2008. október 10., péntek

Csicsókás-krumplis egytál

Mivel a csicsóka gumói elég nagy területen szóródnak szét a töve körül, óhatatlanul is elvágok néhányat az ásóval, mikor szedem. Ráadásul a tőtől távolabbiakat célzom meg inkább, és a közvetlen közelében lévőket otthagyom még egy kicsit, hogy ne haljon meg a növény, hanem ha akar, virágozzon ki. Tudomásom szerint ugyan augusztusban lett volna ennek az ideje, dehát jobb később, mint soha.

Szóval ma is szedtem fel csicsókát, és a vágott meg a szépséghibás gumókból ezt az ételt készítettem azon frissiben:

A csicsókát nem túl nagy kockákra vágtam, és ugyanezt tettem néhány szem krumplival is. Részemről a csicsókát csak alaposan megmostam, de nem hámoztam meg, a krumplit viszont igen. Körülbelül fele-fele arányban voltak, de természetesen ez tetszés szerint módosítható. Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a felkockázott zöldségeket, és időnként átkeverve sütögetni kezdtem. Ekkor még úgy volt, hogy főzelék lesz, de aztán meggondoltam magam (belegondoltam, hogy mennyire nem esne jól se a tejföl, se a kefír, amit rátennék). Inkább egy kis majorannát tépkedtem rá, meg eszembe jutott, hogy három kelbimbó is ott árválkodik még a sufniban, mivel a többihez képest kiugróan nagyok voltak, ezért jobbnak láttam kihagyni őket a párolásból. Összeaprítottam, és ezt is a készülő ételhez raktam. (Amúgy ki lehet hagyni, illetve egy-két kelkáposztalevéllel helyettesíteni.) Addig pirítgattam az egészet, amíg a krumplikockák megpuhultak (avagy a recsegős krumpli nem az igazi). Ekkor a csicsóka között még voltak roppanósak, meg már puhák is. (Vannak olyan gumók, amikből továbbiak ágaznak ki - a kiágazók gyorsan puhulnak, ezek a középsők viszont igen kemények. Ennél az ételnél nem volt ez gond, bizonyos esetekben viszont érdemes válogatni. Már felszedett csicsókánál egyrészt a gumók alakja, másrészt a sötétebb héjszín árulja el, hogy melyik a keményebb darab.) Kevés sóval ízesítettem még.

Evés közben eszembe jutott, hogy ez nemcsak főzeléknek lett volna jó alap, hanem akár tojásrántottának is. Lehet, hogy alkalomadtán majd kipróbálom, de most így "natúr" esett jól.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Dulmia, ezt is biztos kipróbálom, merthogy Apa a cukorszintjét a csicsóka jótékony befolyásolja lefelé. Már gyógyulunk! Tündér anyuci

Dulmina írta...

A gyógyulásnak örülök, Neked meg jó kísérletezést! :) Csicsókás receptek lesznek még, mert szeretem :)

Cukroskata írta...

Én is hallottam, hogy a csicsóka kedvezően hat a cukorra, de még sose ettem, és nem is tudom honnan lehetne szerezni. Pesti piacon még soha nem láttam.

Dulmina írta...

Bizony, olvastam is valahol nagyon találóan, hogy "a cukorbetegek burgonyája". Recepteket keresgetvén azt a tanácsot adták több helyen is a beszerzéshez, hogy piacon, idős nénikék szokták árulni. Vagy ha az embernek van egy kis kertje, érdemes telepíteni, mert szinte bárhol megél. Még nálam is a homokon, tarackokkal övezve :)

Cukroskata írta...

Sajnos nincs kiskertem, de majd nézelődök a piacon :-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails