2009. március 26., csütörtök

Kamrapolc

No nem szó szerint, mert igazából nincs nálam olyan. Ehelyett változatos helyeken van a házban mindaz, amit amúgy a kamrapolcon tartanék. Van egy kicsi spájz, aztán két polcos szekrény (igaz, a konyhán kívül), no meg a sokat emlegetett sufni (ez az igazi kincsesbánya!); a konyhaszekrény elég kicsi, és csak edényeket tárolok benne. Régebben több blogon is olvastam hasonló listát, most megpróbálom én is összeszedni, hogy mik azok a dolgok, amik szinte mindig fellelhetőek nálam, mert igen gyakran használom őket.

Igyekszem úgy spájzolni, hogy romlási veszteség ne legyen (egy-két rendkívüli esettől eltekintve szokott is sikerülni). Egyébként viszont összességében tekintélyes készleteim vannak, így ritkán létkérdés a beszerzőkörút, illetve ritkán kényszerülök módosítani az elképzeléseimen bizonyos hozzávalók hiánya miatt. Ha elfogyott valami, felírom, de nagyon rövid listával még nem indulok el vásárolni (addig is bőven tudok változatosan főzni a többi rendelkezésre álló alapanyagból).

Vastaggal azokat a tételeket emeltem ki, amelyeket igazán alapvetőnek tartok és mindig igyekszem elkerülni, hogy teljesen kifogyjak belőlük. Csak ezeken is elélnék, nem is túl egyhangú ételekre telne belőlük, de a változatossághoz és a még több lehetőséghez azért jól jön a többi.
  • Lisztek: teljes kiőrlésű búzaliszt, teljes kiőrlésű rozsliszt, teljes kiőrlésű tönkölyliszt, Graham liszt, rizsliszt, kukoricaliszt, zabliszt / zabpehelyliszt (egyebeket a kézimalommal vagy kávédarálóval frissen őrlök a szükséges mennyiségben)
  • Gabonafélék: barna rizs, árpagyöngy, kukoricadara, hajdina (bár az rendszertanilag nem gabona), köles, bulgur, kuszkusz, búzacsíra, amarant, zabkorpa, kukoricakeményítő, teljes kiőrlésű tönkölydara, zabtöret; pelyhek: zab (kicsi, nagy), árpa, rozs, búza, keverék; gyümölcsös müzli
  • Száraztészták: durum spagetti, fusilli, szélesmetélt + egyéb változatos formák (igazi olasz - ebből nem engedek!), néha rizstészta is előfordul
  • zsemlemorzsa, édes morzsa (házi: száraz kenyér, illetve kalács húsdarálón ledarálva, átszitálva), száraz rozskenyérvég (savanyításhoz)
  • Hüvelyesek: barna lencse, vörös lencse, sárgaborsó, babok (fehér, barna, kicsi, nagy - amit a nénik árulnak a piacon), csicseriborsó
  • Csíráztatni való magok: tönkölybúza, napraforgó, zsázsa, retek, stb.
  • Aszalt gyümölcs (házi készítésű szilva, alma, paradicsom, körte, csipkebogyó + ritkán veszek célzottan, pl. áfonyát), mazsola, kókuszreszelék
  • Édesítők: méz (termelői vegyes, akác + most még hárs, selyemvirág, cimetes és némi havasi méz is van), barnacukor (világos, sötét - süteményekbe), gyümölcscukor (bizonyos eltevésekhez néha kell egy kicsi)
  • Fűszerek: zöldfűszerek (élő és szárított) , őrölt paprika (igazi, piaci), bors (őrlőfejes), fahéj, szegfűszeg, köménymag, mustármag + egy csomó egyéb fűszer, amit egyre kevesebbet használok (szerintem életem végéig elég lesz némelyik, még akkor is, ha jól húzom :). A gyári fűszerkeverékeket nem kedvelem, az egyen összetétel és a hozzáadott ízfokozók miatt sem.
  • Olajos magvak: mák (csakis a piacról a néniktől), dió és mogyoró (szüleimtől házi) + most épp napraforgó (madáretetéshez is), tökmag (piacról), barackmag (a szezonban elfogyasztott friss sárgabarackok magja megtörve), földimogyoró (sózatlan!), kesudió (utóbbi kettő ritkán és kevés, mert a többiből kielégítem ilyen irányú igényeimet), szezámmag, egész és őrölt lenmag (őröltből sok fogy tojáshelyettesítésre)
  • sütőpor, szódabikarbóna, szárított élesztő (+ friss a hűtőben, ha tervezek annyit sütni, hogy várhatóan elfogy az egész kocka), citromsav (végszükség esetére)
  • Alkoholos dolgok: vanília kivonat, rum (süteményekbe), pálinka (apukámtól házi, többféle évjárat - leginkább csak szagolgatom :), borok (időnként röviditalnyi mennyiségben fogyasztom + néha ételekbe), gin (sárgadinnyéhez), nem saját fogyasztásra 1-2 sör
  • Ecetek: 10 %-os biológiai erjesztésű (savanyúságokhoz), almaecet, borecet (fehér, vörös), ízesített (házi bodza, málna), 20 %-os ecetsav (takarításhoz). (Nem igazán fogy, de azért még van. Savanyúságból én legfeljebb 1-2 üveggel fogyasztok egész évben, a család viszont elég nagy rajongója a témának. Nálam inkább a házi savanyú káposzta megy ebben a műfajban, de ahhoz meg nem kell ecet.)
  • Olajok: napraforgó (főzéshez, illetve süteményekbe is zsiradéknak), (extra szűz) olíva + most van hidegen sajtolt lenmag- és kukoricacsíra-olaj is (hideg fogyasztásra)
  • teák: fekete, zöld, vörös, gyümölcsös (többféle ízesítésű, de mind szálas/darabos), szárított bodzavirág (házi)
  • instant kávé (én nem kávézom, de vendégeknek tartok, kiegészítőkkel együtt: kockacukor, tejpor, édesítőtabletta), holland kakaó (gabonakávé és karobpor is van, de egyik sem jött be igazán)
  • szóda patron, hab patron (bár egyre ritkábban használom)
  • Csokik: nálam a 70 %-os étcsokinál kezdődik az esetleg fogyasztható kategória, általában halmozódik, mert nem igazán szeretem (egész évben fogy 1-2 tábla, az is zömmel süteményekbe; és ennek többszörösét kapom)
  • Befőttek, dzsemek, lekvárok, gyümölcslevek: házi készítés 100-150 forintos gyümölcsökből, minőségre utazva, saját ízlésemnek megfelelő összetétellel (nincs minden évben minden, de nem is szokott az utolsó üvegig elfogyni a következő szezonig - párszáz üveg azért forog)
  • dzsem kocsonyásító (nem cukros, nem zselatinos!), nátrium-benzoát (nagyon ritkán használom)
  • habtejszín, üveges olívabogyó
  • Hűtőben: vaj, sütőmargarin (tepsit kikenni), friss élesztő, sajtok (füstölt parenyica, meg néha Camembert), szójaszósz, mustárok (dijoni + valami enyhébb), bontott üveg dzsemek, hűtést igénylő maradékok, ritkán előfordul joghurt/kefír. (Az utóbbi időben egyre inkább úgy érzem, hogy sokkal kisebb hűtő is bőven elég lenne.)
  • Fagyasztóban: valamilyen zöldségfasírt, amit csak pirítani kell és fogyasztható (például ilyen + néha előre elkészített gombóc, szamósza, stb., amiből kiolvasztás nélkül, gyorsan lehet ehetőt varázsolni. (Egyéb készételeket viszont nem szeretek fagyasztani, és az előkészített zöldségek se igazán jöttek be ilyen módon. Húst meg ugye nem eszek :)
  • Sufniban: idénynek megfelelő zöldség, gyümölcs, akkora mennyiségben, hogy lehetőleg ne legyen sose létkérdés a beszerzőkörút, de ne is muszájból egyem, mert különben megromlik
Ezen kívül mindig akad egy-két kipróbálásra váró újdonság (vagy olyan dolgok utója, amik nem igazán jöttek be, de azért becsületből elfogyasztom alkalomadtán), illetve néha találok olyan elsüllyedt dolgokat a múltból, amikről már rég leszoktam.

3 megjegyzés:

erős ildikó írta...

Tetszik ez a rendszer, a magam háztartásában én is hasonlóra törekszem. A száraz, hűtő nélkül is eltartható alapélelmiszerekből tartok otthon (tésztafélék, liszt, rizs, gabonapehely, méz, szárazélesztő, szója). Amúgy is pici a konyha, nem tudok nagy adagokat tartalékolni. Annak örülök, hogy nálunk is minimális a romlás, néha előfordul. Vásárolni sem muszáj gyakran, valószínűleg egy hónapig kihúznánk nélküle változatosan.
Párom miatt azért veszek néha húst, de az is főként füstölt ez-az, amit egy-egy levesbe, egytálételbe bele lehet főzni, de a tárolása akár hűtőn kívül, hosszú ideig sem gond.
Pálinka: tavaly készült a nomádportán szilvából, többnyire elajándékoztuk. A megmaradt mennyiséggel még a konyhában nem tudtam mit kezdeni. Párom már kérdezte, mibe lehetne beletenni (pl. sütemény). Nem tudom. Neked van ötleted?

Dulmina írta...

Én eddig az angol karácsonyi pudingba használtam pálinkát, meg talán egyszer valami gyümölcskenyérbe is, de ez utóbbi nem hagyott túl mély nyomot bennem. A karácsonyi puding finom volt, de a többi ünnepi sütemény és édesség mellett nem igazán kívántuk a maga töménységében. Meg ez ugye eláll (sőt, kifejezetten jót tesz neki!), míg a többi kevésbé, így elég sok kimaradt. Következő évben az aktuális adag nagy részét el is kínálgattam a tanítványaim körében (meg egyúttal megtanultuk, hogy mi az és nagyjából hogy készül, már hogy egy kis országismeret is legyen). Aztán csináltam olyat is, hogy rum helyett szilvapálinkába áztattam az aszalt szilvát, de emlékeim szerint ez túl erős volt nekem. Persze én szeszes italok közül legfeljebb bort iszok néha, úgyhogy valahol nem meglepő (sütikben viszont jó volt az ilyen szilva, miután a sütéskor elpárolgott az alkohol). Így aztán nem erőltetem ezt a pálinka-témát, maradok az illat élvezeténél, meg ha olyan vendégem van, megkínálom belőle.

bubu001 írta...

Pálinkás receptek lányoknak ;) : Étel

koktélok fiúknak:
pálinka koktél

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails