, süteményekbe kenhető, de "csak úgy" elkanalazni sem rossz; illetve beépíthető más ételekbe.

4-4 kanál pirítatlan, natúr lenmagot és szezámmagot ledaráltam, majd hozzákevertem 2 kanálnyi hidegen sajtolt lenmagolajat és 2 kanálnyi mézet, hogy krémes állagú legyen.
A darálás a kézi mákdarálóval volt a legsikeresebb, és nekem akkor ízlett legjobban, mikor csak a felét daráltam finomra, a másik felét meg darabosabbra. Elektromos kávédarálóval is működött, de ott nehezebb volt eltalálnom a szükséges időt (amúgy nem darálja egységesre, de ehhez épp jó is így). Érdemes kísérletezni a szemcsemérettel, ettől függően a hozzáadott méz meg olaj mennyisége, és persze a kész krém íze is más egy picit.

Az ötletadó recept ez volt, de az őrölt lenmag + őrölt szezámmag keverék jótékony hatásairól már korábban is olvastam, például Lugosi Dóránál.

* * *

A felhasználásnál továbbra is szem előtt tartottam, hogy ne melegítsem. Így is rengeteg használható ötletem támadt, amikből néhányat meg is valósítottam:

Ez egy nagyon jól formázható massza, így adta magát az ötlet, hogy golyókat készítsek belőle. Elég tömény, úgyhogy nem érdemes túl nagyra csinálni őket. Így már vendégek elé is bátran tenném.

Ebben a tésztasalátában szintén ez a krém szerepel, szószként is (némi vízzel hígítva), meg díszítésként is. 12 dkg fusilli tésztát al dente állagúra főztem, leszűrtem, majd megvártam, míg langyosra hűl. 1 púpozott evőkanál krémet kikevertem 2 evőkanálnyi hideg vízzel, majd ezt összeforgattam a tésztával. Díszítésnek kis golyócskákat raktam rá a hígítatlan krémből.

* * *

Ez a bejegyzés egyben VKF! pályamű is, hiszen a Grenadine által aktuálisan meghirdetett téma az olajos magvak. Legtöbbször ugyan diót és mogyorót használok, hiszen ez áll bőségesen rendelkezésre saját termésként (szüleimnél). További kedvencem a témában a mák (ezt meg a piacon veszem a néniktől). Nyáron az elfogyasztott sárgabarackok magját is feltöröm, és ha nem keserű, akkor a barackbefőttekbe teszek belőle, a többit meg elcsemegézem. (De gyerekkoromban egy évben annyira sok volt, hogy dió helyett használtuk mindenbe.) Télen a madarakkal osztozom a sütőtökök kiszedett magján és a napraforgón, meg ők a dióhéjból is imádják "kiporszívózni" a bennragadt apró darabkákat. Ritkábban és sokkal kisebb mennyiségben kerülnek elő a bolti magok (földimogyoró, kesudió, mandula, stb.), ráadásul néha nem egyszerű dolog a pörköletlen, sózatlan, tényleg natúr változatot beszerezni. Újabb keletű "mániám", hogy lehetőleg nyersen, hőkezelés nélkül (igen, a pirítás is felejtő) fogyasszam őket.

2009. január 25., vasárnap

Rakott kel - nagyon másképp

Természetesen nincs benne hús. Meg húspótló sem. Nem kell az abba. A kelkáposzta mellett van benne rizs, meg egy narancsos-mustáros öntet. Az egész egy pataki tálban összesütve. A káposzta cikkekre vágva, így 'valami + köret' formátumban is lehet tálalni a hagyományosabb formát kedvelő népeknek. A tartalom úgyis rendhagyó. Minden bizodalmam az illatában :)

Gyakran főzök úgy, hogy beáztatom a pataki tálat, és ekkor még nem tudom, hogy mi kerül majd bele. De utána kimegyek a sufniba (ami amolyan 'házi zöldségbolt'), szétnézek, berakom a zsákomba, amit gondolok, aztán bejövök előkészíteni az alapanyagokat, és közben azt is kikombinálom, hogy mi kerüljön még melléjük a tálba.

Ezúttal két receptből, ebből és ebből kiindulva lett egy harmadik, az épp fellelhető hozzávalókhoz és az aktuális hangulatomhoz igazítva:

Egy kelkáposzta kicsi (szűk arasznyi átmérőjű), de tömör belsejét (a külsejéből főzelék volt korábban) cikkekre vágtam úgy, hogy a torzsa összetartsa az egyes darabokat.

Kifacsartam egy narancs levét, majd hozzáadtam 4 evőkanálnyi olívaolajat és 2 kiskanál mustárt. Kézi habverővel alaposan elkevertem. (A narancs rostjai is benne voltak a facsaróból, ezért nem lett sima, de amúgy jól elvegyültek a hozzávalók.)

A tál aljából kiöntöttem az áztatóvizet (egy vödörbe, hogy majd másra még tudjam használni), majd elterítettem benne 1 bögre megmosott rizst. Pontosabban ezúttal rizskeveréket, amiben előgőzölt rizs, barna rizs és vad rizs van. Ráöntöttem 1 és 1/2 bögre vizet, majd rásorakoztattam a káposztacikkeket, és meglocsoltam a narancsos öntettel. Nekem most annyi volt, hogy utána még újabb réteg káposzta következett és újabb adag öntet. Rászórtam a szeleteléskor lehullott káposztadarabokat is.

Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsoltam, és 50 percig sütöttem, majd még kb. negyed óráig az elzárt sütőben hagytam. Ezalatt megsült a káposzta (sőt, a teteje és a széle meg is pirult kicsit), és a rizs is megpárolódott alatta.

Tálaláskor a káposztacikkekből raktam körbe a tányérra, majd középre az apró, lehullott káposztacsíkokkal összekevert rizsből. Az összeállításkor szándékosan nem sóztam, de legnagyobb meglepetésemre ennek fogyasztáskor sem éreztem hiányát. Nem kiabál belőle egyik összetevő íze sem, és szerintem kifejezetten kellemes az összhatás. A vad rizs nagyon feldobta. A színkavalkád helyett helyett ezúttal a meleg, sárgás-barnás árnyalatok gondoskodnak a látványról. Méltó kísérője egy kis pohár fehérbor.

* * *

Úgy látom, ma van a határidő! Akkor ezt az egytálétel-receptet küldöm az aktuális VKF! fordulóra.

Az egyszerűség rajongójaként gyakran készítek egytálételeket, elég csak megnézni, mennyi ilyen szerepel itt a blogomon :) Nem vagyok leveses, ezért alkalomadtán lé nélkülire veszem a figurát, ha az összetétel egyébként szimpatikus. Őszi-téli időszakban szinte el se rakom a mázas cseréptálat és a pataki tálat, de sokszor alkotok a vastag aljú, mély serpenyőmben is. Rendszerint egyetlen egytálételből áll nálam egy ebéd vagy vacsora, némi innivalóval kiegészítve. Nehéz lett volna egyetlen kedvencet kiválasztani - lett hát az, amit épp ma készítettem. Ha ezt túl merésznek érzed, akkor válassz ezek közül kedvedre valót!

2008. augusztus 24., vasárnap

Túrós-olívás pogácsa

Az utóbbi időben nem igazán mennek nálam a tejtermékek. Ha mégis kerül az asztalra ilyesmi, az nem "direkt", hanem valami "rejtett" formában, mondjuk süteménybe keverve fordul elő. Most például ebben a pogácsában:


Úgy 1 deci langyos vízbe szórtam egy fél teáskanálnyi barnacukrot, majd belemorzsoltam 2 deka élesztőt. Egy nagy tálba beleszitáltam 50 dkg teljes kiőrlésű lisztet (most épp 40 dkg búza és 10 dkg rozs került bele, az arány persze szabadon változtatható, bár a tészta megkelése érdekében a rozst semmi esetre se hagynám többségre jutni). Tettem hozzá egy fél teáskanálnyi sót, 1 kis pohár (175 g) kefírt és 10 dkg olvasztott vajat. Az egészet összedolgoztam a felfuttatott élesztővel. Ezúttal egy kis víz kellett még, hogy puha, de nem ragadós tésztát kapjak. Konyharuhával letakarva kelni hagytam.

Közben elpakoltam a csorgatóról a megszáradt edényeket, meg elmosogattam, így teleraktam vizesekkel. Kimentem a ház elé, és szedtem egy marék kakukkfüvet, majd egy tálba letépkedtem a leveleit. Felbontottam egy kis üveg olívabogyót, leöntöttem a levét, a bogyókat pedig vékony karikákra szeltem, és a kakukkfűlevelekhez tettem a tálba. Aztán az egészhez hozzákevertem 25 dkg túrót. Ez a papírba csomagolt, apró szemcsés fajta volt, úgyhogy nem éreztem szükségesnek tejföl hozzáadását, hogy kenhető legyen. Az olívabogyót elég sósnak találtam, így a külön sózástól is eltekintettem (persze ízlés szerint lehet sózni).

A megkelt tésztát nagyjából téglalap alakúra nyújtottam, úgy 1 centi vastagra. Kétharmadán eloszlattam a túrós keverék felét, majd az üres harmadát behajtottam középre, aztán meg arra rá a túrós harmadot a másik végéről. Letakartam egy konyharuhával, és ismét egy kicsit mást csináltam: behoztam a ház elől az aszalódó paradicsomokat, meg meglocsoltam a fűszernövényeket a kertben.

Aztán nyújtottam egy kicsit a tésztán, majd az előbbi módon eloszlattam rajta a túrós keverék másik felét, és meghajtogattam. Letakartam, és ismét mentem a dolgomra: ezúttal az utóbbi időben elrakott befőtteket címkéztem fel, no meg előkészítettem a tepsiket a pogácsasütéshez. Aztán a sütőt is bekapcsoltam 200 fokra.

Kinyújtottam a tésztát kb. 1,5 centi vastagra, éles késsel berácsoztam a tetejét, majd egy közepes szaggatóval köröket vágtam belőle, és a vékonyan kivajazott tepsikre sorakoztattam. (Az olívabogyó miatt ezt nem lehet pohárral szaggatni, mindenképpen kell egy jó éles célszerszám.) A lehulló darabokat összegyúrtam, kinyújtottam, és abból is lett még néhány pogácsa. Nyilván nem olyan réteges, mint a többi, de azért nem is rossz! (Nekem most a rétegesből lett 45 db, meg még a vakarcsból is egy kis tepsivel.)

Az előmelegített sütőbe raktam, 15 percig simán, utána meg még 5 percig légkeveréssel sütöttem, hogy a teteje is kapjon egy kis színt. Tányérra rakva hagytam hűlni. Langyosan nagyon finom volt, de a túró miatt még másnapra sem lett annyira száraz, mint a "sima" tészták szoktak lenni. A hajtogatásnak köszönhetően szép laza, réteges szerkezetű lett.

(A kiindulási alapként használt receptet itt olvastam, némi átalakítás és a kivitelezés saját kútfő. Meg a képek is :)

Közben eszembe jutott, hogy ezzel akár az aktuális VKF!-re is benevezhetek, mert van benne túró. Igaz, nálam túrósból a kapros-túrós lepény a verhetetlen, tavasszal, rengeteg friss, zsenge kaporral, enyhén sósan, minimális tésztával, teljes kiőrlésű lisztből, és persze az is csak az alján...
Személy szerint hiába vagyok vega (egyébként nem minden vega mellőzi a tejtermékeket is), a tofut hanyagolom, ha már hamis túró, akkor a Veránál olvasott ötletek alapján kölesből, esetleg rizstejjel, de legtöbbször csak önmagában és turmixolás nélkül (így ugyan kicsit darabosabb, de nem zavaróan).

2008. május 4., vasárnap

VKF! XV: Spagetti nyers paradicsommal és olajbogyóval

Továbbra is a "gyorsan, finomat!" jelszó jegyében tevékenykedem a konyhában. Hiába, ha jobban esik végre a kertben tevékenykedni, vagy épp biciklitúrára indulni, mint a konyhában szöszmötölni :)

Nem állítom, hogy nagy ötlet az alábbi, meg valószínűleg másnak is eszébe jutott már hasonló. De mivel nekem személy szerint messze ez az étel ízlett legjobban azok közül, amiket a Beatbull által kiírt XV. VKF! fordulóra megpróbáltam az egyszerűség jegyében újragondolni, álljon itt ez a recept.

Most még ugyan nem szabadföldi paradicsomból készítettem, de nyáron ez majd csak javít rajta. Télire meg marad a hagyományosabb, bár abból sem teljesen szokványos változat.


Spagetti nyers paradicsommal és olajbogyóval


Hozzávalók (1 nagy vagy 2 mérsékelt adaghoz):
negyed csomag (12,5 dkg) durumbúzás spagetti tészta, olajban pácolt fetasajt-kockák, 2-3 friss paradicsom, 1 kis üveg olajbogyó

Elkészítés:
A tésztát kifőzöm (itt már korábban leírtam, hogyan). Közben cikkekre vágom a paradicsomot, felkarikázom a levétől lecsepegtetett olajbogyót, majd óvatosan összeforgatom néhány kanálnyi sajtkockával. Utóbbit nem igyekszem megszabadítani túlságosan a fűszeres olajától. A kifőtt, lecsepegtetett tésztára is rakok egy keveset a fűszeres olajból, majd ráhalmozom a paradicsomos-olajbogyós-sajtos keveréket. A mennyiség ízlés szerint változtatható, én úgy szeretem, ha a tészta alig látszik ki alóla.

2008. április 4., péntek

VKF! XIV – 7. rész: Záró gondolatok

Érdekes és tanulságos dolog volt kicsit utánajárni, hogy mi is az, hogy magyar konyha. Kiderült, hogy sok olyan étel idegen eredetű, amit magyarnak gondolunk, és sok, számunkra teljesen köznapi dolog különlegesség számba megy külföldön. Érdmes tehát megbecsülni és bátran használni ezeket a remek hozzávalókat.

A házi tésztagyúrással korábban is kacérkodtam már, a nyújtó-daraboló gép beszerzése után pedig végképp nincs akadály. Sok-sok évnyi olasz durumbúzás tészta fogyasztás után kifejezetten ízlett a hagyományos, igazi, tojásos tészta. Külön öröm számomra, hogy teljes kiőrlésű liszttel is működik, no meg garantáltan házi tojás kerül bele, ha én készítem.

A továbbiakban másféle lisztekkel is szeretnék kísérletezni (tönkölyliszt, zabpehelyliszt, kukoricaliszt, rizsliszt, stb.), és tojás nélküli változatokat is kipróbálni. Meg ha lesz hozzá időm és türelmem, akkor szép levestésztákat is formázni belőlük - a csigához már elő is kerestem a szükséges eszközt.

Mikor elkezdtem az anyaggyűjtést a témában, magam sem gondoltam, hogy a tésztaételek ilyen messzire vezetnek, s hogy mennyi-mennyi lehetőséget rejtenek magukban. A hagyományostól a reformosig mindenki találhat kedvére való recepteket. Én az utóbbiak közül mutattam be néhányat.

Végül úgy alakult, hogy nem ezen esemény apropóján kezdtem angolul is írni, de természetesen nem hagytam ki ezt a részét sem a feladványnak. Jó dolog érezni, ahogy kinyílik a világ - nekem is azzal, hogy nemzetközi blogos eseményekben is részt veszek, és az olvasóimnak is azzal, hogy a magyarul nem tudók is bepillantást nyerhetnek a Tündérkonyhába. Ezért érdemes nyelvet tanulni! :)

Köszönöm a figyelmet, most pedig irány a konyha! (Meg a kert :)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. április 3., csütörtök

VKF! XIV – 6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója


Hungarian home-made száraztészta

Lebbencs, szélesmetélt, nagykocka or tarhonya is not as famous as spaghetti, macaroni, fusilli or penne, but equally versatile – and delicious. Unlike the Italian, who make their pasta from durum wheat flour and water, we, Hungarians use regular wheat and eggs. In fact, we have ‘x tojásos száraztészta’, where x marks the number of eggs used per kilo of flour. Of course, they can be bought ready-made, but I prefer making them at home. After all, my great-grandma also did that…

What I do in a different way today is that I use wholemeal flour, which is better for one’s health, instead of regular white flour. Otherwise the method is the same. I usually make a batch from 200 grams of flour and 2 eggs. Depending on the size of the eggs, I might also need to add a little water to get some smooth dough, which is neither too dry and nor too wet. After kneading it I roll it out to get very thin sheets, which I cut to different shapes. In fact, lebbencs is not cut at all – it is torn to irregular shapes by hand. Szélesmetélt means about one centimetre wide stripes, and nagykocka means about 2 cm by 2 cm squares. Tarhonya is not cut – it is made from tougher dough, and it is not rolled out, it is grated. These can be cooked right away or they can be dried and stored in a dry, well-aired place for later use (typically in linen bags or cardboard boxes).

There are other varieties made from this dough as well. These are called levestészta, which is an umbrella term for aprókocka (small squares), eperlevél (with pinked edges), cérnametélt (vermicelli) or csiga (swirl – because of its shape; see the picture above). They are smaller pieces and they are used to enrich soups. It requires a lot of patience and practice to cut them to even pieces!

As for the dishes prepared of them, here are some examples:

A very quick and versatile method is to cook them with plenty of water, drain them and put some topping on them: ground walnuts, poppy seed, cheese and sour cream, cottage cheese, browned semolina, fried cabbages or mashed potatoes. Some of these dishes have sweet and savoury versions as well. And, of course, these traditional flavours can be made different with a twist.

Another method is to prepare rich soups or main courses from them. The first step is always to brown the tészta with some fat (traditionally lard rendered from bacon, but oil can also be used instead), then add vegetables (onions, potatoes, green peppers, maybe even carrots or parsley roots), meat or sausages and water, and simmer it until everything is soft. As for the seasoning, salt and paprika powder is used. These are traditional shepherds’ meals, prepared in a special pot (called bogrács) on an open fire. But, of course, they can also be cooked in a saucepan on a cooker :)

Levestészta is tipically used for meat soup or clear soup. Instead of dried levestészta, we sometimes use freshly-made dough (eggs, flour and salt mixed together with a wooden spoon) to make csipetke or nokedli. The latter can also be cooked in water and served as garnish for stew, or fried with scrambled eggs and served as a standalone dish with mixed pickles (csalamádé).

Another kind of dough is made from mashed potatoes, and used right away. These can be filled with fresh or frozen fruits, or even with thick jam, and after cooking in plenty of water, covered with browned breadcrumbs. They can be round (gombóc) or flat (derelye).

----------

Related recipes in English:

Noodles with apples and walnuts

Tarhonya or lebbencs

Dumplings with eggs and mixed pickles

Hungarian version / Magyar változat:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

7. rész: Záró gondolatok

2008. április 2., szerda

Dumplings with eggs and mixed pickles

(Magyar változat)


Dumplings can be served as garnish for stew, they can be used to enrich soups, or even a standalone dish can be made of them. Just follow this simple recipe:
  1. First, run plenty of water in a large pot, put it on the stove and bring it to boil.
  2. Meanwhile, prepare the dough for the noodles: scramble two eggs with a pinch of salt, then add about six or seven tablespoonfuls of flour (I’ve used wholemeal flour), and mix well. The dough should be neither too soft nor too firm.
  3. Salt the water, then dip a tablespoon in it, and tear small pieces of the dough into the boiling water, dipping the spoon in it again and again. It should be boiling continuously, otherwise the dough will stick to the spoon.
  4. When all the dumplings have come to the top of the water, cook for a few more minutes, then strain them.
  5. Put a large saucepan on the stove, heat a little oil in it, then add the dumplings.
  6. Scramble one more egg, and pour it over the hot dumplings. Stir occasionally until the egg gets firm.
  7. Serve with mixed pickles. This amount makes one large or two small servings.

A note about mixed pickles: This is usually made in autumn, just before the first frosts. The ingredients are those vegetables which are imperfect and cannot be stored for winter, and those which have not had time to get ripe: cabbages, carrots, small cucumbers, green peppers, unripe tomatoes, etc. They are cut into thin slices, seasoned with salt, peppercorn, caraway seeds, bay leaves and vinegar. The mix is put into jars rather tightly, then closed and steamed. It is typically served with rich foods.

VKF! XIV - 3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(English version)


Köretnek is szeretem a nokedlit, levesben vagy paprikás krumpliban is, de gyakran készítem önálló ételként. Hamar megvan és nagyon kiadós!

Először felteszem forrni a főzővizet. Amíg melegszik, 2 tojást pici sóval felverek, majd hozzákeverek 6-7 evőkanál lisztet (én ehhez is teljes kiőrlésűt használok), hogy sűrű, de azért ne túl kemény tésztát kapjak. A főzővizet is sózom, s ha már lobogva forr, belemártok egy evőkanalat, majd elkezdem vele beleszaggatni a tésztát (a nokedliszaggató mint olyan nálam felejtő – ha jó a tészta és elég forró a víz, akkor így is könnyedén megvan). Ha már mind feljött a víz tetejére, akkor még egy picit tovább főzöm, majd leszűröm (hideg vízzel leöblíteni viszont nem kell!). A fazék után egy nagy serpenyőt teszek a tűzhelyre, kevés olajat melegítek benne, majd beleöntöm a leszűrt nokedlit. Ha már jó forró, akkor ráöntök egy felvert tojást, és időnként megkeverve addig sütöm, amíg a tojásdarabok megszilárdulnak. Házi csalamádéval tálalom. Ez a mennyiség 1 bőséges vagy 2 mérsékelt adag.

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. április 1., kedd

VKF! XIV – 5. rész: Tészták – még!

Bizony, még mindig nincs vége: hiszen a száraztészták nem csak önálló ételként készíthetők el, hanem hagyományosan remek kiegészítői a leveseknek. Ezeket mindenképpen sok tojással készítik, no meg apróbbra vágják. Igazi művészet egyenletesre csinálni az aprókockát, eperlevelet, cérnametéltet vagy épp csigát.

De ha nincs kéznél száraztészta, akkor tojást, lisztet és csipet sót összekeverve készülhet csipetke (viszonylag sűrű tésztából belecsipkedve az ételbe), nokedli (a csipetkéétől lágyabb tésztából szaggatva), vagy akár csurgatott tészta (kevés liszttel, folyósra hagyott tészta beleöntve a forró ételbe – és nem azonnal összekavarva, hogy legyen ideje megszilárdulni).

A nokedli készülhet köretként is, mondjuk gombapaprikás vagy pörkölt mellé. Vagy önálló étel is lehet tojásos nokedli formájában. Ehhez a kifőtt, leszűrt nokedlit egy nagy serpenyőbe rakom kevés olajjal, majd felvert tojást öntök rá és összesütöm. Házi csalamádéval mennyei lakoma!

Tésztából van a gombóc is, meg a derelye! Csak ennek a tésztának főtt krumpli az alapja, amellé kerül bele liszt, tojás és zsiradék.

(Folytatom...)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 31., hétfő

Tarhonya or lebbencs

(Magyar változat)

These terms refer both to the shape of the noodles used, and the dishes prepared from them.

Dry tarhonya looks like this:

And lebbencs is the name of these large sheets of dried noodles, which are broken into smaller pieces before cooking:

Depending on the amount of water added, both can be a soup or a main dish. Traditionally, these were prepared in a special pot (called bogrács) on an open fire, using bacon, smoked meat and/or sausages as well, and fewer vegetables. The version I’m going to describe in this post is much lighter and it’s for vegetarians, but the main nature of the dish is the same.

Ingredients for two servings:

2 Tsp cooking oil, 200 ml tarhonya, 2 carrots, 1 parsley root, 1 potato, 1 green pepper, 1 tomato, salt, paprika powder, 400 ml water (for a main dish, add more if you’d prefer a soup).

Preparation:

  1. Peel the carrots, parsley root and potato, then cut into thin pieces. Remove the core of the green pepper and cut it into slices. Divide the tomato into quarters.
  2. Heat the cooking oil, then fry the tarhonya in it for a few minutes, stirring continuously. Add the vegetables, and go on with the frying until the tarhonya gets brown.
  3. Add the water. Season with salt and paprika powder. Bring to the boil, then reduce the heat, cover the pot and simmer until soft.
  4. Serve hot, with home-made bread.

The same dish can be prepared from lebbencs as well.

VKF! XIV - 2. recept: Öregtarhonya reformosan

(English version)


A száraztészta-készítés során egy adag tarhonyát is csináltam, amolyan próbaképp. A vékonyra nyújtott formájúakkal ellentétben ennek a színén nagyon látszik a teljes kiőrlésű liszt, de ízre teljesen rendben van.

Először is megtisztítottam és vékony szeletekre vágtam két répát, egy petrezselyemgyökeret meg egy krumplit. Zeller is jó lett volna bele, csak épp nem volt itthon. Utána kevés olajat forrósítottam, majd állandóan kevergetve elkezdtem pirítani benne 2 dl tarhonyát. Mikor már majdnem jónak ítéltem, akkor hozzáöntöttem az előkészített zöldségeket, együtt is pirítottam még őket egy kicsit, aztán az egészet felöntöttem 4 dl vízzel. Sóval és pirospaprikával ízesítettem, majd amikor felfőtt, kicsire vettem a lángot, és lefedve addig főztem, míg minden megpuhult – eddigre a levét is szépen elfőtte. A petrezselyem zöldjével díszítve tálaltam. Ez a mennyiség két bőséges adagot tett ki.

Ha van, akkor egy felkarikázott zöldpaprikát és egy cikkekre vágott paradicsomot is szoktam tenni bele. Meg nem vegáknak szalonnát is úgy, hogy az elején kisütöm a zsírját, majd kiszedem a darabokat, a kisült zsíron elkészítem az ételt, és a végén teszem vissza a sült szalonnadarabokat – ez azért jó, mert így nem ázott-főtt állagú lesz benne. Persze ha fokozni akarjuk az élvezeteket, akkor füstölt hús vagy kolbász is mehet bele. Több vízzel felöntve levesként is működik, és nem csak tarhonyából, hanem lebbencsből is készíthető.

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 30., vasárnap

VKF! XIV – 4. rész: Tésztaételek

Szinte hihetetlen, de a sok kifőtt tésztával még nem merültek ki a lehetőségek. Merthogy remek tésztaételek is készíthetők ugyanabból az alap száraztésztából.

Hagyományos paraszti étel a pergelt leves. A pergelt annyit tesz: pirított – merthogy az egész úgy kezdődik, hogy zsiradékon meg kell pirítani a száraztésztát (összetört lebbencset vagy tarhonyát), kicsit a zöldségeket is (hagyma, krumpli, zöldpaprika, esetleg még sárgarépa, petrezselyemgyökér is) s csak utána felönteni vízzel. A zsiradék hagyományosan szalonna kisütött zsírja, de persze helyettesíthető olajjal (s ha nem akarjuk, hogy a kisült szalonna szétázzon, ki kell venni, s csak a végén, a megfőtt levesbe visszarakni). Kolbász vagy füstölt hús sem rontja el. Fűszerezésnek meg pirospaprika és só. Ugyanez kevés lével készítve tartalmas egytálétel, akár lebbencsből, akár tarhonyából. Krumplis helyett pedig akár lecsós is lehet. Eredetileg bográcsban készült, de azért konyhában, lábasban is megoldható :)

Vega módon is elkészíthető, egyszerűen kihagyva a húsos elemeket, vagy itt van ez a túrós tarhonya, ami szintén nem lehet rossz!

Vagyis változatosan elkészíthető, a rendelkezésre álló alapanyagokhoz igazítva. És nem reménytelen ügy a reformosítás sem.

(Folytatom...)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 29., szombat

Noodles with apples and walnuts

(Magyar változat)


This is a variation on the simple dish you get at the canteen. Instead of simply putting ground walnuts mixed with castor sugar on the noodles, I prepare a spicy sauce of apples, mingle this with the cooked noodles, then put the walnuts on top.

Ingredients per serving:

80 – 100 g dried noodles (szélesmetélt), plenty of water, salt; 1 green apple, 1 Tsp butter, 2 Tsp oat bran, 100 ml white wine or apple juice, ground cinnamon, raisins, ground walnuts.

Preparation:

  1. Bring the water to boil, then add some salt and the noodles. Cook until it comes to the top of the water and gets soft.
  2. Meanwhile, prepare the sauce: Core and peel the apple, then cut it into small pieces. Heat the butter in a large saucepan, add the apple, and fry it for a few minutes, stirring occasionally. Then add the oat bran, sprinkle with ground cinnamon, and pour the wine/juice on it. Cook for a few more minutes, until it thickens. Finally, add the raisins.
  3. Drain the noodles, then put them into the sauce and mingle the two.
  4. Serve immediately, generously sprinkled with ground walnuts. If you have a sweet tooth, you may also dribble some honey on it.

VKF! XIV - 1. recept: Diós-almás metélt

(English version)


Kinéztem egy receptet, de már akkor tudtam, hogy módosítani fogok rajta, és kevésbé édesre veszem a figurát.

Gyümölcsnek az alma jó lesz, ezért (miután felraktam a tészta főzővizét melegedni) behoztam egy zöldalmát, meghámoztam és kis darabokra vágtam. Az egy héttel korábban olvasott receptből ekkor már csak annyira emlékeztem, hogy a gyümölcsből lesz valami szósz-féle, amibe majd ki kell szedni a tésztát. És nyilván nem mézzel fogom elérni, hogy némi sűrű leve is legyen...

A serpenyőt a tűzhelyre téve beugrott, hogy a sült almát is pont így kezdem, csak nagyobb darabokkal. Tehát egy kis vaj kell, meg majd fehérbor és zabkorpa. Semmi sem gátol benne, hogy több lével csináljam, és akkor pont jó lesz. Édesítésnek meg lehet, hogy elég lesz a mazsola – ha mégsem, akkor meg majd a végén csorgatok rá mézet. Így először a vajon sütöttem egy kicsit az almadarabokat, majd felöntöttem fehérborral (akit zavar a bor, almalével is csinálhatja) és szórtam bele egy is zabkorpát, meg dobtam bele egy fél marék mazsolát.

Közben a víz is felforrt, úgyhogy kifőztem benne egy adag szélesmetéltet, amit utána az almás szószba szedtem ki, és óvatosan összeforgattam. A tányéron pedig bőségesen megszórtam darált dióval, és eszembe jutott, hogy a szószba igazán tehettem volna egy kis fahéjat, de ha már így alakult, jó lesz az az egésznek a tetején is. Én nem kívántam rá a mézet, de édesszájúak csorgassák meg nyugodtan.

Evés közben pedig azt is kitaláltam, hogy a gyümölcs egy cserélhető elem benne, meg ennek függvényében a dió helyett is lehet darált mák.

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 28., péntek

VKF! XIV – 3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

Bármi is kerül majd rá, ki kell főzni a tésztát. Ehhez bőséges mennyiségű vizet forralok, sózom, belerakom a tésztát, és nem túl puhára főzöm. Aztán leszűröm. A hideg vizes öblítés, majd újramelegítés című tiszteletkört személy szerint ki szoktam hagyni, inkább tányérra rakom a forró tésztát, pici étolajat keverek hozzá, és már jöhet is rá a feltét. Vagy a külön elkészített tartozékhoz keverem a tésztát, és így összekeverve rakom tányérokra.

S mint a címben jeleztem, nem csak a hagyományos lehetőségeket próbálom számba venni, hanem a gyűjtögetés során fellelt „csavaros” változatokat is bemutatok.

Akadnak itt a feltétek között igazi hungarikumok, mint a mák meg a túró, s van, ami továbbfejlesztve lesz magyarosabb. Lehet válogatni ízlés szerint!

Egyszerű, gyors megoldás a diós tészta: csak porcukorral vagy édesítőporral elkevert darált dió kell rá (vagy sima darált dió és egy kis rácsorgatott méz), és már lehet is enni. Vagy legyen extra, mondjuk így, mézzel és gyümölccsel? Vagy azért nem kellene desszertbe átmenni?

Ugyanez működik darált mákkal is, akár az egyszerű, akár az extra. De aki nem idegenkedik az elsőre talán furcsa párosításoktól, az mákos-répás metéltet is készíthet.

Aztán itt a sajtos, amire reszelt sajt meg ízléstől függően tejföl kerül. Van, aki összekeveri, s van, aki inkább rétegenként újabb és újabb adag sajtot szór rá. Csavarjuk meg ezt is? Nem vega, de azért jól hangzik Kicsi Vú receptje. Ő összeaprított kolbászt süt, ahhoz kever tejfölt, s szedi bele a kifőtt tésztát. Végül a tányéron kerül rá a reszelt sajt. Legyen vega? Akkor sült kolbász helyett legyen az alap egy gombapaprikás...

Tejtermékeknél maradva: túrós is lehet. Arról már a környezetemben is megoszlanak a vélemények, hogy túró és tejföl mellett kristálycukor vagy töpörtyű kerüljön rá. Utóbbi elkészítéséhez felkockázott szalonnát kell kisütni. Aki töményen szereti, a zsírjából is locsol rá. De ha egyik út sem igazán vonzó, akkor itt egy ötlet: sült paprikával. Ebbe szalonna helyett kevés olajon megpirított pritaminpaprika kerül. Én talán nem keverném bele az összes paprikát, hanem a tetejére is tennék díszítésnek.

A grízes tészta ki ne maradjon! Persze nem csak úgy rászórva a grízt, hanem megpirítva, és kevés vízzel felöntve, hogy megszívhassa magát. Ezt is lehet édesen, lekvárral és esetleg még cukorral, de akár sósan is, ecetes salátával vagy köretnek. Családunkban ennek mintájára szoktunk olyat is, hogy gríz helyett pirított zsemlemorzsa kerül rá (ami mondjuk gombóc készítésénél kimaradt).

Kifőtt tészta alapból lehet káposztás cvekedli is. Erre összevágott, sózott káposztát kell zsiradékon megpirítani, ehhez keverni a tésztát, majd tálaláskor bors, tejföl, illetve cukor kerül még rá. Van, aki a káposztát is cukorral pirítja hozzá. De ha ez nagyon menzás, akkor itt egy változat dióval és oregánóval: ez a sós változat egy kicsit feldobva. Nem vegáknak pedig például ez a szalonnás-fenyőmagos-mozzarellás változat lehet a megszokottól eltérő.

A granadírmars ki nem maradjon! Az meg a krumplistészta, ha így jobban tetszik. Olajon pirított hagyma, pirospaprika, aztán kinek-kinek hite szerint durvára vagy finomra összetört főtt krumpli, só és bors a külön készítendő tartozék, amibe a tésztát kell keverni. Savanyúsággal tartalmas egytálétel. De meg lehet bolondítani egy kis gombával, majorannával, és a végén egy kis tejföllel is. Nem vegáknak pedig pörkölttel vagy szalonnával.

(Folytatom...)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 27., csütörtök

VKF! XIV – 2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

Manapság olyan érzésem van a boltban, hogy a tipikus száraztészta a spagetti. Meg a makaróni, a fusilli, a penne... Szinte vadászni kell a fodros nagykockát, szélesmetéltet vagy épp lebbencset. Pedig utóbbiakat gondolom magyarnak. A liszt mellett sok tojásból, s kézzel gyúrva, mint nagyanyáink idejében. Mikor nyáron végig volt rakva a verandán a sok tészta, hogy száradjon. Aztán vászonzsákokban vagy dobozokban bekerült a spájzba, s lett belőle kifőtt tészta, meg lebbencs, meg tarhonya. Meg persze ott voltak a vasárnapi húslevesbe valók: aprókocka, eperlevél, cérnametélt, csiga... (Ez itt a képen még piaci beszerzés, de mint látható, a készítéshez szükséges eszközt már előástam, úgyhogy hamarosan én is megpróbálkozom a csigatekeréssel :)

Magam is nagy rajongója vagyok amúgy a durumbúzás olasz tésztáknak. De persze formavilágukban és ízükben is más kategóriát képviselnek ezek, mint a leginkább az emlékeimben élő tojásos, magyar tészták. A boltiak persze fehér lisztből vannak, tojást sem igazit láttak (ha láttak egyáltalán...), és sajnos meg sem közelítik „az igazit”, amit még volt szerencsém a dédinél rendszeresen enni.

Nincs mese, házi tésztagyúrás lesz ebből! Persze ha én válogathatom meg az alapanyagokat, akkor teljes kiőrlésű liszt legyen a fehér helyett. Meg természetesen friss, házi tojás. Innen már csak elszántság kérdése a dolog, no meg, mint a megvalósítás kezdetén kiderült, némi karizom sem árt :) (Nem annyira hatékony edzés ugyan, mint az ásás, de azért megérezni...)

20 dekányi liszttel és 2 tojással kezdtem a dolgot, gondolván, hogy ez egy jól kezelhető mennyiség – gyúrni legalábbis mindenképp, s utóbb kiderült, hogy nyújtani és szárítani is. Tehát ebből a két dologból kell egynemű tésztát varázsolni – a tojások méretétől függően elképzelhető, hogy egy pici víz kell még hozzá. De csak apránként, nehogy túl lágy legyen, mert akkor majd ragad a nyújtáskor. Ha egynemű, és majdnem sima gombóc, akkor jó.

A nyújtást szerencsére nem a hagyományos nyújtódeszka és nyújtófa eszközparkkal kellett végeznem, mert még tavaly ősszel vettem egy erre szolgáló remek gépet. Sőt, nem csak nyújtani tud, hanem szeletelni is. Ezzel nyújtottam hát, először négy darabban, majd amikor már nagyon hosszúak lettek az egyes csíkok, feleztem őket, és úgy nyújtottam egyre vékonyabbra. Az első fokozaton többször is átengedtem őket, behajtogatva a keskeny végeket, hogy minél kezelhetőbb alakú tésztadarabjaim legyenek. Mire mindet áthajtottam, pont szikkadt annyit az első, hogy mehetett a következő fokozat.

Aztán jött még a darabolás. Illetve a lebbencset nem is kell darabolni, a szélesmetéltet meg rábíztam a gépre. (Az igazán munkás feladat egyébként a levesbetétnek valók darabolása-formázása: igényel némi gyakorlatot, hogy szép, egyenletes méretű legyen...) A tarhonyát meg reszelni kell, meggömbölygetni egy kicsit kézzel, majd kirostálni belőle a nagyon apró törmeléket.

A megformázott tésztából akár azonnal is lehetetett volna ételt készíteni, de én inkább a szárítás mellett döntöttem. Tálcákon egy rétegben elrendeztem a darabokat, szétraktam őket a házban, hogy nagyon ne legyenek útban, s néha átforgatva őket megvártam, még megszáradnak.

A vászonzsákokig viszont nem jutottak el. Holnap azt is leírom, mi lett belőlük.

----------

Tésztakészítéssel kapcsolatos hasznos linkek:

Hoxa portál cikke

Tésztakészítés részletes leírása

(Folytatom...)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. március 26., szerda

VKF! XIV – 1. rész: Magyar ízek

Kellemes kihívást jelentő feladatot adott Maci a XIV. VKF! fordulóra: Magyar ízek.

De mi az, hogy magyaros?

  • idősebb családtagok által készített, kedvelt hagyományos ételek:
    lebbencsleves, öregtarhonya, paprikáskrumpli, krumplis rántotta, csülökpörkölt, ...
  • hagyományos ünnepi/alkalmi ételek:
    bejgli, fonott kalács, kocsonya, töltött káposzta, disznótoros, ...
  • amit külhonba szakadt hazánkfiai hiányolni szoktak, hazalátogatáskor kérnek, illetve innen viszik magukkal:
    mák, túró, petrezselyemgyökér, parenyica sajt, csuszatészta vagy nagykocka, szaloncukor, ...
  • aminek az elnevezését idegen nyelvekbe is átvették (más kérdés, hogy pontosan mit is értenek alatta), illetve nincs rá „külföldi” szó, csak leíró jellegű megnevezés:
    gulyás, pörkölt, szaloncukor, kalács, lángos, ...
  • aminek valami magyar kötődésű tulajdonnév van a nevében:
    Dobos torta, szegedi halászlé, Jókai bableves, ...
  • amit valami megmagyarázhatatlan okból annak gondolunk:
    fűszerezésben a só-bors-paprika szentháromság, zsíros-fűszeres ...

No és ezekből mi az, amit reformosan és/vagy vegásan is lehet készíteni, de azért az alap jellege megmarad?

Az elkövetkező napokban kiderül, hogy mire jutottam a kérdést illetően...

(Folytatom...)

----------

Kapcsolódó bejegyzések:

1. rész: Magyar ízek

2. rész: Tésztagyúrás, darabolás

3. rész: Kifőtt tészták hagyományosan és egy kis csavarral

1. recept: Diós-almás metélt

(Noodles with apples and walnuts)

4. rész: Tésztaételek

2. recept: Öregtarhonya reformosan

(Tarhonya or lebbencs)

5. rész: Tészták – még!

3. recept: Tojásos nokedli csalamádéval

(Dumplings with eggs and mixed pickles)

6. rész: A mű angol nyelvű összefoglalója

(Hungarian home-made száraztészta)

7. rész: Záró gondolatok

2008. február 19., kedd

VKF! XIII: A zeller dicsérete

Különleges köretek... Mi sem egyszerűbb, főleg egy vegetáriánusnak, aki aztán végképp nem finnyás a különféle zöldségek, gyümölcsök, magok, miegymás tekintetében!

Meg az étel, aminek ez a körítése... Na, ez már nehezebb ügy, mert ugye a fentiekből következően húst nem fogyasztok, a legtöbb húsmentes étel meg nem „valami + köret” szerkezetű.

Viszont eszek rengeteg olyan dolgot egytálételként, ami a húsevők számára tulajdonképp remek köret lenne. Például ez itt, meg különféle variációi:

Akadt itthon pár gyors fogyasztásra váró paradicsom, amiből mindenképpen valami olyat szerettem volna készíteni, amit konzervből vagy sűrített paradicsomból nem lehet.

Aztán beugrott ez a zelleres-paradicsomos kombináció a Ciprusi zelleres hús receptjéből: húskockák, aztán azon zellerszeletek, paradicsomszeletek meg összetépett zellerzöld, és az egész lefedve, kis lángon megpárolva. Valamikor nagy kedvencem volt ez, sok zellerrel meg paradicsommal készítve, külön köret nélkül.

Most már csak az a kérdés, hogy hús helyett mi legyen az alap? A szójával valahogy nem vagyok nagy barátságban, úgyhogy talán valami mag kellene. Ami kellően jellegtelen ízű, mert itt úgyis a zellerről szól a történet.

Végül az árpagyöngy mellett döntöttem. Beáztattam pár órára, hogy hamarabb megpuhuljon majd. Aztán lecsepegtettem, megfuttattam egy pici olívaolajon, rárétegeztem a zellert és a paradicsomot (személy szerint jó sokat, de nyilván ízlés dolga az arány), felöntöttem a száraz árpagyöngyhöz képest kétszeres mennyiségű vízzel, felfőztem, majd kis lángon puhára pároltam (kb. fél óra). (Áztatás nélkül két és félszeres mennyiségű vizet is elbír, meg vastagabb zellerszeleteket és hosszabb párolást.) Az árpagyöngy szépen fölszívta a vizet meg a paradicsom levét. Nem kevertem össze, így a díszítéssel sem kellett külön vesződni :) A tálaláskor egy kis zelleres fűszersóval ízesítettem.

Az eredmény: egy könnyű, de azért laktató, átütően zelleres fogás. Én egytálételként ettem, de el bírom képzelni köretként is, illetve az alapötletet adó recept szerint az alapba az árpagyöngy mellé rakott pirított húskockákkal is (akkor kevesebb vízzel felöltve, mert a hús is enged levet), amolyan "beépített" köretként.

További lehetőségek a témában: Ki fogom próbálni más magokkal is, akár vegyesen is (barna rizs, köles, hajdina, lencse, sárgaborsó, bab). És persze a tetejére kerülő dolgokat is lehet variálni tetszés szerint. Csak a főzési időt kell jól összehangolni, a magoknál áztatással, a zöldségeknél meg a darabok méretével szabályozva.

* * *

További, köretként is tálalható ételek a blogomon a köret (is lehet) címkénél találhatók. Természetesen folyamatosan bővítem a kínálatot.

2008. január 27., vasárnap

VKF! XII - 2. rész: Színes-illatos-ízes fűszersók házilag

A tegnapi "elméleti háttér" után a gyakorlati megvalósítás:

Négyféle ízben cináltam apró szemű fűszersót [bekezdés előtti kép]. Ezekhez finom szemcséjű tengeri sót és kávédarálóban kb. ugyanakkorára őrölt ízesítőt kevertem fele-fele arányban (persze ez ízlés szerint módosítható). Így lett zelleres (szárított levélből), citrusos (lereszelt, majd megszárított narancs- és citromhéjból), vegyeszöldséges (házi vegamixből) és petrezselymes (szárított levélből) fűszersóm. Aztán a ledarált vegyeszöldség meg az átkristályosított só kiszitálásával és összehozásával csináltam közepes szemcséjű zöldséges sót is [bekezdés utáni kép]. (A szemcseméret azért jó, ha közel egyforma, mert így keverednek el egyenletesen.) A szép nagy sókristályok meg egyelőre még "parkolópályán" vannak, mivel nem sikerült megfelelő őrlőfejes üveget vennem... (Só esetén nem örülök a fém alkatrészeknek, mert hamar tönkremennek - no és az egyéb kivitel sem mindegy.)


Tulajdonképp tényleg csak a fantázia szab határt a használható ízesítőknek: az eredeti cikkben szecsuáni borsos és matcha poros só szerepelt még, meg a lelkes kommentezők felvetettek számos zöldfűszert, sőt, még a csokis só felhasználására is akadt ötletük (pattogatott kukoricára biztos jó is az :-) - meg Chili & Vanília azték karfioljából kiindulva esetleg másra is...)
Amit én fontosnak éreztem, hogy mindezek szárazak legyenek - így nem csomósodik össze az egész, hanem szépen ki lehet szórni a sótartóból. Azt meg fedeleset kerestem nekik, hogy a levegő nedvességtartalmát se tudják majd alkalomadtán vég nélkül magukba gyűjteni.

Szép, szép, de mire jó mindez? A tegnap már részletesen kitárgyalt ajándékozás mellett...

Díszítés
re: Kész ételt a tányéron megszórni, tepsis rakottas tetejét megszórni, saláták tetejére, de akár vajaskenyérre vagy szendvicsre is el tudom képzelni - végülis minden olyasmire, amit amúgy is megsóznék.


Színezésre: Krumplipürébe, mártásokba, öntetekbe, kenőkékbe keverve, de még akár sós sütemények tésztájába gyúrva is.


Ízesítésre: A vegyeszöldséges változat olyan, mint egy erősen csökkentett só- és növelt zöldségtartalmú ételízesítő, adalékanyagok nélkül: tehát mindenbe, amibe ételízesítő, leveskocka, alaplé, zöldségleves, stb. kellene. A citrusos változatot mindenképpen kipróbálnám hallal, de akár csirkehússal is. És még a sófogyasztás is csökkenthető velük, mivel összességében kevesebb só felhasználásával adnak finom ízt az ételeknek.


Ráadás halas recept: A fenti képen a kenyéren a kenőke egy bármikor gyorsan összedobható halkrém. Lecsepegtetett és villával összetört olajos halat kevertem krémesre majonézzel, és az egészet egy kis citrusos fűszersóval dobtam fel.

Ráadás nem halas recept: A másik képen látható sült krumpli elkészítéséről itt írtam korábban. A mártogató meg egyszerű tejföl, egy kis mustárral és petrezselymes fűszersóval ízesítve.

És persze kísérletezek tovább... :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails