A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyers. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 31., péntek

Téli csemege (vegán)

Tegnapi utóvacsorám, ötletszerűen összepakolva, a "mit ennék most szívesen?" kérdés jegyében:
egy marék házi savanyúkáposzta, rá egy kis hidegen sajtolt napraforgóolaj, meg egy kis jóféle, házi őrölt pirospaprika. Ennyi, már lehet is rágcsálni.
 

2010. május 3., hétfő

Tavaszi karalábés tészta (vegán)

Gyors, egyszerű ebéd, friss, zsenge karalábéból, amit igazán kár lenne megfőzni:


Az egyszemélyes adaghoz kifőztem negyed csomag (12,5 dkg) durumbúzás száraztésztát a szokásos módon. Közben meghámoztam és a reszelő nagy lyukán lereszeltem 1 zsenge (!) karalábét. A leszűrt tésztát összeforgattam 1 evőkanál olívaolajjal, majd a lereszelt karalábéval és 1 evőkanál szójaszósszal. A karalábé kis leveleivel díszítettem, és jóízűen elfogyasztottam.

Idő: kb. 15 perc elteltével lehet enni, ebből munka 5 perc se
Pénz: kb. 200 Forint
Ebből csak a karalábé volt hazai, a többi hozzávalót máshol jobban csinálják.

2010. április 22., csütörtök

Töltött karalábé (vegán)

Az idei első friss, zsenge karalábékból készítettem ezt az ételt. Különlegessége, hogy a karalábét nyersen tartalmazza, csak a töltelék főtt.


Szűrőben megmostam 1/2 dl kölest és 1/2 dl vörös lencsét, majd egy kis lábasban feltettem főni 2 és 1/2 dl vízben (a kölesre háromszoros, a lencsére pedig kétszeres mennyiségű vizet számítottam). Miután felforrt, kicsire vettem alatta a lángot, majd amikor már majdnem elfőtte a levét (kb. 10-15 perc), el is zártam, és fedő alatt hagytam puhulni.

3 zsenge (!) karalábét vékonyan meghámoztam, majd vízszintesen kettévágtam. Egyenesre vágtam a felek alját, hogy ne billegjenek, a belsejüket pedig karalábévájóval kifaragtam úgy, hogy csak vékony faluk maradjon. A kiszedett darabokat deszkán, késsel összeaprítottam, majd az időközben langyosra hűlt köles-lencse keverékhez adtam. Kevés sóval ízesítettem, egyéb fűszerezéstől viszont eltekintettem, mert a vörös lencsének köszönhetően igen ízletes volt így is.

Teáskanállal a kivájt karalábékba halmoztam a tölteléket; jó bőven jutott mindegyikbe. Végül egy-egy darabka friss kakukkfűhajtást tettem a tetejükre.

Könnyű, de azért laktató, igazi tavaszi fogás. Adagonként 3-4 fél karalábét érdemes számítani, tehát nálam most 2 mérsékelt adag készült. A töltelék természetesen ízlés szerint variálható, bár a kivájt karalábédarabokat mindenképpen célszerű beleépíteni.

Ráadás tipp: Ilyenkor még a karalábénak a leveleit is fel lehet használni, akár ízesítőként más ételekbe, akár valami komolyabb szerepet adva neki. Én például rizzsel megtöltve szeretem.

Idő: kb. 3/4 óra elteltével lehet enni, és ennek kb. a fele telik munkával
Pénz: 400 Forintból kitelt a fenti mennyiség
Hazai alapanyagokból, a vörös lencse kivételével.

2009. június 24., szerda

Szezámmagos uborkasaláta

Kedvenc uborkasaláta-változatom:

Adagonként kb. negyed kilónyi uborkát uborkát felszeletelek (személy szerint a krumplihámozóval szoktam "elfaragni"). Az öntethez összekeverek 2 evőkanál extra szűz olívaolajat, 1 evőkanál almaecetet (vagy fehérborecetet, vagy bodzaecetet), 1 evőkanál szójaszószt (az enyém Kikkoman; a cukros-karamelles-színezékes változatokat kerülöm) és 1 teáskanál mézet. Az egészet összeforgatom az uborkával, majd megszórom a tetejét szezámmaggal. Bármilyen fajta, de lehetőleg nem túl vastag uborkából, vagy akár zsenge cukkiniből készítve is finom.

A receptet az Egészség-vár Alapítvány oldalán olvastam; én kevésbé sósan szeretem, ezért használok kevesebb szójaszószt hozzá.

2009. április 24., péntek

Új szerzemény és nyers répa-cékla saláta

Amikor megláttam a julienne-vágót a boltban, Gittának köszönhetően egyből tudtam, hogy mi az, meg azt is, hogy kell nekem ilyen!

Meglévő zöldségeim közül a répát és a céklát találtam alkalmasnak, hogy kipróbáljam rajta. Még ilyen kemény darabokból is meglepően könnyen tudtam szép csíkokat faragni. Csak nagyjából kevertem össze, citromlé helyett pedig egy savanyú mandarin gerezdjeit kockáztam közé, és megcsorgattam az egészet egy kis olívaolajjal. Ízletes nyers saláta lett a jutalmam.

2009. április 23., csütörtök

Nyers karalábé ebéd


Ezeket a zsenge karalábékat sajnáltam volna megfőzni. Sőt, még a félpuhára párolást is túlzásnak tartottam, annyira jó volt nyersen, egyszerűen csak összevágva. Párolt barna rizs és julienne-re vágott répa került még a tányérra, a díszítés pedig a karalábé pici levele.

2009. április 19., vasárnap

Karalábésaláta


2 zsenge (!) karalábét meghámoztam, majd falatnyi hasábokra vágtam. 2 közepes almát szintén meghámoztam, majd a karalábéhoz kockáztam. Felbontottam egy üveg (Nagymama lekváros, 370 ml) natúr paradicsompaprikát, egy bögrébe leöntöttem a levének egy részét, majd a tálba kanalaztam a paprikakockák kb. felét (a többivel más tervem van holnapra). A paprikalét elkevertem 2 evőkanál extra szűz olívaolajjal és 1 evőkanál bodzaecettel, majd a salátára öntöttem és lazán összeforgattam. Állni hagytam kb. 1 órát.
Tálalás előtt 3 dl forró vízbe szórtam 2 dl kuszkuszt, lefedtem, és megvártam, míg megduzzad. Villával átkevertem, majd a tányér közepére halmoztam, és köréje kanalaztam a salátát (így a kuszkusz fölszívta a salátaöntet egy részét - ez két okból is hasznos: nem lett "tocsogós" az egész, a natúr kuszkusz pedig remek ízt kapott tőle). Egy kis marék tört diót és friss kakukkfű-ágakat tettem a tetejére.
A fenti mennyiség 2 bőséges adag.

A kiinduló receptet a No Salty webszakácskönyvben olvastam.

2009. február 24., kedd

Gyümölcsrizs

A tejbegríz méltó utóda nálam a búzadarás-almás csemege. Épp ilyet falatoztam a minap, mikor felmerült bennem a gondolat, hogy a tejberizs helyett is kellene találni valami tejmentes alternatívát. Triviális módon ugye főzzük növényi tejjel; na de külön főzni rizstejet, aztán meg abból tejberizst? Legyen inkább ez is egy lépésben, a tésztáknál már jól bevált módon: egyszerűen rizsliszt és víz keverékével.

Az egyszemélyes adaghoz vettem 1/2 bögre barna rizst. 1 evőkanál rizslisztet simára kevertem egy kis vízzel, majd felengedtem 1 bögrényire, és a rizsre öntöttem. Felforraltam, majd kis lángon főztem tovább. Időnként megkevertem, hogy ne kozmáljon oda, meg néha a levét is pótolni kellett még (ráment majdnem még 1 bögre víz). Amikor már majdnem puha volt a rizs, nem hígítottam tovább, hanem elzártam alatta a lángot, és lefedve állni hagytam. Utána a kőre letéve langyosra hűtöttem, majd kevés mézzel és őrölt fahéjjal ízesítettem, és sok-sok nyers almával ettem (természetesen bármilyen más gyümölccsel vagy akár dzsemmel is lehetett volna).

2009. február 20., péntek

Citrancssaláta

Az, aminek látszik: egy sárga és egy piros grapefruit kifilézve, falatnyi darabokra tördelve. Nekem natúr, amúgy ízlés szerint meg lehet csorgatni egy kis mézzel. Ha csak egyféle citrancsom van (vagy nagyon savanyúnak érzem), akkor egy-két édes almát kockázok mellé.

Általában nagyobb a nekikészülés, mint a tényleges munka vele, mivel ezt sokkal könnyebb megszabadítani a belső hártyáitól, mint mondjuk a narancsot: én szét se szedem szeletekre, csak félbe, majd a szélső szelet belső oldalát késsel átvágom, és kifordítom a belsejét; így haladok végig.

2009. február 8., vasárnap

Improvizációk gombára és paradicsomra

Régóta tologatom már a kipróbálásra váró receptek között a svéd gombasalátát. Jól hangzik, de ha átalakítom benne mindazt, ami nem szimpatikus, akkor már inkább gombás spagettiszósznak nevezném az eredményt. Ma még merészebbre vettem a figurát, így mindkétszer sikerült a saláta műfajban maradnom.

Az első változat ilyen lett:

Nyersen került bele a paradicsom és a gomba, némi kakukkfű és olívaolaj társaságában. A változatos szeleteléssel próbáltam kicsit feldobni.

Íme a másik változat:

Tegnap még ezt éreztem a megvalósíthatóbbnak, hiszen akkor még nem tudtam, hogy ma sikerül friss paradicsomhoz jutnom, aminek még íze is van. Viszont a töltött gombából kimaradt tönkök is itt voltak még, meg az előző változat készítésekor a szeletelésnél is maradtak ki darabok (ennyiből a tegnapi cikkezés volt a leggazdaságosabb).

Előszöris felforraltam 1,5 dl vizet, majd beleszórtam 1 dl kuszkuszt, és lefedve állni hagytam. Közben összeaprítottam a gombát, majd ráöntöttem 1 kis üveg natúr paradicsomlevet (házi eltevés), tépkedtem rá friss kakukkfűleveleket, megcsorgattam egy kis olívaolajjal, és összeforgattam. A paradicsomleves üveget kiöblítettem egy kis vízzel, és azt még a kuszkuszhoz kevertem. A tálaláshoz a tányérra borítottam a villával átkevert kuszkuszt, majd kihúzgáltam a szélére. A közepére öntöttem a gombasalátát, végül friss paradicsom- és gombaszeletekkel díszítettem. A gomba és a kuszkusz remekül felszívta a paradicsomlé egy részét, de a rostosa megmaradt "öntetnek".

Ez utóbbi meglepően kiadós ebédnek bizonyult (a másikat eltettem a hűtőbe vacsorára, csak célszerűbbnek láttam egyszerre elkészíteni őket).

Így végül a friss gombából sikerült az összeset nyers formában felhasználnom, és mivel egy-egy adagot készítettem csak mindenből (nem is, mert a töltött gomba kettő volt, de a másodikat se sütöttem meg :), még unalmas sem volt. S amit 5-10 perc elkészíteni, annál nem érzem ezt nagy fáradságnak (egy melegítés se lenne sokkal kevesebb idő).

Nyáridéző görögsaláta-szerűség

Ma reggel úgy éreztem, érdemes lehet kizarándokolni a piacra. Nosza, felkerekedtem! S tényleg nem mentem hiába. Lettek téli dolgok is, meg néhány egyéb is. Ezeket fóliasátrakban termesztik a környéken, s ha nem is annyira ízletesek, mint szezonban, azért azokat biztos lekörözik, amik már az "illat-teszten" megbuknak nálam.

Elsőnek ezt raktam össze itthon a szerzeményekből:

2 paradicsom, 1 paprika és 1 kis cukkini került bele, megtoldva itthoni készletből egy kis olívabogyóval (ezt vízzel leöblítettem, hogy ne legyen olyan sós). Friss kakukkfüvet tépkedtem rá, meg megcsorgattam egy kis extra szűz olívaolajjal.

Jópár hét kihagyás után kifejezetten kellemes volt ismét friss zöldséget ropogtatni. (Nyerset persze addig is ettem, de ez zömmel gyümölcsöt meg némi csírát foglalt magába.)

2009. február 7., szombat

Gombatál Camembert sajttal

Igyekszem kihasználni, hogy ezúttal nem befőttből van csak gombám, így a tegnapi nyers kalandomon felbuzdulva ma ezt alkottam:

Camembert sajt, aszalt körte, (natúr, pirítatlan) dióbél és gombacikkek kerültek a tányérra - s mivel főzéssel nem kellett bajlódnom, rászántam pár percet, hogy szemrevalóan elrendezzem.

Egy kis pohár fehérbor egészítette még ki az élményt.

2009. február 6., péntek

Töltött gombafejek mediterrán hangulatban

Kerékpáros beszerzőkörút volt ma ebben a szép időben. Hazafelé tekerve pedig azt is kitaláltam, hogy mit fogok készíteni a szerzeményekből. Merthogy a tervezetteken felül pár alkalmi vétel is került a hátizsákomba, amik a most napirenden lévő receptek helyett másra is lehetőséget adnak. Hazaérve hozzá is láttam az egyik ígéretes ötlet megvalósításának, s még közben is eszembe jutott pár finomítás:

A két alkalmi vétel: friss gomba, feta sajt
A tervezett beszerzésből rögtön használtam is: olívabogyó
Amit itthoni készletből tettem hozzá: pasztinák, aszalt paradicsom, kakukkfű, olívaolaj

Ami végül lett belőle:
Kiválogattam a gomba nagyját. Megtörölgettem őket, és kitörtem a tönkjüket.
A töltelékhez lereszeltem 1 nagy pasztinákot, belekarikáztam egy kis üveg olívabogyó felét (előbb persze vízzel leöblítettem, hogy ne legyen annyira sós), beleaprítottam egy fél marék aszalt paradicsomot, belekockáztam 5 dekányi feta sajtot (azért csak ennyit, mert nem akartam, hogy nagyon sós legyen). Tépkedtem bele friss kakukkfüvet, majd az egészet összekevertem. (Ez a mennyiség kb. 20-25 db gomba megtöltéséhez elég.)
A gombafejekbe raktam, azokat meg egy sütőtálba, mert ekkor még úgy volt, hogy sütve lesz. De mivel töltés közben nem sikerült megnyugtató választ találnom arra a kérdésre, hogy miért is kell megsütni, ha az összes hozzávaló jó nyersen, ezért végül kihagytam ezt a lépést. (Így viszont jó lett volna kicsit beáztatni az aszalt paradicsomot, de már mindegy - majd legközelebb).
Tányérra raktam, megcsorgattam egy kis extra szűz olívaolajjal, és jóízűen megettem. Közben kitaláltam, hogy aki nem fogyaszt tejterméket, annak meg feta sajt nélkül és több olívabogyóval ajánlanám.

Amit a sütésen túl hanyagoltam:
* darált bors a töltelékbe (azt hiszem, csak megszokásból jutott eszembe, annyira le vagyok már szokva az ilyen típusú fűszerezésről - nem, nem azért, mert ízetlenül szeretem, hanem mert érzem és élvezem a natúr ízeket)
* pasztinák helyett joghurt a töltelékbe (de az talán túl folyós, meg különben se vettem joghurtot :)
* a pasztinák megfőzve, pürésítve a töltelékbe (az ilyen kétlépcsős készítés leginkább csak átalakítással egybekötött melegítés esetében működik nálam, amúgy fölösleges maszatolásnak érzem, ami ráadásul az amúgy nagyon egészséges hozzávalók tápértékének se használ)

A sütést így képzeltem:
előmelegített sütő, kb. 200 fok, max. 10 perc, hogy ne dobja ki a levét a gomba, és a reszelt pasztinák is harapható legyen még

(Ezeket csak azért írtam le, hogy akinek nagyon meredek a nyers változatom (végülis azért nem 100 % nyers, mert az olívabogyó hőkezelt volt :), annak talán jól jönnek ezek az ötletek.)

2009. január 21., szerda

Búzadarás-almás csemege

Már foglalkoztat egy ideje valamiféle búzadarás desszert készítése - ami nem is túl édes, nem is durván tejes, ráadásul nem is nagyon zsíros (igen, fogalmam sincs, hogy lesz így meg az éves "kötelező" fánkevés - egyszerűen nem kívánom a nagyobb mennyiségű zsiradékot mostanság).

Ma a tettek mezejére léptem, és ez lett az eredmény:

Kevés olajon odatettem pirulni 1 bögre teljes kiőrlésű tönkölydarát, egy másik edénybe pedig 3 bögre vizet lefedve, forrni. A darát folyamatosan kevergetve megpirítottam. A végén kevés sót és jó sok őrölt fahéjat szórtam bele, majd felöntöttem a vízzel (habzik, de bátran kell önteni, és akkor hamar elcsendesedik), és így is főztem még egy kicsit. Lefedtem, elzártam alatta a lángot, és állni hagytam. Közben megtisztítottam (csak mert ez most vastag héjú volt, amúgy elég a magházát kivágni) és apró darabokra vágtam 3 almát, késsel durvára aprítottam egy fél marék diót, meg hozzáraktam még egy fél marék mazsolát is. Megvártam, míg a dara langyosra hűlt, akkor hozzákevertem mindezeket, meg egy kis mézet is. Nem túl látványos, de igen finom.

Dió helyett mogyoróval is el tudom képzelni, a pirítást viszont mellőzném a többi belevaló hőkezelésével együtt (a darát nyilván muszáj megfőzni, a többit viszont inkább élvezem nyersen - ezért a langyosan összekeverés). A méz mennyisége ízlés szerinti, édesszájúaknak inkább külön odaadnám hozzá a mézesüveget, rájuk bízva az adagolást. Más friss gyümölcsökkel is jó lehet, nekem most csak alma volt itthon. A késsel darabolás jó ötletnek bizonyult, így rágható maradt minden. Látványosabb tálaláshoz a belevalókból tennék félre, és azzal díszíteném a tetejét.

(Az ihletet ebből a receptből merítettem.)

2009. január 9., péntek

Sült alma helyett

Nyers. Kockázva. Édes és savanykás vegyesen. Magában, vagy esetleg mandarinnal vagy naranccsal. De csak semmi öntet! Számomra natúr az igazi. Minden nap megeszek egy-egy hasonló adagot:

A befőtt - igaz, nem alma - úgyis hőkezelt gyümölcs. Sok van, és finomak. De akkor ami van itthon friss gyümölcs, legalább azt nyersen eszegetem.

Nem volt ez mindig így. Pár éve nagy kedvencem volt ez a fajta sült alma. Meg ez is finom, bár mai ízlésemnek túl édes.

Mindez csak arról jutott eszembe, hogy a keresőkifejezések között az utóbbi időben nagyon megszaporodott a "sült alma". Szerintem azért érdemes megkóstolni nyersen is!

2009. január 6., kedd

Gyümölcsös palacsintatorta (vegán)

Tegnap palacsintát sütöttem (25 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 evőkanál őrölt lenmag, csipet só, 3 dl víz, 2 dl szódavíz + amennyit még felvesz, 0,5 dl étolaj úgy szemre - recept eredetileg innen). A töltéshez felhasználtam a hűtőben sorakozó darab üveg dzsemeket. Ma pedig a maradék palacsintákból és némi friss gyümölcsből ezt alkottam:

Egészen pontosan 8 palacsintám volt, meg még egy kisebb (fél) méretű. A töltéshez pedig 2 kis banánt (elég érettek voltak már) és 4 kis almát (2 édeset és 2 savanykásat) használtam. A banánt villával törtem össze, az almát pedig tökreszelőn reszeltem le, a magháza nélkül (a negyedek héja pedig szépen megmaradt a végén). Felváltva raktam almás, majd banános réteget a tortába, és egyszerre mindig csak annyi tölteléket aprítottam össze, amennyi az adott rétegbe kellett. Így nem maradt ki a végén (külön megenni kockázva sokkal jobban szeretem, mint pürésítve), és egyetlen mosatlan tányérral megúsztam (a végén pedig ráadásként kivittem benne a gyümölcsökből keletkezett hulladékot a komposztba). Bár szeretem a fahéjat, a nyers gyümölcsökhöz nem szoktam kívánni semmilyen fűszerezést, így ez nálam elmaradt. Tálaláskor diódarabkákat raktam mellé (darálttal meg is lehetett volna szórni - ez most nem volt kéznél).

Ízletes, könnyű desszert lett a jutalmam.

2008. december 17., szerda

Párolt vöröskáposzta almával

Mai ebédem volt ez a gyors, egyszerű finomság, de jobban belegondolva, akár az ünnepi asztalra is el bírom képzelni, ráadásul a húsevő szakasz számára könnyedén köretté alakítható.

Egy kis fej vöröskáposztát késsel feldaraboltam: előbb kettévágtam, majd "elfaragtam", a torzsáját kikerülve. Vastag aljú, mély serpenyőben kevés olajat melegítettem, majd ráraktam a káposztát, és időnként megkeverve párolni kezdtem. Én szeretem, ha még harapható, úgyhogy nem vittem túlzásba (szükség esetén egy kis vizet lehet önteni alá, de ne ússzon a lében). Kóstolás után pedig azt is eldöntöttem, hogy jó lesz így natúr, igazán kár lenne fűszerekbe fojtani a saját ízét. Közben felkockáztam a torzsáját, meg pár szem almát, aminek a magházát kivágtam, a hámozástól viszont eltekintettem. Előbb a káposztát szedtem a tányérra, majd ráhalmoztam az almát, és már kész is volt. Jólesett utána egy kis pohár vörösbor.

Vega módozatban a fentiek szerint készíteném, húsevő módozatban meg kevesebb almával (esetleg alma nélkül), köretként. Meg persze aki akarja, fűszerezze a tányérján (a sót meg az ecetet szerintem kérni fogják hozzá; illetve az almás változatot egy kis fahéj biztos nem rontja el).

(A bejegyzés a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

2008. december 16., kedd

Kerti munka nyers ebéddel

Kihasználtam az enyhe időt, dolgozgattam egy kicsit a kertben: gereblyéztem az avart, hordtam az olyan növényekre, amiknek jól jön a takarás, meg aztán a komposztba is, mert ott meg kell a gallyak közé "katalizátornak".

Így az ebédem is egy gyors, egyszerű fogás lett:

Falatnyi darabokra vágtam a zöldségeket, és egy tuskón ülve kézzel eleszegettem. A karfiol nagyon finom nyersen (ha így folytatom, nem marad belőle sütni :), a paprika és a vöröskáposzta inkább díszítő értékével emelte a színvonalat. Utóbbinak egyébként meglepő módon a levélerei voltak a legjobbak így natúr.

Úgy tűnik, most, hogy kiiktattam az öntetet, a fűszerezést meg a behűtést, kifejezetten ízlenek ezek a zöldségsaláták. Apropó saláta: egy fej salátát is megettem tízóraira - kelkáposztalevélen edződve (még ha belsők is azok a levelek) ez igazi kis lágy csemege volt.

2008. december 14., vasárnap

Nyers kosárkák (Karácsonyi receptverseny 2008)

Egy könnyed, jól variálható desszerttel nevezek a Nemisbéka által meghirdetett karácsonyi receptversenyre. (Bár némely vegetáriánus irányzatok követői számára ez nem feltétlenül a desszert - igaz, ők a megszokott fogásokat sem eszik végig oly módon.)

Igen, nem tévedés az elnevezés: ennek valóban minden része nyers, de így lesz igazán tápláló és egészséges (van, akinek ez szempont még ilyenkor is). Kiváló ötlet lehet arra az esetre is, ha olyan vendégnek szeretnénk készíteni valamit, akinek a szokásos ünnepi étkek valamilyen okból nem megfelelőek, például vegán az illető (tehát a hús mellőzésén túl tejet, tojást sem fogyaszt), cukorbeteg (a fogyasztható szénhidrátmennyiség erősen korlátozott, és a minőség sem mindegy), allergiás valamely gyakori "normál" hozzávalóra (liszt, tej, tojás), vagy egész egyszerűen csak tudatosabban táplálkozik, és ezt a hozzáállását az ünnepekre való tekintettel sem szünetelteti. De az ilyen speciális igényekkel nem rendelkezőknek is finom csemege.

Magukat a kosárkákat előre el lehet készíteni, hiszen egy szárított masszáról (nyers "kenyérről") van szó. A száraz belevalók is előkészíthetők, egyedül a friss gyümölcsös töltelékeket és a berakást kell a tálalás előtt megcsinálni, de ez sem egy hosszadalmas művelet - és annyira egyszerű, hogy akár a gyerekekre is rá lehet bízni.

A kosárkák:

3 db (kb. 30 dkg) édes almát (nálam most Golden) négybe vágtam, magházát eltávolítottam, majd a reszelő kis lyukán lereszeltem (a kivágott magház felől szoktam indulni, így a végén szépen megmarad a héj, és még hámozni se kell). Hozzákevertem 20 dkg őrölt lenmagot (DM-ben veszem így, de szükség esetén egészet is őröltem már kávédarálóban) és kb. 1 dl vizet, hogy egy jól kenhető massza legyen. Őrölt fahéjjal ízesítettem. Kicsit állni hagytam, majd egy-egy púpozott evőkanálnyi mennyiséget muffinforma mélyedéseibe raktam, kézzel eligazítottam, és így szárítottam egy napig a felfűtött cserépkályha tetején (de radiátoron is működik; ne legyen nagyon forró, vagy ha az, akkor ne közvetlenül tegyük rá, hanem pl. vastag vágódeszkát, felfordított mély tepsit, stb. közbeiktatva). Ennyi idő alatt eléggé megszilárdultak, de még rugalmasak voltak annyira, hogy egy mokkáskanállal óvatosan alájuk nyúlva kiemeljem őket (szilikonos muffinformából biztos könnyebb lenne kiszedni, de nekem fém van; azért nem volt vészes így sem, mind kijött egészben). Így a külsejüket is megszárítottam (még egy nap - tehát 2 nap szárítás összesen). Ez a mennyiség kb. 20-25 darabhoz elegendő, a használt muffinforma méretétől függően (ha nincs annyi formánk, akkor a kimaradó masszából ilyen csemege is lehet). Ezeket előre el lehet készíteni, mert szellős helyen elállnak.

A töltelékek:

Tetszés szerint variálható. Lehet száraz, ami kézzel elcsemegézhető belőle, vagy lehet krémes, kanalazható. Előbbi esetben a kosárka ropogós, utóbbi esetben a nedvességtől megpuhul, de tartóként úgy is megállja a helyét (vagyis nem mállik szét). Beleépíthető a hagyományos dió, mák, alma, aszalt szilva, de akár déligyümölcs vagy egyéb különlegesség is kerülhet bele. Remekül igazítható a célközönség igényeihez, illetve változatossá tehető, hogy mindenki találjon kedvére valót.

Pár gyakorlati tipp, ha nem közvetlen családtagjainknak készítjük: Mogyoróval óvatosan, mert van, aki allergiás rá. Cukorbetegekre gondolva savanykás gyümölcs is legyen a kínálatban. Alapvetően natúr érdemes betenni a töltelékeket, és mézet kínálni hozzá külön, ha valaki mindenképp édesre vágyik (az ízlésbeli megfontoláson túl azért is célszerű ezt külön, mert vannak olyan vegánok, akik mézet sem fogyasztanak).

Száraz csemegék például:
Kevésbé száraz tartalom:
  • felkockázott gyümölcs ízlés szerint
  • natúr gyümölcssaláta (egy savanykás meg egy édeskés gyümölcs kimondottan jó páros)
Krémes műfaj:
  • reszelt alma + darált dió / mazsola
  • reszelt alma + más gyümölcsből kis darabok
  • naspolya belseje
  • darált mák + beáztatott szárított csipkebogyó keveréke
  • egy éjszakára beáztatott egész mák + méz keveréke (ötlet innen)
Ráadás ötlet:

Nyers kenyérből nem csak ezt az almásat készítettem, hanem egy zellereset is (kb. 30 dkg zeller apróra reszelve, 20 dkg őrölt lenmag, 2 dl víz). Most csak lapban szárítottam meg, de el bírom képzelni ilyen kosárkáknak is. (Meg persze a zeller helyett tetszőleges olyan zöldséggel, amit amúgy jól lehet aszalni: sárgarépa, petrezselyemgyökér, pasztinák, cékla, stb.) Ebbe pedig leginkább csíráztatott magokat tennék (bár az aszalt paradicsom se megvetendő). Ez már nem kifejezetten ünnepi jellegű, de igen tápláló fogás lehet.

2008. december 12., péntek

Mustos körteleves

Pár szem illatos, közepesen érett téli körtét meghámoztam, felkockáztam, piros mustot öntöttem rá, és már kész is volt.

Akár az ünnepi asztalra is el bírom képzelni ezt az ízletes, könnyed fogást. Titka a jó alapanyagokban rejlik, melyeken bármiféle fűszerezés és főzés csak rontana.

(A bejegyzés a Vegán karácsony című blogban is megjelent.)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails