2007. november 18., vasárnap

Müzli, házi alapanyagokból

Pár éve igen nagy megbotránkozást keltettem kedves barátaim körében, mikor egy közös utazás során ők elővették a szendvicseiket, én meg egy kis üvegnyi müzlit és egy doboz joghurtot meg egy kiskanalat, utóbbival összekevertem a két előbbit, s csatlakoztam a jóízű falatozáshoz. „Ez meg mi?” – szegezték nekem a kérdést. „Müzli.” Olyan arcot vágtak, hogy sose felejtem el. Megnyugtattam őket, hogy nem fogyózom, egyszerűen csak ezt szoktam reggelizni.

Akkor szoktam le a bolti müzlikről, amikor rájöttem, hogy több-kevesebb, gyakran sajnos pofátlanul sok hozzáadott cukrot tartalmaznak. Soknak az ízén is érzem, hogy nekem túl tömény, néhánynál meg csak magamban bosszankodom, hogy az öles „hozzáadott cukrot nem tartalmaz” felirat ellenére az összetevők listájából kiderül, hogy nem egészen így van, mert a felhasznált pelyhek maguk messze nem cukormentesek. Az egyéb adalékokról meg inkább ne is beszéljünk...

A minap eszembe jutott, hogy elég régen ettem müzlit, pedig valamikor nagy kedvencem volt. Aztán az is beugrott, hogy minden adott egy természetes, egyéni változathoz. Hiszen van házi aszalt gyümölcs meg körtelé, natúr (szigorúan natúr!) pelyhekkel kiegészítve már meg is van minden alkotóelem. Kiváló reggeli, főleg, ha még egy kis pirított dióval is feldobom. Vagy ha esetleg a pelyhet is megpirítanám... Szóval, drága barátaim, ne nézzetek rám úgy, mint egy marslakóra, mikor kolbászos szendvics helyett müzlit falatozok reggelire – inkább próbáljátok ki ti is!

0 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails