A dagasztást és kelesztést ezúttal a kenyérsütő gépre bíztam (persze kézzel is lehetett volna - talán majd máskor). A következőket tettem a tartályába, a lista szerinti sorrendben:
- 1 1/3 bögre víz (1 bögre = 240 ml, a kenyérsütő gép mérőpohara)
- 1/4 bögre étolaj (nálam most napraforgó)
- 1/4 bögre méz (most épp akác)
- 3 1/2 bögre teljes kiőrlésű liszt (King Arthur helyett Cerbona Szalagos :)
- 1/4 bögre sovány tejpor, natúr
- 1 1/4 teáskanál tengeri só
- 1 csomag (7 g) szárított élesztő
- (+ víz, illetve liszt a megfelelő állaghoz: akkor jó, ha összeáll gömbbé, puha, de éppen nem ragad)
Remekül megkelt, s ebben nyilván szerepe volt a megszokottól több méznek is. Nagyon jó állagú tészta lett, így kedvem támadt a formázással is elszórakozni egy kicsit (persze akár a gépben is megsüthettem volna úgy egyben). A megkelt tésztát kézzel átgyúrtam, majd 12 részre osztottam. (Most nagypályázhatnék, hogy 12 egyenlő részre, dehát ez csak nagyjából sikerült :) Muffintepsi mélyedéseit egy kenőtoll segítségével kikentem olvasztott vajjal, majd belerakosgattam a gömbbé formált tésztadarabokat. Letakarva hagytam még kelni, amíg előmelegítettem a sütőt. Nálam így 200 fokon 20 perc sütés kellett neki.
A méz miatt kellemesen barnára sült, és remek illata volt. Laza, édeskés tészta, inkább kalács jellegű, mint klasszikus kenyér. Langyosan vajjal ettem, de ma reggel dzsemmel is finom volt (az utóbbi időben lettek darab üvegek egy-egy adag eltevés végén, azokból építettem le). Kihűlve sem száraz, de azért magában inkább nem eszegetném.
(A tésztarecept innen való (és ebben a BBD pályaműben szerepelt egy változata), a formázás egyéni megoldás.)
2 megjegyzés:
Egy tipp: ha először az olajat méred ki az edényben, akkor utána az bevonatot képez a falán, így a méz már az utolsó cseppig kifolyik belőle, akár a higany. Én legalábbis ezt tapasztaltam. J.
Köszönöm szépen az ötletet; ha nem akarok a szemmértékemre hagyatkozni, mindenképp alkalmazni fogom!
Megjegyzés küldése