Almás "teaméz"

Egy bolti Almakompót ízű tea, meg a Teaméz adta az ötletet a karácsonyi dekoráció szétbontásakor visszanyert szárított almakarikák hasznosításához.

Az említett bolti tea amúgy nem egy nagy szám, az íze messze elmarad az illata alapján várhatótól, és számomra az is elég kiábrándító, hogy a végén a kiázott almadarabok olyan seízűek, hogy nem igazán érzek késztetést a megevésükre. Meg ugye más kérdés, hogy a valahogyan ízesített szárított gyümölcs mennyire nevezhető teának... Jó, annyiban jogos az elnevezés, hogy ugyanúgy kell elkészíteni belőle az italt, mint a teákat általában.

A szárított almakarikák hasznosítása meg úgy jött be a képbe, hogy a komposztba kivitel előtt kíváncsiságból megkóstoltam egyet: koncentrált, finom almaíze volt, mint az aszalt almának. (Nem hittem, hogy a nem túl érett, nyersen számomra nem igazán nyerő Granny Smith alma ilyet tud!) Gondoltam, sokat nem vesztek, ha ebből próbálok valami olyasmi gyümölcstea-szerűséget csinálni, mint az a bolti.

Kivagdaltam hát a szeletek közepéről a magházat, majd kis darabokra tördeltem őket. Közben pedig kitaláltam, hogy ha a végén majd mézbe akarom rakni az egészet, akkor a citromot meg a fűszerezést még bele kell építeni valahogyan. A bolti teának ráadásul olyan kellemes sültes illata is van, meg vanília is, s jobban megnézve láthatók is benne a vaníliarúd-darabok. Csakhogy azok biztos nem ehetőek ugye – szóval vanília kivonat is jó lesz helyette. A sültes illat meg valamiféle pirítás eredménye lehet. Ez az! Pirítani kell, s nem csak hogy szárazon pirítani, hanem utána rápirítani egy kis... mézet? Mézet inkább ne melegítsünk, legyen inkább... gyümölcscukor! Hohó! S ha nem vízzel csinálom belőle a szirupot, hanem citromlével, akkor a savanyítás beépítése is megoldódik.

Vettem tehát az almadarabokat (úgy két félmaréknyi lett), és, csak úgy szárazon, időnként megrázogatva pirítottam rajtuk egy vastag aljú serpenyőben. Meg kifacsartam egy citromot, a lébe belekapargattam a rostjait is, aztán öntöttem hozzá egy kis vanília kivonatot, meg tettem hozzá két jó evőkanálnyi gyümölcscukrot, majd ezt a keveréket ráöntöttem a megpirult almadarabokra, és kevergetve addig pirítottam tovább, amíg a cukor szépen bevonta őket és karamellizálódott. Remek illata volt az egészek, már ezért megérte! :-)

Még azon frissiben kipróbáltam belőle a mézes teát is. Egy bögre vízhez egy jó teáskanálnyi kellett – így kellemes ízű lett, és az almadarabokra rásütött cukornak köszönhetően még a színe is rendben volt. Tényleg kellett hozzá egy kis méz, hogy ne legyen túl savanyú – pont, ahogy számítottam. És ehetőek voltak a kiázott almadarabok! Igen!

Kihűlve üvegbe töltöttem a kissé ugyan ragacsos fűszeres almát, de mivel utána mézet csorgattam rá, ez egyáltalán nem zavart. Ráadásul a rásütött cukor és citromlé mennyiségével szabályozható a belőle készíthető ital édessége is (én ugye erősen alulról közelítem a közízlést :-). S ha valakinek úgy magában nem ízlenek a kiázott savanykás almakockák, miért ne rakhatna pár szem mazsolát is a fűszeres almához, még a méz rákanalazása előtt?

És mi lenne, ha legközelebb valami más gyümölcsből kreálnék valami hasonlót?