2009. október 31., szombat

Szőlős birsalmasajt

Így szezon végén egyáltalán nem elhanyagolható szempont, hogy a birsalmasajtnak - a lekvárral ellentétben - nem kell üveg. S ami lekvárként már bevált, miért ne lehetne ennél is bevetni? Nevezetesen az Othello szőlővel való párosítást. A színének és az ízének is jót tesz!

A szokásos módon készítettem a birsalmasajtot, csak az előkészített birsdarabkákat nem vízben, hanem szőlőlében főztem meg, majd abban hagytam langyosra hűlni, és csak utána szűrtem le. A mustkészítéskor félretett kb. 3/4 liternyi levet használtam fel hozzá (ez 1 kilónyi jó érett szőlőből nyerhető ki, ha nem préssel, akkor krumplinyomóval összetörve, majd leszűrve), és ebbe úgy 2 kilónyi birs fért el (hámozatlanul mérve) - nyersen nyugodtan kilóghat, mert főzéskor csökken valamennyit a térfogata, így éppen el fogja lepni a színes lé. A szőlő édességének köszönhetően így még kevesebb gyümölcscukorral is ízletes lett a sajt, a visszamaradt lé pedig igazán finom itóka úgy, ahogy van.

(Hétfő óta még nem száradt ki teljesen, úgyhogy a képen az egész lapot tudom megmutatni. Ebből fogok majd különféle formákat vágni süteményszaggatókkal.)

Idő: kb. 2 óra + szárítás
Pénz: kb. 350 Ft a fenti adag, ebből lett egy kb. 20*30 cm-es lap
A gyümölcsök természetesen hazaiak voltak - mi több, a környéken termettek, az a kis gyümölcscukor viszont Németországból jött.

Őszi gyümölcstál


A körte és a szőlő jegyében telt nálam az október. Komoly mennyiségeket voltam képes elpusztítani belőlük frissen, nyersen. Egyre többször esett jól a csak gyümölcsből álló reggeli - de ha mégse, hát nem erőltettem. Mivel igen jó minőségű gyümölcsökhöz jutottam, egyszerűen nem is volt szívem se megfőzni, se megsütni őket. Általában is erősen leszokóban vagyok a gyümölcsök ilyetén felhasználásáról: ha jó, akkor nyersen, natúr messze a legjobb; ha nem jó, akkor igyekszem meg se venni... Ha mégis beleszaladok valami nem túl sikeres beszerzésbe, vagy kicsit túllőttem a mennyiséget, és nem fogyott el jóízűen, mire már nem az igazi az állaga, akkor persze jön a feldolgozás - de csak akkor. Most még mindenképpen igyekszem kiélvezni a friss, hazai nyerseket, hisz aztán úgyis lesz olyan időszak, amikorra inkább a nyáron és ősszel szorgalmasan elrakott befőttek maradnak (vagy egy kis déligyümölcs, de azt igen mérsékelt mennyiségben szoktam csak).

Idő: csak az elfogyasztásé, az viszont nem megy sietősen
Pénz: idén 100-150 Ft/kg volt a szőlő a piacon (és sok volt és finomak), a körtét meg kaptam (az viszont amúgy kevés volt és drága a piacon, úgyhogy idén nem lett belőle ivólé)
Természetesen csakis hazai, kiskerti termésből az igazi!

2009. október 30., péntek

Töklámpás és tökpogácsa

Idén sikerült elkészítenem életem első töklámpását, miután akadt a piacon ennek való tök is, nem csak a hosszúkás fajta. Néztem mintákat is, bár azt előre tudtam, hogy nem a klasszikus arcot szeretném belevésni. Aztán itt egy képet meglátva jobb - és nem mellesleg egyszerűbben kivitelezhető - ötletem támadt: kicsi és közepes pogácsaszaggatóval lyuggattam ki a tököt.

Előszöris késsel kivágtam egy nagyjából kör alakú részt az alján. Láttam, hogy nem tömör a belseje, így még nem szedtem ki, hanem elkezdtem a mintázást. Óvatosan benyomtam a (jó éles, masszív, fém) pogácsaszaggatót (kellett azért hozzá egy kis erő, de kézzel sikerült), aztán amelyik kivágott darab nem jött ki a szaggatóval, azt inkább benyomtam a tök belsejébe. Négy függőleges sornyi lyukat csináltam meg így - szerencsére a tökön eleve volt némi csíkozás, így előrajzolnom se kellett, csak a természetes csíkokat követtem úgy szemre. Mivel láttam, hogy mostanra eléggé megtelt a tök közepe, kézzel kiszedtem a belsejének nagy részét az alsó lyukon, majd a meglévő négy sor közötti távokat megfelezve kivágtam a másik négy sort is. Itt a szomszédos lyukakon benyúlva tartottam rá, hogy a külső nyomástól biztosan ne törjön be a tök fala. Meg persze ügyeltem rá, hogy ne legyenek nagyon közel a lyukak egymáshoz, és a tök falát se vékonyítsam el túlságosan belülről. A tetejére egy nagyobb lyukat vágtam, hogy a hő szabadon távozhasson fent, és a lyukak számával se spóroltam, hogy könnyen járjon benne a levegő az égéshez. Végül kitakarítottam a belsejét (továbbra is kézzel éreztem a legegyszerűbbnek, és eddigre már úgyis eléggé benne voltam), és mécses helyett egy kerti gyertyára húztam rá a tök-búrát. (Ez egy alacsony, de nagy átmérőjű gyertya, amit már vagy két éve égetek időnként egy-egy nyári estén odakint, gondoltam, jó lesz ebbe is - annyi a különbség, hogy ez nem alszik el 3-4 óra elteltével magától, hanem majd nekem kell eloltanom. Viszont nagyobb és erőteljesebb lánggal ég, jobban bevilágítja ezt a nem épp aprócska tököt.) Kistányért tettem alá, így helyeztem el egy tuskón a teraszon.

A kiszedett tökhúsból kiválogattam a "pogácsákat" meg a tök falából kiszedett ehető részeket, és a héj levagdosása után egy alufóliával bélelt tepsire ömlesztve megsütöttem. A magokat se dobtam el: akár nekem megenni vagy esetleg csíráztatni, akár madáreledelnek jó lesz még az. Ha az elkövetkező néhány napban nem indul romlásnak a lámpás, akkor azt is feldarabolom és megsütöm majd. Akit zavar, hogy ilyen összevissza alakú, az felhasználhatja a megsült tökhúst olyasmibe, amibe összetörve kerül, például pitetöltelékbe, ivólébe, kekszbe, vagy épp krémlevesbe.

Idő: 1-1,5 óra volt a faragás (de ugye ez a szórakozás része :) + 1 óra a töksütés (mivel kis darabok voltak, elég volt nekik 45 perc sütés + 15 perc állás az elzárt sütőben, de ezzel meg közben semmi teendő nincs)
Pénz: 300 Ft
Természetesen hazai tökből. Mint mondá a néni, muszáj neki ilyen tököt is vetni, mert kell az unokájának faragni - s mivel jó termés volt, szerencsére a piacra is jutott belőle.

2009. október 28., szerda

Krumplis-kelkáposztás egytál

Hétvégén vettem egy kis fej kelkáposztát, különösebb elképzelés nélkül, hogy mi lesz majd belőle. Végső esetben főzelék, de mindig jó ötlet megnézni a korábbi receptjeimet a témában, hátha sikerül valami olyat felidézni a blogból, ami már rég kiesett az emlékezetemből, pedig annakidején igazán ízlett. Gyorsan átfutottam a kínálatot, végiggondolva, hogy melyik esne most jól, és ezek közül melyikhez van itthon minden. Rizs tegnap volt, répa épp nincs itthon, csicsóka most inkább nem, a krumpli tulajdonképpen jöhet. Aztán beindult a fantáziám, ahogy beugrott a nyáron felfedezett újkrumpli-citrom páros, no meg hogy pont van egy felhasználásra váró citromom, aminek a hétvégén lereszeltem a héját egy süteménybe. Szóval kelkáposzta, krumpli, citrom... - körvonalazódott előttem, meglátva a régi VKF!-es bejegyzésemet - magos mustár... valami friss zöldfűszer kéne még: a rendelkezésre álló lehetőségekből a tárkony lesz az! És a pataki tál is kiköltözhet lassan a szekrényből a polcra, hisz ősztől tavaszig gyakran használom. Például most is jól jön.

Előszöris beáztattam a pataki tálat a fedelével együtt. Annyi áztatás elég is volt neki, amíg kényelmesen összeszedtem és előkészítettem a belevalókat.

Ehhez az ételhez vékony, sima héjú krumplit válogattam, mert hámozatlanul akartam beletenni - szeretem a héjasan sült krumpli ízét. Így csak megmostam, majd a szokásosnál valamivel vékonyabb, szűk fél centi széles hasábokra vágtam. Úgy szűk kilónyi krumplit használtam fel hozzá, hogy ne kerüljön erős túlsúlyba.

1 kis fej (úgy kétökölnyi, de elég tömör) kelkáposzta külső leveleit leszedtem, kivágtam belőlük a középső vastag eret, a többit pedig kis, kb. 2*2 cm-es négyzetekre vágtam. A káposzta belső, tömörebb részét nem bontottam szét, hanem felcikkeztem úgy, hogy a torzsa összetartsa az egyes darabokat. Az aprított részt összeforgattam a krumplival, ezeket a cikkeket pedig félretettem az étel tetejére.

Hátravolt még a fűszeres mártás elkészítése. Ehhez kifacsartam 1 nagy citrom levét, és egy müzlistálba öntöttem. Belekapargattam a citrom rostjait is a facsaróból (persze a magok nélkül), majd hozzákevertem kb. a citromlével egyenlő mennyiségű olívaolajat és feleannyi magos dijoni mustárt.

A tálból kiöntöttem az áztatóvizet, majd beleraktam a felaprított zöldségeket. Friss tárkonyleveleket tépkedtem közéjük, majd rácsorgattam a mártás nagy részét, elrendeztem a tetején a káposztacikkeket, és ezekre osztottam szét a többit.

Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órát sütöttem, meg utána az elzárt, de persze még forró sütőben hagytam kb. 15 percig. Ezalatt finoman megpárolódott az egész, a tetején pedig enyhén meg is pirultak a káposztacikkek.

(Amíg sült, a krumpli mosásához és a tál áztatásához használt vizet szétosztottam szomjas virágaim és fűszernövényeim között, utána meg a munkából is hatékonyan ment egy nekiülésnyi.)

Különleges, kellemesen fűszeres egytálétel lett belőle ebédre. Ráadásul vegán, és szerintem nem is hiányzik belőle semmi, amivel már nem az lenne (itt ugye főleg a sajt a kritikus, és a különféle "pótlók" használata egyáltalán nem az én műfajom). Ez a mennyiség 2 bőséges adag főétel vagy - húsevő szakaszra is gondolva - 3-4 adagnyi köret.

Idő: kb. 2 óra elteltével lehet enni, de legfeljebb fél órányi munka van vele
Pénz: kb. 300 Ft volt a fenti mennyiség
A zöldségek természetesen hazaiak voltak, a fűszeres mártás összetevői viszont nem.

2009. október 27., kedd

Zöldbabos-paprikás rizs tárkonnyal

Még mindig sikerült friss, zsenge zöldbabot vennem a piacon (jól termett idén a másodvetés), és a tárkonyültetvényemet se taroltam le teljesen a múltkor az ecet miatt, így két hozzávaló már adott volt egy finom egytálételhez. Ezúttal rizst tettem még mellé, hogy laktató is legyen, no és persze vegán (mert ugye még mindig A vegán ételek hónapja van, a 12, illetve 20 bejegyzésen túl is - aztán novemberben majd jönnek a nem vegán receptek is).

1 bögre (2,5 dl) barna rizst elkészítettem a szokásos módon, mindössze egy kis sóval ízesítve.

Közben előkészítettem a zöldbabot (megmostam, levágtam a végeit, és 2-3 centis darabokra aprítottam), majd kevés felmelegített olajon enyhén átpirítottam. Utána öntöttem alá egy kis vizet (úgy fél decit - csak azért kell, hogy ne égjen oda, viszont ne ússzon a lében), és időnként megkeverve roppanós-puhára pároltam. A végén tárkonyleveleket tépkedtem bele, majd hozzákevertem a közben megpárolt rizst. Végül kis kockákra vágtam 2 közepes paradicsompaprikát, és a tűzről levéve ezt is hozzáforgattam.

Nálam főétel volt, de köretként is adható, némi változatosságot lopva a klasszikus zöldborsós vagy az egyéb zöldséges összeállítások sorába. (Nálam a friss idényzöldség mindig győz a konzervvel és a fagyasztottal szemben. Ha már tartósítottat használok, akkor is saját eltevésűt. Most épp a friss bab meg paprika adódott, és igazán jó felállásnak bizonyult, főleg a tárkonnyal kiegészítve.)

Idő: jó fél óra
Pénz: 250 Ft volt a fenti mennyiség, ami 2 adag főétel vagy 3 adag köret
Hazai alapanyagokból.

2009. október 26., hétfő

Tudatos vásárló vagyok?

Napmátka és Daisy tette fel nekem a legújabb körkérdést, amire most igyekszem válaszolni (két befőzés között, pihenésképp :) - pontosabban több között, mert már gyűjtögetem a gondolataimat néhány napja).


Igyekszem, de persze tisztában vagyok vele, hogy mindig van hová fejlődni. Betartok annyi elvet, amennyit igazán magaménak érzek, ha pedig ezek ütköznek egymással, akkor próbálok jó kompromisszumot kötni. Az utóbbi években határozottan a tudatos vásárlás irányába mozdultam el, párhuzamosan sok egyéb változással: kertes házba költözés, vegetáriánus-közeli táplálkozás, hozzám jobban illő munka - tehát sok szempontból egy más életmód.

Természetesen ebben sokat segítettek a rendelkezésre álló lehetőségek: Szupermarketi zöldséget-gyümölcsöt biztosan nem ennék jóízűen ekkora mennyiségben (és az egész évben kapható dolgokat elrakni se lenne sok értelme), és azzal is tisztában vagyok, hogy itt kivételesen jó a piac, a kínálat és az árak tekintetében is. Már a ház első megtekintésekor örömmel nyugtáztam, hogy végig kerékpárút van Szegedig, később pedig arra is rájöttem, hogy összességében nem lehet gyorsabban bejutni tömegközlekedéssel se (messze van a buszmegálló, ameddig ki kell gyalogolni). A kertben van hely komposztálni, és némi tájékozódás után bele is vágtam a dologba. Szerencsére már korábban is rendszeresen főztem itthon, és leszokóban voltam a feldolgozott, sokszor adalékanyagokkal teli élelmiszerekről.

Nem egyik napról a másikra jutottam el idáig, és tisztában vagyok azzal is, hogy idővel változhatnak majd a körülmények, és ennek következtében esetleg változtatnom kell majd egyik-másik környezettudatos szokásomon. De akkor is fontos lesz, hogy amit lehet, azt megtegyem e téren.


1. Írd össze, mire van szükséged! Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárló központok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Bolti körútra csakis listával indulok el, lehetőleg úgy, hogy boltonként több tétel is legyen rajta - így ha nem kapok mindent, akkor sem mentem hiába (de ha úgy jön ki, gond nélkül távozom üres kézzel). Nem állítom, hogy mindig csak azt veszek, ami fel is van írva, de marketingesek rémálma vagyok azzal, hogy mielőtt a kosaramba kerülne valami, felteszek magamnak néhány fontos kérdést: Valóban kell ez nekem? Valóban olyan jó ez akciós ajánlat, mint tűnik, vagy máshol nem akciósan is jobban kijövök? Valóban elfogy jóízűen ennyi, mielőtt megromlana? Nagyobb beszerzések előtt különösen fontosnak tartom a tájékozódást, hogy ne utólag jöjjek rá, hogy jaj, én nem ilyen lovat akartam.

A piac viszont lista nélküli műfaj: ott azt veszem, amiről úgy érzem, hogy szívesen megenném. Előbb körbemegyek, tájékozódom a felhozatalról, és legtöbbször csak utána vásárolok (kivétel ez alól az az eset, amikor korábbi tapasztalatom alapján biztosan tudom, hogy kinél érdemes az adott dolgot venni, és rendszeresen szoktam nála vásárolni). Közben kombinálok, hogy mi mindent lehet ezekből készíteni, és mindezekhez miből mennyi kell, meg azt hogy tudom jól elpakolni és hazavinni biciklivel (lehetőleg egy fordulóban; évente 1-2 alkalommal esik meg, hogy valami annyira kedvező vétel akad, amit fizetés után a nénik gondjaira bízok egy időre, mert csak kétszerre tudom elvinni). De előfordul azért olyan is, hogy megveszek valamit, és csak később találom ki, hogy mit készítsek belőle (de itt nyilván 1-2 ételbe való mennyiségről van szó, ami befér néhány napon belül). Az eltevésekhez vagy lecsapok egy-egy alkalmi vételre, vagy akiktől már évek óta rendszeresen vásárolok, olyanokkal beszélem meg szezonban, hogy mikor tudnak nekem hozni nagyobb mennyiségű, a nekem épp legmegfelelőbb érettségi fokú árut a megszokott fajtából.


2. Menj a piacra vagy helyi boltba! Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

Piac-függő vagyok. Havi 1-2 alkalomnál többször nemigen megyek boltba, piacra viszont nyáridőben hetente 2-3 napon simán - igaz, a téli gyér piacokat meg lehetőség szerint kihagyom. Ez egy ilyen szezonális műfaj, de szerencsére szezonban elég sokat raktározok a szűkösebb időkre. Fontosnak tartom, hogy a piacon közvetlenül a kistermelőktől és a saját kis fölösleges terményeiket áruló nyugdíjasoktól vásároljak, ne a kereskedőktől.

Ritkán és indokolt esetben megyek boltba, és legtöbbször nyilván abba, ami közel van és útba esik, és nem történtek olyan esetek ott, ami miatt jobbnak látom elkerülni a helyet (itt az árukínálattal és a kiszolgálás minőségével kapcsolatos rendszeres problémákra gondolok). Nagyjából megvan, hogy mit hol érdemes venni, a bevásárlólistát is eszerint rendezve írom. A legtöbb bolt - még a kicsik is - valamilyen üzletlánc tagja, de úgyis főleg magyar áruért megyek (ha ezt az igényemet nem elégítik ki, akkor meg egy idő után nem megyek).


3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot! Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

Legalább egy tucatnyi mindig van a hátizsákom alján, kisebb-nagyobb méretű. Eleinte furcsán néztek rám emiatt a piacon, de határozottan örültek, hogy nem csak viszem el az újabb és újabb zacskókat - én meg örülök, hogy nem szaporodik itthon a készlet. Egy-egy darabot lehetőség szerint többször is használok, a kicsit lyukasban még simán elhozható a kelkáposzta, a kicsit piszkosban a némileg úgyis homokos gyökérzöldségek - végül pedig szemeteszsákként fejezi be pályafutását. Kizárt dolog, hogy külön pénzt adjak zacskóért, és az ingyen kapottakra se utazom (ritkán is megyek olyan helyekre, ahol esetleg adnak, meg ha rákérdeznek, akkor is általában inkább meghagyom másnak).


4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel! A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Kerékpárral nem jó? :) Mert én bizony azzal járok szinte mindenhová úgy 15-20 km-en belül. Persze rossz időben kétszer is meggondolom, hogy tényleg annyira fontos-e pont most elindulni... Nagyobb távokra meg legtöbbször marad a tömegközlekedés (amiről divat panaszkodni, én mégsem teszem, mert általában pozitív csalódás ér - lehet persze, hogy a sok olvasott panasz után az elvárásaim alacsonyak). Van a családban autó, de csak indokolt esetben használjuk (és nem nálam lakik, meg a vezetés se az én műfajom, úgyhogy nincs különösebb kísértés).


5. Vegyél helyi termékeket! Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Kiemelt fontosságúnak tartom, ezért is vásárolom a legtöbb élelmiszert a piacon, közvetlenül a helyi és környékbeli termelőktől. Boltban járva is örömmel fedezem fel, ha egy-egy új termék nem csak magyar, de itt a közelben készült. Ha egyéb szempontjaimnak is megfelel, és tényleg szükségem van rá, akkor pedig szívesen teszem a kosaramba - ha bevált, rendszeresen is.

Egy ideje azt is fel szoktam jegyezni a blogomban a receptek után, hogy hazai alapanyagokból készítettem-e az adott ételt/italt. Legtöbbször sikerül megvalósítanom mindezt, és tényleg csak olyan dolgokra korlátozódnak a külföldi hozzávalók, amiket nem is lehet Magyarországon megtermelni (tipikusan ilyenek bizonyos fűszerek, kedvenc teáim, valamint az időnként előforduló citrom). Egy-két fekete pontom azért van e téren: A durumtésztákból az olaszoknak szerintem messze jobb a minőségük, mint a hazai gyártmányúaknak, és nagyon gyakran még az áruk is kedvezőbb. Az általam fogyasztott csokoládék se hazaiak, de évente az a 2-3 tábla igazán nem jelentős mennyiség.


6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást! Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

A piacozással és a saját zacskókkal nagyon sok csomagolást megúszok, de nyilván vannak olyan dolgok, amiknél ezt nem lehet elkerülni. Viszont hacsak lehet, ezeket is hasznosítom, miután kiürültek: a lisztes tasakokban jó tárolni a morzsát, a barna rizs zacskójában betenni a darab sajtot a hűtőbe (ahelyett, hogy mondjuk folpackba csomagolnám), a sütőporos zacskók megfelelnek a begyűjtött virágmagoknak, a joghurtos dobozokból van a palántaneveléshez a tápkocka, stb. Előnyben részesítem a papír csomagolást, mert azt a végén be lehet tüzelni a cserépkályhában. Az üveg vagy legyen visszaváltható (pl. boros palackok), vagy olyan, amit házi befőzéshez fel tudok majd használni (sajnos ilyenből sosincs elég). Ásványvizes flakont lassan már guberálnom kell, mert nekem nem derogál a csapvizet inni, legfeljebb ha buborékos változatra vágyom, akkor előbb még a szódás szifonban ráeresztek egy patront (néha viszont jól jön egy-két műanyag palack, pl. ha utazáshoz viszek magammal innivalót (egy fél liter csapvizet)).

A flancos csomagoláson túl a márka sem hat meg, ha gyártó és összetétel alapján beazonosítva tudom, hogy egyik-másik üzletlánc sajátmárkás terméke is ugyanaz, csak más csomagolásban - és általában jóval olcsóbban. Ha többet fizetek valamiért, mint az elérhető legolcsóbb, annak meg kell, hogy legyen a minőségbeli oka - és a jobb minőségért (ésszerű keretek között) nem is szoktam sajnálni a pénzt (ár/érték arányra megyek, nem abszolút spórolásra).


7. Kerüld a vegyszereket! Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Erre tényleg nagyon ügyelek, egész egyszerűen azért, mert nem is ízlik a nem természetes étel. Nagyon kis mennyiségű adalékanyagot is kiérzek belőle, és nem esik jól. Gyakran elcsodálkozom, mikor egy-két korábbi kedvencemről állapítom meg, hogy iszonyú műanyag-íze van, nem is értem, hogy tudtam én azt valamikor megenni, és még kedvelni is. Emiatt nem esik nehezemre mellőzni a gyári félkész élelmiszereket (igazából sokkal inkább nehezemre esne fogyasztani őket, pláne rendszeresen). Boltiból az adalékmentes, igazán jó minőségű darabok olyan drágák, hogy csak az ötletet hozom el belőlük (ingyen :), és némi kreativitással magam alkotok valami hasonlót a piaci alapanyagokból. Így élvezhetem a félkészek előnyét (gyorsan, egyszerűen, minimális munkával megvan belőlük az étel), viszont pontosan tudom, hogy mi van bennük, és mivel nem szoktam elrakáskor készre fűszerezni, garantáltan nem egyen-ízű.

Tisztítószer-fronton is a minimál megoldások híve vagyok: a 20 %-os ecetsav szinte mindent visz, csak időt kell neki adni (este felspriccelem, másnap délelőtt letörlöm). Olcsó, viszonylag környezetbarát, és még a szagától se vagyok rosszul. Mosogatásnál és mosásnál csodákat művel az áztatás, no meg hogy nem agyonig koszolok mindent azzal a jelszóval, hogy az intelligens mosópor majd úgyis elbánik vele. Az is igaz, hogy nem vagyok a túlzott tisztaság híve, és inkább akkor takarítok, amikor úgy érzem, hogy valóban szükség van rá és a körülmények is megfelelők, nem pedig akkor, amikor valamiféle szabály szerint következne.


8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt! Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

A piacon a termelőknél nincs is más (akinél van, az gyanús, hogy kereskedő - ha meg ráadásul egy-két üres percben sose mesél lelkesen a kertjéről, az már több, mint gyanús). De nem is kell, mikor van a friss, érett, szezonális - úgyis ezekről érzem azt, hogy szívesen megenném. Minimális mennyiségben fordul elő nálam olyan zöldség vagy gyümölcs, ami Magyarországon nem terem meg, ezért szükségképpen külföldi (de ebben is vannak fokozatok: ha én veszem, akkor külföldiből is előnyben részesítem azt, ami közelebbről jött).


9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat! Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már…

A felesleges dolgok kerülése egyértelmű, és az egyszer használatosból is az utána kukába való nem nyerő. De a használat után komposztálható vagy a cserépkályhában eltüzelhető dolgokat (papírzsebkendő, mindkét oldalán leszolgált sütőpapír, stb.) igenis használom, ha egyéb szempontból jónak látom. Viszont ezekből is a boltban marad a vakítóan fehér, az illatosított, az agyoncsomagolt.
Az elektromos dolgoknak nem vagyok híve, a meglévőeket is csak indokolt esetben használom. A konyhámban a villanysütőn, a hűtőn, egy kenyérsütő gépen és egy kis kézi robotgépen kívül nincs is más. A kenyérsütőt most már csak dagasztásra használom, ha nincs kedvem kézzel gyúrni a tésztát (az esetek kb. fele), a robotgép meg a házi ivólégyártásnál jut szerephez időnként. A mikrohullámú sütőmtől év elején váltam meg, miután előbb már igencsak leszoktam a használatáról, és kellett a helye. Amúgy a jó minőségű, könnyedén használható kézi eszközök híve vagyok (éles kés, reszelő, daráló, stb.); legtöbbször abban a masszív, békebeli kivitelben (éljenek dédnagymamám darálói, a csehszlovák keksznyomó, a huszonéves habszifon és társai).


10. Olvasd el a címkéket! Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.

El szoktam olvasni, különben hogy is kerülném az adalékanyagokat, választanám a hazait (abból is a környéken előállítottat), és közben még lehetőleg a saját táplálkozási elveimnek megfelelőt? Ehhez bizony olvasni és értelmezni kell, lehetőleg még a boltban. Sajnos sokszor hiányosak a feltüntetett információk, vagy igencsak összecsapott a magyar nyelvű változat - nos, ha a gyártót/forgalmazót ennyire nem érdekli a tájékoztatás, akkor engem se a vásárlás... A piacon meg nincs címke, van viszont lehetőség beszédbe elegyedni a termelőkkel, és megtudni pár részletet a kertjükről és az ott zajló munkáról.


Vásárlással kapcsolatban korábban itt is írtam.


Én név szerint nem adnám tovább a kérdést senkinek, de akinél még nem járt, és szívesen írna a témáról, ne fogja vissza magát!

Tobozkoszorúk

Eljött az év folyamán összegyűjtögetett fenyőtobozok felhasználásának ideje. Hétvégén a temetőbe készítettem koszorúkat halottak napjára. Ezekre nem kerül díszítés, csak majd meggyújtott üvegmécses a közepükbe. Némi dekorálással karácsonyi asztali díszeket is lehet majd készíteni ugyanilyen alapból.

Egy-egy koszorúhoz kiválogattam 10-12 tobozt, amelyek közel egyforma méretűek. A vastag drót merevítőként szolgál, a vékonnyal pedig úgy lehet rá rögzíteni a tobozokat, hogy a kész koszorún ez majd nem látszik. A tobozok alján a pikkelyek közé igazítva tekertem körül a vékony drótot, és úgy lett megfelelő a tartás és a távolság, hogy közöttük két-két "üres" körbetekerés van a merevítő dróton. A drótokat nem vágtam le előre, hogy biztosan ne kelljen közben toldani.

Az összeillesztett drótvégekből kifejezetten akasztót is lehetett volna csinálni, én most azért nem tettem, mert nem ilyen módon lesznek majd elhelyezve a koszorúk.

A kör kialakítása után megfordítottam a koszorút, hogy a drótos rész kerüljön alulra, és minden második tobozt befordítottam középre.

A felhasznált tobozok méretével és/vagy számával szabályozható a méret. Csak az a lényeg, hogy páros számú toboz legyen, és érdemes figyelembe venni, hogy a végén a tobozok befordításával alaposan csökken a középső tér.

Idő: kb. 2 óra alatt megvolt a 6 db (első kép)
Pénz: Ez most ingyen volt - a tobozokat a közeli erdőben gyűjtöttem, a drótok meg újrahasznosított darabok (a vastag villanyszerelési hulladék, a vékony meg egy tönkrement ruhaszárító zsinórzata széttekergetve).

2009. október 25., vasárnap

Piros must

A múltkori adag fehér után a hétvégén összejött Othellóból is:


Idő: kb. fél nap, meg utána még egy-két napig időnként tekerve a présen jön egy kis "ráadás" lé
Pénz: 2000 Forint volt a 2 láda (bő 20 kg) szőlő, amiből 4-5 kilónyit félretettem friss fogyasztása, a többi került a présbe. Ebből lett 8 liter lé eltevésre (a képen látható) + kb. 1 liter friss fogyasztásra, tehát valamivel 200 Forint/liter alatt.
Hazai, mi több, környékbeli alapanyagból (kb. 5 km-re termett a szőlő a házamtól).

2009. október 24., szombat

Almás-baracklekváros pite (vegán)

Újabb almáspite-változat, hogy véletlenül se legyen unalmas:


Összekevertem 25 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, 3 csapott evőkanál barnacukrot és 1 csipet sót, elmorzsoltam 15 dkg margarinnal, majd némi vízzel kiegészítve lágy, de nem ragadós tésztává gyúrtam (nekem kb. 1 dl vízre volt szükség ehhez). (Legközelebb 1 teáskanál szódabikarbónát is teszek még bele - jót tett volna neki egy kis lazítás. Vagy inkább a kókuszos lepény háromlisztes tésztáját használom majd - még a mennyiség is rendben van, és az is egy jól kezelhető anyag, ha nem gyúrom nagyon lágyra.)

A tésztát betettem a hűtőbe, amíg elkészítettem a tölteléket: Meghámoztam és kis kockákra vágtam 1 kilónyi édes almát, majd összekevertem 1 teáskanál őrölt fahéjjal, 3 evőkanál kukoricaliszttel (keményítővel kellett volna, csak az épp nem volt itthon) és 6 nagy evőkanál házi sárgabaracklekvárral.

Kikentem a kapcsos tortaformát, majd kinyújtottam a tészta kb. 2/3-át úgy, hogy beleemelve kb. 2 cm-es pereme legyen. Ráegyengettem a tölteléket, majd a maradék tésztát is kinyújtottam, süteményszaggatóval díszítést vágtam bele, majd a pite tetejére emeltem a nyújtófa segítségével. A kiszúrt darabokkal és a leeső tésztaszélből vágott további formákkal díszítettem, valamint diót és mogyorót raktam a tetejére.

180 fokon 45 perc alatt sült meg, előmelegítés nélkül.

Már sütés közben remek illata volt, de azért sikerült kivárnom, hogy langyosra hűljön, mielőtt kiszedtem a formából és felvágtam. A vékony tésztában tisztes mennyiségű töltelék rejtőzött, ami a belekevert kukoricalisztnek köszönhetően szép szeletelhetőre összeállt. Kiváló párost alkotott benne az édeskés alma és a savanykás lekvár, jól gondoltam, hogy se citromozni, se cukrozni nem érdemes. Egyszerű, de látványos darab, némi jóindulattal tortának is beillik.

A kiinduló receptet Andreánál olvastam, a tésztás részét még be is tartottam, a töltelékest már kevésbé.

Idő: kb. 30 perc előkészítés és 45 perc sütés; kb. 2 óra elteltével lehet legkorábban enni
Pénz: kb. 350 Ft az egész, amiből 12 szelet biztosan kitelik
Hazai alapanyagokból, a barnacukor és a fahéj kivételével.

2009. október 23., péntek

Lencse-rizs egytál lecsósan

Újabb változat a klasszikus lencse-rizs párosra:

Az apropót az adta, hogy az egyik lecsó-szószra nem húzódott rá a fedő. Rögtön eltettem a hűtőbe, és rövid időn belül felhasználtam, mielőtt még baja lehetett volna.

2 dl barna lencsét és 2 dl barna rizst beáztattam néhány órára (egész éjszakára is lehet, de ha ez elmaradt, akár már egy órányi áztatás is sokat jelent neki), majd egy vastag aljú lábasba raktam az áztatóvize nélkül. Felöntöttem 1 üveg (330 ml) lecsó-szósszal és még fél üvegnyi vízzel (így egyúttal kiöblítettem az üveg falára tapadt szószt). Felforraltam, majd kis lángon, lefedve addig főztem, míg a lencse és a rizs is megpuhult. Közben sóval és egy fél csípős paprikával ízesítettem. (Nem szeretem a nagyon erőset, ezért csak módjával adagolom az ilyesmit. Ezt is a csutkája nélkül, és nagyobb darabokban tettem bele, hogy szükség esetén egy idő után kivehessem, illetve fogyasztáskor se érjen kellemetlen meglepetés.) A vége felé érdemes ellenőrizni, és szükség esetén még adni hozzá egy kis vizet; illetve aki a leveses állagot kedveli inkább, az bátran felöntheti már az elején (a fővő lencse szépen besűríti a levét). Amikor már majdnem kész volt, elzártam alatta a lángot, de lefedve hagytam még állni egy kicsit.

Én magában ettem, főételként, de tetszőleges főzelékfeltéttel is ki lehet még egészíteni. Ez a mennyiség 2 bőséges adag.

Idő: fél órán belül lehet enni, ha be voltak áztatva a magok, és minimális munka az elkészítése
Pénz: kb. 100 Ft/adag
Hazai alapanyagokból.

2009. október 22., csütörtök

Sült birsalma mézzel és dióval

6 közepes birsalmát alaposan megmostam, majd deszkán egy jó éles késsel négybe vágtam. Eltávolítottam a magházát, valamint a héjából a nem szép részeket. A negyedeket vékony cikkekre vágtam, egyenesen egy mázas cseréptálba. Rátettem a tál fedelét, majd az egészet be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órát sütöttem, majd a fedő levétele után az elzárt sütőben hagytam még egy darabig. Mikor már csak jó langyos volt, kistányérra szedtem, megcsorgattam virágmézzel, megszórtam egy leheletnyi fahéjjal, valamint egy kis marék darabolt dióval. 3 adag.

Már a sütés közben nagyon finom illata volt, az utólag rárakott kiegészítőkkel pedig igen kiváló desszert lett a maga egyszerűségében (természetesen az ilyesmiknél különösen fontos a hozzávalók minősége). Az utólagos rácsorgatással elkerülöm a méz hőkezelését, meg így ki-ki ízlése szerinti mennyiséget tehet rá, nem központilag meghatározott az édessége. A fahéj tényleg csak leheletnyi legyen, nem kell, hogy elnyomja a többi hozzávaló ízét. A diót meg is lehet pirítani, de hő hatására veszít értékes anyagaiból. Dió helyett mogyoróval is ki fogom próbálni.

Idő: kb. másfél-két óra elteltével lehet enni, de csak 15-20 percnyi munka van vele
Pénz: kb. 60 Ft/adag
A fahéj kivételével csakis hazai alapanyagokból.

2009. október 21., szerda

Paprikás rizs

A paprikakrém maradékát ehhez az ételhez használtam fel. Remek illata volt közben a fővő paprikának, és nagyon kellemes ízt adott a barna rizsnek. Ezúttal patiszont sütöttem hozzá (alighanem ez volt az utolsó az idén), de tetszőleges zöldséggel vagy akár hússal is fogyasztható ez a karakteres ízű (a csípős paprikának köszönhetően) és igazán nem reformos kinézetű köret (pedig természetesen barna rizsből készítettem, de a paprikakrém jól takar).

1 bögre barna rizst megfőztem a szokásos módon, csak szűken mértem rá a vizet, a kb. 1,5 dl darált paprikát is hozzáadtam, és enyhén sóztam az egészet. Közben megtisztítottam 1 közepes patiszont, és megsütöttem. Tálaláskor előbb a rizst szedtem a tányérra, majd a közepére halmoztam a patiszont (szerintem így szebb, mint összekeverve, de aki úgy enné inkább, egyénileg megoldja a tányérján).

Idő: fél óra elteltével lehet enni, de nem végig munka
Pénz: kb. 50 Ft/adag a rizs, de sült zöldséggel is kijön egy százasból adagonként
Hazai alapanyagokból.

2009. október 20., kedd

Natúr paprikakrém

Még mindig tart az olcsó paradicsompaprika a piacon - naná, hogy megint nem tudtam ellenállni! Paradicsom viszont már nem volt jó érett, ezért nem a lecsó-szószból lett ismétlés, hanem ezúttal csak paprika került az üvegekbe. Némi cseresznyepaprikát is daráltam közé, így enyhén csípős, de azért nem ad tűzleheletet. Viszont se sót, se más fűszert nem tettem bele, hogy ez ne korlátozza a lehetőségeimet a felhasználáskor.

A paprikákat megmostam, felvágtam, és eltávolítottam a csutkájukat és a magjaikat. A fél-negyed paprikákat még egyszer átöblítettem, hogy a szárukhoz berakódott homok és a belsejükbe tapadt magok is távozzanak. Késsel nagyjából összevágtam, majd áthajtottam a húsdarálón (így a testmozgás is megvolt :). A csípőseket külön daráltam a végén, és bekeverés közben kóstolgattam, hogy mennyi kerüljön bele. (Nálam most 7 kilónyi paradicsompaprikához 1 kilónyi óriás cseresznyepaprika ment, mindkét fajtát nyersen, még előkészítés előtt mérve.) A darálmányt üvegekbe kanalaztam (nekem sajnos már csak ivóleves volt üresen a megfelelő méretben és mennyiségben, de azért megoldottam - így hidegen nem olyan vészes betölteni, mint forrón lett volna), majd a celofánnal bélelt fedők rácsavarása után a natúrbefőtt mintájára kidunsztoltam a kuktában.

Idő: összesen ráment egy fél nap, a munka valamivel kevesebb, a dunsztolás közben már lehet mást csinálni
Pénz: 800 Ft volt a 8 kg paprika, amiből lett bő 6 liter (nálam most 19 db 330 ml-es üveg) paprikakrém + egy kis maradék (30 Forintba sincs egy Erős Pistás / Édes Annás üvegnyi, és 100 % paprikából van)
Hazai, mi több, a környéken termett alapanyagból.

-----------

Utólagos kiegészítés:
Az alábbi ételekhez használtam fel:

2009. október 19., hétfő

Fehér must

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is táraztam némi szőlőlevet:

A friss fehér szőlő ezúttal nagyjából leszemezve és valamennyire összenyomkodva került a kis présbe. Idén is a hőkezelés nélküli, nátrium-benzoátos tartósítási módot választottam, és másnap elhelyeztem az üvegeket a sufniban egy polcon (itt egyenletesen hűvös, "pince-hideg" van). Részletes leírás (tavalyról) itt.

Tervben van még egy felvonás, jó érett Othello szőlőből.

Idő: kb. fél nap, meg utána még egy-két napig időnként tekerve a présen jön egy kis "ráadás" lé
Pénz: 2000 Forint volt a szőlő, amiből lett 9 liter lé eltevésre (a képen látható) + kb. 2 liter friss fogyasztásra, tehát valamivel 200 Forint/liter alatt
Hazai, mi több, környékbeli alapanyagból (kb. 5 km-re termett a szőlő a házamtól).

2009. október 18., vasárnap

Tárkonyecet

Idén különösen nagyra és - a szorgalmas nyírásnak köszönhetően - sűrűre nőtt a kertemben a tárkony. Még most is teli van zsenge hajtásokkal, amiket viszont ekkora mennyiségben nem tudok már frissen felhasználni a konyhában a fagyokig. Ma leszüreteltem egy jókora adagot, és a bodzaecet mintájára tárkonyecetet készítek belőle:

A tárkonyágakat beletömtem egy (720 ml-es) befőttesüvegbe, felöntöttem egy fél liter fehérborecettel, majd egy celofánnal kibélelt fedőt csavartam rá (a bélésre azért van szükség, mert így biztosan nem marja ki az ecet a fedő belsejét). Eltettem a kamrába (hűvös, sötét helyre), időnként majd megforgatom, aztán egy-két hónap elteltével leszűröm, visszaöntöm a borecet eredeti üvegébe, és átcímkézem. Egyelőre saját használatra gondoltam, s ha beválik, akkor elkövetkező években gasztroajándéknak is szóba jöhet, természetesen néhány hozzáillő recept kíséretében.

Idő: kb. 15 perc munka + legalább 1 hónap érlelés
Pénz: 280 Ft volt a felhasznált fehérborecet, a tárkony meg ingyen nőtt :) (és ekkora mennyiségben nemigen vásárolható)
Hazai alapanyagokból.

2009. október 17., szombat

Krumplilepény paprikalekvárral (és egyéb variációk a témára)


Mióta sikerült kellőképpen leegyszerűsítenem, gyakran készítek krumplilepényt. Hámozott nyers krumplit éles reszelő nagy lyukán lereszelek egy tányérra, majd vékonyan kiolajozott és felmelegített palacsintasütőbe nyomkodom, 1-1,5 cm vastag rétegben. Kis lángon addig sütöm, míg pirul az alja (úgy érzésre, meg kicsit félrecsúsztatva alá lehet kukucskálni). A tányérra csúsztatom, majd visszaborítom a serpenyőbe. Villával lenyomkodom, és a másik oldalát is megsütöm (ez már kicsit gyorsabban megy). A tányérra borítom, hogy a forró oldala kerüljön felülre. Tálaláskor picit sózom, meg ízlés szerinti feltétet rakok rá. Lassan érdemes sütni, akkor lesz szép és enyhén ropogós külseje és puhára párolódott belseje. Nem az a pár perces művelet, de a megfordításon kívül nem igényel figyelmet, nyugodtan lehet addig mást csinálni.

Legtöbbször parenyicát reszelek a tetejére, vagy pedig natúr joghurttal, esetleg tejföllel kenem meg, de tejmentes lehetőségek is akadnak szép számmal: most éppen a nemrég készített paprikalekvár maradékát kentem rá, de ettem már padlizsánkrémmel vagy zakuszkával is (igazából mindenféle kenyérkence vagy szósz szóba jöhet). További variációs lehetőség, ha magát a lepényt nem tisztán krumpliból készítem, hanem annak legfeljebb harmadát valami más, jól reszelhető zöldségre cserélem. Ezek közül a pasztinákos a kedvencem, de a maga nemében mindegyik jó. Nem vega módozatban pedig megfordítás előtt ki lehet rakni a tetejét kolbásszal vagy húsos szalonnával, és úgy készre sütni. Vagyis van egy alap, és ez aztán könnyen igazítható mindenféle ízléshez; egyformát eszünk, és mégis ki-ki olyan változatban, amit igazán szeret.

Idő: bő fél óra elteltével lehet enni, de csak 5-10 percnyi munka van vele
Pénz: bő 1/2 kg krumpli kell adagonként a natúr lepényhez, ehhez jön még a választott feltét ára (egy százasból már nagyon komoly és tartalmas adag kijön!)
Megoldható hazaiból.

2009. október 16., péntek

Mai bányászszerencse a kert aljában

A tavalyinál majdnem egy hónappal tovább bírtam türtőztetni a kíváncsiságomat, de ma kimentem az ásóval, és megnéztem, mit rejt a föld a csicsókaültetvényem alatt:

Lesz ez még nagyobb is, ámbár a zsenge apraja egy alapos mosás után nagyon finom ropogtatnivaló csak úgy, nyersen, minden nélkül...

Közben nyitott szemmel jártam és tájékozódtam a témában, így a régiek után nemsokára jönnek új receptek is a témában. Meg ugye remélhetőleg nem csak tőlem ;)

2009. október 15., csütörtök

"Mocskos" tészta

Gyors, egyszerű ebéd egy munkás hétköznapra:

Kifőztem egy negyed csomag durumbúzás szélesmetéltet (így), leöntöttem róla a főzővizet, majd még a fazékban összekevertem annyi szilvalekvárral, hogy jól bevonja mindenhol (nekem ehhez úgy három nagy evőkanálnyi lekvárra volt szükség). Deszkán, késsel durvára vágtam egy kis marék diót, és tálaláskor rászórtam a lekváros tészta tetejére. Ez a mennyiség 1 adag, igény szerint lehet többszörözni.

Az alapötletet itt találtam a receptek között, a nálam felejtős dolgokat nemes egyszerűséggel kihagyva ez maradt belőle.

Idő: 15 percen belül lehet enni, és minimális munka van vele
Pénz: kb. 75 Ft / adag
Durumtésztából az olaszra esküszöm még mindig, a többi hozzávaló viszont hazai volt.

2009. október 14., szerda

"Lecsó-szósz"

Már nagyon vadásznom kell az üres üvegeket itthon, de ivólevesből még leltem egy egész tálcával. A belevalót meg vadászni se kellett, hiszen még mindig bőség van belőle a piacon, ráadásul szinte fillérekért. Ehhez a menethez most 2 kg érett paradicsompaprikát és 3 kg rostos fajta paradicsomot használtam fel. Így még a színe is nagyon szép lett - ízre másmilyen paprikából is jó, a kinézetének viszont sokat jelent, ha szép piros az alapanyag. Aki szereti a csípőset, ilyen paprikával is bolondíthatja. A két alkotórész aránya ízlés szerint változtatható, több paprikával sűrűbb, több paradicsommal folyósabb lesz a végeredmény.

A hozzávalókat megmostam, a paprikák csutkáját és magjait eltávolítottam, és késsel mindent összedaraboltam nagyjából. Húsdarálón áthajtottam, majd egy nagy fazékban jól átforraltam, nagy lángon, eleinte lefedve, majd fedő nélkül; akkor jó, mikor már folyamatos kevergetés mellett is láthatóan forr - ez azért lényeges, mert a hőkezelés fogja tartósítani, nem kerül bele semmilyen tartósítószer. Nyers állapotához képest valamivel hígabb lett, de azért még így is igen tartalmas. (Be lehetett volna forralni egészen sűrűre is, illetve úgy lehetett volna ebbe az irányba módosítani az állagát, ha azt a vékony levet, amit a feldarabolt paradicsom meg a darált paprika engedett, nem öntöm hozzá; a sűrűbb anyagra azonban oda kell figyelni a főzéskor, nehogy odakapjon az alja.) Előkészített üvegekbe töltögettem egy üvegkancsóból, kanállal segítve a sűrejének, hogy nagyjából egyformán jusson belőle minden üvegbe. Lezárás után szárazdunsztba fektettem őket, hogy lassan hűljenek ki.

A darálás miatt nyugodtan el lehet tekinteni a hámozástól, ilyen kis méretben egyáltalán nem zavaró benne se a paprika, se a paradicsom héja. Én ezt a darabos állagot kedvelem, de természetesen ízlés szerint lehet simábbra is turmixolni.

A készáru minden olyan ételhez felhasználható, amibe szezonban friss paprika és paradicsom kerül az íze miatt, de vagy nem akkora mennyiségben, hogy nagy üveg lecsót legyen érdemes bontani miatta, vagy nem illenek bele a paprikacsíkok. Ízében ez is hasonló, csak az állaga más. Szándékosan nem fűszereztem semmivel most, mert így nagyobb mozgásterem lesz a felhasználáskor.

Idő: 1,5-2 óra
Pénz: 460 Ft volt a fenti mennyiség, amivel 11 db 330 ml-es üveg lett teli (42 Forint / Kubus üveg) + maradt egy kis kóstoló
Csakis hazai alapanyagokból, közvetlenül a termelőktől beszerezve.

------------------

Utólagos kiegészítés:
Amikhez felhasználtam:

2009. október 13., kedd

Narancsos-vaníliás fügedzsem

Megint sikerült nagyobb adag finom fügéhez jutnom a hétvégén, így a múltkori lekvár sikerén felbuzdulva most dzsemkészítésre adtam a fejem. Ezúttal más gyümölcs meg némi fűszerezés is került mellé, és mivel rövid főzési időt és inkább darabos állagot céloztam meg, egy kis dzsem kocsonyásító is elkélt bele. A cukrozástól újfent eltekintettem, szerintem a füge édessége bőven elég volt bele, de akinek nem ízlik így, fogyasztáskor majd összekeveri egy kis mézzel. Különleges ízű, illatos csemege, gasztroajándéknak is kiváló.

2 kg fügét megmostam, a csomája felől a vastagabb héj részét levágtam, majd a megmaradó gyümölcsöt kis cikkekre aprítottam. 2 nagy narancsot alaposan megmostam, és a héjából a narancssárga részt lereszeltem a tökreszelőn, a húsát pedig kifiléztem, és kis kockákra vágva a fügéhez adtam. 1 nagy citrommal is megtettem ugyanezt, csak a reszeléshez a sajtreszelőt használtam inkább, és a húsát is apróbbra vagdostam. (A 2 narancs kb. 70 dkg, a citrom meg 15 dkg volt egészben.) Felhasítottam 1 vaníliarudat, és a gyümölcsökhöz kapartam a magjait, valamint a rúd maradékát is beletettem egészben. Hozzákevertem 1 csomag 3:1-es dzsemfixet is. Felforraltam, és időnként megkeverve addig főztem, amíg a héjas fügedarabkák megfőttek benne, de amúgy még bőven darabos állagú volt (kb. 10 perc az alágyújtástól számítva). Kóstolással megállapítottam, hogy szerintem épp ízletes így, nem kívánja az édesítést. Kivettem a vaníliarudat, a dzsemet pedig előkészített üvegekbe kanalaztam, lezárás után pár percre fejreállítottam, majd szárazdunsztban hagytam kihűlni. Ebből a mennyiségből 2 liter dzsem lett, nálam most igen vegyes méretű és alakú üvegekben így szezon végén.

Megjegyzések a fügével kapcsolatban: Az ehhez megfelelő füge érett, kívül puha, de megnyomva gyorsan visszanyeri alakját. A kemény nem elég érett még, és sajnos ez nem utóérő, ráadásul ilyenkor a még nem annyira ízletes húsa mellett a héjában kifejezetten fanyar tejnedv van (a csoma levágásakor jól látszik az előtörő fehér lé; de hámozáskor ez jórészt lejön belőle, nem rontja a kész dzsem ízét). A túl puhákkal is érdemes vigyázni, mert bár héjuk szinte alig, erjedt ízű lehet a belsejük; az már ne kerüljön bele a dzsembe. Nekem ez most két fajta füge volt (két helyről hoztam el a piacon az utolsó egy-egy kilót), egy apró szemű zöld, meg egy nagyobb szemű sárgás-barnás külsejű - ízre viszont mindkettő nagyon finom volt, és pár szem kivételével a legjobb érettségi fokú.

Tippek a citrusok előkészítéséhez: A reszelés csak friss, kemény, viszonylag vastag héjú gyümölcsök esetén működik. Ha nem ilyen a rendelkezésre álló alapanyag, akkor inkább zöldséghámozóval vágom le a színes héjrészt, majd ezeket a darabokat összefogva deszkán vágom keskeny csíkokra. A filézéshez pedig eltávolítom a fehér részt, meg még a szeletek alját is levágom vékonyan (késsel vagy zöldséghámozóval), majd késsel kiemelem az elválasztók közül gyümölcshúst. Az első szeletnél mindkét oldalon benyomom a kést és lefejtem a belső héjat, az utána következőknél pedig már csak a még egyben lévő gyümölcsrész felől, és így kifordítom a szeletet a belső héjából.

Az alapul szolgáló receptet Nóránál olvastam, köszönet érte!

Idő: bő másfél óra alatt lett kész mindenestül
Pénz: 1500 Ft
A hozzávalók jellegéből adódóan itt most a külföldiek is jelentős arányban képviseltették magukat (narancs, citrom, vanília), a füge viszont környékbeli volt, és a dzsemfix is magyar gyártmány. Ennyi belefér időnként :)

2009. október 11., vasárnap

Krumpli-karfiol rakottas (vegán)


1 közepes fej karfiolt kis rózsákra szedtem. Utána krumplit hámoztam, majd szeleteltem (hullámosra, hogy majd jobban tapadjon rá a szósz), annyit, hogy körülbelül az előkészített karfiollal egyforma mennyiségű legyen (nekem most egy három literes tál lett velük teli).

Kevés olívaolajon enyhén átpirítottam 3 púpozott evőkanál rizslisztet, majd állandó keverés mellett apránként felöntöttem vízzel (így nem lett csomós, pedig csak egy sima kanállal kevertem). Kb. fél liter víz kellett ahhoz, hogy egy tejföl-sűrűségű massza legyen. 1 teáskanál sóval és 1 teáskanál kurkumával ízesítettem. (Lehet bátran fűszerezni, ne legyen rizses íze, meg a zöldségek úgyis sokat elvesznek az erejéből.)

Egy nagy tepsibe raktam az előkészített zöldségeket, majd eloszlattam rajtuk a mártást, és a kanállal óvatosan összeforgattam, hogy mindenhol bevonja vékonyan.

180 fokon 40 perc alatt sült meg, előmelegítés nélkül. A zöldségek előfőzését/párolását kihagytam, így sokkal intenzívebb a saját ízük a kész ételben, és vajpuha állag helyett inkább haraphatók.

Tálaláskor megszórtam egy kis őrölt csemegepaprikával, meg petrezselyemzöldet morzsoltam a tetejére. Ez a mennyiség 3 bőséges adag főétel, vagy 4 adagnyi köret.

A kiindulópont Renáta Rakott karfiolja volt, csak az elkészítését cseréltem az ennél a fűszeres tejfölös receptemnél már jól bevált módra. Nyilván bármelyiknek tetszőlegesen választható meg a fűszerezése, így a tejes mellett most már egy vegán változat is van a repertoáromban.

Idő: egy jó óra a tálalásig, de csak 20-25 percnyi munka
Pénz: kb. 150 Ft a fenti mennyiség, persze csak karfiolszezonban
Hazai alapanyagokból, a fűszerek kivételével.

2009. október 10., szombat

Birsalmás muffin (vegán)


4 közepes birsalmát (kb. fél kiló) alaposan megmostam, majd a magház eltávolítása után kis darabkákra vágtam, és fél liternyi enyhén citromos vízbe tettem (épp ellepte a lé). 1 evőkanál barnacukor hozzáadásával éppen puhára főztem. A végén pedig leszűrtem és jól lecsepegtettem a birsdarabokat a létől.

Közben egy nagy tálban összekevertem az alábbiakat:

  • 2 bögre (240 ml-es) teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 2 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál őrölt fahéj
  • 1/2 teáskanál őrölt szegfűszeg
  • 2 evőkanál barnacukor (édesszájúak tegyenek többet)
Aztán hozzáadtam az alábbiakat is:
  • 1 teáskanál vanília kivonat
  • 7-8 dkg olvasztott margarin, amiből előbb egy tollkenő segítségével kikentem a muffinforma mélyedéseit (lehet helyette vajat vagy olajat használni, kinek-kinek hite szerint - vajjal persze nem vegán a recept)
  • 1 jó bögrényi kompótlé, hogy könnyen keverhető, de nem túl folyós tészta legyen (a maradék levet meg megittam)
Végül beleforgattam a főtt birsdarabokat is.

Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam, 12 felé elosztva (elég nagyok lettek, de két tepsivel meg messze nem lett volna, és pár darab miatt nem tartottam érdemesnek a kétkörös sütést).

Nálam 180 fokon 30 perc alatt sült meg, előmelegítés nélkül. Akkor sült át, ha a beleszúrt fogvájó tisztán jön ki (tűpróba). A kész muffinokat pár percig állni hagytam a formában, majd óvatosan szedtem ki, mert ahol a szélére keveredett birsdarab, ott egy picit odatapadt (viszont nagyon finoman meg is pirult). (A magam részéről továbbra sem tervezem a rászokást a papír használatára, inkább vállalom ezt a kis kényelmetlenséget néha.)

Illatos, ízletes, extra gyümölcsös sütemény lett, ami még másnap sem száraz.

A kiindulási alap a neten számtalan helyen (például itt) fellelhető Birsalmás muffin recept volt. Reform-vegán kivitelben meg én így képzelem.

Idő: egy jó óra alatt megvan mindenestül
Pénz: kb. 250 Ft
A fő hozzávalók hazaiak voltak, az ízesítők - jellegükből adódóan - nem.

2009. október 8., csütörtök

Nyári íz télire: Padlizsános-paprikás paradicsomszósz

Padlizsánkrémnek indult, de ahhoz kevés volt a padlizsán. Volt viszont finom paprika és paradicsom is, és a mennyiség növelésén túl az ízét is gazdagította, hogy ezeket is hozzátettem. Igaz, így inkább szósz lett - mert közben kitaláltam, hogy nem fogom pürésíteni, hanem darabosra hagyom. Ízesítésnek egy kis sót kívánt még mindenképp, a zöldfűszert viszont nem tettem hozzá most, hanem majd felhasználáskor fogom, amelyikhez épp kedvem lesz (mindig mást és mást).

A hozzávalókat megmostam, lecsepegtettem.

A paradicsompaprikákat kettévágtam, csutkájukat eltávolítottam, majd egy nagy tepsire sorakoztattam őket, vágott felükkel felfelé.

A padlizsánokat szintén kettévágtam hosszában, és késsel bekockáztam a húsukat, mélyen, de vigyázva, hogy a héjukat ne vágjam el. (Így nem krémesre sül, mint egészben, hanem tartása marad a padlizsánnak.) Ezeket is a tepsire raktam, vágott oldalukkal felfelé, helyenként második réteget is nyitva. (A sózás-állatás-leöblítés műveletsor kihagyásával se lett keserű, és fakés hiányában végig fém késsel dolgozva se lett rossz a színe. Részemről ennyit a padlizsánnal kapcsolatos klasszikus hiedelmekről.)

200 fokon 45 perc alatt megsültek, előmelegítés nélkül. Akkor jó, mikor a paprika láthatóan barnul itt-ott, a padlizsánok héja sem fényes lila már, a vágott oldaluk pedig pirul.

Egy nagy fazékba borítottam őket mindenestül, és lefedve állni hagytam, hogy a saját gőzében leváljon a paprika héja, és a padlizsán is összetöppedjen egy kicsit. Mikor langyosra hűlt, meghámoztam mindegyiket, és kis kockákra vágtam. (Így nem megy annyira szét, mintha darálnám, viszont bántóan nagy darabok se maradnak benne.)

A paradicsomokat forró vízbe mártottam, majd lehúztam a héjukat, és felcikkeztem őket egy nagy fazékba.

Feltettem főni, és mikor engedett valamennyi levet, akkor tettem hozzá az előkészített padlizsánt és paprikát. Időnként megkeverve alaposan átforraltam, közben sóval ízesítettem. Ketchup sűrűségű, de darabos szósz lett belőle, a sült zöldségek átható ízével.

A forró szószt üvegekbe kanalaztam, celofánnal bélelt fedőt csavartam rájuk, majd szárazdunsztba fektetve hagytam kihűlni.

Felhasználtam hozzá körülbelül 1,5 kiló padlizsánt, 1,5 kiló paradicsompaprikát, 2,5 kiló paradicsomot (a hosszúkás, rostos fajtából) és 1,5 teáskanál sót. Ebből lett 10 db 330 ml-es üveg szósz.

Terveim szerint kifőtt tésztára (ha gyorsan kell rá valami, a zöldséges szósz alternatívájaként), rakott ételekbe (zöldségekhez besamelmártás helyett, lasagne lapok közé, stb.), sült zöldségekhez mártogatónak, vagy egyszerűen csak kenyérhez kanalazva fogom majd elfogyasztani (a zakuszkához hasonlóan), ámbár leves alapnak se lehet rossz (csak én nem vagyok leveses)...

Idő: összesen ráment egy fél nap, de ebből csak másfél órányi volt a munka
Pénz: 700 Ft az egész
Hazai alapanyagokból.

---------------------

Utólagos kiegészítés:
Ezekhez használtam fel:

2009. október 7., szerda

Pirospaprika-lekvár, Kaldeneker után szabadon

Korábban készítettem már a mesterszakács receptje alapján ilyet (persze már akkor is jóval kevesebb cukorral), csak akkor annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy piros helyett zöld színű paprikám volt hozzá. Idén viszont már most különösen kedvező árú a paradicsompaprika, ráadásul friss, érett, jó minőségű darabok.

2,5 kilónyi érett paradicsompaprikát megmostam, majd mindegyiket kettévágtam, és eltávolítottam a csutkáját és a magjait. (Szerintem nyersen könnyebb kiszedni az összes magot, és ha netán valamelyik paprikának rossz a belseje - ennél a fajtánál elvétve elő szokott fordulni a legjobb beszerzésben is - azt is időben észreveszem így.) A fél paprikákat egy nagy tepsire sorakoztattam úgy, hogy a vágott felük legyen fölül - így sütés közben a lé bennük marad, nem folyik ki és ég rá a tepsire. A legnagyobb tepsimre majdnem rá is fért mind, a kimaradókat viszont nem tartottam érdemesnek külön felvonásban sütni, így inkább raktam belőlük még egy (messze nem teljes) réteget.

200 fokon 45 percig sütöttem, előmelegítés nélkül - ekkor már az illata és a színe is arról árulkodott, hogy kész van.

Egy nagy fazékba öntöttem az egészet, és lefedtem, hadd álljon a saját gőzében. Mikor langyosra hűlt, lehúztam a héját.

A meghámozott paprikadarabokat a kiengedett levükkel együtt összeturmixoltam, majd feltettem főni (azért levestül, mert kevés is volt, sűrű is volt, és nagyon finom - sajnáltam volna kihagyni belőle, az állagát meg ennyi nem rontotta el). Az ízesítés nálam most a visszafogottság jegyében így alakult: 3 teáskanál só, 2 evőkanál gyümölcscukor, 1/2 citrom leve, 75 ml almaecet, 1 csípős paprika (egészben tettem bele, a végén pedig kivettem).

10-15 percig főztem gyakori kevergetés mellett (figyelni kell rá, mert csapkod, ráadásul igen élénk a színe is), majd előkészített üvegekbe töltöttem még azon forrón, lezárás után 5 percre fejreállítottam, aztán pedig egy plédbe csavarva hagytam kihűlni.

Frissen nem igazán voltam kibékülve az ízével, számomra az ecet nagyon "kilógott" (a csípősség beállítása miatt sokat kellett kóstolgatnom - azt akartam, hogy legyen egy picit erős, de ne adjon tűzleheletet). Másnapra viszont szépen "összesimult" - még jó, hogy lett a végén egy kis maradék, amin ezt tudom tesztelni :)

Felhasználási ötletek:

  • szendvicsekre, hidegtálakhoz ízesítésnek és díszítésnek (piros arany helyett)
  • kencének: kenyérre, krumplilepényre
  • péksüteményekbe tölteléknek (nem kocsonyásítótól sűrű, így melegítés hatására se olvad folyósra) (például ilyen csigákba, a grillezett paprika helyett)
  • ételekbe ízesítőnek és színezőnek
  • különleges gasztroajándék
Idő: összesen ráment egy fél nap, de ebből csak egy bő órányi volt a munka
Pénz: kb. 450 Ft volt a fenti adag, amivel 8 db 1,5 dl-es üveg lett teli, meg maradt egy kávéscsészényi kóstoló
Hazai alapanyagokból, az ízesítők egy része kivételével (nyilván jellegükből adódóan).

2009. október 6., kedd

Mese-mákos almás pite (vegán)

Ez mese-finom lett! Szerintem :)
Semmi különös hozzávalókból egy igen jól eltalált kombináció:


A töltelékhez 1 kiló 20 deka almát és 80 deka körtét négybe daraboltam, eltávolítottam a magházat, majd erről az oldalukról lereszeltem a negyedeket. (Így nem kell meghámozni; csak egyszerűen kireszelem a gyümölcsöt a héjból, ami egészben visszamarad a végén. Éles reszelővel villámgyorsan megvan.) Hozzáfacsartam 1/2 citrom levét, ízesítettem 1 teáskanál őrölt fahéjjal és 1 evőkanál vanília kivonattal, valamint belekevertem 15 deka egész mákot, és egy lábasban feltettem főni. 4 púpozott evőkanál keményítőt simára kevertem egy kis vízben, majd a rotyogó töltelékhez adtam, és ezzel is főztem még pár percig (ez olyan közepesen leves gyümölcs volt, szárazabbhoz kevesebb, még levesebbhez több keményítő kell, hogy a végén jó állagú legyen a töltelék). Édes fajta volt az alma is meg a körte is, úgyhogy kóstolás után megállapítottam, hogy ez így jó is lesz, kár lenne édesíteni.

A tésztához az alábbiakat gyúrtam össze: 30 deka teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál méz, 1 csipet só, bő 1/2 dl étolaj (úgy szemre), kb. 2 dl víz (egy puha, de nem ragadós tésztát kell kapni).

26 cm-es kapcsos tortaformát vékonyan kiolajoztam. Lisztezett felületen kerekre nyújtottam a tésztát, úgy, hogy a közepére téve a formát kb. 10 cm-rel nagyobb legyen körbe. Beleemeltem a formába, eligazgattam a szélét, majd beleöntöttem a tölteléket, és a túllógó tésztarészeket ráhajtottam.

180 fokon bő fél óra alatt sült meg, előmelegítés nélkül (a tésztát kell nézni, ha az pirul, akkor jó).

Frissen felvágva szétcsúszik a töltelék, kihűlve viszont jól szeletelhető. Ezekkel az arányokkal extra gyümölcsös, aki ezt túlzásnak tartja, felezze a tölteléket. Muffinformában, kis "kosárkáknak" megsütve is el bírom képzelni (ehhez a változathoz arányában mindenképpen több tészta és kevesebb töltelék kell, hiszen külön-külön mindegyiknek van oldala).

A töltelék alapötletét a KarácsonyVarázs oldalon találtam, Mese-mákos almalekvárként. A dzsemfix (pektin) kihűlve sűrít, itt viszont a tészta elázása ellen már korábban is szükség van erre - ezért használtam inkább keményítőt a célra. A barnulás témát pedig szépen elintézi a fahéj és a mák, így a sok savanyút és a sok édeset egyaránt ki tudtam hagyni, maradt a gyümölcsök meg a mák íze, amit én nagyon kedvelek így magában.

Ha sikerül megfelelő alapanyagot beszereznem, no és megfelelő üvegeket összevadászni, akkor dzsemként is elkészítem majd ezt a kombinációt. De akár ezt a keményítős változatot is el lehetne tenni nagyobb üvegekbe, és akkor igen gyorsan elkészíthetővé válik ez a finom sütemény, körteszezonon kívül is.

Idő: egy jó óra, amiből fele az elkészítés, fele a sütés (tálalni viszont csak kihűlve célszerű)
Pénz: 550 Ft az egész, amiből 12-15 nagy szelet kitelik
A fő alapanyagok hazaiak voltak, az ízesítőkből nem mind (jellegükből adódóan).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails