Azért lassan csak érzem, hogy vége a nyárnak: elkezdtem ismét kívánni a gabonakásákat. Nyáron csak kölest főztem párszor (mivel ez villámgyorsan megvan), és nyers gyümölccsel kanalazgattam el, most azonban határozottan árpagyöngy meg lencse esett volna jól. Nosza, megcsináltam!
Tegnap két igen szép zeller is került a hátizsákomba a piacon, meg pár szem paradicsom is csak akadt még, úgyhogy adottak voltak a hozzávalók ehhez a finomsághoz. Csak most az árpagyöngy felét lencsére cseréltem.
A magokat (3/4 bögre árpagyöngy és szintén 3/4 bögre barna lencse) még előző este beáztattam, hogy kevesebb ideig kelljen majd főzni. Egy mély serpenyőben olajat forrósítottam (konkrétan ilyen fűszeres pác-olaj volt még egy üveg alján, azt használtam fel), majd átpirítottam rajta az áztatóvíztől lecsepegtetett magokat. Utána felöntöttem 2 bögre vízzel, és felforraltam. (Aki levesesre szeretné, használjon több vizet.) Közben meghámoztam és felnegyedelve 3-4 mm vastagra szeleteltem a két zellert, és rászórtam a tetejére. Lefedtem, és kis lángon pároltam tovább. Lehúztam 4-5 szem paradicsom héját, feldaraboltam őket, majd ezt is a tetejére raktam. Megmostam néhány zellerlevelet, összetépkedtem, és rászórtam az egészre. (A többit meg kiraktam megszáradni - jól jön még az, ha már nem tudok frisshez jutni.) Az olaj már fűszeres volt meg úgyis a zeller adja a fő ízt az egészben, ezért csak sóval ízesítettem. Addig pároltam tovább a fedő alatt, amíg felszívta a levet és megpuhultak a magok az alján. Akkorra a zellerszeletek is jó állagúak voltak már. Mivel időben beáztattam a magokat, kb. 20 perc párolásra volt szükség összesen. Ha az áztatás rövidebb vagy nincs, akkor 40-50 perc is kellhet, és persze ebben az esetben csak később érdemes hozzátenni a zellert, hogy ne főjön szét. Ez a mennyiség 2-3 adag.
Természetesen szabadon variálható akár a felhasznált mag, akár a zöldség, de valahogy ez a zelleres kombináció különösen ízlik nekem. Így ha a sok kísérletezés közepette valami garantáltan finomra vágyom, akkor mindig visszatérek hozzá.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése