2009. január 19., hétfő

Baracklekváros sütemény

Tavaly már volt egy próbálkozásom ezzel a sütivel: ízre finom volt, viszont rosszul nézett ki, ráadásul sületlennek is éreztem a közepét (miközben a széle már enyhén túl is sült). Aztán most úgy alakult, hogy vágytam az ízére, hát kapott még egy esélyt. Az állagával most sem voltam elégedett, bár a korábbi esetből tanulva most nem egyben, tepsiben, hanem kis adagokban, muffinformában sütöttem meg. Most is szépen feljött, majd lejjebb esett (pedig nem nyitogattam rá a sütőajtót), és némileg lágy a közepe (igaz, legalább nem sületlen). Most már kénytelen vagyok azt hinni, hogy (1) ennek ilyennek kell lennie, vagy (2) a reformosítás teszi ilyenné (de reformosítás nélkül meg garantáltan nem enném meg). A kiindulási alapként használt recept itt olvasható (csak erős idegzetűeknek - az a cukormennyiség nem kispályás a lekvár mellé!), én meg így csináltam:

Egy tálban összekevertem a következőket:

  • 6 evőkanál házi sárgabaracklekvár
  • 1 evőkanál étolaj (tavaly még 2,5 dkg puha vajjal csináltam)
  • 1 evőkanál őrölt lenmag + 1/2 dl víz (tavaly még 1 tojás volt inkább)
  • 1 csipet só
  • 1/2 teáskanál szódabikarbóna
  • 15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
  • bő 1 dl szódavíz a megfelelő állaghoz
Kikent muffinforma mélyedéseibe kanalaztam, majd durvára aprított diót szórtam a tetejére. 170 fokon kb. 25-30 percig sütöttem (tavaly megfutottam az eredetiben írt 200 fokon 5 perc, majd 170 fok című kört, minek következtében kérgesre sült, lágy középpel - ez most a saját fejem után volt). Ekkor már láthatóan sült volt a külseje (alul-fölül, tehát a letakarás sem játszott már), bár a tűpróba még nem mutatta egészen késznek. Az íze most sem okozott csalódást, az állagát majd próbálom finomítani még (ha ugyan lesz további kísérlet - nem mostanában).

1 megjegyzés:

Csilla írta...

Nagyon finomnak hangzik. Megprobalom a hetvegen.
Koszi!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails