Ezúttal a mázas cseréptálamba pakoltam az összetevőket: héjasan felkockázott krumplit és félbevágott kelbimbót. Megcsorgattam egy kis étolajjal, megszórtam egész köménymaggal, és öntöttem alá egy nagy merőkanálnyit a savanyú káposzta levéből. Ráraktam a tál fedelét, majd be a hideg (!) sütőbe. 200 fokra kapcsolva 1 órán át sütöttem, majd úgy jött ki a lépés, hogy később ebédeltem, így az elzárt, de persze forró sütőben hagytam még. Szerencsére épp jó volt a hőfoka, mire asztalra került.Finoman megpuhultak a zöldségek, a felső réteg pedig szépen meg is pirult. A lé szinte teljesen elfőtt alóla, de nagyon kellemes ízt adott az egésznek. Jó volt a megérzésem, hogy ez így ízletes ebéd lesz!
1 megjegyzés:
Látom, tudod még tovább is variálni, biztos vagyok benne, hogy lesz még más változatod is. Nekem nagyon tetszik ez a savanyú káposztalés étel is.
Megjegyzés küldése