Ez mese-finom lett! Szerintem :)
Semmi különös hozzávalókból egy igen jól eltalált kombináció:
A töltelékhez 1 kiló 20 deka almát és 80 deka körtét négybe daraboltam, eltávolítottam a magházat, majd erről az oldalukról lereszeltem a negyedeket. (Így nem kell meghámozni; csak egyszerűen kireszelem a gyümölcsöt a héjból, ami egészben visszamarad a végén. Éles reszelővel villámgyorsan megvan.) Hozzáfacsartam 1/2 citrom levét, ízesítettem 1 teáskanál őrölt fahéjjal és 1 evőkanál vanília kivonattal, valamint belekevertem 15 deka egész mákot, és egy lábasban feltettem főni. 4 púpozott evőkanál keményítőt simára kevertem egy kis vízben, majd a rotyogó töltelékhez adtam, és ezzel is főztem még pár percig (ez olyan közepesen leves gyümölcs volt, szárazabbhoz kevesebb, még levesebbhez több keményítő kell, hogy a végén jó állagú legyen a töltelék). Édes fajta volt az alma is meg a körte is, úgyhogy kóstolás után megállapítottam, hogy ez így jó is lesz, kár lenne édesíteni.
A tésztához az alábbiakat gyúrtam össze: 30 deka teljes kiőrlésű búzaliszt, 2 evőkanál méz, 1 csipet só, bő 1/2 dl étolaj (úgy szemre), kb. 2 dl víz (egy puha, de nem ragadós tésztát kell kapni).
26 cm-es kapcsos tortaformát vékonyan kiolajoztam. Lisztezett felületen kerekre nyújtottam a tésztát, úgy, hogy a közepére téve a formát kb. 10 cm-rel nagyobb legyen körbe. Beleemeltem a formába, eligazgattam a szélét, majd beleöntöttem a tölteléket, és a túllógó tésztarészeket ráhajtottam.
180 fokon bő fél óra alatt sült meg, előmelegítés nélkül (a tésztát kell nézni, ha az pirul, akkor jó).
Frissen felvágva szétcsúszik a töltelék, kihűlve viszont jól szeletelhető. Ezekkel az arányokkal extra gyümölcsös, aki ezt túlzásnak tartja, felezze a tölteléket. Muffinformában, kis "kosárkáknak" megsütve is el bírom képzelni (ehhez a változathoz arányában mindenképpen több tészta és kevesebb töltelék kell, hiszen külön-külön mindegyiknek van oldala).
A töltelék alapötletét a KarácsonyVarázs oldalon találtam, Mese-mákos almalekvárként. A dzsemfix (pektin) kihűlve sűrít, itt viszont a tészta elázása ellen már korábban is szükség van erre - ezért használtam inkább keményítőt a célra. A barnulás témát pedig szépen elintézi a fahéj és a mák, így a sok savanyút és a sok édeset egyaránt ki tudtam hagyni, maradt a gyümölcsök meg a mák íze, amit én nagyon kedvelek így magában.
Ha sikerül megfelelő alapanyagot beszereznem, no és megfelelő üvegeket összevadászni, akkor dzsemként is elkészítem majd ezt a kombinációt. De akár ezt a keményítős változatot is el lehetne tenni nagyobb üvegekbe, és akkor igen gyorsan elkészíthetővé válik ez a finom sütemény, körteszezonon kívül is.
Idő: egy jó óra, amiből fele az elkészítés, fele a sütés (tálalni viszont csak kihűlve célszerű)
Pénz: 550 Ft az egész, amiből 12-15 nagy szelet kitelik
A fő alapanyagok hazaiak voltak, az ízesítőkből nem mind (jellegükből adódóan).
3 megjegyzés:
Mennyei ez a mesés-mákos! :)
Körte-almát még nem próbáltam kombinálva, de mákkal almát illetve körtét külön igen. Nálunk az a jó, ha bőséges a töltelék, nagyon jól néz ki a sütid!
Az öcsém nagy mákrajongó - szerintem ez fog neki ízleni. Köszi a receptet.
Egy citrom lereszelt héját nagyon elbírta a töltelék...
Isteni lett:)
Megjegyzés küldése