Tejszínes kalács

Sokáig szinte elmaradhatatlan volt nálunk ez a sütemény karácsonykor, esetleg pár nappal utána. Merthogy az egésznek az elkészítését rá lehet bízni a kenyérsütő gépre, és a befektetett munkához képest igen kiváló a végeredmény. Ha pedig kézzel gyúrom a tésztát és "rendes" sütőben sütöm meg, akkor még annál is jobb :) A tejszínt meghagytam benne (gondolom, növényi tejszínnel is működne), a tojást viszont lecseréltem őrölt lenmagra és egy kis plusz folyadékra.

Előszöris beáztattam egy fél marék mazsolát egy kis rumba. (Mostanság nem kívánom úgy, mint tavaly ilyenkor, azért az erősen csökkentett mennyiség. A citrushéjak pedig végképp nem mennek most.)

Lágy, de nem ragadós tésztát gyúrtam az alábbiakból:

• 2 dl tejszín
• 1 evőkanál őrölt lenmag
• a mazsola által fel nem szívott rum
• 30 dkg Graham liszt
• 2 evőkanál méz
• 1 teáskanál őrölt fahéj
• 1 csomag (7 g) szárított élesztő
• a beáztatott mazsola

Hengert formáztam belőle, püspökkenyérformába raktam, és langyos helyen, letakarva a duplájára kelesztettem. Sütés előtt bevagdaltam a tetejét, majd 200 fokon jó fél óráig sütöttem (előmelegítés nélkül), meg még 10 percig bent hagytam az elzárt sütőben. Rácsra borítva hagytam hűlni.

Én így natúr ettem, de természetesen ízlés szerint lehet vajazni, dzsemezni, stb. Még másnap is finom puha.

(A kép minőségéért elnézést, a mostani benti fényviszonyok mellett, egy szál fényképezőgéppel több kísérletből is csak ennyire futotta nagyon amatőr fotósként. Az a helyzet, hogy nem szoktam különösebb felhajtást csinálni a fényképezésből - inkább készítek egy újabb finomságot :)