2007. november 21., szerda

Kenyérsütő gép - házi kenyér és rokonai

Jó tíz évvel ezelőtt láttam életemben először kenyérsütő gépet egy barátomnál, s egyből úgy éreztem, hogy ez egy tényleg igen hasznos eszköz. Akkoriban persze még nem lehetett minden műszaki boltban kapni ilyet, pláne nem több félét, s barátom büszke is volt rá nagyon, hogy külföldről hozatták.

Mostanra viszont én is kenyérsütőgép-tulajdonos lettem, és igen sokoldalúan használom is. Számos fajta kenyeret, kalácsot, süteményt szoktam készíteni benne, s bizony elég gyakran bevetem az olyan kelt tészták dagasztásához és megkelesztéséhez is, amit aztán formázva és esetleg töltve sütőben vagy serpenyőben készítek el (pizza, túrós bukta, zsemle, kifli, fánk, lángos, stb.). Máskor meg épp a gépet használom csak sütésre, mondjuk fél adag kevert tészta, esetleg lepény készítéséhez. Alaposan dagaszt és meglepően szépen süt, s ha sütés előtt kiveszem a keverőlapátot, majd jól megolajozom a kis tartóját, akkor a kész árunak csak egy kis lyuk árulkodik az alján arról, hogy ebben sült.

Sok fajta receptet kipróbáltam már a legegyszerűbb fehér kenyértől a gyári kenyérliszt-keverékekből sülteken át a kedvenc tejes kiőrlésű kenyereimig. Persze nem ok nélkül ez utóbbiak a kedvencek. Ma már mindent Graham lisztből vagy valamilyen teljes kiőrlésű lisztből csinálok (a lisztekről korábban már írtam egy rövid eszmefuttatást).

Ide most nem írok külön receptet, de a kenyérsütő gép címkével megjelölve folyamatosan rakom fel az e tárgykörbe tartozó bevált recepteket. (Amiket természetesen kenyérsütőgép nélkül is el lehet készíteni, azzal legfeljebb kényelmesebb.)

Ha pedig lapos lett a kenyér (vagy valamilyen okból nem fogyott el), akkor sem keseredek el, hanem felszeletelve megszárítom, hogy húsdarálón áthajtva remek zsemlemorzsához jussak. Olaj nélkül pirított morzsát meg a külön összegyűjtött végekből és héjakból csinálok ugyanilyen módszerrel (mondjuk gombócot hempergetni bele igen kiváló). Rosszul sikerült kalácsból pedig édes morzsa lesz, amit például süteményekhez tudok felhasználni. Szóval ha az íze rendben, akkor valamilyen formában biztos meg lehet enni!

26 megjegyzés:

siccike írta...

Nem semmi ez a találékonyság, gondolok itt a morzsákra!:-) Csak ámulok-bámulok!

Adéle írta...

Szia Dulmina!

Képzeld, tegnap én is kenyérsütőgép tulajdonos lettem!:-)
Hétvégén tervezem a masinát kipróbálni.

Épp nagy receptkeresésben vagyok, s fölmerült bennem néhány kérdés. Egyből arra gondoltam, hogy Hozzád fordulok - remélem, nem gond - lehet, picit túl sok, s az evidencia határait feszegetők lesznek a kérdések...

A recepteket általában úgy adják meg, hogy azokból 1 kg-os kenyér lesz a végeredmény (erre vonatkozó információt ugyanis a receptekben nem találok)? Az én gépemen ugyanis be lehet állítani, hogy 500, 750 vagy 1000 grammos kenyeret szeretnék sütni. Tehát, ha pl. egy 500 grammos kenyeret szeretnék akkor csak egész egyszerűen megfelezem a hozzávalókat?

Gyakorlatilag nem találok olyan receptet, amelyben csak teljes kiőrlésű liszt szerepel. Általában felesben vagy pedig még kisebb arányban szerepel teljes őrlésű liszt a hozzávalók között. Ez esetben megtehetem azt, hogy csak teljes őrlésűt használok, azaz az egész kenyeret abból készítem? S ha így teszek, változtatni kell a többi hozzávaló (pl. folyadékok) arányán vagy összetételén?

Láttam a receptjeid között, hogy a normál programot használod. A gépen van teljesörlésű program is. Úgy tapasztaltad, hogy az valamiért nem igazán működik, esetleg nem jó?

Valahogyan az az érzésem a géppel kapcsolatban, hogy annyi lehetőséget rejt, mégsem tudom, így elsőre, pontos recept híján, hogy hogyan is kezdjek neki. Biztosan ezt is meg lehet tanulni, csak sokat kell gyakorolni, s néhány praktikával tisztában lenni. Ugyanakkor minden ezzel kapcsolatos oldal azt írja, hogy tartsuk be pontosan a receptet, különben nem lesz jó a végeredmény...

Szóval nagyon szeretnék különbözőfajta teljes őrlésű lisztekkel és magokkal kísérletezni, így tkp. az érdekel, hogy mire kell figyelni, ha - mint ahogyan fentebb is írtam - kissé eltérek az eredeti recepttől, "reformosítom" azt (pl. az egész kenyeret teljes őrlésű lisztből sütöm)?

Ezer bocs a hosszú-hosszú levélért és sok kérdésért... csak úgy éreztem, Te tudnál tanácsokat adni!

:-)

Üdvözlettel,
Adéle

Dulmina írta...

Szia, Adéle!

Először is gratulálok, és remélem, sok örömed lesz az új masinában!

Bizony, rengeteg lehetőség van benne, és bátran lehet kísérletezni. Ha pedig mégse igazán jön össze egy kenyér, akkor is csak az állagával szokott gond lenni, az ízével nem. Az ilyet én felszeletelve megszárítom, aztán mikor már jó sok van, apukám áthajtja húsdarálón, és kész is a reform zsemlemorzsa. Esetleg még kiszitálom apróra meg nagyra, aztán az adott ételtől függően használom egyik vagy másik fajtát.

Igen, a receptekben a hozzávalók aránya a lényeg, nem az abszolút mennyiség, úgyhogy nyugodtan át lehet számolni a legjobb méretre. Ahogy én tapasztaltam, igaz, hogy tud a gép kisebb meg nagyobb kenyeret (különben a sütési időben van eltérés), de a nagyon kicsi egyben nagyon lapos is. Mármint meg van kelve, meg minden, csak valahogy mégse az igazi. A nagyon nagy meg szinte kiveri a tetőt és nem sül meg rendesen, meg a belseje se az igazi. Látni fogod majd, hogy a kettő között valahol van egy optimális méret (gépfüggő), ami meg is sül, meg állagra is okés. Annak közelében érdemes lenni, bármilyen receptet is használsz.

Szerintem ez a pontos méricskélés alaposan túl van misztifikálva, én csak akkor tartom fontosnak, ha időzíteni szeretném a programot, és nem tudok majd ránézni az összedagasztáskor (persze ezt csak jól bevált recepttel vállalom be néha). Egyébként inkább figyelni szoktam a tészta állagát a dagasztáskor, és inkább akkor rakni még hozzá lisztet, illetve folyadékot, hogy jó legyen az állaga. Ezt apránként érdemes adagolni, mert kidolgozás közben „simul” a tészta, és lágyabb lesz valamivel. Könnyebben összeáll, ha inkább a folyadékot kell pótolni, nem a lisztet. Ha nagyon nem akar mindent bedolgozni, akkor egy lapos fakanállal le szoktam tologatni az edény oldaláról a kidolgozatlan lisztes masszát. Én gyakorlatilag mindent csak teljes kiőrlésű lisztből készítek már, és működik a dolog. Viszont ezekhez a lisztekhez mindenképpen több folyadék kell, de nagyban függ az aktuális liszttől is, hogy pontosan mennyi (ezért nem is lelkizek nagyon a méricskélésen). Ha túl kemény a tészta, akkor sűrű és kemény lesz a kenyér is, ha meg túl lágy, akkor sütéskor feljön, majd durván beesik a közepe, és felvágva „cicafül” fazonú lesz. Szerintem a jó tészta mindenképpen összeáll egy buciba, és éppen nem ragad, se a kezemhez, se a keverőedényhez. A szép formájú kenyér érdekében pedig a dagasztás végén középre húzom, hogy megkelve minél egyenletesebben töltse majd ki az edényt.

A programokat érdemes végigpróbálgatni, és akkor látni fogod, hogy melyiken lesz legjobb a kenyér. A teljes kiőrlésűn pluszban előmelegíti a hozzávalókat, míg a normálon nem. Az én gépemben emiatt gyakran túlkelt a Graham kenyér, normálon meg ugyanazzal az összetétellel jó volt. Anyukám gépében viszont a teljes kiőrlésű programon sül szépen az ilyesmi. Szóval gépe válogatja. Ilyenkor nyáron amúgy is elég meleg van, szűken mérve is elég az élesztő (szárítottal és frissel is működik, ízlés szerint). Télen érdekes, hogy a hozzávalók ne legyenek hidegek, de ez mindenféle kelt tésztára igaz, nem csak a géppel készítettre.

Így hirtelen ennyi jutott eszembe, de ha bármilyen kérdésed van, szívesen válaszolok, ha tudok.
Jó kísérletezést, aztán remélem, lesz miről beszámolnod :)

Dulmina

Adéle írta...

Kedves Dulmina!

Nagyon-nagyon köszönöm a kedves, részletes és türelmes válaszodat!

Lehet, hogy lesznek még további kérdéseim is... remélem, tényleg nem gond!

Mindenképp beszámolok majd az első kísérletem eredményéről!

:-)

Üdvözlettel,
Adéle

arrogancia írta...

Milyen kenyérsütőgépet érdemes venni? Köszi előre is!

Dulmina írta...

Azt mindenképpen érdemes végiggondolni, hogy mekkora kenyereket szeretnél sütni. Persze, egy bizonyos tartományban variálható a hozzávalók mennyisége, de azért a gép tartályméretétől erősen függ, hogy mennyiből lesz igazán szép benne a kenyér (a családban van egy kisebb meg egy nagyobb tartályos gép, és ami az egyikben pont jó mennyiség, az a másikban nem).
Aztán érdemes megnézni, hogy milyen programok vannak benne a sima sütésen kívül: pl. sütés is több féle (normál, teljes kiőrlésű, stb.), csak dagasztás (pl. kiflihez, zsemléhez, pizzalaphoz - amit aztán formázol és sütőben sütsz meg, miután a gép megdagasztotta és megkelesztette a tésztát), csak sütés (pl. kisebb mennyiségű kevert tésztákat érdemes lehet így sütni), lekvár (erről itt írtam részletesebben), stb.
Minőségre is érdemes menni, mert ha a tartály teflon bevonata lekopik, akkor egyre nehezebb lesz kiszedni majd a kész kenyeret (vannak olyanok, amikhez külön is lehet aztán kiegészítőket venni).
Van, amelyikhez egész sok receptet is mellékelnek, ami kedves dolog, bár nem létkérdés. Interneten is rengeteg recept van már, és külön könyvek is vannak a témában.

Adéle írta...

Szia Dulmina!

Ma kipróbáltam a kenyérsütőgépet és az eredmény: teljes kudarc! :-(

A következő receptet készítettem el benne, azaz ebben a sorrendben pakoltam be a következő hozzávalókat:

20 ml olíva olaj
320 ml langyos víz
15 ml só
10 ml cukor
375 gramm teljes kiőrlésű búzaliszt fele
150 gramm zabpehely (rusztikusra darálva)
a teljes őrlésű búzaliszt másik fele (azaz összesen volt a liszt mennyisége 375 gramm)
1 zacskó porélesztő (a zacskó 500 grammnyi liszthez elegemdő mennyiség)

750 grammos kenyérméretet állítottam be és teljes kiőrlésű programon sütöttem.

Az elkészült kenyér iszonyú súlyos lett, szerintem nem kelt meg és a belseje gyakorlatilag teljesen nyers. :-(

Dagasztáskor többször is ránéztem és gyönyörű, a táltól elváló, ruganyos gombóc volt a tészta.
Az utolsó kelszteskor azonban úgy láttam, mintha nemigazán növekedne. S mikor a sütés megindulása előtt benyúltam a gépbe, azt éreztem, hogy a tészta nagyon súlyos és tömör - egyáltalán nem volt könnyú és hólyagos, azaz olyan, mint amit egy kelt tésztától kelesztés után megszokott az ember. S egyáltalán nem töltötte ki a tálat sem, az egyik sarkában csücsült.

Szerinted mi lehetett a probléma?

Őszintén szólva azt nem hiszem, hogy a szárazanyag - nedves anyag arányban lehetett a hiba, mert ahogyan más receptekbe belenézegettem, kb. ilyen arányokat írtak (ahogyan magának a gépnek a használati utasítása is), sőt inkább kevesebb "folyadékot" ilyen mennyiségű szárazanyagtartalomhoz.

Cukornak finomítatlan nádcukrot használtam.

Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy talán az élesztő lehetett a ludas. Ugyanis nem "kommersz" porélesztőt (azaz Oetker vagy hasonlók), hanem bioboltban kapható emulgeálószer nélkülit használtam. Ugyanakkor használtam én már effajta élesztőt és azzal nem volt gond, igaz ugyan, hogy az a Rapunzel cég terméke volt. Ez pedig "Vita Vegan" névre hallgat, s most használtam ennek a cégnek a termékét először.

Te mit gondolsz?

Nagyon köszönöm a segítséged előre is! :-)

Üdvözlettel,
Adéle

Dulmina írta...

Szia, Adéle!

Fel a fejjel, ettől már csak jobb lehet! :)

Az arány jónak tűnik (neked a teljes kiőrlésű liszt miatt kell a több folyadék), meg mint írod, dagasztáskor szép volt a tészta. Arra szokták még felhívni a figyelmet, hogy az élesztő meg a só ne találkozzon idő előtt, de ha a sót a folyadékok után rögtön tetted be, az élesztőt meg a liszt tetejére, akkor ez most nem játszik. A finomítatlan nádcukor teljesen okés, meg mézzel is működni szokott (én is ezeket szoktam használni).

Az élesztőt úgy tudod megnézni, hogy jó-e, hogy kevés langyos vízben feloldasz egy kis cukrot, és szórsz rá egy picit az élesztőből. Ha 5-10 perc múlva buborékos a teteje, akkor jó, egyébként nem. (Én a régi élesztőt szoktam így tesztelni, aztán eldöntöm, hogy bele merem rakni még tésztába, vagy kuka. A szárazélesztőnek fontos, hogy ne álljon sokáig felbontva, aztán a maradék fél csomagnál néha vannak kétségeim. De a frissnél is működik ez a próba.)

Ha pedig legközelebb úgy érzed, hogy nem kelt meg rendesen a tészta (ki kell töltenie az edényt, ha még nem is annyira magasan, mint majd készen, de azért elég jól), akkor érdemes leállítani a programot, megvárni, míg megkel (a betekintőablakon látod, nyitogatni lehetőleg nem célszerű), aztán meg csak sütést kapcsolni rá (vagy ha esetleg tudja folytatni a megszakítottat, akkor abból a hátralévő sütést). Nem mondom, hogy tökéletes lesz, de egy keletlennél mindenképpen jobb.

Hirtelen ennyi okosság jutott eszembe az ügyben. Remélem, legközelebb több sikerrel jársz!

Dulmina

Adéle írta...

Szia Duknina!

Nagyon köszönöm a kedves és gyors választ! :-)

Sajnos tényleg nem tudom, mi lehet a gond. :-(
Ugyanis megpróbáltam - az általad írt módon - felfuttatni a másik ugyanolyan csomag élesztőt és tökéletesen felfutott.

Ahogyan visszaemlékszem, a tészta tulajdonképpen egyáltalán nem kelt meg a gépben...

Lehet, hogy magával a géppel van probléma? Lehetséges lenne, hogy nem jó a gép?

Illetve még az is eszembe jutott, hogy a teljesőrlésű program túlságosan előmelegítette a hozzávalókat és ettől tönkrement az élesztő...

Azért persze nem adom fel, csak még ki kell találnom, milyen módszerrel próbálkozom legközelebb...

Üdyözlettel,
Adéle

Dulmina írta...

Hmm... Igazából túlmelegítenie nem volna szabad, mert a kelesztésnél csak olyan jó langyost csinál (kb. mint mikor valaki alacsony hőmérsékletre beállított normál sütőben keleszt tésztát). De ezt a normál programmal meg tudod kerülni, mert ott kevesebb előmelegítés van (lehet, hogy a te géped útmutatójában is le van írva, hogy melyik program pontosan milyen lépésekből áll, és melyik mennyi ideig tart - én innen tudom az enyémről, meg persze meg is figyeltem már).
Elvileg jónak kellene lennie a gépnek, a programok nem csak úgy vannak benne, hogy valaki gondolt egyet, és összerakta őket, hanem kipróbálva és optimalizálva... Anyukámék gépe nem pont olyan, mint az enyém, a programok pontos menete is más, de ugyanazt a kenyeret megfelelően átméretezve szépen meg lehet sütni mindkettőben.
Én talán legközelebb csak dagasztás+kelesztésre tennék be valamit, aztán megnézném, hogy megkel-e, mint az elvárható. Ha igen, akkor vagy megformázva megsütném normál sütőben (mondjuk kiflinek, zsemlének, stb.), vagy lazán átgyúrva visszatenném a gépbe, és ha ismét megkelt, akkor nyomnék rá egy csak sütést (itt a keverőlapátot ha kiveszed, érdemes megolajozni a belógó kis tartóját (az sajnos nem bevonatos), hogy a kész kenyér kiborításakor ne szakítson ki egy tisztes darabot az aljából).

arrogancia írta...

Dulmina, köszönöm szépen!

Adéle írta...

Kedves Dulmina!

Tegnap, azaz vasárnap ismét megpróbálkoztam a kenyérsütéssel, s gondoltam, megosztom Veled a tapasztalataimat.

Ugyanazt a receptet próbáltm ki, amit előzőleg írtam. Ezúttal a normál programon sütöttem 1000 grammos kenyérmérettel.

Most - úgy láttam - megkelt a tészta, a végeredmény azonban mégis ehetetlen volt. :-( Ugyanis a gép nem sütötte át rendesen, s a kenyér kívülről teljesen halovány, belülről pedig nyers maradt. Pedig ez a program 53 prcig süti a kenyeret, ennyi idő alatt azért - úgy gondolom - a fentebb írt mennyiségekből készített tésztának át kellene sülnie...

Megint csak arra tudok gondolni, hogy talán nem jó a gépem... Vagy egy hibásat sikerült vennem vagy talán a Moulinex gépek nem jók... nem tudom.

Igazság szerint elég csalódott vagyok, akkora kedvvel vágtam bele az egészbe, rengeteg receptet is gyűjtöttem és tudom, hogyha rendesen működne, akkor ez tényleg nagyon klassz dolog és rengeteg féle kenyeret, kalácsot készíthetnék benne...

Azt hiszem, megpróbálom a szervízzel felvenni a kapcsolatot, mert azért a dolog anyagi vonzata is jelentős - de még ez a "legkevesebb", hiszen én egy jól működő gépet szeretnék!

Remélem, nem haragszol a beszámoló miatt, csak gondoltam, megosztom Veled a legújabb fejleményeket. :-)

Üdvözlettel,
Adéle

Dulmina írta...

Kár... Tényleg elvárható lett volna, hogy átsüljön, hiszen a nagyobb mérethez hosszabb sütési idő tartozik. Az ilyet esetleg még plusz sütéssel lehet valamennyire menteni, de persze nem járható út, ha mindig trükközni kell. Igazából engem mindig az vonzott, hogy jól bejáratott recept esetén akár rá se kell nézni, és adott időpontra beprogramozva elkészíti a friss kenyeret.
Remélem, a szerviz megfelelően áll majd a dologhoz, és egy jól működő gép birtokában sok-sok sikerélményed is lesz! Én szurkolok!

Dulmina írta...

Szia, Adéle!

Most már nem hagyott nyugodni a dolog, és én is elkészítettem ezt a kenyeret a beírt recepted szerint.

Teljesen jó volt az arány, semmit nem kellett korrigálni rajta a dagasztáskor. Szuper tészta lett! Aztán rájöttem, hogy a teljes kiőrlésű programmal mi lehetett a problémám már máskor is: nagyon megkelt a tészta, és az átforgatáskor nem keverte át rendesen. Kézzel pótoltam. (Legközelebb meg jó lesz normál programon. Most nyilván a kinti hőség sem tett jót neki.) Aztán meg is sütöttem a gépben. (És örültem, hogy ez sokkal kevésbé fűt be, mint a sütő :)

Nem mondom, hogy életem legkiválóbb kenyérsütős kenyere lett, de egy 5-ös skálán egy 4-est simán adnék rá. (Az a túlkelés nyilván nem használt neki.) Én a hosszan kelesztett dagasztás nélküli kenyerek után kicsit morzsálódósnak érzem, de gépi kenyérként alapvetően rendben van (azok nedvesebbek maradnak, meg kicsit más a belszerkezetük is - de ez technológiai dolog, tehát nem valami probléma okozza).

Szóval most már én is a gépedre gyanakszom, hogy azzal nincs rendben valami, mert nálam működött (az enyém egy korosabb Hauser).

Dulmina

Attila írta...

Segítség!

Kidobtam a keverrőlapátot!
Hol szerezhetek be újat???

Dulmina írta...

A gépnek a papírját érdemes megnézni, hátha szót ejtenek benne arról, hogy hogyan lehet pótdarabokhoz jutni (pl. mert lekopott a keverőedény bevonata, vagy elveszett valami). Ha ez nem működik, akkor megpróbálnám megkeresni a gép gyártóját vagy még inkább a hazai forgalmazóját, esetleg olyan szervizt, ahol ilyen gépek javításával foglalkoznak. Márka meg típusszám legyen kéznél, mert nem minden gépnek egyforma a lapátja. (Biztos nem lehet még "visszaguberálni"? Én a zöldséghámozómmal járok néha így :)

Névtelen írta...

Üdvözletem!

Szeretném elkérni a sima finomlisztből készített kenyér receptjét.
Kaptam egy kenyérsütőt, de semmilyen leírásom nincs hozzá.
Fél kilós kenyeret lehet vele készíteni. (Funai típusú)

Nagyon Köszönöm a segítséget előre is.

Melinda

Dulmina írta...

Szia, Melinda!

Bevallom őszintén, hogy évek óta nem sütök fehérlisztből, de előkerestem egy könyvet, amiből valamikor tanultam a gépi kenyérsütés fortélyait.

A legegyszerűbb fehér kenyérből a kis adag a következő (ebben a sorrendben kell berakni):

240 ml víz
430 g liszt (BL 55) - szétterítve (érdemes átszitálni)
30 ml vaj vagy olaj
20 ml cukor az egyik sarokba
10 ml só egy másik sarokba
20 ml tejpor (emlékeim szerint anélkül is jó volt)
6 g szárított élesztő (de én a 7 g-os csomagot mindig beleszórtam :) - a liszt közepén mélyedésbe, de fontos, hogy ne érje se a vizet, se a sót (2 dkg elmorzsolt friss élesztővel is működik, nem kell felfuttatni sem)

A géphez szoktak adni mérőpoharat meg kanalat, utóbbinak a kis fele 5 ml (teáskanál), a nagy meg 15 ml (evőkanál).

Normál programon lehet sütni.

Összedagasztáskor célszerű figyelni, és ha nagyon nem akar összeállni a tészta, akkor egy kicsit korrigálni az összetételen (erősen függ a liszt minőségétől, hogy pontosan mennyi folyadékkal lesz jó). A megfelelő állagú tészta a dagasztás végére összeáll egy csomóba, puha, és éppen nem ragad. Ha a lisztes darabkák közben felragadnak a keverőedény falára, érdemes egy falapáttal lepiszkálni.

A könyv:
Fisch Gábor László: Házi kenyérsütés. Géppel, finomat. Avex Kft, Százhalombatta
Nagyon jó receptváltozatok vannak benne, sokat kipróbáltam, mind működött.

Jó sütést!

Névtelen írta...

Ejha!

Ez isteni finom kenyér lett :)
Nagyon szépen köszönöm a receptet :)
Azthiszem még jó néhányszor benézek az oldalra :)
Olyan jól sikerült, hogy párommal rögtön begyűrtük a felét... :)

Köszönöm!

Melinda

Dulmina írta...

Nagyon szívesen. Örülök hogy ízlett, bizony nincs is jobb a friss, házi kenyérnél :)
További jó sütést, és jó kísérletezést az egyéb változatokhoz!

Judit írta...

Kedves Dulmina!

Én is kenyér-szaktanácsot szeretnék kérni. Próbáltam okulni az Adéle-lel folytatott levelezésedből, de belebonyolódtam. Úgyhogy inkább kezdem az elején...
Mostanában minden receptet egyszerűsítek, úgyhogy ebből szeretnék kenyeret sütni:
50 dkg tk búzaliszt
3 g porélesztő
3-4 dl víz
1 kk só

Végül is megsült, de homorú lett a teteje (ez a cicafül?), és egy kicsit nedves, sűrű a tésztája. Viszont teljesen átsült (vagyis egyenletesen nedves).
Direkt figyeltem amit mondtál: szép, rugalmas gombóc, nem ragad, keverés közben pótolni amit kell. Olyan 3,5 dl vizet vett fel.

Mit tegyek, hogy laza tésztájú és domború legyen?

Tk programot használtam, és egylapátos Hauserem van. Az élesztő bevált márka és frissen bontottam.
Elbizonytalanított, amit a nem jó átkeverésről írtál. De inkább megkérdezem, te hogy látod a dolgot.
Előre is köszi!

Dulmina írta...

Kedves Judit!

Szerintem a tészta összetétele alapvetően rendben van, a 3,5 dl víz is teljesen normális ehhez.

Igen, a "cicafül" az, hogy szépen megkel, majd sütéskor beesik a közepe, és homorú (felvágva pedig tényleg cicafülre hasonlít a két felső csücsök).

Amiket kipróbálnék:
- minden ugyanígy, csak legyen egy picit keményebb a tészta (van, hogy ez segít)
- ha ez nem jött be, akkor minden ugyanígy, csak normál programon (az én gépemben például így jobb a barna kenyér, míg a legtöbb esetben tényleg a teljes kiőrlésű program a nyerő hozzá)
- ha normál programon nagyon sűrű lett, akkor kiegészítve a hozzávalókat 1 teáskanálnyi cukorral/mézzel (édes nem lesz tőle, az élesztő "eszi meg" a cukrot, és így jobban meg fog kelni a tészta)
- ha még így se jó, akkor 1 evőkanálnyi búzasikért is tennék még bele (jobb tartása lesz tőle a tésztának; a lisztben is van valamennyi, de nem mindig elég)

Remélem, hamarosan sikerül igazán jó kenyeret sütnöd!

Dulmina

Judit írta...

Szia Dulmina!
Még folyik a kísérletezés, hogy cicahát legyen a cicafülből. Eddig a sikér volt a legjobb, akkor vízszintes lett a teteje. Most az élesztőkkel próbálkozok, mert mindig mást kapok. Friss élesztőből mennyi kell fél kiló tk liszthez?

Dulmina írta...

A szükséges élesztőmennyiség a kelesztés körülményeitől és idejétől függ, én alaphangon 2 dekát szoktam tenni, aztán ha nem voltam megelégedve azzal, ahogy megkelt, akkor legközelebb módosítom a mennyiséget (1-3 dkg között). Mikor gyakran sütöttem, én a friss élesztőt tartottam a legjobbnak, és nem is volt gond lejárati időn belül elfogyasztani az 5 dekát. Ritka és rendszertelen sütéshez meg marad a szárított.
További jó kísérletezést, egyszer csak össze kell jönnie!

Zsuzsanna írta...

Kedves Dulmina,

családomnak keresek kenyérsütőgépet, és úgy látom, a tiéd kezdetektől jól működik. Sajnos nekem is van egy, de a számtalan próbálkozás ellenére nem sikerült normális kenyeret sütnöm még. A tiéd milyen márkájú, típusú?

Üdv

Zsu

Dulmina írta...

Zsu: Nálunk kettő is van a családban, mindkettő Hauser, az egyik egy kisebb, egylapátos, a másik meg egy nagyobb, kétlapátos. Típusszám sajnos nincs ráírva, a doboza meg már nincs meg. Tényleg nem volt és nincs velük semmi gond, a gépes műfajban igazán jókat alkottam velük mindig, idestova 5-6 éve már.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails