A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pékáru. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pékáru. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 13., csütörtök

Medvehagymás kocka (vegán)

Akár húsvétra is ajánlom ezt az igazán tavaszias hangulatú sós csemegét.



Tészta: 15 dkg teljes kiőrlésű liszt, 15 dkg fehér kenyérliszt, 1 kávéskanál cukor, 1 dkg élesztő, langyos víz.
Tálba szitálom a kétféle lisztet, mélyedést csinálok bele, rászórom a cukrot, belemorzsolom az élesztőt, kevés langyos vizet öntök rá, picit megkeverem a folyadékot, és megvárom, míg felfut az élesztő. Aztán további langyos víz hozzáadásával összegyúrom. Letakarva kb. egy óra hosszat kelesztem, majd átgyúrom.
Töltet: 12 dkg sütőmargarin, 1 evőkanál sós medvehagymakrém. (Ha nem kell tejmentesnek lennie, akkor 10 dkg vajat használnék.)
Puhára olvasztom a margarint, és hozzákeverem a medvehagymakrémet.
A tésztát enyhén lisztezett felületen téglalappá nyújtom. Középső harmadát vékonyan megkenem a medvehagymás töltettel, ráhajtom az egyik üres szélét, azt is megkenem, végül ráhajtom a másik üres szélét. 90 fokkal elforgatom, és újra kinyújtom. Most 4 felé osztom gondolatban, és a középső két negyedét kenem meg. Behajtom rá a két üres szélet. Ezután megkenem a felét, és összehajtom, mintha becsuknék egy könyvet. Kinyújtom, elforgatom, és megismételem a két hajtogatást - ha minden jól megy, a végére épp elfogy a töltet. (Csinálni sokkal egyszerűbb, mint leírni. Ugyanaz a módszer, mint a leveles vajas tésztánál, csak itt kenem és nem pihentetem közben.) Végül kb. ujjnyi vastagra nyújtom, éles késsel berácsozom a tetejét, és kis (kb. 3x3 cm-es) négyzetekre vágom. Sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatom őket, nem túl közel egymáshoz. Pihentetem, amíg fölmelegszik a sütő, majd pirosra sütöm (nálam 175 fok, légkeverés, 2x10 perc). Rácsra szedve hagyom kihűlni.
Főleg frissen ellenállhatatlan, de másnap is csak annyi volt rá a panasz, hogy miért nincs több :)


2012. október 24., szerda

Cukkinis-krumplis kenyérlepény (laktovegetáriánus)

Az idei utolsó cukkinikből ezt a nagyszerű kenyérfélét készítettem el ismét a korábbi nagy sikerre való tekintettel - és most föl is jegyzem a receptet, hogy ne merüljön feledésbe jövő nyárig.


Hozzávalók 30 x 40 cm-es tepsihez
  • 1/2 kg teljes kiőrlésű (tönköly)liszt
  • 1/2 kg héjában főtt vagy sült krumpli
  • 2 kis cukkini (vagy 1 kicsi, karcsú, zsenge + egy nagyból egy ökölnyi darab megtisztítva)
  • kb. 3 dl tej
  • 1 csapott teáskanál barna cukor
  • 2 teáskanál só
  • 2 dkg friss élesztő
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 marék friss bazsalikomlevél
  • 10 dkg sajt (fűszeres, füstölt házi sajtot használtam)

Lereszeltem a fele krumplit és cukkinit. Kenyérsütőgép tartályába raktam a tészta hozzávalóit: a reszelt zöldséget, a lisztet, a cukrot, a sót, a tej nagy részét és az elmorzsolt élesztőt, majd elindítottam a Dagasztás programot. Figyeltem, ahogy a gép összedolgozza a tésztát, és apránként további tejet adtam hozzá, hogy lágy, de éppen nem ragadós tésztagombóc legyen belőle (a lisztek folyadékfelvevő képessége sem egyforma, meg a reszelt zöldség miatt is változó, hogy pontosan mennyi folyadék szükséges). A kész tésztát hagytam a gépben megkelni. (Kézzel is lehet dagasztani, csak nekem most így egyszerűbb volt.)

Szilikon sütőlapot terítettem a tűzhely tepsijébe, enyhén megliszteztem, ráborítottam a tésztát, és olajos kézzel széthúztam benne. Megszórtam az apróra vágott bazsalikommal, majd kiraktam a felkarikázott krumplival és cukkinivel. Végül ráreszeltem a sajtot.

200 fokra melegített sütőben kb. 50 perc alatt megsütöttem. A sütési idő felénél letakartam alufóliával, hogy ne piruljon rajta keményre a sajt; a sütési idő lejárta után pedig még bent hagytam kicsit az elzárt sütőben.

Langyosan és kihűlve egyaránt finom, komplett harapnivaló.


Ötlet: GoodFood 2012. június
 

2012. augusztus 3., péntek

Paradicsomos-sajtos péksütemény (laktovegetáriánus)

Nagy sikere volt nálunk ennek az igazán nyárias péksüteménynek.


Hozzávalók 9 darabhoz
  • 25 dkg Graham-liszt
  • 25 dkg finomliszt
  • kb. 3,5-4 dl zsíros tej
  • 2 csapott teáskanál só
  • 1 kávéskanál (barna) cukor
  • 2 dkg friss élesztő
  • 2 evőkanál mustár
  • 15 dkg sajt (füstölt házi sajtot használtam)
  • 30 koktélparadicsom
Kenyérsütőgép üstjébe raktam az első hat hozzávalót, és elindítottam a Dagasztás programot. Úgy adagoltam a langyos tejet, hogy puha, de nem ragacsos tésztagombóccá álljon össze. (Természetesen kézzel is lehetett volna gyúrni, én ezt most kihagytam.) Megvártam, míg a duplájára kelt (kb. 1 óra). Kézzel lazán átgyúrtam, majd kb. 30 x 40 cm-es téglapappá nyújtottam. Megkentem a mustárral, ráreszeltem a sajt 2/3-át, és a hosszabbik oldalával párhuzamosan középre hajtottam az alsó, majd a fölső harmadát. Letakarva kelni hagytam kb. fél óráig. 9 darabba vágtam, és ezeket szilikon sütőlappal bélelt tepsire fektettem úgy, hogy az aljukon összeigazítottam a tésztát; ettől a tetejük szépen kinyílt. Elosztottam rajtuk a félbevágott koktélparadicsomot, majd a maradék reszelt sajtot. Hideg sütőben indítva 180 fokon 40 perc alatt szép pirosra sütöttem őket; amikor a tetejük már színesedett, de az aljuk még nagyon sületlen volt, letakartam alufóliával.

Ötlet: GoodFood 2012. augusztus (Paradicsomos-cheddar sajtos szendvics)

2012. június 8., péntek

Zakuszkás lepény (laktovegetáriánus)


1 adag (összesen 60 dkg lisztből) dagasztás nélküli pizzatészta  + 4 dl zakuszka + 20 dkg füstölt (házi)sajt = 2 nagy tepsi finomság (2*12 olyan szelet, mint a képen), amiből mi ketten kétszer jóllaktunk; langyosan és kihűlve egyaránt finom volt

2012. május 28., hétfő

Sült bébifokhagyma (vegán)

Most van az az időszak, amikor már fejesedik a földben a fokhagyma, de még nem száraz a külső héja és a gerezdeket sem vonja még be egyenként. Nem hagyhattuk ki, hoztunk belőle a Tanyáról. Régóta tervezem ugyanis kipróbálni, hogy milyen ez sütve. Legutóbb Hegyi Barbara szakácskönyvében láttam, gyönyörű képpel és részletes leírással (oké, hogy nem nagy ügy, de aki még életében nem csinált és nem is evett máshol ilyet, annak jól jön, ha tudja, hogy pontosan mire számíthat). Meg is jegyeztem magamnak, hogy amint lesz a Tanyán megfelelő alapanyag, a tettek mezejére lépek. (Saját termés hiányában a piacon érdemes szétnézni alapanyagért - hétvégén több néninél is láttam Dorozsmán.)


Alaposan megmostam 8 szép fej bébifokhagymát, levágtam a szárukat és az aljukat, majd kereszt alakban bevágtam a tetejüket, de nem átalig, hogy ne hulljanak szét. Két kis tálkába (kerámiacsészébe) raktam őket, enyhén sóztam, majd megcsorgattam olajjal úgy, hogy kívül-belül bevonja őket és kb. 1 cm magasan legyen alattuk. Hideg sütőben indítva 180 fokon kb. 30 percig sütöttem, amíg ígéretes illatuk lett és némileg megpirult a tetejük.


Kenyeret is sütöttem mellettük, méghozzá aszaltparadicsomos mediterrán kenyeret, Graham-lisztből. Ezúttal két kisebb kenyérkét formáztam a tésztából, így szépen megfértek egymás mellett a nagy tepsin a fokhagymával, és teljes kihasználtsággal ment a sütő. Igaz, annyiból nem volt a legszerencsésebb választás éppen ez a recept, hogy az olajos kenyérrel nem kívántuk a fokhagyma alatti olajat is kimártogatni (jó lesz az majd később máshoz), de a sült hagymához nagyon rendben volt. Nekem különösen tetszett, hogy ebben a korban még sokkal enyhébb ízű a fokhagyma, mint majd éretten. Kívül enyhén ropogósra sült, belül pedig fantasztikusan puhára, és mindenestül ehető volt. Fölvettem a "Tavasszal kihagyhatatlan" című listámra a bodzavirágos finomságok mellé.
 

2012. április 29., vasárnap

Spenótos-krumplis lepény (laktovega)

Megint vettem egy adag spenótot a piacon, és megint nem főzelék lett belőle. Voltak elképzeléseim, de aztán kiütéssel győzött a frissen vett GoodFood első átlapozásakor meglátott recept - átszabva persze a saját ízlésünkhöz és az itthon fellelhető alapanyagokhoz. 


Hozzávalók 2 nagy tepsihez, 6-8 személyre

Elkészítettem egy adag dagasztás nélküli pizzatésztát.

Meghámoztam és 1/2 cm vastag szeletekre vágtam a krumplit, majd enyhén sós vízben megfőztem. Inkább legyen egy picit ress, érdemes figyelni, hogy még semmiképp se essenek szét a szeletek. Leöntöttem róla a vizet és félretettem hűlni.

Szűrőbe raktam a spenótot, és forró vizet öntöttem rá, így összeesett. Alaposan lecsepegtettem, és ezt is félretettem hűlni.

Kétfelé vettem, átgyúrtam és kinyújtottam a tésztát.

Lereszeltem a sajtot.

A kinyújtott tésztát befedtem a spenótlevelekkel, majd a krumpliszeletekkel. Rászórtam a rozmaringot és kevés sót, megcsorgattam az olajjal, végül befedtem a sajttal.

190 fokra melegített sütőben légkeveréssel 20 percig sütöttem.

Frissen, melegen tálaltam, de a maradék kihűlve is elég jó volt. Isti paprikalekvárt csöpögtetett még rá, valamint megállapítottuk, hogy egy kis zsenge fokhagyma sem rontotta volna el a feltétet.
 

2012. április 2., hétfő

Káposztás lepény (vegán)

Annyira bejött a dagasztás nélküli pizzatészta, hogy máris ismétlés volt belőle. Igaz, ezúttal nem paradicsomos szósz került rá, hanem fűszeres párolt káposzta. Finom, laktató étel lett így a télről maradt utolsó fej káposztából.


Hozzávalók 4-6 személyre
a feltéthez:
  • 1 kis-közepes fej (1/2-3/4 kg) káposzta
  • 2 evőkanál olaj
  • 1 dl (félédes) fehérbor (vagy víz)
  • 1-1,5 dl savanyúkáposzta-lé (házi savanyítás levének az utója volt a mosogatásra váró üveg aljáról; kiválónak bizonyult a hirtelen ötlet, hogy ebbe elmegy - ennek hiányában 1-2 evőkanál fehérborecetet használnék)
  • 1/2 teáskanál só (nem kell sok, mert a káposztalé is sós - ha ehelyett ecettel készítjük, akkor növeljük a só mennyiségét)
  • 1 kávéskanál frissen darált tarka bors
Vékonyra szeljük a káposztát, és vastag aljú fazékban, időnként megkeverve megpároljuk az olajon. Közben szükség szerint kevés bort vagy vizet öntünk alá, hogy ne süljön oda az alja. Amikor már érezhetően puhul a káposzta, hozzáadjuk a káposztalét és a fűszereket, és addig pároljuk tovább, míg majdnem teljesen elfövi a levét.

Az időközben előkészített tésztára terítjük, és 200 fokra melegített sütőben, légkeveréssel 20 percig sütjük.

Melegen vagy kihűlve, tenyérnyi darabokra vágva tálaljuk.

2012. március 29., csütörtök

Félbarna, dagasztás nélküli pizzatészta (vegán)

Bár van bevált receptem a témára, a márciusi GoodFood receptjét muszáj volt kipróbálnom. Kíváncsi voltam ugyanis, hogy milyen pizzát eredményez a kevés élesztővel kevert, hosszan kelesztett tészta. A dagasztás nélküli kenyérnél már bejött, így itt is jó eredményt reméltem. Még úgy is, hogy a fehér liszt felét Graham-lisztre cseréltem, hadd legyen annyival is egészségesebb. A feltétbe pedig belekerült a babbal töltött krumpli után megmaradt kevéske bab, kiegészítve saját eltevésű paradicsommal. (A magazinban szereplő vega feltétekkel is megenném alkalomadtán, de így hó végén kiváló volt ez a meglévő készletből összerakott változat is.)


Hozzávalók 4 személyre, 2 nagy pizzához

a tésztához:
  • 30 dkg finomliszt
  • 30 dkg Graham-liszt
  • 2 teáskanál só
  • 1 dkg friss élesztő
  • 1/2 liter langyos víz
  • 2 evőkanál olaj
  • 1-2 marék liszt a gyúráshoz
  • 1 evőkanál búzadara a szóráshoz

a feltéthez (laktovega):
  • 4 dl zöldséges szósz
  • 3,5 dl paradicsomkoktél
  • maradék babos ragu (természetesen kimaradhat, de nem rontotta el, és legalább elfogyott ez a pár kanálnyi is)
  • 1/2 teáskanál só
  • 1 teáskanál szárított bazsalikom (vagy tetszőleges más zöld fűszer)
  • 15 dkg sajt (nálam fűszeres házi sajt a piacról)

Nagy tálba szórjuk a kétféle lisztet, összekeverjük a sóval, belemorzsoljuk az élesztőt, majd fakanállal hozzákeverjük a vizet és az olajat. Sűrű, de éppen keverhető, ragacsos massza lesz belőle. Letakarjuk, és hűvös helyen állni hagyjuk legalább 6 órán át. (Én kb. egy óra elteltével, mikor már láthatóan elkezdett benne dolgozni az élesztő, betettem egy éjszakára a hűtő legalsó polcára.)
A duplájára kelt tésztát ismét átkeverjük a fakanállal, és most már szobahőmérsékleten hagyjuk fél-egy óráig. Lisztezett munkalapra borítjuk, kettévesszük, és lisztes kézzel gombócokká gyúrjuk.
Szilikonlapot (vagy jó minőségű sütőpapírt) terítünk két nagy sütőlemezre. Meghintjük kevés búzadarával, és kinyújtjuk rajtuk a tésztagombócokat. 10-15 percig pihentetjük; ezalatt elkészítjük a feltétet (összekeverjük a paradicsomszószokat a fűszerekkel, lereszeljük a sajtot) és bemelegítjük a sütőt 200 fokra.
A tésztára rakjuk a feltétet, és 200 fokon, légkeveréssel kb. 20 perc alatt megsütjük (szépen megsült egyszerre a kettő, a végén az alsót kellett följebb raknom pár percre, hogy picit megpiruljon a tetején a sajt).


Puha, levegős, kiváló állagú tészta lett, megérte kipróbálni. Az íze is más, mint a gyors változatnak. Nem csak pizzához fogom használni, hanem mindenféle zöldséges lepény alapjaként is. Igaz, hogy készítésekor jó előre kell gondolkodni a hosszú kelesztés miatt, munka viszont alig van vele.
 

2012. január 25., szerda

Zöldséges pizza (laktovega)


kiolajozott nagy gáztepsibe 1 adag pizza alap tészta + 1 üveg (4 dl) extrán zöldséges paradicsomszósz + 1 póréhagyma + 1 kis csokor kakukkfű a ház elől + kevés só + némi füstölt sajt a hűtő mélyéről = finom, kiadós ebéd minimális munkával
 

2011. december 14., szerda

Fahéjas csiga és csigakalács gazdagon (laktovega)

Az utóbbi hetekben némi karácsonyi hangulatot vittem a szokásos péksüteményünkbe.


A tészta receptjét és a csigaformázást a Kifőztük magazin 2011. augusztusában megjelent kenyeres különszámában írtam le részletesen. Most barna cukor helyett mézzel készítettem ugyanezt, a töltelékhez pedig a következőket kevertem össze: 2-3 dkg olvasztott vaj, 1 nagy evőkanál méz, 1 evőkanál fahéj. Miután ezzel megkentem a kinyújtott tésztát, rászórtam 1 marék durvára vágott diót és 1 marék mazsolát (aki nem szereti, cserélje le dióra vagy hagyja ki) is.

Másik alkalommal a kalácshoz rövidebb téglalapot nyújtottam egy adag ugyanilyen tésztából, és nem kentem ki a széléig a tölteléket. Picivel több vajat olvasztottam a töltelékhez, és mielőtt hozzákevertem volna a mézet meg a fahéjat, tollkenővel vékonyan kivajaztam belőle a 30 cm-es püspökkenyérformát. A feltekert tésztarudat sütés előtt hagytam a formában is kelni. 180 fokon kb. 50 perc alatt sült meg; egy idő után letakartam alufóliával, hogy ne piruljon túl a teteje.
 

2011. szeptember 3., szombat

Almás lepény, egyszerűen (vegán)

Az idén rekordmennyiségű hullott alma feldolgozásán vagyunk túl, de persze mindig szívesen elfogadunk egy újabb adagot. Nem baj, ha ütődött, és esetleg kukacos is - több a tisztítási veszteség, de a végtermékről már senki meg nem mondaná, hogy nem első osztályú gyümölcsből készült.

Ez a lepény lazán elnyel pár kiló ilyen, gyors fogyasztásra való almát. Egyszerű kelt tészta van az alján, azon pedig jó vastag töltelékréteg, és ennyi. Nem egy agyonbonyolított darab, de nem is hiányzik belőle semmi csavar: ez így finom, ahogy van. Megcsinálni sem nagy ügy, a munka oroszlánrésze az alma előkészítése.


Hozzávalók
a tésztához: 25 dkg Graham-liszt, 25 dkg finomliszt, 1 csapott teáskanál só, 3 evőkanál barna cukor, 1/2 teáskanál fahéj vagy mézeskalácsfűszer, 2 dkg friss élesztő, kb. 3,5 dl langyos víz
a töltelékhez: 3-4 kg hullott alma, 1 teáskanál fahéj vagy mézeskalácsfűszer, 2 evőkanál zabkorpa (puha, lédús almához mehet 3 kanállal is)
egyebek: olaj a tepsi kikenéséhez, 2 evőkanál barna cukor a tetejére + további cukor vagy méz ízlés szerint a tálaláskor

Elkészítése
Kézzel vagy géppel összegyúrjuk a tészta hozzávalóit (úgy adagoljuk a vizet, hogy lágy legyen, de éppen ne ragadjon). Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra).
Közben megmossuk és feldaraboljuk az almát, és kireszeljük a héjából. Leöntjük a levét (és megisszuk), de kifacsarni nem kell. Hozzákeverjük a fűszert és a zabkorpát (ez utóbbi jó nedvszívó, tökéletesen gondoskodik róla, hogy a töltelék ne áztassa el a tésztát).
Nagy tepsit (az enyém 39x30 cm-es, és 5,5 cm mély) vékonyan kiolajozunk, beleborítjuk a megkelt tésztát, és kézzel széthúzzuk benne, jó magas peremet kialakítva a széleken. Rákanalazzuk az almát és nagyjából elegyengetjük, majd meghintjük kevés barna cukorral.
Hideg sütőben indítva 180 fokon kb. 30 percig sütjük. Akkor van kész, mikor láthatóan pirul a szélén a tészta.
Langyosan már szeletelhető, de kihűlve is finom. Édesszájúaknak ízlés szerint további cukor vagy méz kerülhet még a tetejére a tányérjukon.

 

2011. augusztus 24., szerda

Krumplis Graham kenyér (vegán)

Kedvenc kenyér- és péksüteménytésztánkba tej kell, ami szombattól úgy hét közepéig rendben is van, eddig kitart a hétvégi piacoláskor beszerzett házitej-adag. Valami pékárura viszont a fennmaradó két-három napon is igény van. Legyen tejmentes, de azért finom, jó belszerkezetű, nem kiszáradós, nem morzsálódós. Barna, természetesen. A múltkori krumplis kalandon fellelkesülve krumplis. Külön főzött krumplival is bejött a téma.


Meghámoztam és felkarikáztam 5 kis szem krumplit, és annyi enyhén sós vízben, amennyi épp ellepte, puhára főztem. Villával nagyjából összetörtem, majd miután langyosra hűlt, hozzágyúrtam 25 dkg sima és 25 dkg Graham lisztet, 1 teáskanál barna cukrot, 2 csapott teáskanál sót és 2 dkg friss élesztőt. Puha, de nem ragadós tészta lett belőle; szükség esetén további víz, illetve Graham liszt hozzáadásával kell beigazítani az állagát. (A dagasztást lehet kézzel vagy géppel csinálni, tetszés szerint.) Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztettem, majd kézzel lazán átgyúrtam, és cipót gömbölyítettem belőle. Szilikon sütőlappal bélelt tepsire tettem, késsel több helyen, kb. 1 cm mélyen bevagdostam, és így is kelni hagytam 15-20 percig. Utána a szokásos módon megsütöttem: hideg sütőben indítva 200 fokon 30 perc, 180 fokra visszavéve 20 perc, majd a végén még 10 perc állatás a kikapcsolt sütőben. Kellemesen ropogós héjú, belül egyenletesen lukacsos, nem tömör kenyér lett belőle, ami vászonzsákban tárolva másnapra sem száradt ki zavaró mértékben. Ez egy jó alap, időnként fogom majd magokkal, fűszerekkel dúsítani.
 

2011. augusztus 19., péntek

Kifőztük különszám: Kenyerek, péksütemények a nagyvilágból


Megjelent a Kifőztük gasztromagazin különszáma, melyben több, mint 40 féle ínycsiklandó kenyér és péksütemény receptje, valamint a kelt tésztákkal kapcsolatos sütési technikák leírásai olvashatók. Az én konyhámban édes és sós töltelékű csigák és vizes Graham zsemle sült az alkalomra (meg azóta már jópárszor, mert igencsak népszerű itthon mindkettő), valamint az élesztővel kapcsolatos hasznos tudnivalókat foglaltam össze, hogy kezdők is bátran nekiállhassanak a kelt tészták elkészítésének.
Az újság szokás szerint ingyenesen tölthető le a kifoztuk.hu oldalról.
 

2011. július 3., vasárnap

Paradicsomos-krumplis Graham kenyér (vegán)

Ilyen finom, ropogós héjú kenyeret még sose sütöttem!

Kalandos volt elkészíteni, és kinézetre sem egészen olyan lett, mint szerettem volna, de az állaga és az íze mindenért kárpótolt.

Előszöris volt egy kistányérnyi paradicsomos újkrumplim, amit villámebédként ütöttem össze a Kaldeneker Györgynél olvasott recept alapján, annyi különbséggel, hogy nekem csak nagyobb krumplijaim voltak, ezért negyedeltem őket, paradicsomszósz helyett pedig egy doboz natúr hámozottparadicsom-konzervet használtam. Nagyon ízlett egyébként, és annyira egyszerű, hogy Isti a kész étel falatozása közben magától rekonstruálta a receptet, a hozzávalókat és az elkészítés módját is beleértve (pedig nem látta/hallotta, mit művelek a konyhában, mert amíg főztem, ő odakint kertészkedett).

Szóval ebből maradt egy kicsi, meg a krumpli főzővizét sem öntöttem ki. Utóbbit - ha csak visszafogottan sóztam - langyosan nagyon szeretem csak úgy meginni is, de ez azért több volt annál, hogy mind jólessen ilyenformán. Péntek volt, így tej hiányában nem jöhetett szóba a szokásos kedvenc kenyértésztánk, valami pékárut viszont szerettem volna sütni. Nosza! Villával összetörtem a paradicsomos krumplit, és beleraktam a kenyérsütő gép üstjébe. Aztán ment hozzá liszt: most 20 deka sima volt a zacskóban, és nem akartam újat bontani (mondjuk ez butaság, mert másnap úgyis kell, hisz minden nap sütök, de mindegy), úgyhogy 30 dkg Graham került mellé. Aztán 2 csapott teáskanál só, egy bögre (2,5 dl) krumplifőzőlé, meg vagy 2 dekányi friss élesztő, csak egyszerűen szétmorzsolva, semmi futtatás. Ja, meg 1 csapott teáskanál barna cukor, és ha már a fűszerpolcra tévedt a tekintetem, akkor még 1 csapott teáskanál szárított bazsalikom is egy üveg aljáról (a krumpliban friss bazsalikom volt, de az egész kenyérhez arányában nagyon kevés). Úgy gondoltam, ennyi elég is, hogy tészta legyen belőle. A dagasztást figyelve megállapítottam, hogy lisztet még erősen kíván, s végül vagy 10-15 dekányi Graham még belement összesen (fehéret most már csakazértsem bontottam). Így is jó puha maradt még, de azért már kezelhető.

A bazsalikomnak köszönhetően igen finom illata volt már kelés közben is, és alig egy óra alatt gyönyörűen fel is ért a gép tetejéig. Kiborítva kézzel lazán átgyúrtam, és megállapítottam, hogy ha különösebben formázni akarnám, akkor azért ragadás ellen lisztezni kéne rendesen, úgyhogy inkább egyetlen cipót gömbölyítettem belőle, és elhelyeztem a nagy tepsim közepén, szilikonlapot terítve alá. Kereszt alakban bevágtam, majd úgy 10-15 percnyi további kelesztés után megsütöttem.

Előmelegítés nélkül 200 fokon 30 perc, 180 fokon 20 perc, kikapcsolva 10 perc állatás a bevált idő és hőfok nálam az ilyen egyben sült kenyerekhez. Hát, ennek ez nem volt elég, az alját megkopogtatva még nem egészen úgy kongott, mint elvárható lett volna. Ezt megállapítva visszatettem hát még 15 percre 180 fokon, "önkritikát gyakorolni". Ha már elég csúnyán nyílt szét a vágásnál, legalább sületlen ne legyen a közepe! Az illata azért reményekre adott okot - a bazsalikomé mellett a frissen sült kenyér hamisítatlan illata is belengte már a konyhát.

De az igazi meglepetés akkor jött, mikor végül nekiengedtük a nagykést, majd elkezdtük enni: az a pont jó vastagságú, ropogós héj! Pedig nem trükköztem gőzös sütővel (korábban próbáltam már, de nem jött be), csak úgy egyszerűen megsütöttem az összedobált maradékokból gyúrt tésztát. A belseje pedig rugalmas, és messze nem olyan levegőtlen, mint a barna kenyerek elég gyakran. Nem is tudom, hogy pontosan mitől lett ez ilyen jó, és abban sem vagyok biztos, hogy akármikor meg tudnám ismételni, mindenesetre megpróbáltam a lényegtelennek tűnő részleteket is leírni, hátha más is kedvet kapott hozzá, hogy kipróbálja ;)

Ó igen, biztos a kedv tette, meg a szabadság, hogy gondolomra beletettem mindazt, amit belevalónak tartottam, és így lett mégis kenyér aznap is, amikor egyébként felmentésem volt a sütés alól a fő kenyérevőtől.

Ui.: Természetesen nem ettük meg együltő helyünkben mindet, úgyhogy be tudok róla számolni, milyen lett másnapra: finom, kellemesen bazsalikomos, egyáltalán nem száraz, nem morzsálódós. Olyan igazi kenyér állagú, csak bármiféle állagjavító nélkül. Szuper volt, és nem ragozom tovább - aki nem hiszi, járjon utána!
 

2011. május 11., szerda

Káposztás pizza (vegán)

Az utolsó fej téli káposztából készítettem ezt az ebédet még a múlt héten. A nagy sikerű sült káposzta után szabadon, ezúttal tésztát rakva alá, a kamrapakoláskor talált kis üveg ketchuppal megkenve:


Az alapja egy adag pizzatészta, amit megfeleztem, és némi kelesztés után egy-egy kiolajozott piteformába igazítottam az enyhén átgyúrt darabokat, jó magas peremet csinálva a szélükön. Majd megkentem a tetejüket 1-1 dl ketchuppal (Virágoskúti Bio). Ketté, majd a torzsa felől cikkekre vágtam egy kicsi (kb. 10 cm átmérőjű), de tömör fej téli káposztát, és virág alakban elrendeztem a két pizzán. Középre tettem a daraboláskor leesett néhány káposztalevelet, miután késsel apróbbra vágtam.Végül a káposztaszeletek tetejét megkentem egy kis olívaolajjal. 180 fokon fél óra alatt megsült, előmelegítés nélkül. Szerencsére pont befér egyszerre a két piteforma a sütőmbe, úgyhogy nem volt több idő és energia, mintha egy nagy tepsiben sült volna a szokásos, szögletes módon. Egyszerű, de látványos kinézetű étel lett belőle, amit a piteformákban tálaltam. 2 bőséges adag.
Megjegyzés: Műanyagmentes kész ketchup hiányában házi paradicsomlevet vagy natúr paradicsomkonzervet fűszereztem volna meg a szósznak, és szükség esetén egy kis keményítővel sűrítettem volna rajta.


2011. május 5., csütörtök

Lekváros bukta (laktovega)

Van a falunkban egy idős bácsi, ő a mi "helytartónk", amíg mi Szegeden múlatjuk az időt. 86 éves múlt, de naponta kétszer kijár biciklivel a pár kilométerre lévő tanyájára, ahol egy jókora területen kertészkedik. Kapál, locsol, s ha van mit, szüretel, és osztogatja bőkezűen a rokonoknak és az ismerősöknek azt a sok finomságot, amit "adott a Jóisten". Tavaly egész nyáron alig kellett zöldségféléket vennünk keresztanyámmal, annyit "termett a terasz" (vagyis a bácsi odarakta nekünk útban hazafelé, nem mindig jött be). Özvegyember, és nem tud főzni, úgyhogy nagyon örült, mikor időről időre meghívtuk, akár ebédre, akár uzsonnára. Keresztanyám igen jó azokban a hagyományos ételekben, amiket az ő felesége is készített anno, de az én újításaimra is vevő volt, főleg süteményekben. Aztán úgy alakult, hogy kérte is pár régi kedvencét, hozta a főbb hozzávalókat, keresztanyám pedig megfőzte. Ettünk belőle együtt, a maradékon meg megosztoztunk: maradt nekünk is másnapra, meg neki is betárazni a fagyasztóba. Azóta én is kevesebbet vagyok ott, meg keresztanyám is elköltözött, de ottjártunkkor mindig találkozunk, és a jó idő beköszöntével természetesen a tanya című programpont sem maradhat ki. Márciusban segítettünk neki Istivel veteményezni, hiszen a hajlongással járó munkák (hagymaduggatás és társai) már nem igazán mennek az Öregnek. Örültünk, hogy úgy jött ki a lépés, hogy nem csak elviekben ígértük meg még télen, hogy segítünk, hanem ténylegesen is sikerült (ott voltunk, jó volt az idő, esedékes volt a munka). Áprilisban pedig a kikelt vetemény szemléjén túl mákegyeléssel és további kardvirágtelepítéssel tettük magunkat hasznossá.

Tőle kaptunk a múltkor egy üveg jóféle, üstben főtt szilvalekvárt, amiből a kóstolgatás után süteménybe is jutott. A kedvenc kiflitésztát készítettem el némi mézzel kiegészítve, és kelesztés után ezzel a finom házi lekvárral töltöttem meg, nem spórolva. Kiváló vacsora lett, meg másnap reggelire is maradt. S egyszer majd keresztanyámnál is megismétlem, hogy ne csak elmondjuk, hanem meg is mutassuk, hogy például mi lett a lekvárból, amit ezúton is köszönünk.


Lekváros bukta
(laktovegetáriánus recept)

Hozzávalók (12 darabhoz):
  • 1 bögre (2,5 dl) langyos tej
  • 1 teáskanál barnacukor
  • 2 dkg friss élesztő (vagy 1 csomag - 7 gramm - szárított; amit nem kell, de talán mégsem butaság felfuttatni)
  • 25 dkg Graham liszt
  • 25 dkg búzafinomliszt
  • 2 teáskanál só
  • 3 evőkanál méz
  • + kb. 1 dl tej a megfelelő tésztaállaghoz
  • (én zsíros, házi tejet használok, sovány tej esetén pár deka puha vajat is tennék bele)
  • 12 nagy evőkanál (kb. 4 dl) szilvalekvár (cukormentes, házi, amit ha nem kapunk, akkor szilvaszezonban így készíthetünk magunknak)
Elkészítése:
A langyos, cukros tejben felfuttatjuk az élesztőt. Közben egy tálba rakjuk a többi hozzávalót, a közepébe öntjük a felfuttatott élesztőt, és lágy, de nem ragadós tésztává gyúrjuk össze, szükség szerint további tej hozzáadásával. Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük (kb. 1 óra). Kézi dagasztás helyett mindezt kenyérsütő géppel is csinálhatjuk, Dagasztás programon.
A megkelt tésztát kiborítjuk, enyhén átgyúrjuk, és 12 darabba vágjuk (megfelezzük, a feleket megint megfelezzük, majd az így kapott négy darabot harmadoljuk). Egyesével oválisra nyújtjuk, a rövidebbik átmérő mentén rárakunk egy-egy nagy evőkanál szilvalekvárt. Ezután ráhajtjuk a két szélet, jól összenyomjuk a tésztát a végeken, és egy kis darabot be is hajtunk. Szilikon sütőlapot terítünk egy nagy tepsibe, és erre rakjuk őket 3*4-es elrendezésben úgy,  hogy a dupla tésztás oldal legyen alul, a végek pedig aláhajtva legyenek.
A tepsin is kelni hagyjuk még kb. fél órát (letakarva, vagy 50 fokos sütőben), majd előmelegítés nélkül 200 fokon 25 percig sütjük, meg utána az elzárt sütőben hagyjuk még pár percig. A tésztába rakott méznek köszönhetően kenés nélkül is szép pirosra sül a külsejük.
Ha azon melegében tálaljuk, akkor ne feledkezzünk meg róla, hogy belül a lekvár sokkal forróbb, mint a tészta. A maradék másnap, kihűlve is finom.

 

2011. május 2., hétfő

Soklisztes dagasztás nélküli kenyér (vegán)

Palacsintának indult, csak sütéskor kiderült, hogy a meglévő két palacsintasütőm annyira rossz, hogy azokban már nem sütök palacsintát. Az egyiknek le is tört az igencsak gyengélkedő nyele, a másikat meg hiába olajoztam ki és forrósítottam fel jól, reménytelenül beleragadt a tészta, esélytelen volt felvakarni, nemhogy egészben megfordítani. A bekevert tésztát viszont mégiscsak kár lett volna kidobni. Hozzátettem hát olyan dolgokat, amiket nem sajnálok, ha végül mégsem lesz ehető a végeredmény, és megcéloztam egy olyan műfajt, amit akkor is tudok hasznosítani, ha eredeti alakjában nem az igazi.


Az eredeti palacsintatésztában volt: 4-4 evőkanál (8-8 dkg) teljes kiőrlésű rozsliszt, kukoricaliszt és Graham liszt; 1 mokkáskanál szódabikarbóna, csipet só, 0,5 dl olaj és kb. 7,5 dl víz
Hozzáraktam még a következőket: 12 dkg kapros burgonyafasírt por (összetétele: burgonyapehely, kukoricapehely, fűszerek és tengeri só - eredeti módon, fasírtnak egyáltalán nem ízlett, mert szerintem iszonyúan sós), 0,5 dkg friss élesztő, 1 teáskanál só és kb. 25-30 dkg búzafinomliszt, hogy egy fakanállal épp keverhető, de elég sűrű tészta legyen belőle
A továbbiakban a dagasztás nélküli kenyér készítése szerint jártam el. Mivel elég sok volt a tészta (fél kilónál több lisztféle volt benne összesen), püspökkenyérforma helyett a 26 cm-es csatos tortaformámban sütöttem meg, amit kikentem és kiliszteztem előtte.

Szép barnára sült a teteje, a belseje pedig a barnás alapon túl kicsit sárgás, kicsit zöldes, és látszanak benne a fűszerek is. Nem lett ropogós a héja, a belszerkezete viszont kifogástalan. Van egy sajátos íze a felhasznált fasírtpor fűszerezéséből adódóan, de így, "hígítva" már egész jó. Legközelebb meg majd natúr burgonyapelyhet és nekem tetsző fűszereket használok.

A két rossz palacsintasütőt kíméletlenül kivágtam, de a minap láttam a sufniban, hogy azok sem a kukazsákban végezték: Isti csavarokat meg szögeket meg hasonló apróságokat tart bennük. Azt mondja, jó bennük válogatni a vegyesbazárt, meg barkácsolás közben praktikus, mert nem gurul szét minden a földön. Virágalátétnek viszont nem javasolja, mert a fém nagyon felmelegedhet a napon.

 

2011. április 27., szerda

Tejes Graham kenyér - kenyérsütő gépben (laktovega)


Itthon sose veszünk bolti pékárut, inkább nap mint nap sütök; kenyeret, kiflit, zsemlét, csigát, lepényt, miegymást - mikor mi esne jól. Leginkább az vált be, hogy a kenyérsütő gépre bízom a dagasztást és a kelesztést, majd tetszés szerint formázom a tésztát, és a villanysütőben sütöm meg.

Van azonban egy örökölt házunk is, ahol rendszeresen eltöltünk egy-két hetet, az aktuális teendőktől függően. Ügyintézés és pakolás-lomtalanítás a két fő tevékenység ilyenkor (meg most már némi kertészkedés is), a főzés csak annyira korlátozódik, hogy ne éhezzünk. Teret kap hát egy csomó bolti lisztáru meg azonmód fogyasztható kiegészítő (vaj, sajt, joghurt, stb), a kevesebb házikoszt alapját pedig a kamrában talált és még ehetőnek minősített befőttek és konzervek adják, hogy hasznosítsuk, amit még lehet.

A múltkor elég sokat kellett ott időznünk, és egy idő után nagyon megéreztük, mennyire nem jó a sok fehér kenyér. Én három nagy szelet után tudatosan álltam le az evéssel, hiszen ekkora mennyiségnek elégnek kell lennie, akkor is, ha egyébként még éhesnek érzem magam (még két szelet simán lecsúszna, és az összesen már rengeteg). Kis idő elteltével szintén vissza kellett fognom magam, hogy az éhségre való tekintettel ne egyek össze mindent úgy sebtiben. Talán azért is éreztem annyira drasztikusnak ezt, mert az igazi (nem színezéktől barna) teljes kiőrlésű pékárukat fogyasztva évek óta nem tapasztaltam ilyesmit, el is felejtettem, hogy a finomliszt bizony ilyen alattomos. Istinek még nem ilyen távoli a fehér lisztes pékáruk világa, de amúgy sem valami jó emésztésén és közérzetén sokat rontott az erre alapozott étkezés.

Először csak némi teljes kiőrlésű müzlivel próbáltunk javítani a helyzeten (legalább a gyümölcslevek is fogytak a spájzból), aztán azt is kitaláltam, hogy egeres ház és lepukkant konyha ide vagy oda, legalább időnként hogyan tudok normális kenyeret sütni. Van a faluban tejautomata, ahol éjjel-nappal be lehet szerezni rendes házi tejet (a bónusz az egészben, hogy a boltinál sokkal jobb minőségű áru sokkal olcsóbb is), eltekerek én a szomszéd város egyik szupermarketjébe Graham lisztért (az otthoni kisboltban is van, csak emehhez képest arcátlanul drága, a városba meg úgyis kell menni más miatt is), a pékségbe ezentúl csak élesztőért járunk (a kimért élesztő ráadásul töredékáron van a szabvány, sárgapapíros ötdekáshoz képest), begyúrom kézzel a kedvenc kiflitésztát, aztán meg megsüti a rossz kenyérsütő. Ennek rosszasága annyi, hogy nem forog a lapátja, így dagasztani már nem lehet vele, de - mint azt sejtettem - tésztát keleszteni és sütni továbbra is remekül tud. A villanysütős megsütéshez megfelelő állagnál keményebbre gyúrtam a tésztát (valamivel kevesebb tejet használva), így már az első sem lett "cicafül" (szépen megkel, majd sütéskor beesik a közepe - a túl lágy tészta sajnos így jár a kenyérsütőben). Külön örültem neki, hogy a szép, egyenletesen laza belső mellett nem lett páncél a héja (korábban ez visszatérő gondom volt ezzel a géppel), sőt, másnap, megpirítva is finom puha volt a széle is. Még melegen-langyosan is elég szépen lehet szeletelni (lásd a képeken), noha nem túl vékonyra. Annyira bejött a dolog, hogy naponta készítettem egy adagot, így egyáltalán nem kellett kenyeret vennünk, egy hét alatt mindössze két kakaós csiga volt a "kihágás" - annyi meg belefér.


Természetesen akinek nem beteg a kenyérsütője, használja végig azt - így már tényleg minimális fáradsággal elkészíthető a sokkal laktatóbb, egészségesebb pékáru, nap mint nap.
 

2011. április 15., péntek

Tejszínes-krumplis pogácsa (lakto-vega)

A jól bevált kenyérnek indult, csak az a fránya élesztő nem végezte jól a dolgát, és a dagasztás után órák múltán is egy igencsak laposka tésztagombóc kuksolt a kenyérsütőben. Kénytelen voltam hát megbarátkozni a gondolattal, hogy ebből nem lesz kenyér... De kukatöltelék se, akárki meglássa!


Vettem a keletlen kenyértésztát, hozzászórtam egy csomag sütőport, és elkezdtem kézzel szépen aláhajtogatni a tészta szélét, újra meg újra megmártva a sütőporban, mikor az előző adag már eltűnt a belsejében. Majd enyhén lisztezett munkalapon jó ujjnyi vastagra nyújtottam, késsel bevagdostam a tejét, és kis pogácsákat szaggattam belőle (a leeső részeket összegyúrva ugyanígy, amíg el nem fogyott). Szilikon sütőlappal bélelt tepsin (2 nagy tepsire fért rá mind) 180 fokos sütőben 20-25 percig sütöttem őket, amíg szépen megpirultak alul-fölül. Bár nem szabályosan hajtogattam, mindössze a sütőport akartam viszonylag egyenletesen beledolgozni így utólag a tésztába, örömmel nyugtáztam, hogy rétegesek lettek, és jónéhányuk gusztusosan el is dőlt.

Ízre természetesen olyan, mint a kenyér, csak így sokkal több a ropogósra sült külseje. A Főkóstoló javaslatára paprikalekvárral ettük (hmm... kezd ínyenc lenni! :), és nagyon ízlett mindkettőnknek.

Így menekült meg az elfuserált kenyértészta a kidobástól, én meg feljegyzem ide tanulságként, hogy kétségtelenül kényelmes a porélesztő, amit nem kell felfuttatni, csak így nem derül ki még az elején, ha baja van. 
 

2011. március 27., vasárnap

Tejszínes-csicsókás tönkölykenyér (lakto-vega)


Erősen végét járja csicsókaszezon, így most - végre újra itthon - az utolsó pár kilóból még gyorsan kiélvezem a kísérletezést. Tegnap például a nagy kedvenc Tejszínes-krumplis kenyeret készítettem el úgy, hogy a krumplit csicsókára cseréltem benne. Az eredmény egy ugyanolyan kiváló állagú, ám sokkal ízletesebb kenyér lett, melyben kellemesen érezni a csicsókát, de az nem uralkodik el rajta. A változatosság okán is, jövő szezonban biztosan lesz belőle ismétlés időnként! 
 

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails