2008. október 5., vasárnap

Kelbimbós-sajtos tészta

Ma reggel sikerült vennem - többek között - egy fél kiló kelbimbót a piacon. Friss formájában, a maga valóságában még nem volt dolgom korábban ezzel a zöldséggel, csak fagyasztott zöldségkeverékből volt ismerős. S mivel ott semmi különösebb bajom nem volt vele, gondoltam, nem nagy kockázat venni, és alkotni belőle valamit.

El is kezdtem receptet keresni hozzá, vagyis inkább ötleteket gyűjteni, mivel igencsak ritka és rendkívüli alkalom, hogy én egy receptet pontosan betartsak. Ha máson nem, a méricskélésen megbukik a dolog, de legtöbbször persze a hozzávalókon, és néha a készítés folyamatán is módosítanom kell, hogy megfeleljen az ízlésemnek. Leginkább úgy szokott menni a dolog, hogy elolvasok egy csomó receptet, utána pedig emlékezetből próbálok összerakni valamit, ami szerintem jó lesz. Nem nagyképűségből mondom (írom :), de legtöbbször be is jön!

Szóval volt itt ugye ez a kelbimbó. Kitaláltam hozzá egy könnyed párolást (a vízben főzés + leszűrés nem igazán szimpatikus, és a gőzölés se az esetem). Meg egy kis mártást: füstölt sajt, fehérbor, magos mustár, és tejszín helyett inkább némi víz + zabpehelylisztes sűrítés. (Nem igazán kedvelem a tejszínes szószokat, ráadásul mostanság a tejszínt se kívánom.) Aztán mire a megvalósításig jutottam, kellően megéheztem, úgyhogy egy kis kifőtt tésztával toldottam meg gondolatban a dolgot.

Feltettem hát a tészta főzővizét, aztán meg egy mély serpenyőben kevés ghít (tisztított vajat) olvasztottam (nemrég találtam meg, még tavasszal készítettem, csak a nyáron nem kívántam ezt se, de becsületére legyen mondva, abszolút semmi baja). Rádobtam a kelbimbót, majd kis lángon, lefedve pároltam, időnként rázogatással átforgatva. Az időközben felforrt vízbe beleöntöttem negyed csomag masnitésztát, sóztam, aztán lefedtem egy jól záródó fedővel, és újraforráskor elzártam alatta a lángot. Visszatértem a kelbimbóhoz: megkóstoltam, hogy megtudjam, hol tart állagban, mivel nem állt szándékomban túl puhára párolni. Épp jó volt, így gyorsan elzártam alatta a lángot. És... megállapítottam, hogy ez bizony annyira finom így, hogy vétek lenne bármiféle fűszeres szószt készíteni hozzá. Pedig épp az előbb vívtam meg a borral, mivel alig akarta engedni a dugóját... Szósz helyett inkább csak egy kis reszelt parenyicát láttam jónak, így azt készítettem elő, no meg a tányért. Közben al dente állagúra puhult a tészta, ezért leszűrtem, és a tányérra borítottam. Jól széthúztam, hogy vékony rétegben legyen. Rászórtam a sajtot (kb. 5 dkg), majd raktam rá a párolt kelbimbóból (nem egészen felét, kb. 20 dekányi nyersből lehetett).

Jóízűen elfalatoztam, és természetesen a borból is ittam hozzá egy pohárral.

Most pedig kitalálok valamit holnapra a többi párolt kelbimbóhoz.
(Utólagos kiegészítés: ez lett az.)

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails