2008. július 29., kedd

Őszibarackbefőtt

Vasárnap bevásároltam jó sok munkát a piacon :)
Például ezt:

(Megjegyzés: Befőzéssel kapcsolatos általános hasznosságokról itt írtam.)

Meg még mást is, de arról majd máskor...

2008. július 27., vasárnap

Szilvás gombóc, abszolút nem szokványosan

Régen kinéztem magamnak Siccike receptjét, de aztán valahogy mindig elmaradt a megvalósítás. Most sem olyan gombócot csináltam, csak olyasmit :)

Már épp indultam volna a sufniba a krumpliért, amikor eszembe jutott, hogy a rizstejkészítés melléktermékeként maradt agyonfőtt rizs másik fele (nyersen 25 dkg barnarizs jól megfőzve; ugyanennyiből tegnap töltött paprikát készítettem) a finom gombóc mellett végképp nem rúg majd labdába (utána meg már alighanem késő lesz).

Aztán az a merész ötletem támadt, hogy főtt krumpli helyett inkább ezt teszem a tésztába. Már nem kell külön főzni, s ha még nem lenne eléggé püré állagú, akkor még kap egy kicsit a krumplinyomóval.

Úgy is lett. Gyúrtam hozzá egy teáskanál sót, fél deci olajat, meg annyi teljes kiőrlésű lisztet, hogy jó állagú tésztát kapjak. Nem gyúrtam nagyon keményre, hogy a gombócok formázásánál összeragadjanak majd a szélek, inkább lisztezett deszkán nyújtottam kb. 1 cm vastagra.

Mivel nagy szemű szilvám volt, csak felet raktam egy-egy gombócba. Hogy könnyebb legyen gombócot formázni, a szokásos hosszába vágás helyett keresztbe vágtam el, úgy vettem ki a magját. A feleket becsomagoltam egy-egy tenyérnyi tésztadarabba. 17 db lett.

Forró, sós vízben kifőztem - miután feljöttek a tetejére, még 5-6 percig hagytam őket a lobogó, forró vízben. Kellemes meglepetés: egy sem főtt szét!

S ha már úgysem szokványos szilvás gombócom lett, morzsa helyett darált mákba forgattam. A mák jó vastagon tapadt rá, így nem lett mindegyikre elég - úgyhogy csak lett olyan is, amire darált kenyérhéj borítás jutott (= olyan pirított morzsa, amit nem kell pirítani :)

Nekem így "natúr" ízlett, édesszájúaknak mézet adnék még mellé. A maradék hidegen is finom volt másnap.

Töltött paprika

A rizstejkészítési projekt melléktermékeként előállt agyonfőtt rizs feléből (tehát nyersen 25 dkg barnarizsből) töltött paprika lett. Azért pont paprika, mert ennek nincs kivájt bele (illetve a csutkának irány a komposzt :), amit valahogyan illenék visszaforgatni a töltelékbe.

Az alaposan lecsöpögtetett rizst jól megfűszereztem: darált borssal, vegyeszöldséges fűszersóval meg egy nagy csokor összevágott zellerzölddel. A megfelezett paprikákba raktam (nekem 5 db, vagyis 10 fél paprikába lett elég - nyilván méretfüggő a dolog), egy kis füstölt parenyicát szeleteltem a tetejére, aztán 200 fokon addig sütöttem, míg a sajt megpirult rajta. Paradicsomot meg még több zellerzöldet raktam mellé a tányérra, amolyan ehető díszítésként.

2008. július 26., szombat

Bújócska :)



Rizstej házilag

Ez a "növényi tej" téma számomra mindig amolyan "fából vaskarika" ügy volt, kicsit olyan, mint a húshelyettesítők. Valami olyasminek néz ki, valahogy úgy kell felhasználni, de egyáltalán nem az. S ha én szabad akaratomból nem fogyasztok azt, akkor miért vágynék valami kicsit is hasonlóra?

A bolti tejről mondjuk nem volt nehéz leszoknom, főleg, miután párszor rávitt a kényszer, hogy nemes egyszerűséggel vízzel helyettesítsem, és ennek a sütemény semmilyen kárát nem látta. No meg mikor lehetőségem adódott, hogy a piacon igazi tejet vegyek, ráadásul alig több, mint feleannyiért. Aztán az utóbbi hónapokban valahogy ezt se kívánom.

A növényi tejek nélkül is remekül megvoltam, s vagyok. Ahogy a húshelyettesítők sem hoznak különösebben lázba. Talán fel kellene nőni hozzá, vagy én nem tudom. A boltiak messze azon lélektani határ fölött vannak árban, amit én adnék ilyesmiért - inkább veszek annyi pénzért friss gyümölcsöt, valami finom gabonapelyhet vagy szálas teát (na, ez utóbbi viszont egy olyan dolog, amire ritkán sajnálom a pénzt :) Házilag meg a turmixolás mint olyan eléggé visszafogó tényező: nincs is olyan igazi, nagy, profi turmixgépem (különben nem hiányzik, szóval a közeljövőben sem lesz), és a kézimixert is csak kivételesen rendkívüli esetben veszem elő. Kis mennyiséget meg amúgy se lehet normálisan elturmixolni, és akkor a mosogatást még nem is említettem... Szóval jó, jó, biztos egészséges, meg finom, meg bio (de divatos ez a szó manapság!), de tudok én mást is, ami szintén ilyen, mégse ez :)

Aztán a héten valahogy Antal Vali oldalára keveredtem, ott meg többek között ezt az írást találtam. S mivel itt a rizstejnél csak főzésről meg szűrésről volt szó, nosza, csak kipróbáltam. Különösebben nagy reményeket ugyan nem fűztem az ügyhöz, de gondoltam, egy fél kiló barnarizst megér, a nehezen fővő fajtából, azt úgyse nagyon szeretem másba. Nem is volt túl meleg, így kevésbé zavart a mellékes fűtés.

Az eredmény: jó sok rizstej (most próbálgatom, mire használható - natúr meginni nem ízlik), meg jó sok agyonfőtt rizs (pont úgy néz ki, mint anno a menzán a fehér változat, amit bámulatos ügyességgel tudtak adagolni a konyhás nénik, minden ragadóssága ellenére).

S hogy mire jó? Nemsokára ennek is szentelek bejegyzést. Aztán remélem, nem arra, amit kedvenc matektanárom felelt viccesen, ha a dolgok ilyetén tulajdonsága felől érdeklődtünk: "Mire jó, mire jó? Hát semmire se jó. De nagyon szép!"

2008. július 25., péntek

Engem elvarázsolt :)

Zabpelyhes-gyümölcsös muffin

Volt még itthon egy kis tálka szeder, amit nem nyersen akartam elfogyasztani, hanem inkább valamilyen süteményben. A nemrég nagy sikert aratott morzsasütit azonban nem akartam ismételni, inkább valami egyszerű, kevert tészta körvonalazódott a vágyaimban, s valami miatt úgy éreztem, zabpehelynek lennie kell benne.

A megvalósítás végül eképpen zajlott:

Szétnéztem egy kicsit az interneten zabpelyhes muffin receptek után kutatva. Végül ezt választottam kiindulási alapnak, no nem azért, mert ezt adta elsőnek a Google, hanem mert egy tucatnyi találat átnézése után ebben láttam leginkább fantáziát. A méz mennyiségét persze alaposan csökkentettem, tej helyett joghurtot használtam, és a tojások helyett is a jól bevált őrölt lenmag + víz került bele.

Tehát egy tálban összekevertem az alábbiakat (nem bonyolítva, hogy külön a szárazak, meg külön a folyékonyak, hanem rögtön egyben az egészet):

  • 1 pohár natúr joghurt (utólagos megjegyzés: kefírrel is jó)
  • 1 pohár zabpehely (egy régebbi, száraz joghurtospohárral mérve, hogy ne ragadjon bele egy része) (utólagos megjegyzés: másféle gabonapehely is jó, mondjuk árpa)
  • 1 pohár teljes kiőrlésű liszt
  • 1 dl étolaj (csak úgy szemre - legközelebb kevesebb is elég lesz!) (utólagos megjegyzés: 1/2 dl elég)
  • 1/2 dl méz (szintén csak szemre - különben meg ízlés szerint)
  • 2 evőkanál őrölt lenmag
  • 1 teáskanál sütőpor
  • csipet só
  • víz a megfelelő állag eléréséhez (nekem úgy 1/2 dl kellett még)
A muffinforma mélyedéseit egy tollkenő segítségével megkentem olvasztott vajjal, majd belekanalaztam a tésztát, végül néhány szem szedret tettem mindegyiknek a tetejére. 12 darab lett, bár nem túl nagyok.
200 fokon 25 perc alatt sült meg (tűpróba nem árt).
Langyosan volt a legfinomabb.

A tészta nagyon bejött nekem, más gyümölccsel is használni fogom a receptet.

2008. július 24., csütörtök

Spaghetti with raw tomatoes and olives

I have a virtual friend, Zorra, who is also a gastro-blogger, and who lives in Spain, but as it turns out from this post of hers, she is originally from Switzerland. August 1st is Swiss National Day, that's why she has invited us to cook or bake something red, white or Swiss.

As for red, the first thing which came to my mind was the kilo of sun-ripen tomatoes I bought in the market in the morning. Well, what is white which goes well with tomatoes? Feta cheese, maybe?
And then I knew I would make one of my favourite summer dishes, though arranged in a different way for the occassion:

I brought plenty of water to the boil, added a teaspoon of salt and a tablespoon of oil, then put 120 grams of durum-wheat spaghetti in it. I covered the pot with a tightly-fitting lid, brought the whole thing to the boil again, and turned off the heat. According to the packaging of the pasta, it took ten minutes for it to become 'al dente'.
During this time I prepared the topping: I cut plenty of fresh tomatoes into eighths, cut four slices of feta cheese, and cut some olives into three rings each (by the way, the latter were Spanish ;)
Then I put the cooked pasta on a plate, arranged the topping on it, this time into a pattern resembling the Swiss flag, sprinkled it with a little freshly ground peppers and dribbled some olive oil on it.
Finally, I took it to the patio along with a fork, took some photos, and ate it. Well, it was delicious! :)


2008. július 23., szerda

Pogácsa with poppy seeds (BBD #12)

For BreadBakingDay #12, Aparna of My Diverse Kitchen has asked for small breads. Reading the announcement I immediately decided that I would bake some kind of pogácsa, which is rather widespread and popular in my country (Hungary). I wouldn't claim it's uniquely Hungarian, since variations of it exist in the cuisine of other countries as well. But it often turns up in our folk tales, and even school-leavers get one on their farewell ceremony (along with a little wine and a coin :)

Hungarian pogácsa is a savoury cake made of a raised dough. It's round, and its size varies from about 3 centimetres in diameter to 10 or even more. A checked pattern is cut into its top. It can be layered or not, plain or enriched with cheese, curd cheese, various seeds, or even ground greaves (the latter only for for non-vegetarians, of course).

This time I prepared really small ones (with the smallest cutter I have, but even a small glass is okay), and I didn't bother with the folding (this is how the layers are formed: the dough is rolled out, some kind of grease is spread on top, then folded and risen - in some cases this is even repeated several times).

Recipe: Pogácsa with poppy seeeds

Ingredients:

  • 30 g fresh yeast
  • 50 ml lukewarm water
  • a little honey
  • 500 g wholemeal flour
  • 2 teaspoon salt
  • 100 ml sunflower oil
  • 1 egg, or 1 tablespoon ground flax seeds + 50 ml water (if you want to make it egg-free)
  • 175 g yoghurt
  • 70 g poppy seeds
  • 1 egg to smear the top (can be omitted)
Instructions:
  1. Crumble the yeast into the lukewarm water, add the honey, and set aside for a few minutes.
  2. Meanwhile, measure the other ingredients into a large bowl.
  3. Add the started yeast, and knead everything into a soft dough. However, it shouldn't stick to your hands. Add some more flour or water, if necessary, to achieve the right consistency.
  4. Cover with a dish-towel, and rise until the dough doubles in size.
  5. Roll it out to get a 10-15 mm thick layer.
  6. With a sharp knife, cut a checked pattern into the top. The cutting should be a few millimeters deep, and the lines about 5-6 mm from each other.
  7. With a small cutter or a small glass, cut small circles, and put them on a greased baking tray. Leave some space between them because they will rise a bit more. Knead the nubbins together, and form more cakes from it in the same way.
  8. (If using eggs, smear the top with a beaten egg.)
  9. Turn on the oven and wait until the temperature reaches 220 degrees Celsius.
  10. Put into the oven, and bake until the top gets brown (about 15-20 minutes, depending on the oven and the size of the cakes).
  11. Put on a large plate and let cool. It's best when still warm, but even the leftovers are delicious the next day. Enjoy!

2008. július 22., kedd

Búzadarás mézes-gyümölcsös csemege

A receptet itt találtam ma délután, és mivel minden volt hozzá itthon, el is készítettem vacsorára. Hiszen ez olyan, mint a halava, csak a cukorszirup van kiiktatva belőle (amit valamikor édesítővel csináltam, de már arról is erősen leszokóban vagyok; a mézet meg sajnálom melegítéssel tönkretenni). A sok fahéj, no meg a sok friss, nyers gyümölcs (most épp körte, őszibarack és szilva) pedig még vonzóbbá teszi számomra. A gombócozást kihagytam, inkább kikanalaztam egy müzlistálból. Az esti lámpafényben nem kíséreltem meg lefotózni, mert amúgy sem valami látványos, de nem is ez a lényeg :)

Utólagos kiegészítés: Kép és egy kicsit továbbfejlesztett változat itt.

2008. július 21., hétfő

Szedres-őszibarackos süti

Ez a morzsasüti egy kicsit tartalmasabb, mint amit a múlt héten készítettem:

Kaldeneker György receptjét követtem, csak a gyümölcsöt cseréltem le benne, meg alighanem sokkal többet raktam bele (nem mértem, csak úgy szemre szórtam, hogy szerintem jó legyen az arány a tésztához képest). Nekem több idő kellett a sütéshez, és a végén még légkeverésen is kapott pár percet, hogy szépen megpiruljon a teteje is. Mivel úgy ítéltem meg, hogy eléggé reménytelen ügy úgy kivarázsolni a tepsiből, hogy ne hulljon szét, inkább egyenesen onnan kanalaztam ki (másnapra aztán javult az állaga, óvatosan fel lehetett szeletelni és kiemelni a kockákat). Vendégeknek kisebb formákban készítenék egyszemélyes adagokat.

2008. július 20., vasárnap

Kenyér - tökélyre fejlesztve :)

Amióta először kipróbáltam a dagasztás nélküli kenyeret, ilyet készítek leggyakrabban. Hiszen minimális munkával jutok igen kiváló kenyérhez. Kisebb-nagyobb módosításokat persze kipróbáltam, amit most leírok, az az általam legjobbnak tartott változat, kizárólag az én ízlésemet tükrözi.


A hosszú pihentetés miatt némi előrelátást igényel az ügy: 12 + 1 órát áll majd a tészta, 40 percet sül, és még utána is érdemes várni egy kicsit a felvágással. Tehát kb. 15 órával előre kell gondolkodni. (Nyáron pedig próbálom úgy időzíteni, hogy estefelé kelljen sütni, amikor már kint hűvösebb van, így gyorsan kiengedhessem a meleget, ahelyett, hogy itt pácolódnék a házban.)

Egy nagy keverőtálba borítok fél kiló Graham lisztet (Tesco sajátmárkás, a Komáromi malom készíti), csak úgy szemre. Hozzáadok 2 csapott kiskanál (teáskanál) sót, meg 1/3 teáskanál száraz vagy szűk fél deka friss élesztőt, utóbbit elmorzsolva. Nyáridőben ettől még kevesebb élesztő is elég. Fakanállal összekeverem, majd hozzáöntök úgy 4 dl vizet, és keverem tovább. Ezután apránként adok még hozzá vizet a megfelelő állag eléréséig - olyan nokedlitészta-szerű, de ki kell tapasztalni. Fél liter víznél még sose kellett több ennyi liszthez.

Nagyjából összehúzom egy csomóba, letakarom egy konyharuhával, és kb. 12 órát állni hagyom, a fakanállal együtt (nyáron esetleg kevesebb idő is elég, télen meg több sem árt - mivel közben semmit se kell vele csinálni, éjszakára is lehet). Közben szépen megkel. Átkeverem, s ha épp olyan kedvem van, magokat is teszek bele (napraforgót, lenmagot, szezámmagot, stb.).

Kb. fél óra elteltével (ekkor már megint láthatóan kel) bekapcsolom a sütőt a legnagyobb hőfokra. Előveszem a püspökkenyér-formát, és olajjal vagy olvasztott vajjal kikenem (a tollkenő igen hasznos eszköz hozzá). Nyáron egy hosszabb (30 cm), télen egy kicsit rövidebb (25 cm) formában lesz megfelelő magasságú a kenyér. Óvatosan beleöntöm a tésztát, a fakanállal segítve neki, de már nem keverem át. A tetejét nem érdemes nagyon elegyengetni, mert a sütéskor még nőni fog, és ki fog repedni. Inkább meghagyom azt a csíkot, ami az átöntéskor lett, így ott fog egy kicsit szétnyílni (bevagdalni sose sikerült normálisan). Esetleg magokkal díszítem a tetejét (mint a mellékelt ábra mutatja, most épp a bőven szórt szezámmag az aktuális kedvenc).

Amikor felforrósodott a sütő, berakom, és 200 fokra állítom a hőmérsékletet. Így sütöm 30 percig, majd elzárom a sütőt, de még 10 percig benne hagyom (tovább viszont nem érdemes, mert begőzölődik az alja a formában).

Rácsra borítva hagyom hűlni. Nem célszerű azonnal szeletelni, de ha minden kötél szakad... :)

A kihűlt kenyeret konyharuhába csomagolva, illetve most már külön kenyeres zsákban tárolom. Ha párás a levegő, akkor így a legjobb neki, ha viszont száraz és meleg, akkor a használaton kívüli pataki tálban marad puha. (A levegő páratartalmát pedig a fedél nélküli sótartó megbízhatóan mutatja.)

Egy hétig áll el minőségkárosodás nélkül, ezért ha várhatóan sok kenyér fogy, akkor kettőt sütök egyszerre (ugyanannyi energiával). Ehhez persze be kellett ruházni több sütőformára, de ennyit igazán megért a dolog.

Utólagos kiegészítés: A 100 % teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeres BBD fordulóra angolul is írtam erről a kenyérről, ott lépésenkénti képekkel is illusztrálva a készítés menetét. Az a bejegyzésem itt olvasható.

2008. július 19., szombat

Tojásos lecsó franciásan

A pizza készítésekor kimaradt padlizsán- és cukkinivégek felhasználásán töprengve először a sült zöldséges penne jutott eszembe, de mivel nemrég volt spagetti nyers paradicsommal, nem igazán lelkesedtem a tésztáért. Így végül a jó öreg tojásos lecsó alapját készítettem el a francia lecsó mintájára, csak kisebb darabokra vágtam a zöldségeket, és a paradicsomot nem sütöttem bele, hanem díszítésként raktam rá. Ezúttal a tojást nem külön vertem fel, hanem egyszerűen ráütöttem az összesütögetett zöldségekre, és falapáttal párszor átkevertem, míg szilárdult. A végeredményen nem látszott az újítás, viszont az eggyel kevesebb mosatlan tányér és villa határozottan tetszett! Máskor is alkalmazni fogom ezt a kis trükköt.

Pizza sok zöldséggel, szósz nélkül

Az egyszerűség jegyében készítettem ezt a pizzát:

Összeállítottam a jól bevált gyors pizzatésztát, felaprítottam a zöldségeket (cukkini, padlizsán, paprika, paradicsom, olajbogyó). Kiolajoztam a tepsit, belesimítottam a tésztát, a tetejét is megkentem egy kis olajjal, majd kiraktam a zöldségekkel (nem spórolva a mennyiségen) és megsütöttem (az én sütőmben 180 fokon 20 perc kellett). Ami nem fogyott el frissen, az még kihűlve is finom volt.
A szósz nélküliség korábban itt már bejött, a zöldségek elősütését pedig nem tartottam szükségesnek (kár bonyolítani, meg elég az neki, amíg megsül a tészta). A paradicsomot szándékosan nem közvetlenül a tésztára raktam, hogy ne áztassa el. A sajtot most kihagytam, de egyébként valahová a zöldségrétegek közé tettem volna, hogy megpirulhasson, de ne takarjon el mindent.

2008. július 18., péntek

Görög saláta

Amikor megjelenik a friss, illatos paprika, paradicsom és uborka a piacon, akkor megjelenik ez a saláta is a konyhámban, és ameddig sikerül minden zöldségből ízletes, kiskerti változatot beszerezni, addig gyakran készítem.

A zöldségeket megmosom, lecsöpögtetem. Ha szükséges, akkor az uborkát meghámozom, de ha szép, nem kemény héja van, akkor ezt kihagyom. A szára felőli végéből egy szeletet elfogyasztva ellenőrzöm, hogy nem keserű. Tetszőleges darabokra vágom először az uborkát és a kicsumázott paprikát, majd a tányérokban összeforgatom. Felcikkezem a paradicsomot, de ezt már csak rárakom. Feta sajtot kockázok, és ezt is a saláltára szórom. Végül megcsorgatom olívaolajjal, és valamilyen friss zöldfűszert tépkedek rá (most éppen kakukkfüvet, de oregánóval vagy bazsalikommal is finom). Frissen tálalom. A zöldségek kb. egyforma mennyiségben szoktak lenni, a sajtból pedig annyi, hogy összességében ne érezzem túl sósnak.

Görög ragu

Pár éve "a nyár felfedezése" volt ez a recept a családomban, akkor persze még húsos változatban. Azóta csináltam már hús helyett szójakockával, most pedig csak a zöldségekből.

Falatnyi darabokra vágtam gombát, majd kevés felforrósított olívaolajra dobtam, és nagy lángon elkezdtem sütögetni. Közben zöldbabot tisztítottam és daraboltam, majd hozzáadtam a gombához. Átkevertem, és folytattam egy kígyóuborka felkockázásával. Ezt is hozzáadtam, átkevertem. Következő lépésként paprikát csíkoztam, majd ezt is a többihez adtam és átkevertem. Aztán paradicsomot cikkeztem, de ezt csak akkor adtam hozzá, mikor a többi zöldség már puhulni kezdett, de azért még jó roppanós volt, és ezzel már szinte csak összemelegítettem. A tűzről levéve zöldfűszereket tépkedtem a tetejére (most épp kakukkfüvet meg rozmaringot). Az egyes zöldségek mennyisége tetszőleges, én kb. egyformán szoktam tenni bele mindet, meg főleg, amennyi épp van itthon :)

A nem vega változatban a felkockázott sertéshúst olajon fehéredésig kell pirítani, majd kis lángon, lefedve majdnem puhára párolni a saját levében, sóval, borssal, zöldfűszerekkel ízesítve. Közben elő lehet készíteni a zöldségeket, utána ugyanúgy megy, mint fent.
A szójakockás változathoz a szójakockát előbb be kell áztatni, és a húshoz hasonlóan készíteni. A különbség annyi, hogy ez sokkal hamarabb megpuhul, és sokkal több fűszert igényel.

Néha felkarikázott olívabogyóval is dúsítom. Kipróbáltam már savanyított uborkából, üveges gombából és üveges zöldbabból is. Ezeket később kell hozzáadni, mint a frisset, és csak éppen összefőzni. Személy szerint úgy gondolom, friss zöldségekből az igazi!
Fontos, hogy az egész ne legyen nagyon vastagon az edényben, különben amellett, hogy nehezebben kezelhető, nem egyenletesen fog párolódni, és mire már nincsenek benne nyers darabok, egy része túlfő.

2008. július 17., csütörtök

Gyümölcsös morzsasüti

A hétvégén sikerült újabb adag rebarbarához jutnom, s mivel dzsemben jó párost alkotott az őszibarackkal, újabb randevúra hoztam össze őket. Ezúttal valamilyen könnyű sütire vágytam, amiben messze a gyümölcs dominál. Ja, és természetesen: ázott tészta kizárva!

Így alkottam a következőt:

Egy tálban összemorzsoltam 4 dkg vajat, 4 evőkanál darált diót, kb. 2 evőkanálnyi mézet és 6-7 evőkanálnyi pehelykeveréket (most épp egy rozspelyhes zacskó aljáról a rozspelyhet, utána meg árpapelyhet bontottam; eredetileg zabpehely volt a receptben, de búzapehellyel is csináltam már). A szükséges pehelymenyiség nyilván erősen függ a méz mennyiségétől, a lényeg, hogy éppen ne álljon össze egybe az egész keverék. Mindezt betettem a hűtőbe, amíg elkészítettem a gyümölcsös alapot. Ehhez előszöris kivajaztam egy közepes tepsit, majd rebarbarát és hámozott őszibarackot kockáztam bele, kb. fele-fele arányban, jól megtöltve a tepsit (kb. 3-4 cm vastagon, attól több már nem sül olyan jól). Rámorzsoltam a hűtőből kivett keveréket, majd 180 fokon, előmelegítés nélkül 25 percig sütöttem. Ezalatt megpuhultak a gyümölcsök és szépen megpirult a tetején a morzsa. Az édes őszibarack, a savanykás rebarbara és a ropogósra sült, édeskés morzsa igazán finom lett így együtt.

Eredetileg ebben a receptben találkoztam először ilyesmivel. A morzsában gyakran változtatom a pelyhet, de olyan is volt már, hogy darált dió helyett mogyoró volt itthon. Mézzel viszont még nem csináltam korábban, de ezentúl alighanem így fogom. A gyümölcs is tetszőlegesen variálható alatta, a darabok méretét kell úgy megválasztani, hogy a sütési idő alatt megpuhuljanak. Én szeretek egy édeset meg egy savanyút párosítani a kellemes összhatás érdekében.

2008. július 16., szerda

Sült paprika

Egyszerű, felhasználóbarát változatban, vagyis véletlenül sem fűtve az elkészítéssel többet a konyhát, mint az feltétlenül szükséges. Tehát sütő helyett a tűzhelyen, pár perc alatt sütve:

A paprikákat felcsíkozom, ügyelve rá, hogy minél kevesebb mag maradjon benne. Serpenyőben kevés olívaolajat forrósítok, rádobom a paprikát, és nagy lángon, időnként megkeveve addig pirítom, míg helyenként barnulni kezd, de azért alapvetően még roppanós. Azonnal tálalom, némi zöldfűszerrel (most épp bazsalikomlevelek kerültek rá) és paradicsomszeletekkel. Húsevő családtagjaimnál "köret" kategóriában fut, de ilyenkor nyáron nagyon kedvelik.

Megjegyzések:
Ha előtte meg kellett mosni a paprikát, akkor mindenképpen jól megszárítom, különben sülés helyett inkább puhára párolódik. Nagyobb mennyiség készítésekor nem érdemes sokat tenni egyszerre a serpenyőbe, mert úgy a forgatás is nehézkes, meg nem is sül olyan szépen (mivel pár perc alatt kész van, nem tragédia, ha több menetben készül el). Fonnyadt paprikából is egész jó, tehát ha már nyersen nem az igazi, akkor például ebben szokta végezni nálam. Ha vegyesen van érettebb és kevésbé érett paprikám, még látványosabb a narancssárga minden árnyalata a tányéron.

Jeges tea

A nyári forróságban a szóda mellett ez a másik kedvenc itókám:

Egy bögre (2,5 dl) vizet felforralok, majd hozzáadok 2 púpozott teáskanál darabos gyümölcsteát (a Gárdonyi Teaház trópusi gyümölcsös teája a kedvenc :) Lefedem, és legalább 10 percig állni hagyom. Utána áttöltöm egy kancsóba, és hideg vízzel felöntöm 1 liternyire. Beledarabolok egy megmosott citromot (akár héjastól is mehet, illetve ha sütibe lereszeltem a héját, akkor itt a remek alkalom a citrom felhasználására). Akár azonnal is fogyasztható, de ha pár órát áll a hűtőben, úgy az igazi. Jégkockákra öntve, szívószállal iszogatom. A citromkarikákat is meg lehet enni, illetve újabb adag teát készíteni velük (1 nap elteltével viszont erjedni kezdenek, úgyhogy akkor csere).

2008. július 15., kedd

Panírozás helyett

Blogomon végignézve megállapítottam, le sem tagadhatnám, hogy a panírozás a nemszeretem kategóriát erősíti nálam. Nem szeretem készíteni, mert macerás, sok mosatlannal jár, és az olajba lehullott morzsa is csak a problémákat tetézi (itt lehet választani, hogy mindegyik menet után olajcsere + mosogatás, vagy inkább a következő menetre ráégett morzsamaradványok szaga és íze - kár, hogy egyik sem vonz). Zöldségeknél további súlyosbítás, ha elő kell főzni a bundázandó alapanyagot: idő, konyhamelegítés (így nyáron nem hiányzik), meg a forrón panírozni (bocs, de nem hőálló a kezem) vagy hűlni hagyni (még több idő) problémakör. A másik, hogy olyan nagyon enni sem szeretem, főleg, mióta tudatosan kerülöm a fehérlisztes dolgokat, na meg ha látom, hogy a sütés nem sikerült valami profin.

Ha már nagyritkán bundázásról van szó, inkább olyat készítek, ahol egyszerűen bele kell mártogatni a dolgokat valami keverékbe, kisütni, és kész. Lényegesen kevesebb idő, lényegesen kevesebb mosatlan, nincs lehullott morzsa, s ha elég vékony az a bundázandó valami, akkor még előfőzőcskézni se kell.

Ma padlizsánt meg cukkinit bújtattam sajtos bundába, de bármilyen zöldséggel működik a dolog (sütöttem már zsenge karalábét, patiszont, répát, krumplit, de még gombát is így). Sőt, valamikor kisebb csirke- vagy pulykahús-falatkákat is készítettem ily módon.

A bundához egy tálban összekevertem az alábbiakat: 10 dkg apróra reszelt sajt (nálam most füstölt parenyica, de bármilyen lehet), 1 tojás, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, csipet só (ha a sajt sós, akkor kihagyom), kb. 1 dl víz. Akkor jó a sűrűség, ha vastag, összefüggő rétegben tapad a belemártott dolgokra. Álltában sűrűsödik, ezért időnként kicsit vizezni kell.
A padlizsánt és a cukkinit felkarikáztam. Ha zsenge, nem szükséges meghámozni és kibelezni. Szerintem a lezózás-lékifacsarás című művelet is felesleges (a patiszonnál is eltekintek tőle).
Serpenyőben olajat forrósítottam, és ebben kisütöttem a bemártogatott karikákat, ügyelve rá, hogy ne szívják magukat tele olajjal (főleg a padlizsán hajlamos szivacsként működni.)
Papírszalvétára szedtem ki, és már tálaltam is. A bunda maradékát üresen kanalaztam az olajba, és kis plecsniket sütöttem belőle.

(Megjegyzés: Másik, tej- és tojásmentes bundázási módról itt írtam korábban - ezt is szoktam időnként használni, csak most így nyáridőben nem kívánom azt az ízvilágot.)

2008. július 14., hétfő

Üveggolyók - vagy inkább üveggyöngyök?

Mithrile hívott játékra, s bár üveggolyóm nincs itthon, csak ez a kedves gyöngysor, szívesen összeállítottam én is a listámat:

A – alma (alap), amarant, akarat (kell)

Á – álom, átalakítani (receptet sokszor), ákombákom

B – barát (kevés, de igazi), bolond (csak nem mindegy, hogy kinek/minek a bolondja :)

C – ceruza (grafit vagy színes, amivel alkotni lehet)

Cs – csomag (legtöbbször *.zip, és munka van benne), csicsóka (kíváncsi vagyok, mire viszi a kert aljában), csend (néha kell az is)

D – dorombolás, dal (mostanság például ez jár folyton a fejemben)

Dz – bodza, meg Mirza Dzomba

Dzs – dzsem (csakis házi, cukormentes, gyümölcsös), dzsungel (dolgozom az ügyön, hogy ne legyen a ház körül)

E – ezüst, egyéniség, egyszerűség

É – élmény, érték

F – fűszer (de csak módjával!), főzni finomat

G – gondoskodás

Gy – gyúrni (nem csak tésztát, hanem adott esetben egy kitűzött célra is), gyöngy (lásd fent), gyöngyvirág (imádom az illatát)

H – hó, hóesés, havas hegycsúcsok

I – iránytű (néha nem árt), illat (avagy az orrom sosem csap be)

Í – íj (elfeknek kötelező), írni (mondhatni grafomán vagyok), íz (fontos!)

J – jóslás (nem hiszek benne)

K – kert, kapu, kupa (a kutya viszont nem hiányzik)

L – ló, lovaglás (sose próbáltam), kilovaglás (az nálam a biciklizést jelenti)

Ly – lyukas kétfilléres

M – mese, mosoly, mélázás

N – napfény, és a napfény városa

Ny – nyelv (főleg angol), nyíl (az íj tartozéka)

O – otthon (a legjobb)

Ó – óra (amióta nem az a munkám, nem tartok – és karórát se hordok)

Ö – örök (dolgok), öröm (apró is!), ökör (sajnos sok van)

Ő – őrizni, őszintén

P – pipacs (imádom!), piac (függő vagyok), pirospaprika (csakis a piacról, még ha nem is szegedi, hanem dorozsmai :)

Q Queen

R – régi (ami sokszor jobb, mint az új)

S – süni (még ha szúrós is), sportszerűség (fair play, ha így jobban tetszik, bár amit lehet, mondjunk magyarul)

Sz – szárnyalni szabadon, mint a madár

T – tündér, tündéres, tündéres történet; na meg Tolkien :)

Ty – tyúk – vagy a tojás? (utóbbit még néha megeszem, előbbit kizárt!)

U – unatkozni (az meg mi?)

Ú – úszni (nem tudok), újrahasznosítás (hacsak lehet)

Ü – üveg (ha üres, szívesen megtöltöm!)

Ű – (HTML) űrlap (szakmai ártalom :)

V – varázs (de nem hókuszpókusz!), Varázskönyv :)

W – Wartburg (igaz, nekünk Trabink volt, tinikorában adtuk el)

X – Xavér

Y – yellow, Yellow Submarine (bocs, de rendes magyar szó nem kezdődik így)

Z – zebra (az egy szép állat), zene (csak hallgatni, például Zoránt), zöld (újabban szeretem)

Zs – zseni, aki átlátja a káoszt :)

Kinél nem járt még? Ottis, Katanyaka, jól látom, hogy eddig kimaradtatok?

Jégkrém

A gofrikészítés kapcsán maradt egy kis csokis tejszínhab, amit kis tálkában, pár szem meggyel betettem pár órára a fagyasztóba, így egy adag finom jégkrém lett a jutalmam:

Természetesen másféle ízesítéssel is készíthető, tavaly például a citromos volt a sláger: itt leszűrt citromlevet és egy kis mézet kevertem a tejszínbe, úgy készítettem belőle habot a habszifon segítségével (a szűrés nem spórolható meg, mert a rostok eltömítik a szifont!). Majd a citrom rostjával és némi reszelt citromhéjjal rétegezve fagyasztottam meg. De tetszőleges egyéb gyümölccsel is el bírom képzelni ugyanezt. Adott esetben vanília kivonattal, rummal lehet bolondítani.

Azért szeretek habból készíteni ilyesmit, mert ez kevergetés nélkül sem fagy össze egy kemény tömbbé. Ha esetleg túlfagyott, akkor kivéve 10-15 perc után már kellemesen puha, kanalazható.

2008. július 13., vasárnap

Krumplis-tökös egytál

Volt tavaly nyáron egy nagy kedvencem, a Zsenge tök burgonyával, Govinda módra.

Most is szerettem volna elkészíteni, csak az indiai fűszerkeverékem sajnos már elfogyott azóta. Ilyen forróságban pedig különösebb kedvem nem volt még a házhól sem kimenni (miután éjjel beengedtem a viszonylagos hűvöst), nemhogy beszerzőkörútra indulni. Tök és krumpli viszont természetesen volt itthon, gondoltam, abból már el lehet indulni. Legfeljebb nem lesz annyira finom, de azért mégis valami hasonló. Íme:

Az újkrumplit nem hámoztam meg, csak egy körömkefével jól megsikáltam, majd felkockáztam. Mély serpenyőben olajat forrósítottam, majd rádobtam a krumplikockákat, és időnként megkeverve sülni hagytam. Közben megtisztítottam egy fél főzőtököt (ennek most magos volt a belseje, úgyhogy azt kikanalaztam, máskülönben nem szoktam), és akkora kockákra vágtam, mint a krumplit. Amikor a krumpli már kezdett puhulni, hozzátettem ezt is a serpenyőbe. Kevés vizet öntöttem alá, és lefedve, kis lángon pároltam tovább. Közben kitaláltam, hogy kaporral fogom fűszerezni, meg köménymaggal, meg ha már a savanyúság fűszereinél tartunk, akkor egy kis mustármaggal, borssal és házi vegyeszöldséges fűszersóval. Hozzáraktam hát ezeket is, és egy falapáttal időnként átkeverve addig pároltam tovább, míg a zöldségek megpuhultak. Finom, könnyű, de laktató egytálétel lett a jutalmam. A korlátozott lehetőségekhez képest elégedett voltam az eredménnyel.

Utólagos kiegészítés: egy téli változatról itt írtam.

2008. július 12., szombat

Variációk zöldbabra

A komposztálóra futtatott juliskabab bőséges terméssel ajándékozott meg. Hatalmas csövek, de nem szálkásak, és már nyersen is ígéretes illatúak. További jó hír, hogy kisebb csövek még szép számmal maradtak, tehát pár naponként ismét megszedhetem.

A tegnap esti adagból először is olajon pirított babot készítettem, mivel véteknek tartottam volna bármivel is elnyomni az aromáját. Ez még jobban ízlett, mint a múltkor, talán mert ez más fajta bab, de az is lehet, hogy csak a saját terméshez való érzelmi kötődés miatt :)

A maradék pedig rántottában végezte ma reggel: ugyanabban a mély serpenyőben, amiben előző este megpirítottam a babot, most felmelegítettem, majd 2 felvert tojással összesütögettem. Ehető díszítésként paradicsom meg zellerzöld került rá.

Közben arra is rájöttem, hogy a paradicsom nyersen a legjobb, kár lévé főzni, pláne annyira, hogy az összesodródott héja rontsa a kész étel élvezeti értékét. Az viszont továbbra sem fér a fejembe, miért kéne a babot először sós vízben előfőzni (mint sok helyen olvastam), és úgy készíteni belőle bármit is... Ízlések és pofonok :)

Lángos reformosan

A gofrisütés közben eszembe jutott, hogy a tipikus strand-kaják közül lángost sem ettem még az idén. Igaz, még strandon se voltam, de ez más kérdés :)

Végül strandlátogatás nélkül oldottam meg a lángosozást is, a következőképpen:

Megkerestem a blogomban a jól bevált receptemet (amit azért tettem fel korábban kép nélkül, mert a keresőkifejezések között visszatérő téma volt), aztán ahogy abban szerepel, munkára fogtam a kenyérsütő gépet egy dagasztás erejéig (persze kézzel is megoldható mindez, de erre most lusta voltam).

Amíg kelt a tészta, elmentem biciklizni egyet a környéken, amolyan napi testmozgásként. A kiserdőben kellemes meglepetésként észrevettem, hogy épp érik a szeder. Nosza, leszüreteltem egy marékkal - ügyelve rá, hogy azért a következő arra járónak is maradjon még - és ott a helyszínen elfogyasztottam. Kellemes érzéssel tekertem tovább, majd haza.

Közben szépen megkelt a tészta, így kivettem a gépből, és megfeleztem. Mivel ez a lángos csak frissen jó, viszont a nyers tészta hűtőben eláll, felét eltettem egy dobozkában. A másik felét pedig megfeleztem, és kézzel kerekre nyújtottam, csak úgy a levegőben. Közben egy serpenyőben olajat forrósítottam, majd beletettem a kinyújtott lángost, és szép pirosra sütöttem mindkét oldalát; nem nagyon hirtelen, hogy ne maradjon nyers a közepe, de nem is túl lassan, hogy ne szívja magát tele olajjal. A kész lángost papírszalvétára vettem ki, megkentem tejföllel, majd sajtot reszeltem rá. (Avagy rendben, hogy mostanság nem igazán kívánom a tejtermékeket, de azért a meglévő készletet mégsem kellene hagyni megromlani...) A másikat is ugyanígy készítettem el, majd másnap a további kettőt is.
A feltét természetesen ízlés szerint változtatható, nekem ez jön be legjobban. Ez egy kicsit tömörebb tészta, mint a fehér lisztes változaté, és tényleg frissen jó csak. Akkor viszont nagyon!

A strandra is lehet, hogy kinézek majd, de ezek után természetesen csak lubickolni :)))

2008. július 11., péntek

Csokis-meggyes gofri

Amikor a napokban megláttam Ottisnál ezt a receptet, egyből tudtam, hogy nekem is gofrit kell sütnöm! Hiszen még itt van a kölcsönkapott gofrisütő (lévén a tulaj saját bevallása szerint még annyit sem használná, mint én - mondhatjuk úgy is, hogy legfőképp porfogásra van neki, ha épp kölcsön nem adja :), meggy is akad, és a habkészítéshez is rendelkezem egy remek célszerszámmal. No, nem kell nagymenő dologra gondolni, a valamikori Lehel hűtőgépgyár békebeli remekéről, egy habszifonról van szó.

Így történt, hogy ezúttal csak az ötletet vettem Ottistól, a megvalósítást pedig a saját fejem után raktam össze, emígyen:

4 dl cukrozatlan habtejszínben felolvasztottam 6 dkg jó minőségű étcsokit (most épp 86%-os kakaótartalmú Cote d'Or), majd a habszifonba öntöttem, és hagytam kihűlni. Mikor eléggé lehűlt, a hűtőbe raktam pár órára, majd beletekertem egy habpatront. Összeráztam, és felhasználásig visszatettem a hűtőbe. Fontos: Vagy sima csokit használjunk, vagy a habszifonba töltés előtt szűrjük át a csokis tejszínt, mert az esetleges darabkák (pl. ha volt a csokiban ízesítésnek narancshéj, szárított gyümölcs, kakaóbab, stb.) eltömíthetik a szifont.

Bekevertem egy adag zabpehelylisztes gofritésztát (25 dkg zabpehelyliszt, 2,5 evőkanál rizsliszt, 2 evőkanál nádcukor, 1 teáskanál szódabikarbóna, 1 kis citrom leve (ha épp nincs itthon citrom, egy csipet citromsavval is jó), fél deci olaj úgy szemre, kb. 4 dl víz; álltában sűrűsödik, úgyhogy közben még kevertem hozzá egy kis vizet), majd kisütöttem. Jóval több sütés kellett egy-egy darabnak, mint amennyit a gofrisütő (Hauser) használati utasítása írt, de némi odafigyeléssel azért megoldottam. (Utólagos megjegyzés: Bő kétszerannyi ideig sütve őket szépen egyben maradnak; közben nem szabad nézegetni!) Jutalmul finom, ropogós gofrikhoz jutottam, amiket ráadásul sikerült egészben kivarázsolni a tányérra. (Az első, alulsütött darab viszont csúnyán szétmállott.) Ebből a mennyiségből 10-12 darab szokott lenni.

Kimagoztam valamennyi meggyet, a csokiöntet helyett pedig mézet készítettem az asztalra.

Tálaláskor a kisült gofrira nyomtam a csokihabból, megraktam meggyel, végül megcsorgattam mézzel. A habot szándékosan nem édesítettem és a tésztában is visszavettem a nádcukor mennyiségéből, mert úgy gondoltam, hogy a méz mennyiségével majd mindenki ízlése szerint szabályozhatja, hogy mennyire legyen édes. (Avagy nem édesszájúként egyre jobban zavar, ha túl édes (ráadásul cukros!) dolgokat tesznek elém, esélyt sem adva rá, hogy legalább egy kicsit közelebb alakítsam ahhoz, ahogyan valójában szeretem.)

2008. július 10., csütörtök

Egyszerű mákos süti

Nagyon időszerű volt már sütni valamit, így egyik este a tettek mezejére léptem. Természetesen azért este, mert olyankor már hűvösebb van odakint, és nyitott ablak mellett nem annyira bántó, hogy melegít a sütő. Reggelre meg már semmit sem érezni belőle, csak a süti maradéka bizonyítja, hogy nem csupán álmodtam az akciót.


A tésztához összekevertem a következőket:

  • 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • 10 dkg zabpehelyliszt (így is lehet venni, vagy végszükség esetén a zabpelyhet kávédarálón ledarálom)
  • 15 dkg darált mák
  • 1/2 csomag sütőpor
  • 3 evőkanál méz (ízlés szerint lehet több)
  • annyi víz, hogy piskóta sűrűségű massza legyen
Kivajazott, kilisztezett tepsibe öntöttem. 180 fokon tűpróbáig sütöttem, ez nekem előmelegítés nélkül bő fél óra volt.

A tepsiből kiborítva kicsit hűlni hagytam, majd felkockáztam, és savanykás lekvárral fogysztottam. Aztán másnap reggel vettem a piacon meggyet, és a többihez inkább ezt ettem.

Egyszerűen elkészíthető, jó állagú tészta, tej és tojás nélkül. Torta alapnak is el bírom képzelni valami meggyes krémmel.

(A kiinduló receptet Veránál olvastam.)

2008. július 9., szerda

Sárga

Ezek a virágok mind a kertemben nyílnak mostanság. Egy részük nekem is meglepetés, hogy ilyen lett, mindenesetre jól összejöttek :)





Őszibarackdzsem rebarbarával

Sikerült megint rebarbarához jutnom, így adott volt a pálya egy kis kísérletezésre. A chutney sikerén felbuzdulva ismét valami dzsem- vagy szószféle irányába indultam el. A sok cukor viszont nálam természetesen felejtő, úgyhogy más módon édsítettem meg: édes gyümölccsel, nevezetesen jó érett, illatos őszibarackkal főztem össze. Azért a dzsemreceptek felkutatása sem volt hasztalan: a fűszerezés ötletét ellestem az egyikből.

A rebarbarát megmostam, a hámozásnak viszont nem éreztem szükségét, így azonmód felvágtam másfél-két centis darabkákra. 80 dkg lett. Az őszibarackokat is megmostam, lehúztam a héjukat, majd a rebarbarához kockáztam őket. Bőven megvolt 1 kg 20 deka, hogy az összes bő 2 kg legyen, így ne kelljen osztogatni a dzsem kocsonyásítót, hanem egész tasakkal mehessen bele. A barackoknak a hámozáskor kicsöpögött levét is felfogtam és hozzáöntöttem, majd alágyújtottam az egésznek. Belekapartam 1 vaníliarúd magjait, majd időnként megkeverve addig főztem, amíg a rebarbara megpuhult, de még éppen nem ment szét. Eközben a barack is szépen megfőtt benne. Közben kóstolgattam, és arra a következtetésre jutottam, hogy bevállalok egy merészet: egyáltalán nem fogom pluszban édesíteni! Így lett egy finom, eleinte édesnek tűnő, de aztán kellemesen savanykás utóízű dzsemem. A szokásos módon beüvegeltem (celofánnal bélelt fedő ráhúz, 5 perc fejreállítás, majd szárazdunszt).

Megjegyzések:
Szinte minden dzsememet úgy készítem, hogy előírás szerinti mennyiségben dzsem kocsonyásítót használok hozzá. A cukrozásra vonatkozó részt természetesen nem veszem komolyan a felhasználási útmutatójából, inkább bőven mérem a gyümölcsöt, hogy ne csússzon el az összmennyiség, és emiatt ne legyen nagyon kemény a végeredmény.
Kellően érett, édes gyümölcsből mindenféle plusz édesítés nélkül is finom dzsem lesz, de ha nem így érzem, akkor is apránként adagolt gyümölcscukorral állítom be az ízét, kóstolgatás útján.
Rebarbarából ez alighanem egy kevésbé savanyú fajta volt - lassan kezdem kiismerni, hogy a piaci árusok közül kinek milyen van a kertjében. Ezek kisebb, vékonyabb szálak, és csak kis darabon piros a végük. A nagy, vastag, piros fajtát savanyúbbnak érzem, meg azt időnként tisztítani se árt. Ilyenből kisebb arányban tennék csak bele, hogy ne legyen nagyon savas a kész dzsem, no meg hogy ne kelljen emiatt sokat édesíteni pluszban.
A több helyen is olvasható "cukor nélkül nem lehet dzsemet eltenni, mert megromlik" alaptételt jónéhány évnyi ilyen irányú tapasztalatom határozottan cáfolja. Hogy személy szerint kinek mi ízlik, az egy másik kérdés. Nem vagyunk egyformák. (Szerencsére :)

2008. július 8., kedd

Francia lecsó

A neten olvasott számos ilyen receptből, no meg a tegnapi piacoláskor beszerzett friss, illatos hozzávalókból megalkottam a saját változatomat:

1 kis padlizsánt és 1 kis cukkinit falatnyi darabokra vágtam. Egy mély serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd rádobtam a zöldségeket, és időnként megkeverve nagy lángon összesütögettem. Közben kicsumáztam és összeaprítottam 2 paprikát (most az egyik citromsárga, a másik meg már narancssárga volt), majd ezt is a serpenyőbe raktam, és együtt sütögettem tovább. Közben kimentem a ház elé megtépni a kakukkfüvet meg a rozmaringot, és cikkekre vágtam 3 paradicsomot. Amikor a serpenyőben a zöldségek már kezdtek puhulni, de még roppanósak voltak, hozzátettem a paradicsomot is, de ezzel már csak összemelegítettem, hogy ne dobja ki a levét. A tűzről levéve rátépkedtem a zöldfűszerek leveleit, és már tálaltam is.

Megjegyzések:
Szándékosan nem volt benne se hagyma, se só, se más fűszer a zöldeken kívül - hagytam a zöldségeket érvényesülni. Természetesen fokozottan fontos, hogy jó minőségűek legyenek a hozzávalók.
Érdemes továbbá odafigyelni, hogy ne főzzük túl. Nagyobb mennyiséget inkább több menetben készítenék, mert ha nagyon vastagon van az edényben, forgatni se lehet jól, meg nem is úgy sül.

2008. július 7., hétfő

Főzelék helyett

Az utóbbi időben nem kívánom a tejtermékeket, így a megszokott tejfölös/joghurtos főzelék helyett valami mást kellett kitalálni a friss zöldbabból. A majonézes zöldbabsaláta jutott először eszembe, de aztán rájöttem, hogy az is tömény lenne most.

Így lett belőle egy botrányosan egyszerű, de szerintem nagyon finom egytálétel:

A megmosott babcsövek végeit levágtam, majd 2-3 centis darabokra aprítottam őket. Serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd rádobtam az előkészített babot, és időnként megkeverve addig pirítottam, amíg puhulni kezdett, de azért még jó roppanós volt (ízlés dolga a pontos állag - én az utóbbi időben kimondottan szeretem, ha rendesen rágni kell). Közben megtéptem pár fűszernövényemet, és rámorzsoltam a leveleket a tűzről levett babra, összekevertem, és már tálaltam is.

Más zöldségből, mondjuk zsenge karalábéból, répából, stb. is el bírok képzelni hasonlót.

2008. július 6., vasárnap

A tökfőzelék evolúciója nálam

Kezdetben volt a menza. Valami lisztes szöttyben valami kinézhetetlen darabkák, pár kocka mócsingos hússal meg annak a jó zsíros szaftjával a tetején. Nem ettem meg.

Otthon is valami hasonló, bár kevésbé lisztesen, kevésbé szétfőzve, és némileg más ízesítéssel, (azóta rájöttem: kevésbé cukrosan), pörkölt helyett fasírttal a tetején (darálthús, tejbe áztatott zsemle, stb.). Nem ettem meg.

Az otthoni változat továbbfejlesztése: a szent és elmaradhatatlan paprikás rántáson minél kevesebb vízzel (jó esetben csak a saját levében) főzve a legyalult tök, időben ecetezve (de nem túl korán, mert akkor kemény marad!). Tejföl, só, pár csepp édesítő, plusz ecet. És a lényeg: sok kapor! Feltétnek fagyasztott csibefasírt (akadtak egész jók is). A tököt kieszegettem belőle (a levét kösz, nem), és a feltétet is, amennyiben nem a főzelék tetején kellett összeaprítanom, hanem egy külön kistányéron tehettem meg mindezt.

Apró finomítások: liszt lecserélése teljes kiőrlésűre, néha sült kolbászszeletek a tetejére (az jó, mert már nem kell aprítani, vagyis egy mosatlan tányérral kevesebb).

Tavalyi felfedezés: nincs rántás, csak tök a saját levében, sok kaporral, tejszínnel, pici sóval. Egészen más ízvilág így. Feltét sem szentírás, hogy legyen (leszokóban a húsról). Tejszín híján néha ugyanez tejföllel. Határozottan ízlett! A család kb. itt könyvelte el, hogy nem vagyok normális.

Idei felfedezés, a "nem kívánom a tejtermékeket, de tökfőzeléket azért ennék" mottó jegyében: 1 gyalult tök + 1 paradicsom, saját levében, csak éppen megfőzve. Sok kaporral! Végén kevés só, bors, paprika, olívaolaj, citromlé (helyett most nálam egy kis almaecet). Feltétnek vegafasírtot gondoltam a fagyasztóból, végül ez most elmaradt (de el bírom képzelni, hogy máskor majd azzal szeretném). (A kiindulási alap ez a recept volt.)

2008. július 5., szombat

Cukkinis kedvenc tavalyról

A tavalyi nyár nagy felfedezése volt számomra a cukkini. No igen, akkor még úgy mentem a piacra, hogy "a zöld a cukkini, a lila a padlizsán; a zöld a cukkini, a lila a padlizsán - csak meg kéne tanulni, ha már egyszer úgy néz ki, hogy vega leszek..." Merthogy tökfélékből nálunk gyerekkoromban csak patiszon volt rogyásig (mindig csak rántva - utáltam a készítését, és egy idő után az evése sem vonzott), meg néha főzőtök (általam nem túl kedvelt főzeléknek, illetve ha hígabbra sikerült, akkor ugyanaz levesnek tálalva - mivel már akkor sem voltam leveses, ez még kevésbé jött be), meg néhány évben sütőtök is (sütve - az viszont finom volt!).
A tavaly kipróbált cukkinis receptek közül pedig ez volt a kedvenc. Gyorsan elkészíthető, és megfelelően sütve (= ne szívja meg magát olajjal) könnyed nyári fogás. Személy szerint nem vagyok híve az előzetes besózás, majd kifacsarás című procedúrának (és nem csak ennél, hanem általában), úgy mindenestül sütöm, akár bekeverés után azonnal. Mint például tegnap ebédre is...

2008. július 4., péntek

Még több virág

Már egy ideje virágzik a magról nevelt árvácska, most pedig képet is készítettem róla:



Kardvirág most már további színekben is van:





Meg a legegyszerűbb petúnia, a lila minden árnyalatában, ahogy régen Dédi Mama kertjében:



Lassan a majoránna is kivirágzik, nem csak a bodobács örömére:



S hogy valami ehető is legyen (bár a fenti virágok között is akad ilyen :), íme a sárgaszilva. Idén nincs bőséges termés, cserébe szép nagy szemek:


2008. július 3., csütörtök

Málnaecet

Lassan a végét járja a málna, az utolsó szemekből azonban még málnaecet lesz, ha minden jól megy. Az ötletet Kaldeneker Györgynél olvastam, s mivel bízom a mesterszakácsban, meg a hozzávalók is szimpatikusak és fellelhetőek voltak, összeraktam egy üveggel:

S azt hiszem, a bodzaecet is áll már egy hónapja, ideje leszűrni és beüvegelni.

Utólagos kiegészítés:
Egy hét elteltével már ilyen szép színe van:

2008. július 2., szerda

Borban párolt édeskömény

A hétvégén beszerzett édesköményből nem kellett mind a zöld pizzához, ezért még egy receptet ki tudtam próbálni belőle. Az alapötletet innen vettem, de aztán kedvemre alakítottam. Sütő helyett fent, egy lefedhető, mély serpenyőben készítettem, a margarin helyett visszafogott mennyiségű olívaolajjal, meg mivel nem köretnek szántam, hanem önálló ételnek, újkrumpli-szeletekkel tettem tartalmasabbá. Utóbbi igen jó ötletnek bizonyult, mert kellemesen megfér a karakteres édeskömény mellett, így összességében finom ebédem lett.

4 kis édesköményt alaposan megmostam, félujjnyi szeletekre vágtam. A közepéből csak azt a részt szeleteltem bele, amit még könnyedén el tudtam vágni a késsel (a többi alighanem szálkás lett volna még megpárolva is). A krumplikat nem hámoztam, csak körömkefével megsikáltam, majd kb. fél centi vastag szeletekre vágtam. Egy tálban összeforgattam a felszeletelt zöldségeket. Körülbelül fele-fele arányban volt benne az édeskömény és a krumpli. Vékonyan kiolajozott serpenyőbe öntöttem, kevés sóval és pár tekerésnyi borssal fűszereztem, majd friss kakukkfű-leveleket tépkedtem rá. Megcsorgattam még egy kis olívaolajjal (kell, hogy kioldja a fűszerek aromáját), majd ráöntöttem egy fél üvegnyi fehérbort (legközelebb egy kicsit kevesebbet is elég lesz). Kis lángon, lefedve pároltam, közben vagy kétszer falapáttal átforgattam. Amikor már majdnem puha volt, fedő nélkül is kapott pár percet. A tűzről levéve rátépkedtem az édeskömény félretett leveleit. A maradék borral tálaltam.

2008. július 1., kedd

Zöld pizza

Amikor a vasárnapi piacoláskor megláttam az édesköményt az egyik kedves árusomnál, egyből beindult a fantziám. Miután köszöntöttük egymást az öreggel, rögtön közöltem vele, hogy üzletet fogunk kötni. Lélekben talán már örült, hogy megszabadítom egy csomó krumplitól, de aztán mondtam, hogy én konkrétan az édesköményre gondoltam. S mivel meglepően alacsony árat mondott, az összeset lemérettem vele (szóval így se járt rosszul :)

Hazaúton pedig elkezdtem gondolkodni, hogy mi mindenre is lesz ez elég. S mivel nem sikerült tuti receptet felidéznem a témában (pedig volt már korábban is dolgom ezzel a hozzávalóval), hazaérvén az internetet hívtam segítségül.

Aztán pedig kimentem a sufniba a hozzávalókért, majd félrevonultam a konyhába alkotni. Ezt:

Előszöris összegyúrtam Katanyaka gyors pizzatésztáját. Aztán szétszedtem és alaposan megmostam 3 kis édesköményt, majd kb. fél centis csíkokra vágtam. Ugyanezt tettem 3 kicsumázott paprikával és 1 cukkinivel is, amit előtte hosszában is négybe vágtam. Egy nagy serpenyőben pici olívaolajat forrósítottam, majd rádobtam a zöldségeket, és időnként megkeverve kicsit pirítottam (kb. 5 percig - tehát még bőven ropogósak maradtak). Közben kibontottam egy kis üveg zöld olívabogyót, leöntöttem a levét, majd a bogyókat felkarikáztan. Aztán kimentem, és a ház előtt megtéptem egy kicsit a kakukkfű-ültetvényemet. Kis sóval, pár tekerésnyi borssal meg a kakukkfű-levelekkel fűszereztem a zöldségeket, és az jutott az egészről eszembe, hogy akár kifőtt tésztával is biztos finom lenne. No, de ott volt a begyúrt pizzatészta, amit egy vékonyan kiolajozott tepsibe simítottam úgy, hogy a szélén egy kis pereme legyen. Eloszlattam rajta a zöldségeket meg az olívabogyót, és beraktam a sütőbe, 180 fokon 25 percre (akkor jó, ha a tészta elvált a tepsitől, és kellemesen barnul az alja). Az édeskömény félretett leveleit tépkedtem rá díszítésnek. A negyedét még melegen megettem, a többi a hűtőben megérte a másnapot. Legnagyobb örömömre hidegen is ízletes, így nem vesződtem a melegítésével.

Az alapötletet innen vettem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails