2008. január 17., csütörtök

Rizsfelfújt

Első barátomnál anno nagy kedvenc volt a rizsfelfújt. Szentül hitte az egész család, hogy azt valami nagyon nehéz dolog elkészíteni, én meg jót mosolyogtam magamban és néha lazán megcsináltam. Akkor még a Horváth Ilona szakácskönyvében szereplő recept szerint. Aztán a barátságban is fordulat következett be, meg a rizsfelfújt-készítésben is.

Pár éve viszont újra felfedeztem ezt a remek csemegét, persze már "reformos" változatban. Íme a recept:

Rizsfelfújt

  1. 2 dl barnarizst csipet sóval megfőzünk 5 dl tejben. (felfőzés után kis lángon kb. 20-25 perc főzés + ugyanennyi állás lefedve; közben ne emelgessük a fedőt).
  2. Ha hűlt egy kicsit, hozzákeverünk 25 dkg túrót, 4 tojás sárgáját, 5 dkg mazsolát, valamint édesítőt ízlés szerint.
  3. A 4 tojás fehérjét habbá verjük, és azt is beleforgatjuk a masszába.
  4. Olvasztott vajjal kikent jénaiba öntjük, és mikrohullámú sütőben grill+főzés beállítással kb. 15 percig, majd tányérra kiborítva még kb. 5 percig sütjük. Akkor jó, ha megszilárdult a külseje.
  5. Melegen és hidegen is finom. Adható hozzá valamilyen öntet vagy hígított lekvár.

Változatok:

  • Természetesen tepsiben, hagyományos sütőben is elkészíthető.
  • Barnarizs helyett fehérből is elkészíthető, így nagyobb térfogatú lesz. A rizst ne főzzük teljesen puhára. Sokkal hamarabb megfő, mint a barna, de nedvesebb massza lesz belőle, így aztán kb. 20+10 perc sütés kell neki.

Jó étvágyat!

Forrás: http://www.norbi.hu - fórum

6 megjegyzés:

siccike írta...

Dulmina!
Én ezt a rizsfelfújtat már kétszer "megszívtam" a barna rizs miatt...:-( Nekem sose akart megfőni a rizs (mondjuk rizstejben főztem), mindig kemény maradt. Csak akkor lett jó, ha fehér rizst használtam.
siccike

Dulmina írta...

Hmm... Nekem egyszer már túlfőznöm is sikerült a barna rizst :-) (Kinyíltak a szemek és ragadós volt, menzai rizseshúst idézve...) Ahogy elnéztem, tényleg sokat jelent neki, ha nem nézegetem lépten-nyomon, hogy kész van-e már, hanem békén hagyom, hadd puhuljon. Meg nem minden barna rizs egyformán puhul, tapasztalatom szerint a bio Vegabond nagyon nehezen "adja meg magát", a Kunsági lényegesen könnyebben, az Uncle Ben's meg a múltkor pillanatok alatt kész volt (igaz, az már nyersen is valahogy máshogy nézett ki, mint emezek). Szóval nem tudom... Ez a recept a Kunságihoz van méretezve, és attól tartok, ez a rizsfelfújt már alig van köszönőviszonyban a bevezetőben említett hagyományossal. De azért én szeretem :-)

siccike írta...

Igen, a bio Vegabond és a Biopont bio volt a két próbálkozás...

Rebelle írta...

Szia Dulmina!

Idetaláltam!:)

Uncle Ben's barnarizse szerintem "műbarna":malátával barnított hántolt rizs. Igaz, h. pillanatok alatt kész, de köszönő viszonyban sincs a barna rizsekkel!
Én most a Tesco-s minőségi zacsis gyors (28-30 perc) barnarizst használom. Szerintem egész jó!

Bio barnarizst még nem próbáltam, de nem is fogok, mert a ded mellett nincs időm órákig főzőcskézni.

A rizsfelfújt receptedet ki fogom próbálni. Köszi!

Névtelen írta...

EZ A BARNA RIZSES MEGOLDÁS KAMU NEM KÉNE EBBÖL A FAJTA RIZSBÖL CSINÁLNI RIZSFELFUJTAT EZ TÉNY EGY KONYHAI DOLGOZO

Dulmina írta...

Én többször csináltam már, és ízlett (ezért is írtam be ide a receptet). Tény, hogy nem teljesen ugyanolyan, de működik.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails