2008. szeptember 30., kedd

Savanyú káposzta házilag

Tavaly Rigor útmutatása alapján kezdtem, aztán lassan ebből is kialakult a saját változat.

Természetesen ehhez is fontos a jó alapanyag (a piacról megoldom): a legjobb a kifejezetten savanyítani való, kissé "lapos" alakú káposzta, de ha épp nem sikerül ilyet szerezni, megteszi a gömbölyű is. Aztán kell egy üveg, aminek erősen szűkül a szája, így a lé alatt marad mindig a tartalma. Aztán a káposzta szeleteléséhez egy deszka meg egy jó éles kés. Nekem legalábbis így sikerül kézsérülés nélkül a darabolás :) Először félbevágom, majd vékony szeleteket faragok le belőle, a torzsáját ezúttal kihagyva (nyersen megenni finom, "jutalmul" a nagy munka után). Fűszerezésnek tengeri só, de csak érzéssel (az ebben az állapotban enni kellemestől azért legyen valamivel sósabb - ha nem elég sós, akkor nem savanyodni, hanem penészedni fog). A lesózva kicsit állni hagyott káposztát jó szorosan betömöm az üvegbe, s ha nem engedett elég saját levet a sótól, akkor egy kis vízzel pótolom ki, hogy jól ellepje. A tetejére meg egy szelet száraz kenyér jön (lehetőleg rozs, meg főleg amilyen épp van), s hogy könnyű legyen majd eltávolítani, egy vászondarabba vagy konyhai papírtörlőbe csomagolom. Kistányérral lefedem, és langyos helyre teszem (bágyadt őszi napsütés is megteszi, illetve télen fűtőtest közelébe). Célszerű alá is tenni egy tányért, mert amikor beindul, akkor kifuthat. Arra ügyelek, hogy mindig ellepje a lé, szükség esetén vízzel pótolom, illetve egy tiszta evőeszközzel időnként lenyomkodom a káposztát. 2-3 nap elteltével eltávolítom a tetejéről a kenyeret, de még hagyom savanyodni tovább. Miután elkészült, hűvös helyen tárolom, már persze ameddig el nem fogyasztom :)

Nagy kedvencem belőle a vega székelykáposzta: árpagyönggyel összefőzve, tejföllel tálalva. Még kimosni se kell hozzá, mert nem vad savanyú, és nem is túl fűszeres.

-------
Utólagos kiegészítés:
Ezeket is készítettem már belőle:

Sült tök

Semmi fűszer, semmi máz, csak egy szép, élénk narancssárga tök, felaprítva, megsütve - és egy része már el is falatozva:

Alufóliával kibéleltem alá a tepsit, hogy majd könnyebb legyen elmosogatni utána, és inkább kisebb darabokra vágtam a tököt, hogy hamarabb átsüljön (12 szelet lett a 3 kilós tökből, és ez épp elfért a tűzhely legnagyobb tepsijén). Körülbelül 1 óra alatt lett kész a 200 fokos sütőben. A végén légkeverést is kapcsoltam rá, hogy kicsit megpiruljon a teteje.

Jó alapanyagból igen ízletes lett, veszek majd máskor is ilyen tököt a piacon, természetesen ugyanattól a nénitől. (Miután a saját termés megmaradt "bébitök" méretűnek, és nem is érett meg rendesen, mielőtt elsült volna a szára.)

S ha már unom így megenni, tésztába is kerül majd egy része.

2008. szeptember 29., hétfő

Mákos tészta újragondolva

Erős mák-ehetnékem volt, de időm nem sok a főzéshez. Ez azért belefért:

Amíg főtt a tészta (durumbúzás szélesmetélt), ledaráltam a mákot, meg előkészítettem a meggybefőttet és a mézet. Mint a mellékelt ábra mutatja, nálam a sok mák, mérsékelt mennyiségű meggy, kevés méz felállás a nyerő.

Lehet, hogy nem nagy dolog, de nem egy kategória a menzai porcukros borzalommal... És nem azért, mert ezt én készítettem :)

2008. szeptember 28., vasárnap

Romantikus vacsora tündéresen

VKF! is meg nem is: merthogy a témának megfelel, a kivitelezés viszont enyhén szólva sajátos. Megírom, mert ez is én vagyok, de a nevezéssel inkább nem borzolom a kedélyeket.

***

Egy másik Dulmina, az elf, sokkal hamarabb volt, mint a konyhatündér Dulmina. Valójában, lélekben mindkettő én vagyok.

Nem is olyan rég született ez a novella az elfről. Abban a kitalált világban játszódik, és közösen írtuk azzal, aki meg a másik főszereplő evilági hangja.

Nagy kihívás volt egy kitalált világban létező hozzávalókból ott valóságosnak hangzó, no és persze romantikus vacsorát alkotni ennek a két drága elfnek. De megküzdöttek érte :)

Előzménye is van a dolognak, ami itt olvasható, meg a folytatás is készül...

A kép az Elfwood.com gyűjteményből való (egészen pontosan innen). Nem ők vannak rajta, bár kis módosítással akár ők is lehetnének.

Aki nem sokat értett a fentiekből, ne aggódjon, legközelebb receptekkel folytatom (és természetesen nem a novellabéli fogadó szakácsának gyűjteményéből :)))

2008. szeptember 27., szombat

Ötzöldséges rizs pataki tálban

Egy tál rizs megfőzése miatt biztosan nem égetném a sütőt, bármennyire kényelmes módszer is. No de ha a teljes ebéd elkészül így, az más! Tegnap ez történt:

Beáztattam a pataki tálat, a fedelével együtt. Aztán összeszedtem a zöldségeket, alaposan megsikáltam őket körömkefével (így nem kellett meghámozni), majd felkockáztam őket, és összekevertem a darabokat. A címben ígért öt zöldség pedig, két-két közepes darabot véve mindegyikből: sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, cékla és pasztinák. Amikor ez megvolt, kiöntöttem a tálból a vizet, majd az aljára terítettem egy bögre megmosott, lecsepegtetett barna rizst. Ráöntöttem másfél bögre vizet, ízesítettem egy teáskanál tengeri sóval, majd rászórtam a zöldségkeveréket, végül ráillesztettem a tál fedelét. Betettem az egészet a hideg (!) sütőbe, bekapcsoltam 200 fokra, és 1 órán át sütöttem, majd a forró sütőben hagytam még egy kicsit. Ezalatt a rizs felszívta a vizet, és a zöldségekkel együtt finoman megpuhult. A tányéromon a zeller zöldjéből tépkedtem rá díszítésnek. Én egytálételként ettem, de természetesen köretként is megállja a helyét.


A pataki tálban sütve sokkal intenzívebb ízűek lesznek a zöldségek, mint serpenyőben sütve/párolva. A pontos összetétel és a rizs-zöldség arány tetszőlegesen változtatható, bár én ennek a színét és az ízét is nagyon rendben találtam. A gabonával dúsítva pedig laktatóbb, mintha csak zöldségek lennének benne.

2008. szeptember 26., péntek

Egy éves a Tündérkonyhám

Amiknek örültem/örülök a blog kapcsán:

  • Úgy látszik, sokkal többeket érdekel az én reformos-vegás megközelítésem, mint azt előzetesen gondoltam - ezúton köszönöm mindenkinek, annak is, aki csak úgy idetéved, és annak is, aki visszajár
  • Szerencsére néhányan nem is csak nézelődnek, hanem le is írják a véleményüket - ezúton köszönöm a sok-sok bátorítást, építő jellegű javaslatot, ötletet, vagy épp népszerűsítést
  • Megismerkedtem, még ha csak virtuálisan is, hasonló gondolkodású emberekkel, akiknek az írásaiból rengeteget tanulok - ezekért is köszönet!
Ami a háttérben számomra szintén fontos:
  • Megvannak egy helyen összegyűjtve a kipróbált receptjeim, képekkel, saját tapasztalataimmal, rendszerezve
  • A naplóírás gondolkodtat - visszanézve látom csak igazán, mennyire változatosan sütöttem-főztem, illetve milyen folyamatok zajlanak ennek kapcsán
  • Kellemes alkotó tevékenység, amivel minden nap lehet és érdemes foglalkozni egy kicsit
Amit a jövőben szeretnék:
  • További új ötleteket és kipróbált recepteket megosztani, amikben látok fantáziát
  • A fotózás terén fejlődni, bár az esti fényviszonyok határozottan ellenem dolgoznak
  • Megérni még néhány születésnapot :)

2008. szeptember 25., csütörtök

Tolerancia és másság

1996 szeptembere, Szeged egyik középiskolája, abban is az egyik végzős osztály terme, Tóth Béla tanár úr filozófiaórája.

Máig emlékszem, ahogy némi félelemmel mentünk neki ennek a tantárgynak: vajon tényleg olyan lesz, mint a történelem? Tényleg filozófusok életét kell majd megtanulni? Tényleg elvont szövegeket kell majd olvasni, ráadásul sokat? Mindezt egy vacak kis heti 1 órás tantárgy miatt; ahelyett, hogy a felvételire készülnénk?

Aztán kiderült, hogy egyáltalán nem erről fog szólni a dolog. A tanár úr a címben szereplő dolgot tűzte ki mottónak az éves tanulmányok elé. Azt mondta, ez fontos, és majd beszélgetünk róla, hogy miért, meg szó lesz olyan dolgokról az óráin, amik segítenek abban, hogy mindezt gyakorolni tudjuk. Úgy is lett: megismerkedtünk a világvallások alapjaival, no nem azért, hogy higgyünk bármiben is, csak hogy fogalmunk legyen a legelemibb dolgokról. Beszéltünk az amerikai elnökválasztásról, meg az ottani rendszerről, és persze a magyar viszonyokról is: no nem napi politika szintjén, hanem megint alapelveiben. Hogy fogalmunk legyen a dolgokról, mielőtt bármit is ítélkeznénk. Szó volt aztán a nyilvános beszédről, meg az előadásmódról, meg számtalan érdekes dologról, ami közben felmerült. Talán még az ógörög bölcsek is előkerültek, bár természetesen nem a száraz adatok szintjén. Jómagam csodáltam, hogy a tanár úr mennyire tájékozott rengeteg területen, olyanokon is, ami messze nem a szakjaihoz tartozik. S hogy mindez nem valami elvolt tudás, hanem a világ értelmezésének eszköze. Meg sem lepődtem, mikor aztán érettségin, mint felügyelő tanár, érdeklődéssel beleolvasgatott a korábban beadott dolgozatokba, s a szóbelin ugyanilyen kíváncsisággal hallgatta a más tantárgyakkal kapcsolatos feleleteket.

12 év telt el azóta. De még most is gyakran eszembe jut a mottója, meg ami mögötte volt. Akkoriban még csak sejtettem - osztálytársaimmal együtt - hogy van benne valami. Most már tudom. S nem azért, mert ő megmondta, hanem mert én megtapasztaltam. Meg, folyamatosan tapasztalom. Kell a tolerancia, hogy elfogadjuk a másságot. Nem kell egyetérteni, de bántani se azt, aki máshogy gondolja.

A mai információáradatban honnan tudhatjuk, hogy mi az igaz, s mi nem? Egyáltalán, van-e mindenben abszolút igazság? Amit most igaznak tartunk, azt annak fogjuk-e tartani 1, 10, 100 év múlva, vagy azután? Miért kellene elfogadni olyan dolgokban is a többség vélekedését, amiből a többféle is jól megfér egymás mellett? Tényleg minden változás egyben fejlődés is? Vagy van köztük "visszafejlődés" is? S ha igen, ki dönti el, hogy mi melyik csoportba tartozik? És mi alapján hozza meg ezt a döntést? És egyáltalán, el lehet-e dönteni egyértelműen, hogy ez jó, amaz meg rossz?

Igen, ahogy beszélünk, ahogy írunk, az is mond rólunk valamit. Ahogy az öltözködésünk is, és bizony az is, amit megeszünk, amit a családunk asztalára teszünk. Meg ezernyi más dolog még. Igen, nekem is van véleményem, bizonyos dolgokban elég határozott, másokban meg kiforratlan. Meg a tapasztalatok hatására folyamatosan formálódik. A blogomban nem átallom leírni mindezt, a saját szavaimmal, a saját stílusomban. A blog már csak egy ilyen műfaj. Nem akarok senkit meggyőzni, csak bemutatom, hogy így is lehet gondolkodni, és ennek szellemében így is lehet élni. Ezért lehet szeretni, lehet nem szeretni, vagy épp lehet bizonyos dolgokkal egyetérteni, bizonyosakkal meg nem. Az értelmes vitára mindig nyitott vagyok. A gáncsoskodásra, az okoskodásra nem. Én is látok sokaknál olyat, amit magam nem tennék, mert nem tartom jónak. De nem teszek ezért bántó megjegyzéseket. Most őszintén, jobb lenne, ha az összes húsos recepthez, vagy az összes cukros süteményhez beírkálnék mindenkinek valami negatív minősítést? Egyszerűen csak ahol túl sok az ilyen, oda nem megyek rendszeresen olvasgatni. Mert nem az én stílusom. De ha már odamegyek, akkor kellő alázattal szemlélődöm; és örülök, hogy az illető megosztotta mindazt a nagyközönséggel. S ha azt látom, hogy ő így van harmóniában magával meg a világgal, akkor még tisztelem is őt. Ez az ő útja. Nem kell egyfelé mennünk, nem kell ugyanúgy gondolkodnunk - nem vagyunk egyformák. És talán épp ettől szép a világ.

Árpás muffin birsalmával

A kézimalom kipróbálása kapcsán lett egy adag árpalisztem, némileg vegyes szemcsemérettel, mert természetesen megnéztem, hogyan is lehet állítani mindezt. Viszont ezek a lisztek nyilván frissen a legjobbak, meg különben se akarózott nagyon rakosgatni, úgyhogy belekevertem egy tésztába.

A pelyhes muffin alapreceptemet használtam, kicsit átalakítva: ezúttal kefír, árpapehely, meg lisztnek a frissen őrölt árpagyöngy került bele. A tetejére pedig birsalmakockákat raktam a tegnap főzött kompótból.

2008. szeptember 24., szerda

Szőlődzsem birsalmával

Idén jóval szerényebb birs-termésből kell gazdálkodnom, mint tavaly, de abban biztos voltam, hogy az Othello szőlővel összefőzött dzsemet nem hagyom ki. Olyannyira nem, hogy végül háromszoros mennyiség lett. A tavalyi leírásom alapján csináltam, most se kellett édesíteni. Szerencsére már a szárazdunsztban van, és csak a címkézés a további teendőm vele. Na meg az elfogyasztás :)

Így ősszel egyre nagyobb kihívás összevadászni az üvegeket egy-egy menet befőzéshez. Csak azért nem merem kijelenteni, hogy ez volt a szezonzáró mert sose lehet tudni... Kubus üveg még van, tehát egy kis ivólé még becsúszhat (mondjuk körtéből, vagy épp birsből - persze csak ha kedvező áron hozzájutok). Meg esetleg lehet még birsalmasajt is. Na, ennyit a szezonzáróról :)

(A birsalmás szőlődzsem bekerülési költsége:
Nagymama lekváros üvegre számolva kb. 100 Ft/üveg, mivel a saját termésű birsalma "ingyen" volt; de a felhasznált birsalma piaci árát felszámolva se több, mint 130 Ft/üveg. Inkább az idő meg a munka a jelentős, meg aki nem főzött be bodzát, annak egy lila fakanál is jön még hozzá. No meg szürkéslila kezek egy hétre :)

Kézimalom

Egy ideje már ötlet szintjén foglalkoztat a házi malom gondolata, de az előzetes tájékozódás elkezdésénél még nem jutottam többre. Márpedig egy ilyen beruházásba nem ugranék csak úgy fejest.

Aztán nemrégiben rátaláltam egy kis, kézi darabra a Vaterán. Úgy gondoltam, annyit megér, így licitáltam rá. Szerencsére más viszont nem, így az enyém lett.

Ma meg is érkezett, és természetesen azonnal kipróbáltam. Nagyon jó fogása van és meglepően könnyű tekerés esik rajta, bár kilószám nem őrölném vele a lisztet. Viszont olyasmikhez jó lesz, amikből viszonylag kis mennyiség kell egyszerre, és nem olyan egyszerű lisztként beszerezni. Most árpagyönggyel próbáltam ki (búza épp nem volt itthon), meg egyből beugrott a köles, a hajdina, a sárgaborsó, a barna rizs, a pelyhek (amiket eddig kávédarálóval őröltem, ha muszáj volt)... Szóval látok benne fantáziát.

Aztán ki tudja, lehet, hogy egyszer beruházok egy komolyabb darabra is.

Jó kör volt

A sok-sok piaci beszerzés mellett ritkán és keveset vásárolok boltban. Legalább négy-öt tételes bevásárlólista nélkül eleve be se megyek, meg akkor is elég célirányos vagyok. Igaz, sokszor azon kapom magam, hogy két ilyen látogatásom között alaposan átrendezték a kínálatot, pedig én még az előző elrendezést sem tanultam meg teljesen. Mindegy, ez benne van a pakliban :)

Van azonban egy bolt, ahova néha "csak úgy" is bemegyek. Mondjuk erősen hangulatfüggő a dolog, mert itt aztán el lehet nézelődni. Van minden, a legborzasztóbb bóvlitól az egészen kivételes kincsekig. Utóbbiaknál el is gondolkodom, hogy kerülnek egyáltalán oda. A kínálat egy része szezonális, és jól követi az évszakok/ünnepek múlását. De azért akadnak olyan szezonális darabok is, amiket kitartóan rakosgatnak ide-oda egész évben. A hihetetlenül olcsótól a nem is olyan olcsóig jól megfér itt minden. Sokszor nem találok semmi kedvemre valót, de azt szoktam mondani, hogy legalább legeltettem a szemem - és az ingyen van! :) Az eladók különben végtelen türelemmel viselik mindezt a nézelődést, meg persze szívesen segítenek is, mikor határozott elképzeléssel megyek.

Úgy esett, hogy tegnap délután is bementem, és kimagaslóan jó köröm volt:

Nagy része persze konyhai dolog :) Gyógyteás bögrém ugyan van már, de ezeknek annyira jó az alakja és a fogása, hogy nem bírtam otthagyni. És persze egyből párban vettem. Aztán műanyag, fedeles sótartók, amikből a házi fűszersó-gyártás beindulása óta sosincs elég. (Azért fontos, hogy műanyag, mert ezt nem marja szét a só, és azért fontos, hogy fedeles, mert így a levegő páratartalma miatt nem áll össze a tartalma.) Derelyeformázó, amit ugyan lehet, hogy szamószához fogok többet használni. Mindegy, egy százast megért. Meg még egy formázó, amit meglátva egyből beugrott: Madonna melltartója! A papírján ugyan "piramisforma" szerepelt - más kérdés, hogy nálam a piramis egyáltalán nem ilyen :) S a sok konyhai dolog mellé még egy hajgumi. Ha belegondolok, a konyhában is jól fog azért jönni, mert hosszú, kiengedett hajjal nem az igazi az ottani ténykedés.

Ja, és hogy hol van ez a remek hely? Kiskundorozsma, Százforintos bolt. (Még ha nem is minden 100 Forint :) A virágos muffinformám is onnan van (bár azt most nem láttam). Meg a kenőtoll, meg a jó masszív krumplinyomó, meg keményfa vágódeszkakészlet... De nem sorolom, mert úgyis kihagynék valamit...

2008. szeptember 23., kedd

Káposztás tészta

Sose főztem még ilyet, meg gyerekkoromban se szerepelt az otthoni repertoárban, csak a menzán. Volt, ahol sósan, meg aztán volt, ahol cukrosan. A közös az volt bennük, hogy egyik se ízlett.

Viszont miért ne lehetne úgy csinálni, hogy még jó is legyen? Abban természetesen már a főzés elkezdése előtt biztos voltam, hogy a sós változatra pályázom. Az viszont, hogy pontosan milyen is legyen, csak a készítés közben ugrott be.

Előszöris feltettem melegedni a vizet a tésztának. Aztán felaprítottam egy kis fej káposzta felét. Személy szerint se aprítógép, se gyalu/reszelő segítségét nem szoktam igénybe venni hozzá; a vágódeszka + éles kés eszközparkra esküszöm a témában. Így persze "szálas" lett, de a kupacot pár helyen még átvágva már nem is vészesen. Mély serpenyőben olajat forrósítottam, aztán rádobtam a káposztát. Időnként megkeverve megpirítgattam, hagyva, hogy néhol barnás legyen (de nem égett!). Közben a víz is felforrt; sóztam, és beleöntöttem a tésztát (negyed csomag durumbúzás fodros nagykocka), majd lefedtem és elzártam alatta a lángot. Már épp fűszereztem volna a káposztát, mikor eszembe jutott, hogy a só + bors kombinció helyett ha szójaszósszal öntöm nyakon, akkor az az ízesítés mellett a színének is jót tesz. Öntöttem hát hozzá egy kicsit (legfeljebb egy evőkanálnyi ha lehetett; sokat nem érdemes, mert sós), és azzal is összepirítottam. Közben letelt a tészta főzésideje is, ezért leszűrtem, majd összekevertem a káposztával, és már kész is volt a finom vacsora. Optimista módon készítettem róla egy amatőr képet, aztán elfogyasztottam, most meg leírom a készítés módját, hogy biztosan ne merüljön feledésbe. Kár lenne érte :)

(Megjegyzés: szójaszószból természetesen csak olyat veszek, ami nem karamelltől barna - sőt, cukor se legyen benne, meg glutamát se!)

Kompótok ideje

Nemrégiben ilyen kincsre bukkantam a sufniban egy doboz mélyén:

Mint látható, befőzés-mániám nem az idén kezdődött :) Meg azzal a problémával sem most először kell szembenéznem, hogy nincs hova tenni a sok-sok készárut. Más örülne, ha lenne ennyi házi finomsága, és büszkén kisorakoztatná egy hatalmas polcra (most elképzelek egy hatalmas, plafonig érő polcot, csinos stelázsipapírral meg minden, s rajta a befőttjeimet, dzsemjeimet meg egyebeimet :) Én meg, szégyenszemre, kénytelen vagyok bedobozolni egy részét, és úgy elrakni valami olyan helyre, ahol nincs nagyon útban. Így persze nincs minden szem előtt, úgyhogy jó esély van elfeledett finomságok fellelésére.

Abban az évben nagy felfedezés volt számomra a vörösboros körte, s valószínűleg annyira olcsó lehetett a körte, hogy üvegbe is jutott belőle. Nem kell különben semmi nagy dologra gondolni, ez egy egyszerű körtekompót, annyi csavarral, hogy víz helyett vörösbor a leve.

Kompótot meg mindenki tud főzni, nem igaz? Bár recepteket olvasgatva úgy tűnik számomra, hogy elég tág határok között mozog, hogy ki-ki mire esküszik. Én például a következőkre:

  • Kevés gyümölcs, sok lé - így innivalóra sincs gond egy darabig (a gyümölcs meg jó külön, vagy gabonakásákhoz)
  • Hámozni csak ha muszáj - avagy lusta is vagyok, meg pocsékolni se szeretek :)
  • Darabolás leginkább falatnyi kockákra
  • Megfőzni csak éppen - a puha gyümölcsöt sokszor elég csak belerakni a forró lébe, lefedni, elzárni alatta lángot, és így hagyni egy ideig; de a többit se szeretem agyonfőzve (ha véletlenül mégis túlfőtt, akkor inkább turmix -> ivólé)
  • Minimális édesítés (kóstolgatással állapítom meg, mennyi is az annyi), az is gyümölcscukorral vagy megkristályosodott mézzel (amit inkább nem olvasztgatok ki külön, teába meg nem megy, mert azt üresen iszom)
  • Fűszerezés: fahéj vagy szegfűszeg, esetleg puncs fűszerkeverék; ha még erős illata van a kiszedett, megszárított daraboknak, akkor nem átallom egy új kompótba újra felhasználni őket
  • Citromkarika rendben, ha épp van itthon citrom (süteménybe megreszelt héjú példányok kifejezetten nyerők!), ha viszont nincs, citromsavval is elmegy. A barnulás témát sem aggódom túl, tapasztalatom szerint ha meg is barnult picit, főzéskor világosodik valamennyit.
  • "Önként jelentkező" (picit hibás, de még nem romlott) almák, körték, birsek rendkívüli eljárás keretében kompótban végzik - a pontos összetétel változó, a rendelkezésre álló alapanyagok függvényében
(A fenti képen épp birs van, a saját termésből.)

2008. szeptember 22., hétfő

Beszélgessünk a guglival :)

Az utóbbi időben ilyen kérdésekkel jutottak el a blogomhoz:

Milyen menüt főzzek ma?
Mindezt egy szép hétfői napon :) Töredelmesen bevallom, én néha még hétvégén sem vágom ilyen nagy fába a fejszémet.

Muszáj élesztőt tenni a pizzának a tésztájába?
Nem. Semmit se muszáj. De akkor az nem is lesz pizza, csak valami olyasmi (persze attól még lehet nagyon finom!). Számomra legalábbis a pizza kelt tésztából van, aminek meg tartozéka az élesztő.

Hová ültessük a kertbe a paradicsomot, paprikát, uborkát?
Azt hiszem, így szeptemberben nem igazán aktuális :) És nekem jövőre sem, mert ezekből elég jó a piaci felhozatal.

Mi a szép az őszben?
Hmm... Az indiánnyár. A színek. A szüret. A nyár után új ízek: szőlőből, körtéből, szilvából, birsből, csicsókából, pasztinákból...

Mit hogyan süssünk pataki tálban?
Zöldségekről meg gabonákról tudok ezt-azt, húsokról nem.

Hol lehet kapni varázskönyvet?
Miután a készítés módjáról már a múltkor sem nyilatkoztam, itt az újabb kérdés a témában :)

Pasztinákos krumplilepény

Sokféleképpen variáltam már a röstit, ízletesebb és kevésbé ízletes, de azért nem is rossz (inkább csak olyan jó, jó, de semmi különös) változatokhoz jutva.

Ma a krumplinak körülbelül az egyharmadát pasztinákra cseréltem benne. A kiindulási alap az volt, hogy a sült pasztinák nagyon ízlik, meg tegnap, recepteket keresgélve találtam olyat többet is, amelyikben krumpli egy része helyett szerepelt ez a zöldség.

Nem csalódtam: mindennemű fűszerezés nélkül egy nagyon karakteres, ízletes étel lett a jutalmam. Még sózni se kívántam, csak egy kis füstölt parenyicát reszeltem a tetejére (de természetesen tetszőleges más "feltéttel" is jó lehet).

Tegnap a csicsókás változat viszont elég gyengén szerepelt: az ízével ugyan nem volt különösebb baj, a kinézete viszont erősen feledhető lett. Mondjuk már akkor rossz előérzetem volt, mikor a reszeléskor erősen barnult a csicsóka. Aztán a sütéskor odaragadt a serpenyőhöz, úgy kellett noszogatnom egy műanyag lapáttal (ugyanúgy csináltam pedig, mint máskor, és más összetevőknél sosem tapasztaltam még ilyet - például ma sem a pasztinákossal). Nem baj, kísérletezek tovább, bár nem ezen a vonalon :)

A fenti pasztinákos változatot meg nem hagyom feledésbe merülni!

2008. szeptember 21., vasárnap

Pasztinák

A csicsóka után ma a másik Növénynek is alánéztem:

Az impozáns levélzet alatt a gyökér is egész szép méretű!

Ahhoz képest, hogy a többi gyökérzöldség ki se kelt, igazán elégedett lehetek :) S ha belegondolok, hogy sárgarépát, petrezselyemgyökeret vagy zellert bármikor vehetek a piacon, a pasztinákhoz viszont kell egy kis szerencse, akkor végképp nincs okom panaszra :)

Receptek is jönnek hamarosan. Azon túl, hogy biztosan sütök belőle ilyet, és a különféle vegyeszöldséges fogásokba is remekül illik.

2008. szeptember 20., szombat

Csicsókás pogácsa

Ma újabb adag csicsókát termeltem ki a kert aljában. Az aprajából ezt a pogácsát készítettem, a nagyobbakat pedig eltettem holnapra valami olyan ételhez, amibe reszelni kell.



A csicsókát megmostam, majd enyhén sós vízben puhára főztem. Hűlni hagytam, aztán lehúztam a héját (már amennyire lehetett: ahol vastagabb, ott tényleg lejött, a nagyon zsenge, hófehér kis gumókról viszont nem igazán - de nem is lett zavaró, ami ott maradt). Krumplinyomóval összetörtem. Ha püréként akartam volna tálalni, nem örültem volna az enyhén szürkés-barnás színének. Viszont szerencsére ebben a tésztában ez egyáltalán nem látszik.

1 dkg friss élesztőt belemorzsoltam 1 dl langyos vízbe, majd hozzáadtam egy fél teáskanál mézet, és állni hagytam.

Addig egy tálba belemértem a következőket:
25 dkg csicsóka (nyersen ennyi!), a fent leírtak szerint előkészítve
30 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
10 dkg vaj, megolvasztva
1 evőkanál őrölt lenmag
1 1/2 teáskanál só

Hozzáadtam a felfuttatott élesztőt, és lágy, de éppen nem ragadós tésztává gyúrtam. Nekem ennek az állagnak az eléréséhez hozzá kellett még adnom majdnem 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet. (Valószínűleg nagy mértékben függ a csicsóka víztartalmától, hogy mennyi lisztet vesz fel - és ez ugye garantáltan friss volt.)

Letakarva a duplájára kelesztettem (kb. 1 óra).

Kinyújtottam, a két szélét középre hajtottam, majd így folytattam a nyújtást. A hajtogatást a másik két széle felől megismételtem, majd amikor úgy három centi vastag volt, a tetejét megszórtam darált dióval, aztán így nyújtottam tovább, úgy másfél-két centi vastagra. Késsel bevagdaltam a tetejét, majd kiszaggattam. A kész pogácsákat kivajazott tepsire sorakoztattam. 180 fokon 30 perc sütés kellett nekik, hogy alul-fölül szép pirosak legyenek. A szaggatáskor lehullott darabkákat összegyúrtam, és az előbbiek szerint további pogácsákat formáztam belőle. Összesen több, mint 50 db lett, igaz, a legkisebb szaggatóval (kb. 4 centi átmérőjű).

Finom, laza, réteges, enyhén ropogós lett, észrevehető, de nem tolakodó csicsóka-ízzel. Nem utoljára sütöttem! :)



Az alapul szolgáló receptet itt olvastam. A szokásos reformosítást persze ez sem úszhatta meg :)

Káposzta árpagyönggyel, pataki tálban

Egy darabig csak az erdész rakottas és változatainak készítéséhez használtam a pataki tálat, mostanában viszont kezdek ráérezni a további lehetőségekre is. Ezúttal a következőt készítettem benne:

A tálat a fedelével együtt vízbe áztattam úgy fél órára, meg egy másik edényben egy bögre árpagyöngyöt is. Utána az immár üres tál aljára terítettem a gabonát, majd ráöntöttem másfél bögre vizet (a káposzta is enged majd valamennyi levet, meg a tál is jól zár, ezért kevesebb folyadék kell, mintha külön, lábasban főzném). Ízesítettem 1 teáskanál sóval, pár tekerésnyi borssal és 2 teáskanál pirospaprikával. Cikkekre vágtam egy kis fej káposztát (kb. arasznyi átmérőjű, jó kemény fej volt) úgy, hogy mindegyiknek a közepén maradjon a torzsából, ami összetartja. Ezúttal kicsit vastagabb darabokat szeltem, mint a bundás káposztához. Ezeket aztán elrendeztem az árpagyöngy tetején, megcsorgattam egy kis étolajjal (napraforgó), majd rátettem a tál tetejét, és beraktam a hideg (!) sütőbe. Bekapcsoltam 200 fokra, és 1 órát sütöttem, majd még kb. 10 percig az elzárt sütőben hagytam (összesen - valójában közben egyszer ellenőriztem az állagát, miheztartás végett, de ennyi kellett neki). A végére az árpagyöngy felszívta majdnem az összes levet, és a káposztával együtt finoman megpuhult. A szélén néhány káposztalevél kicsit odapörkölődött a tál oldalához - na ez volt a legfinomabb! :)

Tálaláskor legyező alakban raktam a tányérra a káposztadarabokból, meg melléjük szedtem az árpagyöngyöt. A látvány alapján akár megszokott, köretes egytálétel is lehetne ez a finom, egészséges vegetáriánus fogás :)

2008. szeptember 19., péntek

Sült csicsóka

Jó, tudom, körülbelül olyasmi nagyságrendű dolog, mint a sült krumpli. De valahol el kell kezdeni :)

Ez volt az első étel, amit csicsókából készítettem, még tavaly, mikor egyszer elhoztam az utolsó kilónyit a nénitől a piacról. Nem tudtam én még akkor, hogy mi fán terem (habár azt tudtam, hogy nem is fán terem :), de úgy gondoltam, egy százast megér, aztán majd kitalálok belőle valamit.

Kicsit utánajárva pedig egyből világos lett számomra, hogy nagy fantázia van ezekben a gumókban. De elsőre ugye csak valami egyszerű étel legyen, amiben fő összetevő, hogy rá lehessen érezni az ízére. A bő zsiradékban sütés már akkor sem ment nálam, így inkább pirított lett, mint sült, de finom! Idén pedig immár saját termésből volt az ismétlés:

Kevés olívaolajat forrósítottam egy serpenyőben, majd rádobtam a megmosott, lecsepegtetett és feldarabolt csicsókát (mivel elég szabálytalan alakúak, a karcsúakból hasábok, a ducibbakból meg karikák lettek; az viszont fontos, hogy a vastagság nagyjából egyforma legyen, hogy egyszerre legyen kész). A hámozást kihagytam, mert lusta is vagyok, pocsékolni se szeretek, meg különben is úgy voltam vele, hogy az a vékony héj nem fogja elrontani (elvégre az újkrumplit se szoktuk meghámozni). Időnként átkeverve addig sütögettem, míg megfelelő lett az állaga. Mivel ez a krumplival ellentétben nem rossz akkor sem, ha nem egészen puha, természetesen nem vittem túlzásba. Sóval ízesítettem. Tavaly zöldfűszeres mártogatót készítettem hozzá: tejfölbe kevertem valami szárított zöldfűszert, ezzel tálaltam. Most kihagytam a tejfölt, és immár friss zöldfűszerrel bolondítottam meg: a sütés legvégén apró zsályaleveleket dobtam bele (de legközelebb lehet, hogy mást választok, aktuális kedvem szerint, hisz van miből :), összekevertem, és így szedtem tányérra.

Egytálételként fogyasztottam, de persze köret is lehet. Könnyebb fogás, mint az ugyanilyen módon elkészített krumpli. Meg nekem úgy tűnt, hogy ez jobban összeesett a sütés során. Ja, és csak elkészítésében hasonlít a krumplihoz, állagra és ízre egészen más.

Csicsóka

Tavaly ősszel sikerült vennem egy kilónyit a piacon. Egy részét családilag megettük (kóstolónyi juott mindenkinek, azóta is emlegetik, hogy finom volt), egy részét viszont elvetettem, mivel azt olvastam, hogy ősszel is lehet, és egy abszolút igénytelen növény. Az egyik helyen például a "Rambó növény" kifejezéssel illették, és mindegyik forrás egybehangzóan állította, hogy ha egyszer sikerült telepíteni, akkor kiirtani nem lehet. Kicsit elgondolkodtam, akarok-e mással is hadakozni a kertben a tarackon meg az akácfa-suhákon kívül, de mivel a csicsókának legalább haszna is van, úgy döntöttem, hogy jöhet.

Tavasszal a néni emlékezett rám, s kérdezte, akarok-e vetni, mert akkor hoz szívesen. Elfogadtam az ajánlatot, így bővítettem az ültetvényt. Ezen a képen még mindig nem az összes, csak úgy körülbelül fele látható.

Egyszerre kelt ki az őszi és a tavaszi vetés. És nőtt. És nőtt. Simán túllépték a 2 métert, mit sem törődve vele, hogy ezen a homokos talajon amúgy nem sok növény él meg (a tarack kivételével persze :) És mint a fenti kép mutatja, kiváló takarást biztosítanak a szomszéd felől a kert aljában.

Sokáig úgy tűnt, hogy virágokkal viszont nem fog megörvendeztetni az ültetvény. De úgy látszik, mégis, csak még később:

Ma azt is megnéztem, mi van a föld alatt. Ezt találtam:

Ha meggondolom, hogy ezért a mennyiségért mindössze háromszor kellett lenyomnom az ásót, akkor igencsak kezdhetem gyűjteni a recepteket, mert alapanyagból nem lesz hiány :)

Nyersen már megkóstoltam: egész jó, bár én nem téveszteném össze egyik olyan növénnyel sem, amelyikhez állítólag hasonlít. Határozottan érzek benne valami jellegzetes ízt.

Most pedig megyek, és megsütöm a többit, akárcsak tavaly, első "találkozásunkkor". Aztán meg majd jönnek az új receptek!

2008. szeptember 18., csütörtök

Egyszerű joghurtos/kefíres süti

Ez a recept igencsak az elsők között volt, amiket valamikor reformosítottam. Sokszor sütöttem kenyérsütő gépben (kézzel összekevertem a tésztát, majd betettem Sütés programra), meg aztán sütőben is lepényként. Most a változatosság kedvéért muffinformába kanalaztam (igen, már megint a virágosba :) Meg jó szokásomhoz híven, most is finomítottam egy kicsit a recepten :)

Egy keverőtálban kanállal összekutyultam a következőket:

  • 2 pohár kefír (eredetileg joghurttal volt, úgy is finom)
  • 2 tojás (helyett most 2 evőkanál őrölt lenmag + 1 dl víz)
  • 1 kefíres pohár étolaj (csak úgy szemre)
  • 1 evőkanál rum
  • 1 teáskanál vanília kivonat (ehhez egyszerűen csak vodkában állni hagyom a felhasított vaníliarudat legalább pár hétig)
  • méz ízlés szerint (én fél kefíres pohárnyit tettem bele, de ugye erősen alulról lövöm a közízlést :)
Utána hozzákevertem még ezeket is:
  • 4 kefíres pohár Graham vagy teljes kiőrlésű liszt (most bontott zacskók számának csökkentése jelszóval fele ilyen, fele olyan került bele) (érdemes egy régebbi, száraz pohárral mérni, amibe nem ragad bele egy része)
  • 1 csomag sütőpor
Tollkenő segítségével kikentem olvasztott vajjal a muffinforma mélyedéseit, majd belekanalaztam a tésztát. A fenti mennyiségből 18 bő közepes darab lett, legközelebb felezni fogom a tésztamennyiséget és 12 felé osztani. (Egyben megsütve viszont igen lapos volt a fél adag, mint azt a receptes füzetemben kommentárként hozzáfűztem valamikor.)

Nálam 180 fokon 25 perc alatt sült meg, de persze a tűpróba a biztos!

Lehet variálni friss vagy aszalt gyümölcsökkel és/vagy magokkal, de én úgy is nagyon szeretem, hogy evéskor valamilyen dzsemet kanalazok hozzá. Meg iszom egy bögre finom teát utána.

A füzetem szerint a kiinduló változat a Chocolate & Zucchini blogról származik. Mondjuk már majdnem mindent lecseréltem benne :)

2008. szeptember 17., szerda

Zöldbabos-tárkonyos rizs

A másodvetés juliskabab friss terméséből mindenképpen ki szerettem volna próbálni Bombadil Toma zöldbab-salátáját. Viszont napok óta olyan hűvös és esős az idő, hogy egyáltalán nem kívánok egy olyan fogást, ami nyers is meg hideg is. Pedig ez a bab igazán ízletes nyersen is... már ha nem öreg, úgyhogy leszedtem. Aztán meg "meg is főztem, meg nem is", mint a mesében :)

Megfőztem 1 bögre barna rizst az itt leírt módon, annyi eltéréssel, hogy most kevés napraforgóóolajat öntöttem alá, és már a víz hozzáadása után ízesítettem vegyeszöldséges fűszersóval. A babot kis darabokra vágtam - úgy feleakkorákra, mint egyébként levesbe vagy főzelékbe szoktam. A megfőtt rizshez kevertem, és összemelegítettem. A tűzről levéve tárkonyleveleket tépkedtem bele, és ezzel is összeforgattam. Paradicsomszeletekkel díszítve tálaltam.

Grillezett paprika - immár sütőben

A rossz idő beköszöntével a mostani adag paprikát nem a kerti grillen, hanem bent, a sütőben grilleztem meg. Így egyenletesebben sült meg, viszont nekem kicsit hiányzik belőle az a füstös aroma, ami csak a szabad tűzön sütöttnek van. Aminek viszont külön örültem, hogy végre ez már akkora mennyiség volt, hogy tudtam eltenni is belőle.

A megtörölgetett paprikákat alufóliával bélelt tepsire raktam, majd a sütőben a legfelső sínen 15 percig, átforgatás után pedig még 10 percig grilleztem (helyenként jó feketére - de a belseje nem volt égett). Utána egy fazékba borítottam őket, rátettem a fedőt, és így vártam meg, hogy langyosra hűljenek. (És ezt még kétszer ismételtem, mert 4 kiló paprikám volt :) Így a csutkájuk eltávolítása mellett a héjukat is le lehetett húzni. Mindezt egy tál fölött, hogy a kicsepegő finom lé se vesszen kárba. (Ennél a mennyiségnél azért el lehet egy kicsit szórakozni a tisztogatással...)

A friss felhasználás mellett egy részét csíkokra tépkedve üvegekbe raktam, egy kanál nyelével kiigazgattam közüle a levegőbuborékokat (a képet elnézve ez nem sikerült maradéktalanul, de mindjárt pótolom), majd olívaolajat öntöttem a tetejére úgy, hogy jól ellepje. Így a hűtőben eláll (ameddig el nem fogyasztom :) (Ehhez tökéletes az olyan befőttesüveg is, amire már nincs jól záródó fedő, picit sérült a menete, stb. - szóval ami befőzéshez már nem használható.)

Vastag húsú, enyhén csípős paprikából szoktam készíteni, így külön fűszerezés nélkül is finom fogások kerekednek belőle. Legutóbb például rakott patiszon, azelőtt paprikás csiga, azelőtt meg itt gyűjtöttem ötleteket a témában.

A 4 kiló paprikából tele lett 2 db 8,5 dl-es üveg, meg egy szűk üvegnyi maradt friss fogyasztásra. Kb. 300 Forintba került így egy üveggel (paprika + olaj + villanyszámla), és ez 2-3 komolyabb mennyiséget igénylő ételbe is elég. Ha pedig még olcsóbb lesz a paprika... :)

2008. szeptember 16., kedd

Rakott patiszon

Kalória- és szénhidráttartalom tekintetében is barátságosabbá tehető a rakott krumpli úgy, hogy a krumpli egy része, vagy akár egésze helyett patiszon kerül bele. Régebben többféle alap rakott krumpliból kiindulva végigpróbálgattam ezt, ma pedig egy extra könnyű, vegetáriánus változatot alkottam. Ebben nincs közé öntött mártás (se besamel, se tejföl), a kolbászból pedig csak a paprika van jelen natúr, grillezett paprika formájában.

Előszöris beáztattam a pataki tálat, amiben az egészet szándékoztam megsütni. Ennek hiányában szerintem sima tepsiben, alufóliával lefedve is működik a dolog. Keményre főztem 3 tojást. 1 nagy patiszont kettévágtam, kikanalaztam a magjait (ha még picik, akkor nem szükséges, ennél már jobbnak láttam), aztán úgy egy centi vastag szeletekre vágtam, és krumplihámozóval lekanyarítottam mindegyiknek a héját (én így érzem legkönnyebbnek hámozni, főleg, ha nagyon cakkos). Meghámoztam és felszeleteltem a 3 tojást. Elővettem a hűtőből egy tálnyi grillezett paprikát (ehhez vastag húsú paprikát sütő felső részén 15 percig, majd átforgatás után még 10 percig grillezek, egy fazékba szedem és lefedve hagyom, hogy langyosra hűljön, majd eltávolítom a csutkáját és lehúzom a héját - nagy tételben érdemes csinálni, olajjal leöntve (lepje el jól!) hűtőben eláll). Kimentem pár kakukkfű-ágért (friss kakukkfű hiányában szárítottal is mehet), meg előkészítettem az olívaolajas üveget. Aztán hozzáfogtam a rétegezéshez: patiszon, paprika, tojás, kakukkfűlevelek, kevés olaj.

Ezt ismételgettem addig, amíg el nem fogytak a hozzávalók (a lyukas patiszonszeletek közepét "befoltoztam" kisebb szeletekkel). Amikor kész volt, rátettem a tál fedelét, majd be a hideg (!) sütőbe. Bekapcsoltam 200 fokra, így sütöttem 30 percig, majd rászórtam bő 10 deka reszelt sajtot (füstölt parenyicát), és légkeverésen még 5 percig sütöttem, immár fedő nélkül. (Így még nem lett nagyon puha a patiszon, egyébként a 30 perc után a közepénél érdemes egy villával ellenőrizni az állagát, és szükség esetén sütni még.)

Tálaláskor még a tálban szétvágtam a kiszedőlapáttal, hogy a keresztül-kasul parkettázott patiszonszeletek miatt ne csússzon szét az egész. Aki akarja, a tányérján picit sózhatja. Egyébként a sült paprika meg a kakukkfű kellemes ízt a kissé jellegtelen patiszonnak. Ez a mennyiség 2-3 adag.

(Eredetileg a (súly)Vesztőhelyen)

Káposzta bundában - nem csak nyulaknak :)

A hűvös idő beköszöntével már nem is zavar annyira, ha egy étel elkészítése mellékesen fűti egy kicsit a konyhát. Így került elő a bundázás, ezúttal új belsővel: nevezetesen egy kis főzőtök húsa, néhány cső juliskabab (saját termés a másodvetésből), meg egy kis fej káposzta fele került bele.

Ez utóbbi annyira ízlett, hogy érdemesnek tartom külön megörökíteni. A káposzta tényleg igen kicsi volt (szűk arasznyi átmérőjű), viszont jó kemény, vagyis szorosan álló levelekkel. Úgy vágtam cikkekre, hogy mindegyiknek a közepén a torzsából is legyen egy-egy darab, ami összetartja, és kívül se legyen nagyon vastag (egy-másfél centi, meg főleg ahogy sikerült :). Ezeket a darabokat mártottam meg a sajtos bundában és sütöttem ki forró olajban. Így a káposzta nem lett teljesen puha, hanem az a finom, roppanós állagú maradt, amit újabban nagyon szeretek. (Természetesen aki puhán kedveli, az ne hagyja ki a káposzta előfőzését, mielőtt bebundázza.) Egyetlen hátrányának azt találtam, hogy nem jó "csak úgy" elcsemegézni a sütés közben (amit az ilyesmik készítésénél rendszeresen megteszek a kisebb darabokkal), hanem meg kell adni a módját, és szépen, késsel-villával fogyasztani. Azért megoldottam :)

2008. szeptember 15., hétfő

Zelleres egytál

Azért lassan csak érzem, hogy vége a nyárnak: elkezdtem ismét kívánni a gabonakásákat. Nyáron csak kölest főztem párszor (mivel ez villámgyorsan megvan), és nyers gyümölccsel kanalazgattam el, most azonban határozottan árpagyöngy meg lencse esett volna jól. Nosza, megcsináltam!

Tegnap két igen szép zeller is került a hátizsákomba a piacon, meg pár szem paradicsom is csak akadt még, úgyhogy adottak voltak a hozzávalók ehhez a finomsághoz. Csak most az árpagyöngy felét lencsére cseréltem.

A magokat (3/4 bögre árpagyöngy és szintén 3/4 bögre barna lencse) még előző este beáztattam, hogy kevesebb ideig kelljen majd főzni. Egy mély serpenyőben olajat forrósítottam (konkrétan ilyen fűszeres pác-olaj volt még egy üveg alján, azt használtam fel), majd átpirítottam rajta az áztatóvíztől lecsepegtetett magokat. Utána felöntöttem 2 bögre vízzel, és felforraltam. (Aki levesesre szeretné, használjon több vizet.) Közben meghámoztam és felnegyedelve 3-4 mm vastagra szeleteltem a két zellert, és rászórtam a tetejére. Lefedtem, és kis lángon pároltam tovább. Lehúztam 4-5 szem paradicsom héját, feldaraboltam őket, majd ezt is a tetejére raktam. Megmostam néhány zellerlevelet, összetépkedtem, és rászórtam az egészre. (A többit meg kiraktam megszáradni - jól jön még az, ha már nem tudok frisshez jutni.) Az olaj már fűszeres volt meg úgyis a zeller adja a fő ízt az egészben, ezért csak sóval ízesítettem. Addig pároltam tovább a fedő alatt, amíg felszívta a levet és megpuhultak a magok az alján. Akkorra a zellerszeletek is jó állagúak voltak már. Mivel időben beáztattam a magokat, kb. 20 perc párolásra volt szükség összesen. Ha az áztatás rövidebb vagy nincs, akkor 40-50 perc is kellhet, és persze ebben az esetben csak később érdemes hozzátenni a zellert, hogy ne főjön szét. Ez a mennyiség 2-3 adag.

Természetesen szabadon variálható akár a felhasznált mag, akár a zöldség, de valahogy ez a zelleres kombináció különösen ízlik nekem. Így ha a sok kísérletezés közepette valami garantáltan finomra vágyom, akkor mindig visszatérek hozzá.

Nincskedvemsemmitsecsinálni reggeli

2008. szeptember 14., vasárnap

Vegának lenni... néha vicces :)

Aki szembe megy a közízléssel, bizony nem mindig könnyű ezt elfogadtatnia a környezetével. Nekem bőven kijut a megjegyzésekből az étkezési szokásaim miatt, de vita helyett inkább lazára veszem a figurát. Néhány esetet pedig utólag is megmosolygok.

Érdekes kifejezésekkel tudják illetni a vegákat. Ezek közül a kedvencem a "fűevő" és a "pitypangzabáló". Utóbbira teljes komolysággal közölni szoktam, hogy különben a zsenge pitypanglevél ehető, és nagyon finom. Az illető legtöbbször nem győz mentegetőzni, hogy nem gondolta komolyan. De én igen! Meg lehet kóstolni.
Az ételeimre meg gyakran mondják, hogy "nyúlkaja". De úgy vagyok vele, hogy nyúlkaját még mindig jobb enni, mint nyulat! :)

Kezdő vegaként (tehát tavaly ősz táján) gyakran megkaptam, hogy húst enni márpedig kell, mert a húsnemevés az egyoldalú táplálkozás, ami nagyon veszélyes. Először azt hoztam fel mentségemre, hogy nálam a zöldségek sora nem ér véget a krumplival, és a gyümölcsöké sem az almával. Aztán jobb ötletem támadt: kihívtam az illetőt a kertbe, és megmutattam neki a komposztálót, tetején az utóbbi napok konyhai hulladékával. Krumplihéjon meg almacsutkán túl volt ott például szőlőcsoma, céklahéj, sütőtökhéj, káposztalevél, karfioltorzsa, paprikacsutka, répazöld, és még ki tudja, mi minden, szép színes kavalkádot alkotva. Na, ennyit az egyoldalúságról... (Vajon ő evett annyiféle húst ugyanazon idő alatt, ahányféle zöldséget én? :)

Amióta sikerült leépítenem mindenféle húskészletet itthon, bizony vendégeknek se főzök húsost (lassan a gondolattól is rosszul vagyok, ha ilyesmit kellene tennem). A kolbászmentes rakott krumpli meredeken hangzott, de valami fura okból mégis nagy sikere volt. Meg is indokolták, hogy azért, mert legalább a tojással nem spóroltam. Nem kenyerem az átvágás, így bevallottam, hogy az bizony kurkumás tejföl volt, amit ők tojásos besamelnek néztek. De a dicséret ugye nem visszavonható (vagy akkor nem is volt őszinte).

Innen-onnan hallott félinformációk alapján néha megkapom, hogy biztosan beszervezett valami szekta, ami tiltja a húsevést, és azért vagyok kénytelen lemondani róla. Aztán kiderül, hogy alaposan keverik a szezont a fazonnal. Így lassan szállóigévé lesz nálam, hogy nem vagyok Jehovás. (Náluk különben csak a vér tiltott minden formában, így kaják közül a véres hurka meg ilyesmik. A Krisnások vegák, de az meg nem szekta.) Ezek után persze mondhat bármit az illető a vegaság ellen, valahogy nem hiteles.

2008. szeptember 13., szombat

Termések

A kis vadon nőtt szőlő, amit a levele miatt hagytam meg, beérlelte a termését:

Úgy látom, bőségesen lesznek bogyók télen a madaraknak, bár egy részét elcsapom karácsonyi díszekhez:


Kár, hogy ez a fenyőmag nem ehető - a tobozok viszont jól jönnek majd, szintén a karácsonyra gondolva:

Birsek a magasban - nem sok, de méretes szemek:

... és lentebb:

Eljött a különféle babok begyűjtésének ideje is:

Meg a virágok és a fűszernövények magjából is gyűjtök, aztán majd felcímkézett zacskókban elrakom. Nyilván sok fog nőni "vadon" is, de azért esetleg a célzott vetés sem rossz ötlet.

Ő is gyűjtöget, csak nem magokat :)

2008. szeptember 12., péntek

Tökös spagetti. Csillagtökös

Péntek este. Maradékeltakarítás. Éhes vagyok, valami tartalmasabb dolog kéne. A kenyér épp elfogyott. Pehelyhez, gabonakásához nincs kedvem. Tészta. Igen, tészta lesz ez. A minap a paradicsomléből maradt úgy 2 deci, ami már nem töltött meg egy üveget. Jó lenne kezdeni vele valamit. Meginni, vagy... szósz a tésztához... Nem ment a nyáron, dehát már nincs is nyár. Szósz. Zöldséges szósz. Lássuk, milyen zöldség van még itthon! Krumpli - nem nyerő. Káposzta - hát, az se az igazi. Cékla - na ne! Patiszon - eddig még ez tűnik a legjobbnak. Paprika is van még, lehetne valami lecsós változat, de persze az újdonság izgalmasabb! Különben is tökös spagettit keresett valaki a héten. Nem tudom, aktuális-e még, de most megkapja. Megcsinálom, és ha ízlik, megírom. Igaz, a kép rossz lesz, mert már besötétedett, és benti fénynél nem az igazi, de ez legyen a legkevesebb. Még előbb legyen jó a vacsora! Merthogy nagyon éhes vagyok!

Feltettem a tészta főzővizét, az a biztos. Kivettem a hűtőből a paradicsomlevet. Megkóstoltam, finom. Behoztam a patiszont a sufniból. Kettévágtam, kikanalaztam a magjait, meghámoztam, felkockáztam (ha zsengébb lett volna, akkor egy laza mosás után mindenestül vágtam volna fel). Beraktam egy negyed csomag spagettit a közben felforrt vízbe, szórtam hozzá egy kis sót, lefedtem, majd elzártam alatta a lángot. Serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a patiszonkockákat, és időnként megkeverve nem egészen puhára pároltam (néhány perc mindössze!). Hozzáöntöttem a sűrű paradicsomlevet. Kevés sóval és pár tekerésnyi borssal ízesítettem. Persze beleboríthattam volna a fél fűszerpolcot (mindenből egy kicsit), de mivel ez engem cseppet sem tett volna boldoggá, maradtam ennél az egyszerű fűszerezésnél. Elzártam alatta a lángot, és... A sötétben kibotorkáltam egy zellerlevélért, azt még beletépkedtem. De tényleg ennyit a fűszerezésről. Aztán leszűrtem a tésztát, egy tányérra tettem, majd ráöntöttem a patiszonos mártást. Próbáltam néhány értékelhető képet készíteni róla (fő az optimizmus!), majd megnéztem, hogy ez utóbbi lépésnek volt-e értelme. Mint a mellékelt ábra mutatja, úgy értékeltem, hogy volt.

Így volt, igaz volt, aki nem hiszi, hogy finom volt, csinálja utánam! :) (Aki meg hiszi, az főleg! :)))

Fűszerkertem

Nem is olyan régen még nagy-nagy vágyakozással tekintettem rá, hogy nekem is legyenek friss fűszernövényeim a főzéshez. Hiszen a friss nyilván nagyságrendekkel jobb, mint a szárított, amit - jobb híján - előszeretettel használtam már akkor is az ételeimbe. Aztán részben magvetéssel, részben "kész" növények beszerzésével és elültetésével erre jutottam az idén:

Sokat emlegetem a receptekben a kakukkfű-ültetvényemet, most meg is mutatom. Legalábbis egy részét - ilyenből kell elképzelni néhány métert a ház előtt:

Az oregánó megkedvelte a helyét - mondjuk szerintem is jobb itt neki, mint a Tesco polcán :)

A bazsalikomnak magja is lesz:

Citromfű:

Menta:

Szépen megújult a majoránna a virágzás után:

Nagyon szépen nő a zsálya a virágládában. Meg se látszik rajta, hogy időnként megtépem :)

Citromfű-palánták, no meg a legifjabb kapor-nemzedék:

Kaporból itt az eggyel öregebb:

Akkor már a tárkony se maradjon ki:

Na meg a zeller, amit a zöldje miatt ültettem palántaként (mivel a magról vetett sajnos nem kelt ki):

Rozmaring egy cserépben:

Nemrégiben begyűjtöttem a koriander magját. Maga a növény elég kis növésű volt mind, de a magokon ez nem látszik:

A sáfrányos szeklice virága, immár megszárítva:

És magja - hogy jövőre is vethessek, és legyen virágja (meg persze magja :)

Remélem, most már tényleg nem hagytam ki semmit :) (A fentiekhez az összerakás után még kétszer jutott eszembe további kiegészítés...)

A kakukkfű bírja leginkább a kiképzést (meg se gondoltam, hogy ilyen sok kikel, és meg is marad), a többiből viszont csak egy-két (esetleg három) tő van fajtánként, úgyhogy azokat jól be kell osztani, illetve jövőre majd próbálom szaporítani őket. Amúgy viszonylag kis helyigényűek; mindenképpen megéri nevelgetni őket, mert frissen nem tudnám mindig beszerezni, és a szárított változat sem olcsóság.

Amit az idén már próbáltam, de nem jött össze (jövőre újabb kísérlet várható, csak másik helyen, más módon, hátha a körülményekkel volt a baj): metélőpetrezselyem, levendula, kömény, ánizs, izsóp, fehér üröm.

Amit még szeretnék: lestyán, édeskömény, babér (meg majd még addig kitalálom :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails