Most, a fagyok beköszöntével rengeteg paprika volt a piacon – mindenki leszedte, ami még volt. Persze ezek már zömmel amolyan „hajrá Fradi, mindent bele” típusú ömlesztett áruk voltak; fajtára, színre, méretre nézve is vegyesek. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy az év utolsó, hamisítatlan, illatos szabadföldi paprikáiból ne vegyek még, például azért, hogy lekvár legyen belőle. Ha úgy jobban tetszik, akkor szósz. Paprikakrém. Az ilyen műfajú bolti dolgok nálam úgyis felejtősek. Na de a házi elkövetés, a saját ízlésem szerint, valódi paprikából, mű-adalékok nélkül, az ugye egész más kategória.
Ki is néztem a Kaldeneker-féle pirospaprika-lekvárt, és paprikasütés ide vagy oda, feltett szándékom volt kipróbálni. Amiről ilyen szuperlatívuszokban írnak több helyen is, az már rossz nem lehet! Aztán a körülmények úgy hozták, hogy tennem kellett bele még egy csavart: nevezetesen már nem sikerült igazi, szép piros paradicsompaprikát venni, csak zöldet – de azt aztán első osztályút! Így lett zöld a lekvár – de azért így sem rossz! A paprikasütéstől ugyan kissé idegenkedtem, de a finom csemege reményében ugye mindent. És ha a mesterszakács úgy írja, akkor biztos úgy jó. Eddigi kipróbált receptjei fényében hiszek neki. A paprika végül három tepsivel lett, és jó sokáig kellett sütni, de ilyen hűvös időben már amúgy sem árt egy kis extra fűtés a konyhában :-) A tisztítás egyszerűbb volt, mint gondoltam, a főzés meg már gyerekjáték! Aztán jövőre hátha összejön piros paprikából is...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése