Egy újabb botrányosan egyszerű étel, viszont annyira ízlett, hogy muszáj leírnom :)
Valami főzelékfélét képzeltem el a babból, viszont úgy éreztem, hogy a kefíres kötőanyaggal most egyáltalán nem esne jól. Így aztán kitaláltam, hogy paradicsommal fogom összefőzni. Úgyis maradt néhány, amit nem találtam alkalmasnak aszalásra (az időjárás-előrejelzés elolvasása után a mai napot tartottam alkalmasnak egy újabb adag kirakására), ebbe viszont tökéletes volt.
A zöldbabot feldaraboltam, a paradicsomok héját lehúztam. Ez most "kígyó" bab volt, majd' méternyi hosszú, úgyhogy nagyon egyszerű dolgom volt: a végek levágása után összefogtam, és deszkán pillanatok alatt összeaprítottam az egész köteget. A paradicsom olyan érett volt már, hogy mindenféle forró vizes trükközés nélkül is könnyedén lejött a héja.
Mély serpenyőben kevés olajat forrósítottam, majd rádobtam a babot. Időnként megkeverve átpirítottam. Közben felszeleteltem a meghámozott paradicsomot, majd ezt is hozzáadtam. Lefedve addig pároltam, míg a bab majdnem megpuhult (én szeretem, ha egy kicsit roppanós marad). Közben szépen elfőtt a paradicsom leve is. Ezúttal tárkonyleveleket tépkedtem bele a végén, de ez nem jelenti azt, hogy legközelebb nem mondjuk zellert vagy kakukkfüvet fogok. A lényeg, hogy valami friss zöldfűszer nem rontja el :) Fagyasztott padlizsánfasírtot pirítottam hozzá, és megállapítottam, hogy hamarosan ismét kell készítenem azt is. Persze csak majd ha hűvösebb lesz, mert ehhez be kell kapcsolni a sütőt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése