2008. szeptember 20., szombat

Káposzta árpagyönggyel, pataki tálban

Egy darabig csak az erdész rakottas és változatainak készítéséhez használtam a pataki tálat, mostanában viszont kezdek ráérezni a további lehetőségekre is. Ezúttal a következőt készítettem benne:

A tálat a fedelével együtt vízbe áztattam úgy fél órára, meg egy másik edényben egy bögre árpagyöngyöt is. Utána az immár üres tál aljára terítettem a gabonát, majd ráöntöttem másfél bögre vizet (a káposzta is enged majd valamennyi levet, meg a tál is jól zár, ezért kevesebb folyadék kell, mintha külön, lábasban főzném). Ízesítettem 1 teáskanál sóval, pár tekerésnyi borssal és 2 teáskanál pirospaprikával. Cikkekre vágtam egy kis fej káposztát (kb. arasznyi átmérőjű, jó kemény fej volt) úgy, hogy mindegyiknek a közepén maradjon a torzsából, ami összetartja. Ezúttal kicsit vastagabb darabokat szeltem, mint a bundás káposztához. Ezeket aztán elrendeztem az árpagyöngy tetején, megcsorgattam egy kis étolajjal (napraforgó), majd rátettem a tál tetejét, és beraktam a hideg (!) sütőbe. Bekapcsoltam 200 fokra, és 1 órát sütöttem, majd még kb. 10 percig az elzárt sütőben hagytam (összesen - valójában közben egyszer ellenőriztem az állagát, miheztartás végett, de ennyi kellett neki). A végére az árpagyöngy felszívta majdnem az összes levet, és a káposztával együtt finoman megpuhult. A szélén néhány káposztalevél kicsit odapörkölődött a tál oldalához - na ez volt a legfinomabb! :)

Tálaláskor legyező alakban raktam a tányérra a káposztadarabokból, meg melléjük szedtem az árpagyöngyöt. A látvány alapján akár megszokott, köretes egytálétel is lehetne ez a finom, egészséges vegetáriánus fogás :)

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails