2008. szeptember 8., hétfő

Egy évnyi majdnem-vegaság - 1. rész

Már vagy egy hónapja kerülgetem ezt az írást (és a második részét is) a Piszkozatok között. Merthogy olyan lelkizős, kinyílós műfaj - és nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet közzétenni. Magamnak viszont jó volt így áttekinteni, hogy hol is tartok most.

* * *

Valamikor tavaly nyáron történt, hogy egy napon észrevettem, hogy egy ideje nem ettem húst. A felfedezésnél már csak azt tartottam furcsábbnak, hogy még hiányérzetem sem volt miatta. Jóízűeket ettem a frissen felfedezett piacon beszerzett sok-sok zöldségből és gyümölcsből, s legfőképp jól éreztem magam így.

Aztán egy családi ebéd közben rájöttem, hogy nem esik jól a hús. Mondjuk korábban sem igazán értettem, hogy mit tartanak abban annyira nagyra. Máig megmosolygom a helyzetet, mikor a napköziben a tanító néni becsomagoltatta velem a meg nem evett húst, és hazavitette a kutyámnak - hiába mondtam, hogy nincs is kutyám :) Mert hát a húst kidobni ugye... (Ha emlékeim nem csalnak, más is volt, amit nem ettem ott meg, és érdekes módon azért senki sem emelt kifogást...)

A fagyasztómban persze ekkor még akadt hús rendesen - vendégségek alkalmára időzítve építettem le a készleteket. Megfőztem, néha még ettem is belőle egy kicsit, és nagyon örültem, hogy ennyivel megúszom. Mert hát kaját kidobni ugye...

Újabb beszerzés hiányában persze eljött az is, hogy alapvetően nincs itthon hús, és jó ideje nem is főztem ilyesmit. Amire télen párszor elcsábultam, az a házi disznótoros: pár szelet kolbász, esetleg egy kis hurka... Meg valamikor tavasszal volt egy alkalom, hogy nagyon megkívántam a füstölt szalonnát. Így aztán az apukámnak beszerzett tábla sarkából lecsaptam egy kicsit. Még jól is esett, amit azért találtam fölöttébb furcsának, mert húsevőként nem szerettem a szalonnát, meg semmi zsírosat, és a füstöltet is csak módjával (mondjuk utóbbit főleg a só miatt).

Nem hiányzik a húsos ételeknek sem az íze, sem az állaga. Idegenkedem a húshelyettesítőktől, ritkán főzök olyat, ami egy húsos fogás átalakítása. A szójakockát például egyszer próbáltam ki. Különösebben nem voltam oda érte - nagyjából annyira jött be, mintha tényleg hús lett volna. Van itthon még pár csomaggal, valamelyik doboz alján. Valahogy nem érzek rá késztetést, hogy készítsek belőle valamit.

A jól ismert alapanyagok mellett apránként sorra próbáltam ki azokat, amikkel korábban nem volt még sok dolgom. Megtanultam, hogy az általam kevésbé ismert tökfélék közül a zöld a cukkini, a lila a padlizsán. Megismerkedtem a rebarbarával, az édesköménnyel, a csicsókával. Először csak adott ételhez vettem árpagyöngyöt, majd kicsit megismerve beláttam, mennyi mindenre jó még. De ugyanilyen pályafutása volt a kuszkusznak, a szezámmagnak, a lenmagnak, a kölesnek, a kukoricadarának, a sárgaborsónak, és még megannyi másnak. Felfedeztem, hogy egy csomó dolog azért volt nálam a nemszeretem kategóriában, mert sosem jól elkészítve került elém. Úgy most sem enném meg, de finomság része is lehet az a mák, ribizli, zöldborsó vagy épp patiszon. S ez a felfedezés-sorozat még nem ért véget: most épp itt vár a bulgur meg a csicseriborsó, meg alkalomadtán más is jöhet!

Így persze nem nehéz sokkal változatosabban ennem, hiszen a jól bevált receptek vagy azok valamilyen továbbfejlesztése mellett mindig van kipróbálandó újdonság. Természetesen vegetáriánus receptek közül válogatok. Már korábban, egészséges recepteket keresgélve is sokat időztem ilyen gyűjtemények böngészésével. Rögtön megállapítottam, hogy önmagában a húsnemevés még senkit sem tesz egészségesebbé (főleg, ha mindezt úgy csinálja, hogy a szokványos kajákból kirakosgatja a tányér szélére a húst), de még egy vegetáriánus, vagy épp bio vonalat is agyon lehet vágni cukorral meg fehér liszttel.

Utóbbiakról én már akkor le voltam szokva. Az sokkal lassabban ment, mint a hús elhagyása. Sosem voltam igazán édesszájú, de több lépésben tudtam csökkenteni az adagot, és volt egy időszak, amikor édesítőt használtam áthidaló megoldásként. Lisztből sem rögtön 100 % teljes kiőrlésűt használtam, mint most, hanem fokozatosan növeltem az arányát. Meg persze a búzaliszten túl kipróbáltam-megszerettem a rozslisztet, és nem idegenkedem a kukorica- vagy épp a rizsliszttől sem. Búzából is használok időnként tönkölylisztet, persze abból is teljes kiőrlésűt.

Aminek, akinek hatására mindez bekövetkezett nálam, az pedig Schobert Norbi könyveinek elolvasása, végiggondolása, megszívlelése, no meg receptjeinek kipróbálása volt. Akkor tapasztaltam meg, hogy az egészséges ételek is lehetnek nagyon finomak! (Előtte mindig gyanús volt, hogy milyen borzalmas pozdorjaízű valamit akarhatnak rám sózni azzal a szöveggel, hogy egészséges...) Akkor számoltam le a cukros konzervekkel, levesporokkal, bolti szószokkal, és megannyi műkajával. Azóta se hiányoznak.

Persze, érdekes érzés úgy menni a boltban, hogy egy csomó dolgot akkor sem vinnék haza, ha ingyen dobnák utánam, mert olyasmi van benne, amit én inkább nem kérek. Döbbenet különben, hogy mi mindenben van hozzáadott cukor, rengeteg só, meg ki tudja, miféle aromák, színezékek és egyebek.

Szerencsére már azelőtt is valamennyire járatos voltam a házi sütés-főzés, befőzés terén. Igaz, sokak hitetlenkedve néztek rám, mikor mindez kiderült (például mert lelkesen hívtak menzára, én meg közöltem, hogy egyszer-kétszer még rendben is van, de úgy általában inkább főzök magamnak otthon). Szakácskönyvből nem okozott gondot összetettebb ételek elkészítése sem, de az alaprepertoárból is elég változatos menüim voltak. Még abban a szolgálati lakásomban is, ahol konyha híján egy kis polcon voltak a tartós alapanyagok, a tetején a villanyrezsó, mellette egy másik polcon meg a mikró. Ja, és egy hűtő is volt, a szoba sarkában, mert az előtérbe ezek mellé már nem fért.

Azelőtt meg a kollégista lét kényszerített rá, hogy elemi eszközökkel és esetenként alapnak gondolt feltételek hiányában is feltaláljam magam, ha úgy jön ki a lépés. No és az ottani kötelező menza hatására határoztam el, hogy ha majd nem lesz kötelező máshol ennem, akkor inkább főzök magamnak, akkor is, ha az csak valami egyszerű kaja, mert így legalább olyan, ahogy én szeretem. Sajtos tészta sok sajttal, szilvás gombóc nem megcukrozva, és leves se muszáj, ha nem akarom (nem vagyok egy levesrajongó). Ja, és ami meg amúgy ehető lenne, az lehetőleg nem elsózva / zsírban tocsogva / megégetve :)

(Folytatom...)

2 megjegyzés:

giyandeva írta...

Schobert Norbert nem igazán vegabarát és azt se lehet róla elmondani, hogy nem tömi tele mindenféle műanyaggal a kajáit. A diétája meg egyszerűen... no comment.

Dulmina írta...

Tudom. Már nem vegaként is kiakadtam rajta, mikor valami olyasmi megfogalmazást olvastam a könyvében, hogy a vegaság csak a vegetáláshoz jó. (Bár ezt felülvizsgálhatta azóta, mert újabb könyveiben már kifejezetten vega receptek is vannak.) Néhány alapelvében szimpatikus, a hozzá kapcsolódó marketing meg lepereg. Igazából amit köszönhetek neki, az az elindulás azon az úton, hogy odafigyelek rá, hogy mit eszek, és merek szembe menni a közízléssel. Meg én, aki világéletében kicsit mackós mozgású volt és utálta a tesiórát az iskolában, rendszeresen (!) mozgok (persze nem konditeremben, hanem kinn a szabad levegőn).

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails