2007. szeptember 27., csütörtök

Cukkini puffancs

Egyértelműen kijelenthetem, hogy az idei nyár nagy felfedezése a cukkini volt számomra. Az elsőt még úgy vettem, hogy „jaj de jól néz ki, aztán majd lesz vele valami”. Kerestem is néhány cukkinis receptet, és egyszerűsége miatt végül ezt a puffancsot próbáltam ki először. Tetszési indexéről mindent elmond, hogy azóta az állandó repertoár része lett.

Recept: Cukkini puffancs

Hozzávalók: 0,5 kg cukkini, fél citrom leve, 2 tojás, 4 evőkanál Graham liszt, só, bors (legjobb a frissen őrölt, illetve a cayenne bors, ami csípősebb).

Elkészítés:

  1. A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszelem. Csak akkor szükséges meghámozni, ha vastag a héja, és kimagozni is csak akkor, ha már kemények a magjai. Egyébként a magok síkjával párhuzamosan reszelve a nagyobb magok nem mennek át a reszelőn, ami meg átmegy, azt evéskor észre sem lehet venni.
  2. Hozzákeverem a többi hozzávalót is; egy folyós massza lesz.
  3. Serpenyőben olajat forrósítok, és evőkanállal belerakosgatom a keveréket, ami szép kis körökké terül ki.
  4. Mindkét oldalukat pirosra sütöm. Akkor jó, ha barnás, ropogós „kéreg” lett rajtuk.
  5. Konyhai papírtörlőre szedem ki őket, és esetleg némi hűlés után azonnal fogyaszthatók.

Az eredeti receptben még joghurtszósz is volt hozzá, de én sosem jutok el odáig, mert sütés közben, azon melegében elfogy a puffancs, míg a következő adag sül. Egyébként sem érdemes állni hagyni, kihűlve vagy újramelegítve messze nincs olyan finom, mint frissen.

No, ezt fogom most mindjárt olaj helyett ghíben sütve kipróbálni.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Megcsináltam ezt a puffancsot, kiválóan illeszkedik a diétámba, nagyon finom! én olaj nélkül, teflonban sütöttem ki, így ha lehet, még lájtosabb lett :) köszönöm! Viki

Dulmina írta...

Egészségedre!
Én az idén még nem csináltam, de lassan itt az ideje :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails