2008. szeptember 9., kedd

Egy évnyi majdnem-vegaság - 2. rész

Változások a konyhámban az utóbbi időben:

  • A cukor kiiktatása után lassanként teljesen leszokom a mesterséges édesítőszerekről is. Akkor már inkább méz, az is erősen csökkentett mennyiségben. Mert így esik jól. Persze mindez azt is jelenti, hogy lépten-nyomon falakba ütközöm, mikor nem a saját főztömet eszem. Mert túl édesnek érzem, súlyosabb esetben pedig töményen cukrosnak is. A sütemények tetejéről lesepregetett porcukorréteg pedig csak a jéghegy csúcsa.
  • Nem tartok itthon húst meg hústermékeket. Legfeljebb olyan fordul elő, hogy megbízás keretében beszerzem a házi disznótorost, és egy darabig nálam van. Nem sok kárt teszek benne :) Egyébként nem tiltottam le magam a húsevésről, néha előfordul, hogy máshol, kész húsos kajából eszek egy keveset. Főleg, ha nagyon nem alkalmas a helyzet a magyarázkodásra, hogy izé, bocsi, szóval én azóta vega lettem... Garantáltan háztáji jószágokból, kis mennyiségben elmegy (néha még jól is esik).
  • Egyébként nehezen viselem, ha valaki térítő szándékkal tudományoskodó kiselőadásba kezd, hogy milyen veszélyes, ami csinálok. Úgy vagyok vele, hogy ha jól érzem magam így, akkor annyira rossz úton nem járhatok. Én nem szoktam téríteni: egyszerűen csak feltálalom azt, amit egyébként is rendszeresen eszek (a célközönségtől függően konzervatívabb, vagy épp merészebb fogásokat), s legfeljebb akkor megyek bele, hogy mi ez és miért jó, ha kérdezik. Itt a blogban is csak a bemutatás a célom, aztán mindenki eldönti, mit csinál utánam és mit változtat meg. Ahogy én is teszem mások receptjeivel.
  • Húsfélékből egyedül a hal az, amit időnként itthon is eszek. Néha kifejezetten jólesik egy kis olajos hal vagy tőkehalmáj. Régebben sose csináltam ilyet, de az utóbbi hónapokban az is elő szokott fordulni, hogy az olajos levet is elfogyasztom - persze csak ha épp jólesik.
  • Sose voltam nagy tej-rajongó, az utóbbi hónapokban pedig kifejezetten nem kívánom még a házi tejet sem. Mostanság a joghurt és a kefír is főleg tésztákba gyúrva végzi, nem úgy, hogy (gyümölccsel, müzlivel vagy épp anélkül) elkanalazgatom. Akkor már inkább egy kis sajt. Igen, a sajt megy leginkább, bár nem külön, hanem valamilyen étel részeként. Így "rejtve" elmennek a tejtermékek, aztán majd kialakul, hogy több vagy kevesebb esik jól a jövőben. A szójajoghurt és hasonlók nem az én világom, növényi tejek is csak ritkán, házilag, és azt hiszem, még nem igazán éreztem rá a témára.
  • A tojás egy furcsa dolog: tükörtojás, bundáskenyér, rántotta jöhet, süteményekben viszont egyre gyakrabban helyettesítem őrölt lenmag + víz keverékkel. Ja igen, és a fehérje-sárgája széteszedős, nem egyforma mennyiségben felhasználós, habverős sütiknek valahogy leesett nálam a tetszési indexe. Talán azért, már rájöttem, hogy ettől egyszerűbben is lehet finomakat sütni?
  • Sokkal kevésbé kívánom a fűszeres ételeket, és sokkal finomabban adagolom a fűszereket. Azokból is vezetnek a friss zöldfűszerek, amikből egész szép kis gyűjtemény van már a kertben. Ezt valamikor álmélkodva néztem csak másoknál, most pedig nagyon örülök, hogy nekem is van fűszerkertem. Tényleg remek dolog!
  • Sokkal inkább szeretem kiélvezni a felhasznált alapanyagok saját, természetes ízét. Az is észrevettem, hogy sokkal érzékenyebb lettem az illatokra és a natúr ízekre. (Mindez azt is jelenti, hogy egész kis mennyiségű adalékanyagot is kiszúrok, és adott esetben komoly lelkierőt igényel, hogy ennek ellenére ne hagyjam ott az adott ételt.)
  • Eljutottam oda, hogy csak azt hámozom meg, amit muszáj. A legtöbb hozzávalót inkább csak jó alaposan megmosom (gyökérzöldségek), és héjastól használom fel.
  • Sokkal kevésbé főzöm puhára a dolgokat. Maradjanak inkább roppanósak, rághatóak. Sőt, van, amit egyáltalán nincs szívem megfőzni, mert nyersen jobbnak érzem (paradicsom). Talán ezzel függ össze az is, hogy nem szoktam összetörni, pépesíteni, turmixolni, és hasonlókat. Mondjuk az oly divatos krémleveseket sose szerettem, a krumplipüré is ritka volt nálam, most lassan a szószok is kikopnak.
  • Lassan megkedvelem a sós ízesítésű változatokat az olyan dolgokból, ami azért klasszikusan édes. Ezeket általában "felesben" készítem, hogy legyen ilyen is, olyan is (kalács, csiga). Érezhetően több sós süteményt készítek, mint régebben. Ha nem itthon eszek, akkor pedig azért inkább a sós süteményt választom, mert az legalább nem cukros (a fehér lisztet legtöbbször úgyis le kell nyelnem).
  • Nagyban elmozdultam az egyszerűség irányba. Kevés féle hozzávaló, kevés féle (de jól megválasztott) fűszer, kevés munkafolyamat. Ja, és lényeges, hogy kevés mosatlan, mert nagyon utálok mosogatni! (Úgy is mondhatjuk, hogy védem a környezetet azzal, hogy kevesebb vizet és kevesebb mosogatószert használok. Igen, így sokkal elegánsabb :)
  • A mosogatás különben sokat egyszerűsödött a nagy zsíros lábasok kiiktatása óta. Kevesebb zsiradékot használok a főzéshez, és kevesebb mosogatószert az edények tisztításához. A nem olajosakat például elég csak vízzel elöblíteni, a felfogott öblítővízből pedig meg lehet locsolni pár szomjas növényt. Meghálálják :)
  • Gyűlnek a jól bevált alapreceptek, amiket így-úgy átvariálva bármikor be lehet vetni. Kísérletezni persze továbbra is imádok, de ezeknél inkább a kombinációkra utazom (például a mindig ugyanolyan palacsintába más-más töltelék, az alap kelt tészta más-más formában, stb.).
  • Bátran kipróbálok új hozzávalókat, illetve régi, ismert hozzávalók új felhasználási módját. Aztán válogatok, mi az, amit megtartok, s mi az, ami felejtő. A szója például nem az én világom...
  • Gyakran van "ó, úgy ennék ezt meg ezt" érzésem. Persze nem azonnal, hanem valamikor a napokban. Általában valami szezonális hozzávalóból készített kedvencemről van szó (most például a dunyhás szilva az), vagy pedig valamilyen egész évben készíthető/fogyasztható dologról (pl. rozskenyér, halkonzerv). Szoktam hallgatni erre a belső hangra - eddig még nem csapott be :)
  • Lassan igen minimálisra csökken az elfogyasztott déligyümölcsök mennyisége nálam: mert citrom helyett lehet savanyítani rebarbarával, narancs helyett akad más gyümölcs is télen (a narancslekvárba persze továbbra is kell, de "csak úgy" enni valahogy nem megy annyira), banánt pedig nem is emlékszem, mikor ettem utoljára... Nincs hiányérzetem emiatt.
  • Leszoktam a "kenjük meg a kenyeret" című műveletről. Inkább kiskanállal megeszem hozzá a dzsemet, zakuszkát, miegymást, tetszőleges arányban (rákenve különben esetenként elég vastagon lenne :) A vajazást meg nemes egyszerűséggel nem kívánom. A mindenféle margarin, ilyen-olyan szendvicskrém meg a műanyag-tartalom miatt felejtő.
  • Sokkal kevesebbet használom a mikrohullámú sütőt (most már melegítésre is alig), de még a konyhai robotgépet is. Lassan a kenyérsütő gépből is nyugdíjas válik. És végre sikerült elajándékoznom a kenyérpirítómat! :) Továbbra sem hoznak lázba a modern eszközök, inkább a régi, masszív, kis kreativitással igen sokoldalúan használható, leginkább kézi dolgokat szeretem és használom (keksznyomó, habszifon, szódásszifon, darálók, stb.).
  • Továbbra sem az én világom a pontos méricskélés. Már a blog indításakor is nehezemre esett odafigyelni erre, hogy majd viszonylag normálisan le tudjam írni a mennyiségeket, de most aztán egyre inkább csak porfogásra van a mérleg. Mondjuk az is igaz, hogy a szemmértékem sokat fejlődött (pl. piacon egész pontosan eltalálom, ha előre megmondom, mennyit szeretnék, és hagyják, hogy én szedjem a zacskóba). Gyári csomagolású hozzávalóknál a bontott csomagot úgy szoktam megbecsülni, hogy kb. hanyad része az egésznek. Mérni meg legfeljebb bögrével vagy kanállal. A legtöbb ételnél igazán nem számít a pontosság, illetve a sütiknél sok múlik a liszt minőségén is (ami meg kis mértékben változó, még adott fajtán belül is). Mivel itt az állag a lényeg, és úgyis hozzáteszem, amit még jónak látok, végképp nem látom értelmét a pontos mérésnek.
Most így állok. Kíváncsi vagyok, milyen megállapításokat teszek mondjuk jövőre, illetve hogyan fogok akkor viszonyulni a fentiekhez.

4 megjegyzés:

napmátka írta...

Igazad van abban, hogy mindenkinek van saját útja. Engem - mint alapvetően szénhidrátfüggőt és gyümölcsevőt - mindig is vonzott a vegetáriánus konyha. Ritkán kívánom a húst, nem szeretem, ha sok a tojás az ételben, sütiben, palacsintában, felvágottakat, szendvicskrémeket nem eszem, a tejtermékek pedig érezhetően nem tesznek jót.Sót csak nagyon visszafogottan használok, a fűszereim többségét magam nevelem. Mű-anyagokat, készítményeket nem eszünk. Amit nagyon szeretek mindenféle módon, az a krumpli.
Mégis, mindezidáig nem váltottam (pedig öcsém is évek óta vegetáriánus), hogy miért? Íme néhány indok:
- Párom, édesapám szeretik a húst, a kedvükért elkészítem, s néha egyszerű magamnak csak a köretet komplett étellé alakítani, máskor viszont kényelmesebb velük enni.
- Vendégségben, rokonoknál mindig kellemetlen helyzetbe kerülnék és magyarázkodnom kellene, vagy úgy érezném, hogy gondot okozok.
- Nehezen tudnék lemondani néhány tejtermékről: ezek a vaj (mindenek előtt) és egy-két sajtféle.
- Számos tojás nélküli sütim van, de előfordul egy-két olyan kedvenc, amihez legalább 1-2 tojás kell.
- Szeretem a teljes kiörlésű liszttel készült ételeket, de nem minden "olyan" azzal.
- Édesítőszert sosem használtam (szerintem rosszabb, mint a cukor), inkább mézet, de nem mindig lehet kiváltani vele cukrot, mivel másképp viselkedik például a krémekben.
- A helyettesítő termékeket nem szeretem.
- Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy megkívánom a hortobágyi palacsintát vagy a füstölt csülkös bablevest, esetleg a friss disznótorost. Erre az egy-két alkalomra pedig fel kellene függesztenem a hús-nem-evést.
- Vidéki (komjáti) háztartásunkhoz bizony a faluban leginkább friss házi tejterméket, tojást és húst tudunk beszerezni. Gyümölcsöt és zöldséget nemigen termelnek feleslegben a falusiak, nekünk pedig a kétlakiság miatt ott még kevés van.
Tudom, hogy nincsenek szigorúan kötelező szabályok, mindenki annyit változtat az életén, étkezésén, amennyit jólesik. Mindazonáltal én még messze járok a tündérkonyhádtól.

Dulmina írta...

Köszönöm ezt a részletes kommentárt, jó tudni, hogy másokat is foglalkoztatnak hasonló kérdések - még ha mások is a válaszok.
Azért a Tündérkonyha sem 100 % vegetáriánus :) Sokat gondolkodtam ugyan, jó ötlet-e ezt így leírni, de aztán úgy voltam vele, hogy talán érdemes megmutatni, hogy ez sem tökéletes, legfeljebb arra való törekvés. Hátha más is hasonló kételyekkel küzd, és hasonló utakon jár.
A hússal kapcsolatban épp a hétvégén volt egy megrázó élményem, úgyhogy most már látom, hogy nincs visszaút (ahogyan a fehér liszt, cukor, édesítő már nem kérdés). A hal, tej, tojás meg majd idővel elválik. Mondjuk a tejet önmagában sose szerettem, de a vaj és a sajt, meg a kefír/joghurt (most még) határozottan hiányozna.
A vendégség nálam is érzékeny pont, ezért is próbálok toleráns maradni, és nem körömszakadtig ragaszkodni a tökéletes elvekhez.

Adéle írta...

Szia Dulmina!

Nagyon klassz, hogy leírtad az érzéseid, gondolataid az elmúlt egy évvel kapcsolatban.
Annyira érdekes olvasni, vajon ki miért lett vegetáriánus, s hogyan éli meg a reformos-vega táplálkozás elkötelezettjeként a mindennapokat...

Szóval, tényleg nagyon jó, hogy írtál erről... :-)

Nálam is már több mint egy éve tart a vegaság. Én azonban nem "csábultam el" egyszer sem, azért tettem a kifejezést idézőjelbe, mert úgy érzem, még a gondolatát sem bírom elviselni annak, hogy hús kerüljön a tányéromra...

Sok-sok közös pontot találtam az írásodban. Számomra is nagy-nagy kaland volt és persze most is az az újabb és újabb zöldségfélék, gabonák, fűszerek, ételkészítési módok felefedezése. Eszméletlenül élvezem!

A tojással viszont pont fordítva vagyok: az, hogy valamiben kis mennyiségben benne van - pl. tésztában - nem zavar, viszont a vegetáriánus útra lépésem óta nem ettem pl. főtt tojást vagy rántottát. Azaz, ha "csak" abból áll az étel, azt nem szeretném megenni.

Én is azt hiszem, alapvetően abban rejlik a titok, hogy figyeljünk a testünk, hangulatunk jelzéseire, s a tudatossággal egyidőben kellőképpen spontának is maradjunk. Sajnos néha kompromisszumot kell kötni - pl. mert nincs más étkezési lehetőség, nem szeretnénk megbántani másokat - de igyekszem megtanulni, hogy ettől még nem dől össze a világ, de persze jobb lenne, ha még ez a pici kompromissuzm sem kéne... :-)
Fehér lisztet, s finomított cukrot én sem használok, eszem, s igyekszem kerülni az E-számokat, de néha ez is nagyon nehezem kivitelezhető: mindenütt ott vannak! :-(
Azt gondolom, a lényeg nem is a "bión" van, hanem azon, higy az ember valóban jó minőségű termékeket, élelmiszereket vegyen (a tejtermékeknél pl. különösen ügyelek erre).

Húha! Most látom, milyen hosszan írtam... :-)
De ez azt jelenti, hogy hasznos gondolatok megfogalmazására késztettek a soraid... :-)

Még azt szeretném mondani, hogy amit nagyon, de nagyon szeretnék megtanulni Tőled, az az a könnyedség, ahogyan a konyhában tevékenykedsz. Azt hiszem, én továbbra is túlzottan ragaszkodom a recept betűihez, habár ez ügyben már sokat léptem előre, azért lenne még hová fejlődni.

Egy szó, mint száz: köszi a beszámolót, az elgondolkodtató sorokat, s a rengeteg hasznos ötletet.

Üdvözlettel,
Adéle

Dulmina írta...

Köszönöm, hogy megosztottad velem ezeket a gondolataidat a témával kapcsolatban. Én is szeretek arról olvasgatni, hogy mások hogyan élik ezt meg, és miben eltérőek, vagy épp miben hasonlóak az ő tapasztalataik.
Azt hiszem, ehhez a fajta könnyedséghez egy jó adag kísérletező kedv kell, no meg az alapanyagok és a technikák bizonyos szintű ismerete. Utána már csak attól függ, hogy ki mennyire "bevállalós" (én néha túlságosan is). Legtöbbször azért nyilván elképzelem előre, hogy mi várható abból, amit csinálok, de bizony olyan is akad, hogy közben kell improvizálni. Vegyész és tanár múlttal mondjuk nem idegen az alaphelyzet :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails