Újabb almáspite-változat, hogy véletlenül se legyen unalmas:
Összekevertem 25 dkg teljes kiőrlésű búzalisztet, 3 csapott evőkanál barnacukrot és 1 csipet sót, elmorzsoltam 15 dkg margarinnal, majd némi vízzel kiegészítve lágy, de nem ragadós tésztává gyúrtam (nekem kb. 1 dl vízre volt szükség ehhez). (Legközelebb 1 teáskanál szódabikarbónát is teszek még bele - jót tett volna neki egy kis lazítás. Vagy inkább a kókuszos lepény háromlisztes tésztáját használom majd - még a mennyiség is rendben van, és az is egy jól kezelhető anyag, ha nem gyúrom nagyon lágyra.)
A tésztát betettem a hűtőbe, amíg elkészítettem a tölteléket: Meghámoztam és kis kockákra vágtam 1 kilónyi édes almát, majd összekevertem 1 teáskanál őrölt fahéjjal, 3 evőkanál kukoricaliszttel (keményítővel kellett volna, csak az épp nem volt itthon) és 6 nagy evőkanál házi sárgabaracklekvárral.
Kikentem a kapcsos tortaformát, majd kinyújtottam a tészta kb. 2/3-át úgy, hogy beleemelve kb. 2 cm-es pereme legyen. Ráegyengettem a tölteléket, majd a maradék tésztát is kinyújtottam, süteményszaggatóval díszítést vágtam bele, majd a pite tetejére emeltem a nyújtófa segítségével. A kiszúrt darabokkal és a leeső tésztaszélből vágott további formákkal díszítettem, valamint diót és mogyorót raktam a tetejére.
180 fokon 45 perc alatt sült meg, előmelegítés nélkül.
Már sütés közben remek illata volt, de azért sikerült kivárnom, hogy langyosra hűljön, mielőtt kiszedtem a formából és felvágtam. A vékony tésztában tisztes mennyiségű töltelék rejtőzött, ami a belekevert kukoricalisztnek köszönhetően szép szeletelhetőre összeállt. Kiváló párost alkotott benne az édeskés alma és a savanykás lekvár, jól gondoltam, hogy se citromozni, se cukrozni nem érdemes. Egyszerű, de látványos darab, némi jóindulattal tortának is beillik.
A kiinduló receptet Andreánál olvastam, a tésztás részét még be is tartottam, a töltelékest már kevésbé.
Idő: kb. 30 perc előkészítés és 45 perc sütés; kb. 2 óra elteltével lehet legkorábban enni
Pénz: kb. 350 Ft az egész, amiből 12 szelet biztosan kitelik
Hazai alapanyagokból, a barnacukor és a fahéj kivételével.
1 megjegyzés:
Milyen kreativan dekoraltad! Nagyon szep!
Megjegyzés küldése