A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: eper. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 4., szombat

Bodzavirágos amerikai palacsinta vagy gofri (vegán)

Jó ideje gazdagon virágoznak a környékbeli bodzabokrok, úgyhogy egy-egy kellemes séta keretében gyakran gyűjtünk róluk egy csokornyi illatos virágot. Itthon aztán fel lehet dobni vele a limonádét, vagy belesütni valamilyen tésztába. Most éppen ebbe:

Egy nagy tálba szórtam 15 dkg háromgabonás süteményport*, majd 3-4 részletben hozzáadtam kb. 3 dl vizet, és simára kevertem (a normál palacsintatésztánál sűrűbb legyen). Beletépkedtem 6-7 nagy bodzavirágtányérról a virágokat, kihagyva a vastag zöld szárakat. Aztán kevertem még hozzá 1 evőkanál sötétbarna nádcukrot, 1 evőkanál lenmaglisztet és 1 teáskanál szódabikarbónát, végül pedig 3 evőkanál hidegen sajtolt napraforgóolajat. (Bodzavirágszezonon kívül használhatunk szárított bodzavirágot, vagy egyszerűen ki is hagyhatjuk ezt belőle - az alap így is remekül használható.)


Az amerikai palacsintához felforrósítottam egy teflon palacsintasütőt, és evőkanálnyi adagokat tettem bele a tésztából, amik kisebb tenyérnyire terültek el. Mikor már nem látszott teljesen nyersnek a tetejük sem, megfordítottam őket, és a másik oldalukat is világosbarnára sütöttem. Fontos, hogy kis lángon csináljuk mindezt, mert ha túl gyorsan sütjük, nyers marad a közepük.


Próbaképpen gofrisütőben is sütöttem néhány adagot ugyanebből a tésztából. Sokkal tovább kell sütni, mint a hagyományos tésztákat, de egyébként ízletes és ropogós csemege lesz türelmünk jutalma.

Akácmézzel megkenve, friss eperszeletekkel kirakva tálaltam mindkettőt. A rácsorgatott méz mennyiségével ízlés szerint szabályozható az édessége. Aki akarja, tejszínhabbal is megfejelheti még (csak úgy már nem lesz vegán).

* Nekem még egy régebbi beszerzésből van ilyenem, egyébként sajnos kivonták a forgalomból. Vanília nélküli változata, a háromgabonás kenyérliszt viszont elérhető, készítsük ebből, csak tegyünk még mellé 1 teáskanál vanília kivonatot vagy az 1 evőkanál barna cukor házi vaníliás cukor legyen.
 

2011. május 23., hétfő

Eperszüret

A napokban végre elkezdett érni az eper, úgyhogy még épp tudtunk belőle enni elutazás előtt. A többit keresztanyámra hagytuk. Nem nagy terület, meg sajnos elég gyomos is; évek óta esedékes lenne már az újratelepítés, csak mindig elmaradt. Most meg ha epertelepítésre adjuk a fejünket, azt már itt, Szegeden kellene. Pár éve már volt, két fajta is. Szerettem is, termettek is, csak tavaly tönkretette őket a talajvíz, aztán meg a forró nyár. Egy-két kósza tő maradt csak, és már egyéb módon hasznosítottuk a területet, mert az új eperágyást semmiképp sem ugyanoda tennénk.

Elvből nem veszem azokat a kemény, bolti epreket, amik természetellenes állaguk mellett gyakran még ízetlenek is, így ilyenkor már nagyon ki vagyok éhezve a friss gyümölcsre. Ez aztán azzal is jár, hogy dehogy csinálok belőle bármit is - a legjobban úgy esik, hogy ott, kint, a helyszínen "lelegelem". Na jó, ha felverte az eső és láthatóan piszkos, akkor kénytelen vagyok behozni és megmosni, de így már nem ízlik annyira.
 

2010. június 5., szombat

Rizsfelfújt a la Horváth Ilona (lakto-ovo-vega, hagyományos)

Csak semmi reformosítás - nem otthon vagyunk! Nem saját konyhában, nem saját alapanyagokból, nem saját ízléshez hangolt (bár valamikor régen sokat használt) recept alapján, de csak sikerült összehoznom. Na jó, a cukor másik felének belerakását szabotáltam, miután a szűken mért első felével is brutál édesnek éreztem a masszát - megsülve azért szerencsére szelídült az íze. A maga módján jó lett, és szerintem a hozzá tálalt friss eper (saját termés!) sokat dobott az összképen; simán megérte a szemerkélő esőben elbiciklizni érte, és óvatosan megszedegetni az ültetvény széléről a pirosló szemeket. A konyha tulajdonosa nagyra értékelte a meglepetést és a finom vacsorát.


5 dl tej és 1 dl víz keverékében puhára főztem 12 dkg rizst 4 dkg cukorral. Mikor elfőtt róla a nagyja folyadék, óvatosan hozzáforgattam 5 dkg mazsolát, és lefedve puhulni és hűlni hagytam (közben elfoglaltam magam más dologgal). Utána 2 dkg olvasztott vajat simára kevertem 2 tojás sárgájával és pici liszttel, majd a fellazított rizshez forgattam. A tojások fehérjét kemény habbá vertem, és ezt is óvatosan hozzáforgattam a masszához. Kivajazott és zsemlemorzsával megszórt tepsibe simítottam. 180 fokon 25 percet sütöttem, majd még 5 percet az elzárt sütőben hagytam (eddigre körben elvált a tepsitől és pirulni kezdett a teteje). Langyosra hűlve, friss eperrel tálaltam. (A kép azért ilyen, mert a fényképezőgépet is nélkülöznöm kellett, a mobiltelefonom meg csak ennyire képes.)

Reform változatban pedig így készítek valami nagyon hasonlót.

2010. május 29., szombat

Eperszezon!

A héten végre beértek az első saját eprek, sőt, mostanra már egész jó mennyiségeket tudok szüretelni nap mint nap. Egyelőre még elfogy frissen, meg időm se nagyon van kreatívkodni belőle, de azért majd igyekszem. Tavaly nagyjából fel is raktam az elmaradhatatlan műsorszámokat, de persze a lehetőségek végtelenek...

Tegnap például eper szörp iránt érdeklődött e-mailben egy kedves olvasóm. Mivel mást is érdekelhet, ide is kiteszem, hogy milyen tippeket adtam a témában:
"Eper szörpöt kifejezetten nem szoktam készíteni, de puha, lédús fajta eperből a dzsemfőzés melléktermékeként előfordul, hogy ilyen is lesz. Felfőzöm az előkészített epret, és ha túl sok levet engedett, akkor azt nem elfőzöm róla, hanem leszűröm, és a sűrű, darabos részéből készítem el a dzsemet, a levet pedig ízlés szerint ízesítem (cukor/méz, citromlé), felforralom, majd forrón üvegekbe szedem és azonnal lezárom. Felbontás után lehet inni tisztán vagy tetszés szerint hígítva (vízzel/szódával). Ez - ha nem is teljesen áttetsző - kevésbé rostos, alkalmas hígítható szörpnek is. Ha az eper húsából nem dzsem lesz, hanem azt is beleturmixolom, és ízlés szerint vízzel (vagy esetleg pici fehérborral) hígítom, akkor rostos ivólé lesz. Ez nagyon finom úgy is, hogy édesítésnek jó érett banánokat turmixolok bele. Friss fogyasztásra akár fel se főzöm, ha tárolni akarom, akkor viszont természetesen hőkezelni kell, hogy elálljon."

Aki pedig nem olyan szerencsés, hogy saját termésű eperből dolgozhat, annak ajánlom figyelmébe ezt a vásárt Lajosmizsén, ami 2010. június 5-én (szombaton) lesz (a plakát rákattintva nagyítható, illetve a hivatkozott honlapra is érdemes ellátogatni).


Jó eprészést mindenkinek!

2009. május 28., csütörtök

Epres joghurt


Vagy inkább joghurtos eper? Mindenesetre én így szeretem: egy nagy kupac frissen szedett epret késsel összeaprítok, majd nyakon öntöm egy kis doboz natúr joghurttal a kedvenc fajtámból. Az összekeverést mellőzöm, egyszerűen csak onnan veszek el belőle a kanállal, ahol a joghurt vékonyan bevonja a gyümölcsdarabkákat. Joghurt helyett néha kefírrel is csinálom ugyanezt. Eper helyett más gyümölccsel is finom, különösen a jó érett, lédús darabokkal.

2009. május 23., szombat

Epres tündértorta (vegán)

Saját termésű eperből :)

A tészta ugyanez, a pudingba ezúttal a vanília kivonat helyett 1 evőkanál cukormentes, holland kakaóport tettem, még az elején összekeverve a 2 púpozott evőkanál keményítővel. Gyümölcstortaforma hiányában kapcsos tortaformában sütöttem meg, ezért nem lett pereme a tésztának, de szerencsére így se folyt le róla a puding (azért a biztonság kedvéért köré raktam a forma oldalát, mielőtt ráöntöttem a megfőzött pudingot).

2009. május 22., péntek

Epres pite (vegán)

Az eperdzsem készítése után ez volt a "jutalom" a maradék eperből (na jó, szándékosan többet vettem, hogy biztosan jusson egy sütibe is :)

Az alaphoz összekevertem az alábbiakat:
  • 25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 kávéskanál szódabikarbóna
  • 2 evőkanál finomítatlan nádcukor (amúgy meg ízlés szerint; mézzel is jó)
  • 1/2 citrom reszelt héja (elhagyható; most épp volt kéznél)
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • kb. 2,5 dl víz (2-3 részletben hozzáadva; a legvégén egy nem túl folyós, jól keverhető tésztát kell kapni)
  • 1/2 citrom kifacsart leve (ha épp nincs friss citromom, egy csipet citromsavat teszek helyette - ettől indul majd be a szódabikarbóna)
  • 6 evőkanál étolaj
Kikent, lisztezett csatos tortaformába öntöttem, majd kiraktam a tetejét félbevágott eprekkel (amiket mosás után alaposan lecsepegtettem, hogy ne áztassák el a tésztát).

Nálam 180 fokon 25 perc sütés kellett neki, előmelegítés nélkül (de a tűpróba a biztos).

Szép laza, egyáltalán nem száraz süti lett, amit tortaként lehetett szeletelni. Frissen volt a legfinomabb; egyébként sem érdemes sokáig tartogatni a lédús gyümölcs miatt.

A tészta receptjét eredetileg Katánál olvastam; nálam már a fenti módon vonult be az alapreceptek közé. Külön értékelem benne, hogy gyorsan és egyszerűen össze lehet dobni, és nekem személy szerint sokkal jobban is ízlik ez a tej- és tojásmentes változat, mint a hagyományos piskóta (vagy annak valamilyen változata).

2009. május 21., csütörtök

Eperdzsem

Alkalmi vétel volt tegnap az eper a piacon, amiből nagy hirtelen ez a dzsem készült. Korábban bodzavirágos eperdzsemet terveztem; hazafelé szedtem is egy csokor virágot hozzá egy alkalmas helyen. Aztán otthon megláttam egy igen ígéretes receptet a használandó dzsem kocsonyásító tasakján, s mivel minden hozzávaló adott volt, végül azt próbáltam ki első menetben (a cukrozást persze jóval lejjebb vettem). Annyira megtetszett, hogy végül a második felvonást is inkább ilyenre csináltam, a bodzavirágból meg limonádé lett.

Bordóra érett, illatos, és igen jó ízű eperből álltam neki a munkának (éretlen, ízetlen alapanyagból szerintem nem érdemes). Az epreket alaposan megmostam, szárukat eltávolítottam, majd lecsepegtetés után késsel kis cikkekre daraboltam őket. 2 kg (bőven mérve) előkészített eperhez hozzáreszeltem 1 citrom sárga héját (előtte persze ezt is jó alaposan megmostam), majd egy vastag aljú fazékban feltettem főni, előbb kicsi, majd nagy lángon (így hozzáadott víz nélkül sem sül le az elején, utána viszont hamar készre fő). Előbb gyakrabban, később viszont már ritkábban kevergettem egy fakanállal. Közben gyümölcscukorral édesítettem, de úgy, hogy apránként adtam hozzá, majd összekeverés és némi főzés után kóstolás alapján döntöttem el, hogy kell-e még. Ehhez a mennyiséghez végül összesen 4 evőkanállal tettem. (Eper- és ízlésfüggő a mennyiség; én a gyümölcs ízét szeretem érezni benne, az egy álló édes dzsemeket nem nekem találták ki.) Csak addig főztem, hogy az eper kiengedje a levét, de még bőven maradjanak benne darabok. Jól felforraltam, majd elzártam alatta a lángot. Hozzáöntöttem 1 dl Tokaji édes szamorodnit, valamint hozzákevertem a gyümölcsmennyiséghez való dzsem kocsonyásítót is. (Ez olyan fajta, hogy a leírás szerint a végén kell bekeverni; de van olyan is, amit az elején – a zacskóra rá van írva.) Az előkészített üvegekbe töltöttem (erről itt írtam tavaly részletesen), rácsavartam a tetőt, pár percre fejreállítottam, majd egy plédbe csomagolva hagytam őket kihűlni. Ezzel a mennyiséggel 6 db Nagymama lekváros (370 ml-es) üveg lett teli, meg maradt még egy kis kóstoló. A második felvonás már csak fél adag volt, és ehhez az elején hozzáadtam az arányosan szükséges gyümölcscukrot.

Igencsak ez lesz a szezon legdrágább dzsemje, a felhasznált gyümölcs és a hozzáadott bor miatt is. Nem most kellett újonnan megvennem hozzá mindent (a kocsonyásító és a bor is korábbi, akciós spájzolás volt), de összesen kb. 250 Forintra becsülöm a szükséges befektetést üvegenként. Egy ilyen finom különlegességért nem is rossz! :)

2008. május 22., csütörtök

Az idei első eprek

Ma leszüreteltem az első epreket a kertemben:

Örömmel konstatáltam azt is, hogy jó málnatermés ígérkezik:

A fűszernövényeim közül most a kakukkfüvet mutatom meg:

A saláta és a retek viszont katasztrófa :( Ezekben a témákban marad a piac.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails