Mi tagadás, a bolti tömegszaloncukrok számomra igen tömények. Édesszájú barátaim gyakran irigykedve néznek, hogy én nem vagyok úgy odáig az édes dolgokért, s ezzel mennyi bajt megspórolok magamnak, de elárulom, az se könnyű, ha valaki nagyon alulról közelíti a közízlést. Hiszen minden túl édes, és kivenni nem tudom belőle a cukrot – míg ők legfeljebb utólag megcukrozzák maguknak. Sajnos ez ügyben a hagyományos házi szaloncukor sem túl nagy előrelépés, mert mindegyiknek valamiféle fondant az alapja – az meg ugye magyarul egyfajta cukorszirup. S ha még hozzáveszem, hogy csokiból is csak a tényleg jó minőségű étcsokit vagyok hajlandó megenni, akkor be kell látnom, hogy ez is egy reménytelen vonal.
De végülis mi látszik a fán? A papír! Na ugye... És ha nem cukros-csokis soha-meg-nem-enném típusú dolgot teszek bele, hanem valami mást, amit én legalább akkora élvezettel tudok enni, mint édesszájú barátaim a szaloncukrot? Persze valami olyasmi kell, ami nem romlik meg azonnal, és méretre is körülbelül jó.
Az első ötletem a saját készítésű birsalmasajt volt. Ha apró figurákat szaggatok a lapokban kiszárított sajtból, vagy egyszerűen csak kis téglalapokat szeletelek belőle, majd azokat szaloncukor módjára becsomagolom, már meg is van a fára való.
De hogy ne csak egy féle legyen, akár aszalt gyümölcsöt is lehetne ilyen módon csomagolni. Igaz, jobban belegondolva, abból tű segítségével vékony cérnára fűzve kis díszeket lehetne inkább készíteni. Az alma külön jó, mert nem nehéz, de mondjuk pár darab szilva még nem rontja el az összsúlyt.
Mézessütemény minden évben kerül a fára – nagy, közepükön is lyukas karikák, magokkal díszítve (igen, a cukormáz sem nyerő nálam), piros szalaggal felkötve.
Mi hiányzik még? Kígyónak lehetne mondjuk az, amit kisiskolás koromban minden karácsonyi vetélkedőn csináltunk: vékony cérnára fűzött pattogatott kukorica. Most ráadásul már nem időre kell minél hosszabbat készíteni :-)
S hogy az ehető díszek elfogytával is maradjon valami a fán, természetesen pár szolíd üveggömb meg gyöngygirland még mehet – de akár tobozok és egyéb termések is, vagy éppen valami szép alakúra megszárított narancshéj... És az égősort sem kellene lefelejteni!
Most látom csak, hogy milyen messzire vitt a szaloncukorral kapcsolatos elmélkedés – gondolatban már fel is díszítettem a fát :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése