2007. november 25., vasárnap

Az én képzeletbeli vegetáriánus menzám

Szörnyű menzai élményekből számomra is jutott elég úgy összevissza 8 év alatt. El is határoztam utána, hogy önként soha többet nem eszek ilyesmit – lehet, hogy egyszerűbb ételeket tudok csak főzni, de azt legalább úgy, hogy jóízűen meg is tudom enni.

Azóta a főzésbe is jobban beletanultam, meg tudatosabban válogatom meg a hozzávalókat is: a fehér lisztet és a cukrot mindenképpen mellőzöm, és nem vetem meg az egyéb „reform” összetevőket sem. A piacon pedig bevásárolok az évszaknak megfelelő finom, friss zöldségekből, gyümölcsökből. Nem túl régóta hagytam fel a húsevéssel, de ezt egyáltalán nem érzem lemondásnak. A vega fogásokkal ugyanúgy jól tudok lakni, és jól is érzem magam tőlük.

Azt is észrevettem az utóbbi időben, hogy tulajdonképpen nem költök sok pénzt élelmiszerre. A piacon két-háromezer forintért annyi mindent kapok, hogy ügyeskednem kell a pakolással, hogy biciklivel haza tudjam vinni. A közértben sajnos ez a probléma nem merül fel, de az is igaz, hogy nem kell túl gyakran mennem.

Ilyen háttérrel érdekes szellemi kihívásnak éreztem Zsúrkenyér feladványát: egy heti menü összeállítását úgy, hogy 4 személyre 1360 Forintot költhetek el naponta. Úgy gondoltam, hogy azokból az ételekből válogatok, amikről az utóbbi két hónapban írtam a blogomban, így a recepteket is egyszerűen tudom mellékelni. Természetesen néhány alapanyag idény jellege, meg a változatosság okán is folyamatosan változó menükkel üzemeltetném az én képzeletbeli menzámat: az ételek egy részét teljesen, illetve egyes ételek hozzávalóit (mondjuk egy vegyes zöldségesnél) az éppen beszerezhető árukhoz igazítva. Tél vége, tavasz felé pedig alighanem a befőttes és mélyhűtött szekciót is be kellene vetnem.

A levesek és egytálételek árát megbecsülve érdekes eredményre jutottam: olyannyira nem drágák, hogy marad pénz desszertre is, meg olyan jóleső kis „mellékes” dolgokra is, hogy kenyér és üdítő. Ezek után merjen valaki panaszkodni, hogy a húsmentes menüvel nem lakik jól :-) Ahol pedig még így sem sikerült elköltenem az 1360 Ft-ot (hihetetlen, de lett ilyen nap), ott én a tízóraira meg az uzsonnára szánnám a maradékot. A feltételezett 60 Ft-ból (4 főre 240 Ft a kettőre) azért elég korlátozottak a lehetőségek…

Persze tudom, hogy a kenyeret nem a konyhás nénik készítik, hanem megveszik, és ők legfeljebb szeletelik. Azzal is tisztában vagyok, hogy a Graham kenyér készen megvásárolva sokkal többe kerül, mint amennyibe maguk az alapanyagok kerülnek. Menzai körülmények között a házilag tartósított dolgok használata sem tűnik reálisnak – a gyári pedig alighanem drágább, arról nem is beszélve, hogy a minősége sem olyan (cukor, adalékok, miegymás miatt). Pár étellel kapcsolatban talán lehet vitatkozni, hogy nagy tételben mennyire kivitelezhető az elkészítése. (Bár akarattal sok nehézség áthidalható.)

Íme, a menü:

Minden napra adnék személyenként 2,5 dl üdítőt és 2 szelet kenyeret. Az üdítőnek a körtelé alapján számolva az anyagára kb. 200 Ft, a kenyérből pedig egyszerűen, Graham lisztből (200 Ft/kg) vízzel dagasztott kenyeret számolva 8 Forintnál nem kerül többe egy szelet. Üdítőt persze nem minden nap ugyanolyat adnék (elvégre a körtén kívül más gyümölcs is van a világon). Erre a két állandó kiegészítőre vegyük úgy, hogy elmegy 260 Ft, tehát 1100-ból kell kihozni a többit.

A leves-főétel-desszert kombinációk: (Az ételek neve egyben a róluk szóló bejegyzésre mutató hivatkozás, zárójelben pedig utánuk írtam, hogy becslésem szerint mennyibe kerül 4 adag, ha nekem kell megvennem a hozzávalókat.)

Hétfő:

- Zabkorpás zöldbableves (400 Ft)

- Pasta sült paprikával (500 Ft)

- Birsalmás muffin 2 db (200 Ft)

Kedd:

- Gyökérleves (250 Ft)

- Székelykáposzta (200 Ft)

- Halava (400 Ft, diót kihagyva lehet olcsóbbá tenni)

Szerda:

- Borscs (200 Ft)

- Puliszkás pizza (400 Ft)

- Almás-mangós csemege (500 Ft, csak almából lényegesen olcsóbb)

Csütörtök:

- Zöldségleves (300 Ft)

- Kelkáposzta-főzelék (400 Ft)

- Nagyon mákos kocka (200 Ft)

Péntek:

- Ecetes krumplileves (200 Ft)

- Paradicsomos fűszeres rizs (600 Ft)

- Sült alma tepsiben 1 db (200 Ft)

+ Ráadás: ötletek tízóraira, uzsonnára (zárójelben a becsült ár):

- Idénygyümölcs (a piacon 100-120 Ft/kg szoktam venni olyat, ami természetesen nem a legszebb, legnagyobb, de ízletes)

- Aszalt gyümölcs (kb. 500 Ft/kg az anyagár, 1 marék úgy 2 dkg, 4 személyre az 40 Ft)

- Müzliszelet (120 Ft / 4 szelet)

- Anzac (160 Ft / 4x5 db)

- Bolus (120 Ft / 4 db)

- Gópál fasírtos szendvics (160 Ft / 4 db, 1 fasírt kb. 10 Ft, 2 szeletnyi kenyérnek megfelelő tésztából a zsemle kb. 20 Ft)

- Keksznyomós kekszek (édes vagy sós) (100 Ft / 4x5 db, átlagosan)

- Birsalmás kosárka (100 Ft / 4x2 db)

- Alj nélküli túrós (120 Ft / 4x2 szelet)

- Almás kenyér tésztája zsemlének megsütve (60 Ft / 4 db)

És akkor még egy csomó finom és szintén nem sokba kerülő fogás ki is maradt… (ámde a következő hét is hét :-)

1 megjegyzés:

siccike írta...

ISmét csak azt tudom hozzáfűzni, szuper!:-)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails